RAY BRADBURY: MARSBÉLI KRÓNIKÁK
2005. NOVEMBER. A BŐRÖNDÜZLET
Nagyon, nagyon távolinak tűnt, amikor a bőröndüzlet tulajdonosa meghallotta a hírt az éjjeli rádióadásban, melyet egy fény-hanghullámon fogott, egyenesen a Földről. A tulajdonos úgy érezte, hogy rettentően távoli az egész.
Kitört a háború a Földön.
Kiment, hogy az égre nézzen.
Igen, ott a Föld az esti égbolton, követi a napot a hegyek mögé. A szavak a rádióban és a zöld csillag azonosak.
- Nem hiszem el - mondta a tulajdonos.
- Azért, mert nincs ott - mondta Peregrine atya, aki esténként átlátogatott beszélgetni.
- Hogy érti, atyám?
- Olyan az egész, mint kisfiú koromban - mondta Peregrine atya. - Hallottuk, hogy Kínában háború van, de sosem hittük el. Túl messze volt. És túl sok ember halt meg. Lehetetlennek tűnt. Még mikor a moziban láttuk? akkor sem hittük el: hát így van most is. A Föld - Kína. Olyan messze van, hogy hihetetlen. Nincs itt. Nem lehet megfogni. Még látni sem lehet. Amit látunk, az csak a zöld fény. Hogy kétmilliárd ember él ott? Hihetetlen Háború? Hiszen nem halljuk a robbanásokat.
- De meghalljuk - mondta a tulajdonos. - Állandóan azokra gondolok, akiket e héten várunk a Marsra. Hányan is jönnek? Jövő hónapban körülbelül százezer embernek kell érkeznie. Mi lesz velük, ha kitör a háború?
- Gondolom, visszafordulnak. Szükség lesz rájuk a Földön.
- Nos - mondta a tulajdonos - , jó lesz, ha leporolom a bőröndöket. Az az érzésem, hogy bármelyik percben megrohanhatnak a vevők.
- Gondolja, hogy mindenki visszamegy a Marsról a Földre, ha ez lesz az a Nagy Háború, amit évek óta várnak?
- Furcsa ügy ez, atyám, de aztt hiszem, mindnyájan visszamegyünk. Tudom, éppen azért jöttünk, hogy otthagyjunk minden ilyesmit: a politikát, az atombombát, a háborút, a hatalmi csoportokat, előítéleteket, törvényeket, tudom jól. De mégis ott az otthon. Várjunk csak, majd meglátja. Amikor az első bombák hullanak Amerikára, az emberek itt is elkezdenek gondolkozni. Még nincsenek itt elég régen. Alig néhány év az egész. Ha már negyven éve itt lennének, más volna, de most még ott élnek a rokonaik, és ott a szülővárosuk. Magam sem tudok már hinni a Földben. Nem nagyon tudom elképzelni. De én már öreg vagyok. Nem számítok. Lehet, hogy itt maradok.
- Nem hiszem.
- Igen, talán igaza van.
Álltak a tornácon, és nézték a csillagokat. Végül Peregrine atya pénzt húzott elő a zsebéből, és átnyújtotta a tulajdonosnak.
- Most jut eszembe, jó lenne, ha adna nekem egy új táskát. A régi már meglehetősen rozoga.