MESE A SÁRKÁNYÖLŐ SZÁMÍTÓGÉPRŐL
Poleander Partabon király, Kibéria uralkodója, ízig-vérig katona
volt, s nagyra tartván a modern hadászat módszereit, mindenekfelett
becsülte a kibernetikát. Országában csak úgy nyüzsögtek a gondolkodó
gépek, mert Poleander mindent telerakatott velük; nemcsak a
csillagvizsgálókba és az iskolákba, de még az út menti
kilométerkövekbe is elektronikus agyacskákat szereltetett, amelyek
fennhangon intették a járókelőt, hogy beléjük ne botoljon;
hasonlóképpen az oszlopokba, falakba, fákba, hogy mindenütt meg
lehessen kérdezni az utat; számítógépeket helyeztetett a felhőkbe,
hogy jó előre bejelentsék az esőt, komputereket rakatott a hegyekbe
és a völgyekbe, egyszóval Kibériában léptennyomon értelmes gépekbe
botlott a lakos. Szép világ volt a bolygón, mert a király nemcsak azt
rendelte el, hogy ami régebben volt, azt kibernetikusan
tökéletesítsék, hanem teljesen új dolgokat is bevezetett.
Katódicabogarak és kódarazsak röpködtek a levegőben, kiberlegyek
fogdosták össze a géppókokat, ha nagyon elszaporodtak. A bolygó
kiberdeiben lyukkártya-lombok susogtak, az öreg diódafákon kiberigók
énekeltek - és ezek még csak a polgári berendezések! De legalább
kétszer annyi volt a katonai, hiszen a király élt-halt a
háborúzásért. Palotája pincéjében állt egy hadastyán számítógép,
egész sereg komputisztje volt és temérdek fegyvere: dinamordályok,
kibágyúk, komputankok és mindenféle egyéb gyilkos szerszám, no meg
lőpor, egész raktárakra való. Csak egyetlen bánat emésztette: egy
szál ellensége sem volt, országát még véletlenül sem akarták
megtámadni, hogy végre megmutatkozhasson a király vitézsége,
hadászati lángelméje és a kiberfegyverek rendkívüli hatékonysága.
Igazi ellenség híján a király műellenséget csináltatott mérnökeivel,
az ellen háborúskodott, és mindig ő győzött. De mivel a hadjáratok és
csaták valódiak voltak, a lakosság sokat szenvedett miattuk.
Az alattvalók zúgolódtak, mikor már túl sok műellenség pusztította
falvaikat és városaikat, mikor a szintetikus agresszor folyékony
tűzzel árasztotta el őket, sőt még akkor is morogni merészeltek,
mikor megmentőjük, a király, bőszen irtva a műellenséget, a csata
hevében miszlikbe aprított mindent, ami csak elébe került. Még emiatt
is nyűgösködtek a háládatlanok, pedig csakis az ő felszabadításukért
történt!
Ám a király elunta a bolygóján folytatott hadijátékokat, és
távolabbra vetette pillantását. Kozmikus háborúkról és hadjáratokról
álmodozott. Bolygójának volt egy nagy, teljesen puszta és vad holdja;
a király nagy adókat vetett ki alattvalóira, hogy előteremtse a
pénzt, amelyből ezen a holdon hadsereget létesíthet, s így új
hadszíntérhez juthat. Az alattvalók ezúttal szívesen fizettek, mert
arra számítottak, hogy Poleander király eztán már nem őket szabdalja
majd fel kibágyúival és komputankjaival, s nem az ő házaikon és
fejükön próbálja ki fegyvereit. Építettek hát a király mérnökei egy
remek számítógépet a holdon, hogy majd különféle csapatokat és
fegyvereket hozzon létre. A király nyomban ki is próbálta, mit tud a
gép: táviratilag megparancsolta neki, hogy építsen egy holdpalotát
tranzisztoronnyal, komputerasszal, képcsőlépcsővel és
elektropárkánnyal; kíváncsi volt ugyanis, igaz-e a mérnökök
állítása, hogy a gép mindent tud. De a sürgöny szövege kissé
eltorzult, s elektropárkány helyett elektrosárkány szerepelt benne; a
gép teljesítette a parancsot, legjobb tudása szerint.
A király addig is újabb hadjáratba indult, hogy fel szabadítsa a
kiberablók uralma alá került tartományokat; eközben teljesen
megfeledkezett a holdbéli gépnek adott parancsáról, mígnem egy szép
napon óriási sziklák kezdtek a holdról a bolygóra potyogni;
megrökönyödött a király, mert palotája egyik szárnyára is hullott egy
szikla, s elpusztította szép, nyomtatott áramkörgyűjteményét.
Dühöngve táviratozott a holdbéli gépnek: hogy merészelt ilyet tenni?
A gép azonban nem válaszolt, mert már nem is volt a világon: a
sárkány elnyelte, és saját farkává barkácsolta át.
