Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak

 32

Aznap este eldöntötték, hogy Beatrice-t megtanítják az évszakok és az időjárás szokásaira, és megismertetik minden - akár növekedő, akár kúszó - élettel, amellyel útközben találkoznak. A következő estén kezdik, az ének- és zenetanítással, amely több mint egy évig fog tartani. Ezeket a tanításokat általában minden felnövekvő gyereknek számtalanszor elismételték.

      Megbeszélték első találkozásukat, elmondták, mennyire tetszett nekik a homokrajz. Nem a lány az első, aki idejön a külvilágból és laposan lát, akár a fehér ember, a kengurunak csak a bőrét látja. Amikor először történt ilyen, nem is tudták, mit gondoljanak. Az őslakos művészet égi nézetben készül, mintha a mennyeknek mutatná a vízmerő gödröket, a szent buckákat, tábortüzeket és az embereket. Vagy ott voltak a hal- és állatábrázolások, amelyeken minden látszott, a külső uszonyok és a szem, a belső gerinc és a zsigerek. Nagyon nehezen tudták felfogni, hogy láthat ilyen laposan a fehér ember, ennyire csak a felszínt, de mihelyt megmagyarázták nekik, csak egy újabb érdekes kihívás lett belőle, amellyel meg kellett birkózniuk. Beatrice nem volt kötözködő vagy követelőző, ezt látni lehetett abból, hogy nem rajzolt lábujjakat vagy más részleteket a kengurujának. Hanyagul odavetett, nagy ábra volt, ami elárulta rajzolója szellemi nyitottságát. Mindannyian észrevették a kenguru hasán az erszényre utaló vonalat, de nem kukucskált belőle kis kenguru. Beatrice is viselt a testén egy vízszintes vonalat, amelyre nem adott magyarázatot. Ha van rá magyarázat, majd elmondja később. Legvalószínűbb, hogy asszonyi ügy. Művészként határozatlan volt, és még ő kért utasítást, mit rajzoljon. De részt vett a talaj elegyengetésében. Ez többet elárult róla. A létezés ötvenezer évével szemben semmit sem nyom a latban az egyéniség, a tulajdonságok és a tettek, illetve a tanult és az öröklött viszonya. Ebből csak az utóbbi ötven évben lett megfigyelésre és mérlegelésre érdemes téma. Csak mióta megjöttek a fehérek, és rabságra vettettek a népek, azóta meséltek a szökevények kegyetlenségről, lopásról, kapzsiságról, ezekről az új, rossz szagú fogalmakról.

      Kezdetben nem voltak felelőtlen emberek. Voltak, akikben szüntelenül pezsgett az energia, voltak mások, akik egész életükben lustának látszottak, de mindannyian felelősen viselkedtek. Kezdetben volt tisztesség. Az emberek viselték a tisztességért járó díszítményeket. Mindenki csodálatos ékességeket tudott alkotni, de nem utánozták, nem is próbálták másolni azt, amit valaki megtiszteltetésből kapott.

      Amióta az európaiak megjöttek, és erőszakkal széttördelték a nemzeteket, a korszerű helyeken született új nemzedékek mintha már nem tekintenék kultúrájuk részének a felelősséget és a becsületet. Nincs miért felelősséget vállalniuk. A fehér ember arra tanította őket, hogy minden meggyőződésük rossz, buta és gonosz. Akit így megtaposnak, annak a szívében és a lelkében bizonyosan kevés becsület marad.

      Később a csoport hat hallgatóra és egy beszélőre oszlott. Beatrice elmesélte az életét. Benala ösztökélésére felfrissítette az Igazak határain túl elterülő világból származó adatokat, mesélt az Amerikának és Kínának nevezett messzi országokról.

      - Van egy kelme - mondta -, amely erős és vékony szálakból készül, egy hernyó szövi.

      - Egy hernyó, amely úgy sző, mint a pók? - szólt közbe Karaween, kört formálva összeillesztett ujjaival.

      - A háló formájában nem vagyok biztos - mondta Beatrice -, de olyan, mint egy hosszú pókfonál, csak sokkal erősebb, úgyhogy összefogható és kelmévé szőhető. A kelme pedig olyan puha! - Elhallgatott, gondolkozott, mivel szemléltesse, aztán folytatta: - Húztatok már végig az arcotokon simára csiszolt kavicsot? Vagy ismeritek azt az érzést, mikor lebegtek a vízen, ahol nem nyom semmi? Ez a kelme olyan, mintha a legpuhább, leglágyabb felhőbe burkolóznátok. Igen, olyan, mintha az ég érne hozzá a bőrötökhöz. Mintha lecsiszolt követ viselnétek. A kelmét "selyemnek" hívják. Egyszer tartottam a kezemben egy darabot. Kínában vannak emberek, akik tetőtől talpig selyemben járnak.

      Elhallgatott, nem jutott eszébe, mit tehetne még hozzá. Ült a csoport a csillagos ég alatt, és minden hallgató megpróbálta elképzelni a maga módján ezt az új élményt, a selyem érintését.

