Tisztelettel Isaac Asimovnak
A halhatatlanság halála címû regényéért
Kopogtak. Az öreg kereskedô olyan elmélyülten tanulmányozta a számlákat, és a különbözô grafikonokat, hogy észre sem vette a finom, udvarias jelzést. A második, némileg erôteljesebb zörgetésre már felkapta a fejét.
- Tessék! - kiáltotta.
Jóképû, harminc körüli férfi lépett be az irodába. Modern frizurája szöges ellentétben állt ódivatú szabású és gombozású öltönyével. Mindettôl függetlenül is volt valami szokatlan a külsejében.
- Üdvözlöm, Broll úr! - mondta, és kezet nyújtott. Furcsa kiejtése volt. - Victor Ardez vagyok, a Multitranszfer cégtôl.
Broll még sosem hallott errôl a vállalatról, de azért a lehetô legbarátságosabban rázott kezet Ardezzel. Nem volt abban a helyzetben, hogy megválogassa az üzleti partnereit.
- Foglaljon helyet! Miben segíthetek?
- Üzleti ajánlattal jöttem. - közölte a férfi, miközben leült. - Ha az értesüléseim nem csalnak, ön a csôd szélén áll.
A kereskedô döbbent arccal dôlt hátra a székben.
- Azt hittem, errôl még csak én tudok...
- Nem kell félnie, nem tartozom a hitelezôi közé, semmit sem akarok behajtani magán. Ellenkezôleg, ezért jöttem, hogy segítsek. Hajlandó vagyok gyalult fagerendákat szállítani önnek, a legolcsóbb piaci ár feléért.
Az öreg ezúttal elôrehajolt, hogy jobban halljon.
- Féláron?...
- Igen.
Broll megvakarta kopaszodó feje búbját.
- Nézze, nekem erre habozás nélkül rá kellene vágnom, hogy oké. Csakhogy ez az egész valahogy gyanús nekem... Mondja, magának mi ebben a buli?
- Uram, ön el sem tudja képzelni, mennyit fog érni a pénzünk kétszáz év múlva!
- Ezt meg hogy érti? - hökkent meg a kereskedô.
- Az ország az elkövetkezendô években hatalmas gazdasági fejlôdésnek indul. Kétszáz év múlva vezetô hatalom leszünk, és a pénzünkért szinte bármi megvásárolható... Nem kétszer, de ötször annyit fog érni, mint most!
Broll zavart arckifejezése láttán a látogató mentegetôdzni kezdett.
- Jaj, elnézést kérek, de tudja, én még olyan gyakorlatlan vagyok... Már a bemutatkozásnál mondanom kellett volna... Én a XXIII. századból jövök.
A kereskedô most már biztos volt benne, hogy ôrülttel van dolga.
Nyugi öregem, nyugi! - mondogatta magának. - Semmi vész, a fickó nem látszik veszélyesnek. Csak föl ne ingereld, az a lényeg!
Megpróbált olyan barátságosan mosolyogni, ahogy a filmekben az elmebetegek ápolói szoktak.
- Hát persze, Ardez úr, hát persze... És honnan szállítaná azt a fát?
- Az Ördöghegyrôl.
- Az Ördöghegyrôl? De hisz az gazos pusztaság! Évek óta próbálok túladni rajta, de a kutyának sem kell!
Ardez halványan elmosolyodott. Volt valami sejtelmes ebben a mosolyban. A görög istenek mulathattak így, látván a halandók esendôségét.
- Broll úr, ön a jövô héten a maradék pénzébôl beülteti facsemetékkel az Ördöghegyet. Illetve egy részét, amennyire telik. Én ugyanebben az idôpontban elkezdem szállítani a fát a XXIII. századból. Hitelezek magának addig, amíg az egész hegyet be nem ülteti. Utána pedig megy minden magától. Én szállítok, ön pedig fizet. És mind a ketten milliomosok leszünk.
Az öreg kezdett valami logikát felfedezni ôrült beszélgetôpartnere lázálmában, és ez megmagyarázhatatlan okból megrémítette.
- Szóval... ha jól értem, azt mondja, hogy a XXIII. században az Ördöghegyet erdô borítja?
- Igen.
- És azt én ültettem?
- Úgy van. Ezt mindenki tudja. Vállalatomat, a Multi-transzfert az ön leszármazottai irányítják; ôk mesélték nekem, hogy ezidôtájt ön erdôsítette azt a területet.
- De nekem eszem ágába sem jutott ott fásítani...
