RAY BRADBURY: MARSBÉLI KRÓNIKÁK
1999. JANUÁR. RAKÉTANYÁR
Egyik percben ohiói
tél; zárt ajtók, csukott ablakok, fagytól megvakult üvegtáblák, csüngő
jégcsapok minden háztető ereszén, síelő gyerekek a lejtőkön, bundába burkolt
háziasszonyok, akik, mint nagy fekete medvék, cammogtak a jeges utcákon.
És egyszerre
a hőség széles hulláma öntötte el a kisvárost. A forró levegő hullámzó
tengere; mint amikor valaki nyitva hagyja egy pékség kemencéjének ajtaját.
A meleg lüktetett a házacskák, bokrok és gyermekek körül. A jégcsapok lepottyantak,
diribdarabra törtek, elolvadtak. Felpattantak az ajtók. Kitárultak az ablakok.
A gyerekek ledobálták gyapjúruhájukat. A háziasszonyok lehullatták medvejelmezüket.
A hó olvadt, és előbukkant a múlt nyár régi, zöld pázsitja.
Rakétanyár.
Ide-oda röpködtek a szavak az emberek között a nyitott, szellőző házakban.
Rakétanyár. A meleg, sivatagi lebegő megváltoztatta a jégvirágmintákat
az ablakokon, letörölte a művészi munkát. Sílécek és ródlik egyszerre haszontalanná
váltak. A hó, ahogy a városra hullott a hideg égből, forró esővé változott,
mielőtt földet ért.
Rakétanyár.
Az emberek kihajoltak csepegő verandáikról, és figyelték a vörösödő eget.
A rakéta a
kilövőtéren állt, rózsaszínű tűzfelhőket és kazánhőséget fújtatott. A rakéta
hatalmas fúvókájának minden leheletével nyarat hozott ezen a hideg téli
reggelen. A rakéta éghajlatokat teremtett, és egy rövid pillanatig nyár
borult a földre...