Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak

 12

Az iskolában Geoff volt a legjobb labdajátékos, és könnyen tanult. Mindig megnyerte az osztály helyesírási versenyét. Ennek ellenére magányos volt. A többi fiú nem rokonszenvezett vele, és nem csodálta. Mint mondták, szüleik közölték velük, hogy Geoff túl sötét bőrű a barátkozáshoz.

      A rajzolás volt egyetlen nagy szerelme. Alig várta a rajzórákat, mert akkor bőven volt papír, ceruza, színes ceruza, vízfesték, ujjal felhordható festék. Tanítója szabadjára engedte, amint egyszer megcsinálta a kötelező feladatot. Mindig elsőnek készült el a kötelezővel, és akármibe kezdett, remekelt.

      Otthon nem volt rajzpapír. Nem kapott zsebpénzt, és nem volt módja keresni, amíg meg nem jelent a színen Mr. Schroeder.

      Mr. Schroeder háborús veterán volt, aki a Marshall-ház mögötti sikátor túloldalán lakott. Napjait tolószékben töltötte, mert a lába lebénult. Egyedül élt. Depressziós, dühös ember volt, és annyit ivott, hogy mindenkit elüldözött maga mellől.

      Egy csodaszép őszi napon Geoff az almafa magasából meglátta, hogy Mr. Schroeder a szemetesvödrével viaskodik. Bár a hátsó ajtó betonlépcsőjét deszkából ácsolt rámpa takarta, embert próbáló feladat volt egyszerre tartani az ajtót, egyensúlyozni az ölbe vett vödröt és leereszkedni a lejtőn. Ezen a napon a vödör megbillent és kiborult. Egy doboz a tolószék elé esett és kiékelte, úgyhogy nem bírt továbbgurulni. A rámpán nem volt elég hely a forduláshoz. Mr. Schroeder beakadt, és káromkodott. Dühös átkozódásai közepette véletlenül felnézett, és észrevette a fiút a fán. Tisztán lehetett látni, mert a lomb java része már lehullott.

      - Hé, kölyök! Gyere csak ide! Szükségem van a segítségedre! - ordított át a másik udvarból Mr. Schroeder. - Te ott, fiú! Nem látod, hogy segítségre van szükségem? Gyere már ide, vagy hívjál valakit, aki segít!

      Geoffnak nem tetszett ez a borostás és borzas felnőtt. Látta már korábban az udvarán, és hallotta, hogy úgyszólván minden tevékenység közben káromkodik. De ha már a felnőtt észrevette, lemászott a kakasülőről, és megtette, amire kérték. Otthagyta Marshallék bekerített udvarát, átbaktatott a kukákkal szegélyezett, kikövezetlen sikátoron, és odament a tolószékében megrekedt Mr. Schroederhez. Az első kerék szétlapította a dobozt, merev élt vasalt bele, az él beakadt, és a krómozott szék nem tudott előrejutni. Geoff megpróbálta kihúzni a dobozt, de nem bírta.

      - Kerülj mögém, és húzz hátra! - utasította a csapdába esett ember. - Akkor talán kiesik a doboz. - Nem esett.

      - Próbáljon lenyúlni és mozgassa, miközben én hátrahúzom magát - javasolta Geoff. - Ez kétemberes munka.

      Nehéz teher volt, de a fiúnak sikerült annyira elmozdítania a férfit, hogy a terv megvalósulhasson. Amikor a szék kiszabadult, azonnali lendülettel lezúgott a rámpán. A férfi és a fiú egyesült erővel megállították. Elsőnek a férfi nevette el magát.

      - Igazad volt! Ez kétemberes munka. Kösz, hogy megmentetted az életemet. Hogy hívnak?

      - Geoffnak, uram. Geoff Marshallnak.

      - Örülök az ismeretségnek, Geoff. Erős legény vagy. Rendesen benne voltam a pácban, amíg nem jöttél. Gyere be! - invitálta a rokkant. - Adok neked valamit érte.

      - Nem, az nem szükséges! - tiltakozott a fiú.

      - Dehogynem szükséges. Gyere csak be. Vagy félsz tőlem? Az én nevem Schroeder. Nem foglak megharapni. Ígérem, nem foglak megharapni.

