HARMADIK UTAZÁS
avagy a valószínűségi sárkányok
Trurl és Klapanciusz a nagy Csinnadratta Cerebron tanítványai
voltak, aki a Felsőfokú Nihiliskolában negyvenhét éven át Általános
Sárkányelméletet adott elő. Mint ismeretes, sárkányok nincsenek. Ez a
primitív megállapítás talán kielégíti az egyszerű elmét, de nem a
tudományt, hiszen a Felsőfokú Nihiliskola létező dolgokkal egyáltalán
nem foglalkozik; a létezés banális voltát már oly régen
bebizonyították, hogy egy szót sem érdemes többé rá vesztegetni. Elég
az hozzá, hogy a zseniális Cerebron, egzakt módszerekkel boncolgatva
a problémát, a sárkányok három faját fedezte fel: a nullás, az
imaginárius és a negatív sárkányokat. Mindezek, amint már említettük,
nem léteznek, de mindegyik fajta egészen másképpen nem létezik. Az
imaginárius és nullás sárkányok, amelyeket a szakemberek röviden csak
imagoknak és nulloknak neveznek, sokkal kevésbé érdekes módon nem
léteznek, mint a negatívak. A drakológiában, vagyis sárkánytanban
régóta ismeretes az a paradoxon, hogy ha két negatív sárkány
herborizálódik (ez a művelet a sárkányalgebrában a közönséges
számtani szorzásnak felel meg), törtsárkányt kapunk eredményül,
mégpedig körülbelül 0,6 sárkányt. Namármost, a szakemberek két
táborra oszlottak, s az egyik azt állította, hogy az így kapott
sárkányrészt a fejétől kell számítani, a másik tábor viszont azt,
hogy a farkától. Trurl és Klapanciusz nagy érdeme, hogy rámutattak
mindkét nézet téves voltára. Ők alkalmazták elsőnek ezen a területen
a valószínűségszámítást, s ezzel megteremtették a valószínűségi
drakológiát, amelyből kitűnik, hogy a sárkány termodinamikailag csak
statikus értelemben lehetetlen, éppúgy, mint a tündérek, villők,
koboldok, boszorkányok, manók stb. Az általános valószínűtlenségi
egyenletből két tudósunk kiszámította a koboldizáció, tündéresedés
stb. együtthatóit. Ugyanebből az egyenletből következik, hogy egy
átlagos sárkány spontán manifesztációjára körülbelül tizenhat
kvintokvadrillió-heptillió évig kellene várni. Az egész probléma
alighanem csupán matematikai érdekesség maradt volna Trurl ismeretes
mérnöki barkácsoló hajlama nélkül. Ő azonban elhatározta, hogy
empirikusan is megvizsgálja a kérdést. Mivel pedig valószínűtlen
jelenségről volt szó, feltalálta a valószínűségerősítő gépet. Először
otthon, a pincében próbálta ki, aztán az Akadémia által létesített
különleges sárkánykísérleti telepen. Akik nem járatosak az általános
valószínűségelméletben, mai napig kérdezgetik, hogy Trurl
tulajdonképpen miért a sárkányt valószínűsítette, és nem a tündért
vagy a koboldot; már ebből is kiviláglik műveletlenségük, hiszen nem
tudják, hogy a sárkány egyszerűen valószínűbb a koboldnál. Lehet,
hogy Trurl folytatni is szándékozott a kísérletezést az erősítőjével,
de már az első kísérletnél súlyos zúzódást szenvedett, mivel a
virtualizálódó sárkány farba rúgta. Szerencsére a beindításnál
segédkező Klapanciusz csökkentette a valószínűséget, és a sárkány
eltűnt. Sok tudós megismételte aztán a kísérletet a drakotronnal, de
mivel hiányzott belőlük a rutin és a hidegvér, a keletkezett
sárkányfiak jó része, miután kissé megugráltatta alkotóját, kiszökött
a szabadba. Ekkor derült csak ki, hogy a rusnya szörnyetegek egészen
másképp léteznek, mint holmi szekrény, pohárszék vagy asztal; a
sárkányok fő tulajdonsága ugyanis a valószínűség, mégpedig elég
nagymérvű, ha egyszer már létrejöttek. Ha például a sárkányra
körvadászatot rendeznek, a rá puskát szegező vadászok a kör közepén
csupán kiégett és határozottan büdös földet találnak, mivel a
szorongatott sárkány átszökik a valóságos térből a konfigurációs
térbe. Ezt persze tisztára ösztönösen teszi, minthogy szerfölött
tompa agyú és tohonya barom. A primitív személyek képtelenek
megérteni, hogyan történik ez, olykor makacsul követelik, hogy
mutassák meg nekik azt a konfigurációs teret; nem tudják ugyanis,
hogy az elektronok, amelyek létezésében pedig egyetlen épeszű lény
sem kételkedik, szintén a konfigurációs térben mozognak csupán, és
sorsuk a valószínűségi hullámoktól függ. Egyébként a keményfejűek
könnyebben tagadhatnák az elektronok létezését, mint a sárkányokét,
mivel az elektronok, legalábbis egyedül, nem rúgnak.
