RAY BRADBURY: MARSBÉLI KRÓNIKÁK

1999. JANUÁR. RAKÉTANYÁR

Egyik percben ohiói tél; zárt ajtók, csukott ablakok, fagytól megvakult üvegtáblák, csüngő jégcsapok minden háztető ereszén, síelő gyerekek a lejtőkön, bundába burkolt háziasszonyok, akik, mint nagy fekete medvék, cammogtak a jeges utcákon.
 És egyszerre a hőség széles hulláma öntötte el a kisvárost. A forró levegő hullámzó tengere; mint amikor valaki nyitva hagyja egy pékség kemencéjének ajtaját. A meleg lüktetett a házacskák, bokrok és gyermekek körül. A jégcsapok lepottyantak, diribdarabra törtek, elolvadtak. Felpattantak az ajtók. Kitárultak az ablakok. A gyerekek ledobálták gyapjúruhájukat. A háziasszonyok lehullatták medvejelmezüket. A hó olvadt, és előbukkant a múlt nyár régi, zöld pázsitja.
 Rakétanyár. Ide-oda röpködtek a szavak az emberek között a nyitott, szellőző házakban. Rakétanyár. A meleg, sivatagi lebegő megváltoztatta a jégvirágmintákat az ablakokon, letörölte a művészi munkát. Sílécek és ródlik egyszerre haszontalanná váltak. A hó, ahogy a városra hullott a hideg égből, forró esővé változott, mielőtt földet ért.
 Rakétanyár. Az emberek kihajoltak csepegő verandáikról, és figyelték a vörösödő eget.
 A rakéta a kilövőtéren állt, rózsaszínű tűzfelhőket és kazánhőséget fújtatott. A rakéta hatalmas fúvókájának minden leheletével nyarat hozott ezen a hideg téli reggelen. A rakéta éghajlatokat teremtett, és egy rövid pillanatig nyár borult a földre...