AMIKOR ELSÜL EGY FEGYVER |
Szikraszép megigazította vörös haját, aztán még egy
pillantással ellenőrizte magát a földig érő tükörben. Körömcipő, csini kis fehér
sort, rózsaszín ingecske, visszafogott smink. Plusz egy gyöngyszínű válltáska.
Tökéletes! Aztán egy óvatos pillantást vetett Széllovasra.
Az alacsony, ám masszív testfelépítésű, fekete hajú lány a
szoba egyetlen székén ült, és épp most csatolta fel túlélőkését a lábára. Aztán
lehúzta katonai gyakorlójának a szárát, hogy eltakarja a fegyvert, utána gyors
mozdulatokkal felvette bakancsát, majd egy hónaljtok következett, és egy feketén
csillogó pisztoly, amelyet szakértő mozdulatokkal ellenőrzött.
- Izé... biztos vagy benne, hogy egy ilyen kis
kiránduláshoz kell riasztópisztoly? - kérdezett rá bátortalanul Szikraszép.
- Riasztópisztoly? Minek kéne? - nézett fel Széllovas,
aztán hanyag mozdulattal a helyére lökte a fegyvert. - Ez valódi!
- Honnan szerezted? - csodálkozott rá barátnője.
- A bolhapiacon találtam - válaszolt Széllovas oda sem
figyelve.
- A bolhapiacon? - ráncolta össze a homlokát
Szikraszép.
Erősen törte a fejét. A dolog valahogy nem
akart stimmelni.
- Ha kész vagy, mehetünk! - zavarta meg
elmélkedését a fekete hajú lány.
Szikraszép picit
sóhajtott. Hagyjuk!
- Kész vagyok. De... nem lenne mégis
bölcsebb szólni a srácoknak? - tett még egy utolsó kísérletet a feléjük rohanó
fal elkerülésére.
- A srácoknak? Ugyan minek? Mit tudnak
ők, amit mi nem? - nézett rá dühösen Széllovas, és felkapta hátizsákját. -
Mozgás!
Ezzel már indult is, menet közben igazítva rá
terepszín kabátját a fegyvertokra. Nem bízta a huzatra az ajtó becsapását,
sajátkezűleg is prímán elboldogult vele. Szikraszép egy picit még töprengett,
majd előkapta rúzsát, és írt egy rövid üzenetet a tükörre, aztán futott
barátnője után.
Széllovas kint várta, épp böhöm nagy
Kawasakijába csiholt életet. Szikraszép mögé pattant a nyeregben, aztán
meglódult velük a világ. A szél felzúgott körülöttük, a táj elmosódott.
Széllovast nem zavarta, hogy városban vannak, és úgy általában módfelett kevés
figyelmet szentelt a közlekedési szabályok betartására. Egyébként is olyan
tempóban húztak el a közúti táblák mellett, hogy még a legjobb akarattal sem
olvashatta volna el, mit javallanak éppen az út bölcs építői.
A kanyarokba mélyen bedőlt, és élvezte az életet.
Szikraszép pedig tűrt. Ismerte már barátnője vezetési szokásait, tudta, mire
számíthat, amikor felült mögé. Csendesen imádkozott, és persze teljes erővel
kapaszkodott mellé, ha az Úr akarata nem lenne elég a túléléshez.
Aztán kijutottak az országútra, de ez csak annyi változást
jelentett, hogy nem volt annyi előznivaló jármű. Végül egy benzinkút melletti
bár parkolójába suhantak be, aztán csikorgó fékezés után megálltak. Szikraszép
lekászálódott, aztán előkapta táskájából a tükröt, és pár mozdulattal
visszaigazgatta a haját az eredeti állásába. És utána persze sietett Széllovas
után, aki eddigre már rég bent volt az épületben.
A hely
igazán szakadt volt, a rozoga asztalokat az imádság tartotta, a pultot masszív
alkoholisták támasztották. Biliárdgolyók ütemes csattogása kísérte a rádióból
dőlő kommersz technomuzsikát.
Széllovas gint rendelt,
Szikraszép málnaszörpöt.
- Mit? - nézett rá csodálkozva a
borostás fazon, aki a vendégek kiszolgálását volt hivatva végezni.
- A barátnőm málnaszörpöt kért - ismételte Széllovas, és
iszonyú mogorván nézett a pasasra.
