Teleportálási tanácsadó 1.

Találtam egy valódi teleportot! Egy probléma adódott csak, egyelőre ez az egy van, nem tudok sehova menni vele. Mit csináljak?

A probléma akkor keletkezik igazán, amikor a sikeres teleportálás után, mivel csak az átvitelre kerülő anyag jellemzői mennek el, hogy aztán a másik oldalon ebből az információból felépüljenek, ott marad az eredeti, immáron feleslegessé vált test. Ezt ugye le kell ölni, meg kell semmisíteni, hiszen gondot okozna, ha később visszatérés után találkoznál saját magaddal.

Aztán az sem biztos, hogy valaha is sikerül visszatérned, ezért lehetőleg minden olyasmit érdemes magaddal vinned, amiről úgy gondolod, hogy számodra fontosak. Meg vigyél egy kis kaját is, mert előfordulhat, hogy egy időre megrekedsz, erről majd később bővebben is írok. De ne feledd, hogy sajnos minden teleportnak van egy tömeghatárpontja, egy bizonyos határon túli tömeget nem visz át, tehát a biztonság érdekében nem ajánlott túlterhelni, mivel véletlenszerűen dönti el, hogy a határ átlépése esetén mit visz el, illetve mit hagy a helyszínen, ha egy anyagszerkezetből csak bizonyos részt visz át, akkor esetleg előfordulhat, hogy mondjuk Calcium atomok nélkül érkezel át a túloldalra és ez ugyan eléggé rugalmassá fog tenni, de kicsit pl. nehezíteni fogja a helyváltoztatást, szóval azért jól gondold meg a dolgot. Ha mégis szeretnél teleportálni, úgy hívj segítséget, kérj meg valakit, hogy kisérjen el a teleporthoz, miután pedig kijöttél azonnal gyilkolásszon le, a nálad lévő tárgyakat, értékeket persze szabadon felhasználhatja, ez egyébként amúgy is hagyományosan jár a segítőnek.

Ja egy nagyon fontos még, törülköző, fogkrém és fogkefe feltétlenül legyen nálad, ugyanis teleportálás során gyakran előfordul, hogy egy kis időre megrekedsz a start és a céldimenzió illetve a két végpont között egy másik dimenzióban, ez rendszerint egy trópusi tengerparthoz hasonló hely, néha akár két napig is eltarthat a közbenső pihenő, ilyenkor jó ha van nálad törülköző, mert ugyan langyos a tenger és szépen süt a nap, megszáradsz, de néha kellemetlen hűvös szelek fújnak át, ilyenkor más teleportálók rekednek meg a közelben és mivel ezek mindenféle fajhoz tartozhatnak és ezen a "szent" helyen betartják a kölcsönös megnemtámadási szerződést, azért nem árt vigyázni, kényesebb helyzetben a törülköző felmutatásával igazolni tudod, hogy csak átutazóban vagy, ha nőböl vagy, akkor ez különösen fontos ugyanis a "helyi" létforma hasonlít a mi fajunk nőnemű egyedeihez és egyes fajok számára kedvelt csemege.

Nagyon ritkán előfordulhat, hogy nem ezen a Rió-hoz hasonló helyen rekedsz meg, hanem valahol máshol, de ennek az esélye gyakorlatilag elhanyagolható. ;-))) Jó teleportálást, és ne feledd a törülköződet!!!

Teleportálási tanácsadó 2.

Köszönöm az ötleteket, sajnos én lilát találtam sárga pöttyökkel. Nagyon bosszantó, hogy már a teleportok sem kompatibilisek manapság. Az enyémen nincs márkajelzés. Vannak márkás teleportok?

Mi az hogy vannak, csak márkás teleportok léteznek, de mivel felirat nincs rajtuk, ezért csupán az alakjuk és a színük jelenthet biztos támpontot, a te általad említett lila teleport a sárga pöttyökkel nagy valószinüséggel egy ősi régi darab, ezeket ma már szinte csak végszükség esetében használják, ennek több oka is van, sajnos a régi öreg teleportok sokszor meghibásodnak, gyakrabban akad el az őket használó utas, ha pedig látszólag minden rendben történik, elég sűrűn előfordul, hogy nem az elképzelt helyre jut, extrém esetekben még akár az is megeshetik, hogy egy olyan bolygón landol a kedves utas, ahonnan nincs visszatérés, mivel a bolygón lévő egyetlen teleport már régen az örök vadászmezőkre távozott. Ebből gondolom kiderült, hogy a teleportok félig élőlények, félig gépek, pontosan senki sem tudja, hogy honnan jöttek, azt sem, hogy mikor, mert egyetlen eddig felfedezett értelmes fajnak sincsenek "írásos" emlékeik, egyikük legendáiban sem szerepel semmi a teleportokról, sőt, szinte kivétel nélkül mindegyik faj csak a civilizálódás és a technikai fejlődés egy bizonyos szintjének elérése után fedezte fel a teleportokat.

Egyébként a teleportokat három nagy csoportra oszthatjuk, vannak olyan teleportok, amikbe nem belesétál az utazó, hanem ők cserkészik be a gyanútlan áldozatot. Ezekkel a "ragadozó" teleportokkal csillagfényes éjszakákon és kihalt, csendes helyeken lehet a leggyakrabban találkozni, általában busz méretüek, furcsa zöldes szinű fényt bocsátanak ki magukból, a közepükben egy sötétzőld furcsán táncoló maggal. Ők is az utazás során nyíló féreglyuk energiájának megcsapolásával táplálkoznak de ők rövidebb ideig képesek az energiatárolásra mint a többi hmmm. márka és van egy nagyon rossz tulajdonságuk, működésük után hosszú ideig kellemetlen forróságot árasztanak maguk körül, ezért aztán igyekeznek is egy kis kellemes ejtőzés után a föld alá süllyedni, ilyenkor akár 10-15 méterre is meg lehet őket közelíteni, amint észlelni fogják a jelenlétünket azonnal a föld alá bújnak. Télen remekül lehet érezni is a belőlük áradó hőt, azonban, ilyenkor nem "éhesek", ha akarnánk sem tudnánk használni őket, ellenben, ha hideg "ragadozót" látunk, akkor tudjuk őket használni, egyszerüen sétáljunk beléjük, furcsa nyúlós energiaburkuk van, a legkönyebben úgy juthatunk beléjük, hogy mintegy propellerként megpörgetjük a törülközőnket, de tényleg csak végső kétségbeesésben lévő utazóknak ajánlom a dolgot, ugyanis a "ragadozó" teleportok sem semmisítik meg a "felesleges" testet, így aztán sikeres visszatérés után különös traumát okozhat az esetleges önmagunkkal való találkozás, főleg azért, mert a meg nem semmisített egyedek rendszerint egy idő után megőrülnek és a hasonmásukat keresik akit le szeretnének gyilkolni, ez pedig ránk nézve minden csak nem egészséges.

Most sajnos be kell fejeznem, a fenmaradó két tipusról is mesélek még, ha egyáltalán érdekel valakit a dolog...

Teleportálási tanácsadó 3.

Sosem gondoltam, hogy vannak ilyen tapasztalt teleport utazók! És hogy ennyi különböző típus létezik! Kicsit megijedtem, most akkor használatom az enyém, vagy inkább ne próbáljam ki? Munchausen: légyszi mesélj a többi típusról is!!!

Sajnos én is elrontottam, mert a végén azt igértem, hogy akit érdekel, annak mesélek a másik két tipusól is, holott főtipust de méginkább főkategóriát kellett volna írnom, na sebaj spongyát rá. ;-))

Tehát akkor lássuk, a te félelmed megvalom nem teljesen alaptalan, ugyanis az általad talált teleport, szerencsére már a szinéből beazonosítható, egy avantgard teleport fajta, ezeknek az a rémisztő tulajdonságuk van, hogy néha rájuk jön a dili és ilyenkor képesek nem pont ugyanúgy dekódolni az alanyt ahogy az beléjük került, azt a lehetőséget használják ki, hogy emlékezni tudnak egy előző utas néhány adatára, és ezt úgymond beleépítik a következő utasba, hogy néhány példával is szolgáljak, egy avantgard teleport például képes volt arra, hogy egy egyszerü trafalmadori utazót úgy rakott össze, hogy megérkezése után (mellesleg pont nálunk landolt kb. 2000 éve) bizonyos parafenomális képességekkel ruházta fel az illetőt, az illető nem kis vihart kavart, képességeit kihasználva pl. járt a vízen, feltámadt, meg hasonló ilyen dolgokat művelt, a többit tudjuk. ;-)) Tehát nagyon kell vigyázni ezekkel az avantgard teleportokkal!!!

De akkor, amint igértem a másik két fő kategóriáról is mesélek, idő hiányában, azonban most csak az egyik kategóriát áll módomban röviden érinteni. Ennek a kategóriának sokféle elnevezése létezik, kicsit vitatott az ide tartozó teleportok besorolása is, lévén, hogy ebben az esetben a kategória fő jellemző tulajdonsága az, hogy a teleportok alakváltó képességekkel rendelkeznek, nehéz is őket beazonosítani, mivel gyakran felvehetik a harmadik fő kategória teleportjainak az alakját is, gyakran meg is tévesztik szegény tapasztalatlan utazókat ezzel.

