Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak

 13

A tízéves Beatrice szerette a természetet. Elolvasott minden könyvet, amit csak talált, szülőföldje fáiról és virágairól. Lenyűgözték az esőerdőt, a vízeséseket, a mészkőben gazdag homokdűnéket és a tengerpartokat ábrázoló fényképek. Olvasott állatokról, rovarokról, madarakról és tengeri lényekről. Mohón szerette volna életben is látni őket, és álmodozott az intézet falain túli csodálatos világról. Tizenegy évesen érdekelni kezdte a csillagászat. Olyan könyveket olvasott, amelyek bolygókról és csillagképekről szóltak. Sötétedés után kilopózott, és megkereste őket az égen. Tizenkét éves korára komplex tudományos elméletekkel, kísérletekkel és bizonyítékokkal foglalkozott. Természetesen nem volt laboratóriuma és tanára. Ám azzal az ürüggyel, hogy majd valamikor szeretne ápolónő lenni, sikerült engedélyt kapnia arra, hogy könyveket rendelhessen a közkönyvtárból. Paul atya havonta kétszer visszavitte a kiolvasottakat, és újakat hozott.

      Abban az évben Paul atya hat hónapra visszatért a szemináriumba, és ez idő alatt Felix atya helyettesítette. Ennek értelmében tájékoztatták az olyan rendhagyó dolgokról is, mint Beatrice olvasási szenvedélye. Rögtön kitetszett, hogy Felix atya egészen másként adja át a könyveket, mint Paul atya. Amikor Beatrice belépett a pap irodájába, Felix atya bezárta az ajtót. Az asztala szélén ott ültek az új könyvek. Az atya letelepedett az asztal mögé a magas támlájú bőrszékbe, és azt mondta Beatrice-nak, hogy üljön le vele szemközt, ahonnan elérheti az olvasnivalót. Azt is hozzátette, hogy nézzen bele a könyvekbe, mondja el, tetszenek-e, és mit remél tanulni belőlük. Beatrice engedelmeskedett, de közben biztosan tudta, hogy Felix atya csinál valamit az asztal mögött. Nem lehetett látni a kezét, de a felkarja mintha mozgott volna.

      Amikor Beatrice a második kérdéssorozatra is válaszolt, a pap elmosolyodott és azt mondta, hogy jöjjön oda hozzá. A kislány vonakodva engedelmeskedett, nem tudta, mire számítson. Valahonnan mélyről valami figyelmeztette, hogy az atya illetlen dolgot művel. Szófogadóan odament az asztal oldalához, és látta, hogy az atya kicipzárazta a nadrágját, és a pucérságát markolássza. A pap élcelődött Beatrice biológiai és természettudományos érdeklődésén, aztán azt mondta, hogy az anatómiát ugyancsak ismerni kell. Nem közeledett a kislányhoz, de tovább élvezte, amit csinált. Amikor Beatrice elfordította a tekintetét, Felix atya nevetett. Megigazította a ruháját, és azt mondta, hogy Beatrice-nak csak jót tesz, ha látja, mit kell nélkülöznie élete hátralevő részében. Senki se akar majd feleségül venni egy ilyen csúnya sebhelyes arcú teremtést, akit ráadásul műtéttel tettek alkalmatlanná az anyaságra. Kinyitotta az ajtót, és megfenyegette a kislányt, hogy ha bárkinek elmondja, miről beszéltek, nem hoz neki több könyvet. Beatrice kiszédelgett a faburkolatú irodából. Nem egészen értette, mi történt, mit művelt a pap és mit mondott. Sokkolta, amit Felix atya csinált, sokkolta a pucér hímivarszerv látványa. És különösen sokkolta, amikor azt kellett hallania, hogy a kilencéves korában végrehajtott műtét következtében egyáltalán nem lehet gyermeke. Nem mintha foglalkozott volna ezekkel a dolgokkal, sohasem gondolt fiúkra, házasságra, kisbabákra, arra bizonyosan nem, hogy egy pap levetkőzzék. Senkinek sem mondta el, mi történt, de annyit sikerült kiszednie Margaret nővérből, hogy a hasán húzódó sebhely egy nőgyógyászati műtét nyoma. Félt nem azt tenni, amire Felix atya utasította. Két hét után visszavitte a könyveket, letette a pap irodájának ajtaja elé, és ugyanígy kapta meg az újakat.

      Egy előítéletektől mentes intelligenciateszt megállapíthatta volna, hogy tizenhárom évesen elérte a főiskolások szintjét. De az irgalmasnővéreket nem érdekelte Beatrice intelligenciája. Nekik elég volt a csendes növendék, aki elfoglalta magát, és nem okozott több bajt.