Tartalom
Következő elbeszélés

A MERVI HÁKIM, AZ ÁLARCOS KELMEFFESTŐ

Angélica Ocampónak

 

Ha nem tévedek, mindössze négy eredeti hírforrásunk van Al-Moqannára, a khorasszáni Fátyolos (helyesebben: Álarcos) Prófétára vonatkozóan: a) A kalifák történeté-nek kivonatai, amelyeket Baládhuri őrzött meg, b) Az óriás kézikönyve vagy A pontosság és felülvizsgálás könyve, ibn abi Táhir Tárfurnak, az Abbászidák hivatalos történetírójának műve, c) A rózsa megsemmisítése című arab kódex, amely cáfolja ama Sötét rózsa vagy Rejtett rózsa undok eretnekségeit, a Próféta hittételeinek könyve, d) néhány arcmás nélküli pénzérme, amelyeket Andruszov mérnök ásott ki a Kaspi-tengeri vasút egyik irtványán. Ezeket az érméket a teheráni Numizmatikai Gyűjteményben helyezték el, s perzsa párversek vannak rajtuk, amelyek A rózsa megsemmisítésé-nek bizonyos helyeit foglalják öszsze vagy helyesbítik. Az eredeti Rózsa elveszett, az 1899-ben megtalált kéziratot, amelyet eléggé könnyelműen közreadott a Morgenländisches Archiv, apokrifnak nyilvánította Horn, majd később Sir Percy Sykes.

A Próféta nyugati hírneve Moore bőbeszédű költeményének köszönhető, amely csupa sóvárgás és ír összeesküvőhöz illő sóhaj.

 

A SKARLÁTVÖRÖS FESTÉK

A Hedzsra 120. és a Kereszt 736. esztendejében született Turkesztánban az a Hákim nevű ember, akit egykorú földijei később a Fátyolosnak csúfoltak. Szülőhazája Merv régi városa volt, amelynek kertjei, szőlői és ligetei bánatosan nézik. a sivatagot. A dél fehér és vakító, ha nem homályosítják el porfellegek, amelyektől fulladoznak az emberek és fehéres réteg rakódik a fekete szőlőfürtökre.

Hákim ebben a fáradt városban nőtt fel. Tudjuk, hogy apjának egyik fivére megtanította a kelmefestő mesterségre: istentelenek, hazugok és állhatatlanok foglalkozása, ez sugallta pazar pályája első káromlásait. Arcom színarany (vallja A rózsa megsemmisítése egyik híres lapján), de kiáztattam a bíborfestéket, másnap este megmártottam a fésületlen gyapjút, és harmadnap este átitattam a kész gyapjút, s a szigetek uralkodói is versengenek ezért a vérvörös kelméért. Így vétkeztem ifjúságom éveiben, és megmásítottam a teremtett dolgok igazi színét. Az Angyal azt mondta, hogy a birka színe nem olyan, mint a tigrisé, a Sátán azt mondta, a Hatalmas akarta, hogy olyan legyen, s az én ravaszságomat és bíboromat használta fel erre. Most már tudom, hogy az Angyal is, a Sátán is tévedett az igazságot illetően, és minden szín gyűlöletes.

A Hedzsra 146. esztendejében Hákim eltűnt szülővárosából. Összetörve találták az üstöket és az áztatókádakat, valamint egy sirázi szablyát és egy bronztükröt.

 

A BIKA

A 158. év sabán havának végén nagyon tiszta volt a sivatag levegője, és az emberek a napnyugtát nézték, ramadán holdját keresve, amivel a vezeklés és a böjt kezdődik. Rabszolgák, kéregetők, lókupecek, tevetolvajok és mészárosok voltak. Méltóságteljesen ültek a földön, és a jelet lesték a Merv felé vezető út egyik karavánszállásának kapujából. A naplementét nézték, s a naplemente színe olyan volt, mint a homoké.

A szédítő sivatag mélyéből (amelynek napja okozza a lázat, amint holdja okozza a görcsöt) három rendkívül magasnak tetsző alakot láttak arrafelé jönni. Emberi alakok voltak, de a középső bikafejű. Amikor közelebb kerültek, látták, hogy álarcot visel, s a másik kettő vak. Valaki (mint az Ezeregyéjszaka meséiben) e csoda okát tudakolta. Vakok, közölte az álarcos ember, mert látták az arcomat.