Azonban szerencsére megfelelő ismeretek birtokában azért könnyen megbizonyosodhatunk arról, hogy éppen mivel, (pardon) kivel állunk szemben. A fő trükk, amit bevethetünk annak érdekében, hogy megbizonyosodjunk a teleport valódi khm. tipusáról, az a köpéspróba. Menjünk a teleport közelébe, de azért vigyázzunk, hogy legalább 3-4 méteres távolságra álljunk tőle, majd köpjük le. Ha az eltalált teleport nem mutat semmilyen lényegi változást, moccanás nélkül tűri a megaláztatást, akkor két eset lehetséges, vagy "alakváltó" teleporttal állunk szemben, vagy leköptünk valami vagy valaki mást, ugyanis más teleportok ellentétben az "alakváltó" teleportokkal erre a kisérletünkre úgy reagálnának, hogy egy pillantra áttetszővé válva elteleportálnák magukról a gusztustalanságot. A biztonsági távolságot azért érdemes betartani, mert extrém esetben előfordulhat, hogy mi magunk is, élő anyagunk miatt bekerülhetünk ebbe a teleportálásba, és bizony nem szép halál a Salivary bolygó feneketlen nyáltengerében megfulladni.

Arra pedig kimondottan vigyázzunk, hogy nehogy megismételjük a próbát, mert akkor ezzel már biztosan magunkra haragítjuk a teleportot és már csak bosszúból is elküld minket Salivary-ra. Ezzel szemben, az "alakváltó" ugye mozdulatlanul tűri a megaláztatást, nem mer reagálni, mert fél, hogy nem tudja újra sikeresen fölvenni az utánzott alakot. Folyt. köv.

Teleportálási tanácsadó 4.

Amint igértem itt a folytatás, sikeresen visszavergődtem mégpedig pont egy olyan teleport miatt estem csapdába, ami a még nem említett 3. kategóriába tartozik. Ezek a teleportok közel állnak a "ragadozókhoz" de velük ellentétben nem becserkészik, hanem elcsábítják áldozatukat.

Általában mezei hyperlinknek vagy bannernek álcázzák magukat és elég rájuk kattintani, máris elteleportálnak bennünket egy Trafalmadori katonai kiképző bázisra, ahol egy meglehetősen kemény kiképzésen kell résztvennie a gyanútlan utazónak. Még a legmillitánsabb lelkületü utazók is borzalmas dolgokat mesélnek erről a helyről, a kiképző bázison 3 napot kell eltölteni és bár rendszerint elméleti oktatás teszi ki a képzés nagy részét, fizikailag csak igen kevéssé terhelik meg az utazót, a szerencsétlen mégis rettenetesen elfárad, mivel naponta csak 6 óra pihenőt engedélyeznek, ezt ők relaxációs gyakorlatnak nevezik, de aludni nem lehet ez idő alatt, mivel folyamatosan szinte a fájdalomküszöb környékén kószáló hangerővel zenét sugároznak. Az egyetlen lehetősége az utazónak egy kis pihenésre akkor nyílik meg, ha valamivel meg tudja vesztegetni az édesszájú Trafalmadori kiképző őrmestereket, a füldugókat felejtsétek el, azokat megérkezés után azonnal elszedik tőlünk a buta nyálarcú Salivary lakók, akik a fogadóküldötség szerepét betöltve azonnal megfosztanak tárgyainktól és a Trafalmadori légkör káros behatásaitól védő nyálburokkal köpködnek be, de szerencsére a véletlenül nálunk lévő szerves anyagokat beleértve az élelmiszert is meghagyják, ezért illik figyelni arra, hogy netezés közben mindig legyen a zsebünkben csoki, még jobb, ha rendőrcsokink van.

A Trafalmadori őrök nagyon buknak a csokira, elvenni azonban nincs joguk, de ha mi "önként" odaadjuk nekik, akkor elintézik, hogy átkerüljünk a "konyhára", az sem egy szívderítő hely, de ott legalább lehet pihenni, szerencsére a kiképző bázisról ritkán teleportálnak el, ha még nem találtátok volna ki, akkor a "konyhán" az u.n. teleportálás során feleslegessé vált testek feltrancsírozása és húspogácsává átalakítása történik meg, később ezeket szállítják át, a világ összes gyorséttermébe hamburger alapanyagnak. Ha még nagyobb szerencsénk van, akkor találhatunk valamelyiknél zsebteleportot, és ennek segítségével a három nap letelte előtt hazateleportálhatunk. Nekem is így sikerült hazajutnom a minap, bár ez a mi világunkban nem sokat számít, mert amíg Trafalmadron vagyunk a mi időnk gyakorlatilag áll, illetve annyira lelassul, hogy a külső szemlélő számára, aki szinte még a féreglyuk megjelenését sem látja meg, pusztán csak úgy tűnünk, mintha egy percre elbambultunk volna. Tehát nagyon figyeljetek oda, mielőtt egy ismeretlen bannerre vagy hyperlinkre rákattintanátok, mert ki tudja, még az is lehet, hogy a Trafalmadori kiképző bázison találjátok magatokat, mindenesetre az óvatosabbak ügyeljenek arra, hogy netezés közben legyen náluk törülköző és rendőrcsoki, akkor nagyobb biztonságban érezhetik magukat.

Teleportálási tanácsadó 5.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogyan érheti el az utazó azt, hogy egy teleport őt a kivánt helyre teleportálja, hogyan manifesztálódik az utazó az új helyen? Nos, az első kérdésre a válasz rendkivül egyszerűen megadható, a teleportok az utazó tudatalattiját átkutatva szinte halálos pontossággal rálelnek arra a helyre, ahová az menni szeretne.Ha az utazó úgy érzi, hogy rossz helyre keveredett, akkor ezt legtöbbször a teleport hibájának rója fel, pedig lehet, hogy olyan mélyen volt eltemetve a tudatalattijában a hely lenyomata, hogy egy darabig nem érti, miért pont oda került. Mivel azonban sajnos legtöbbször megadott helyre kell eljutnunk, ezért meg kell próbálkozzunk azzal, hogy erősen koncentrálunk teleportálás közben egy helyre, ahová el szeretnénk jutni, ha jól csináljuk, akkor sikerül a dolog, ha rosszul csináljuk, vagy esetleg maga a teleport gondolja másképpen a dolgot, (szeszélyes józságok) akkor bizony néha nagy slamasztikába kerülhetünk.

Sokszor előfordul, hogy a tudatalattinkban létező helyet erős koncentrálásunk ellenére is könnyedén felfedezi a teleport, főleg a tapasztaltabb, idősebb teleportokat nehéz átverni, és mivel ha erre a helyre juttat miket a teleport, akkor az számára majdnem biztosan jobb, ezért a teleportokat nehéz irányítani. Akadnak ügyeskedők, akik jó pénzért tanfolyamokat tartanak, mondván, hogy segítségükkel ezen sikertelen esetek számát csökkenthetjük, de ne hallgassunk rájuk, ezek rendszerint becsapnak minket és ismeretlen helyre teleportálják el magukat a kicsalt tandíjjal együtt. Sőt, akadnak olyan csalók, akik még azt is megpróbálják elhitetni velünk, hogy képesek arra megtanítani minket, hogy a manifesztálódás során bizonyos kisebb-nagyobb hibáinkat kijavítsuk, pedig ez már tényleg szinte a lehetetlennel határos dolog, hogy miért is? A manifesztálódás ugyanis úgy történik, hogy a célunkhoz érkezve ennek anyagából épít fel a másik teleport bennünket. Már az elején utaltam arra, hogy minden teleportnak van egy bizonyos tömeghatárpontja, sajnos ez a célteleportokra is igaz, szerencsére minden teleport képes arra, hogy bármilyen anyagot bármilyen anyaggá átalakítson, aggódásra csak akkor van okunk ha valami rendkivül anyag és energiaszegény helyre kerülnénk, de ennek az esélye nagyon kicsi.

Megérkezésünk után, azonban igyekezzünk minél gyorsabban elhagyni a teleportot, mert nem nagyon szeretik, ha hosszabb ideig időzünk bennük, ha ránk unnak, elteleportálnak minket mérgükben valahová, és ez sajnos legtöbbször Salivary, ahol a már említett nyálarcúak élnek, akikről később még mesélnem kell, mivel az ő létük és történelmük nagyon szorosan kötődik a teleportokhoz, maga ez első "ragadozó" teleport is valószinűleg Salivary nyálarcú lehetett teleporttá válása előtt. Ez az utolsó mondat magyarázatra szorul, a magyarázatát, viszont már csak a következő részben fogom leírni, addig is mindenkinek jó teleportálást kívánok.

Teleportálási Tanácsadó 6.

