Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak
19
Az 1953-as Chevrolet féklámpái cseresznyepirosan felizzottak. A robogó
sportkocsi vezetője rátaposott a fékre, az autó farolva megállt. Még akkor is
fehér füstfoszlányok tapadtak a gumikra, amikor tolatni kezdett a szaladó
stoppos felé. Geoff félig arra számított, hogy a láthatatlan vezető beletipor
a gázpedálba, és kilő a kocsival, ő pedig vagy pörögni fog, vagy elterül a
földön. Megtörtént már vele. Óvatosan kinyitotta az utasülés ajtaját. A kocsit
egy aranybarnára sült fiatalember vezette, aki nagyon rövidre vágatta
világosszőke haját. Intett a mutatóujjával Geoffnak, hogy szálljon be. A kocsi
annyira új volt, hogy szinte érzett rajta a gyári futószalag szaga.
- Hová mész? - kérdezte a szőke.
- Csak bele a világba. Hát te?
- Fort Irwin, Kalifornia. Berántottak két évre. Ezt az ajándékot kaptam
magamtól. Hát nem gyönyörű? - Megpaskolta a bőrrel bevont kormányt. - Ahonnan
én jövök, ott a Burkéké minden, beleértve az autókereskedést. Az ő fiuknak
persze nem kell leszolgálni a katonaidejét. Úgy képzelem, Burkék ezzel
fizetnek, amiért megcsinálom a fiuk dolgát. Klassz, mi?
Geoff mosolygott, de nem válaszolt. Már fölmérte a hapsit. Itt nem kell mást
tennie, mint hallgatnia. Ez így épp megfelel addig, amíg eljutnak a
Közép-Nyugatról a nyugati partra. Felismerte azt, aki szerelmes volt önmagába.
Nem tudta, lopott-e a kocsi, esetleg tényleg egy Burk nevű illető ajándéka.
Bár nem is érdekes.
- Harry vagyok, Harry Tull - mutatkozott be a szőke, és nyújtotta a jobbját.
- Jeff - válaszolta a stoppos.
A két tizenéves alig öt perce roboghatott teljes sebességgel, amikor Harry
megkérte utasát, hogy nyúljon hátra és adjon neki egy sört.
- Szolgáld ki magad. Ha felmelegszik, elromlik az íze. Majd megállunk valahol,
és újítunk hidegebbet.
Aznap megitták a maradék sört, noha a vége már fölmelegedett, és elszívták azt
a csomag cigarettát, amelynek a doboza, nagy mulatságukra, minden kanyarnál
ide-oda csúszkált a műszerfalon. A vezető beszélt, az utas hallgatta. Harry
időnként megállt. Gyorsan vizeltek a nyitott ajtóból, versenyeztek, kinek kell
többet ürítenie. Este tizenegyre mindenük elfogyott. Távoli büfé rajzolódott ki
az országúti világításra állított fényszóró kévéjében, előtte egyetlen
benzinkút állt, a Mobile Oil Company repülő vörös lovával. Harry úgy döntött,
hogy megáll. Nevetve kiszálltak és bedülöngéltek az épületbe. Az ajtón kint
lógott a tábla, hogy ZÁRVA, de nem fordították rá a kulcsot. Odabent sült hús
és pirított hagyma penetráns szaga fogadta őket.
- Egy ilyet kérek - mondta Harry a konyhából kikukkantó, kerek rózsaszín
ábrázatnak. A szakács nem felelt azonnal, de bajt érzett, és végül csak
megkérdezte:
- Milyen ilyet?
- Aminek ilyen jó szaga van. Hamburger, nem? Csináljon kettőt. Nem, négyet.
Éhesek vagyunk, mi, haverom? - kérdezte Harry. Az ujjával dobolt a rózsaszín
pulton, és közben nem vette le a szemét a konyháról. A szakács nem vitatkozott,
négy marhahúspogácsát dobott az imént lesúrolt tűzhely sütőlapjára. Gyufát
rántott, és meggyújtotta a gázt.
- Várj itt - rendelkezett Harry. - Megyek, tankolok. - Odalépett a kasszához,
tapogatózott az alatta levő polcon, és előkotort egy fura formájú kulcsot.
Micsoda szamár népség, gondolta, mindenütt ugyanazon a kézre eső helyen
hagyják. Kiment, bedugta a kulcsot a szivattyúba, elfordította és teletankolta
a Chevyt. Helyére tette a kulcsot, és visszament Geoffhoz, aki egy bárszéken
ült a pult mellett. Épp abban a pillanatban tette eléjük a szendvicsüket a
konyhai kerek ábrázathoz tartozó, húsos rózsaszín kéz.
- Adjon egy sört.
- Nekem is.
A szakács söröket vett elő a hűtőből, és odahelyezte a vendégek elé, majd
visszavonult a konyhába. A fiúk hallgatva ettek. Amikor végeztek, Harry
belépett a pult mögé, kinyitotta a hűtőt, és kiemelt két hatrekeszest.
- Fogjad csak! - mondta, és hozzátett még kétszer hat sört. Levitték a kocsihoz.
Geoff tudta, hogy a szakács nem csinál semmit. Nem hívja a rendőrséget, és
valószínűleg a tulajdonosnak sem szól, hacsak nem kell megmagyaráznia, miért
hiányzik huszonnégy sör. Texasban annyiszor megfigyelt krakélereket és
áldozatokat, hogy könnyen megjósolhatta a viselkedésüket. Úgy tűnt, életének
egyre nagyobb része telik azzal, hogy megfigyel másokat, és ő maga egyre
kevésbé csinált bármit.
