Vissza a fõoldalra Vissza a novellákhoz

RAY BRADBURY  Marionett Rt.

 Lassan ballagtak az utcán, este tíz ór atájt, s halkan beszélgettek. Mindketten lehettek vagy harmincöt évesek, s mindketten színjózanok.
 - De miért ilyen korán?- kérdezte Smith.
 - Csak- mondta Braling.
 - Évek óta ez az elsõ estéd, amit nem otthon töltesz, s erre tízkor hazamégy.
 - Az idegeim, tudod.
 - Csak azt csodálom, hogy eddig kibírtad. Már tíz éve próbállak elcsalni egy ártatlan pohárkára. S most, hogy elõször sikerül, mindenáron korán akarsz hazamenni.
 - Nem szabad próbára tennem a szerencsémet- mondta Barling.
 - Ezt hogy csináltad? Altatót kevertél a feleséged kávéjába?
 - Nem, az nem lett volna becsületes dolog. majd hamarosan meglátod.
 Befordultak egy sarkon.
 - Hitemre, Braling, nem szívesen mondom, de te nagyon türelmes vagy a feleségeddel. Lehet, hogy nekem nem vallod be, de szörnyû lehet a házaséleted, mi?
 - Nem mondhtanám.
 - Pedig akkor is híre jár, itt is beszélik, ott is, hogyan kényszerített bele a házasságba. Még 1979-ben, mikor te Rióba...
 - A drága Rio! Sose jutottam el oda, pedig mennyit tervezgettem.
 - Azt mondják, leszaggatta a ruháját, fölborzolta a haját, s azzal fenyegetõdzött, hogy ha nem veszed el feleségül, rendõrt hív.
 - Tudod, Smith, mindig ideges volt.
 - Ez több mint tisztességtelen. Hisz nem szeretted. Ezt meg is mondtad neki, nem?
 - Megmondtam, hogy szó se lehet róla.
 - Aztán mégiscsak elvetted.
 - Gondolnom kellett az üzletemre meg apámra, anyámra is. Olyasmit õk nem éltek volna túl.
 - És ennek tíz éve már.
 - Igen- mondta Braling, s a szeme se rezdült.- De azt hiszem, most talán megváltozik a helyzet. Azt hiszem, megjön, amire vártam. Ide nézz!
 Hosszú, kék jegyet vett elõ.
 - Hisz ez Rióba szól, a csütörtöki rakétára!
 - Igen. Végülk mégiscsak elmegyek.
 - Hát ez ragyogó! Ezt megérdemelted. De neki nem lesz ellene kifogása? Nem keveri meg a dolgot?
 Braling idegesen elmosolyodott.
 - Nem is fogja tudni. Egy hónap múlva visszajövök, és senki se fog tudni róla, csak te.
 Smith felsóhajtott.
 - Bár veled mehetnék!
 - Szegény Smith, a te házasságod se éppen rózsás, ugye?
 - Hát nem éppen. Tudod, az én feleségem meg nagyon is igyekszik. Végül is mikor tíz éve megnõsültem, nem számítottam rá, hogy a feleségem majd minden este két órát ül az ölemben, naponta tizenkétszer hív fel a munkahelyemen, és gügyög. És a múlt hónapban mintha még rosszabbodott volna. Néha már-már arra gondolok, hogy egy kicsit gyagyás.
 - Jaj, Smith, sose gondolj a legrosszabbra! Tessék, megérkeztünk. Érdekel a titkom? Hogyan szabadultam ma este?
 - Elmondanád?
 - Oda nézz!- mondta Braling.
 A sötétben mindketten fölnéztek.
 Fent az emeleti ablakban föltûnt egy sötét figura. Harmincöt éves férfi lehetett, mindkét halántéka õszült, szürke szeme szomorú volt, bajsza kicsi és keskeny. Lenézett rájuk.
 - Hisz ez te vagy!- kiáltotta Smith.
 - Pszt, ne olyan hangosan!- Braling fölintegetett az ablakba. A férfi sokatmondó mozdulattal visszaintett és eltûnt.
 - Csak nem ment el az eszem?- mondta Smith.
 - Nyugalom!
 Vártak.
 Nyílt a ház utcai kapuja, s kilépett elébük a bajszos, szálas, szomorú szemû úriember.
 - Helló, Braling!- mondta.
 - Helló, Braling!- mondta Braling.
 Szakasztott egyformák.
 Smithnek leesett az álla.