Az előző részt ott hagytam abba, hogy homályos utalást tettem egy Nyálarcú Salivary lakóra, aki "ragadozó" teleporttá vált. Felmerülhet a kérdés, hogy miként vállhat valaki teleporttá? Nos, ennek csakis egyetlen módja van, mégpedig csak akkor vállhat valaki teleporttá, ha éppen teleportálás közben a "cél" teleport elhalálozik. Ilyenkor az utazó egyszerűen teleporttá válik. Ezért is van a teleportoknak egyéniségük, a valamikori utazó egyénisége határozza meg azt is, hogy milyen tipusú teleport válik belőle, a Nyálarcú Salivary lakókból általában rövid életű "ragadozó" teleportok lesznek, ez az egyéniségükből fakad, nagyon ritkák az olyan Nyálarcúak, akik alakváltó teleportokká válnak, a 3. kategóriába tartozó cyberteleporttá válásukra pedig még sohasem volt példa, ez a cyberteleporttá válás különben is csak az emberi fajra és a Trafalmadoriakra jellemző.

Ez utóbbiakra oly annyira, hogy belőlük szinte csakis cyberteleport válik. A cyberteleportok nem bizonyítottan örökéletüek, legalábbis eddig még senki nem látott cyberteleportot elhalálozni, így aztán azt sem tudjuk, hogy milyen lehet egy halott cyberteleport, viszont arról nagyon is vannak információink, hogy milyen például egy halott alakváltó teleport, ezek bizony haláluk után a világegyetem két leggyakrabban előforduló elemére hidrogénre és stupidity-re bomlanak. Miután ebben a részben a teleportok születéséről és haláláról kellő információt adtam, úgy érzem beszélnem kell a sokat emlegetett Nyálarcú Salivary lakókról, de remélem megbocsátást nyerek, ha erre a következő részben kerítek sort, addig is minden kedves olvasómnak kellemes teleportálást és biztos visszatérést kívánok.

Teleportálási tanácsadó 7.

Miután megígértem, első dolgom volt, hogy legutóbbi, kissé hosszúra nyúlt utazásomból visszatérve ne rögtön ezen út élményeit osszam meg a kedves olvasókkal, hanem előtte egy kicsit meséljek a nyálarcú Salivary lakókról. Egy kedves barátom révén, aki fél életét a Salivary történelem tanulmányozásával töltötte el igen sok mindent tudok a nyálarcúakról bár eddig Salivary-t szerencsésen sikerült elkerülnöm a lakóival egyetemben, bár néha igen közel jártam ahhoz, hogy ébren találkozzam egy-egy Salivary Nyálarcúval, de szerencsére eddig csak eszméletlen állapotban kerültem velük közelebbi kapcsolatba néhányszor, amikor a trafalmadori kiképzőtelepen kötöttem ki egy jól álcázott hyperlink teleportnak köszönhetően.

De valószínűleg ha eszméletemnél lettem volna, akkor sem magát a nyálarcút csupán védőöltözetét tudnám leírni, mivel Salivary nyáltengerén kívül, ezek a lények kénytelenek a saját nyálukból készített védőöltözetüket hordani, mert nagyon gyenge az immunrendszerük és egy mezei nátha számukra a legsúlyosabb dögvésznél is veszedelmesebb halálos kór.

Az étkezésük is rendhagyó, mert a Salivary krillnek nevezett rákocskán kívül semmi mást nem fogyaszthatnak el veszélytelenül, azért persze néha bedobnak egy jól sterilizált hamburgert, de csak módjával, ugyanis ez körülbelül úgy hat rájuk, mint ránk emberekre egy vizespohárnyi házipálinka, viszont nekik sokkal rövidebb ideig tart a feldobódottság de sokkal tovább a macskajaj és a másnaposság, éppen ezért közöttük kevesebb a szenvedélybeteg mint a mi sorainkban. Bár a mindenféle kibernetikus mütyür által érzett kóros szenvedélyük sokszor nagyobb romlásba viszi őket, mint minket a drog vagy az alkoholizálás. Ennek a szinte olthatatlan szenvedélynek köszönhetően a Trafalmadori őrszemélyzet kedvenceivé váltak, ugyanis a Trafalmadoriaknak nagyon jól jön, hogy a kiképző bázisaikon és a dokkoló állomásaikon nem kell költséges drága, energiazabáló sterilizátorokat alkalmazniuk, megteszi egy olcsó bérű Salivary Nyálarcú is, aki nem sajnálja a védő nyálburkot ha cserébe valamilyen kis mütyürt elbirtokolhat. Ez a nyálburok amúgy maga a csoda mivel kifelé bármit átenged, viszont befelé csak néhány meghatározott elem, molekula képes átvergődni a nyálburkon. Szerencsére az éltető oxigént a nyálburok átengedi ha nem szenvedünk el egy burokszakadást, akkor a legveszélyesebb, legszennyezettebb helyeken is nyugodt lélekkel átkolbászolhatunk.

A burokszakadás esetén sem kell nagyon megijednünk, a burok képes némi önjavításra, viszont igen könnyen megfulladhatunk, ha nem gondoskodtunk a burok mögött a magunk oxigénnel való ellátásáról.

Node hagyjuk a burkot, a Nyálarcúakat, és engedtessék meg, hogy végre elmesélhessem legutóbbi úti élményemet, amit egy "ragadozó" teleportnak köszönhetek és ami miatt, oly sokáig távol voltam.

Ezen utazásom rendhagyó módon kezdődött, éppen hajnali sétámat végeztem, mikor hirtelen 5 óra irányából rámtámadt egy "ragadozó" teleport és elragadott. A támadás teljesen váratlan volt, és jómagam felkészületlenül, törülköző, rendörcsoki, fogkrém és fogkefe nélkül, gyakorlatilag teljesen utazásra alkalmatlan állapotban már lebegtem is át a féregjáraton, mire ráeszméltem, hogy mi történt. Még nagyobb bánatomra ráadásul teleportálás közben elakadtam a már említett Rióhoz hasonló helyen és igencsak hálásan gondoltam arra, hogy mégiscsak meghagytam a szakállamat.

Első dolgom volt, hogy kerítsek valahonnan egy törülközőt, ennek a törülközőszerző buzgalmamnak nagyon is nyomós okai voltak, ugyanis egyrészt nagyon jó idő volt és szerettem volna csobbanni egyet a tengerben, mielőtt újra visszaszívódnék a féregjáratba, másrészt a közelben láttam néhány Repetuumi Varacskospofát és nem lett volna éppen életbiztosítás törülköző nélkül összefutni velük, elég rövidlátóak, nem bíztam abban, hogy sikeresen megkülönböztetnek a helyi létformától és nemigazán lett volna kedvem a vacsorájukká válni. Ennyi szerencsétlenség után, igencsak kapóra jött, hogy óvatos törülköző vadászó bóklászásom során ráakadtam egy szerencsétlenül járt Trafalmadori holttestére, még nagyobb szerencse, hogy volt törülközője is, no meg sok egyebe, ezeket a tárgyakat szorgalmas hullarablóként viselkedve gyorsan magamhoz is vettem, és nagy örömmel nyargaltam velük lefelé a tengerpart irányába.

De örömöm nem tartott sokáig, mert mielőtt még leérhettem volna éreztem, hogy lassan összeszűkül a gyomrom és ez tapasztalataim alapján majdnem biztos jele volt annak, hogy az utazásom tovább folytatódik újfent a féregjáratban. A megérzésem most sem csalt meg, mert hirtelen körülvett és újra beszippantott a féregjárat. A nagy izgalmak és a kimerültség miatt, sajnos nem sikerült kitartanom és a féregjáratban való lebegésem során valószínűleg elveszthettem az eszméletemet, mert miután magamhoz térve kievickéltem a teleportból amibe kerültem, egy meglehetősen büdös bolygón egy özönvíz előtti kissé romos teleportáló állomás mellett nézegethettem körül, semmiképpen sem túl optimista tekintettel a távoli ködbevesző tájat fürkészve.

Miután sem különösebben érdekes vagy más egyéb megtekintésre érdemesnek látszó dolgot nem láttam a környéken, leültem egy közeli sziklára és a szerencsétlenül járt Trafalmadori utazótól elzabrált zsákmány tanulmányozásába fogtam. Elkeseredettségem pillanatokon belül boldog eufóriává változott, mikor ráleltem a Trafalmadori szütyőjében egy frankó, láthatóan feltöltött és működőképes zsebteleportra. Nos, miután eme szerencsés fordulatnak köszönhetően a hazaút biztosítottnak látszott, és további említésre méltó tárgyat nem találtam, és a zsebteleport szerint a hely a "kárbaveszett erőfeszítések bolygója", felkerekedtem és elindultam csak úgy az orrom után, hogy ha már ide csöppentem, kicsit körülnézzek a környéken. A köd szép lassan eloszlott, ahogy lefelé ballagtam a magaslatról és a táj egyre színesebb lett. Egy idő után ráakadtam egy parkettalécekből összegányolt útra, ami egy meglehetősen furcsa városkába vitt. A házak mindegyikére jellemző volt, hogy az idővel dacolva a befejezetlenség különböző stádiumaiban lakatlanul roskadoztak.