- Az nincs - húzta ki
magát a borostás.
Nem tudta komolyan venni ezt az alacsony
termetű nőszemélyt, sem barbibabás külsejű társnőjét.
- De
van! Hisz kérjük! - biztosította a fekete lány, aki pedig azt nem volt képes
elfogadni, hogy valaki ellenkezni merészel vele.
- De
nincs!
- De van!
- Nincs!
Széllovas szemében a vita kezdett kissé parttalanná válni,
hát fegyvere után nyúlt, hogy rövidre zárja a problémát, de Szikraszép megfogta
a kezét.
- Hagyd! Jó lesz a szódavíz is! Jég nélkül, ha
kérhetném, mert nem szeretnék megfázni! - sóhajtotta beletörődötten.
Ebben végül megegyeztek, megkapták, amit kértek, és
leültek az egyik asztalhoz. Aztán vártak.
- Biztos el fog
jönni? - kérdezte Szikraszép.
- Biztos. Ha nem, akkor érte
megyünk - nyugtatgatta Széllovas, és egy hajtásra kiitta a féldecis pohárkát.
Utána még egyet rendelt. Az idő telt, a poharak ürültek. A
biliárdozók hangulata is kezdett felengedni az idő múltával, előbb csak sanda
pillantásokkal méregették a lányok asztalát, aztán mókásnak szánt megjegyzéseket
tettek, végül az egyik odalépett hozzájuk, és megszólította Szikraszépet.
- Csinibaba, mondták már neked, hogy szép, macskás szemed
van? - kezdte az udvarlást.
- Ó, sokan! - hagyta rá
Szikraszép, az igazságnak megfelelően.
- És innál velem
egyet?
- Köszönöm, nem - jegyezte meg szégyenlősen
mosolyogva a vörös lány.
- Ugyan, gyere csak! -
akadékoskodott a fickó, és kézen fogta.
Illetve fogta
volna, de Széllovas félre ütötte a pasas mancsát.
- Kopj
le a barátnőmről! - javasolta, és szeme résnyire szűkült.
A fickó elvigyorodott, hátralépett, és kihívóan a
csípőjére tette a kezét.
- Mi van, kislány, te lennél
kettőtök közül a fiú?
Napbarnított, kisportolt teste volt.
Öröm lesz megverni, összegezte Széllovas a helyzetet, aztán ütött. A pasas
elszállt. A pult tövében landolt, aztán hitetlenkedve törölte le a vért a szája
széléből.
- Van még, aki kötekedni szeretne? - nézett
körbe Széllovas, és kihúzta magát, teljes százhatvanhárom és fél centis
valójában, hogy fenyegetőbbnek hasson.
Nos, azért akadt
pár jelentkező. Az elsőt tökön rúgta, a második fején széttört egy dákót, a
harmadik lefogta, ennek a lábfejére taposott sarokkal. Közben kapott pár ütést a
gyomrára. Hátralökte a könyökét, kitépte magát a szorításból, aztán szabadjára
engedte felháborodását, és végipofozta a termen az eleddig a gyomrát püfölő
pasast.
Szikraszép a sarokban reszkette végig a verkedést.
Öklét a szájába gyömöszölte, hogy ne sikítson. Aztán valaki a lába elé esett, és
a derekába kapszkodva akart felállni. Felháborodásában széttört egy poharat a
fickó fején. Hogyne, piszkos kézzel összetapperolná a legjobb fehér sortját!
Soha!
Végül már csak Széllovas maradt talpon. Büszkén
felvetett fejjel szétnézett a letarolt csehón, egy kurta mozdulattal
elmaszatolta az arcán az orrából csöpögő vért, aztán intett Szikraszépnek.
- Gyere! Kint várunk tovább!
Aztán
már indult is, barátnője meg követte. Kimentek a motorhoz, és leültek mellette
egy padra.
- Biztos várni akarsz? Nem lenne jobb
hazamenni? Mi van, ha kihívják a zsarukat? Vagy ha egyszerűen utánunk jönnek? -
aggodalmaskodott Szikraszép, miközben gyorstapaszt halászott elő a táskájából.
- Ha kijönnek, még egyszer szétverem a pofájukat! -
morogta Széllovas, és óvatosan feltette a tapaszt a karján vöröslő vágásra. -
Nem is emlékszem, melyiknél volt kés - morogta közben szemöldökráncolva.