Trurl egyik kollégája, Harborizeusz Kiber, kvantálta elsőként a
sárkányt, meghatározta a drakonnak nevezett egységet, amellyel, mint
ismeretes, a drakométereket bekalibrálják, sőt még a sárkányfarkak
perdületét is meghatározta, bár ezért csaknem életével fizetett. De
mit érdekelték ezek a vívmányok a széles tömegeket, mikor a sárkányok
már javában zaklatták őket, s óriási talpaikkal, huligán
természetükkel, ordibálásukkal és lángokádásukkal rengeteg kárt
okoztak, sőt helyenként még szűz lányokat is követeltek adóba? Mit
érdekelte a szerencsétleneket, hogy Trurl sárkányai, mint
indeterminisztikus, tehát nem lokalizálható lények, az elmélethez
mindhalálig híven viselkednek, mikor a tisztességtudást viszont
teljesen félrerúgták? Mit érdekelte őket, hogy az elmélet tisztázta a
sárkányfarkak perdületét, mikor ezek a farkak falvakat és
veteményeket pusztítottak el? Nem csoda hát, hogy a közvélemény
korántsem méltányolta Trurl korszakalkotó felfedezéseit, inkább rossz
néven vette őket, sőt a tudományos téren különösen közömbös személyek
egy csoportja alaposan el is verte a jeles tudós. Ő azonban,
barátjával, Klapanciuszszal együtt, tántoríthatatlanul kutatott
tovább. Felderítette, hogy a sárkány a saját hangulatától és az
általános telítettségi állapottól függő mértékben létezik, továbbá
hogy felszámolásának egyetlen biztos módszere a valószínűség nullára,
sőt valamely negatív értékre csökkentése. Érthető mármost, hogy ezek
a kutatások rengeteg fáradozást és időt igényeltek, a szabadban
kószáló sárkányok pedig ezenközben vígan garázdálkodtak, és számos
bolygót meg holdat pusztítottak végig. De a legrosszabb az volt, hogy
még szaporodtak is. Ez viszont alkalmat adott Klapanciusznak, hogy
közzétegye híres munkáját, amelynek címe: "Kovariáns
sárkányáttételek, avagy a fizikailag tilos állapotokból a hatóságilag
tilos állapotokba való átmenet különleges esetei." Ez a munka nagy
feltűnést keltett a tudományos világban, mivel még mindenki
emlékezett a híres rendőr-fenevadra, amelynek segítségével a két
leleményes mérnök bosszút állt a gonosz Vérgőz királyon balsorsú
kollégáik gyászos haláláért. De még nagyobb hűhó támadt, amikor
kitudódott, hogy egy Csalavári Bazil nevű, galaktikaszerte utazó
mérnök puszta megjelenésével sárkányjárást idéz elő ott, ahol
korábban senki sem látott sárkányt! Mikor aztán tetőpontjára hág a
kétségbeesés, a nemzeti katasztrófa hangulatát kihasználva ez a Bazil
beállít a szóban forgó ország királyához, és hosszú alkudozással a
csillagokig srófolva fel a tiszteletdíjat, vállalkozik a szörnyetegek
kiirtására. Ez rendszerint sikerül is, bár senki sem tudja, hogyan,
mivel Bazil titokban és magányosan ténykedik. A sárkánytalanítás
sikerét egyébként csak statisztikailag garantálja, és mióta egy
uralkodó saját aprópénzével fizette ki, mármint olyan dukátokkal,
amelyek szintén csak statisztikailag voltak valódiak, azóta orcátlan
módon királyvízzel vizsgálja meg a kapott aranyakat.
Ez idő tájt történt, hogy Trurl és Klapanciusz egy verőfényes
délutánon, séta közben különféle szakmai pletykákról beszélgetett.
- Hallottál erről a Bazilról? - kérdezte Trurl.
- Hallottam.
- És mit szólsz hozzá?
- Nem tetszik nekem a dolog.
- Nekem sem. De mégis, mi a véleményed róla?
- Szerintem erősítőt használ.
- Valószínűségerősítőt?
- Hát persze. Vagy rezonáló rendszereket.
- Vagy sárkánygenerátort.
- A drakotronra gondolsz?
- Arra.
- Hát igen, az is lehet.
