Günther Krupkat - Látogató az Antibolygóról
Brattot világszerte ismerték fénykorában. Tudósításait valamennyi földrész valamennyi tévéállomása közvetítette. Nyugodtan, hidegvérrel, olykor rendkívül merészen és nem csekély önuralommal vágta ki magát a legnehezebb helyzetekből is, akár egy elhagyatott űrállomáson, akár a Föld belsejének kritikus szimaövezeteiben, akár egyebütt.
S mégis, egyszer az ő idegei is felmondták a szolgálatot. Méghozzá akkor, amikor az első katamarán az avatórepülését végezte. A kettős törzsű léghajó kétezer utassal indult. Erről az eseményről beszélt akkoriban az egész földkerekség, s az emberek mindenütt feszülten várták Bratt tévébeszámolóját a katamarán fedélzetéről.
A felszállás után Bratt azonnal tetőtől talpig sorra mutogatta a jármű nevezetességeit. Hat szint, s mindegyik ötszáz méter hosszú! Jut elegendő hely valamennyi berendezési tárgynak, amivel akár a legkényesebb ízlésű utazóvendég igényeit is kielégíthetik.
Fényűzően felszerelt klubhelyiségek és étkezőtermek, elektronikus vezérlésű könyvtár, úszómedencék, sportpályák, színház s mint rég múlt idők látványossága, még egy mozi is.
A felső fedélzeten parkot létesítettek, amelyet mesterséges nap fénye sugárzott be éjszakánként. Aztán ott volt még a...
Bratt végre-valahára befejezte műsorát, s kimerülten süppedt bele az egyik ülőalkalmatosságba, amely az A fedélzet üvegezett homlokfalánál terpeszkedett. Nagyszerű kilátás nyílt erről a helyről, amelyet az utasoknak valamiképpen még nem sikerült fölfedezniük: itt zavartalanul átengedhette magát a nyugalmas utazás élvezetének. Egészen zavartalanul maradni azért persze mégsem szándékozott. Dorette-re várt itt.
Dorette a léghajó második aviátora volt. Bájos ifjú hölgy, akit Bratt fölöttébb vonzónak talált. S igencsak szerette volna, ha Dorette hasonlóképpen érez őiránta. Aki nem ismerte Brattot korábban, úgy vélhette volna, hogy az előnyös külsejű és sikeres fiatalembernek ez nem sok fejtörést okozhat. Ez azonban nem így volt. A női szívek természetesen röpültek hozzá, de aztán gyorsan, túlságosan is gyorsan ismét továbbröpültek. Vajon Dorette-tel is ugyanígy történik majd ez? Bratt elhatározta, ezúttal megtesz mindent, ami csak tőle telik, hogy állandó maradjon ez az ismeretség.
A találka időpontja, amiben megegyeztek, már rég elmúlt. Bratt csalódottan s balsorsával pörlekedve bámult le az alatta vonuló tájékra. A léghajó csekély magasságban úszott kelet felé.
Hirtelen mintha könnyű léptek neszét hallotta volna: a léptek arrafelé közeledtek, ahol ő ült. Hát mégiscsak megjött!
- Dorette!
Szerette volna nagyon gyöngéden szólítani, a név azonban olyan hűvösen, személytelenül hangzott! Ettől bosszús lett, s gyorsan hátrafordult.
Mélységes döbbenettel pillantott meg egy kőszürke arcot; korosabb férfi bólintott feléje barátságosan, fején pihésen bolyhosodott a haj.
Nyilvánvalóan beszélgetésbe akar elegyedni vele. Brattnak azonban fikarcnyi kedve sem támadt efféle csevegőtárshoz.
Udvariasan visszabiccentett, majd a lehető legfélreérthetetlenebb módon hátat fordított a kőszürke arcú férfiúnak. Gondolatai továbbra is Dorette körül forogtak. Vajon csak a szolgálata akadályozza, hogy betartsa megállapodásukat? Vagy ez a szeretetre méltó tartózkodás azt jelentené, hogy Dorette nemet mond az ő kérésére?