- Nálad. Elővetted, szúrtál is, de kiütötték a kezedből,
és közben valahogy véletlenül megvágtad magadat. Közvetlen azután, hogy letépted
annak a kopasznak a fülét - világosította fel Szikraszép.
- Ez elég hülyén hangzik - nézett maga elé barátnője,
aztán megtapogatta a lábszárát.
A kése nem volt a helyén.
- Ugye, hogy így volt! - mosolyodott el diadalmasan
Szikraszép.
Nagyon szerette azokat a ritka helyzeteket,
amikor igaza volt.
- Jó, így volt. Visszamegyek a késért,
te várj meg itt! - állt talpra Széllovas.
- Ne butáskodj!
Ha visszamégy, felkoncolnak!
- Már próbálták, és akkor sem
ment. Ne aggódj, nem lesz semmi baj! De hát nem hagyhatok ott nekik egy
hatfunkciós túlélőkést!
Szikraszép még tiltakozott volna,
de barátnője már el is indult. Hát maradt, várakozott. Aztán megunta az
ücsörgést, felállt, körbesétálta a motort. Körülötte ébredezett az éjszaka,
kocsik húztak el az országúton, kamionok álltak be a parkolóba. Néhány autó
lassított mellette, és a kihajoló sofőr tett valami árajánlatot, ezekre
Szikraszép csak a fejét rázta. És egyre idegesebb volt. Mit csinálhat odabent
Széllovas? Ennyi idő alatt akár minden bent lévő vagányt felboncolhatott volna
azzal a "hatfunkciós túlélőkéssel", mivel vesztegeti még az időt?
Nos, Széllovas nem szolgált rá barátnője neheztelésére.
Egyáltalán nem késlekedett, egyszerűen késleltették.
Amikor belépett, még csak a pincér volt talpon, és ő is
gyorsan elmenekült valami hátsó kijáraton át. Széllovas pedig elkezdte
módszeresen átkutatni a bárt. Bekukkantott a felborult asztalok alá,
félregörgette az eszméletlen testeket, még a pult mögé is benézett. Aztán csak
meglelte kését, az egyik összetört szék roncsai alatt.
Felvette, gondosan letörölte róla a vért, aztán
visszatette a tokjába.
Majd távozott volna, de egy érces
hang utána szólt.
- Állj meg, kicsi!
Idegeskedés nélkül megtorpant, aztán lassan visszafordult,
hogy szemébe nézzen az új versenyzőnek. Aztán - még mindig aránylag nyugodtan -
konstatálta, hogy három bodybilder típusú fazon ácsorog a pult mellett, és a két
szélsőnél még fegyver is van. Ahogy futó pillantással meg tudta állapítani, két
Angram kétezrest szegeztek neki. Hogy a fenébe kerülhettek ezek ide? Talán a
hátsó kijáraton jöttek be, gondolta, és még az is bevillant neki, hogy az ajtó,
sajnos, ugrástávolságnál messzebb van.
- Te intézted el
őket? - intett körbe a középső fazon.
- Ja - vetette fel a
fejét Széllovas, és kihívóan csípőre tette a kezét.
Aztán
óvatosan megpróbálta elővenni a zsebébe rejtett, icipici, ám módfelett hatásos
füstbombát. De a pacákok nem hagytak rá időt.
- Akkor
jobb, ha felemeled a kezed! Most! És arccal a falnak, de gyorsan! Motozzátok
meg! - adta ki a parancsot a főnökszerű, és két embere már ugrott is.
Széllovas mogorván tűrte, hogy lefegyverezzék. Pisztolyát,
kését elvették, ezt nem bánta, de észrevették a füstbombát, a könnygázgránátot,
sőt, a felkarjára tekert fojtóhurkot is. Pedig azt még tizenharmadik
születésnapjára kapta, a nagypapájától, és azóta szerette volna élesben
kipróbálni fogazott acéldrótját. És most elvették! A piszkok!
- Giorgio figyelmeztetett, hogy veled vigyázni kell -
jegyezte meg a főnök, miközben magához vette a lány zsebeiből előkerült arzenál
darabjait.
Tehát Giorgio köpött, villant át Széllovas
agyán a gondolat. De tiszta kizárt, hogy önszántából! Elvégre kiben lehetne
jobban megbízni, mint egy profi fegyvercsempészben? De akkor az is tuti, hogy
már nincs abban az állapotban, hogy eljöhessen a találkára, vonta le a végső
konklúziót. Szegény srác!
