A dulimanók természetrajza
Az oroszlán és a dulimanó
Egy dulimanó megy a sivatagban, és találkozik egy oroszlánnal; a
következô párbeszéd zajlik le köztük:
Oroszlán:
Megeszlek.
Dulimanó (rendkívül bánatosan, de méltósággal): Hát
tessék.
Oroszlán: Ohó, ezt nem. Velem te ne mártírkodjál! Zokogj,
vagy küzdj meg velem, mint férfi a férfival. Így nem ehetlek meg. Gyerünk, rád
várok. Mi van, miért hallgatsz?
De a dulimanó csak hallgat, és az oroszlán
elbizonytalanodik; ám egyszer csak eszébe jut valami.
Oroszlán:
Még jó, hogy van egy roppant idegesítô szálka a jobb talpamban. Ha kiszeded,
megbocsátok.
Dulimanó kiszedi a szálkát, és az oroszlán rosszkedvűen
morogja oda elmenôben:
- Köszönöm, Androklész.
A keselyű és a dulimanó
Egy dulimanó sétálgat Tinogastában, s egyszer csak mint egy nyíl,
lecsap rá egy keselyű, nekilöki a sziklafalnak, és azt mondja szörnyű
dühvel:
Keselyű: Mondd, ha mered, hogy nem vagyok
szép.
Dulimanó: On a legszebb madár, akit valaha
láttam.
Keselyű: Tovább!
Dulimanó: On szebb, mint a
paradicsommadár.
Keselyű: Mondd, ha mered, hogy nem repülök
magasan.
Dulimanó: On szédítô magasan repül, és ezenkívül teljesen
szuperszonikus és sztratoszferikus.
Keselyű: Mondd, ha mered, hogy
rossz szagom van.
Dulimanó: Onnek jobb szaga van, mint egy liter
Jean-Marie Farina kölninek.
Keselyű: Mocskos alak. Nem hagy egy
szabad rést, ahová bevághatnám a csôröm.
A virág és a dulimanó
Egy dulimanó talál egy magányos virágot a mezôn. Az elsô gondolata
az, hogy leszakítja,
de aztán eszébe jut, hogy ez értelmetlen kegyetlenség
lenne, ezért hát letérdel mellé, és vidáman játszadozni kezd vele;
megsimogatja a szirmait, fújdogálja, hogy táncra perdüljön, döngicsél neki,
mint egy méhecske, szagolgatja az illatát, majd fogja magát, leheveredik
mellé, és békésen elszundít.
A virág meg azt gondolja magában: "Olyan, mint
egy virág."