 - Az ikertestvéred? Sose tudtam, hogy...
 - Szó sincs róla- mondta halkan Braling.- Hajolj csak közelebb hozzá. Tedd a füled Braling II. szívére.
 Smith egy darabig tétovázott, majd elõrehajolt, hogy ráhajtsa a fejét a másik türelmes mellkasára.
 Tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik...
 - Nem. Ez nem lehet.
 - De bizony!
 - Hadd hallgassam meg még egyszer!
 Tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik...
 Smith hátratántorodott, s döbbenten rebbent meg a szeme. Kinyúlt, és megérintette ennek a valaminek meleg kezét és arcát.
 - hol szerezted?
 - Hát nem tökéletes?
 - Hihetetlen! Mondd már, hogy hol!
 - Add oda a névjegyed neki, Braling II.
 Braling II. elõvarázsolt egy fehér papírlapot.

 - Ez nem igaz- mondta Smith.
 - De igaz- mondta Braling.
 - Persze hogy igaz- mondta Braling II.
 - És mikor vetted?
 - Egy hónapja. Lent tartom a pincében, a szerszámos ládában. A feleségem sose megy le, csak nekem van kulcsom hozzá. És a ládához is. Ma este azt mondtam, szeretnék sétálni egyet, s lemegyek szivart venni. Kinyitottam a pincét, kivettem Barling II-t a ládából, s fölküldtem, hogy üljön ott a feleségemmel, amíg én veled vagyok, Smith.
 - Csudálatos! Még a szaga is, mint a tied, a dohánya, a kölnije!
 - A kákán is lehet csomót keresni, de szerintem ez teljesen erkölcsös. Végül is a feleségem mindenekelõtt engem akar. S ez a bábfigura szakasztott én vagyok. Otthon voltam egész este. És otthon leszek vele a jövõ hónapban is. Valaki más lesz Rióban, tízévi várakozás után. S ha Rióból hazajöttem, Braling II. visszaköltözik a szerszámos ládába.
 Smith egy-két percig gondolkodott.
 - És egy hónapig megvan minden üzemanyag nélkül?- kérdezte nagy sokára.
 - Akár egy fél évig is. És úgy épült, hogy mindent megcsináljon- egyék, aludjék, izzadjon-, mindent ugyanúgy, mint a valóságban. Ugye, majd gondját viseled a feleségemnek, Braling II.?
 - A felesége nagyon kedves asszony- mondta Braling II.- Nagyon megkedveltem.
 Smith megborzongott.
 - És ez a Marionett Rt. mióta mûködik a szakmában?
 - Két éve, titokban.
 - vajon én... úgy értem, megvan-e rá a lehetõség, hogy...- Smith komoly képpel megérintette barátja könyökét.- Elárulhatnád, hol tehetnék én is szert robotra, egy ilyen bábfigurára? Ugye, megadod a címet?
 - Tessék.
 Smith elvette a névjegyet, és megfordította.
 - Köszönöm - mondta.- Fogalmad sincs, hogy ez mit jelent. Egy kis pihenést. Egy estét, havonta egyet. A feleségem annyira szeret, hogy nem bírja elviselni, ha csak egy órára is elmegyek hazulról. Én is szeretem, tudod, de emlékezz csak a versikére: "Elszáll a szerelem, hogyha nem vigyázzák, meghal a szerelem, ha börtönben tartják." Csak egy icipicit szeretnék lazítani a feleségem ragoszkodásán.
 - Boldog ember, téged legalább szeret a feleséged. Az én gondom a gyûlölete. Az nehezebb.
 - Ó, Nettie bolondul szerelmes belém! Csak tudnám a szerelmét valahogy kényelmesebbé tenni.
 - Sok szerencsét, Smith! Azért nézz el hozzánk, míg én Rióban vagyok. A feleségem furának tartaná, ha egyszerre kerülni kezdenél. Braling II-vel meg viselkedj ugyanúgy, mint velem.
 - Helyes. Isten veled! És kösz.
 Smith mosolyogva ment végig az utcán. Braling és Braling II. megfordult s bement a házba. A buszon Smith halkan fütyörészett, s az ujjai közt forgatta a papírlapot:
 Ügyfeleinktõl titoktartást kérünk, mert amíg a Marionett Rt. törvényesítése tárgyában a Kongresszus elé terjesztett javaslatot törvényerõre nem emelik, bábfigura alkalmazása, tettenkapás esetén, bûncselekménynek minõsül.