- Miről beszélsz? - kérdezett
azért vissza magabiztosan.
- Nem kell a játék, meséld el
szépen az igazat!
- Egy pohár málnaszörpre ugrottam csak
be, de nem akartak kiszolgálni. Hát megmogorvultam, és illemre tanítottam őket!
Ez csak nem bűn! - védekezett kevés megyőződéssel, de határozottan.
Ám persze a főnök nem hitt neki.
-
Majd beszélsz te! - morgta, aztán intett az embereinek.
A
jól idomított gorillák pedig karon fogták a lányt, aztán vitték. A hátsó
kijáraton át távoztak. Kint egy fekete, hatszázas S Mercedes várta őket, a
visszafogottan tiltakozó Széllovast minden magyarázkodás nélkül begyömöszölték a
hátsó ülésre, kapott maga mellé két hústornyot, aztán elindultak.
Utálom a maffiát, gondolta magában a fekete lány, miközben
kihajtottak az országútra. Már megint elcsesztek nekem egy jó mulatságot, plusz
elvették a fojtóhurkomat, és ráadásul még agyon is fognak verni. De legalább
Szikraszép megúszta, tette még hozzá, és ettől egy kicsit jobb kedvre derült.
Közben a vörös lány szolidan idegeskedett. Fel és alá
járkált, és már éppen rászánta magát, hogy bemegy a bárba barátnője után, amikor
az épület mögül kigördült egy fekete kocsi. Szikraszép szemmeresztgetve bámult
utána. Most Széllovas ült a hátsó ülésen, vagy nem? No, de hát miért ment volna
el vadidegen emberekkel, ráadásul annélkül, hogy szólt volna? Bár Széllovas
szokott furcsa dolgokat csinálni, merengett, aztán csak bement a bárba. De ott
nem volt senki, illetve senki beszédképes, hát tanácsot nem kérhetett.
Így visszaszaladt a parkolóba. Utána kéne menni annak a
fekete kocsinak, morfondírozott, de sajnos a Kawasakit nem tudta vezetni. Végül
kiállt az út mellé, és elkezdett stoppolni. Pár kocsi elhúzott mellette, de
aztán egy böhöm nagy kamionféle csak megállt. A sofőr kinyitotta az ajtót, és
kihajolt.
- Mi, van pici?
- Jó
estét! Megtenne egy szívességet? Egy fekete kocsit szeretnék utolérni! -
magyarázkodott Szikraszép.
- Oké, pici, pattanj a
nyeregbe!
A vörös lány pedig gyorsan felmászott a fülkébe.
A motor fedübörgött, a monstrum meglódult.
- Mert, tudja,
azt hiszem, a barátnőm azzal a kocsival ment el. Olyan fekete volt. Mármint a
kocsi. Meg tulajdonképpen a barátnőm is. A márkáját sajnos nem ismertem fel.
Persze, a kocsinak, nem a barátnőmnek. Én sajnos nem értek az autókhoz! -
fecsegett Szikraszép. - De gondolom, ez a kamion utol tudja érni, igaz?
A sofőr pedig rátaposott a gázra.
-
A barátnőd is ilyen jó bőr? - kérdezte közben vigyorogva.
- Ó, ő nagyon csinos, meg kedves is - biztosította a vörös
lány a férfit, aztán csendesebben hozzátette: - Bár néha kicsit ingerlékeny.
- De biztos nincsenek olyan szép, zöld szemei, mint neked!
- Lehet - vont vállat Szikraszép.
Közben suhantak az éjszakában. A szembejövő kocsik
reflektorfénye táncolt a szemükben, és sorra hagyták el az épeszű tempóban
közlekedő autókat. Hamarosan feltűnt Széllovasék fekete kocsija.
- Az lesz az! Most lenne olyan kedves lassítani? És
mondjuk, feltűnésmentesen követni őket? - kérdezte Szikraszép.
A sofőr csak vigyorgott, és a kamion "feltűnésmentesen"
besorolt a Merci mögé.
- Jó így, pici?
- Igen, köszönöm! - mosolygott udvariasan Szikraszép,
aztán még hozzátette. - Biztos tud úgy vezetni, hogy az egyik keze a combomon
van? Nem szereték balesetet szenvedni!
