Michaleczky Péter:
A Syrius döntése

Az aszteroida sok kárt okozott, nem tudom mit fogunk kezdeni a sérült hajtóművel. Ahhoz, hogy megjavítsuk, le kéne állítani egy időre a többit is, s ez lelassítaná a Syriust, amit nem akarok, ráadásul még nem értük el a teljes sebességet sem. Nem lenne elég üzemanyagunk, hogy teljes sebességgel száguldhassunk célunk felé, a Gea 98 rendszerbe. Bár a földi tudósok kijelöltek számunkra egy csomó olyan helyet a végtelen fekete terében, ahol vízzel, vagy jéggel teleszivattyúzhatjuk tartályainkat, de ehhez le kéne lassítanunk, s csak fölösleges üzemanyag veszteség lenne. Ó, bárcsak hamarabb felfedeztük volna a védelmi program hibáját; elkerülhettük volna a fájdalmas találkozást a meteorral. Persze, most már késő ezen keseregni, csak néha eszembe jut, mi lenne, ha meg tudnánk változtatni, ami megtörtént.

Ismeretlen, s mindmáig feltérképezetlen naprendszeren haladunk át, jelenleg nincsen időnk rá, hogy alaposabban megfigyeljük a csillagot, s a körülötte keringő három bolygót. Reggeli után találkoztam Dr. Hemonnal, aki a maroknyi csillagász vezetője. Elmondta, hogy megvizsgálták a három planétát, de egyik sem alkalmas az élet számára, vagy legalábbis a mi elménk által elképzelt, s elfogadott élet számára. Mit nevezünk életnek? - ezen a kérdésen gondolkodtam a parancsnoki híd felé tartva. Az emberiség jelenleg csak a hozzá közel álló létformákat tekinti életnek, el sem tudnak képzelni a földhözragadt asztrobiológusok és biokémikusok a földivel merőben ellentétes körülmények között kifejlődött életet. Ők nem látják onnan messziről ezeket az ismeretlen bolygókat, a fortyogó cseppfolyós gázok birodalmát, a vörösen izzó bazaltóceánokat, amelyek mint vértengerek borítják be egy állandóan változó planéta felszínét, amelyet nemrég hagytunk el. Itt egy csepp víz sincs, legalábbis nem találtunk megfelelő mennyiségben, amennyiért érdemes lenne fékezni. Az Űrhajózási Hivatal szerint ez a rendszer a távoli mérések alapján igen gazdag vízben, s ez volt az első pont, amit megjelöltek a Syriusnak, ha üzemanyaga fogytán van. A valóság aggaszt, mit fogunk találni a Gea 98 bolygóin? A tudósok szerint a második bolygója lakható, a negyedig gázgömb holdjairól pedig megtölthetjük a tartályokat vízzel a visszaúthoz. Az első pont kudarcot vallot, pedig ez van a Földhöz a legközelebb.

Semmi különös nem történt a hídon, Khera Loufner lefuttatott egy csomó szimulációs tesztet a védelmi rendszerünkön, úgy néz ki, sikerült elhárítani a programozási hibát. Megbeszéltem vele, s úgy döntöttünk, hogy nem szólunk a Földnek, nincsen komolyabb baj. Egyébként is huszonegy nap alatt érnek oda az üzenetek.

Késő délután összefutottam megint Dr.Hemonnal, végre volt egy kis időnek elbeszélgetni egymással.

- Üdvözlöm Dr. Hemonn! - üdvözöltem, mikor megláttam, amint mélabúsan bámul egy gyűrött papírlapot a falnak támaszkodva. Felnézett és köszöntött. Valaha, a földön egy századnál szolgáltunk, a Szaturnusz egyik holdján végeztünk különféle méréseket, amiknek nem sok haszna volt - így visszagondolva. Ő a hold és a hatalmas, enyhén lapított bolygó viszonyait tanulmányozta; úgy emlékszem, egy könyvet is írt a témáról.

- Van valami új híre Hemonn?

- Nos, nem akartam zavarni vele, de azt hiszem egy érdekes megfigyelést végzünk ma éjszaka, s ha minden úgy sikerül, ahogy elterveztem, akkor holnap igen érdekes felfedezést fogok bejelenteni.