 - Helyes- mondta Smith.
 Ügyfeleink kötelesek testükrõl viaszmintát, szemükrõl, hajukról, bõrükrõl stb. színmintát készíttetni. A modell elkészítésének idõtartama két hónap.
 "Nem is olyan sok - gondolta Smith. - Szóval két hónap múlva összeforrnak a sok ölelgetéstõl megroppant bordáim. Két hónap múlva gyógyulni kezd a sok szorongatástól fájó kezem. Két hónap múlva rendbe jön az összeharapdált alsó ajkam. Nem hiszem, hogy hálátlan lennék, ha..."
 Megfordította a kártyát.
 A Marionett Rt. két éve mûködik számos ügyfele teljes megeleégfedésére. Mottónk: Nincs eltéphetetlen póráz. Címünk: South Wesley Drive 43.
 A busz megállt, Smith leszállt róla, s míg dúdolgatva ment föl a lépcsõn, arra gondolt: "Tizenötezer dollárunk van a takarékban, a közös könyvünkben. Ebbõl kivehetek nyolcezret, mondjuk, üzleti vállalkozás címén. A bábfigura az évek során bizonyára kamatostul behozza. Annak is megvan a módja. Nettie-nek nem is kell tudnia róla." Kinyitotta az ajtót, s a következõ pillanatban már ott állt a hálószobában. Nettie aludt, sápadtan, elomolva, jámborul.
 "Drága Nettie! - Majdnem erõt vett rajta a lelkifurdalás, ahogy elnézte a félhomályban az ártatlan arcot. - Ha ébren lennél, most megfojtanál a csókjaiddal, és a fülembe turbékolnál. Igen, valósággal bûnösnek érzem magam. Hogy ilyen drága, ilyen szeretõ feleségem van. Néha még elhinni is alig tudom, hogy hozzám jöttél feleségül, s nem Bud Chapmanhez, akit valaha annyira szerettél. Szinte az a benyomásom, hogy a múlt hónapban még eszeveszettebbül szerelmes voltál belém, mint annak elõtte."
 Kicsordult a könny a szemén. Elfogta a vágy, hogy megcsókolja, szerelmet valljon neki, eltépje a kártyát, hagyja az egészet. Már-már meg is tette, de kezébe belesajdult a fájdalom, roppant egyet a bordája, és felnyögött. Megállt, szemébe kiült a fájdalom, aztán megfordult. Kiment a hallba, aztán a sötét szobákon át be a könyvtárba, dudorászva nyitotta ki az íróasztalfiókot s emelte ki a betétkönyvet.
 - Csak nyolcezer dollárt veszek ki - mondta. - Semmivel se többet. - Megtorpant. - Várjunk csak!
 Vadul meredt a végösszegre.
 - A mindenit!- kiáltotta.- Tízezer hiányzik!- Fölpattant.- Itt csak ötezer van! Mit mûvelt ez a nõ? Mire költötte? Kalap, ruha, parfüm? Nem... várjunk csak... tudom. Megvette azt a kis házat a Hudson partján, amit hónapok óta emleget, s nem szólt róla egy szót se!
 Igaza tudatában, fölháborodottan rontott be a hálószobába. Mit gondol ez a nõ, csak így elverheti a pénzt? Fölébe hajolt.
 - Nettie!- kiabált rá.- Nettie, ne aludj!
 Az asszony meg se moccant.
 - Mit csináltál a pénzemmel?!- üvöltötte Smith.
 Az asszony görcsösen fölriadt. Szép arcán megcsillant az utcai lámpa fénye.
 Valami baja van. Smithnek vadul vert a szíve. Nyelve kiszáradt. Reszketett. Lábából kiszállt az erõ. Összerogyott.
 - Nettie! Nettie!- sírta.- Mit csináltál a pénzemmel?
 Majd szörnyû gondolata támadt. Erõt vett rajta a rémület és a magányosság. Majd a hév és csalódottság. Maga se kívánta, de elõrehajolt, majd még jobban elõre, míg csak égõ fülét keményen és könyörtelenül rá nem szorította Nettie gömbölyû, rózsás mellére.
 - Nettie!- sírta.
  Tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik...

 Miközben Smith eltûnt az éjszakai utcán, Braling és Braling II. befordult a ház kapuján.
 - Örülök, hogy te is jól fogod érezni magad- mondta Braling.
 - Köszönöm- mondta szórakozottan Braling II.
