Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak
39
Az őslakosok gyakran vándoroltak néma csöndben, mert az ősi módon érintkeztek,
inkább telepátiával, mint beszéddel.
- Ezt hogyan csináljátok? - kérdezte Minendie a mellette ballagó Benalát. - Én
is megtanulhatom?
- Természetesen! - válaszolta Benala. - A mutáns világban kizárólag azért nem
csinálják, mert gátolja a félelem. A mutánsok titkokat őriznek, és nem mindig
mondják meg az igazat. Félnek attól, hogy valaki belép a fejükbe meg a
szívükbe, és meglátja, mi rejtőzik benne. Azt mondogatják, hogy nem lehet
megcsinálni, vagy ha igen, akkor sem lenne kívánatos, sőt gonosz dolog lenne.
Sok mutáns fél attól, hogy megcsapolja a természetfölöttit. Azt hiszik, ez túl
van a normális emberi képesség határán. Nincs túl. Csak gyakorlat és
összpontosítás kell hozzá.
Aznap este, amikor meggyújtották a tábortüzet, Benala megtanította Minendiét,
hogyan kell a lángba nézve olyan erővel összpontosítani, hogy a fejében
elnémuljon a belső dialógus, ne halljon hangot, ne lásson semmit maga körül.
Amikor Minendie révületbe ejtette magát, az egész csoport arra összpontosított,
hogy telepátia útján elküldjék neki a vörös színt. Azt mondták neki, hogy ha
majd tud venni öt színt, ő lehet a küldő. Az első este nem volt könnyű. Amikor
Minendie a gátlást próbálta elemezni, rájött, hogy a lelke mélyén még mindig
nem akar szembenézni a meztelenség kérdésével.
- Be kell látnod - mondta szelíden az öreg Wurtawurta -, hogy itt nincs helyes
vagy helytelen. Nem fogunk megtapsolni egy pontos választ, nem ráncoljuk össze
a szemöldökünket, csak mert másképp érzel, mint közülünk legtöbben. A világ nem
fekete és fehér, hanem az összes szín, amely a kettő között van. Ami annyira
undorít, hogy már a gondolatától is rosszul leszel, másoknak lehet szent, sőt
akár neked is egy másik időben, egy másik helyen, egy másik helyzetben. A
lényeg a becsület. Csak légy becsületes önmagaddal. Ismerd fel, mit érzel a
dolgokkal kapcsolatban. Figyeld meg magadat. Nincsen semmi kivetnivaló a kínos
érzésekben, csak ne tagadd és ne titkold el őket. Így tanuljuk meg, hogy az
emberek mások, és a maga módján mindenkinek igaza lehet. Ha nem vagy képes
tiszteletben tartani önnön érzéseidet, nem tarthatod tiszteletben másokét sem.
A világmindenség törvényének értelmében senki sem hatolhat be az elmédbe, és
nem olvashat benne, ha te nem engeded. Ez a nyíltság művészete.
Amikor Minendie megértette ezt, sokkal olajozottabban folytak a leckék.
Tanítani kezdték arra, hogy gondolatban fogadjon és továbbítson színeket.
Minden érzékével - a szaglását, az ízlését, a tapintását is használva - maga
elé képzelte a vörös színt. Azután továbbléptek a formákra. Minendie megtanulta
a köröket, a négyszögeket és a háromszögeket. A tananyag egyre bonyolultabb
lett, következtek a színes gömbök, míg végül Minendie elvont gondolatokat is
tudott venni és küldeni. A telepátia nem olyan volt, mintha egy hang szólna a
fejében, vagy mintha az agyára írnának szavakat, hanem inkább egyfajta tudás,
amelyet megkönnyített a naponkénti gyakorlás. Egy idő után nem kellett merev
bámulással transzba ejteni magát ahhoz, hogy néma párbeszédeket folytathasson.
Kezdte kifejleszteni magában azt a képességet, amellyel nagy távolságból is
megérezhette a tömeglélek kitöréseit. Amikor a többiek valahova mutattak, és
azt mondták, nagy fájdalmat és kínt vagy nagy örömet éreznek, Minendiét is
megcsapta az energia finom áramlása.
Úgy látta, a telepátiának az az előnye, hogy kényszerítő erejétől a hozzá
hasonló emberek megszabaduljanak betokozódott gondolataiktól, és tárulkozzanak
ki. Jó érzés tudni, hol állok, mondta magában a lány. Ott, ahová én állítottam
magamat.
* * *
A föld meleg volt, de a levegő szelíden fodrozódott, mintha szánná a földet
ebben a rekkenő forróságban.
- Mikor találjuk meg a többieket? - kérdezte Minendie, miközben összefogta feje
búbján hosszú haját, és fáradságosan próbálta felkötni.