- Nyugi, pici! Még
sose álltam fejre!
Szikraszép megnyugodott. Akkor minden
rendben van! Hát tovább leste a Széllovasékat. A fekete kocsi nem sokára
lassított, majd lekanyarodott.
- Követhetnénk őket még egy
kicsit? - kérdezte bátortalaul Szikraszép.
- Megvesztél,
pici? Azt akarod, hogy földútra vigyem a masinát?
- Ja, az
földút? Ó, nem vettem észre! Akkor legyen olyan kedves megállni! Kiszállnék.
A sofőr bólintott, aztán lassítottak, és megálltak az út
szélén, a lejárótól nem messze. Szikraszép megpróbálta kinyitni az ajtót, de nem
sikerült.
- Elnézést, hogy működik ez az izé? - kérdezte.
- Ne siess annyira, picim! - vigyorgott rá a sofőr, és a
lány fölé hajolt, de nem azért, hogy kinyissa az ajtót.
-
De kérem! - háborodott fel Szikraszép, amikor a pasas az inge alá nyúlt, és
habozás nélkül fejbe csapta a válltáskájával.
A fickó
visszahőkölt, a lány pedig, még mindig vérig sértve, feltépte az ajtót, és
kiesett az útmenti leanderek közé. Kicsit gurult, és csúnyán felhorzsolta a
lábszárát, hogy még a sortja is földes lett. Ám nem állhatott meg rendbe tenni
külsejét, a szintén mogorvának tűnő sofőr már jött is.
-
Hülye kis liba!
Szikraszép nem habozott, felkapta a
zuhanás közben elejtett táskáját, és már futott is. Szándéka szerint a földút
mellett. A különféle gyomok érdeklődve kaptak magassarkú topánkája után, a
magasabbra nőtt zöldfélék meg még ennél is többet akartak, ingét, haját
szaggatták. Ráadásképpen egy felbőszült kamionsofőr loholt a nyomában.
Szikraszép komolyan fontolóra vette, hogy segítségért kiáltson, és nagyon
reménykedett benne, hogy Széllovas nincs túl messze.
És ez
egyébként így is volt. A maffiózóknak nem tűnt fel az őket követő kamion, bár a
sofőrjük buzgón tekintgetett hátrafelé, de valahogy inkább az egyszerűbb, szürke
tucatautók érdekelték, amelyek közül viszont egyik sem viselkedett gyanúsan. Így
hát mit sem sejtve fordultak le egy megfelelőnek tűnő elágazásnál, hogy valami
kellemesen elhagyott helyen végre kikérdezhessék foglyukat.
Széllovas sem vette észre az őket követő kamiont,
lefoglalták gondolatai. Azon töprengett, hogy megérné-e egy egy-egyes csere.
Mert abban biztos volt, hogy a mellette ülő két fazonból az egyiket simán
megölhetné. Csak egy gégeütés, és már kész is! De közben a másik hátbalövi, ez
is fix. Hát úgy döntött, vár még, hátha kettőt is magával vihet az örök
vadászmezőkre. Vagy esetleg hármat, ábrándozott tovább magában mosolyogva,
miközben megálltak.
A főnök kiszállt, aztán a hátul ülő
gorillák Széllovast is kirángatták a kocsiból. Rövid erdei túra következett,
majd egy tisztább részen megálltak.
- No, kislány, szóval
mit is akartál te Giorgiótól? - kezdte a főnök.
A két
izomember közben kicsit hátralépett, és elővették a fegyvereiket. Széllovas
buzgón számolt. Mögötte vannak ketten, ez nem jó. Előtte a főnök, meg még egy,
aki vezetett. Nyilván ez az utóbbi fogja őt verni, főként. De ha csak egyszer is
belép az őt sakkban tartó két pisztoly egyike elé, akkor oké. Akkor ő bizony
megöli a másik pisztolyost, és utána még lesz ideje kicsinálni még valakit. Jó
lesz ez így, gondolta, és már előre élvezte a mulatságot. És persze nem
válaszolt.
A főkök intett, és a verőember megmozdult.
Széllovas elég tessék-lássék módon védekezett, nem akarta, hogy egy, a lábába
eresztett golyóval szelidítsék meg. Pár pofon elcsattant, de sajnos a pasas
egyelőre nem került a pisztolyok tűzvonalába, aztán a főnök megint megálljt
intett neki.