- Tudod - kiáltott fel Trurl -, ez mégiscsak disznóság! Hiszen akkor
tulajdonképpen magával viszi a sárkányokat, csak éppen potenciális
állapotban, a nullához közeli valószínűségi fokon. Mikor aztán
körülnézett, és betájolta magát, fokozni kezdi a valószínűséget,
felerősíti majdnem a bizonyosság határáig, és akkor persze
bekövetkezik a virtuális konkretizáció.
- Világos. És mit gondolsz, aztán meg is semmisíti őket nihilizációs
retrokreátorral, vagy egyszerűen csökkenti az aktuális
valószínűséget, és zsebre vágja a pénzt?
- Ki tudja? De ha csak valószínűtleníti őket, ez még nagyobb
disznóság, elvégre kritikus ingadozás is van a világon!
A nullafluktuáció következtében a sárkánymátrix előbb-utóbb
aktivizálódik, és akkor kezdődik minden elölről.
- De addigra ő már továbbállt a pénzzel... - dörmögte Klapanciusz.
- Nem gondolod, hogy ebben az ügyben tulajdonképpen be kellene írni a
Sárkányellenőrző Főhivatalnak?
- Azt azért nem. Hiszen végső soron mindez csak feltevés. Semmit sem
tudunk biztosan, és nincs bizonyítékunk. Utóvégre statisztikus
fluktuációk erősítő nélkül is előfordulnak; régebben nem voltak sem
mátrixok, sem erősítők, és sárkányok mégis felbukkantak időnként.
Csak úgy, akcidentálisan.
- Hát igen... - töprengett Trurl - de viszont... ezek a sárkányok
mindig csak azután jelennek meg, hogy ez a Bazil a bolygóra érkezett!
- Igaz. No de, beírni a Hivatalnak... Nem, azt nem, hiszen
mégiscsak kollégáról van szó... Inkább magunk tehetnénk bizonyos
lépéseket. Mit szólsz hozzá?
- Tetszik az ötlet.
- Akkor jó, mert nekem is. De mit csináljunk?
A két kiváló drakológus ezután szakmai eszmecserébe merült, amelyből
az avatatlan hallgató egy árva szót sem értett volna, hiszen csupa
olyan talányos szó röpködött, mint "drakométer", "farkatlan
transzformáció", "gyenge sárkányhatás", "sárkánydifrakció és
szétszóródás", "kemény sárkány", "puha sárkány", "draco
probabilisticus", "inkontinuus baziliszkusz-spektrum",
"rezonancia-sárkány", "ellentétes izoperdületű sárkánypár
anihilációja általános farkatlansági mezőben" stb.
A jelenség ilyetén mélyreható elemzésének eredménye volt az a
bizonyos harmadik utazás, amelyre a két mérnök nagyon gondosan
felkészült, nem egy bonyolult készüléket rakva hajójára. Nem
feledkeztek meg a diffuzátorról és az antifej-ágyúról sem.
Utazás közben, miután sorra leszálltak Uncili, Smuncili és Truncili
bolygón, rájöttek, hogy aligha tudják átfésülni az egész sárkány
sújtotta területet, mert ehhez több részre kellene szakadniuk.
Egyszerűbb volt természetesen, ha legalább különválnak. Ezért rövid
munkaértekezlet után mindkettő másfelé indult. Klapanciusz sokáig
dolgozott Voltondia bolygón, Ampericiusz császár szolgálatában, aki
még a leányát is kész volt hozzáadni feleségül, csak hogy
megszabaduljon a fenevadaktól. A legmagasabb valószínűségi fokú
sárkányok már a főváros utcáira is bemerészkedtek, a virtuálisaktól
meg csak úgy nyüzsgött az ország. Igaz ugyan, hogy a virtuális
sárkány, mint az együgyű átlagember mondaná, "nincsen", tehát
semmiképpen sem lehet észrevenni, és nem is csinál semmi olyat, ami
kiváltaná tiltakozását, de a Kiber-Trurl-Klapanciusz-Nor számítás és
különösen a sárkányhullám egyenlete világosan kimutatja, hogy a
sárkány könnyebben megy át a konfigurációs térből a reális térbe,
mint a gyermek hazulról az iskolába. Így hát a valószínűség általános
növekedése esetén a lakásban, a pincében vagy a padláson bármelyik
pillanatban felbukkanhatott egy sárkány, sőt szupersárkány.
A sárkányok üldözése helyett, amivel úgysem ment volna sokra,
Klapanciusz, igazi teoretikus révén, módszeresen látott dologhoz: a
tereken, parkokban és városokban probabilisztikus sárkányredaktorokat
állított fel, és a szörnyetegek hamarosan a legnagyobb ritkasággá
váltak. Klapanciusz átvette a kitűzött pénzjutalmat, a díszoklevelet
és a vándorzászlót, majd elindult, hogy találkozzék barátjával.
