Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak

 24

Nyolc évbe telt, amíg Geoff Marshall ügyében a fellebbezés megjárt minden fórumot. Kirendelt jogászok intézték. Geoff semmiben nem vett részt, nem is érdekelte. Éjszaka gyakran nézte a plafont, és elképzelte a tiszta, csillagos eget, amelyet gyerekként annyira szeretett Willették birtokán. Hogy kívánkozott vissza abba a gyerekkori szabadságba! Most még a fajtája is vonzónak tűnt. Vadak, műveletlenek, de szabadok! Mohón vágyott többet tudni róluk, de félt kockáztatni ádáz hírét azzal, hogy könyveket kér a börtön könyvtárából.

      Egy napon, amikor a cellája mellett tolták a görgős kocsit, mégis megszólította az őrizetest.

      - Hé, haver, várj csak egy pillanatra! Nem tudnál kihozni nekem egy bizonyos könyvet?

      - Naná - felelte az öregember, aki több mint harminc éve kézbesítette a könyveket. - Mi a címe?

      - Nem tudom - vallotta be Geoff. - Még sráckoromban láttam egy könyvet az ausztráliai őslakosok művészetéről. Ausztráliai vagyok. Szeretnék erről olvasni, de nem ismerek se címet, se szerzőt, se semmit. Tudnál segíteni?

      - Naná - ismételte a fehér hajú ember nagy önbizalommal. - Bár ezt rendelni kell. Beletelik pár hétbe. - Ceruzát-papírt vett elő, és felírt magának valamit, aztán lefirkantotta a cella számát, és megkérdezte Geofftól, hogy kicsoda.

      - Én vagyok a 804781.