No, most még azt is meg kell hallgatnom, hogy
megpróbál a lelkemre hatni, törődött bele Széllovas, és lenyalta szája szélén
szivárgó vért. De mielőtt a főnök nekikezdhetett volna a szentbeszédnek,
megzavarták őket.
A bozótból, nem is túl messziről női
sikítások hallatszottak, aztán feltűnt a menekülő Szikraszép. A gorillák ugyan
megdöbbentek, de ezt még kiheverték volna. Ám a lány mögött hamarosan előbukkant
egy vérben forgó szemű fickó is, és ettől már rájött a mutatóujjukra az
idegrángás. Lőttek, egyenesen a szerencsétlen sofőrre. Közben Szikraszép
felismerte Széllovast, és golyózápor ide, lőporfüst oda, de ettől némileg
megnyugodott.
- Segítség! - kiáltotta még utoljára, aztán
behúzódott barátnője széles, ám alacsonyan fekvő válla mögé.
- Te nem voltál egyedül... - esett le a főnöknek, de nem
folytathatta, mert ekkorra Széllovas feldolgozta a helyzetet, levonta a
következtetéseket, majd hangos "Hujjé!" kiáltással harcba vetette magát.
Először az eleddig őt pofozó maffiózót dózerolta el,
seperc alatt kifektette a pasast. Közben a két fegyveres elégedetten vette
tudomásul, hogy sikeresen kilőttek egy kamionsofőrt, legalábbis a célszemély
bebukott a gazba. Hát sarkon fordultak, új célpontot keresve.
Széllovas akkor már a főnököt verte, aki szinte már-már
számottevő ellenfélnek bizonyult. A két izomagynak pillanatok alatt leesett,
hogy nem lenne célszerű belelőni az embergomolyagba, hát beszálltak a bunyóba,
és lefejtették a démoni, fekete lányt vezérükről.
Az rövid
ideig lihegett, majd megkísérelte átvenni a helyzet irányítását. Pisztolyt
rántott, aztán elkapta az eseményeket megkövülten bámuló Szikraszépet, és a lány
halántékának nyomta a fegyvert.
- Szétloccsantom a
barátnőd agyvelejét, ha nem adod meg magad! - kiáltotta.
Aztán csak várt, de Széllovas egyszerűen meg sem hallotta
az ultimátumot. Épp a két gorillával verekedett, és igazán remekül érezte magát.
A főnök egy ideig habozott, de aztán úgy döntött, hogy nem
lenne értelme lelőni ezt a kis libát, hát várt. Hamarosan eljött a megfelelő
pillanat, az egyik gorilla kidőlt, és Széllovas, ha rövid ideig is, de fedezék
nélkül maradt. A főnök habozás nélkül belelőtt.
A lány
megtántorodott, aztán a megmaradt gorilla elkapta a nyakát. A főnök elégedetten
engedte le a fegyvert, ám nem örülhetett sokáig. Tíz gondosan manikűrözött köröm
mart az arcába. És a káosz tovább tombolt a tisztáson.
Ám a világ többi
része meglehetősen nyugodt volt. Például a város békésen aludta álmát az utcai
lámpák barátságos fényében. Széllovasék háza előtt is határtalan csend honolt,
egészen addig, míg egy furcsán csillagpettyes, fekete Fiat Topolino meg nem
törte a nyugalmat. A kis kocsi befordult a sarkon, aztán megállt a magasba
nyújtózkodó épület előtt. Két fiatal férfi ült benne. Aztán kinyílt az autó
ajtaja, és a sofőr kiszállt.
Ezerszínű selyeminget és
kopott farmert viselt. Álmodozva emelte a szemét az égre. Társa is kikászálódott
a bogárkából. Ő Miki egeres pólót és pálmafákkal ékes bermudát hordott, plusz
egy kitaposott, leffegő talpú szandált.
- Kisvillám! -
szólította meg a tarka ingest.
- Igen? - kérdezett az
vissza, de közben már a ház ablakait fürkészte.
- Biztos
bele akarsz vágni?
- Persze! - válaszolta Kisvillám
határozottan.
Árnyéktáncos nagyot sóhajtott, aztán még egy
kicsit kotorászott a kocsiban, és előhúza gitárját. Picit hangolt még rajta, de
aztán belátta, hogy nem húzhatja tovább az időt.
