Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak
15
1952 januárjában Beatrice betöltötte a tizenhatot. Születésnapjának senki sem
tulajdonított jelentőséget, jött és elment észrevétlenül. Az irgalmasnővéreknél
sohasem tartottak születésnapot.
Február első felében hívatták Paul atya irodájába. A hosszú asztalnál ott ült
Agatha nővér, Margaret nővér, Raphael nővér, a pap és egy középkorú fehér
asszony, aki kék ruhát viselt, ugyanolyan kék árnyalatú, fátyolos kalapkával.
- Ő Mrs. Crowley - mutatta be Paul atya az idegent. - Azért jött, hogy állást
ajánljon neked. Mi csak tizenhat éves korodig vagyunk kötelesek gondot viselni
rád, úgyhogy ideje a saját lábadra állnod. Mrs. Crowley egy panziót vezet, és
segítségre van szüksége a takarításhoz, főzéshez, a lakók kiszolgálásához. Te
meg tudnád ezt csinálni, nem gondolod?
- De igen - felelte Beatrice félénken.
- Helyes. Akkor menj el Margaret nővérrel, szedd össze a holmijaidat, ebéd után
pedig Mrs. Crowley elvisz. - Felállt. Beatrice korábbi tapasztalatokból tudta,
hogy távozhat. Visszament a hálóba, és leült az ágyára. Pulzusa vadul vert.
Amióta elveszítette Freda nővérét, nem engedte meg magának, hogy bárkivel
közeli, bizalmas baráti viszonyba kerüljön. Ennek ellenére hiányozni fognak a
lányok, főleg a kisebbek. Kivett a matraca alól egy szivarosdobozt, és
gyengéden tartogatta a kezében. Abban volt minden értéke: egy üres jódosüveg,
Freda fehér fátyla, egy fényes kavics és több levél, amelyeket Freda írt.
Bejött Margaret nővér egy papírzsákkal. Beatrice összehajtogatta alsóneműjét,
hálóruháját, beleejtette a zsákba, és rátette a szivarosdobozt. Megengedték,
hogy elhozzon az árvaház raktárából két pamut házi ruhát, és kiegészítse velük
a holmiját. Beatrice az utóbbi néhány évben nem viselt cipőt, de megtalálták az
egyik apáca levetett cipőjét, amely nagyjából illett a lábára, hogy szalonképes
lehessen Mrs. Crowley házában. Utálatos érzés volt cipőben lenni.
Délben Paul atya bejelentette, hogy Beatrice távozik, ő pedig az ebédlőasztal
mellől istenhozzádot mondott az egész iskolának. Egy órakor már egy kupé hátsó
ülésén ült, friss zöldségek, egy kékre festett vas kerti szék két darabja és a
hat akasztója közül négyet még mindig őrző, fa előszobai fogas között. Amíg Mrs
Crowley vezetett, nem sokat beszélgettek. Nem is volt baj, mert Beatrice nem
győzött betelni a világ látványával, amelyről oly keveset tudott. Szinte a
lélegzete is elállt a tudattól, hogy egy életre megszabadult az árvaháztól.
Fogalma sem volt róla, hová megy, mi fog történni vele, hogyan boldogul. Ő csak
annyit tudott, hogy reggel még a missziós iskolához tartozott, most pedig azt
próbálja ki, milyen lesz egy bizonyos Mrs. Crowleyhoz tartozni.