Útközben meglátott egy bolygót, ahonnét kétségbeesetten integetett
valaki. Mivel arra gondolt, hogy talán Trurl az, és valami baj érte,
gyorsan leszállt. De csak Madura bolygó lakosai, Gondál király
alattvalói integettek. Igen babonás nép volt ez, kezdetleges
hiedelmeket vallottak, és drakonisztikus pneumatológiának nevezett
vallásuk azt hirdette, hogy a sárkányok a bűnök büntetéseképpen
jelennek meg, és lelkük van, de tisztátalanok. Klapanciusz, látván,
hogy vitába szállni a királyi drakológusokkal értelmetlen dolog
volna, hiszen azok módszerei a sárkányjárta helyek tömjénnel való
kifüstölésére és amulettek osztogatására szorítkoztak, inkább
gyakorlati vizsgálódáshoz fogott. A bolygón akkoriban csak egyetlen
sárkány lakott, de a legszörnyűbb fajtából; neve Ocsmonda volt.
Klapanciusz felajánlotta szolgálatait a királynak; az nem adott
rögtön egyenes választ, nyilván a bolygón dívó balga hiedelem
hatására, amely a sárkányok keletkezésének okát az érzékfeletti
szférába helyezte. A helyi lapok tanulmányozásából Klapanciusz
megtudta, hogy a bolygón garázdálkodó Ocsmonda sárkányt némelyek
egyetlen példánynak tartják, mások viszont többes számú lénynek,
amely képes több helyen lenni egyszerre. Ez elgondolkodtatta, bár nem
lepődött meg, hiszen a ronda fenevadak lokalizálását gyakran
nehezítik meg az úgynevezett sárkányanomáliák, és nem egy példány,
főleg a szórakozottabbja, mintegy "szétkenődik" a térben, ami a
kvantummomentum izospines erősítésének közismert hatása. Amiképpen a
vízből kinyúló kéz a víz felszíne fölött öt, látszólag teljesen
független ujjat mutat, éppúgy a konfigurációs térből a reális térbe
átemelkedő sárkányok több példánynak látszanak, holott csak egyről
van szó. Az egyik kihallgatáson Klapanciusz megkérdezte a királyt,
vajon nem járt-e a bolygóján Trurl; pontosan le is írta barátja
küllemét. Milyen nagy volt meglepetése, mikor azt hallotta válaszul,
hogy dehogyisnem, kollégája nemrég járt Gondál országban, sőt
vállalkozott Ocsmonda eltávolítására, előleget vett föl, és elment a
közeli hegyekbe, ahol a sárkányhölgyet különösen gyakran látták,
másnap visszatért az egész jutalomért, és diadala jeléül felmutatott
negyvennégy sárkányfogat. De bizonyos félreértésekre került sor,
ezért a jutalom kifizetését az ügy tisztázásáig felfüggesztették.
Trurl ekkor állítólag nagyon mérges lett, több ízben és fennhangon a
felségsértést súroló módon nyilatkozott az uralkodóról, majd
ismeretlen irányba távozott. Azóta semmit sem tudnak róla, az
Ocsmonda sárkány viszont ismét megjelent, mintha mi sem történt
volna, még galádabbul szipolyozza őket, a nép általános
megdöbbenésére.
Klapanciusz elég zavarosnak találta ezt a históriát, de a király
szavait nem illett kétségbe vonni. Megrakta hát tarisznyáját a
leghathatósabb sárkányölő fegyverekkel, és magányosan nekivágott a
hegyeknek, a keleti látóhatáron magasodó havas csúcsok irányában.
Hamarosan észrevette a sziklákon a szörny első lábnyomait, de
nélkülük is felfedezte volna a sárkány közellétét a jellegzetes
kénkőszagról. Bátran haladt tovább, minden pillanatban készen, hogy
felhasználja a vállára vetett fegyvert. A sárkánymérő mutatóját is
sűrűn figyelte: egy darabig nullán állott, aztán aggasztóan remegni
kezdett, majd lassan, mintha láthatatlan ellenállást küzdene le,
felkúszott az egyes szám közelébe. Klapanciusz most már nem
kételkedhetett, hogy Ocsmonda itt van a közelben. Módfelett
csodálkozott, mert nem fért a fejébe, hogy Trurl, kipróbált
sárkányölő és híres drakológus létére, elszámította magát, és nem
irtotta ki a szörnyet. Azt is nehezen tudta elhinni barátjáról, hogy
dolgavégezetlenül visszament a királyi udvarba, és fizetséget
követelt olyasmiért, amit nem végzett el.
