Vissza a fõoldalra Vissza a novellákhoz

JACK RITCHIE  KISMAMA

 - Mi történik, ha mind a két tablettát egyszerre adom be neki?- kérdezte Nedda.
 - Meghalna mielõtt elérnénk a kívánt hatást.- felelte Mr.Corgu.- A teste ebben az esetben természetesn megmaradna. Nehéz lenne megszabadulni tõle...
 Nedda néhány percig a kezében tartott borítékra meredt, majd gyors mozdulattal a táskájába rejtette.
 - Mennyi ideig fog tartani a... kezelés?
 - A feladat nagyobb részét már az elsõ tabletta elvégzi, de a bevétele után úgy egy órával elveszti az erejét. A második azonban már gyorsan, úgy négy-öt perc alatt bevégzi a munkát- Corgu elmosolyodott. - A legjobb hatás akkor érhetõ el, ha a pirulákat porítja, majd feloldja valamilyen folyadékban.
 - És csak úgy... eltûnik?
 - Pontosan- felelte Corgu. - A férje... hogy is fejezzem ki... Mintha meg sem született volna.
 - Honnan tudta? - kérdezte Nedda kifejezéstelen arccal. - Honnan tudta, mire van szükségem?
 Corgu ismét elvigyorodott.
 - Én az arcokat tanulmányozom és elemzem. Büszke vagyok rá, hogy általában sikerül megfejtenem, mi rejtõzik a szomorkás vonások mögött. Higgye el Mrs. Randall, nem ön az elsõ hölgy, akinek tanácsot adtam. - Kezébe vette a nõtõl kapott ezerfontos csekket, és átvizsgálta a számokat. - Nemsokára boldogabb lesz - mondta. - Sokkal boldogabb, mint most...
 - Igen - bólintott Nedda. - Valószínûleg így lesz.

 Amikor hazaért a hatalmas ház elõtti kocsibehajtón hagyta az autóját. Az elõszobában egy pillanatra megállt és körülnézett.
 Rideg ez a ház!,  gondolta. Rideg és üres. Ezen még a cselédek jelenléte sem segíthet...
 Belépett az óriási nappaliba, és egyenesen az italosszekrényhez sietett. Az adagolókanállal összetörte az egyik tablettát, és a port egy hosszú pohárba szórta. A poharat az egyik polcon álló rumosüveg mögé rejtettte.
 Öt óra elõtt néhány perccel hallotta, hogy a férje kocsija megáll a behajtón. Az ablakból látta, hogy Alan az õ autója mögött leparkol, a vállára kapja golfütõit és a ház felé indul.
 Még mindig jóképû. Még tíz év házasság után is úgy tetszik...
 - Készítenél egy italt, míg elteszem az ütõket?- kiáltott be Alan az elõszobából.
 - Máris csinálom- felelte Nedda. Megvárta míg a férje eltûnik az egyik ajtó mögött. A szekrénykéhez lépett. Elõvette a hosszú poharat, kitöltött egy adag bourbont és szódát, majd beledobott néhány jégkockát. Addig keverte az italt, míg az alján lévõ por teljesen feloldódott.
 Igen, hihetetlenül jóképû. Szinte semmit sem változott az elmúlt tíz év alatt.
 Az évek is egyformán teltek. Semmi sem történt. Alan ugyanolyan magánakvaló, zárkózott és hideg, mint az elsõ idõkben.
 A családjaik hasonló körökben forogtak. Akkor taláélkoztak elõször, mikor õ hét, Alan pedig kilenc éves volt. Nem, nem Alan hibája, hogy ilyen ember vált belõle. A szülei tehetnek róla, akik mindig csak a saját dolgaik után futkostak, és dadákra és tanítókra bízták gyermekük nevelését.
 Ó, ha a szülei egy kicsit szerették volna, ha kimutatták volna a szeretetüket...! most talán minden másként lenne. Nedda felsóhajtott. Már gyermekkorában is majd' megszakadt a szíve a szomorú szemû, szép kisfiú láttán. Késõbb úgy gondolta, Alan talán a házasságukban megtalálja majd a boldogságot.
 De...nem. Nem így történt.
 Alan magányban eltöltött gyermekkora hatására elzárkózott még a szerelem elõl is.
 Ha legalább olyan szerencsések lettek volna, hogy...
 Nedda megrázta a fejét. Nem jelentene semmi változást. Rajtuk már egy gyermek sem segítene. Az elmúlt tíz év során Alan egyénisége véglegesen és megváltoztathatatlanul kialakult, és bárhogy kérlelte, nem volt hajlandó vállalni egy gyereket. Pedig tudja jól, mennyire szeretnék anya lenni!
 Amikor a férje a szobába lépett, Nedda már elõkészítette neki az italt. Alan felemelte a poharat, automatikusan elmormolt valami köszönömfélét, és végigheveredett a díványon.
 - Ma 78 ponotot értem el - mondta, majd felkapta az újságot, és olvasni kezdett.
 Nem, gondolta Nedda, nem az õ hibája. Nem az övé. Végignézte, ahogy a férfi az utolsó cseppig kikortyolja az italt, és az asztalkára teszi az üres poharat.
 alan még néhány percig olvasott, aztán lassan lecsukódott a szeme. Nedda a feje alá tett egy párnát.
 Mit is mondott Corgu, mennyi ideig fog tartani? Egy óra hosszat?
 A nõ az ablakhoz lépett és merev tekintettel kibámult. Eltelt tíz perc, tizenöt, de nem bírta tovább türtõztetni magát. Tudnia kellett! Megfordult és elakadt a lélegzete.
 Valóban igaz volt, amit Corgu mondott! A férje tíz évvelk fiatalabbnak látszott. Legalább tíz évvel fiatalabbnak.
 Nedda leült és tágra nyílt szemekkel figyelt. Ahogy eltelt az egy óra mosolyogva felállt.
 A változás nem folytatódott. A férjére nézett.
 Miért hitte Corgu egy pillanatig is, hogy mindkét tablettát használni fogom?
 Elkerekedett a szeme.
 Mennyi idõs lehet most Alan? Kéthónapos? Három?
 Nedda felemelte a kisfiút, ölbe vette, gyengéden ringatni kezdte.
 - Jól van, kicsim - mondta szelíden. - A mami nagyon fog szeretni téged...