      Geoff visszatolta Mr. Schroedert a rámpán a konyhába. Elbeszélgettek és összeismerkedtek. A fiú megmagyarázta, hogy az apja nem örülne, ha ő pénzt fogadna el azért, mert segített a szomszédnak. Schroeder kifejtette, hogy ez olyan lenne, mint a munkabér. Nem jöhetne át Geoff hetente néhányszor iskola után, hogy segítsen? Kereshetne egy kis pénzt.

      Marshall tiszteletes ellenezte ugyan, hogy Geoffnak fizessenek, de tetszett neki az ötlet, hogy a fiú segít egy hadirokkant veteránnak. Használható téma lesz valamelyik prédikációjához.

      Schroeder nem közvetlenül adta oda a gyereknek a pénzt. Kipuhatolta, mit szeretne. Rajzpapírt, rajzeszközöket vásárolt és otthon tartotta magánál, hogy Geoff bármikor használhassa. Jó barátok lettek. Schroeder szerette a művész társaságát és műveit. Néhány képet még be is keretezett. Geoff a falhoz tartotta a fakeretes képeket, a valamivel távolabb ülő veterán pedig osztogatta az utasításokat, hogy hova verje a szöget, és nevettek, mert úgyszólván minden feladat, amellyel szembekerültek, kétemberes munkának bizonyult.

      Schroedert szemmel láthatóan megszelídítette az örökbe fogadott gyerek, és Geoffra is jótékony hatással volt, hogy embernek nevezték. A veterán kezdett többet törődni ápoltságával és külsejével. Geoff iskola utáni látogatásaira várva megtanult aprósüteményt sütni. Közösen ültettek egy kertet.

      Schroeder ötlete volt, hogy Geoff változtassa meg a nevét. Egy különösen nyomasztó iskolai nap után a gyerek panaszkodott, hogy nincsenek barátai, és nem tud beilleszkedni. A férfi elmagyarázta, hogy neki sincs más barátja, és kilóg a társadalomból.

      - Másokat nem változtathatsz meg - mondta. - Azon kell változtatnod, ahogy magadra gondolsz, és ki kell békülnöd önmagaddal, függetlenül a mások véleményétől. Ha büszke vagy magadra, ha kibékülsz azzal, aki vagy és amit csinálsz, akkor nem számít, hányan fognak barátjuknak nevezni. Önbizalommal valamilyen sajátos okból barátokat lehet szerezni. De az is segíthet, ha minimumra csökkented a különbözőségedet. Például itt a neved. Nem úgy írják és mondják, ahogy az amerikaiak szokták. Én bizonyosra veszem, hogy amikor az emberek először látják írásban, nem tudják, hogyan szólítsanak. Miért nem kérsz engedélyt a szüleidtől, hogy Geoff helyett Jeffnek hívhasd magadat? Vagy kitalálhatnál egy becenevet, ami igazán tetszik, és attól fogva úgy szólíthatnánk.

      Marshallék nem egyeztek bele, hogy örökbe fogadott fiuk megváltoztassa nevének írását, de Geoff mégis megtette. Már Jeffként jelentkezett a kerületi baseballcsapatba, noha tudta, hogy családja sohasem fog kijönni a mérkőzésekre. Schroeder elnevezte "Vasmarkúnak", mikor látta, hogy Geoff az egyetlen a csapatban, aki hazafutást csinálhat. Geoff elmondta öreg barátjának, hogy ez milyen jó érzés. Olyan, mintha kinőtte volna születésekor kapott ausztráliai nevét. Ám a család úgysem ismerné el és venné tudomásul, hogy neki is lehetnek jogos igényei.

      Egy hideg és havas téli napon Schroeder meglepetéssel kedveskedett fiatal barátjának. Járt a könyvtárban, és kölcsönzött egy könyvet az ausztráliai őslakos művészetről, amelyet együtt tanulmányoztak. Egyedülálló művészet volt, mintha mást se használt volna, csak jelképeket. Az embereket olyan ábra jelezte, mint egy nagy U, hullámvonalak jelentették a folyókat, és minden rajz háttere tele volt pöttyözve.

      Geoff megköszönte barátjának, amiért kihozta a szakkönyvet. Kívülről érdeklődést mutatott, de belül épp az ellenkezőjét érezte. Neki ez csak ismételten azt bizonyította, hogy primitív, műveletlen emberektől származik. Nem értette, mit jelentenek a képek, és ezektől az alkotásoktól egyáltalán nem lett büszke arra, hogy őslakos.