Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak

 26

Geoff, aki hivatalosan Jeff Marsh volt, nyolc évet töltött a halálsoron, amíg el nem fogyasztotta minden fellebbezési lehetőségét. Megkeseredett, belenyugodott a halálba, amikor egy kedd reggelen az őrök minden előzetes figyelmeztetés nélkül bejöttek a cellájába, kezét-lábát megbilincselték, és bekísérték a börtönigazgató irodájába. A faburkolatú irodában a magas hátú fekete bőrszékben ülő igazgató felolvasott egy hivatalos okmányt az álló őrizetesnek, tájékoztatva Geoffot, hogy az állam eltörölte a halálbüntetést, ennélfogva az ő halálos ítéletét átváltoztatják életfogytiglani börtönbüntetésre, a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.

      Megrendítő élmény volt. Geoff megtanult együtt élni a halál gondolatával. Gyűlölte Marshallékat, gyűlölte a vallásukat, de azért órákig elmélkedett az évek során végighallgatott prédikációkon. Gondolkozott a mennyről és a pokolról, a tízparancsolatról, Jézusról és a sátánról. Egyiket sem tudta elfogadni. Túl sok volt a megválaszolatlan miért. És akkor most a börtönigazgató azt mondja, hogy nem fog meghalni! Folytatni fogja az életet. Még tovább lesz áldozat, bezárva egy ketrecbe, amíg vénséges vén ember nem lesz belőle. Felzaklató volt. Maga se tudta, mit érez. Egy része megkönnyebbült, de egy másik része megriadt, tehetetlenül dühöngött, és elcsüggedt.

      A következő néhány hétben a halálsor valamennyi elszigetelt lakóját visszaterelték a sokaságba. Az eltelt évek alatt Geoff egyszer sem lakott közös cellában. Most összezárták egy olasszal, aki Vakarcsként mutatkozott be. Kizárólag a koruk volt közös. Vakarcs kurta termetű volt, mindössze százötvennyolc centiméter, és hatvanöt kilót nyomott. A haját olyan hosszúra növesztette, amennyire a börtönszabályzat engedte, és több tetoválása volt, mint foga. Hosszú bűnlajstroma még fiatal korában kezdődött. Eddig ötször ült, kocsilopásért, rablásért, tiltott szerencsejátékért, prostituáltak futtatásáért, most pedig gyilkossági kísérletért. Szeretett beszélni. Geoff viszont hallgatag volt, és ahhoz szokott, hogy időnként napokig nem álltak szóba vele. Vakarcs félt Geofftól. Senkiben sem bízott, aki ilyen csendes. Geoff bizonyosra vette, hogy Vakarcs az őrületbe fogja kergetni örökös karattyolásával, pár hét alatt mégis összerázódtak valahogy. Vakarcs kiokosította cellatársát, hogyan lehet kulcs nélkül beindítani az autót, hogyan kell feltörni a páncélszekrények különböző típusait, és hogy kell fogadni a lóversenyen. Geoff hallgatott, mert Vakarcsnak hallgatóságra volt szüksége, és hallgatás közben a kis olasz arcát tanulmányozta. Mocorogni kezdett benne a régóta szunnyadó rajzszenvedély. Közönséges elítéltként könnyebb volt hozzájutni olyan tárgyakhoz, mint a papír meg a ceruza, és Geoff napjait újra megtöltötte a művészet. Először apró darabokra tépte minden képét, és leöblítette a vécén. Nem tudta, mit szólnának az új hobbijához. Csakhogy a tetoválómester őrizeteseknek mindig szükségük volt új mintákra. Sárkányokat, kígyókat, koponyákat akartak, és minden egyedi újdonságon kapva kaptak. Geoffnak hamarosan olyan híre lett, hogy képes megvalósítani minden óhajt. Ő is megtudott magáról valamit. Valahányszor leszállított egy borzalmas mintát, mindannyiszor valami értelmeset és gyönyörködtetőt kellett rajzolnia. Nem tudta, honnan jön az egyensúlynak ez a vágya, de olyan ellenállhatatlan volt, hogy nem tagadhatta le a létezését. Egy idő után nyíltan gyakorolta mindkét művészetet. Képes volt alkotni egy hosszú kígyónyelvű szörnyeteget, amelyet tintával edzettek bele valakinek a bicepszébe, és ugyanazon a napon virágos mezőt rajzolt, hogy egy rabtárs hazaküldhesse az anyja születésnapjára.

      Senki sem látogatta meg az évek során. A kirendelt védőknek nem volt több dolguk vele. A börtön falain kívül nem várta család vagy barát. Nem kapott levelet. Az égvilágon senki nem tudott róla, nem törődött vele, ám ő belenyugodott ebbe az elzárt életbe. Igyekezett a legjobbat kihozni a helyzetéből, noha érezte, hogy egy világvégi sivatagban se lehetne ennél magányosabb.