Tartalom Következő elbeszélés A FŐNIX SZEKTA
 
Azok, akik azt írják, hogy a Főnix szekta Héliopoliszból ered, és abból a vallási restaurációból származtatják, amely IV. Amenophisz, a reformátor halálát követte, Hérodotoszra, Tacitusra és az egyiptomi műemlékeken található szövegekre hivatkoznak, de nem tudják vagy nem akarják tudomásul venni, hogy a Főnix elnevezés Hrabanus Maurus előtt ismeretlen volt, és hogy a legrégibb források (mint például a Saturnalia vagy Josephus Flavius) csak a „Szokás Népe” vagy „Titok Népe” néven emlegetik őket. Már Gregorovius megfigyelte a ferrarai titkos összejöveteleken, hogy a Főnix rendkívül ritkán fordul elő a beszélt nyelvben; én iparosokkal beszélgettem Genfben, s ők sem tudták, miről beszélek, amikor azt kérdeztem tőlük, hogy a Főnix Népéhez tartoznak-e, de azonnal elismerték, hogy a Titok Népéhez igen. Ha nem csalódom, a buddhistákkal is ez szokott történni: az a név, amelyen a világ ismeri őket, nem azonos azzal, amelyen ők nevezik magukat.
Miklosich egyik híres írásában egyenlőségjelet tett a Főnix szekta tagjai és a cigányok közé. Chilében is, Magyarországon is vannak cigányok, és vannak a Főnix szektának is tagjai, de azon kívül, hogy mindenütt ott vannak, más hasonlóság nemigen van közöttük. A cigányok lócsiszárok, kovácsok, szögkovácsok és tenyérjósok; a szekta tagjai a szabad foglalkozásokat kedvelik. A cigányok fizikai típust alkotnak, és titkos nyelvet beszélnek vagy beszéltek, a szekta tagjai a többi ember közé vegyülnek; ezt az is bizonyítja, hogy soha nem üldözték őket. A cigányok festői népség, és megihletik a rossz költőket; a szekta tagjai se románcokban, se színnyomatokon, se bolerókban nem szerepelnek... Martin Búber azt állítja, hogy a zsidóság alapjában patetikus nép; a szekta tagjai nem mind azok, és sokan közülük egyenesen irtóznak a pátosztól; már maga ez a közkeletű igazság elegendő annak a durva tévedésnek a megcáfolására, amelyet Urmann érthetetlen módon támogat: hogy a Főnix Izraelből származik. Az emberek körülbelül így okoskodnak: Urmann érzékeny ember volt, Urmann zsidó volt, Urmann Prága zsidónegyedében látogatta a szekta tagjait: maga az, hogy Urmann vonzódott hozzájuk, bizonyítja ezt a feltevést. Nem értek egyet ezzel a véleménnyel. Az, hogy a szekta tagjai zsidó környezetben zsidónak látszanak, semmit sem bizonyít; az viszont tagadhatatlan, hogy, mint Hazlitt egyetemes Shakespeare je, a világ minden emberéhez hasonlítanak. Náluk mindenki mindenkiért él, mint az apostolok; a paysandúi doktor, Juan Francisco Amaro éppen a minap dicsérte azt a könnyedséget, amellyel alkalmazkodni tudnak a környezethez.
Mint már mondtam, üldöztetések nem szerepelnek a szekta történetében. Ez igaz, de mivel nincsen olyan embercsoport, amelyben a Főnix szekta tagjai elő ne fordulnának, az is igaz, hogy nincs olyan üldöztetés vagy elnyomás, amelynek ők szenvedő vagy cselekvő hősei ne lettek volna. A nyugati háborúkban ugyanúgy, mint Ázsia távoli háborűiban évszázadokon át ontották vérüket egymással ellenséges zászlók alatt, és nem sok hasznukra vált, hogy a föld minden nemzetével azonosultak.
Nincs szent könyvük, mint a zsidóknak, amely összekötné őket, nincsenek közös emlékeik, sem az a másik fajta emlékezés, a közös nyelv; szét vannak szórva a föld színén, más és más a bőrük színe, mások az arcvonásaik, egyetlen dolog - a Titok - egyesíti őket, és fogja egyesíteni, míg világ a világ. Valamikor, a Titkon kívül, valami legendájuk is volt (talán egy világteremtés-mítoszuk), de a felületes Főnix-emberek elfelejtették, és csak homályos emlék maradt bennük valami büntetésről. Valami büntetésről, szövetségről vagy valamiféle kiváltságról, mert a változatok eltérnek egymástól, és alig sejlik ki belőlük egy isten ítélete, amely örök életet biztosít az emberek egy csoportjának, ha tagjai generációkon keresztül tiszteletben tartják az előírt szertartásokat. Összegyűjtöttem az utazók értesüléseit, beszélgettem pátriárkákkal és teológusokkal; tanúsíthatom, hogy a rítus fenntartása az egyetlen vallásos gyakorlat, amelyet a szekta tagjai folytatnak. A Titok a rítus maga. Ez, mint mondtam, generációról generációra öröklődik, de szokás szerint nem az anyák tanítják meg rá gyermekeiket, sem pedig a papok; a Titokba való bevezetés a legalantasabb személyek feladata. A Titok tanítóinak szerepét egy-egy rabszolga, leprás vagy koldus tölti be. Gyermekek is beavathatnak más gyermekeket. Maga a művelet egészen mindennapi, pillanatig tartó, és leírást nem kíván. Kellékei: parafa, viasz vagy gumiarábikum. (A liturgiában iszapról is szó van, ezt is szokták használni.) Ennek a kultusznak nincs temploma; egy-egy rom, pince vagy pitvar szolgál áldozati helyül. A Titok szent, mindamellett egy kissé nevetséges; a szertartás titkos és tiltott, s a beavatottak nem beszélnek róla. Megnevezésére nincsen megfelelő szó, de természetesen minden szó megnevezi, jobban mondva óhatatlanul céloz rá, úgyhogy bármit mondtam beszélgetésünk során, a beavatottak elmosolyodtak vagy feszengeni kezdtek, mert úgy érezték, hogy érintem a Titkot. Germán nyelvű irodalmakban vannak versek, melyeket a szekta tagjai írtak, s ezek névleges tárgya a tenger vagy az alkonyat; többször hallottam, hogy ezek a Titok jelképei. Orbis terrarum est speculum ludi - mondja egy apokrif mondás, amelyet Du Cange a Glossarium-ába is bevett. Egyes híveket szent borzalom tart vissza az igen egyszerű rítus végrehajtásától; mások megvetik őket, de ők vetik meg magukat a legjobban. Ezzel szemben nagy tiszteletet élveznek azok, akik szakítanak a szokással, és közvetlen kapcsolatba lépnek az istenséggel. Ezek ennek a kapcsolatnak a hangsúlyozására a liturgia formuláit használják fel. Így írta John of the Rood:
Tudja meg a kilenc égboltozat, hogy Isten,
mint parafa és iszap, olyan bájos.
A Főnix sok hívének barátságát szereztem meg a három kontinensen; tudom, hogy a Titkot kezdetben jelentéktelennek, kínosnak, vulgárisnak és (ami a legkülönösebb) hihetetlennek tartották. Nem hitték, hogy atyáik lealacsonyodhattak efféle mesterkedéshez. És, különös módon, a Titok mégsem veszett el az idők során; a Föld viszontagságai, a háborúk, a népvándorlások sem akadályozták meg, hogy eljusson - iszonyú erővel - minden hívőhöz. Van, aki habozás nélkül kijelentette, hogy vérévé vált a Titok.
Boglár Lajos forditása
Tartalom Következő elbeszélés