Hosszasan kóboroltam az utcákon, de egy teremtett lélekkel sem találkoztam, az egész városka teljesen kihaltnak tűnt. Hirtelen hűvös szél támadt, fáztam, magam köré tekertem a törülközőmet, talán most először láttam hasznát, hogy a Trafalmadoriak többsége jó kövér a sok édességtől, mert az én Trafalmadorimnak is jókora törülközője volt, megtette köpenynek. A szél azonban amilyen hirtelen fölkelt, oly gyorsan el is ült, később rájöttem, hogy újabb utazó érkezését jelentette, mert hirtelen meghallottam a semmivel össze nem téveszthető Gettoom kürtszót, ami még a legbátrabb teremtmények ereiben is megfagyasztja a vért, a városka lakói nyílván valahonnan sejthették, hogy jönni fog egy Gettoom ezért is bújhattak el. Jónak láttam hát, ha én magam is megbújok valami zugban, nem mintha magam megijednék egy Gettoomtól, de semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy végighallgassam verseit, áriáit és egyéb szörnyszüleményeit, a világ legmagamutogatóbb és legfárasztóbb teremtményeinek ezen képviselőjétől. Behúzódtam hát egy közeli épület lépcsőfeljárója alá és onnan lestem a Gettoomot. A Gettoom nemsokára megérkezett, magabiztosan trappolt végig a városka utcáin, mohón keresett szemével valakit, akinek előadhatná legújabb elmeszüleményét, egyre csalódottabb lett, hogy nem talált áldozatot. Jó 4 méter magas volt, gyémántokkal kivert nehéz koronáját és az egész testét beborító neoncső költeményét a mögötte le lemaradozó androidja világította meg egy spotlámpával.

A Gettoom hirtelen megtorpant, majd a ruhája alól előkapott néhány ősnyomtatványt, incunabulát majd jelentőségteljesen meghajolt a négy égtáj felé és érces hangon hozzákezdett a felolvasásukhoz, próbálni kezdett. Egy ideig mélán, megadóan hallgattam felettébb unalmas előadását, de aztán előkerestem a zsebteleportomat és a segítségével elhúztam a csíkot. Rájöttem, nagyon találó neve volt ennek a bolygócskának, mert tényleg kárbaveszett erőfeszítés volt márcsak a felszínes megismerése is. Sajnos azonban a zsebteleportom alighanem gyártási hibás lehetett, vagy magam nem voltam képes megfelelően irányítani, mert legnagyobb meglepetésemre megint csak a magaslaton találtam magamat, a romos teleportáló állomás előtt. A közeli városkából szerencsére már csak haloványan szűrődött el idáig a Gettoom szavalata és egyre halkult is, mivel kétségbeesetten elindultam a városkával ellenkező irányba. Alig tettem meg azonban pár métert, valakik, vagy valamik fogságba ejtettek.

Elrablóim, egy ablaktalan szobába belöktek és magamra hagytak. A szobában majdnem töksötét volt, csak az ajtó melletti kis vaskályhából szűrődött ki a tűz fénye. Ez a kályha volt az egyetlen tárgy a szobában, még egy szék sem volt, ahová leülhettem volna. Türelmesen vártam egy darabig, de kezdett nem tetszeni a dolog, ösztönösen is a szabadulást keresve az ajtóhoz léptem és lenyomtam a kilincset. Legnagyobb meglepetésemre az ajtó nem volt bezárva, egy hosszú folyosóra nyílt. Komótosan végigsétáltam a folyosón, megkerestem a kijáratot és könnyed léptekkel elindultam a teleportáló állomás felé. Gondolataimba mélyedve felpakaszkodtam a kis magaslatra, ahol szórakozottan belebotlottam a Gettoomba. A Gettoom kivételesen barátságosnak mutatkozott, megkért, hogy teleportálása után szíveskedjek megsemmisíteni a porhüvelyét, mert neki sajnos elromlott az androidja, és sajnálatos módon az önmegsemmisítő szerkezetét sehogysem tudja beprogramozni, de szerencsére van rajta pánik gomb, megmutatta, az a kis piros, modta, hogy nyomjam meg, ha eltűnt, majd bekínlódta magát a teleportba és elviharzott. Vártam egy kicsit, majd miután az itt maradt Gettoom kikászálódott a teleportból megnyomtam a piros gombot... Szinte nem is láttam mi történt, mert szegény pára úgy eltűnt mintha sohasem lett volna. Sajnos ez az köddé válás nemcsak a Gettoom porhüvelyére, hanem a cuccaira is vonatkozott, pedig biztos találtam volna nála valami használhatót, bizonyára emlékeztek rá kedves olvasók, hogy a teleportáláshoz segítséget nyújtó személy hagyományosan jogot formálhat a feleslegre, mármint a felesleg nem élő részére, természetesen.

Sajnos ez az esemény eszembe jutatta azt is, hogy amenyiben sikeresen hazavergődöm nekem is szükségem lesz egy kis "másolat megsemmisítésre" lévén, hogy a "ragadozó" teleport ami elragadott meghagyta rólam a copy-t otthon. Mivel nem szerettem volna ezen az átkozott bolygón is hagyni magamból egy fölös példányt, ezért muszály volt keresnem valakit, aki segít a teleportálásomban, vagy megkeresnem az előző teleportálásom helyén a remélhetőleg egyben maradt zsebteleportomat, bár ennek kicsi volt az esélye, mert sajnos a zsebteleportok nemcsak a fölös példányt, hanem sokszor saját magukat is képesek teleportálás után a devnullra tenni, jobb ötlet híján elindultam a városka felé, abban bízva, hogy talán most a Gettoom távozása után előmerészkedő benszülöttek között találok valakit, aki segít, vagy a zsebteleportomat találom meg és végre eltűnhetek innen. Legnagyobb bánatomra azonban a városka ugyanolyan kihalt volt, mint ideérkezésemkor, ráadásul a zsebteleportot sem találtam meg, mindössze a kissé megolvadt és visszadermedt aszfalt látványa fogadott előző teleportálásom hűlt helyén.

A reménytelennek tűnő helyzetből kerestem éppen a kiútat, mikor felfigyeltem rá, hogy újabb hűvös szél kerekedik, azt pedig már tapasztalatból tudtam, hogy ez minden bizonnyal újabb utazó érkezését jelentheti, nyargaltam is a teleport felé, ahogy csak bírtam. Kivételes szerencsém volt, mert a teleportból egy kába zavart tekintetű sorstársam kászálódott kifelé, nyílván a nálunk garázdálkodó "ragadozó" teleport újabb áldozata lehetett, némi rábeszélés után hajlandónak mutatkozott arra, hogy cserébe a törülközőért, meg az egyéb nálam lévő mütyürökért kinyírja az itthagyott feleslegemet. Ezután szerencsésen hazateleportáltam, mégsem volt kárbaveszett erőfeszítés, arra törekedni, hogy elhagyjam végre a kárbaveszett erőfeszítések bolygóját.

Teleportálási tanácsadó 8.

Legutóbbi be nem tervezett utazásomból visszatérve, első dolgom volt, hogy becserkésszem majd megsemmisítsem itt maradt másolatomat. Nem ment könnyen, de végső soron sikerrel meggyőztem őt, hogy jobb lesz, ha nem lesz. Ezzel sikeresen lezártam a "ragadozó" teleport által okozott kellemetlenségeim sorát és végre nekikezdhettem következő utazásom előkészítésének. Mint már említettem a teleportálás megfelelő előkészületeket kíván az utazni vágyótól, ezek elhagyása súlyos veszélyekbe, vagy örökös eltévedésbe sodorhatja az utazót, sok felkészületlen utazót láttam már én magam is, amint kétségbeesetten próbáltak a saját világukba visszajutni, és sokakon sajnos jómagam sem tudtam már segíteni, a legszomorúbb azon utazók helyzete volt, akik felkészületlenségük miatt esetleg másképpen lettek összerakva és ebben a formájukban életképtelenek bizonyultak volna a szülőbolygójukon.

A felkészülés különösen fontos akkor, ha meghatározott helyre szeretnénk eljutni, és nem csak a kalandok kedvéért, a felfedezés izgalmáért utaznánk el egy számunkra még ismeretlen helyre. Éppen ezért semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy megfelelően felkészüljünk. Még az olyan sokat tapasztalt utazók, mint jómagam sem engedhetik meg maguknak, hogy hűbelebalázs módjára ripsz-ropsz elnyargaljanak egy teleporthoz és aktiválják azt. Jelenlegi utazásom különösen megkívánta, hogy néhány dolgot beszerezzek mielőtt elutazom. Utazásom célja Trafalmador volt, no persze nem a kiképzőtelep, hanem maga az anyabolygó, a fantasztikus trafalmadori civilizáció központja, azon belül is maga Mador a főváros. Most nyílván sokan felkapják a fejüket, hogy ez hogyan lehetséges, hogyan lehet ennyire behatárolt úti céllal utazni, mikor nemrég még arról beszéltem, hogy a teleportok képesek akár legerőteljesebb koncentrálásunk ellenére is kibányászni a tudatalattinkból annak a helynek a képét, ahová valójában szeretnénk eljutni, Trafalmador fővárosa pedig normális ember számára nem lehet vonzó célpont. Nos igen, jómagamnak is meglehetős fejtörést okozott, hogy Madort az általam oly annyira utált várost, ahová most is csak egy könnyelműen tett ígéret miatt (amiről majd később mesélek) leszek kénytelen elutazni, milyen trükkel álcázzam kívánatos célhelynek, végül rájöttem, hogy más úton kell járnom és kockázatos tervet eszeltem ki. A tervem az volt, hogy úgy felbosszantok egy teleportot, hogy mérgében Madorra teleportáljon. Vigyáznom kellett, nehogy avantgárd teleporttal próbálkozzam, mert ezek mérgükben nemcsak Madorra küldenek, hanem kicsit másképp is raknak össze, ami valljuk meg nem túl egészséges.