- Nyugi!
- biztatgatta Kisvillám. - Egy szerenádból nem lehet baj!
- Aha. Lehet. De tudod, én kinézem Széllovasból, hogy első
álmából ébredve kivág közénk egy kézigránátot.
Kisvillám
megvetően nézett rá.
- Árnyéktáncos, te hülye vagy!
Széllovas egy finom lelkű, zenekedvelő leányzó, csak éppen ezt leplezi a világ
elől!
- Roppant ügyesen - morogta még társa, de aztán csak
megpendítette a húrokat.
Édes dallam szállt az ég felé,
Kisvillám pedig belefogott az általa írt, a szerelemről és Széllovasról szóló
dal éneklésébe. Árnyéktáncos az első két strófa alatt egy kicsit még aggódott,
hogy valaki nekik támad, de a negyedikre megnyugodott. A hatodiknál már inkább
azt furcsállotta, hogy még mindig nem történik semmi, a kilencedikre ezen
furcsálkodás holmi rossz előérzetté nőtte ki magát, amely folyamatosan rágta a
lelkét a tizennegyedik versszakig, de utána eszébe jutott, hogy esetleg
Széllovas füldugóval alszik, hát ismét megnyugodott, és a maradék tíz strófát
már türelmesen kísérte végig.
Aztán csak bámulták a néma
ablakokat.
- Biztos, hogy az ő lakása alatt vagyunk? -
bökte ki végül Árnyéktáncos.
Kisvillám csak a fejét
csóválta, aztán szedett pár göröngyöt a földszinti erkély korlátjára akasztott
virágládából, és megdobálta az ablakokat. Egy ideig semmi sem történt, aztán
kicsit távolabb kinyílt egy ablak, és megjelent egy hajcsavarókkal ékes fej.
- Jobb ha abbahagyjátok a randalírozást, mert kihívom a
rendőröket, ebadta huligánok! - kiabált ki az éltes matróna.
- Elnézést, szép hölgyem, hogy megzavartuk, nem ez volt a
célunk! - fordult felé Kisvillám.
A háziasszony egy kicsit
meresztgette a szemét, aztán elmosolyodott.
- Ja, maga az,
aki a rózsát szokta küldeni! A barátnője nincs itthon. Estefelé ment el,
motorral, és az a kis vörös lány is vele volt. Véletlenül láttam!
Kisvillám elkomorodott, de azért udvariasan meghajolt.
- Köszönöm, hölgyem! Az ön szépségét csak szemének
élessége múlja felül!
- Buta fiú! - nevetett fel kacér
zavarodottsággal a középkorú nő, aztán visszahúzódott.
Az
ablak becsukódott, és a két fiatal férfi ismét egyedül maradt.
- Nos, tehát nincsenek itthon - szögezte le Árnyéktáncos.
- Akkor a B terv következik - bólintott rá Kisvillám.
- Muszáj?
- Persze! Ma van
kétszáztizenhét és még egy napja, hogy együtt járok Széllovassal! Erről meg kell
emlékezni! - szögezte le határozottan Kisvillám.
Aztán
kinyitotta a kocsi ajtaját, és kivett egy fehér papírcsomagocskát, amelyet vörös
szalag kötött át. Társa közben lecserélte a gitárt egy szerszámosládára. Majd
felmentek az első emeleti folyosóra, Széllovasék ajtaja elé.
Árnyéktáncos letérdelt a zár elé, barátja kezébe nyomott
egy zseblámpát, aztán elővett a szerszámos ládából egy darab drótot meg egy
vékonyka csavarhúzót, és nekilátott feltörni az ajtót. Kisvillám ábrándosan
dudolászott, és türelmesen várt. Árnyéktáncos hosszan vacakolt, aztán eltörte a
drótot. Ennek kapcsán káromkodott egy kicsit, majd elővett egy nagyobb
csavarhúzót, és elkezdte leszedni a zárat. Kisvillám kezdte megunni a helyzetet.
- Kész vagy már? Azt mondtad, jól értesz az ilyesmihez.
- Ne légy destruktív, és pláne ne lóbáld azt a zseblámpát!
Ha nem látok, nem fog menni.
- Ha nem látsz, nyisd ki a
szemed! - mordult vissza Kisvillám, de azért igyekezett moccanatlanul tartani az
ajtóra vetülő fénykarikát.