 - Parancsolj, B. II., vár a pincében a láda!- Braling belekarolt a másikba, és lekalauzolta a pincébe.
 - Errõl lenne néhány szavam- mondta Braling II., mikor leértek a betonpadlóra, és már ott mentek tovább.- A pincérõl. Nem szeretem azt a szerszámos ládát.
 - Majd kerítek neked valami kényelmesebb hálóhelyet.
 - A bábfigurákat arra gyártják, hogy mozogjanak, és nem hogy mozdulkatlanul heverjenek. Vajon maga mit szólna hozzá, ha majdnem mindig egy ládában kéne hevernie?
 - Hát...
 - Csöppet se lenne ínyére. Én örökké mûködöm. Semmiképpen nem tud kikapcsolni. Élek és érzek.
 - Már csak pár nap az egész. Elmegyek Rióba, és nem kell tovább benn maradnod a ládában. Fenn lakhatsz az emeleten.
 Braling II. ingerült kézmozdulatot tett.
 - És ha kiszórakozta magát, és hazajön, megint mehetek vissza a ládába.
 - Nem is mondták a marionettüzemben, hogy ilyen összeférhetetlen példányt kapok- mondta Braling.
 - Rengeteg mindent nem tudnak rólunk- szögeztte le Braling II.- Mi még újak vagyunk. És érzékenyek. Undorodom a gondolattól, hogy maga elmegy Rióba, heverészik a napon, nevet rajtunk, mi meg itt fagyoskodhatunk a hidegben.
 - Világéletemben erre az útra vágytam- jegyezte meg Braling halkan.
 Összevonta a szemét, s már látta is a tengert, a hegyeket és a sárga fövenyt. A hullámok mormolása megnyugtatta a lelkét. A nap jólesõn sütötte csupasz vállát. És pompás volt a bor is.
 - Én soha nem fogok eljutni Rióba- mondta a hasonmása.- Ez eszébe jutott már?
 - Nem, én...
 - És még valami. A felesége...
 - Mi van vele?- kérdezte Braling, s megpróbált odaoldalogni az ajtóhoz.
 - Nagyon megkedveltem.
 - Örülök, hogy kedveled a munkahelyedet- nyalta meg idegesen a szája szélét Braling.
 - Sajnos, nem értett meg. Én azt hiszem... azt hiszem, hogy beleszerettem.
 Braling sóbálvánnyá vált.
 - Hogy micsoda?
 - És arra gondolok- mondta Braling II.-, hogy milyen jó is lehet Rióban, és hogy én soha nem jutok el oda, és eszembe jut a felesége... és... szerintem mi ketten nagyon boldogok lehetnénk.
 - Nagggyon kedves.- Braling tõle telhetõleg közömbösen odament a pinceajtóhoz.- Leszel szíves várni egy percet? Le kell bonyolítanom egy telefont.
 - Kivel?- vonta össze a szemöldökét Braling II.
 - Nem lényeges.
 - A Marionett Rt.-vel? Megmondani, hogy jöjjenek értem, és szállítsanak el?
 - Ugyan, ugyan... szó sincs róla!- Igyekezett kívül kerülni az ajtón.
 Vaskemény szorítást érzett a csuklóján.
 - Csak ne szaladjon!
 - Vedd el a kezed!
 - Nem.
 - Erre a feleségem bérelt fel?
 - Nem.
 - De sejti? Mondta neked? Tudja? Igen?- Üvöltött. Egy tenyér tapadt a szájára.
 - Az ember sose tudhatja, ugye?- mosolyodott el finoman Braling II.- Sose tudhatja.
 Braling küszködött vele.
 - Biztos, hogy sejti. Õ volt hatással rád!
 - Berakom magát a ládába- mondta Braling II.- Lelakatolom, és eldobom a kulcsot. Aztán veszek még egy jegyet Rióba a feleségének.
 - Ne, ne, várj egy kicsit! Nyugalom. Csak ne siess el semmit! Beszéljük me a dolgot!
 - Ég vele, Braling!
 Braling megdermedt.
 - Ezt hogy érti, hogy "ég vele"?

 Tíz percre rá Mrs. Braling fölébredt. Odanyúlt az arcához. Valaki az imént megcsókolta. Összerezzent és fölnézett.
 - Nicsak... már évek óta nem csókoltál meg - mormolta.
 - Majd teszünk róla, hogy a jövõben másképp legyen- szólalt meg valaki.