Szükségem volt tehát rengeteg rendörcsokira, törülközőre, és rengeteg mütyürre, hogy megérkezésem után felbérelhessek egy Salivary nyálarcút és keresnem kellett egy megfelelő teleportot aki eljuttat... Ha mindezekkel megvagyok még mindig nagy problémát jelent, hogy mivel "nem mehetek" cyberteleporttal, hiszen most nem a kiképzőtelep a cél, és mivel Trafalmadori tartózkodásom alatt itthon mindössze néhány tizedmásodperc telik el, gondoskodnom kell arról is, hogy praktikusan a visszatérés utáni manifesztálódáshoz lehetőleg az itt maradt másolatom anyagát használja fel a teleport, ha más anyagot használ fel vagy nem sikerül visszafelé pontosan a kiindulási helyemre irányoznom a trafalmadori teleportot, akkor megint meg kell küzdenem a feles példányommal, és annyira utálom saját magamat gyilkolászni, segítséget meg nem bérelhetek fel, két okból sem, egyrészt semmi biztosítékom nincs arra, hogy a segítő nem téveszti össze az itt maradott hasonmásomat velem, másrészt ez a mostani kis kiruccanásom, szigorúan titkos, mint már említettem könnyelmű ígéretet tettem egy nagyon kedves a trafalmadori ellenállási mozgalomban vezető szerepet ellátó jó barátomnak, hogy kihasználva a trafalmadoriak idegenekkel szembeni feltétlen törvénytiszteletét, a trafalmadori törvény egy kiskapuját kihasználva megszerzek az ellenállási mozgalmuk számára egy szigorúan őrzött a trafalmadori történelem, a valós történelem egy darabkáját tartalmazó memóriachipet, aminek fejében ők, mármint a trafalmadori ellenállás, hálájuk jeléül örök életemre ellátnak engem zsebteleportokkal.

Kétségtelenül kecsegtető ajánlat volt, de vétkes könnyelműség volt elfogadni, mivel a vállalkozás cseppet sem veszélytelen, mivel a fontosabb adatokat tartalmazó trafalmadori memóriachipeket általában életveszélyes logikai és kémiai csapdák védik, ha alkalmazhatatlan deaktiválóval próbálkozom igen könnyen megtapasztalhatom, hogy milyen érzés hirtelen elveszíteni a védő nyálburkot trafalmadoron és 2 Ph érték körüli levegőben fürdetni arcomat és egyéb testrészeimet, vagy egyszerre átélni eddigi életem összes kellemes avagy kellemetlen élményét, ami higgyétek el, ugyanolyan rossz. Egyszóval igencsak törnöm kellett a fejemet, és borzasztóan észnél kell lennem, mert igen könnyen utolsó utazásommá válhat ez a kis kiruccanás, de ha minden jól megy a zsebteleportok segítségével fantasztikus kalandok sora nyílik meg előttem, ha pedig, és ennek sem kicsi az esélye a trafalmadori ellenállás ennek a memoriachipnek a segítségével magához tudná ragadni a hatalmat, akkor legendás alakja lehetek a trafalmadori történelemnek, ami szintén nem mellékes.

Végülis döntöttem és lázas igyekezettel láttam hozzá, hogy mindent megfelelően előkészítve belevágjak a nagy kalandba. De nem szeretném untatni a kedves olvasót, olyan jelentéktelenségekkel, mint a használható teleportok helye, ezek adatai, a kiválasztás szempontjai és egyebek. Viszont nagyon fontos, hogy a trafalmadori társadalom néhány jellemzo ismérvét ismertessem, hiszen ezen ismeretek nélkül nehéz lenne megérteni, hogy mi fog történni megérkezésem után, de ez már a következő rész témája lesz.

Teleportálási tanácsadó 9.

Trafalmador az ismert univerzum egyik legnagyobb és leggazdagabb világa. Lakói hozzánk hasonló felépítésű humanoidok, csupán a bőrük a miénktől eltérően remekül bírja az alacsony PH-ju savas közeget, de más jelentősebb különbség nincs köztünk, igaz ez is éppen elég. Az igazi különbség a trafalmadori társadalom szerveződésében van. A trafalmadoriak már-már mániákusan törvénytisztelők a magántulajdon szentségét illetően, egyszerűen hihetetlen, de az utóbbi tíz évben egyetlen eltulajdonított tárgyról van feljegyzés azt is csak véletlenül vette magához egy öreg rövidlátó trafalmadori szakács és sajnos mikor később "rájött" a tévedésére már nem állt módjában visszaadni, merthogy az ominózus tárgy egy tubus löket volt, amit sajnos vigyázatlanul be is adott magának a szerencsétlen, nem is bírták megmenteni az életét. No persze könnyű nekik a trafalmadoriak ugyanis már évszázadok óta elektronikus fizetőeszközt használnak, húsz éve egy a testükbe épített chip segítségével intézik átutalásaikat, ennek a chipnek a segítségével szavaznak, ennek a chipnek a segítségével tájékozódnak és még rengeteg dologra használják a chipjüket, amit ők egyszerűen csak diónak hívnak, utalván ezzel is az alakjára. Az elhunyt trafalmadori deaktivált dióját megkapják a hozzátartozói és egy nagy tiszteletben tartott, afféle kegyeleti sarokban őrzik és szertartásosan néha leköpködik ha véletlenül arra járnak. A trafalmadoriak egyébként hozzátartozónak nem saját vér szerinti rokonaikat, hanem bárki számukra szimpatikus trafit (embert jelent trafalmadori "nyelven") a mi fogalmainknak megfelelő családtagnak tartanak és igyekeznek vagy egy fedél alatt lakni, vagy ha erre nincs mód, akkor képesek a nap egy órájában összegyűlni valahol néhány percre. Ha egy fedél alatt laknak, akkor pedig a törvényhozás órája után pár percet csevegnek egymással. A törvényhozás órája pontosan az ami a neve, ugyanis a trafalmadori politikai és társadalmi élet nem ismeri a képviselő fogalmát, mindenki mindenről hozhat törvényt, amit bárki meg vagy leszavazhat tetszése szerint. Az egész szavazósdit egy remekül kiépített hálózat segíti, minden trafalmadori köteles napi egy órát ezzel a szavazósdival eltölteni. A törvényhozás órájának elején és végén, mindannyian közösen eléneklik a trafalmadori himnuszt, ami nem más, mint egy ősi magyar gyermekdalocska a ...., ha emlékeztek még rá, meséltem egy olyan tarafalmadori utazóról, aki járt már nálunk egyszer, ez a Trafi nagyon megszeretett minket magyarokat, hazaérkezése után, olyan sikeresen kampányolt, hogy a trafalmadori nyelvet felváltotta a magyar nyelv, igaz, egy kicsit az ómagyar szlenget beszélik, de könnyen meg lehet őket érteni. A Trafik ugyan már több ezer éve ismerik az elektromosságot, a vezeték nélküli kép és hangátvitelt, mégsem épült ki náluk a miénkhez hasonló televíziós, illetve rádiós média, a híreket elektronikus levélben kapják, amúgy is az egész társadalmuk az elektronikus levelezés köré szerveződött, a Trafik neve sem más, mint egy e-mail cím, nevük első része becenév, ezt a nevet a szüleiktől kapják, de csak nagykorúságukig viselik, mert amint nagykorúvá válnak családot választhatnak maguknak és a családjuk megszavazza nekik az új becenevüket, kicsit hasonlóan az indiánok gyakorlatához ez a becenév valamilyen tulajdonságuk vagy szokásukkal összefüggő, sokszor humorosan gúnyos becenév, második nevük pedig a választott családjuk neve, nagyon ritkán fordul elő, hogy a Trafi nagykorúvá válása esetén nem vált családot, mivel a Trafik nem szüleik közelében nőnek fel, hanem szinte egész gyermekkorukat az iskolában élik le, csak a nagy trafalmadori ünnepeken mehetnének "haza", de sokszor még ezzel a lehetőséggel sem élnek, így aztán nem alakul ki erőteljes kötődés köztük és szüleik között. Rendszerint az iskolai haverok, barátok nagykorúvá válásuk után összeköltöznek és családot alapítanak. Mivel a miénkhez hasonló média nem létezik náluk, a nagy trafalmadori hírmondó nagyon fontos részét alkotja életüknek, ez a hírmondó és a törvényhozás órája határozza meg a Trafi társadalom működését. A nagy trafalmadori hírmondó egy számítógépes rendszer, ez a rendszer különféle szempontok alapján, minden egyes Trafinak személyre szabottan kiválogatva juttatja el a híreket. Ez sokszor nem is olyan egyszerű feladat, mivel a trafalmadoriak galaxisok sokaságát népesítették be, nagyon nehéz olyan hírcsokrot összeállítani, ami csak a fontos híreket tartalmazza, sokszor előfordul, hogy egy-egy szegény Trafi kénytelen órákat eltölteni az úgynevezett rövid hírek elolvasásával, ennek ellenére minden Trafi imádja a hírmondó híreit és mivel Trafalmador rendszer határain túlra a hírmondó nem sugároz, mindig nehezen szánják rá magukat arra, hogy a rendszer határain kívülre utazzanak. Persze ez alól is vannak kivételek, vannak olyan Trafik, akik egyszemélyes családot alkotnak, ezek rendszerint kihasználván, hogy trafalmadoron az alapellátás alanyi jogon jár minden Trafinak, vagyis munka nélkül is meg lehet élni, méghozzá a mi fogalmainkhoz képest fényesen, egész életüket utazással töltik, kivéve azt az egy évet, amit a nagyszámú trafalmadori kiképzőbázisok egyikén kötelesek eltölteni, többnyire borzalmasan unatkozva, mivel a szabályzat szerint ez alatt az egy év alatt, mindössze kétszer teleportálhatnak el egy-egy napra valahová és még kedvenc csokijukról is le kell mondaniuk, csak nagy néha tudnak szerezni édességet a kiképzőbázisra került mindenféle lényektől. Egy ilyen különc, "magányos utazó" Trafi hozta tető alá a trafalmadori ellenállási mozgalmat, a mozgalom célját még soha senkinek nem sikerült konkrétan meghatározni, mindössze annyi biztos, hogy néha megpróbálnak egy trafalmadori megcsontosodott hagyományt megtörni, többnyire sikertelenül, néha terveket szövögetnek a trafalmadori hírmondó megsemmisítéséről, mivel szerintük az egész trafalmadori kultúra és rendszer ennek a hírmondó programnak a függvényében alakul, de annyira a gyermekkorukban beléjük nevelt feltétlen törvénytisztelet hatása alatt vannak, hogy a tervezgetésen és a vitatkozáson túl, szinte soha nem jutnak el a cselekvésig, ha pedig mégis cselekvésre szánják magukat, az rendszerint balul üt ki, és az ellenállási mozgalom olyan fokú gyengülését okozza, hogy szinte sohasem érik el azt a határt, hogy bármilyen kidolgozott törvényük elfogadást nyerjen.