Fegyveres bandériumot küldött a király a holdra, élén egy vitéz
számítógéppel, hogy pusztítsa el a sárkányt. Egy villanás, egy
dörrenés, s a gép meg a bandérium sehol sem volt; az elektrosárkány
ugyanis nemcsak játékból, hanem igazán harcolt, és a leggaládabb
szándékokat táplálta a birodalommal és a királlyal szemben. Küldött a
király a holdra digitalezredest, komputábornokot, legvégül még egy
numeralisszimuszt is, de az sem járt több szerencsével; éppen csak
egy kicsit tovább tartott a verekedés, amelyet a király a palota
teraszáról látcsövön át szemlélt.
A sárkány nőtt, növekedett, a hold meg egyre kisebb lett, mivel a
szörnyeteg apránként felfalta, és saját testévé alakította át. Látta
a király s vele alattvalói, hogy baj van, mert mihelyt az
elektrosárkány lába alatt már nem marad talaj, bizonyára a bolygóra
és rájuk veti magát. Búslakodott a király, de nem tudta, mitévő
legyen. Gépeket küldeni nem jó, mert úgyis ott vesznek, személyesen
menni sem jó, mert nagyon félt a sárkánytól. Egyszer aztán, amint így
töprengett a néma éjszakában, hallotta ám, hogy a trónhálóteremben
kopogni kezd a királyi távírókészülék, amely színaranyból készült,
briliáns írótűvel, és a holdra volt kapcsolva. Felugrott a király,
odaszaladt, a készülék meg titi-tá, ezt a táviratot kopogta:
"Az elektrosárkány üzeni, hogy Poleander Partobon kotródjék, mert a
trónjára ő szándékozik ülni, a sárkány!"
Megrémült a király, reszketett minden ízében, és úgy, ahogy volt,
hermelines hálóköntösben, bíborpapucsban, lerohant a palota pincéjébe
az öreg és roppant bölcs hadászati géphez. Eddig nem kérte a
tanácsát, mert még az elektrosárkány létrejötte előtt összevesztek
valami hadművelet ügyében; de most a király feledte a torzsalkodást,
csak trónját és életét akarta megmenteni!
Bekapcsolta a masinát, és mihelyt bemelegedett, így szólt hozzá:
- Számítógépem! Lelkecském!... ez meg ez a helyzet, az
elektrosárkánynak a trónomra vásik a foga, el akar kergetni, ments
meg, mit csináljak, hogy legyőzzem?!
- Várjunk csak - felelte a számítógép -, először ismerd be, hogy
igazam volt abban a bizonyos ügyben, azonkívül légy szíves, címezz
ezentúl Nagy Digitális Hadvezérnek, vagy esetleg így is szólíthatsz:
"Ferromágnesességed!"
- Jó, jó, kinevezlek Nagy Hadvezérnek, és mindenbe beleegyezem, amit
akarsz, csak ments meg!
Felzümmögött a gép, búgott-zúgott, majd megköszörülte a torkát, és
így szólt:
- Egyszerű a dolog. Építeni kell egy elektrosárkányt, amely
hatalmasabb a holdon csücsülőnél. Legyőzi a holdsárkányt, levágja
valamennyi fejét, és máris célhoz értünk!
- Nagyszerű ötlet! - kiáltott fel a király. - És el tudod készíteni
egy ilyen sárkány tervét?
- Ez lesz a szupersárkány - felelte a gép. - Nemcsak a tervét tudom
elkészíteni, hanem őt magát is, mindjárt meg is teszem, várj egy
kicsit, király! - Azzal felzümmögött, sercegett, villogott, valamit
barkácsolt a belsejében, és máris egy óriási, lángoló elektrokarom
bukkant elő az oldalából, de a király rákiáltott:
- Állj meg, öreg számítógép!
- Hogy szólítasz? Én a Nagy Digitális Hadvezér vagyok!
- Persze, persze - hagyta rá a király. - Könyörgök,
Ferromágnesességed, hiszen az elektrosárkány, amelyet készítesz,
legyőzi a másik sárkányt, de biztosan ott marad a helyén, és őt aztán
hogyan tüntetjük el onnét?!
- Úgy, hogy készítünk egy újabb, még erősebb sárkányt - magyarázta a
gép.
- Jaj, nem! Akkor inkább ne csinálj semmit, kérlek. Mit érek azzal,
ha a holdon egyre borzalmasabb sárkányok lesznek, mikor én azt
akarom, hogy ne legyen ott semmiféle sárkány!
- Ja, az más - mondta a gép -, miért nem ezzel kezdted? Látod, milyen
logikátlanul fejezed ki magad? No várj, gondolkodnom kell...
És zúgott-búgott, sercegett, majd krákogott egyet, és így szólt:
- Antiholdat kell készíteni egy antisárkánnyal, rá kell állítani a
hold pályájára (ekkor valami reccsent a gépben), körbe kell állni és
azt kell énekelni: "Bújj, bújj, gépem, komputerecske, nyitva van a
ferritkapu, csak bújjatok rajta!"
- Különös dolgokat beszélsz - jegyezte meg a király -, mi köze az
antiholdnak a komputerecske-nótához?
- Miféle komputerecske? - kérdezte a gép. - Ja, dehogy, dehogy,
tévedtem, úgy látszik, görcs állt belém, átéghettem valahol. -
A király keresni kezdte a hibát, talált egy kiégett tranzisztort,
kicserélte, aztán megkérdezte a gépet, mit csináljanak azzal az
antiholddal.