- Igen? - kérdeztem kíváncsian.

- Megállapítottuk, hogy a rendszer második bolygója szilárd felszínnel, csekély légkörrel rendelkezik. A hőmérsékleti viszonyokat jelenleg is számítjuk, de a becslések szerint alkalmatlan az emberi élet számára. Nappal felszökik száznyolcvan-kétszáz fok fölé a bolygó ritkás légköre, éjjel pedig lehűl mínusz százhúsz-száznegyven celsiusfokra. Az atmoszfére teljes összetétele még ismeretlen, de nagy mennyiségben van jelen klór, viszont kevés a hidrogén. A felszínen hegyek emelkednek, nem túl magasak.

- És ez miért...? - türelmetlenkedtem.

- Nem a bolygó a lényeg, hanem a körülötte keringő holdacska. Most készültünk el az első becslő gyorselemzéssel, megpróbáltuk ilyen messziről megállapítani a hold pontos méreteit, tömegét és azt, hogy milyen anyagokból tevődik össze. És itt kaptunk egy meglepő eredményt: a hold körülbelül három kilométer hosszú és fél vagy egy kilométer széles.

- Ez tényleg érdekes dolog, ugyanis a bolygó méreteihez képest igen aprócska ez a hold, talán egy befogott aszteroida, vagy üstökös - mondtam, s érdeklődve hallgattam tovább Dr.Hemonnt.

- A hold összetétele nem pontosan ismert, azonban kimutattunk benne igen jelentős mennyiségű fémet. Majdnem kilencvenkilenc százaléka különféle igen tiszta fémből van, a tömegét sikerült kiszámítani a pályája és a sebessége alapján; csekély, valószínűleg belül üreges.

- Üreges? - kaptam fel a fejem.

- Igen. Még nem akarok öntől semmit sem kérni, majd csak akkor, ha pontosabb eredménnyel szolgálhatok.

- Üreges? - tettem fel még egyszer félig hangosan a kérdést, láttam a doktor biccent. Ekkor jutott el hozzám előző mondata, s bár nem szóltam egy szót se, sejtettem, hogy azt kéri majd, lassítsunk és közelítsük meg a holdat.

A kabinomban, mielőtt elaludtam, sokáig gondolkoztam azon, amit a doktor mondott. Egy üreges hold! Nem valószínű, hogy a világegyetem alkotta újabb csodájáról lenne szó, bár én semmit sem tartottam lehetetlennek. A józan eszem azonban tiltakozott az ellen, hogy a természet egy belül üres hideg kődarabot teremtsen, aminek a fémtartalma még így is igen magas. A mindent felforgató ötlet már régóta motoszkált a fejemben, de eleddig még magamnak sem mertem megfogalmazni: elképzelhető, hogy a bolygón értelmes lények élnek és kibányászták a kisméretű szatellitet, ezért üreges belül.

* * *

Reggel a videofon berregése ébresztett, tegnap este későn feküdtem le, s ma ezért tovább aludtam a kelleténél. Kikeltem az ágyból és lenyomtam a videofon széles gombját. A képernyő felvillant, s dr.Hemonn arcát láttam meg benne. Kényszeredetten vigyorgott, s elnézést kért, amiért zavart. Megszoktam a doktor túlzott udvariasságát, szinte automatikusan hárítottam egy “ugyan”-nal.

- Parancsnok! Azt hiszem óriási felfedezést tettünk ebben a pillanatban. Olyan felfedezést, amire az emberiség már évszázadok óta keresi a választ.

Nem tudom milyen ötlettől vezérelve, de gyorsan rávágtam, hogy tudom.

- Honnan... és mit? - kérdezett meglepődve dr.Hemonn.

- Azaz, nem tudom, csak sejtem miről van szó - kezdtem, aztán bátorságot merítettem a doktor kételkedő ábrázatáról, s folytattam: - A hold ugye valójában mesterséges eredetű?

- Igen, de honnan tudja?

- Nem tudtam, csak tegnap elgondolkoztam egy kicsit, s mint lehetőséget számba vettem, hogy a szatellit, amely üreges nem más, mint egy űrhajó.