Ügynökeikről is csak annyit, hogy róluk, nekünk földlakóknak folyton Trebin hadnagy jut eszünkbe. De ne beszéljünk annyit erről a mozgalomról, hiszen működése szigorúan titkos és még bizony a világmindenség eme eldugott kis zugából is kiszivároghatnak olyan információk, amiknek jobb lenne még nagyon sokáig titokban maradniuk. Szerencsére Trafalmador olyan nagy, az ottlakók pedig olyannyira meg vannak elégedve mindazzal, amit Trafalmador és világa nyújthat a számukra, hogy eszük ágában sincs Trafalmadoron kívűli világokra ráerőltetniük kultúrájukat, az a pár mániákus utazó pedig nem sok vizet zavar, a Sedlerek kenyerét tehát nem veszi el senki. Majd később ezekről a Sedlerekről az univerzum telepeseiről is fogok bővebben mesélni, most röviden csak annyit róluk, hogy ők azok, akik küldetéstudatuktól vezérelve elhintik az élet magjait a halott bolygókon, illetve ők azok, akik a nem megfelelően fejlődő civilizációkat szanálni szokták, ez utóbbi jellemvonásuk a szanálásra kijelölt világok számára nem teszi őket különösebben vonzóvá, és ezen még az a tény sem változtat, hogy minden szanálandó világról megsemmisítése előtt készítenek egy digitális változatot és azt megfelelően tömörítve hatalmas adatbázisaikban tárolják. Ezekben a digitálisan tárolt világokban kutatóik egy megfelelő interface program segítségével csodálatos utazásokat téve, folyamatosan gyűjtik a tapasztalatokat és nem csekély áron értékesítve az információkat, jelentősen emelik az egy főre eső GDP arányát a világukban, rossz nyelvek szerint nem ajánlatos visszautasítani a felkinált információt, mivel ezen cselekedetükkel a különféle világok könnyen a szanálandó civilizációk listájára kerülhetnek. Utazásom előtt, jómagam is egy Sedler technikával készített digitális másolatot kaptam az ellenálástól, és egy sebtében összetákolt interface programmal behatóbban ismerkedhettem meg Madorral, főként Madornak azzal a részével, ahol a nagy Trafalmadori adatbázis fizikailag is létező létesítményei vannak. Sajnos a program néha véletlenszerüen lefagyott és iszonyú fejgörcsöt és zavarodottságot okozott a sokszori hirtelen visszacsöppenésem a valós világunkba, de fogamat összeszorítva végül megfelelően eltervezve a küldetésemet, készen álltam a teleportálásra. Egy Trebin hadnagyhoz hasonlatos kétbalkezes Trafi ügynököt küldött az ellenállási mozgalom, akinek mindössze két feladata lett volna, az egyik, hogy elvigyen ahhoz a teleporthoz, amelyikhez az ellenállási mozgalom a szükséges felszereléseket leszállította, a másik, hogy teleportálásom után lehetőleg nyomtalanul semmisítse meg a porhüvelyemet, természetesen egyik feladatnál sem remekelt, a teleportot csak hosszas bolyongás után találtuk meg, és ezt is csak nagyszerü felkészültségemnek köszönhettük, a porhüvelyem megsemmisítését, meg mint később megtudtam rendesen elszúrta, ugyanis túl közel állt, mikor bekapcsolta a megsemmisítőt, olyan löketet kapott, hogy azóta is kómában van, emlékeztetnem is kellett magamat arra, hogy amint jobb híreket kapok róla meglátogassam. Tehát a majd fél órás késést okozó keresgélés miatti bosszúságommal terhelve indultam útnak. A teleportálás rendben lezajlott, Mador egy csendes helyén egy kis elhagyott teleportáló állomáson másztam ki a teleportból, szerencsére hamar sikerült találnom egy nyálarcút aki némi ellenszolgáltatás fejében nem sajnálta a nyálburkát és meglehetősen vastagon beburkolt, így aztán még a teleportálási ellenőrző hivatal munkatársainak megérkezése előtt sikerült felszívodnom és eljutnom az ellenálási mozgalom egyik titkos telephelyére, ahol már vártak rám. Ott megtudtam, hogy mivel sajnos (rendszerint) a körülmények szerencsétlen alakulása folytán, néhány fontos előkészítést még nem tudtak megtenni, néhány napot várnom kell, kaptam egy csipogót amivel majd hívnak ha kellek és szóltak, hogy addig is, túristaként töltsem el az időt valahogyan Madoron. Szerencsére adtak egy kellőképpen feltöltött diót is, ez azért bevallom némileg csökkentette a késlekedés miatt érzett bosszúságomat, bevitettem hát magam a központba és beültem az első jobb helyre, hogy némi táplálék bekebelezésével megtöltsem a teleportálás utóhatásától kissé üresnek érzett gyomromat. Étkezésemet azonban megzavarta, hogy hirtelen mindenki felpattanva a helyéről rohanni kezdett, már vártam erre, tudtam, próbariadó van. A Trafik egyik kitartóan rendszeres őrültsége, pedig Mador védelmi rendszere felettébb pazar, sőt lenyűgöző, egy kődarab nem juthat be észrevétlenül trafalmadori területre, pláne nem Madorra, a központi bolygó fővárosába, ennek ellenére hagyományosan komolyan veszik a Trafik ezeket a riadókat. A saját és természetesen mások testi épségét nem kímélve nyomulnak le ilyenkor az óvóhelyekre, amik méretüket és szolgáltatásaikat tekintve kisebbfajta városnak is beillenek. A trafalmadori egyéni demokratikus rendszer miatt egy ilyen próbariadó elrendeléséhez elég, ha egy adott körzet vagy város lakosságának valamivel több mint egy százaléka egy órán belül úgy gondolja, hogy legyen egy jó kis próbariadó. Elképzelhető hát, hogy egy százaléknyi ilyen mozgósító hülye naponta kétnaponta összejön, mindennaposak hát ezek a próbariadók, főleg így a kora délutáni órákban. Érdekes módon a Trafik mégsem kellettlenűl vánszorognak az óvóhelyre, vagy urambocsá' figyelmen kívül hagyva az egész riadót folytassák elkezdett tevékenységüket, hanem rohannak, mintha tényleg az életük múlna azon, hogy az egy szinttel lejjebb kialakított óvóhelyen töltsenek el egy negyed vagy fél órát. Sőt mintha még élveznék is a dolgot vigyorogva, de egymással versengve zúdulnak lefelé. Jómagam már csak azért is, hogy ne keltsek különc viselkedésemmel feltűnést együtt rohantam a csordával, de mielőtt még átrohantam volna az óvóhely bejáratán hirtelen megszólalt a csipogóm. Meg szerettem volna egy pillanatra állni, hogy elolvassam az üzenetet, de egy Trafi hátulról nekemrohant, fellökött, a csipogó pedig kiesett a kezemből és egy kimondottan kövér, mégis szélsebesen nyargaló Trafi talpa alatt nagyot reccsenve kiadta a lelkét. Éppen annyit tudtam tenni, hogy balettozva a sok száguldó Trafi között valahogy összekapartam ami a csipogómból megmaradt, aztán már bent is találtam magam az óvóhelyen és a fal mellé simulva néztem, ahogy döngve és nagy szisszenéssel bezáródnak az ajtók, de nem sokáig bámészkodhattam, mert a PH érték jelzőm veszett csipogással figyelmeztetett, hogy savas szektorban tartózkodom, gyorsan felcsatoltam hát a sisakomat és elpattintottam a fejem fölött az első nyálburok patronomat, ami egyenletesen beburkolt Salivary nyállal, majd megszilárdulván körém vonta a védő nyálburkot. Megpróbáltam összerakni a csipogót, de reménytelen feladatnak tűnt, nem értem, hogy miért nem tudnak egy kicsit strapabíróbb csipogókat gyártani, no persze a Trafik sokkal előnyösebb helyzetben voltak, hiszen a diójukba be van építve egy teljes kommunikációs egység, s mivel ezt hangban adott parancsokkal tudják vezérelni, sok olyan Trafit látni, aki magában beszél, ezek nem mindegyike hülye, éppencsak telefonálnak. Vannak persze agyhullámok segítségével vezérelhető szerkezeteik is, de ezeket nem szívesen használják, mert az üzembiztonságuk még nem kielégítő