*  *  *

      Az újhold elhalványodott a nap első sugaraiban. Amikor elsimították a tábor helyét, még mindenki el volt telve a távoli helyek meséjével. Majd az öreg Googana felszólította őket, hogy sorakozzanak fel szorosan egymás mögé, bal vállukat fordítva a kelő napnak. Bal karjukat leengedték, tenyerük nyitottan lógott térdmagasságban. Jobb karjukat a fejük fölé emelték, tenyerüket megnyitották a fénynek. Körív alakban álltak, derékban kissé előrehajolva, arccal kelet felé. Egyszerre ismételték a szavakat, amelyeket minden reggel elmondtak:

      - Máma van, Mindenható! Ezen az úton megyünk, hogy megtiszteljük azt, ami ránk vár, tisztelettel adózzunk létezése indokának. Célunk, hogy tiszteljük a rendeltetést. Ma is készen állunk az evés élményére, amennyiben minden létező javát szolgálja.

      Mitamit, a Szellemszélfutár befejezte annak a területnek a rendbetételét, ahol előző este tüzet gyújtottak. Miközben homokot húzott a hamura, beszélt a fához és a földhöz. Kifejtette, mennyire hálás volt a csoport a melegért, és felajánlotta, hogy viszonzásképpen, ajándék gyanánt visszaadja az égett fát. Az ajándék táplálja a földet, felkészíti, hogy újabb fák, új élet nőhessen belőle.

      - Miért használod az "ajándék" szót? - kérdezte Beatrice. - Én azt hittem, ajándékot embereknek szoktak adni.

      - Nekik - felelte Mitamit. - De nemcsak az embereknek. És abból ítélve, amit hallottam, az, amit a mutáns világban adnak, sokszor nem is ajándék.

      - Hogy érted ezt?

      - Ajándék az, ha olyat adsz, amit akar valaki, nem olyat, amiről te gondolod úgy, hogy adnod kell, vagy amit kötelezőnek érzel. Az az ajándék, amit akar valaki, te pedig képes vagy adni - szólt közbe Benala. - De nemcsak ennyi. A te élményed befejeződik az adással, a másik ember élménye viszont az elfogadással kezdődik. Ha bárminemű érzelmi kapcsolatban állsz azzal, amit adtál, ha feltételhez kötöd, akkor az nem igazi ajándék. Az ajándék azé, aki kapja, és ő azt teheti vele, amit akar. Amikor egy mutáns ad valamit valakinek, és elvárja, hogy az, aki kapja, köszönetet mondjon, vagy viselje, mutogassa, esetleg viszonozza, az nem ajándék. Valami másnak kellene hívni.

      - Mi szeretünk ajándékot adni és kapni - folytatta Mitamit. - Különlegessé tesz minden napot, minden evést, minden táborhelyet. Majd meglátod.

      - Annyi mondanivalónk van, de az elején kell kezdenünk, és mindenki hozzáfűzi majd a magáét - szólt a fehér hajú Wurtawurta. - Tudod-e, milyen hosszú az örökkévalóság? - kérdezte Beatrice-t, de mielőtt a lány összeszedhette volna a gondolatait, maga felelt a kérdésre. - Nagyon-nagyon hosszú. Az örökkévalóságnak nincs eleje és nincs vége. Nincs benne holnap vagy tegnap. Olyan, akár egy kör, és ennek a roppant voltát kell megértened, mielőtt mást mesélhetnénk neked. Képes vagy felfogni és megérteni, milyen hosszú az örökkévalóság?

      Beatrice bólintott.

      - Akkor jó - dicsérte az öregasszony -, mert te vagy az örökkévalóság. Onnan jöttél, oda mégy vissza, minden, amit teszel, tükröződik az örökkévalóságban. Ezért élünk, a mi örökkévalóságunkért. Hallottál már az álomidőről és a szivárványkígyóról?

      - Nem valami sokat. Kérlek, meséld el, amit tudnom kellene! - kapott mohón az alkalmon Beatrice.

      - Tehát - mondta Wurtawurta -, kezdetben, az idő előtti időben még nem volt semmi. Se csillagok, se nap, se föld, semmi, csak a Mindenható. Akkor a Mindenható álmodni kezdett. Ebben az álomidőben a Mindenható kitágult, és megteremtette az örökkévaló lelkek rétegét, majd szabad akaratot adott neki. A szivárványkígyó hordozza az energiát, amely életre hívta őseinket. A világot a láthatatlan energia teremtette, és az ősi álmodók tetszésük szerint alakíthatták. A hegyek, a folyók, a virágok, az erszényes patkány, az ember - mind-mind ugyanabból az energiából jött létre. Nem választhatjuk szét a dolgokat, nem mondhatjuk, hogy nem számít, mit művelünk a fákkal. Nem mondhatjuk, hogy a fa nem érez. Én úgy gondolom, hogy a fa érez. Másképp, ez igaz, de él, és ha kivágták, sokáig tart a haldoklása. Ahogy bennünket vigyáz a lélek, ugyanúgy szellem mondja minden virágnak: "Nőjetek és bontsatok szirmot!" Nem nyelhetjük le a vörös madár húsát azzal, hogy ugyanolyan, mintha a krokodil húsát nyelnénk. Ezek nagyon különbözők, és másfajta energiát adnak testünknek. Valamennyiünknek vannak kapcsolataink állatokkal, amelyek születésünk helyéhez kötődnek. Mi nem esszük meg a totemállatainkat. Az olyan, mintha a testvéredet vagy önmagadat ennéd.