A léghajó lágyan és nesztelenül röpült tovább. Ahol árnyéka, mint valami felhő, átsuhant falvakon és városokon, mindenütt égre meredő, ujjongó emberek bukkantak elő. Vonatok fékeztek nyílt pályán a gigászi léghajó közeledtére, az utasok felkapaszkodtak a vasúti kocsik tetejére, s integettek, integettek.
S ekkor az idegen megszólalt; olyasmit mondott, ami Brattot meghökkentette. Amikor látta, mi megy végbe a Földön, a pihés hajú öregúr ezt mormogta:
- Milyen boldogok az emberek!
- Csodálkozik rajta? - kérdezte Bratt megütközve. - Ez a katamarán tudósainknak és mérnökeinknek nagyszerű fáradozását dicséri. Végignézte már a hajót? Bizonyára nem ismeri még valamennyi látnivalóját. Ehhez fogható fényűzéssel még az óceánjárók sincsenek berendezve, legfeljebb a csillagközi űrhajóink!
A férfi eleresztette füle mellett a rejtett felszólítást, hogy menjen végre a dolgára.
- Az önök űrhajói azonban nem repülnek olyan kényelmesen, mint a katamarán - felelte.
Hát ez itt minden kákán csomót keres? Afféle akadékoskodó, akit fojtogat a legkisebb felgyorsulás? Bratt nyomatékkal válaszolt:
- Mi a lázas kapkodás és harsogó lárma nélküli értelmes élet élvezetét becsüljük a legtöbbre. Vagy önnek talán más a véleménye?
- Értelmes élet - ismételte halkan az idegen. Keskeny ajkán bizonytalan mosoly játszadozott.
- Igenis, értelmes élet! - vágta rá Bratt. - Az űrhajóforgalomban fényközeli sebességekre van szükségünk. Ennek azonban semmi köze az életstílusunkhoz. Utazott ön már valaha is űrhajóban?
A férfi töprengő pillantást vetett Brattra, mint aki hirtelen nem is tudja, mit mondjon.
Ennek a pihés fejűnek persze fogalma sincs róla, mi az a kozmosz - vonta le a következtetést Bratt ebből a hallgatásból. Egyszersmind eszébe jutott egy élménye, amely az űrben játszódott le, néhány különös nap története, amikor először találkozott a Szíriusz lakóival. A hetes számú bolygóközi űrállomáson esett meg a dolog, ahol a küldöttséget fogadták.
Amikor viszonzásképpen ők látogattak el a szíriusziak űrhajójára, akkor találkozott Gallal, annak a távoli világnak elbűvölő kis űrhajósnőjével. Ő lett Bratt nagy szerelme. Nem tartott soká, mindössze két esztendeig, de gyümölcsözőnek bizonyult. Egy kis terro-szíriuszi ágacska sarjadt belőle.
A fiúcska apja nefelejcskék szemét, s anyja bársonyos, lila bőrét örökölte. Nem a legszerencsésebb szinösszetétel, a kölyök mindazonáltal nagyon aranyos. Gal magával vitte őt a hazájába.
Bratt csupán egyszer beszélt legjobb barátainak erről az álomszerű epizódról, ahogy a Gallal töltött időszakot nevezte. Aztán soha többször.
Minek is beszélt volna? Gal és őközte csaknem kilenc fényévnyi messzeség terült el.
Talán túlságosan is regényesnek tetszett ez az élmény egy olyan férfi szemében, mint Bratt. Mindenesetre akkortájt vesztette el eredendő vonzódását a földi asszonyok iránt, s azóta sem lelte meg újra. Örökké Gal maradt számára a mintakép.
Az idegen ezt suttogta:
- Tudja-e, hogy ön irigylésre méltó?
Bratt megijedt. Másodpercekre megfeledkezett erről az emberről.
- Irigylésre méltó? S miért éppen én?
