Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak
12
Az iskolában Geoff volt a legjobb labdajátékos, és könnyen tanult. Mindig
megnyerte az osztály helyesírási versenyét. Ennek ellenére magányos volt. A
többi fiú nem rokonszenvezett vele, és nem csodálta. Mint mondták, szüleik
közölték velük, hogy Geoff túl sötét bőrű a barátkozáshoz.
A rajzolás volt egyetlen nagy szerelme. Alig várta a rajzórákat, mert akkor
bőven volt papír, ceruza, színes ceruza, vízfesték, ujjal felhordható festék.
Tanítója szabadjára engedte, amint egyszer megcsinálta a kötelező feladatot.
Mindig elsőnek készült el a kötelezővel, és akármibe kezdett, remekelt.
Otthon nem volt rajzpapír. Nem kapott zsebpénzt, és nem volt módja keresni,
amíg meg nem jelent a színen Mr. Schroeder.
Mr. Schroeder háborús veterán volt, aki a Marshall-ház mögötti sikátor
túloldalán lakott. Napjait tolószékben töltötte, mert a lába lebénult. Egyedül
élt. Depressziós, dühös ember volt, és annyit ivott, hogy mindenkit elüldözött
maga mellől.
Egy csodaszép őszi napon Geoff az almafa magasából meglátta, hogy Mr. Schroeder
a szemetesvödrével viaskodik. Bár a hátsó ajtó betonlépcsőjét deszkából ácsolt
rámpa takarta, embert próbáló feladat volt egyszerre tartani az ajtót,
egyensúlyozni az ölbe vett vödröt és leereszkedni a lejtőn. Ezen a napon a
vödör megbillent és kiborult. Egy doboz a tolószék elé esett és kiékelte,
úgyhogy nem bírt továbbgurulni. A rámpán nem volt elég hely a forduláshoz. Mr.
Schroeder beakadt, és káromkodott. Dühös átkozódásai közepette véletlenül
felnézett, és észrevette a fiút a fán. Tisztán lehetett látni, mert a lomb
java része már lehullott.
- Hé, kölyök! Gyere csak ide! Szükségem van a segítségedre! - ordított át a
másik udvarból Mr. Schroeder. - Te ott, fiú! Nem látod, hogy segítségre van
szükségem? Gyere már ide, vagy hívjál valakit, aki segít!
Geoffnak nem tetszett ez a borostás és borzas felnőtt. Látta már korábban az
udvarán, és hallotta, hogy úgyszólván minden tevékenység közben káromkodik. De
ha már a felnőtt észrevette, lemászott a kakasülőről, és megtette, amire
kérték. Otthagyta Marshallék bekerített udvarát, átbaktatott a kukákkal
szegélyezett, kikövezetlen sikátoron, és odament a tolószékében megrekedt Mr.
Schroederhez. Az első kerék szétlapította a dobozt, merev élt vasalt bele, az
él beakadt, és a krómozott szék nem tudott előrejutni. Geoff megpróbálta
kihúzni a dobozt, de nem bírta.
- Kerülj mögém, és húzz hátra! - utasította a csapdába esett ember. - Akkor
talán kiesik a doboz. - Nem esett.
- Próbáljon lenyúlni és mozgassa, miközben én hátrahúzom magát - javasolta
Geoff. - Ez kétemberes munka.
Nehéz teher volt, de a fiúnak sikerült annyira elmozdítania a férfit, hogy a
terv megvalósulhasson. Amikor a szék kiszabadult, azonnali lendülettel lezúgott
a rámpán. A férfi és a fiú egyesült erővel megállították. Elsőnek a férfi
nevette el magát.
- Igazad volt! Ez kétemberes munka. Kösz, hogy megmentetted az életemet. Hogy
hívnak?
- Geoffnak, uram. Geoff Marshallnak.
- Örülök az ismeretségnek, Geoff. Erős legény vagy. Rendesen benne voltam a
pácban, amíg nem jöttél. Gyere be! - invitálta a rokkant. - Adok neked valamit
érte.
- Nem, az nem szükséges! - tiltakozott a fiú.
- Dehogynem szükséges. Gyere csak be. Vagy félsz tőlem? Az én nevem Schroeder.
Nem foglak megharapni. Ígérem, nem foglak megharapni.