- Higgye el, elôbb vagy utóbb eszébe jutott volna. Hiszen ott a XXIII. században erdô van; ez olyan biztos, mint ahogy itt ülök.
Brollt kiverte a hideg verejték. Minden erejével azon volt, hogy remegését palástolja.
- Khm... Nézze, Ardez úr... Az ajánlata roppant kedvezô, de azt hiszem, megérti, hogy nekem az egész dolog annyira újszerû... Még meg kell emésztenem... Megkérhetném, hogy jöjjön vissza holnap?
- Mi sem természetesebb. - mosolygott a látogató. - Akkor nem is tartom fel tovább. A holnapi viszontlátásra.
- Viszlát. - bólintott Broll, és fásultan nézte, ahogy becsukódik Ardez mögött az ajtó.
Aztán csak ült ott megbabonázva, mozdulatlanul. Sehogy sem tudott napirendre térni a történtek fölött. A fickó nyilvánvalóan ôrült volt. Csak fel kéne hívni egy ideggyógyintézetet, és azonnal kiderülne, honnan lépett le...
És ha tényleg a jövôbôl jött?...
Tanácstalan pillantása az egyik székre esett, és a látványtól hirtelen felvillanyozódott. Ardez otthagyta a kalapját! Ez perdöntô bizonyíték lehet! Felpattant a székrôl, de mielôtt egy lépést is tehetett volna, ismét kopogtak.
- Tessék... - válaszolta bátortalanul.
Nem Ardez jött vissza, megint egy ismeretlen férfi lépett be. Brollnak hatalmas kô esett le a szívérôl. Végre egy normális ember, akinek elmesélheti, mi történt vele az imént. Nagy szüksége volt rá, hogy könnyítsen a lelkén - úgy érezte, ez az egyetlen mód arra, hogy megnyugodjon.
- Jó napot, Broll úr. - nyújtotta kezét az idegen. - Marcel Dirrot vagyok, a Multitranszfer cégtôl, a XXIII. századból.
A kereskedô falfehér lett.
- Örvendek... - hebegte, és olyan erôtlenül fogadta a kézfogást, hogy egy hulla is több aktivitást mutatott volna. - Foglaljon helyet...
- Üzletet ajánlanék önnek, Broll úr.
- Ön is szállítana valamit?
Dirrot összevonta a szemöldökét.
- Ezek szerint járt már valaki önnél?
A kereskedô változtatott a véleményén. Nyilván nem ezek a férfiak ôrültek, hanem ô maga.
- Igen. - sóhajtotta. - Éppen az elôbb ment el egy kollégája, bizonyos Victor Ardez.
A látogató keserûen felnevetett.
- Ardez... Gondolhattam volna. A konkurrencia sosem alszik.
Broll megpróbálta elfogadni, hogy ez a rémálom a világ legtermészetesebb dolga. Ugy érezte, csakis ezzel a módszerrel képes ép elmével túlélni ezeket a beszélgetéseket. Csevegô stílusra váltott.
- Konkurrencia? Ilyen nagy a széthúzás a cégüknél?
- Nem. - mosolygott Dirrot. - Ön félreérti a helyzetet. Mi egy cégnél dolgozunk, de nem egy valóságban. Gondolom, Ardez errôl semmit sem mesélt.
- Valóban nem.
- Jellemzô rá. Mindig is tisztességtelen üzleteket kötött. Nyilván fát ajánlott önnek.
- Igen.
- Biztos vagyok benne, hogy nem magyarázta el, mi történik abban az esetben, ha ön nem fásít az Ördöghegyen. Pedig ez is hozzátartozik a szabad verseny szabályaihoz!
- Ez bennem is felmerült. - közölte Broll, továbbra is társalgó stílusban. - Mi lesz, ha egyetlen szál fát sem ültetek?
- Akkor nem az a valóság jön létre, amelyben Ardez él, hanem egy másik. Szóval amikor Ardez magához jött, nemcsak az volt a célja, hogy jól éljen - hanem az is, hogy egyáltalán éljen.
- Ezt nem egészen értem...
- Megpróbálom elmagyarázni. - mondta Dirrot. Úgy fogott hozzá, mint egy tanár, aki már számtalanszor leadta ezt a témát. - A jövô végtelen sokféle lehet. Egyes események nagyban, mások pedig egyáltalán nem befolyásolják. Például egy átlagember, aki mást sem csinál egész életében, mint minden nap bemegy a munkahelyére, meg hazamegy, a jövô szempontjából nem sok vizet kavar. De vannak úgynevezett csomópontok, amelyek meghatározó jellegûek. Ilyen például az Ördöghegy.