- Ön és önök itt valamennyien.
Széles ívű karlendítése mintha az egész földgolyót magához ölelte volna.
Bratt értetlenül mérte végig útitársát. Tekintetét a férfi fürkésző pillantását.
- Ugyebár ön intelligens ember?
- Állítólag - felelte Bratt, s kezdte mulattatni a dolog.
- Tudós?
- A kozmotelevízió tudósítója vagyok. S ön?
A férfi végighúzta ujjai hegyét a homlokán.
- Annak nincs megfelelője önöknél...
- Külföldi?
- Az Antiról jöttem.
- Anti?! Hol van az?
Bratt ismereteinek ez a hiánya láthatólag bántotta az idegent. Hangjába neheztelés csengett:
- A hatodik bolygó a Procyon-B körletben, a Fekete Napé...
Bratt olyan képet vágott, mint aki meghibbant; hát nem, erről az égtájról nem jelentettek neki látogatót.
- Tehát az Antiról jött - állapította meg. - Roppant érdekes.
- Eléggé tájékozott-e ön? - kérdezte az idegen komolyan.
- Magától értetődik - válaszolta Bratt habozás nélkül. - Hanem az ön alkalmazkodókészsége bámulatos. Nem is lehet önt megkülönböztetni egy izé... normális embertől. Hogyan csinálja? A Szíriusz-lakóknak van egy berendezésük, egy úgynevezett koordinátor, amellyel kiegyengetik a gondolkozásmód különféle eltéréseit. A beszédmódét ugyancsak...
A kőszürke arcú férfi ekkor Bratt szavába vágott, s a következő, igencsak önérzetes kijelentést tette:
- E tekintetben mi sokkal messzibb jutottunk.
- Elképesztő!
- Valóban. - A férfi a homlokára mutatott. - Minden beépítve, az agykamra teljes mértékű kihasználásával, s párhuzamos kapcsolásra beállítva. Semmilyen fájdalmat nem okozó beavatkozás.
- Tökéletes megoldás. S az ön látogatásának a célja?...
- A delegációhoz tartozom!
- Értem.
- A tárgyalások holnap kezdődnek. Engem az érdekel, hogy mi a véleményük a mi tervünkről.
- Hm.
- Szeretnénk az Antit kikormányozni a Procyon körletéből, s hozzácsatolni egy másik rendszerhez.
- Ejha! Nem akármilyen célt tűztek maguk elé. S képesek mindezt megvalósítani?
- Reméljük. A Fekete Nap csökkenő gravitációja feltartóztathatatlanul megváltoztatja világunkat. A térbeli kiterjedések mértéke állandóan zsugorodik, enyészik. Már régóta nem tudjuk, mi az egyenes, minálunk minden görbe. Ugyanakkor az idő szakadatlanul növekszik egy hatalmas, gömb alakú térben, amely körülzár bennünket...
- Akkor úgy látszik, igazán itt az ideje, hogy önök az Antijukkal egyetemben egyszer s mindenkorra kivándoroljanak.
- Sajnos azonban ez nem olyan egyszerű. Évszázadok óta keressük már a kérdés megoldását.
- Lehetséges? No, hiszen ennyi idő alatt rég eszükbe juthatott volna valami.
A férfi fölegyenesedett.
- Fiatalember! A mi fajtánk ősrégi. Meg aztán ne feledje, minálunk minden másképpen van, mint önöknél. A földlakók mai fejlettségét a mi elődeink már évmilliókkal ezelőtt megélték. Ők is értelmesnek tartották ottlétüket, s gondtalanul tekintettek jövőjük elébe. Az égitest fokozatos elsötétülése nem aggasztotta őket. Akadt ellenszere: atommagfúzió, plazmanapok... nos, hiszen tudja. Bratt olyan figyelemmel hallgatta, hogy valósággal megfeledkezett Dorette-ről.