A következő néhány nap ugyanúgy telt, mint az első. Harry leállt az út mellé,
és kiütötték magukat vagy aludtak, egyikük se tudta, melyiket csinálják.
Kétszer loptak és cseréltek rendszámtáblát, és csak egyszer fizettek a
tankolásért. Harry láthatólag élvezte az izgalmat, hogy majdnem elcsípik őket.
A negyedik nap reggelén a 66-os főúton álltak a Cottonwood Market vegyesbolt
előtt. A kaliforniai Linwoodba érkeztek, mint a két bádogtábláról láthatták. A
felsőre azt írták: LINWOOD, 37 LAKOS, az alsóra azt, FORT IRWIN, és egy nyíl
mutatta, hol kell lekanyarodni a sztrádáról.
- Asszem, haver, neked itt kell kiszállnod - mondta Harry. - Vidd el a maradék
sört.
- Kösz - felelte Geoff. - Biztos, hogy el akarsz menni katonának?
- Hát majd meglátjuk. Talán beállok hivatásosnak. Hallottam, mielőtt hazulról
eljöttem volna, hogy amíg katona vagyok, semmiféle civil ügy miatt nem
tartóztathatnak le. Szerintem ez olyan, mint licenc a lopásra. - Harry
sebességbe tette a kocsit, kivágódott a kavicsos-földes parkolóból, vissza sem
nézett.
Geoff bement a boltba, vásárolt egy zacskó krumpliszirmot, aztán lassan
baktatni kezdett nyugat felé, hol a reggelijét majszolta, hol a hüvelykujját
emelte föl az elhúzó autósoknak. Linwood, mint a bolti kiszolgálótól megtudta,
még mindig bent volt a Mojave-sivatagban; a nyugati part innen még kétszáz
mérföld. Tizenöt perce gyalogolt, amikor hallotta, hogy autó lassít mögötte.
Megfordult. Fölismerte a jelzést a jármű oldalán: a kaliforniai
közlekedésrendészet volt. A kocsi megállt, a rendőr kiszállt és odajött
Geoffhoz.
- Te mit csinálsz itt, fiam? - kérdezte az egyenruhás.
- Én csak megyek Los Angelesbe.
- Hadd lássam az igazolványodat.
- Nincs.
A rendőr jól megnézte magának. - Ebben az esetben - mondta - be kell vigyelek
kihallgatásra, meg hogy levegyék az ujjlenyomatodat. Szállj be a kocsiba.
Geoff megjegyzés és tiltakozás nélkül tette, amit mondtak neki. Elvitték
harminc mérfölddel messzebb Victorville városába, ahol a közlekedésrendészet
irodája volt. Ott közölték vele, hogy ürítse ki a zsebeit, és levették az
ujjlenyomatait. Becsukták egy szobába, ahol volt egy asztal meg két szék, és
két órán át otthagyták zárt ajtó mögött. Nem tudta, miért pécézték ki. Nem
tudta, Harrynek van-e köze hozzá. Végül bejött egy idegen. A fiú a lehető
legkitérőbb válaszokat próbálta adni a kérdéseire, és erősítgette, hogy ő csak
ment Los Angelesbe. Úgy látszik, a rendőrök nem találtak semmiféle okot arra,
hogy bent tartsák, mert délután elengedték.
Amikor kérte, hogy adják vissza, ami a zsebében volt, a két rendőr összenézett
és a fejét rázta. - Hiszen üres volt a zsebed. Nem emlékszel? - Ez egy csapásra
kiosztotta a szerepeket. Jeff nem volt már szemlélő, aki az erőszakoskodót és
az áldozatot figyelte. Évekig hitte, hogy mások puhányok, és nem értette,
hogyhogy hagynak packázni magukkal. Most ő volt abban a helyzetben, hogy vagy
szembeszáll, vagy engedelmeskedik. Az ékszer semmit sem jelentett neki. Nem
érezte úgy, hogy megdolgozott érte, sokkal inkább tűnt kenőpénznek, hogy ne
nyúljon a gazda lányához. Egyébként is, valószínűleg nem sokat ér. Majd úgy
veszi, hogy a kézelőgomb meg a nyakkendőtű az ár, amelyet meg kell fizetnie a
szabadságért. Könnyű döntés volt. A megadást választotta, és leléphetett.
Életében először látta új fényben a "gyáva" szót. Hátha bizonyos körülmények
között bölcsebb dolog hagyni, hogy a másik győzzön. Minden dolognak két oldala
van, befelé is kell nézni, önmagunkba, a helyzetet is fontolóra kell venni,
azután jöhet az okos cselekvés.
Geoff megijesztette önmagát. Ha éppen nem ivott, mélyenszántó gondolkodó volt.
Túlságosan mélyenszántó. Azon kapta magát, hogy olyan kérdésekre keresi a
választ, amelyekről még csak nem is sejtette, hogy érdeklődik irántuk. Az
egyik cipőjében volt egy ötdolláros. Eldugta Harry elől. Megállt és kivette a
pénzt.
Veszek egy sört vagy kettőt, gondolta. Az majd leállítja ezt a gondolkozást a
fejemben. Meg is vette a sört.