 

A LEOPÁRD

Az Abbászidák krónikása előadja, hogy a sivatagi ember (akinek hangja szokatlanul lágy volt, vagy annak tűnt, olyannyira különbözött álarcának durvaságától) azt mondta, lám, ok egy havi bűnbánat jelét lesik, ő azonban jobb jelet hirdet: egész életre szóló bűnbánatét és átkozott halálét. Elmondta, hogy o Hákim, Oszmán fia, és hogy a Kivándorlás 146. esztendejében egy férfi hatolt be a házába, tisztálkodott és imádkozott, majd szablyával levágta a fejét, és felvitte az égbe. A férfi (Gábriel angyal) jobbjában ott volt az ő feje az Úr előtt, aki prófétálással bízta meg, és oly régi szavakra tanította, hogy megperzselődik a száj, amely kimondja őket, és dicsőséges ragyogással ruházta fel, amelyet halandó szem nem viselhet el. Ez volt az Álarcos magyarázata. Amikor majd a földön minden ember az új törvényt követi, feltárul előttük az Arc,. és veszély nélkül imádhatják - amint az angyalok már imádják is. Miután tudtukra adta megbízatását, Hákim szent háborúra - dzsihád-ra - és illő vértanúságra ösztönözte őket.

A rabszolgák, koldusok, lókupecek, tevetolvajok és mészárosok megtagadták tőle bizalmukat: egy hang bűbájos-t kiáltott, egy másik csaló-t.

Valaki egy leopárdot hozott - talán annak a nyúlánk és vérengző fajtának egy példányát, amelyet a perzsa vadászok tenyésztenek. Tény, hogy a leopárd kitört ketrecéből. Az álarcos próféta és két társa kivételével mindenki fejvesztetten menekült. Amikor visszatértek, a vadállat már vak volt. A fénylő és a holt szemek láttán az emberek imádták Hákimot, és hitet tettek természetfeletti erejéről.

 

A FÁTYLAS PRÓFÉTA

Az Abbászidák hivatalos történetírója különösebb lelkesedés nélkül számol be a Fátylas Hákim khorasszáni sikereiről. Ez a tartomány - amelyet nagyon megrázott legnevesebb vezérének balszerencséje és megfeszíttetése - kétségbeesett hévvel karolta fel a Tündöklő Arcú tanítását, s vérével és aranyával adózott neki. (Hákim ekkor már ékkövekkel teletűzdelt négyrétű fehér selyemfátyollal leplezte durva arcát. A Banu Abbászok jelképes színe a fekete volt; Hákim a fehér színt - a legellentétesebbet - választotta az oltalmazó Fátyol, a zászlaja és turbánja számára.) A hadjárat jól indult. Igaz, hogy A pontosság könyvé-ben a kalifa zászlói mindenütt győzelmesek, mivel azonban e győzelmek leggyakoribb eredménye hadvezérek leváltása és bevehetetlen várak feladása, az eszes olvasó tudja, mihez tartsa magát. A 161. esztendő redzseb havának végén Nisapur hírneves városa nyitotta meg érckapuit az Álarcos előtt; a 162. év elején Aszterabadé. Hákim hadi ténykedése (mint más, szerencsésebb prófétáé) a tenorhangon elmondott könyörgésre szorítkozott, amelyet azonban egy rőt teve hátán, csaták forgatagos középpontjában intézett az istenséghez. Körülötte nyilak süvítettek, anélkül hogy egy is megsebezte volna. Valósággal kereste a veszélyt: amikor egy éijel undorító leprások vették körül a palotáját, maga elé rendelte és megcsókolta őket, ezüstöt és aranyat adott nekik.

A kormányzás fáradalmait hat-hét hívére hárította át. Elmerült az elmélkedésben és a békében: száztizennégy vak nőből álló hárem elégítette ki isteni teste szükségleteit.

