A dulimanók természetrajza

Az oroszlán és a dulimanó

Egy dulimanó megy a sivatagban, és találkozik egy oroszlánnal; a következô párbeszéd zajlik le köztük:
Oroszlán: Megeszlek.
Dulimanó (rendkívül bánatosan, de méltósággal): Hát tessék.
Oroszlán: Ohó, ezt nem. Velem te ne mártírkodjál! Zokogj, vagy küzdj meg velem, mint férfi a férfival. Így nem ehetlek meg. Gyerünk, rád várok. Mi van, miért hallgatsz?
De a dulimanó csak hallgat, és az oroszlán elbizonytalanodik; ám egyszer csak eszébe jut valami.
Oroszlán: Még jó, hogy van egy roppant idegesítô szálka a jobb talpamban. Ha kiszeded, megbocsátok.
Dulimanó kiszedi a szálkát, és az oroszlán rosszkedvűen morogja oda elmenôben:
- Köszönöm, Androklész.

A keselyű és a dulimanó

Egy dulimanó sétálgat Tinogastában, s egyszer csak mint egy nyíl, lecsap rá egy keselyű, nekilöki a sziklafalnak, és azt mondja szörnyű dühvel:
Keselyű: Mondd, ha mered, hogy nem vagyok szép.
Dulimanó: On a legszebb madár, akit valaha láttam.
Keselyű: Tovább!
Dulimanó: On szebb, mint a paradicsommadár.
Keselyű: Mondd, ha mered, hogy nem repülök magasan.
Dulimanó: On szédítô magasan repül, és ezenkívül teljesen szuperszonikus és sztratoszferikus.
Keselyű: Mondd, ha mered, hogy rossz szagom van.
Dulimanó: Onnek jobb szaga van, mint egy liter Jean-Marie Farina kölninek.
Keselyű: Mocskos alak. Nem hagy egy szabad rést, ahová bevághatnám a csôröm.

A virág és a dulimanó

Egy dulimanó talál egy magányos virágot a mezôn. Az elsô gondolata az, hogy leszakítja,
de aztán eszébe jut, hogy ez értelmetlen kegyetlenség lenne, ezért hát letérdel mellé, és vidáman játszadozni kezd vele; megsimogatja a szirmait, fújdogálja, hogy táncra perdüljön, döngicsél neki, mint egy méhecske, szagolgatja az illatát, majd fogja magát, leheveredik mellé, és békésen elszundít.
A virág meg azt gondolja magában: "Olyan, mint egy virág."