Egy idő múlva bennszülöttek menetével találkozott, akik szemlátomást
reszkettek a félelemtől, nyugtalanul nézelődtek, és igyekeztek közel
maradni egymáshoz. Libasorban haladtak felfelé a hegyen, vállukon és
fejükön súlyos terhet cipelve. Klapanciusz jó napot kívánt,
megállította a menetet, és megkérdezte a vezetőjüket, hogy mit
csinálnak.
- Az adót visszük a sárkánynak, uram! - felelte a foltozott köntöst
viselő egyén, aki a király alacsonyabb rangú tisztviselője volt.
- Adót? És miből áll az adó?
- Abból, amit a sárkány követel, uram: arany, drágakövek, külföldi
illatszerek, meg sok minden egyéb drága holmi.
Klapanciusz most már egészen elképedt, hiszen a sárkányok sohasem
követelnek efféle adót, de illatszereket aztán végképp nem, hiszen
természetes kénkőszagukat úgysem nyomhatják el, a készpénzzel pedig
nem tudnak mit kezdeni.
- Szűz lányokat nem követel a sárkány, barátom? - kérdezte.
- Nem, kérem. Régebben az is előfordult. Tavaly még hatosával vagy
tucatjával szállítottam neki a szűz lányokat, ahogy az étvágya
kívánta. De amióta felbukkant nálunk egy külföldi uraság, és
egymagában mászkált a hegyekben a dobozaival és készülékeivel... -
Itt bizonytalanul elhallgatott a derék fickó, s aggodalmasan
méregette Klapanciusz készülékeit meg fegyvereit, különösen a nagy
sárkánymérő műszert, amely egész idő alatt halkan ketyegett, és piros
mutatója idegesen remegett a fehér műszerlapon.
- Szakasztott ugyanilyenje volt, mint a nagyságos úrnak! - jegyezte
meg a bennszülött kissé reszketeg hangon. - Ugyanilyen szerkentyűje,
és egyáltalában...
- Ezt az izét nemrég vettem a zsibvásárban, alkalmi vétel volt -
szólt könnyedén Klapanciusz, hogy elaltassa a bennszülött gyanúját. -
De mondjátok, barátaim, nem tudjátok véletlenül, mi lett azzal a
külföldi illetővel?
- Hogy mi lett vele? Azt már nem tudjuk, kérem. Illetve, valamennyit
azért tudunk. Egyszer, lehet annak körülbelül úgy két hete... Jól
mondom, Barnabás koma? Két hete volt, vagy több?
- Jól mondod, koma, miért ne mondanád jól? Két hete lesz annak, vagy
ha nem, akkor négy. De az is lehet, hogy hat.
- No! Szóval jött ez a bizonyos illető, kérem, és bekopogtatott a
házunkba, meg is vacsorázott, nem mondom, rendesen kifizette,
megköszönte, igazán nem szólhatok rá semmi rosszat, körülnézett,
elbeszélgetett, érdeklődött az árak felől, aztán szétrakta a
szerkentyűit, és szorgalmasan írogatott valamit a számlapjukról, csak
úgy repült a ceruzája. Egy piros könyvecskébe írta azt a rengeteg sok
számot, aztán meg előszedte a - hogy is mondta, komám? A ter...
temper... elfelejtettem, hogy a fene enné meg!
- Termométert, bíró uram!
- Nohát! Persze hogy azt! Elővette a termométert, azt mondta,
hogy ez a sárkányok ellen van, és ide rakta, oda rakta, megint
írogatott abba a kis könyvecskébe, aztán a zsákjába rámolta a
szerkenytűit, hátára vette a zsákot, elbúcsúzott, és elment. Attól
kezdve, kérem szépen, mi nem láttuk többé. Hanem más egyebet láttunk.
Ugyanazon az éjszakán nagy robbanás volt, de messze. Amarra lehetett
valahol, a Királyné-hegy mögött, az az ott, kérem, attól a
csúcsosabbiktól jobbra. Olyan, mintha egy dögkeselyű ülne a csúcsán,
talán azért nevezték el a nagyságos királyné asszonyról. Azt a másik
hegyet pedig, ott a túlsó oldalon, Kétágúnak hívják. Ez a név onnan
van, hogy egyszer...
- Hagyjuk most a hegyeket, barátom - szakította félbe Klapanciusz. -
Szóval azt mondod, hogy éjszaka robbanás hallatszott. És mi történt
aztán?
- Aztán már semmi sem történt, kérem. A robbanástól a kunyhóm
féloldalra dőlt egy kicsit, én meg kiestem az ágyból. Nem nagy ügy
ez, kérem, hiszen nagyobbakat is pottyanunk, mikor a sárkány
néhanapján a házhoz dörzsöli a farát. Ez a legényke itt a
megmondhatója, Barnabás öccse! Ő, kérem, a mosófazékba esett, mert
éppen mostak, mikor a sárkánynak vakarózni támadt kedve...