- Most már nagyon hamar - felelte Apalie, és rátette az ujját a zsinórra, hogy
Minendie csomót köthessen rá.
- Korábban említette valaki, hogy a mi népünk megtalálhatatlan tud lenni.
Idejönnek a mutánsok, hogy civilizáljanak és megmentsenek magunktól, aztán nem
látnak bennünket. Évekkel ezelőtt hallottam, hogy valamikor régen értettünk a
varázslathoz, és el tudtunk tűnni. Erre céloztak?
- Igen - felelte Apalie, és figyelte Minendie fejét. Ahányszor lépett egyet, a
hajbozont előre-hátra billegett, mint a kakas taréja.
- Hogy csinálják? - kérdezte az újdonsült Tojássárgája. - Én is megtanulhatom?
- Ez nem csepűrágás, hanem egy életmód, amelyből a harc és a megtámadottság
állandó tudata fejlesztette ki az eltűnést. Ha valaki azért jött, hogy bántson
téged, valaki, akinél puska volt, te pedig az Igazak népéhez tartoztál, mit
tehettél? Nem volt fegyvered. Ha lett volna, akkor sem használtad volna. Te
döntöttél energiáid eloszlásáról, és tudtad, hogy nem halhatsz meg. Örökkévaló
voltál. Tehát kizártad magadból a félelem érzését. Nem ítélkeztél a személy
fölött, aki puskát szögezett rád, nem mondtad rá, hogy rossz. Megértetted, hogy
ő csak önmagát fejezi ki a legmagasabb szinten, amit megenged magának. Számára
ez volt a tökély. Nem követett el hibát. Neki akkor az volt a jogszerű. Te
megfigyelted, mi történik, de nem voltál hajlandó enni abból, aminek szagát és
ízét kellemetlennek találtad. Akkor csatornába terelted energiáidat, és átélted
azt, ami hited szerint helyes volt minden létező szempontjából. Ha lehetett,
fölvetted a legjobb testhelyzetet, kis terpeszállásban, szemközt a támadóval,
kezedet nyitott tenyérrel lógatva magad mellett. Azután ragyogó fényt képzeltél
el, a szellem energiáját, amint jön fel a földből a talpadon, a lábszáradon át,
és betölti egész testedet. Minden sejted megtelt ezzel a tökéletességgel.
Kiárasztottad magadból ezt a szépséget, kisugároztad a fegyveresre. Egy
porcikád se mozdult, mégis átkaroltad és körülölelted ezt az embert, aki el
akarta venni az életedet. Feltétlen elfogadást, tiszteletet, megértést és
szeretetet sugároztál feléje. Némán szóltál hozzá, a szívek és az elmék
hangján. Ebben a csöndben kellett elmagyaráznod annak az embernek, hogy ő nem
hibás. Hogy sohasem volt hibás. Senki sem lehet hibás. Egy forrásból eredünk,
egy forrásba térünk vissza, és mindenki ugyanazt az ajándékot kapta. Minden
körnek van egy utolsó szakasza, ahol visszatér önmagába, most mi is itt
tartunk. Az az ember is beletartozott a tökéletességbe; neki az úgy volt jó,
hogy ezt az akciót válassza. Ez nem azt jelenti, hogy te egyetértesz, vagy
közreműködsz, de nem ítéled meg őt. Az embert szereted, nem a tettét.
- Ha a körülményektől függetlenül képes vagy feltétlenül elfogadni és szeretni
ezt az embert, felébreszted benne legmélyebb tudatát. Akkor ellentmondásba
kerül benne a lelki tudat, amely tudja az igazat erről az emberről, és a
korlátolt földi ész, amely képesnek tartja a gyilkosságra. Az ellentmondást az
az érzés oldja fel, amelyet az állatoktól vettünk át. Abban az emberben
félelmet fog kelteni a feltétlen szeretet. Ez a félelem nem azonos a négylábúak
létfenntartási ösztönével. Az emberek agyonkomplikálták a félelmet. Rettegnek
képzelt helyzetektől, balsejtelmektől, mindentől, ami megmagyarázhatatlan,
iszonyodnak a feltétlen, őszinte elfogadás tisztaságától. És amitől a legjobban
rettegnek, mint például a mérges kígyó, az meg is jelenik előttük. Ha a
támadóból hiányzik az önbecsülés, és semmire sem tartja magát, úgy véli, az ő
létezése senkinek sem fontos, akkor semmit sem fog látni. Egyes vadászok
kígyókat vagy vadkanokat láttak, míg számosan azt állították, hogy egyszerűen
eltűntünk.
- A káprázat a néző szemében van. Megvédelmezni az fog, ha elhiszed, hogy soha
sincsen szükséged védelemre.