Geoff visszatolta Mr. Schroedert a rámpán a konyhába. Elbeszélgettek és
összeismerkedtek. A fiú megmagyarázta, hogy az apja nem örülne, ha ő pénzt
fogadna el azért, mert segített a szomszédnak. Schroeder kifejtette, hogy ez
olyan lenne, mint a munkabér. Nem jöhetne át Geoff hetente néhányszor iskola
után, hogy segítsen? Kereshetne egy kis pénzt.
Marshall tiszteletes ellenezte ugyan, hogy Geoffnak fizessenek, de tetszett
neki az ötlet, hogy a fiú segít egy hadirokkant veteránnak. Használható téma
lesz valamelyik prédikációjához.
Schroeder nem közvetlenül adta oda a gyereknek a pénzt. Kipuhatolta, mit
szeretne. Rajzpapírt, rajzeszközöket vásárolt és otthon tartotta magánál, hogy
Geoff bármikor használhassa. Jó barátok lettek. Schroeder szerette a művész
társaságát és műveit. Néhány képet még be is keretezett. Geoff a falhoz
tartotta a fakeretes képeket, a valamivel távolabb ülő veterán pedig osztogatta
az utasításokat, hogy hova verje a szöget, és nevettek, mert úgyszólván minden
feladat, amellyel szembekerültek, kétemberes munkának bizonyult.
Schroedert szemmel láthatóan megszelídítette az örökbe fogadott gyerek, és
Geoffra is jótékony hatással volt, hogy embernek nevezték. A veterán kezdett
többet törődni ápoltságával és külsejével. Geoff iskola utáni látogatásaira
várva megtanult aprósüteményt sütni. Közösen ültettek egy kertet.
Schroeder ötlete volt, hogy Geoff változtassa meg a nevét. Egy különösen
nyomasztó iskolai nap után a gyerek panaszkodott, hogy nincsenek barátai, és
nem tud beilleszkedni. A férfi elmagyarázta, hogy neki sincs más barátja, és
kilóg a társadalomból.
- Másokat nem változtathatsz meg - mondta. - Azon kell változtatnod, ahogy
magadra gondolsz, és ki kell békülnöd önmagaddal, függetlenül a mások
véleményétől. Ha büszke vagy magadra, ha kibékülsz azzal, aki vagy és amit
csinálsz, akkor nem számít, hányan fognak barátjuknak nevezni. Önbizalommal
valamilyen sajátos okból barátokat lehet szerezni. De az is segíthet, ha
minimumra csökkented a különbözőségedet. Például itt a neved. Nem úgy írják és
mondják, ahogy az amerikaiak szokták. Én bizonyosra veszem, hogy amikor az
emberek először látják írásban, nem tudják, hogyan szólítsanak. Miért nem kérsz
engedélyt a szüleidtől, hogy Geoff helyett Jeffnek hívhasd magadat? Vagy
kitalálhatnál egy becenevet, ami igazán tetszik, és attól fogva úgy
szólíthatnánk.
Marshallék nem egyeztek bele, hogy örökbe fogadott fiuk megváltoztassa nevének
írását, de Geoff mégis megtette. Már Jeffként jelentkezett a kerületi
baseballcsapatba, noha tudta, hogy családja sohasem fog kijönni a mérkőzésekre.
Schroeder elnevezte "Vasmarkúnak", mikor látta, hogy Geoff az egyetlen a
csapatban, aki hazafutást csinálhat. Geoff elmondta öreg barátjának, hogy ez
milyen jó érzés. Olyan, mintha kinőtte volna születésekor kapott ausztráliai
nevét. Ám a család úgysem ismerné el és venné tudomásul, hogy neki is lehetnek
jogos igényei.
Egy hideg és havas téli napon Schroeder meglepetéssel kedveskedett fiatal
barátjának. Járt a könyvtárban, és kölcsönzött egy könyvet az ausztráliai
őslakos művészetről, amelyet együtt tanulmányoztak. Egyedülálló művészet volt,
mintha mást se használt volna, csak jelképeket. Az embereket olyan ábra
jelezte, mint egy nagy U, hullámvonalak jelentették a folyókat, és minden rajz
háttere tele volt pöttyözve.
Geoff megköszönte barátjának, amiért kihozta a szakkönyvet. Kívülről
érdeklődést mutatott, de belül épp az ellenkezőjét érezte. Neki ez csak
ismételten azt bizonyította, hogy primitív, műveletlen emberektől származik.
Nem értette, mit jelentenek a képek, és ezektől az alkotásoktól egyáltalán nem
lett büszke arra, hogy őslakos.