- Elhiszem, barátom, de térjünk a tárgyra! - türelmetlenkedett
Klapanciusz. - Tehát a robbanástól a padlóra estél. És mi történt
aztán?
- Hát ha egyszer mondom, hogy nem történt semmi. Ha történt volna,
kérem, akkor lenne miről beszélni, de ha egyszer nem történt semmi,
akkor nincs is miről beszélni, mert különben az ember csak úgy fecseg
a levegőbe. Nem jól mondom, Barnabás koma?
- De nagyon is jól mondod, koma!
Klapanciusz elköszönt, és folytatta útját, a teherhordó csapat pedig
tovább kaptatott felfelé, görnyedezve, mert a sárkánynak szánt adó
nagyon nehéz volt. Klapanciusz sejtette, hogy a sárkány által
kijelölt barlangba rakják az adót, de nem akart a részletek iránt
érdeklődni, mert már egészen kimerült a bíróval és komájával
folytatott beszélgetésben. Egyébként még előzőleg hallotta, amint az
egyik bennszülött azt mondta a másiknak, hogy a sárkány "olyan helyet
választott, ami neki is elég közel van, meg nekünk is"...
Gyors léptekkel haladt tovább. A nyakában függő sárkányindikátor
jelzései szerint választotta meg útját; a mérőműszerről sem
feledkezett meg, de az állandóan nulla egész nyolctized sárkányt
mutatott.
- Törtsárkány ez, vagy mi az ördög? - tanakodott Klapanciusz,
tovább gyalogolva. Percenként megállt, mert a nap kegyetlenül tűzött,
olyan nagy volt a hőség, hogy a levegő remegett az izzó sziklák
között. Egyetlen fűszál sem nőtt errefelé, a sziklamélyedésekben
kiszáradt sár repedezett, és görgetegek húzódtak a magas csúcsoktól a
völgyig.
Eltelt egy óra, a nap már lefelé tartott az ég túlsó felén, s ő még
egyre kapaszkodott a görgeteges hegyoldalban, míg végül szűk szorosok
és sziklahasadékok árnyas hűvösébe ért. A piros mutató felkúszott az
egyes szám alatti kilencedik rovátkáig, ott megremegett és megállt.
Klapanciusz letette hátizsákját egy sziklára, és éppen elővette a
sárkánytalanítót, mikor a mutató hevesen kilendült. Gyorsan felkapta
a valószínűségcsökkentőt, és körülnézett. Egy sziklapárkányon állt,
innét lepillanthatott a szorosba: odalent mozgott valami.
"Ez őnagysága lesz" - gondolta, Ocsmonda ugyanis női név.
Eszébe jutott, hogy talán ezért nem követel szűz lányokat. De hiszen
régebben szívesen fogadta őket! "Furcsa, furcsa. No de mindegy, most
célozni kell, és akkor semmi baj sem lehet!" - biztatta magát, és
hátizsákjába nyúlt a drakodestruktorért, amelynek sugara a
sárkányokat a nemlétbe taszítja. Aztán kilépett a sziklapárkány
peremére. Odalent, a keskeny szoros mélyén, a kiszáradt patakmederben
óriási, ösztövér nőstény sárkány kúszogatott, színe szürkésbarna,
oldala horpadt, mintha régóta éhezne. Klapanciusz fejében kergették
egymást a gondolatok. Megsemmisítse oly módon, hogy a sárkánymátrix
előjelét pozitívról negatívra változtatja, miáltal a nemsárkány
statisztikai valószínűsége magasabb lesz a sárkányénál? Ez azonban
kockázatos, hiszen egyetlen kis hiba katasztrofális következményekre
vezethet. Ilyen hőségben már nem egy kísérletezőnek a nemsárkány
helyett neosárkány jött ki; hogy is múlhat ennyi egyetlenegy betűn?!
Azonkívül a totális deprobabilizálás lehetetlenné tenné, hogy
megvizsgálja Ocsmonda természetét. Habozott tehát; lelki szemei előtt
már felderengett a dolgozószobájában az ablak és a könyvespolc között
pompázó remek sárkánybőr szívmelengető képe; de álmodozásra nem volt
idő, letérdelt hát, s közben még egy lehetőség jutott eszébe: a
különös ízlésű példányt tulajdonképpen a sárkánypszichológusoknak
kellene átadni; még az is felötlött benne, milyen szép tudományos
munkát csaphatna össze az épségben megőrzött példány alapján. Áttette
hát a reduktort a bal kezébe, jobbjával megragadta az antifejes
sárkányölőt, gondosan célzott és lőtt.
