Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak
24
Nyolc évbe telt, amíg Geoff Marshall ügyében a fellebbezés megjárt minden
fórumot. Kirendelt jogászok intézték. Geoff semmiben nem vett részt, nem is
érdekelte. Éjszaka gyakran nézte a plafont, és elképzelte a tiszta, csillagos
eget, amelyet gyerekként annyira szeretett Willették birtokán. Hogy kívánkozott
vissza abba a gyerekkori szabadságba! Most még a fajtája is vonzónak tűnt.
Vadak, műveletlenek, de szabadok! Mohón vágyott többet tudni róluk, de félt
kockáztatni ádáz hírét azzal, hogy könyveket kér a börtön könyvtárából.
Egy napon, amikor a cellája mellett tolták a görgős kocsit, mégis megszólította
az őrizetest.
- Hé, haver, várj csak egy pillanatra! Nem tudnál kihozni nekem egy bizonyos
könyvet?
- Naná - felelte az öregember, aki több mint harminc éve kézbesítette a
könyveket. - Mi a címe?
- Nem tudom - vallotta be Geoff. - Még sráckoromban láttam egy könyvet az
ausztráliai őslakosok művészetéről. Ausztráliai vagyok. Szeretnék erről
olvasni, de nem ismerek se címet, se szerzőt, se semmit. Tudnál segíteni?
- Naná - ismételte a fehér hajú ember nagy önbizalommal. - Bár ezt rendelni
kell. Beletelik pár hétbe. - Ceruzát-papírt vett elő, és felírt magának
valamit, aztán lefirkantotta a cella számát, és megkérdezte Geofftól, hogy
kicsoda.
- Én vagyok a 804781.