RAY BRADBURY: MARSBÉLI KRÓNIKÁK
2002. OKTÓBER. A PART
Távoli part
volt a Mars, és az emberek hullámokban szóródtak szét rajta. Minden hullám
más volt, erősebb volt, mint az előző. Az első hullám térségekhez, hideghez,
egyedülléthez szokott embereket vitt magával; farkasvadászokat; szikárak
voltak, és arcukról az évek leszedték a húst, szemük mint a szögek hegye,
és kezük akár a régi kesztyűbőr, alkalmas megfogni bármit. A MArs ezeknek
semmit sem árthatott, mert nyílt síkságokra és prérikre születtek, amilyenek
a marsi mezők. Megjöttek és kicsit enyhítettek az ürességen, hogy mások
is bátorságra kapjanak és kövessék őket. Üvegtáblákat raktak az ablakkeretekbe
és fényt az üvegtáblák mögé.
Ők voltak
az első férfiak.
Mindenki tudta,
hogy kik lesznek az első nők.
A második
hullámnak más országokból kellett volna jönni más beszédű és más gondolkozású
emberekkel. De a rakéták amerikaiak voltak, és így is maradt, és Európa,
Ázsia, Dél-Amerika, Ausztrália és a szigetek csak nézték, hogy a röppentyűk
tűzijátéka hogyan süvölt el mellettük. A világ többi része háborúba temetkezett,
vagy a háborúra gondolt.
Igy a második
hullám emberei is amerikaiak voltak. Ezek a nyomortanyákról és a hidak
alól jöttek, és megnyugodtak és felszabadultak a prériállamok hallgatag
férfiainak társaságában, akik tudták, hogyan kell élni a csenddel, hogy
megtöltse az embereket békességgel a New York-i aluljárókban, csatornákban
és ládákban eltöltött sokévi törődöttség után.
És a második
hullám emberei közt akadtak, akiknek olyan volt a szemük, mintha útban
lennének Isten felé...