Pokoli dörrenés rázta meg a katlant. Gyöngyszínű füstfelhő terjengett
a fegyver torkolata körül, úgyhogy Klapanciusz egy pillanatra szem
elől tévesztette a fenevadat. De hamarosan eloszlott a füst.
A régi mendemondák sok csacskaságot mesélnek a sárkányokról. Azt
hirdetik például, hogy a sárkányok hétfejűek. Ez sohasem fordul elő.
A sárkánynak csak egy feje lehet, mert ha már kettő lenne, azok
örökösen vitatkoznának és veszekednének; ezért a többfejűek, vagy
polikopfok, ahogyan a tudósok nevezik őket, belső meghasonlás
következtében hamarosan kipusztultak. A makacs és korlátolt
természetű szörnyetegek a legcsekélyebb ellentmondást sem tűrik,
tehát ha egy testen két fej ágál, az egész szörny hamarosan
elpusztul, mert mindegyik fej, csak hogy ártson a másiknak,
tartózkodik az evéstől, sőt merő rosszindulatból lélegzetét is
visszatartja; világos, hogy milyen eredménnyel. Ezt a jelenséget
használta fel Eufóriusz Csuhaj, az antifej-ágyú feltalálója. Ez a
fegyver apró elektronikus fejecskét lő a sárkány testébe, mire
azonnal megkezdődik a sárkányon belüli veszekedés és marakodás, ennek
következtében a sárkány tüstént megbénul, megmerevedik, egy helyben
marad egy napig, egy hétig, gyakran egy hónapig; előfordul, hogy csak
egy év múlva pusztul el végkimerülésben. De addig is azt lehet vele
csinálni, amit akarnak.
Klapanciusz sárkánya azonban, enyhén szólva, furcsán viselkedett.
Igaz, felágaskodott, és akkorát ordított, hogy a lejtőn gurulni
kezdtek a kövek, farkával is csapkodott, úgyhogy a szikrázás szaga
betöltötte az egész völgyet, de aztán megvakarózott a füle mögött,
krákogott egyet, és nyugodtan továbbment, éppen csak hogy ügetésre
fogta. Klapanciusz nem hitt a szemének, tovább futott a sziklafal
tetején, majd levágva a kanyart, egyenesen a száraz patakmeder
kijárata felé igyekezett. Most ugyanis már nem egy nyamvadt kis
publikációt látott maga előtt, nem egy vagy két cikket a Drakológiai
Évkönyvben, hanem egész vaskos monográfiát, merített papíron, a
sárkány és a szerző képmásával!
A szoros kijáratánál egy szikla mögé kuporodott, szeméhez emelte a
valószínűtlenségi pisztolyt, célzott, és lenyomta a
deposszibilizátort. A fegyver agya megremegett a kezében, a
puskacsövet ködfelhő vette körül, a sárkányt pedig afféle
halojelenség, mint a holdat az időváltozás előtt, de egyáltalán nem
foszlott szét! Másodszor is totálisan valószínűtlenné tette
Klapanciusz a sárkányt; az imposszibilitási feszültség már akkora
volt, hogy egy arra szálló lepke szárnyacskáival a Dzsungel Könyvének
második fejezetét kezdte morzejelekkel integetni, a
sziklahasadékokban boszorkányok, krampuszok és vámpírok árnyai
rémlettek fel, távolabbról pedig paták dobogása hallatszott, mert
valahol a sárkány mögött kentaurok csatáztak; őket is a rettentő
erejű fegyver hívta elő a valószínűtlenségből. De maga a sárkány,
mintha mi sem történt volna, nehézkesen lecsücsült, ásított, és hátsó
lábával jólesően vakargatni kezdte a torka táját. Klapanciusz kezében
még füstölgött a fegyver, kétségbeesetten nyomta a ravaszt, mert
ilyesmit még sohasem élt át - közelében a kisebb kövek lassan a
levegőbe emelkedtek, a por pedig, amelyet a vakarózó sárkány felvert,
ahelyett hogy kavarogva leülepedett volna, a levegőben betűkké
rendeződött, és jól olvashatóan az ALÁSZOLGÁJA DOKTOR ÚR feliratot
alakította ki. Besötétedett, mert a nappalból éjszaka lett, néhány
jókora mészkőszikla sétálni indult, halkan társalkodva erről-arról,
egyszóval valóságos csodák történtek, de a szörnyű állatnak, amely
harminclépésnyire üldögélt Klapanciusztól, esze ágában sem volt
eltűnni. Klapanciusz eldobta fegyverét, köpenye alá nyúlt,
előrántotta a sárkányölő gránátot, és lelkét a mindenspinoros
átalakulások mátrixának ajánlva, elhajította. Hatalmas dördülés rázta
meg a völgyet, szikladarabok repültek a levegőbe, velük együtt a
sárkány farka, maga a sárkány pedig teljesen emberi hangon
felkiáltott: - Ez erőszak! - és futásnak eredt, egyenesen Klapanciusz
felé. Klapanciusz, látván közeli halálát, kiugrott rejtekhelyéről, és
görcsösen megragadta az antianyag-kopját. Már nekilendült, mikor
megint felharsant a kiáltás:
- Hagyd már abba! Ne hülyéskedj! Meg akarsz ölni?!
