Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak

 15

1952 januárjában Beatrice betöltötte a tizenhatot. Születésnapjának senki sem tulajdonított jelentőséget, jött és elment észrevétlenül. Az irgalmasnővéreknél sohasem tartottak születésnapot.

      Február első felében hívatták Paul atya irodájába. A hosszú asztalnál ott ült Agatha nővér, Margaret nővér, Raphael nővér, a pap és egy középkorú fehér asszony, aki kék ruhát viselt, ugyanolyan kék árnyalatú, fátyolos kalapkával.

      - Ő Mrs. Crowley - mutatta be Paul atya az idegent. - Azért jött, hogy állást ajánljon neked. Mi csak tizenhat éves korodig vagyunk kötelesek gondot viselni rád, úgyhogy ideje a saját lábadra állnod. Mrs. Crowley egy panziót vezet, és segítségre van szüksége a takarításhoz, főzéshez, a lakók kiszolgálásához. Te meg tudnád ezt csinálni, nem gondolod?

      - De igen - felelte Beatrice félénken.

      - Helyes. Akkor menj el Margaret nővérrel, szedd össze a holmijaidat, ebéd után pedig Mrs. Crowley elvisz. - Felállt. Beatrice korábbi tapasztalatokból tudta, hogy távozhat. Visszament a hálóba, és leült az ágyára. Pulzusa vadul vert. Amióta elveszítette Freda nővérét, nem engedte meg magának, hogy bárkivel közeli, bizalmas baráti viszonyba kerüljön. Ennek ellenére hiányozni fognak a lányok, főleg a kisebbek. Kivett a matraca alól egy szivarosdobozt, és gyengéden tartogatta a kezében. Abban volt minden értéke: egy üres jódosüveg, Freda fehér fátyla, egy fényes kavics és több levél, amelyeket Freda írt. Bejött Margaret nővér egy papírzsákkal. Beatrice összehajtogatta alsóneműjét, hálóruháját, beleejtette a zsákba, és rátette a szivarosdobozt. Megengedték, hogy elhozzon az árvaház raktárából két pamut házi ruhát, és kiegészítse velük a holmiját. Beatrice az utóbbi néhány évben nem viselt cipőt, de megtalálták az egyik apáca levetett cipőjét, amely nagyjából illett a lábára, hogy szalonképes lehessen Mrs. Crowley házában. Utálatos érzés volt cipőben lenni.

      Délben Paul atya bejelentette, hogy Beatrice távozik, ő pedig az ebédlőasztal mellől istenhozzádot mondott az egész iskolának. Egy órakor már egy kupé hátsó ülésén ült, friss zöldségek, egy kékre festett vas kerti szék két darabja és a hat akasztója közül négyet még mindig őrző, fa előszobai fogas között. Amíg Mrs Crowley vezetett, nem sokat beszélgettek. Nem is volt baj, mert Beatrice nem győzött betelni a világ látványával, amelyről oly keveset tudott. Szinte a lélegzete is elállt a tudattól, hogy egy életre megszabadult az árvaháztól. Fogalma sem volt róla, hová megy, mi fog történni vele, hogyan boldogul. Ő csak annyit tudott, hogy reggel még a missziós iskolához tartozott, most pedig azt próbálja ki, milyen lesz egy bizonyos Mrs. Crowleyhoz tartozni.