Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak

 21

1960. július 14-én Geoff Marshallt holtrészegen találták egy kocsma mögötti sikátorban. Nem sérült meg, a ruhája mégis vérben ázott. Alig méternyire egy kést is találtak, egy Jeff Marshként nyilvántartott egyén ujjlenyomataival, amelyek megegyeztek a részegéivel. Három ember hevert egymáson, Geoff volt legfelül. Az alatta levő kettő meghalt. Geoff nem emlékezett semmire, azt se tudta, hogyan került vissza Floridába. Nem ismerte a halottakat, de mások sem ismerték őket. Még a bíróság sem tudta azonosítani a csavargókat, így csak egyes számú John Doe és kettes számú John Doe néven említették őket. Geoff nadrágján és ingén megtalálták mindkét John Doe vérét. Feltételezhetően ő ölte meg őket. Geoff nem tudta. Teljesen kiürült az agya.

      Nem bajlódott azzal, hogy figyelmeztesse a hatóságot: ő nem Jeff Marsh. Valamikor az elmúlt években, amikor valahol letartóztatták, nyilván ezt adta meg a rendőröknek. Neki így is megfelelt. Nem érdekelte, minek hívják.

      Mivel nem volt pénze, a bíróság rendelt ki neki védőt, aki azt javasolta, hogy Geoff ismerje be a bűnösségét. Ha ezt teszi, mondta az ügyvéd, valószínűleg enyhébb ítéletet kap, mintha esküdtbíróság elé kerülne, és az találná bűnösnek. Geoff egyáltalán nem ismerte a törvényt, és megbízott az ügyvédjében. Bűnösnek vallotta magát, és a legsúlyosabb büntetést kapta: halált.

      Geoff Marshall életének első ajtaja akkor vágódott be nagy dörrenéssel, amikor még huszonnégy órás sem volt. Hétéves volt, amikor rácsapták a második ajtót, elszakítva mindentől, amit ismert. Most, huszonnégy éves korában, a harmadik ajtó zárult rá fémesen konduló visszavonhatatlansággal. A 804781 számú fogoly lett belőle, és arra ítélték, hogy életének a kivégzésig hátralevő részét börtönfalak között morzsolja le.

      Amikor belépett a büntetés-végrehajtás rendszerébe, ismét azt a megadást élte át, mint újszülöttként, miután elvették az anyjától, és odaadták a fehérek világának. Fegyencruhát húztak rá. Alulról-felülről huhogás és kurjongatás kísérte, amikor pokrócával, párnájával, törülközőjével végigment a cellák közti hosszú folyosón. Próbált kimaradni a balhéból, de az agya mindenféléket trükközött a szesz és a kábítószer megvonásától. Két napig karmolt és marcangolt nem létező tárgyakat. Fogsága harmadik napján magánzárkába csukták. Amikor két hét múlva előkerült, az agya kitisztult, de a baj ezzel nem múlt el. Nem illett bele az intézmény egyetlen csoportjába sem. Voltak zárt közösségei a fehéreknek, az afroamerikaiaknak, a latinoknak, az indiánoknak, az ázsiaiaknak, és még ezen belül is voltak alcsoportok felekezetek szerint. Itt nem jutott hely egy ausztráliai őslakosnak. Ő lett a baromfiudvarban a rút kiskacsa, akit mindenki üthetett-vághatott.

      Az első hónap vége felé valaki hátulról ráugrott a halálsor zuhanyozójában, és könyöke hajlatába fogta Geoff nyakát. Valaki más az arcába köpött. Miközben a fokhagymaszagú köpet lefelé folydogált az arcán, akkorát öklöztek a mellébe, hogy a tüdejéből rögtön kiszaladt a levegő. Térdre esett, mire egy vasalt orrú bakancs jobb vesén rúgta. A veserúgást két börtönőr engedélyezte, pénzért. Geoff elájult. Amikor magához tért, ömlött a vér a szájából, az orrából és a feje búbján tátongó vágásból. Kitámolygott a folyosóra, ahol egy őr végigmérte, és utasította, hogy öltözzön fel. Amikor másodszor is előkerült, azt kérdezték tőle, akar-e orvost. Fejsebéből még mindig patakzott a vér. Bólintott.

      Attól fogva éberen figyelt minden moccanást maga körül. Híre ment, hogy magános farkas. Verekednie kellett másokkal, és addig járt magánzárkából ki, magánzárkába be, míg eldöntötték róla, hogy veszedelmes ember, akit jobb békén hagyni.