- Amikor az életkörülmények mindezek ellenére egyre nehezebbek lettek, őseink lelke meghasonlott. Két párt alakult. Az egyik hívei azon vannak, hogy hagyjuk el a Procyon-rendszert. A másikhoz tartozók úgy vélekednek, hogy semmi értelme tovább kutatni ez irányban.
- Ön pedig azokkal tart, akik kivándorolni akarnának...
- Jól mondja: akarnának. Igazában az a kérdés, hogy egyáltalán megtehetjük-e még. Az effajta vállalkozás elhúzódik nemzedékeken át.
- Sose csüggedjen, tisztelt barátom - nyugtatgatta Bratt. Segélykérően körülpillantott, de nem bukkant fel senki. Dorette sem. - Ha jól értettem a szavait - folytatta -, akkor önök rövidesen egy szuperhatású gravitációs erőtér csapdájában csücsülnek. Problémájuk megoldását eszerint valamilyen végletesen nagy energiaforrás jelentené.
- Ez is - ismerte el a férfi. - Ami ezt illeti, a szíriusziak felajánlották a támogatásukat. Sajnos ez nem elegendő.
- Akkor majd mi is alaposan besegítünk.
A látogató szeme felcsillant.
- Éppen erről szól az az indítvány, amelyet önöknek, helyesebben az önök Bolygóközi Kapcsolatok Tanácsának szeretnénk felterjeszteni. Vajon elfogadja-e a Tanács a tervünket? Mit gondol?
- Nagyfokú kozmikus erőkifejtés a bolygóközi együttműködésben!
Természetes, hogy segítünk egymáson. Mindent megteszünk, ami erőnktől telik. Gravitronikunk úgy működik, mint a parancsolat.
- Értesültünk róla a szíriusziaktól.
- Nos, rendben, de hova szeretnének eljutni az Antijukról?
- Ez a mi legfőbb gondunk - vallotta be a férfi.
- Esetleg a Szíriusz rendszerébe?
A férfi szomorúan csóválta pihés fejét.
- Minden hely foglalt, s különben is...
- Egy pillanat - vágott közbe Bratt -, eszembe jutott valami. Milyen nagy az az Anti?
- Az önök Merkúrjának a tömegével egyenlő.
- Nagyszerű! Akkor megy a dolog. A Mars és a Jupiter közt van egy üres helyünk. Ott azonban előbb mindenképpen meg kell tisztítanunk a teret a törmelékektől.
- Ez az aszteroidaövezet?
- Pontosan. De ez ugyebár gyermekjáték önöknek?
- Ezer köszönet! Igazán nagyvonalú. A törmelékek eltakarításáról minden további nélkül gondoskodhatnánk. Én csak attól tartok...
- Úgy véli, túlságosan távol van tőlünk a Procyon? Bizony, megvan az tizenegy fényév is, annyi szent. Sebaj. Fő az, hogy önök mihamarább kikeveredjenek abból a veszélyzónából.
A férfi fontolóra vette a javaslatot. Aztán bólintott.
- Az ön ötlete valóban csábító.
- Sose aggódjék, majd nyélbe ütjük a dolgot!
Bratt biztatóan ráhunyorított a férfira, s megkönnyebbülten nyugtázta, hogy sikerült a másikat lecsillapítania.
Beszélgetésük félbeszakadt. Csengőjelzések zendültek. Utasok siettek elő mindenhonnan, s az ablakokhoz tolongtak. A katamarán leszálláshoz készülődött. Az alkonyi sugarak közt Moszkva házrengetege sötétlett alattuk.
Bratt ekkor más utasok segítségével könnyen elvihette volna a férfit a léghajó orvosához, de szem elől vesztette őt a tülekedésben. Hiábavaló fáradság lett volna kutatni utána a roppant tömegben, meg aztán utóvégre nem volt közveszélyes a jámbor. Ezért aztán Bratt átnyomakodott a C fedélzetre, ahonnan jobban szemmel tarthatta a Földre szállás mozzanatait.
