Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak

 14

Marshall tiszteletes családja minden szerda estét parókiai összejöveteleken töltött. Hétvégén és nyaranta evangelizációs kampányt folytattak. Az életet folyamatosan kitöltötte a harsány éneklés, a duhaj imádkozás, a bűnösök sírása és a megváltottak ordítása. Geoff örökbe fogadó apja minden szeánsz elején színpadra szólította jól ápolt családját. Nora a karján tartotta habfehérbe öltöztetett kisebbik fiát; a nagyobbik, aki az anyja lábának támaszkodott, és még kora este is patyolattiszta volt, általában fehér inget és parányi csokornyakkendőt viselt. Marshall nagytiszteletű bemutatta családja összes tagját, akik közül mindig Geoff került sorra utolsónak, és hangsúlyozta, minő istenes cselekedet volt tőlük, hogy befogadták liliomfehér körükbe az idegen pogány vademberek egy ivadékát. Geoff volt a példa, amelyet a gyülekezetnek statuáltak. Megtanult egyenesen állni és mosolyogni, miközben a család és a gyülekezet feje ismételten kijelentette, hogy mindenkinek kötelessége szeretni az ellenséget, megbocsátani a tudatlanságot, imádkozni a pogányokért, megtéríteni a vadakat és a sátán fejére tapodni a civilizálatlan kultúrák kigyomlálásával. Mindez nagyon zűrzavaros volt Geoffnak, aki hétfőn és kedden úgy érezte, haladt valamit, és része lett Isten családjának, szerdán mégis úgy mutogatták, mint az elkárhozott lelkek mintapéldányát. Vicc lett az egész, játék, szerep, ugyanolyan, mint a hangoké Nora kedvenc rádióműsoraiban, az "Ilyen az élet"-ben és a "Stella Dallas életé"-ben. Már hallott a kintornások majmairól, és a fogoly állatokéhoz hasonlította helyzetét. Tudomása szerint ő volt az egyetlen sötét bőrű személy Vermontban.

      Az egyik szerda estén megállapította, hogy a tiszteletes az ő könyvtári könyveiben végzett búvárlatokat az ausztráliai őslakosokról. Aznap esti prédikációja olyan primitív népekről szólt, akiknek nincsen írásuk, akik nem tudnak házat építeni és élelmet termeszteni, azonkívül fogalmuk sincs Jézus szeretetéről vagy a mennyei üdvözülésről. Geoff meg volt alázva. El akarta magyarázni Marshalléknak, hogy ő nem azért érdeklődik az ausztráliai őslakosok iránt, mert tudni szeretné, milyenek, hanem mert azt akarja, hogy Marshallék tudják, ki és mi ő. De hallgatott. Ausztrália a föld másik oldalán van, és nem is biztos, hogy ő valaha is vissza akar térni azokra a partokra.

      Öccseihez sohasem állt közel. Azok persze sokkal fiatalabbak voltak, és mindig összetartottak. Ha valamelyik eltört egy játékot, mindig Geoffra fogták, és a szüleik mindig nekik hittek. Geoff nem tudta megvédeni magát. Soha senki nem hallgatta meg, mindig neki kellett veszítenie.

      Ahogy idősebb lett, már nem volt olyan kiváló tanuló. Értette a leckéket, de nem érdekelte a tananyag, úgyhogy csak a minimumot teljesítette. Sohasem kérdezte, hogy miért visel turkálós göncöket, holott a Marshall gyerekeket a divatüzletből öltöztetik, vagy hogy miért alszik az alagsor sötét zugában, a fiúk pedig a napfényes sarokszobában. Sohasem kérdezte, mert tudta, hogy ő nem tartozik ide. Nem tartozik sehova.

      Amikor tizennégy éves lett, Marshallék átköltöztek Texasba. Geoff hallgatott. Az nyilvánvaló, hogy korábban is szó lehetett a költözésről, a fiúkat módszeres gügyögéssel vehették rá a beleegyezésre, de Geoff csak azon a napon tudta meg, amikor elindultak. Nem engedték meg neki, hogy búcsút vegyen Schroedertől, egyetlen igazi barátjától. Texasban a népesség jelentős hányadát alkották a mexikóiak, indiánok és négerek. Geoffot gyakran nézték helyi színesnek, úgy látszik, Texasban hírét sem hallották az ausztrál őslakosoknak. Texasi iskolaéveit tartotta a legjobbaknak, nem az osztályzatok szempontjából, hanem mert befogadták, mégpedig történetesen a legvagányabb és a leghírhedtebb diákcsoport fogadta be. Titokban mindegyik barátja bevallotta neki, hogy szeretnének megtanulni írni, olvasni, matekozni. Teljesen normális srácok voltak, de annyi előítélettel találkoztak, hogy csak fitogtatott durvasággal tudtak figyelmet kicsikarni maguknak a tanároktól. Geoff jobbnak vélte, ha alkalmazkodik az új életstílushoz, azaz megtanult káromkodni, cigarettázni, inni és lopni, de ugyanakkor korrepetálta is a haverjait.

      Amint barátai lettek, rögtön összeütközésbe került a törvénnyel, először csak iskolakerülésért, aztán tiltott ivászatokért. Elkapták vezetés közben akkor, amikor kora miatt még nem is szerezhetett jogosítványt, és le is tartóztatták. Nem volt hajlandó templomba járni, többé nem tűrte a megjegyzéseket és a bántalmazást a Marshall fiúktól. Magába zárkózott, a lehető legtöbb időt töltötte házon kívül, és lélekben elszakadt örökbe fogadó családjától.

      Tizenhat évesen rákapott a szeszre, és egy esős csütörtök éjszakán egyszerűen nem ment haza. Annyit ivott, hogy elájult egy ócska putriban, ahol baráti összejöveteleiket tartották. Alkoholizmusát el tudta titkolni Marshallék elől, mert sohasem ivott annyit, hogy berúgjon, csak egy kevéskét, de azt mindig, és így élt az alkohol hatása alatt órákon, napokon át. Elszakadása a Marshall családtól gyors volt, és sima. Ők nem keresték, és neki se hiányzott egyikük sem.