- Nos nem vagyok benne biztos, hogy űrhajó, de egy biztos: az alakja túl szimmetrikus, a felszíne túl sima ahhoz, hogy természetes eredetű legyen. Biztos vagyok benne, hogy egy idegen intelligencia terméke, ahogy maga mondta: talán egy űrhajó.

Oldalt fordultam, s járkálni kezdtem a videofon előtt. Végiggondoltam, milyen lehetőségeim vannak arra, hogy érvényt szerezzek dr.Hemonn eddig kimondatlan kérdésének. Én tudtam sok mindent, amit ő nem tudott. Dr.Hemonn-nak tisztában kellene lennie azzal, hogy nem adhatok utasítást a lassításra addig, amíg meg nem kaptam az űrhajótanács kétharmadának támogatását.

- Parancsnok úr! Azt szeretném a kutatócsoport nevében javasolni, lassítsunk és álljunk pályára a rendszer második bolygója körül - mondta a doktor pár pillanat múlva. Felé fordultam, s elkezdtem megmagyarázni neki, hogy nem egészen enyém a döntés joga. A javaslatot a tanács elé kell vinni, s nem biztos, hogy az teljesen elfogadja a tervet. Engem rendkívül érdekelt az igazság, kezdett elegem lenni az okos tudósokból és messzelátó, de sokszor hamis képet adó távcsöveikből. Ha most csupán elhaladunk az objektum mellett pár százezer kilométerre, csak felszínes méréseket és megfigyeléseket végezhetnek Hemonn csillagászai és fizikusai. Úgy éreztem meg kell néznünk teljes testi valójában a szatellitet, amit lehet, hogy tényleg egy idegen értelem hozott létre, s ebben az esetben minden esélyünk megvan, hogy találkozzunk végre-valahára az idegenekkel.

Délre hívtam össze a tanácsot a nagyterembe. Elhatároztam, hogy megpróbálok minden erőmmel azon lenni, hogy az üres fejű bürokraták elfogadják egy maroknyi tudós véleményét, érveit.

* * *

A teremben az emberek egymáshoz intézett szavai halk morajjá olvadtak össze, s lassan betöltöttek a tág teret. A tanácsteremben mindössze egy hosszú asztal volt, amelyet székek vettek körül. Mindenki előtt ott volt egy apró kártya, amelyen a neve és a rangja szerepelt, egy dosszié és egy apró lámpa. Még páran hiányoztak, meg kellett várni őket, nélkülük nem kezdhettük el a tanácskozást. Dr. Hemonnt nem láttam sehol, s kezdtem idegeskedni egy kicsit, végül is neki kell elmagyarázni a felfedezést.

Öt perc múlva utolsónak lépett be a doktor, feszülten mosolygott miközben a helyére ment. A teremben hirtelen csend lett, az emberek érdeklődve várták, mi fog történni. Felálltam és belekezdtem:

- Jó napot mindenkinek! Ne haragudjanak, amiért nem tudtam előbb szólni önöknek, de az ügy, amiért a tanácsot össze kellett hívni, indokolta a sürgősséget. Tegnap délután keresett meg dr. Dorius Hemonn, aki a Syrius egyik tudományos csoportjának vezetője. A rendszer, amelyben áthaladunk egy csomó érdekes kísérlet elé állította a csillagászokat és a fizikusokat, ezzel töltik most idejük nagy részét. Begyűjtik az információkat, hogy az út hátralévő részében azokat a legaprólékosabban kielemezzék. Azonban tegnap valami olyasmit találtak, ami mindannyiunkat, sőt az egész emberiséget érinti.

A rendszer második bolygója körül felfedeztek egy igen kis méretű objektumot, ami valószínüleg a bolygó holdja. A részleteket dr. Hemonn fogja önöknek elmondani.

- Először is szeretnék elnézést kérni, amiért megvárakoztattam a tanácsot. El kellett végezni a méréseket újra, hogy bizton megállapíthassam, a rendszer második bolygója körül keringő objektum bármi lehet, csak szatellit nem, ugyanis ezelőtt fél órával pályát változtatott.

