RAY BRADBURY: MARSBÉLI KRÓNIKÁK

2002. OKTÓBER. A PART

  Távoli part volt a Mars, és az emberek hullámokban szóródtak szét rajta. Minden hullám más volt, erősebb volt, mint az előző. Az első hullám térségekhez, hideghez, egyedülléthez szokott embereket vitt magával; farkasvadászokat; szikárak voltak, és arcukról az évek leszedték a húst, szemük mint a szögek hegye, és kezük akár a régi kesztyűbőr, alkalmas megfogni bármit. A MArs ezeknek semmit sem árthatott, mert nyílt síkságokra és prérikre születtek, amilyenek a marsi mezők. Megjöttek és kicsit enyhítettek az ürességen, hogy mások is bátorságra kapjanak és kövessék őket. Üvegtáblákat raktak az ablakkeretekbe és fényt az üvegtáblák mögé.
 Ők voltak az első férfiak.
 Mindenki tudta, hogy kik lesznek az első nők.
 A második hullámnak más országokból kellett volna jönni más beszédű és más gondolkozású emberekkel. De a rakéták amerikaiak voltak, és így is maradt, és Európa, Ázsia, Dél-Amerika, Ausztrália és a szigetek csak nézték, hogy a röppentyűk tűzijátéka hogyan süvölt el mellettük. A világ többi része háborúba temetkezett, vagy a háborúra gondolt.
 Igy a második hullám emberei is amerikaiak voltak. Ezek a nyomortanyákról és a hidak alól jöttek, és megnyugodtak és felszabadultak a prériállamok hallgatag férfiainak társaságában, akik tudták, hogyan kell élni a csenddel, hogy megtöltse az embereket békességgel a New York-i aluljárókban, csatornákban és ládákban eltöltött sokévi törődöttség után.
 És a második hullám emberei közt akadtak, akiknek olyan volt a szemük, mintha útban lennének Isten felé...