A parancsnok a Kalinyin sugárút egyik felhőkarcolójának a tetejére kormányozta a katamaránt. Eredeti ötletét a moszkvaiak viharos tetszésnyilvánítással honorálták.
A léghajó hatalmas klubtermében fogadást rendeztek a repülőflotta képviselői számára. Újabb utasrajok árasztották el a fedélzetet; a rakodótérben darabárut vettek fel. S nem sokkal utóbb, tucatnyi fényszóró csóváinak a kereszttüzében, szárnyra keltek következő úticéljuk felé.
Amint a város a mélységbe süppedt mögöttük, Bratt vacsorához ült.
Közben újra meg újra szemügyre vette a nyüzsgő sokadalmat, hogy föllelje különös csevegőtársát, de hiába.
A csemegénél tartott éppen, amikor a robotpincér kézi videofont nyújtott át neki. Hívás érkezett Bratt számára. Főszerkesztője kereste.
- Jó mulatást! - köszöntötte. - Mi újság?
- Főnöke udvariasan bólintott feléje.
- Jó mulatást! - felelte. - Értesítem, hogy megváltozott a programja.
Holnap bolygóközi megbeszélést tartanak az Anti küldötteivel. Vegyen részt rajta.
Brattnak elakadt a lélegzete.
- Hogyan mondta? Anti? Épp az imént beszélgettem egy útitársammal, aki azt állította, hogy az Anti delegációjához tartozik.
- Annál jobb, akkor hát előkészült rá. Bajkonurban egy odavalósi kolléga fölkeresi önt a léghajón. A tizennyolcas űrállomásra kell mennie.
- De hiszen az csaknem félúton fekszik a Hold felé menet! Miért olyan messzi odakint? S miért nem értesítettek minket korábban erről a látogatásról?
- Fogalmam sincs róla. Nyilván nyomós okuk volt rá. Le ne késse a következő csatlakozást a Luna-5 felé. Ott majd átszállhat. Van még kérdése?
- Nincs - nyögte Bratt megadóan.
- Kellemes utazást!
- Köszönöm. Jó mulatást!
Bratt elhagyta az éttermet. A kijáratnál összeakadt Dorette-tel.
- Maga aztán rútul cserbenhagyott engem - mondta panaszosan.
- Bocsásson meg: a szolgálat. De mi ütött magába? Olyan gondterhelt képet vág, mintha...
- Úgy találja, lóg az orrom?
- Mintha mennykő csapott volna magába!
- Csapott is, Dorette. Épp az imént kaptam új utasítást.
- Ez volt hát a mennykőcsapás?
- Nemcsak ez. Elég az hozzá, Bajkonurban le kell szállnom a gépről.
- Juj de kár!
- Ugye? - Bratt szinte erőszakkal tépte ki magát a leány sajnálkozó pillantásából, s elbeszélte, mi történt vele. - Meg kell találnom azt a pihés fejű utast. Segít nekem, Dorette?
- Magától értetődik - ígérte a leány parányi mosollyal. - S ezúttal állom is a szavamat. Hol találom magát?
- Összecsomagolom a holmimat.
- Akkor hát a kabinjában.
Bratt lelkesen beleegyezett, talán túl gyorsan is. A leány huncut hunyorítással oldalt hajtotta a fejét, s helyesbített:
- Mondjuk inkább a felső fedélzeti parkban.
Bratt tüstént odavitette magát a felvonón.
Tompa fények rezegtek a virágzó cserjéken és fákon. A klímaszabályzók enyhe légáramlatában meg-megmoccant a lomb. Bratt senkivel sem találkozott. Tépelődve ballagott végig a kavicsos ösvényen. Gondolatai az
Antiról jött látogató és Dorette közt kóvályogtak.
Egy magas araucaria árnyékában emberi alakot pillantott meg, odasietett.
- Dorette?
- Én vagyok az - felelte egy férfihang.
Bratt az idegennel találta magát szemközt.