A bejelentés mindenkit meglepett, főleg engem. Nem mondta a doktor, nem tudtam róla eddig. Most már biztos voltam benne, hogy a tanács nem fogja elutasítani a doktor kérését. Dr. Hemonn leült és intett nekem. Folytattam ott, ahol ő abbahagyta.

- Ezek szerint az objektum nem hold, hanem egy másik civilizáció űrhajója. A hajó szabályzata igen egyértelműen határozza meg, mi a teendőnk abban az esetben, ha más világokról származó értelmes lényekkel találkozunk. Meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy felvegyük velük a kapcsolatot.

Egy kéz emelkedett a levegőbe, jelezve, hogy valaki szólni szeretne. Az asztal másik végén ült gazdája, egy magas, szikár férfi, rövid szakállal: Dermot, aki az Űrhajózási Vállalatot képviselte. Megadtam neki a szót.

- Parancsnok! Ha jól gondolom, azért hivatta össze a tanácsot, hogy megkapja az engedélyt az objektum megközelítéséhez. Meg szeretném kérdezni dr. Hemonnt, hogy próbálták-e felvenni a kapcsolatot az idegen hajóval?

- Igen, próbáltuk az összes lehetséges módon, de választ nem kaptunk.

- Rendben, ez csak egy kis kitérő volt. A leglényegesebb kérdés az, hogy képesek leszünk-e újra a megfelelő sebességre felgyorsítani a Syriust, ha most lelassítunk és megközelítjük az idegen űrhajót. Indulásunk előtt igen sok vízlelőhelyet jelöltek meg a kutatók, és éppen nemrég hagytuk el az egyiket, azonban ott egy csepp víz, annyi se volt. Parancsnok?

- Nem tudom mit várhatunk a kijelölt lelőhelyektől, találunk-e annyi vizet, amellyel feltölthetjük tartályainkat. Egy alapos átalakítással a hajtóműveket át lehet állítani más üzemanyagra is. Azonban azt a lehetőséget, hogy talán beteljesülhet az emberiség régóta dédelgetett nagy álma, egy ilyen kicsinység miatt elszalasztani bűn volna. Az eset kivételes, ezért a szabályzattal ellentétben én is állást foglalok ebben a kérdésben: ha a döntés rajtam múlna, lassítanánk és megpróbálnánk minden lehetséges módon felvenni velük a kapcsolatot.

Várakozva Dermotra néztem, van-e további mondanivalója, de megköszönte és leült. Alice Reitmann, a Syrius egyetlen társadalomtudósa kért szót.

- Mint tudják, régebben sokat foglalkoztam egy esetleges találkozás társadalmi, politikai és gazdasági hatásaival. Megpróbáltam modellezni a kapcsolatfelvétel utáni helyzetet. A társadalom nagy része sokáig nem tudná elfogadni az idegeneket a külsejük miatt. Ez igen nagy probléma lenne, de nem akkora, ami katasztrófát okozna. Valószínűleg sokkal fejlettebbek nálunk, mind a tudományok, mind pedig a kultúra területén. Az emberiségnek sok-sok lépcsőfokot kell még átlépnie ahhoz, hogy odáig eljusson; kérdéses mekkora katasztrófát okozna ez a hirtelen ugrás. Nem tudom, de egyben biztos vagyok. Ha most elszáguldunk a másik űrhajó mellett, életünk végéig bánni fogjuk. Köszönöm, csak ennyit akartam mondani - s azzal le is ült.

- Van egy probléma, amivel azt hiszem, nem számolunk - kezdte egy fiatal, számomra ismeretlen férfi, aki a karbantartást vezette. - Nem tudhatjuk, hogy tényleg barátságosan fognak-e válaszolni a közeledésünkre; lehet, hogy megtámadnak. Gondoljanak csak a majd egy évezred előtti spanyol hódítókra, akik évek alatt leigázták az aztékok hatalmas birodalmát. Azt hisszük, hogy azért, mert egy civilizáció fejlett, baráti viszonyt szeretne kialakítani egy nála fejletlenebb világgal. A spanyol hódítás a jó példa arra, hogy ez egyáltalán nem biztos. Meggondolták-e jól, tényleg barátian fognak-e fogadni minket vagy pedig egyből megtámadnak? Lehet, hogy ők is olyanok, mint mi?