az ilyen szerkentyűknek, viszont a hallóidegük mindegyiküknek hozzá volt passzintva a diójukhoz, így aztán csak az ő szavaikat lehetett hallani, a másik fél mondandóját csak találgatni lehetett. Az én dióm is bizonyára alkalmas lett volna arra, hogy telefonáljak vele, de mivel sem a használatának módját, (hónapokig tanulják a finomvezérlést a Trafik is) sem a "számot" nem ismertem, most főhetett a fejem, hogy miképpen kerülhetek kapcsolatba csipogóm nélkül az ellenállási mozgalom valamelyik tagjával. De még ha sikerülne is telefonálnom, akkor sem hallanám meg a választ. Már csak abban reménykedhettem, hogy ha észreveszik, hogy nem követem a csipogón adott utasításaikat, remélhetőleg meg tudnak keresni, talán valahogy bemérik a nálam lévő diót, esetleg azon át küldenek egy üzenetet, bár abban nem voltam biztos, hogy ezt hogyan tehetnék meg, mivelhogy az én dióm ugye itt volt a zsebemben és még véletlenül sincs semmivel sem hozzákötve a hallóidegeimhez, hangszóró meg biztos nincs benne, az egész csupán arra volt jó, hogy ajtókat nyisson, csukjon vagy automatice kifizesse a fogyasztásomat. Ott álltam hát a fal mellet, egy madori óvóhelyen a szivárvány minden színében pompázó nyálburkomban, aminek láttán még a hülye is kitalálhatta, hogy nem Trafi vagyok, nekik ez a kisebb PH esés meg sem kottyant volna ugyanis.Ott álltam hát a fal mellet, egy madori óvóhelyen a szivárvány minden színében pompázó nyálburkomban, aminek láttán még a hülye is kitalálhatta, hogy nem Trafi vagyok, nekik ez a kisebb PH esés meg sem kottyant volna ugyanis. Miután kissé már mindenki megállapodott, éreztem is, hogy sokan megbámulnak. Viszonylag kevés "turista" látogatja Madort és azok is inkább szkafanderben mint nyálburokban nyomulnak, ha nagy ritkán elhagyják a semleges PH-jú zónát. Még jó, hogy hamar megtörtént a kiegyenlítés és PH érték jelzőm jelezte, hogy mostmár nem kell használnom a nyálburkomat, mert igazán kellemetlen volt a sok kövér Trafi fürkésző tekintetét állni. Miután lehántottam a nyálburkot jobbnak láttam, ha elpályázok a mostani helyemről, meg különben is kíváncsi voltam az óvóhelyre, főleg arra a részre, ahol menekülés esetére antigravitációs teherűrhajók, illetve a mesterséges teleportállomások sorakoztak, ilyen antigravos űrhajót ugyanis még sohasem láttam, csak annyit tudtam ezekről, hogy Azu teknikával készültek és valószínűleg ezek a legveszélyesebb tárgyak az univerzumban, mivel működési zavaruk esetén akár egész galaxisok válhatnak köddé. A kifejlesztésük során az Azuk is sikeresen megsemmisítették majdnem az egész világukat, csak néhány utazó menekült meg közülük, ezért talán az Azu az egyetlen faj a galaxisban, akik egytől-egyig gyakorlott teleport utazóknak és technikai zseninek tekinthetőek, ritkán lehet Azuval találkozni, egyrészt baromi visszataszító és gusztustalan a külsejük, nem is szívesen mutatkoznak, másrészt iszonyú munkamániások, gyakran megülnek egy helyen és évekig különféle technikai jellegű találmányaik bütykölésével foglalkoznak, teljesen megszállottak e-tekintetben. Igaz, könnyű nekik, mivel az Azuk átlagéletkora inkább évezredekben mint években mérhető, ez még akkor is igaz, ha rendszeresen felrobbantják, elégetik vagy más módon megsemmisítik magukat kísérletezés közben. Az előttem tornyosuló Azu antigravitációs teherűrhajó méreteit tekintve impozáns volt, az alakjáról és színéről már kevésbé volt elmondható az előbbi jelző, engem legalábbis egy nagy rakás lócitromra emlékeztetett, lazán egymásba fonódó barnássárga rücskös felszínű gömbökből álló hideg tömeg volt, a hideg itt szó szerint volt értendő, ugyanis a külső és belső burok közötti köpenyekben 0 kelvint alig meghaladó hőmérséklet uralkodott, beszállni, berakodni ezekbe csak mesterséges teleportálás segítségével lehetett, a mesterséges teleportok viszont csak véges távolságra voltak képesek elteleportálni a beléjük helyezett tárgyakat, ráadásul 100 teleportálási kísérletből 2-3 sikertelenül végződött, ilyenkor a szállítandó tömeg nyomtalanul eltűnt, vagy az univerzum sötét anyagának tömegét növelte, ezek után érthető, hogy csak végszükség esetén használták ezeket az űrhajókat. Elgondolható hát, hogy mekkora szerencsém volt, hogy éppen egy olyan űrhajó állt az óvóhelyen, amibe éppen berakodtak valami eleddig számomra ismeretlen mütyüröket, később, megtudtam, hogy az úti cél Salivary és állami megbízásra a cserekereskedelmi egyezség fejében szállítanak mütyürt a nyálarcúaknak, ugyanis sikerült megegyezni velük, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatukat ezentúl a nyálarcúak a trafalmadóri kiképzőbázisokon fogják eltölteni. Vállalván az életveszélyt is, megkértem az egyik Trafi rakodómunkást, hogy a következő adag mütyürrel egyetemben engemet is teleportáljon át az űrhajóra, egy kicsit szeretnék a belsejében körülnézni, de legnagyobb sajnálatomra nem volt hajlandó megalkudni, itt Madoron ezeket nem lehet megvesztegetni semmivel, a szabály az meg szabály, meg aztán a raktér még ezen a hajón is el van szigetelve a hídtól, a vezérlőfülkétől. Még egy kicsit alkudoztam volna, de lelkesedésemet komolyan lelohasztotta a következő szállítmány nyomtalan eltűnése, őszintén szólva, ezek után a hajó belsejére nem is voltam már annyira kíváncsi. Mivel a berakodás is rövidesen leállt és a Trafik is elhúztak csokoládészünetre, Elindultam, hogy közelebbről szemügyre vegyem a rakományt, de egy kirittyentett vén Trafi szipirtyó terebélyes teste állta el az utamat, kiderült, hogy az ellenállási mozgalom küldte értem, a kezembe nyomott egy másik csipogót és elcsámpázott. A riadót közben lefújták és mindenkit felszólítottak az óvóhely mielőbbi elhagyására, én is jobbnak láttam, ha kikolbászolok gyorsan, annál is inkább mivel a PH érték jelzőm megint csökkenő értéket mutatott, meg nem sok kedvem volt újra nyálburokba öltözni. A felszínen a szokottnál is nagyobb nyüzsgés fogadott, a kajáldákban egyszerűen nem volt üres szék, jobb híján egy utcai árus pultjáról kaptam föl egy zacskót, de csak baromi ízetlen Salivary Krillből készült kemény kekszszerűség volt benne, fanyalogva rágcsáltam, mikor megszólalt a csipogóm, de az üzenet mindössze annyi volt, hogy - Álljon kézen!. Egy darabig nem értettem mit akarnak, de aztán rájöttem, hogy nem kézen, hanem készen kell állnom, ennél készebb pedig mint amilyen most vagyok, nem is igazán lehetnék. Elfogott a honvágy és szerettem volna már túllenni ezen az átkozott madori "kiránduláson". Behunytam a szemem és elképzeltem, amint otthon, a földön vagyok, de hirtelen újra megszólalt a csipogóm, ezúttal az - Álljon készen! - felirat volt leolvasható róla, ezekszerint előbbi tévedésüket kijavították. Magamban jót röhögtem, ezek csak nem azt hitték, hogy kézen álltam egész idáig... Na mindegy egy kicsit bosszankodva, de lassan elindultam a történeti múzeum felé, hogy amennyiben sürgős bevetési parancsot kapok, ne tartson sokáig, míg a oda érek. Madoron csak a tömegközlekedést ismerik, azt viszont nagyon jól, ugyanis fantasztikusan jólszervezett és gyors felszíni és felszín alatti közlekedési eszközökkel utazhatnak a Trafik, csak sajnos felirat szinte sehol sincs, a Trafikat a diójuk segíti a tájékozódásban, én sajnos a