- Vagy úgy, ön az! Már kerestettem. Közben értesítettek, hogy vegyek részt az önök tárgyalásain.
- Ennek örülök.
- Ön is leszáll Bajkonurban?
- Nem, de a konferencián majd feltétlenül szót váltunk.
- Remélem, nem veszik zokon tőlünk, hogy olyan messzire jelöltük meg az összejövetel helyét...
- Egyáltalán nem - tiltakozott udvariasan a férfi. - Választásuk földi szempontból nagyon is érthető. Ne feledkezzék meg sajátságos állapotunkról.
- Miféle sajátságos állapotukról?
- Mégiscsak negatív térből jövünk.
Ez úgy érte Brattot, mint egy ökölcsapás.
- Antianyag?
Az idegen homlokát ráncolta.
- De hiszen ön azt állította, hogy eléggé tájékozott...
- Hát persze hogy azt mondtam - vágta rá Bratt. - De ugyan ki az ördög gyanakszik rögtön ilyesmire? Következő gondolata pedig arra figyelmeztette, hogy ez az antilény bármelyik pillanatban felrobbanhat, s miszlikbe repesztheti magát a léghajót is. Irtózat fogta el. Világszerte magasztalt magabiztossága egy csapásra elpárolgott.
Természetesen ez nem maradhatott titok a másik előtt. A férfi felsóhajtott.
- Eleinte mindenki megrémül. Tulajdonképpen miért? Csak nem fogjuk eliminálni saját magunkat?!
Ezt Bratt is belátta, s eszébe jutott, hogy az antianyag mágneses erőterekkel elszigetelhető. Ezzel vagy valamilyen hasonló eljárással megóvhatják a kísérteties, földöntúli szerzet testi épségét. Mindeme meggondolás ellenére felháborító könnyelműségnek ítélte, hogy ez a veszélyes töltetű férfiú normális emberek közé elegyedett. Elhatározta, nem is téveszti többé szem elől, míg alkalmat nem lel, hogy riassza a léghajó biztonsági ügyeletét.
- Kérem, folytassa nyugodtan - bátorította az idegent Bratt, abbéli aggodalmában, hogy netán másodszor is elszalaszthatja. Buzgalmában még valami mosolyfélét is kikényszerített magából.
- Nagyon értelmes - dicsérte meg az Antiról jött férfiú. - Hol is hagytuk abba?
- Az... eliminálásnál.
- Helyes. Nézze, mi réges-rég kapcsolatban állunk a szíriusziakkal, s még soha nem fordult elő baleset.
- Remélhetőleg pontosan tájékoztatták önöket.
- Még mindig gyanakszik? Biztosíthatom, hogy a naprendszerükbe való letelepülésünk önöknek semmiféle kockázatot nem jelent. Ez mellesleg nemcsak nekünk lesz előnyös, hanem önöknek is. Feldolgozhatjuk azokat az aszteroidákat, amelyek amúgy is zavarják az önök forgalmát, azonkívül az is jogukban áll majd, hogy különféle kutatásokat végezzenek az Antin.
Energiagond sem fog fejtörést okozni belátható időn belül sem önöknek, sem minekünk. Áll az alku?
Brattot félelem és szorongás fogta el, amikor észrevette, mennyire lebilincseli a férfit az a terv, amelyet ő angyali ártatlanságában elébe tárt. No, itt sürgős visszavonulás tanácsos.
- Az ön elgondolása rendkívül érdekes - jelentette ki -, de értse meg, kérem, ilyen körülmények között...
- Ezt úgy érti, hogy nem szabad földi segítségre számítanunk?
- Nem, dehogy! Az együttműködés kétségkívül megvalósul. Energetikusaink és a szíriuszi kollégák majdcsak útjára indítják az Antit.
- De hova, ha nem az önök naprendszerébe? Említettem már önnek, milyen régóta kerestük a kérdés megoldását. Kutattunk egy másik mínuszvilág után, de mindeddig nem találtuk.
