Filantrópia
A fámák rendkívül nemes tettekre képesek: például ha egy fáma
meglát egy szerencsétlen reményt, aki lepottyant egy kókuszpálmáról, rögtön az
autójába támogatja, hazaviszi, lelket önt belé, és addig táplálja, míg a
remény össze nem szedi magát annyira, hogy újra nekimerészkedhet a kókuszpálma
megmászásának. A fáma ez után a cselekedete után nagyon jónak érzi magát, és
valóban az, csak hát arra nem gondol, hogy néhány nap múlva a remény megint
leesik a fáról. És miközben a remény ott hever a kókuszpálma alatt, a fáma a
klubjában üldögél, és nagyon jónak érzi magát, és azon mereng, hogy hogyan is
volt az, amikor ô megsegítette a szegény, összetört reményt.
A dulimanók
elvbôl nem nemes lelkűek. Még az olyan megrázó látvány mellett is elmennek,
mint amilyen például egy szerencsétlen remény, aki nyögdécselve ül a járda
szélén, mert nem tudja befűzni a cipôjét. Ezek a dulimanók rá se néznek a
reményekre, minden figyelmüket a tovaszálló ökörnyál köti le. Az ilyen
lényekkel nem lehet komolyan gyakorolni a jótékonyságot, ezért van aztán az,
hogy az emberbarát-társaságokban mindig fámák a tisztségviselôk, a könyvtáros
pedig mindig remény. A maguk posztjáról a fámák nagyon sokat segítenek a
dulimanóknak, de azok se ne fregan*.
*se ne fregan: fütyülnek rá.