 

GYŰLÖLETES TÜKRÖK

Mindaddig, amíg szavaik nem cáfolják az ortodox hitet, az Iszlám eltűri Isten bizalmas barátainak létét, bármily hebehurgyák vagy fenyegetők legyenek is. A próféta, úgy lehet, nem is vetette volna meg e semmibevevés előnyeit, de párthívei, győzelmei és a kalifa - Mohamed Al Mahdi - nyílt haragja eretnekségre kényszerítették. Ez a meghasonlás tönkretette, de előbb kidolgoztatta vele egy személyes vallás tételeit, a gnosztikus őstörténet nyilvánvaló beszüremléseivel.

Hákim kozmogóniájának kezdőpontjában egy kísértet-Isten áll. Ez az istenség fenséggel nélkülözi az eredetet, akárcsak a nevet és az arcot. Mozdulatlan Isten, de képe kilenc árnyékot vetett, amelyek mozgásba jőve, létrehoztak uralmuk alatt egy első eget. Ebből az első demiurgoszi körből egy második származott, szintén angyalokkal, hatalmakkal és trónusokkal, s ezek újabb eget alapítottak lejjebb, amely az eredetinek szimmetrikus másolata. Ez a második konklávé egy harmadikban teremtette újra önmagát, ez pedig egy másikban, még lejjebb, és így tovább, egészen 999-ig. A legalsó ég ura az uralkodó - árnyékok árnyékainak árnyéka -, s az isteni részecske majdnem nulla benne.
    A föld, amelyen lakunk, tévedés, ügyetlen torzkép. A tükör és az apaság gyűlöletes dolog, mert szaporítja és helyesli. Az undor a legfőbb erény. Két magatartás vezethet el hozzá (a választást belátásunkra bízta a próféta): az önmegtartóztatás és a kicsapongás, a test kiélése vagy szüzessége.     Hákim paradicsoma és pokla nem kevésbé kétségbeejtő. Azoknak, akik tagadják az Igét, azoknak, akik tagadják a Drágaköves Fátyolt és az Arcot (mondja a Rejtett rózsa egyik fennmaradt káromlása), csudálatos Poklot ígérek, mert mindegyikük 999 lángbirodalmon uralkodik majd, és minden birodalomban 999 lánghegy van, minden hegyen 999 lángtorony, minden toronyban 999 lángemelet, minden emeleten 999 lángnyoszolya, s minden nyoszolyán ő fekszik majd, és 999 lángalak (az ő arcával és hangjával) kínozza örök időkig. Másutt megerősíti: Itt az életben egy testben szenvedtek; a halálban és Bűnhődésben számtalanban. A paradicsom kevésbé kézzelfogható. Örökké éjszaka van, kőmedencékkel, s ennek a paradicsomnak a boldogsága a búcsúzás, a lemondás különös boldogsága, és azoké, akik tudják, hogy alusznak.

 

AZ ARC

A Kivándorlás 163. és a Tündöklő Arcú ötödik esztendejében Hákimot bekerítette Szanámban a kalifa serege. Élelemben és vértanúkban nem volt hiány, és fényes angyalok hadától vártak közeli segítséget. Ez volt a helyzet, amikor rémületes hír járta be a várat. Azt beszélték, hogy egy házasságtörő asszony a háremből, amikor az eunuchok megfojtották, azt kiabálta, hogy a próféta jobb kezén hiányzik a gyűrűsujj, és a többi ujján nincs köröm. A hír elterjedt a hívek között. Tűző napon, egy magas teraszon, Hákim győzelemért vagy jeladásért könyörgött a meghitt istenséghez. Két kapitány, alázatosan, leszegett fejjel - mintha esővel futott volna szembe - lerántotta a drágakövekkel teletűzdelt Fátyolt.

Először megremegtek mind. Az Apostol ígért arca, az arc, amely látta az egeket, valójában fehér volt, de a foltos lepra furcsa fehérsége volt ez. Olyan duzzadt és hihetetlen volt, hogy álarcnak tűnt. Nem volt szemöldöke; alsó szemhéja jobboldalt lecsüngött öreges orcájára; súlyos gümőfürt rágta le ajkait; nem emberi, tömpe orra az oroszlánéra emlékeztetett.

Hákim hangja egy végső csalással próbálkozott. Undok bűnötök nem engedi meglátnotok ragyogásomat... kezdte mondani.

Nem hallgattak oda, lándzsákkal verték át.

 

Jánosházy György fordítása 

 
Tartalom
Következő elbeszélés