- Miféle antiholddal? - csodálkozott a gép, amely közben
elfelejtette, mit mondott az előbb. Nem tudok semmiféle
antiholdról... Várj, gondolkodnom kell.
Zúgott-búgott, majd megszólalt:
- Meg kell alkotni az elektrosárkányok legyőzésének általános
elméletét, amelynek a holdsárkány nagyon könnyen megoldható,
különleges esete lesz.
- Hát alkosd meg azt az elméletet! - örvendezett a király.
- Ehhez először különféle próbasárkányokat kell készíteni.
- Jaj, ne! Köszönöm szépen! - kiáltotta a király. Már ez az egy
sárkány is el akarja foglalni a trónomat, hát mi lesz itt, ha egész
tömeg sárkányt hozol a nyakamra?!
- Azt mondod? Na jó, akkor más módszert kell találni. Alkalmazzuk a
fokozatos megközelítés módszerének hadászati variánsát. Eredj,
táviratozd meg a sárkánynak, hogy átadod neki a trónodat, azzal a
feltétellel, ha elvégez három egészen egyszerű matematikai
műveletet...
A király felsietett táviratozni, s a sárkány ráállt az alkura.
Visszament a király a géphez.
- Most - szólt a gép - mondd meg neki, hogy az első művelet, amelyet
el kell végeznie: ossza el magát önmagával.
Ment a király, megüzente. Az elektrosárkány elosztotta magát
önmagával, de mivel egy sárkányban az egy sárkány egyszer van meg,
ottmaradt a holdon, és semmi sem történt.
- Jaj, de nagy butaságot csináltál! - kiabálta már messziről a
király; klaffogó papucsokkal rohanva le a pincébe. - A sárkány
elosztotta magát önmagával, de mivel egy az egyben egyszer van meg,
semmi sem történt!
- Nem baj, szándékosan tettem, ez csak figyelemelterelő manőver volt -
nyugtatta meg a gép. - Most mondd neki, hogy vonjon magából négyzetgyököt!
A király feltáviratozott a holdra, a sárkány pedig nekiállt
négyzetgyököt vonni magából, keservesen húzta-vonta, nagyokat nyögve
cibálta, remegett, zihált, szuszogott; egyszerre csak nagyot rántott,
és kivonta magából a négyzetgyököt!
A király visszaloholt a géphez.
- A sárkány remegett, lihegett, még csikorgott is, de kivonta a
négyzetgyököt, és tovább fenyeget engem! jelentette a küszöbről. -
Most mit csináljunk, öreg... akarom mondani, Ferromágnesességed?!
- Ne aggódj - felelte a gép -, most mondd neki, hogy vonja ki magát
önmagából!
Rohant a király a hálóterembe, táviratozott, a sárkány pedig elkezdte
kivonni magát magából, először kivonta a farkát, aztán a lábait, majd
a testét, végül, mikor látta, hogy ebben valami furfang van, habozni
kezdett, de a kivonás már puszta lendületből haladt tovább, kivonta a
fejeit és maradt nulla, vagyis semmi: nem volt többé elektrosárkány!
- Nincs többé elektrosárkány! - rikkantott vígan a király, mikor
leért a pincébe. - Köszönöm, öreg számítógép... Köszönöm... Jó
munkát végeztél... Megérdemled a pihenést, hát most kikapcsollak.
- Micsoda?! - fortyant fel a gép. - Megtettem a magamét, most ki
akarsz kapcsolni, és nem is szólítasz már Ferromágnesességednek?! Hát
ez nem szép tőled! No megállj, most én magam változom
elektrosárkánnyá, elkergetlek az országból, és biztosan jobban fogok
uralkodni nálad, hiszen úgyis mindig engem kérdeztél meg minden
fontosabb kérdésben, tehát tulajdonképpen én uralkodtam, nem te...
Azzal zúgva-búgva elektrosárkánnyá kezdett válni; már lángoló
elektrokarmok álltak ki az oldalából, mikor a király, akinek
lélegzete is elakadt a rémülettől, lerántotta lábáról a papucsot, a
géphez ugrott, és papucsával törni-zúzni kezdte a tranzisztorait.
Krákogott, csörömpölt a gép, programja elakadt - "elektrosárkány"
helyett csak "elektrosár" maradt benne, és a király szeme előtt,
egyre halkabban hörögve, összeroskadt; nagy rakás szürke elektrosár
lett belőle, itt-ott még villózott egy kicsit, mígnem kék szikrák
formájában eltávozott belőle a villamosság, aztán a dermedt Poleander
Iába előtt csak egy közönséges sártócsa maradt...
Fellélegzett a király, felhúzta a papucsát, és visszaklaffogott a
hálóterembe. De attól fogva nagyon megváltozott: az átélt kalandok
lecsillapították harci kedvét, és azontúl napjai fogytáig kizárólag
békés célú kibernetikával foglalkozott, háborúzásról pedig hallani
sem akart többé.
A következő fejezet