Ez váratlan volt számomra, ezzel a lehetőséggel tényleg nem számoltam, őszintén szólva eszembe se jutott. Több évszázada várt erre a pillanatra az ember, s amikor végre elérkezett az idő, hirtelen ráeszmél, nem is úgy van minden, ahogyan azt ő elképzelte. Olyan ez, mint a sakkban. Van egy kész stratégiám, azt hiszem, hogy az ellenfelet sikerült végre térdre kényszerítenem, s végül mattot kapok a legváratlanabb helyről.

Majdnem két órán keresztül tartott az ülés. Megrágtuk alaposan a kérdést, sokan hozzászóltak, vitatkoztak. Kezdtek elfogyni a levegőbe emelkedő kezek, ezért eldöntöttem, hogy szavazásra viszem a dolgot. A vélemények többsége - bár megkérdőjelezte sikeres lesz-e a kapcsolatfelvételünk - mégis amellett volt, hogy ilyen lehetőséget nem szalaszthatunk el. Én voltam az egyedüli, aki nem foglalhattam hivatalosan állast se az egyik, se a másik oldalon. A szavazás végső pillanatáig kételkedtem, de a végeredmény meggyőzött. A többség, pontosabban a jelen lévők majd háromnegyede a lassításra szavazott. Lezártam a tanácsülést és kiadtam az utasításokat; fel kellett készülnünk a kényes manőverre: a hirtelen lassításra.

A mérnökökkel először ellenőriztük, hogy a fékezőhajtóművek működőképesek-e, aztán a számítógépeken futtatunk le egy csomó tesztprogramot. Estefelé járt már, amikor összehívtuk az utasokat, és közöltük velük, hogy fél óra múlva megkezdjük a fékezést. Tíz perccel a hajtóművek beindítása előtt már beszíjazva ültem a hídon, néztem a körülöttem serénykedő navigátorokat. Nehéz, feszült pillanatokban az idő kereke lelassul, legalábbis számunkra. Hosszú idő volt a tíz perc. Hirtelen vágyakozás fogott el, alig vártam, hogy szabad szemmel is megpillanthassam az idegenek hajóját. Milyenek lehetnek? Alacsonyak és zöldek, ahogyan a régi történetekben elmesélték, vagy nagyok és behemótok? Lélegeznek-e egyáltalán, mint mi, és ha igen milyen gázt vagy folyadékot? Sorba jöttek a kérdések, amelyekre még nem tudom a választ, de remélem, hogy pár napon belül ezeknek tudója leszek.

Eljött a fékezés ideje, a Syrius és mi is igen nagy terhelésnek leszünk kitéve. Felkészültem és intettem a navigátoroknak, hogy elindíthatják a fékezési programot. Köröttem az összes ernyő elsötétült, eltűntek a csillagtérképek, a hajó sematikus ábrái, a külvilág feketeségébe világító fények: a csillagok. A Gea 98 rendszer sárgás fényű szép napját is elnyelte a sötétség egy időre, aztán újra felvillant, ám a többi ernyő üres volt. Lágy női hang figyelmeztetette az embereket a hajón minden pontján, hogy rögzítsék le magukat a fékezés idejére. Elsötétült a terem, majd hirtelen minden megnyugtató vörös fényben úszott. Az ernyők felvillantak, számsorok kígyóztak elő, megjelentek más ábrák a fékezőhajtóművekről; elkezdődött a visszaszámlálás. - Tíz... kilenc... nyolc... hét... hat... öt... négy... három... kettő... egy... zéró! - mondta a képernyőkön világító számokat vissza a számítógép női hangja. És messziről erősödő zúgás indult, egyre erősödve ért el hozzánk, rázkódott a Syrius hatalmas fémteste: lassultunk. Éreztem a lassan felém toluló erőt, amely belenyomott a műbőrrel bélelt magas székbe. Láttam a navigátorokat, nyakukon kidudorodtak az erek, az arcuk eltorzult. A kozmosz ereje iszonyatos az ember számára, de kibírható. Választhattuk volna a fokozatos lassítást is, de utána meg kellett volna fordulnunk. Így üzemanyagot spóroltunk. Fél óráig tartott a fékezés, s miután lekapcsoltak a fékezőhajtóművek, pihenést rendeltem el, mindenkire ráfért.