      - Beatrice, te tanultál természettudományt, ugye? - kérdezte Benala.

      - Igen.

      - Emlékszel, mit olvastál az energiáról? Arról, hogyan különböztetik meg a rezgésszám és a frekvencia változatai a hangot az ultrahangtól, a látható színt a láthatatlan infravörös színtől? Szerintem a tudomány csak azt bizonyítja, hogy amit mi több ezer éve leírtunk a szivárványkígyó alakjában, száz százalékig igaz. A kívülállók kinevettek bennünket, és azt, amit mondtunk, elképzelték valami rózsaszín-sárga-zöld-lila lénynek, mert nem erőltették meg magukat annyira, hogy próbálják meg is érteni, amit hallottak. Pedig a mi népünk egész idő alatt azt mondta, hogy amiből a felhő van, ugyanabból vagyunk mi is. Vagyunk nap, hold, csillag, víz, tűz, dingó. Érted, mire célzok? Minden egy.

      - Igen, értem - felelte Beatrice. - Csakhogy az ember más. Nekünk van lelkünk, a dolgoknak pedig nincs, ugye?

      - Használd a "lélek" szót, vagy amit akarsz. Én azt gondolom, az emberek tévedtek, amikor elhitték, hogy mindenek fölött állnak, hogy az emberrel befejeződött a fejlődés, és egyedül neki van lelke, amely a Mindenható egyetlen teremtményéhez sem fogható. Az Igazak arra törekszenek, hogy minél tökéletesebben megfeleljenek az emberi tapasztalatnak. Mi értékesnek és egyedülállónak tartjuk az élet minden formáját.

      - Erről gondolkoznom kell egy kicsit - felelte Beatrice. - Ha mindenhez kapcsolódik egy lélek vagy minden lélek, akkor tulajdonképpen mi az ember feladata?

      - A "feladat" nagyon jó szó ide - felelte Benala. - A virág élete kiszámítható. Az állat megkapta a mozgás adományát és a lehetőséget, hogy kedvezőbb környezetet keressen az életben maradáshoz, de nem felelős a világhoz fűződő kapcsolatáért. Ám az emberek szabad akaratukból fogadják el a különleges képességeinktől elválaszthatatlan feladatot.

      - Lelkünk tökéletes volt már a születés előtti láthatatlan világban. Nem kellett idejönnünk a földre, hogy hiánytalan legyen. Nem azért választottuk ezt az utazást, hogy itt érjen véget. Nem azért jöttünk ide, hogy győzzünk vagy belepusztuljunk. Az élet többi formájával ellentétben az embernek felelőssége van. Mi választhatunk. Rendelkezünk szabad akarattal, és ennek tudatában is vagyunk. Önállóan döntünk önfegyelmünk fokozatairól, és felelősek vagyunk értük. Alkotó lények vagyunk. Korlátlan lehetőségeink vannak az alkotásra. Egymásért vagyunk itt, hogy segítsünk, becézzünk, szórakoztassunk, hassunk egymásra. Azért vagyunk itt, hogy vigyázzunk erre a bolygóra. Tudatában vagyunk az energiának, és gazdálkodnunk kell vele. Érzelmek bonyolult skálájával bírunk, ám a kulcs végső soron egyszerű. Annyi az egész, hogy szeretni kell, ítélkezés nélkül. Ha valami komplikáltnak tűnik, az nem szeretet. Az valami más. A szeretet segítés, adás vagy kapás, amelyik szerep éppen üdvös. Az ember szert tehet bölcsességre, de más életformák nem képesek rá. Az érzelmi bölcsesség egyik része földi feladatunknak.

      - Mi emberek abban vagyunk páratlanok, hogy tudunk nevetni. Ráérzünk a humorra, meglátjuk abban, amit csinálunk. Zenénk nem ismer határokat. Zenével egyedül bennünket áldott meg a Mindenható.

      - Azt hiszem, nekem tulajdonképpen áldás volt, hogy egy darabig a mutáns társadalomban éltem, amely elvesztette kapcsolatát a természettel. Láttam két világot. Megértem, miért tűnnek annyira különbözőnek, szinte ellentétesnek ezek a világok, és mégis, ugyanazok az egyetemes törvények működnek bennük. Sokat kell gondolkozni erről, de bőven van időnk, és még sok nap áll előtted, hogy megismerhesd az Igazak népének életmódját.

      Igen, gondolta Beatrice, és bólogatott. Van időm a tanulásra, és van egy családom, amely engedi is, hogy ezt tegyem.