kérdezősködésre voltam utalva, szerencsére a Trafik nagy része igen készségesen segített, meg szerencsém is volt, mert egyetlen átszállással megúsztam az egész utat. A történeti múzeum, impozáns épület volt, engem leginkább egy óriási esernyőre emlékeztetett, kicsit nehezen akadtam rá a bejáratra, de végül a követős módszer bejött, mert az egyik arra kószáló Trafi is a múzeumba tartott, így aztán szorosan követve őt jómagam is bejutottam. Innen már könnyen tájékozódtam, mivel a Sedler interface segítségével, már behatóan megismerkedtem a múzeum belsejével. Egyelőre nem akartam feltűnést kelteni, nomeg kíváncsi is voltam, a madori hivatalos történelemre, elkezdtem hát bejárni a csarnokot és megszemlélni a három dimenziós életképeket és jeleneteket, amik valószerűtlenül élethűek voltak, a látogatók így magam is gond nélkül belesétálhattunk a termekbe, ahol vérfagyasztóan élethű ősi madori, sajnos vagy szerencsére már régen kihalt állatok és növények között, eredeti terepen tekinthettük meg a híres madori őstrafik tetteit, láttam háborúikat, gyűléseiket, rohangálhattam mellettük a vadászataikon, ahol az ősi vadászzsákmányt a nagytestű, kissé a mi zsiráfunkra hasonlító hosszúnyakú növényevőt a Pagmit hajkurászták és zavarták szakadékba. Nem sokban különböztek a ma élő Trafiktól, talán egy kissé soványabbak és alacsonyabbak voltak, mint a maiak, hogy őszinte legyek, pont olyanok voltak mint most mi magunk, csak a bőrük volt világoskék kicsiny zöld pöttyökkel. Annyira élethű volt minden, hogy valósággal még a tűzön sütött Pagmihús szagát is lehetett érezni, bár ezt már kétségtelenül csak bemagyaráztam magamnak. A következő teremben láthattam, amint fülsiketítő zajjal száll le egy űrhajó és látható volt, amint később a belőle kirajzó androidok bekerítenek egy kétségbeesetten védekező őstrafi települést és a gázzal elkábított őstrafikat összegyűjtve a hajóra cipelik őket, ahol azután különféle műtétek hajtanak végre rajtuk, majd az egész társaságot visszacipelve a faluba mennydörgő robajjal felszállnak. A többi teremben is a történelmük különböző fejezeteiről láthattam élőképeket, míg elértem azokba a termekbe, ahol a tárgyi emlékeket őrizték. Ezek hasonlóan a mi múzeumainkhoz tárlók mögött voltak, bár itt az üveget valószínűleg valami láthatatlan erőtér helyettesíthette, mert a tárgyak körül néha furcsa kékes hullámzást lehetett észlelni, ezért pontosan nem is tudnám megmondani, hogy megint csak háromdimenziós képeket, vagy magukat a tárgyakat láttam ott. Még a Sedler interface-el történő bóklászásom során ráakadtam egy igen érdekes történelmi relikviára, ez egy földi eredetű tárgy volt, azthiszem az egyetlen földi eredetű tárgy az egész múzeumban, egy egyszerű kis földi hangszer egy doromb volt ez a tárgy, mivel nem volt a dióm a hallóidegeimhez applikálva, ezért sajnos nem tudtam, hogy miért kerülhetett a múzeumba, csak találgathattam, de minden bizonnyal fontos szerepet tölthetett be a Trafik történelmében, ha ide került, ráadásul egy hatalmas terem közepére, láthatóan központi tárgyként. Azért voltam biztos benne, hogy földi eredetű a doromb, mert jól olvashatóan bele volt vésve, hogy Terstyánszky Mátyás. Kimondottan népszerű kiállítási tárgy, sőt alighanem valamiféle kegytárgy lehetett, mert ebben a teremben jó néhány Trafi bóklászott és közülük többen hosszasan időztek a földi eredetű doromb mellett. Tőlük megtudhattam volna, hogy miért van itt ez a doromb, mi a története, de valahányszor kommunikálni próbáltam velük, folyton lepisszegtek, úgylátszik, náluk a múzeum látogatáskor a szájzár fel a divat, amúgy is nagy csönd uralkodott a termekben, persze ez már megint csak az én szemszögemből, illetve fülszögemből volt igaz, mivel a Trafik a diójukon keresztül remek közvetítést kaphattak, a dolog nem hagyott nyugodni, eszembe jutott, hogy érdekes módon, mikor a Sedler Interface-el való virtuális sétám során ráakadtam a dorombra, már akkor megkérdeztem Trafi barátomat, és most vált gyanússá, hogy ő is kitért az egyenes válasz elől, pontosabban valamit motyogott arról, hogy valamiféle jelkép a tárgy, de aztán hirtelen másra terelte a szót, bevallom, akkor én sem éreztem fontosnak, hogy többet megtudjak a tárgyról, de most látván ezt a szinte vallásos áhítatot a doromb körül, elhatároztam, hogy kinyomozom, hogy mi is ez valójában. Mint már említettem, Mador nem éppen a turisták Mekkája, igen mostohán bánnak azokkal, akik nincsenek rákötve az információs rendszerre, szerencsére a Trafik azért többnyire barátságosak és készségesen útbaigazítják a kérdezőt, de itt a múzeumban nem voltak hajlandóak beszélgetésbe elegyedni. Viszont szerencsére beugrott, hogy az egyik teremben volt egy rendszer, a régi, talán több száz vagy több ezer éves Trafi múlt egy darabkája, amit mintegy kuriózumként lehetett tapizni, piszkálni, óriási előnye volt a többi dologgal szemben, hogy ez kivételesen nemcsak a dión keresztül dumált, hanem olvasható volt a kivetítőjéről a szöveg. A Sedler interface-el sajnos nem lehetett működésre bírni, ott csak a főmenü volt látható, nyílván a rendszer adatbázisának méretei indokolhatták az egyszerűsítést, szerencsére itt a múzeumban az egész rendszer működött, a menürendszert is gyerekjáték volt használni, így aztán hamar eljutottam a dorombig és igazán mellbevágó volt a története. Kiderült, hogy egy szomorú emlék kötődik a tárgyhoz, ugyanis az első földi ember, aki eljutott Trafalmadorra, többek között ezt a kis hangszert hozta magával, a hírességét, annak köszönheti, hogy a Trafik a gazdájának tartoznak hálával az életükért, ugyanis néhány évvel ezelőtt, egy titokzatos betegség kerítette hatalmába őket, és Mátyás DNS-e nélkül aligha menekülhettek volna meg a biztos haláltól. Azóta minden Trafi egy darabka emberi DNS-t hordoz, Mátyás DNS-ének egy darabkáját, akit ennek ellenére viszont a honvágy erősen gyötört, és hiába tartóztatták, hazateleportált, emlékül itt hagyta a Trafiknak a dorombját, amit ők azóta is nagy becsben tartanak és őriznek rendületlenül. Miután a doromb "titka" nem volt titok többé előttem, jobbnak láttam, ha elmegyek ahhoz a teremhez, aminek a szomszédságában azt a memóriachipet tartják, aminek megszerzése volt küldetésem fő célja. Egészen a terem ajtajáig mentem, majd gyors iramban elindultam a múzeum másik szárnya felé, az esernyő szárához, ahol a terv szerint egy alakváltó teleport fog rám várni, akinek a segítségével juthatok majd el az ellenállási mozgalom titkos bázisára. A tervem az volt, hogy lemérem, mennyi idő alatt juthatok el az ajtótól a teleportig, már majdnem a célomnál voltam, mikor hirtelen egy Trafi állta el utamat, elmondta, hogy az akció sikerült, a kezembe nyomott egy zsákot, ami teli volt zsebteleportokkal, majd közölte, hogy húzzak haza, a küldetésem sikeresen végetért. Miután kissé értetlenül bámultam rá, nem voltam erre a fejleményre felkészülve, közölte velem, hogy csak a csali szerepét töltöttem be, míg a trafalmadori védelmi rendszer az én megfigyelésemmel volt elfoglalva, más ügynökök végrehajtották az eredeti feladatot. Többet nem mondott, elrohant, én pedig jobbnak láttam, ha mielőbb hazatérek, és a zsebteleport segítségével hazateleportáltam.

Vége a 9. résznek.

Folyt. köv...