* * *

Már majdnem egy hét telt el a Syrius lassítása óta, s az idegen hajót lassan távcsövekkel is meg lehet pillantani. A hajón nőtt az elmúlt napokban a feszültség, az emberek izgatottak, amit megértek. Történelmi jelentőségű felfedezésnek leszünk tanúi napokon belül. Ma délelőtt találkoztam dr. Hemonnal, egy köteg elmosódott fényképet cipelt, megmutatta nekem is. Az idegen űrhajóról készítették, de még mindig csak egy alaktalan szürke foltnak láttam a fekete csillagmintás háttérben.

Megkérdezte a doktor mi a tervem, s én nem válaszoltam rá, eltereltem a beszélgetést. Miért? Mert még magam se vagyok tisztában, mit fogunk csinálni. Ha addig nem sikerül semmilyen más módon felvennünk velük a kapcsolatot, akkor nincs más megoldás: expediciót kell indítani. Ez az amitől a legjobban félek. Nem tudom elképzelni a találkozást, holott annyiszor végiggondoltam az elmúlt hét folyamán.

A délutáni megbeszélésen közölték a navigátorok, hogy 74 óra múlva bolygó körüli pályára állhatunk, felkészültek a manőverre. Szorít az idő, ezért döntöttünk úgy, hogyha 60 órán belűl nem sikerül felvenni a kapcsolatot, akkor pályára állunk és egy kis csapat megpróbál bejutni az idegenek hajójába.

* * *

Tizenöt óra perget le, s még mindig semmi választ nem kapunk a jelzéseinkre, pedig még fényimpulzusokkal is próbálkoztunk. Viszont dr. Hemonn érdekes fényképeket tett le elém ma reggel az asztalra. Épp a kávémat kortyolgattam, amikor kopogás nélkül berontott.

- Nézze ezeket! Alig öt perce készültek!

Félretoltam az amúgy is pocsék kávét, magam elé húztam a fényképeket. Már ki lehetett venni a másik űrhajó alakját is, enyhén ívelt, hátrafelé vastagodik. Oldalán egy-egy szárnyszerűség van, bár halvány elképzelésem sincs, mire használhatják.

- Elég jó képek, doktor. Most már látni az alakját...

- Nem az a lényeg! - szakított félbe - A fények, a halvány pontok! Nézze! - s ujjával néhány helyre mutatott, ami tényleg egy-egy apró fénypont volt.

- Nem értem... - kezdtem, de elém tolt egy másik képet.

- Ez öt perccel előbb készült.

Megértettem, mire céloz. Ezen nem lehetett látni az apró pontokat. Tehát valamiféle fényforrás, talán egy jelzés, csak még túl messze vagyunk ahhoz, hogy meglássuk. A doktor arcára kisfiús elragadtatás ült ki, mikor lassan bólogatni kezdtem.

- Tehát most már egészen biztos, hogy az egy idegen hajó.

* * *

Letelt a hatvan óra. Az utasok és az éppen pihenőjüket töltő legénység sok tagja a kilátóterembe gyűlt. Onnan szemlélik az idegen hajót. Méltóságteljesen úszik a világűr sötét ürességében, apró villogó fények tucatjával beborítva. Teste szürkés barna, messziről tűnt csak íveltnek, valójában sok apró szögletes tárgy dzsungele alkotja a felületét - talán műszerek. Ismeretlen, görbékkel határolt jeleket fedeztünk fel a felénk eső oldalán, valami szöveg lehet.