- A tér óriási...
- Értem, kitoloncolna minket. A végtelenbe. Csalódtam önben.
- Kérem, ne izgassa föl magát! - kérlelte Bratt. - Az az izé az aszteroidákkal csak az én ötletem volt. Bizonyára akadnak más lehetőségek is az önök számára. A Tanács az önök javaslatát mindenképpen a legnagyobb megértéssel fogja...
Léptek csikordultak a kavicsokon. Dorette jött.
Bratt elébe sietett.
- Itt van!
A leány szótlanul meredt rá. Csak arcán tükröződött a kérdés:
"kicsoda?"
- Az a férfi az Antiról.
- Hol?
- Ej, hát ott! - Bratt a levegőbe mutatott. - Elment - dadogta.
- Szó nélkül?
- Alaposan megbántottam. Jöjjön, Dorette, nem szabad őt most magára hagynunk.
A leány tartóztatta.
- Azt állítja, hogy nem földi ember?
- Antianyagból van, Dorette! Tudja, mit jelent az? Olyan ember, mint mi. De antianyagból!
- Téved, Bratt - felelte a leány határozottan. - Az utasjegyzék szerint nem földlakó nem tartózkodik a léghajón. Bratt a kezét tördelte.
- Maga téved, Dorette, feltétlenül! Néhány másodperce én még beszéltem azzal az emberrel. Töviről hegyire megtárgyaltuk az ügyét... Dorette még mindig kételkedett.
- Talán valaki csak tréfát űz magából.
- Tréfát?! Ne vesztegessük az időt efféle szófecsérléssel! - kiáltott fel Bratt türelmét vesztve. - Bármelyik pillanatban bekövetkezhet a szerencsétlenség. Vállalja érte a felelősséget? Dorette tétován húzta elő zsebéből videofonját, s hívta fel a léghajó parancsnokát. A parancsnok, miután a leány jelentette neki az esetet, megkérdezte tőle:
- Ki az az ember, aki ezt elmesélte magának?
Bratt kivette Dorette kezéből a videofont.
- Nem holmi elmebeteg, parancsnok úr, ha netán arra gyanakodna. Bratt vagyok, Bratt, a tudósító!
- Ennek ellenére ismétlem: semmiféle idegen nem szerepel az utasok jegyzékében.
- Talán titkolja kilétét. - Ugyan, kérem, már hogyan tehetné?! Hogyan fest az az ember? Bratt személyleírást adott, majd emeltebb hangon folytatta:
- Parancsnok, ez az ember két lábon járó bomba! S az ön léghajóján jön- megy, amelyen kétezer utas tartózkodik! A kozmosz szerelmére, ez már sok!
- Nos jó, tegyük fel: ha ez az ember valóban a fedélzeten lenne...
- Itt van! - Kérem, nyugodjék meg. Tegyük fel tehát, hogy önnek igaza van. Akkor is azonnal meg kell állapítanunk, hogy semmi aggasztó sem történt. Az ön beszélgetőtársa nyilvánvalóan tökéletes biztonsági készültségben juthatott csak fel a léghajóra. Semmi alapja hát az ijedelemnek, semmi ok a beavatkozásra.
- Önnek kötélből vannak az idegei! És ha valami baja esik annak az embernek?! Végtére is idegen közegben mozog! Rá kell akadnunk, amilyen gyorsan csak lehet. Valamilyen ürüggyel vegye őrizetbe, és gondoskodjék róla, hogy lekerüljön a fedélzetről!
- Sajnálom, addig nem tehetek ez ügyben semmit, amíg nem bizonyítható, hogy a léghajót veszély fenyegeti. Jó mulatást!
- Könnyű azt mondani, hogy jó mulatást! - dörmögte Bratt. - Hát akkor nekilátok, és megkeresem magam!
- Nem volna üdvösebb, ha előbb felhívná a Bolygóközi Tanácsot? - figyelmeztette Dorette.