Broll úgy érezte, ismét meglegyinti valami földöntúli szellô. Néhány pillanatra valóban olyannak látta a férfit, mint aki a jövôbôl jött.
- Szóval az ön... az ön valóságában az Ördöghegyen nincs erdô...
- Sôt, Ördöghegy sincs. Ön a jövô héten megnyit egy bányát a hegyen. Sima kôbánya, külszíni fejtés. Kétszáz év alatt elfogy a hegy. Nálunk szántóföld van a helyén.
- Ezek szerint maga gabonát ajánl nekem?
- Úgy van. Féláron. Mihelyt megnyitja a bányát, már szállítom is.
Valahogy túl logikusnak tûnt az egész. Broll a józan ész védelmében kötekedni kezdett.
- És ha nem? Ha nem nyitok bányát? Ha nem fásítok az Ördöghegyen, akkor például Victor Ardez meg sem születik?
- De. Csak más lesz az anyja, így másképp is fog kinézni, és mások lesznek a tulajdonságai.
- Ezt honnan tudja?
- A mi valóságunk Ardezét személyesen ismerem. Ez a másik pedig, aki önnél járt, hírhedt alak multitranszportális körökben. Még nem találkoztam vele, de már kaptam róla személyleírást. Például most öntôl is kérhetnék, de már felesleges.
- Azt mondta, multitranszportális körökben. Ez mit jelent?
- Mi vagyunk azok, akik a létünkért harcolunk. Önön múlik, hogy én élni fogok-e, pontosabban úgy fogok-e élni, ahogy most teszem. Ha megnyitja a bányát, esélyeim a nulláról máris 37,8%-ra ugranak. Persze nem én vagyok az egyetlen, aki azt szeretné, hogy az ô világa valósuljon meg. Ez az, amit Ardez ön elôl elhallgatott. Bárki jöhet utánam, aki jobb ajánlatot közöl önnel, mint a félárú gabona.
A kereskedô elképedt.
- Miért, hányan vannak tulajdonképpen?
Dirrot ajkán ugyanaz az elnézô mosoly jelent meg, amely az öregnek már Ardeznél is feltûnt.
- Végtelen sokan vagyunk. - hangzott a válasz.
Broll egyszerûen nem jutott szóhoz. Amikor rémült hallgatása már kínossá vált volna, harmadszorra is kopogás zavarta meg a csendet.
- Tessék! - felelte rekedtes hangon.
Ardez volt az.
- Elnézést Broll úr, ittfelejtettem a kalapom...
A kereskedô berezelt. Az ôrültek fölénybe kerültek! Csak nyugalom, nyugalom! A lehetô legtermészetesebben kell viselkedni! Felállt.
- Khm...Azt hiszem, uraim, önök még nem ismerik egymást...
Dirrot is felállt, hogy bemutatkozzon. Amikor megfordult, és megpillantotta Ardezt, gyanakvó kifejezés ült ki az arcára. De mielôtt bármilyen következtetésre is juthatott volna, Ardez már megfogta a kezét.
Hatalmas csattanás, dörgés, elektromos kisülések kíséretében mindketten eltûntek. Csupán egy kis füst vagy inkább pára maradt utánuk, de az is hamar eloszlott.
Broll mozdulatlanul, látszólag közönyösen szemlélte az eseményt. Szemében azonban ôrült tûz lobogott. Szenvtelenül motyogott maga elé.
- Tessék, azt mondják, végtelen sok lehetôség, aztán se fa, se gabona...
Tekintete ismét a székre tévedt, ahol már két kalap díszelgett.
Broll úr új boltjának hamarosan híre ment a környéken. Az öreg kereskedô ezzel a vállalkozásával nemcsak megmenekült a csôdtôl, hanem olyan busás haszonra is szert tett, mint még soha. Mindenki meg volt elégedve kalapjai hihetetlenül jó anyagával, színeivel, és a széles áruválasztékkal. Senki sem tartotta túlzásnak a kissé önelégült reklámot: Broll-féle kalap - ízelítô a jövô minôségébôl! A vevôk csupán arra a mennydörgésre vagy elektromos kisülésre emlékeztetô hangra panaszkodtak, amely a raktárban csattant fel idônként, némi riadalmat okozva az eladótérben békésen válogató kuncsaftok között.
Az Ördöghegyen pedig nôtt tovább a gaz.