"Mi ez? A sárkány beszél?! - gondolta Klapanciusz. - Úgy látszik,
megbolondultam..."
De azért megkérdezte:
- Ki az? A sárkány?
- Miféle sárkány?! Én vagyok, te marha!
A ritkuló porfelhőből Trurl bukkant elő, a sárkány nyakához nyúlt,
elcsavart valamit, a szörny lassan térdre bukott, majd nyikorogva
elterült a földön.
- Mi ez a téboly? Mit csinálsz itt? Hogy kerülsz ide? Honnan vetted
ezt a sárkányt? Mit csináltál benne? - tört ki Klapanciusz. Trurl
leporolta ruháját, és bosszúsan dünnyögte:
- Honnan, hová, merre, meddig... Ugyan, hagyj már szóhoz jutni!
Elpusztítottam a sárkányt, de a király nem akart fizetni...
- Miért?
- Mit tudom én, biztosan fukarságból. A bürokráciát emlegette, azt
mondta, hogy bizottsági jegyzőkönyvet kell fölvenni, helyszíni
szemlét rendezni, mérést, boncolást, üzemi bizottsági értekezletet a
trón körül, meg a fene tudja, mit még, a főkincstárnok panaszkodott,
hogy nem tudják, miből fizessenek ki, mert nincs rá béralap, se
különmunkakeret, egyszóval hiába kértem, erőszakoskodtam, jártam a
pénztárba, a királyhoz, a tanácshoz, végül már szóba sem álltak
velem; mikor aztán azt mondták, hogy nyújtsak be önéletrajzot öt
példányban, fényképekkel, akkor beintettem, és otthagytam őket, de a
sárkány már visszacsinálhatatlan állapotban volt. Hát lehúztam a
bőrét, vágtam néhány fűzfavesszőt, találtam egy kidőlt
távíróoszlopot. Többre nem is volt szükség; kitömtem a sárkánybőrt,
és most én helyettesítem a sárkányt...
- Lehetetlen! Ilyen csalafinta módszerhez folyamodtál? Te?! De hát
miért? Egy szót sem értek.
- Ej, de lassú felfogású lettél! - förmedt rá Trurl. Hiszen azóta
naponta hozzák az adót! Már többet kaptam, mint amennyi járt volna.
- Ahá! - értette meg végre Klapanciusz. De rögtön hozzátette: -
Csúnya dolog így kikényszeríteni belőlük...
- Miért csúnya? Különben is, mi rosszat csináltam? Sétálgattam a
hegyekben, és esténként ordítottam egy kicsit. Rettentően elfáradtam... -
tette hozzá, és leült Klapanciusz mellé.
- Mitől? Az ordítástól?
- Ugyan már. Egészen eltompult az agyad mostanában! Dehogy az
ordítástól! Attól, hogy minden éjszaka magamnak kell a zsák aranyakat
a barlangból oda felcipelnem! - mutatott egy távoli fennsíkra. - Ott
készítettem elő egy kis kilövőpályát. Cipelnél csak te húszlatnyi
súlyokat estétől hajnalig, majd meglátnád! Ez a sárkány sem kisegér,
csak a bőre két tonnát nyom, egész nap azt cipelgetem, dobogok és
ordítok, éjszaka meg a zsákokat kell hurcolnom. Örülök, hogy
megjöttél, már igazán torkig vagyok az egésszel...
- De tulajdonképpen miért nem tűnt el ez a sárkány, illetve ez a
kitömött sárkánybőr, amikor egészen a csodaszintig csökkentettem a
valószínűséget? - tudakozódott tovább Klapanciusz. Trurl kissé
zavartan köhécselt.
- Óvatos voltam - magyarázta. - Végtére is idevetődhetett volna
valami hülye vadász, például az a Bazil, hát belülre, a bőr alá
antiprobabilisztikus ernyőket szereltem. De most gyere, maradt még
odalent néhány zsák platina, az a legnehezebb, nem volt kedvem
egyedül felcipelni. Soha jobbkor nem jöhettél volna, legalább
segítesz...
A következő fejezet