Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak
21
1960. július 14-én Geoff Marshallt holtrészegen találták egy kocsma mögötti
sikátorban. Nem sérült meg, a ruhája mégis vérben ázott. Alig méternyire egy
kést is találtak, egy Jeff Marshként nyilvántartott egyén ujjlenyomataival,
amelyek megegyeztek a részegéivel. Három ember hevert egymáson, Geoff volt
legfelül. Az alatta levő kettő meghalt. Geoff nem emlékezett semmire, azt se
tudta, hogyan került vissza Floridába. Nem ismerte a halottakat, de mások sem
ismerték őket. Még a bíróság sem tudta azonosítani a csavargókat, így csak
egyes számú John Doe és kettes számú John Doe néven említették őket. Geoff
nadrágján és ingén megtalálták mindkét John Doe vérét. Feltételezhetően ő ölte
meg őket. Geoff nem tudta. Teljesen kiürült az agya.
Nem bajlódott azzal, hogy figyelmeztesse a hatóságot: ő nem Jeff Marsh.
Valamikor az elmúlt években, amikor valahol letartóztatták, nyilván ezt adta
meg a rendőröknek. Neki így is megfelelt. Nem érdekelte, minek hívják.
Mivel nem volt pénze, a bíróság rendelt ki neki védőt, aki azt javasolta, hogy
Geoff ismerje be a bűnösségét. Ha ezt teszi, mondta az ügyvéd, valószínűleg
enyhébb ítéletet kap, mintha esküdtbíróság elé kerülne, és az találná bűnösnek.
Geoff egyáltalán nem ismerte a törvényt, és megbízott az ügyvédjében. Bűnösnek
vallotta magát, és a legsúlyosabb büntetést kapta: halált.
Geoff Marshall életének első ajtaja akkor vágódott be nagy dörrenéssel, amikor
még huszonnégy órás sem volt. Hétéves volt, amikor rácsapták a második ajtót,
elszakítva mindentől, amit ismert. Most, huszonnégy éves korában, a harmadik
ajtó zárult rá fémesen konduló visszavonhatatlansággal. A 804781 számú fogoly
lett belőle, és arra ítélték, hogy életének a kivégzésig hátralevő részét
börtönfalak között morzsolja le.
Amikor belépett a büntetés-végrehajtás rendszerébe, ismét azt a megadást élte
át, mint újszülöttként, miután elvették az anyjától, és odaadták a fehérek
világának. Fegyencruhát húztak rá. Alulról-felülről huhogás és kurjongatás
kísérte, amikor pokrócával, párnájával, törülközőjével végigment a cellák közti
hosszú folyosón. Próbált kimaradni a balhéból, de az agya mindenféléket
trükközött a szesz és a kábítószer megvonásától. Két napig karmolt és
marcangolt nem létező tárgyakat. Fogsága harmadik napján magánzárkába csukták.
Amikor két hét múlva előkerült, az agya kitisztult, de a baj ezzel nem múlt
el. Nem illett bele az intézmény egyetlen csoportjába sem. Voltak zárt
közösségei a fehéreknek, az afroamerikaiaknak, a latinoknak, az indiánoknak,
az ázsiaiaknak, és még ezen belül is voltak alcsoportok felekezetek szerint.
Itt nem jutott hely egy ausztráliai őslakosnak. Ő lett a baromfiudvarban a rút
kiskacsa, akit mindenki üthetett-vághatott.
Az első hónap vége felé valaki hátulról ráugrott a halálsor zuhanyozójában, és
könyöke hajlatába fogta Geoff nyakát. Valaki más az arcába köpött. Miközben a
fokhagymaszagú köpet lefelé folydogált az arcán, akkorát öklöztek a mellébe,
hogy a tüdejéből rögtön kiszaladt a levegő. Térdre esett, mire egy vasalt orrú
bakancs jobb vesén rúgta. A veserúgást két börtönőr engedélyezte, pénzért.
Geoff elájult. Amikor magához tért, ömlött a vér a szájából, az orrából és a
feje búbján tátongó vágásból. Kitámolygott a folyosóra, ahol egy őr végigmérte,
és utasította, hogy öltözzön fel. Amikor másodszor is előkerült, azt kérdezték
tőle, akar-e orvost. Fejsebéből még mindig patakzott a vér. Bólintott.
Attól fogva éberen figyelt minden moccanást maga körül. Híre ment, hogy magános
farkas. Verekednie kellett másokkal, és addig járt magánzárkából ki,
magánzárkába be, míg eldöntötték róla, hogy veszedelmes ember, akit jobb békén
hagyni.