Filantrópia

A fámák rendkívül nemes tettekre képesek: például ha egy fáma meglát egy szerencsétlen reményt, aki lepottyant egy kókuszpálmáról, rögtön az autójába támogatja, hazaviszi, lelket önt belé, és addig táplálja, míg a remény össze nem szedi magát annyira, hogy újra nekimerészkedhet a kókuszpálma megmászásának. A fáma ez után a cselekedete után nagyon jónak érzi magát, és valóban az, csak hát arra nem gondol, hogy néhány nap múlva a remény megint leesik a fáról. És miközben a remény ott hever a kókuszpálma alatt, a fáma a klubjában üldögél, és nagyon jónak érzi magát, és azon mereng, hogy hogyan is volt az, amikor ô megsegítette a szegény, összetört reményt.
A dulimanók elvbôl nem nemes lelkűek. Még az olyan megrázó látvány mellett is elmennek, mint amilyen például egy szerencsétlen remény, aki nyögdécselve ül a járda szélén, mert nem tudja befűzni a cipôjét. Ezek a dulimanók rá se néznek a reményekre, minden figyelmüket a tovaszálló ökörnyál köti le. Az ilyen lényekkel nem lehet komolyan gyakorolni a jótékonyságot, ezért van aztán az, hogy az emberbarát-társaságokban mindig fámák a tisztségviselôk, a könyvtáros pedig mindig remény. A maguk posztjáról a fámák nagyon sokat segítenek a dulimanóknak, de azok se ne fregan*.

*se ne fregan: fütyülnek rá.