- Ragyogó gondolat! - bókolt Bratt, s együtt siettek a közvetítő szolgálat helyiségébe, hogy bejelentsék a sürgősségi hívást.
Bratt izgatottan topogott a távbeszélő-állomás apró fülkéjében. Úgy érezte, a várakozás minden perce egy-egy örökkévalóság.
Többször is megtorpant, s fülelni kezdett.
- Nem hall zajt a folyosóról, Dorette? Talán nyakoncsípték őkelmét?
- Dehogyis, csak képzelődik...
- Vinné el az ördög őt is meg az Antiját is!
- Szégyellje magát!
- Jó, jó. Igaza van, Dorette. Legalább egy körpályát engedélyezni kellene nekik a Plutón túli világtérben.
- És maga szívesen élne ott?
Bratt elkerülte a leány tekintetét, és sóhajtott egyet.
Végre jelentkezett a központ:
- Kapcsolom a Bolygóközi Tanácsot!
A képernyő kivilágosodott. Egy fiatalember feje jelent meg rajta.
Bemutatkozott: ő az ügyeletes tanársegéd. Bratt beszámolt a történtekről.
Mielőtt azonban befejezte volna, a fiatalember a szavába vágott:
- Semmilyen veszély nem fenyeget! - jelentette ki. - Az antianyag ember nem tartózkodik a katamarán fedélzetén...
- Már megbocsásson! - horkant fel Bratt. - Szemtől szemben álltunk az imént...
- Szemfényvesztés! Érzékcsalódás! Több hasonló esetet jelentettek már nekünk. Mi pedig megkértük az idegeneket, hogy hagyjanak fel vele. Csak nyugtalanságot keltenek.
- Mivel hagyjanak fel?
- A közvélemény-kutatásukkal. Arról szeretnének tudomást szerezni még a tárgyalások előtt, hogy a földi emberek miképpen vélekednek az együttműködési tervezetről.
- No de... hogyan csinálják ezt?
- Távvetítést folytatnak az űrhajójukról. Ilyen módon bárkivel kapcsolatba kerülhetnek, mintha csak elébe állanának. Hihetőleg egy előttünk még ismeretlen lézerféleséget alkalmaznak... Bratt úgy érezte, gombóc akadt a torkán, nehezére esett a szó.
- Akkor hát semmi szükség, hogy a tizennyolcas űrállomáson megtartsuk a személyes találkozót...
- Mi mégis szeretnénk bizonyosra menni, s az anti delegáció vezetője egyetért velünk. Az űrhajójukat ugyan eléggé ernyőzték, ő mégis szintén úgy véli, hogy tanácsosabb, ha a Föld előterében állomásoznak, míg mindketten nem biztosítottuk a bolygóink közti veszélytelen forgalom feltételeit.
Brattban kínos gyanú támadt.
- Ismeri ön a küldöttség vezetőjét... mármint távvetítésből?
- Több ízben beszéltem vele. Idősebb férfi, a fején pihésen bolyhosodik a haj. Az idegen! Bratt sebesre harapdálta az ajkát.
- Mégiscsak az aszteroidák övezetét kellene átengedni nekik - mormolta.
- Hogyan?
- Semmi különös, csak egy ötlet. Segítünk-e vajon az antibelieken?
- Ehhez kétség nem férhet.
- Természetesen. Nos, viszontlátásra holnap, a tizennyolcas űrállomáson! Bratt megtörülte a homlokát, s kérdőn nézett Dorette-re.
- Kinevet?
- Egyáltalán nem. Örülök, hogy a nagy Bratt mégiscsak olyan ember, mint bárki más.
- Igen, Dorette, erről megfeledkeztem olykor. Egy másik világban éltem, messzebb, mint a Szíriusz. A leány mosolyogva arrébb húzódott, s az ablakhoz lépett.
- Nézze csak, Bajkonur jelzőfényei!
Majtényi Zoltán fordítása
(sz)2000, Jalso homepage