Egy óra elteltével érdekes változást tapasztaltunk. Lassan, nagyon lassan hátat fordít nekünk, mintha megpróbálna elmenekülni, elszaladni előlünk. Lehet, hogy ő nem is akar a Syrius-szal találkozni? És ha így van, miért nem? Egy képernyőn keresztül tudtam csak csodálni az idegen hajót, igen sok dolog volt, amit még az expedíció elindítása előtt meg kellett csinálnom. A tanács kora reggel ült össze utoljára. A doktor fogja vezetni a csapatot, rajta kívül még négy tudós és jómagam fogok felszállni a komp fedélzetére, amely átröpít minket a rövid távon.

Azonban a másik űrhajó forgása miatt nem tudunk előre kiszámolt pályát használni, ezért viszünk még magunkkal egy navigátort is.

* * *

Szerencsére nem okozott az idegenek támadása nagy kárt a hajóban, de le kellett zárnunk a Syrius egy kisebb részét, ahol a burkolat megsérült és elillant az éltető levegőnk. Most már tudom, miért fordult meg az idegen űrhajó, a másik oldalára szerelték fel a rakétasilókat. Az egyik monitor előtt ültem a hídon, néztem az idegen űrhajót, s közben adatokat vittem fel a számítógépnek, amikor felüvöltött a védelmi rendszer, nagy sebességgel közelített egy hosszúkás objektum a Syrius felé. Mindenki egyszerre ugrott fel a hídon és valószínűleg a kilátón is. Még két perc és tizenvalahány másodperc volt hátra a becsapódásig. Nem tudtunk úgy manőverezni, hogy elkerüljük a találkozást, ahhoz túl lassan haladt a Syrius. Nem tehettünk mást, csak vártunk. Valami legbelül azt súgta, hogy megtámadtak minket, de ezt nehezen tudtam elfogadni. Az idegenekről alkotott elképzelésem gyökeresen más volt. Mégis beigazolódott az, amit az első tanácskozás alatt a fiatal karbantartó mondott. Senki sem figyelt oda a szavaira kellően, s most íme: megtörténik. Két lehetőségünk volt: vagy azonnal visszalövünk, vagy megvárjuk, mekkora kárt fog okozni a becsapódás. Gyorsan és jól kellett döntenem, nem volt időm összehívni a tanácsot, hogy megvitassuk. Utáltam a helyzetet, utáltam, hogy én vagyok a parancsnok. A döntés volt a lényeg, láttam a többiek feszült arcát, mind erre vártak. Egy hajszálvékony pengén egyensúlyoztam, s a legkisebb külső hatásra átbillenhettem volna, nem tudtam dönteni, hiszen egyszerre volt bennem a találkozás iránti vágy és a kötelességem, hogy megóvjam az utasokat. Vártam, mit tehettem volna mást?

Két perc múlva hirtelen megrázkódott a hajó törékeny teste, a számítógép vészriadó jelzések özönét küldte a képernyőre. A rakteret és a motor egyes részeit érte találat, később tudtam csak meg, hogy a legénység két tagja és hat utas halt meg. A kár igen nagy volt, az üzemanyag nagy részét és jó pár köbméternyi levegőt vesztettünk pár másodperc alatt. Az ellenséges hajó megint fordulni készült, azonban mozgása felgyorsult. Újabb rakétát indítottak útnak, s ekkor döntöttem. Nem tudom jól, vagy rosszul, de végre határoztam, s ez volt a lényeg. Kiadtam a tűzparancsot. Hosszúkás fehér csíkok sora száguldott a Syrius felszínéről, megcélozva az idegenek hajóját. Fél perc alatt célba értek, s a hangtalan robbanás fénye beragyogta a képernyőket. Apró darabok repültek szanaszét, a tér minden irányába, s az izzó fémtömeg letérve pályájáról eleinte lassan, majd egyre felgyorsulva belehullott a bolygó vérvörös felszínébe. Halványodott, ahogy ölelően körülzárta a sűrű légkör és eltűnt örökre.

A győzelem átkos szele megszédített, de hirtelen elszégyelltem magam. Hisz most öltem meg egy tucat idegen értelmes lényt, viszont megvédtem a Syriust és az embereket. Aztán eszembe jutott a fiatal karbantartó mondata: "Lehet, hogy ők is olyanok, mint mi?", s keserűséget éreztem. Igen, mi sem vagyunk különbek, csak emberek.

1996. október 9.