Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak
13
A tízéves Beatrice szerette a természetet. Elolvasott minden könyvet, amit csak
talált, szülőföldje fáiról és virágairól. Lenyűgözték az esőerdőt, a
vízeséseket, a mészkőben gazdag homokdűnéket és a tengerpartokat ábrázoló
fényképek. Olvasott állatokról, rovarokról, madarakról és tengeri lényekről.
Mohón szerette volna életben is látni őket, és álmodozott az intézet falain
túli csodálatos világról. Tizenegy évesen érdekelni kezdte a csillagászat.
Olyan könyveket olvasott, amelyek bolygókról és csillagképekről szóltak.
Sötétedés után kilopózott, és megkereste őket az égen. Tizenkét éves korára
komplex tudományos elméletekkel, kísérletekkel és bizonyítékokkal foglalkozott.
Természetesen nem volt laboratóriuma és tanára. Ám azzal az ürüggyel, hogy majd
valamikor szeretne ápolónő lenni, sikerült engedélyt kapnia arra, hogy
könyveket rendelhessen a közkönyvtárból. Paul atya havonta kétszer visszavitte
a kiolvasottakat, és újakat hozott.
Abban az évben Paul atya hat hónapra visszatért a szemináriumba, és ez idő
alatt Felix atya helyettesítette. Ennek értelmében tájékoztatták az olyan
rendhagyó dolgokról is, mint Beatrice olvasási szenvedélye. Rögtön kitetszett,
hogy Felix atya egészen másként adja át a könyveket, mint Paul atya. Amikor
Beatrice belépett a pap irodájába, Felix atya bezárta az ajtót. Az asztala
szélén ott ültek az új könyvek. Az atya letelepedett az asztal mögé a magas
támlájú bőrszékbe, és azt mondta Beatrice-nak, hogy üljön le vele szemközt,
ahonnan elérheti az olvasnivalót. Azt is hozzátette, hogy nézzen bele a
könyvekbe, mondja el, tetszenek-e, és mit remél tanulni belőlük. Beatrice
engedelmeskedett, de közben biztosan tudta, hogy Felix atya csinál valamit az
asztal mögött. Nem lehetett látni a kezét, de a felkarja mintha mozgott
volna.
Amikor Beatrice a második kérdéssorozatra is válaszolt, a pap elmosolyodott és
azt mondta, hogy jöjjön oda hozzá. A kislány vonakodva engedelmeskedett, nem
tudta, mire számítson. Valahonnan mélyről valami figyelmeztette, hogy az atya
illetlen dolgot művel. Szófogadóan odament az asztal oldalához, és látta, hogy
az atya kicipzárazta a nadrágját, és a pucérságát markolássza. A pap élcelődött
Beatrice biológiai és természettudományos érdeklődésén, aztán azt mondta, hogy
az anatómiát ugyancsak ismerni kell. Nem közeledett a kislányhoz, de tovább
élvezte, amit csinált. Amikor Beatrice elfordította a tekintetét, Felix atya
nevetett. Megigazította a ruháját, és azt mondta, hogy Beatrice-nak csak jót
tesz, ha látja, mit kell nélkülöznie élete hátralevő részében. Senki se akar
majd feleségül venni egy ilyen csúnya sebhelyes arcú teremtést, akit ráadásul
műtéttel tettek alkalmatlanná az anyaságra. Kinyitotta az ajtót, és
megfenyegette a kislányt, hogy ha bárkinek elmondja, miről beszéltek, nem hoz
neki több könyvet. Beatrice kiszédelgett a faburkolatú irodából. Nem egészen
értette, mi történt, mit művelt a pap és mit mondott. Sokkolta, amit Felix atya
csinált, sokkolta a pucér hímivarszerv látványa. És különösen sokkolta, amikor
azt kellett hallania, hogy a kilencéves korában végrehajtott műtét
következtében egyáltalán nem lehet gyermeke. Nem mintha foglalkozott volna
ezekkel a dolgokkal, sohasem gondolt fiúkra, házasságra, kisbabákra, arra
bizonyosan nem, hogy egy pap levetkőzzék. Senkinek sem mondta el, mi történt,
de annyit sikerült kiszednie Margaret nővérből, hogy a hasán húzódó sebhely
egy nőgyógyászati műtét nyoma. Félt nem azt tenni, amire Felix atya utasította.
Két hét után visszavitte a könyveket, letette a pap irodájának ajtaja elé, és
ugyanígy kapta meg az újakat.
Egy előítéletektől mentes intelligenciateszt megállapíthatta volna, hogy
tizenhárom évesen elérte a főiskolások szintjét. De az irgalmasnővéreket nem
érdekelte Beatrice intelligenciája. Nekik elég volt a csendes növendék, aki
elfoglalta magát, és nem okozott több bajt.