Árnyéktáncos pedig
visszafordult munkájához. Tovább szöszölt, aztán megcsúszott a csavarhúzó, és
felsértette a kezét. Újból káromkodott, aztán friss elhatározással elővett egy
kalapácsot, és a nagyobb csavarhúzót feszítővasnak használva nekiesett
kipattintani a zárnyelvet. Az ajtókeret fája reccsenve tört, majd szilánkokat
köpött a nagyvilágba, de feladta. Árnyéktáncos felállt, és arcán büszke
mosollyal kitárta az ajtót.
- Mondtam, hogy ki tudom
nyitni!
- Aha. Meg valami olyat is, hogy nyoma sem fog
maradni... - akadékoskodott Kisvillám, aztán vállat vont, lekattintotta a
zseblámpát, és bement.
A lányok lakása több, mint egyszerű
volt, egyetlen szobából állt, amelyben csak két matrac és egy szék foglalta a
helyet. No meg Szikraszép bőröndjei és Széllovas rakétavetőjének állványa. A
fehérre festett falak sugallta puritán hangulatot csak egy hatalmas, földig érő,
ám keretezetlen tükör törte meg.
Kisvillám mindezzel nem
törődött, odament Széllovas matracához, és a párnájára tette ajándékát.
Árnyéktáncos közben a tükörre írt feliratot bámulta.
"Elmentünk a Diabolóba, és még egy pisztolyt is viszünk.
Kicsit aggódom."
Aztán barátja is mögé lépett, és
megszemlélte a kintről beszűrődő fényben kísértetiesen vöröslő betűket.
- Na, ez tipikus! - mordult fel végül. - A zongoraszékem
mindhárom lábát feltenném rá, hogy Szikraszép írta.
- Hát
tényleg nem tudom elképzelni, hogy Széllovas bármilyen helyzetben is aggódjon,
akár a legcsekélyebb mértékben is - jegyezte meg epésen Árnyéktáncos, aztán
merengőbb hangon folytatta. - Nem kéne utánuk menni? Lehet, hogy bajban vannak.
- Utánuk? - meresztett nagy szemeket Kisvillám. - De hova?
Nagy ez a város, és nagyrésze a pokolhoz tartozik, ezer helyet címezhettek az
ördögnek! És általában, szerinted miféle bajban lehetnek?
- Nem tudom, de ha egyszer Szikraszép aggódik...
- Szikraszép akkor is aggódott, amikor közöltem vele, hogy
a Föld gömb alakú, és forog! Nagyon félt, hogy le fog esni, ha majd alulra
kerülünk - vont vállat Kisvillám, aztán elindult kifelé.
Barátja némán követte. Törte a fejét, és ez ugyan sokáig
tartott, de nem maradt eredménytelen.
- Figyelj, én
emlékszem egy Diabolónak nevezett bárra! - szólalt meg, amikor beültek a
kocsiba. - A negyvenkettesen, kifelé menet, nem sokkal az előtt a leágazás
előtt, amely a Fekete Hölgy kastélyába vezet.
Erre
Kisvillám is elkomorul.
- Szerinted ... oda mentek?
- Hát...
- Na jó, nézzünk a fenevad
szemébe! - bólintott Kisvillám, és a kis Fiat Topolino kihajtott az utcából.
Némán tették meg az utat, és alig fél óra múlva elérték a
benzinkutat, amely mellett a szakadt bár állt. Megálltak, kiszálltak.
- Az Széllovas Kawasakija, nem? - kérdezte Árnyéktáncos.
Kisvillám csak rosszat sejtve bólintott.
- Menjünk be! - javasolta.
És úgy
lett. Beléptek, ám a bárban néma csend, felborult asztalok, mozdulatlanul fekvő
testek fogadták őket.
- Világos - tette csípőre a kezét
Kisvillám. - Széllovas itt járt.
- Aha - bólogatott társa.
- No, keressünk túlélőt!
Ám mielőtt nekiláthattak volna,
egy borostás fickó lépett be a terembe a hátsó ajtón át.
-
Mit akarnak? - kérdezte kicsit talán ellenséges hangon.
-
Semmit! - védekezett Árnyéktáncos kapásból. - Épp csak két lányt keresünk, egy
feketét meg egy vöröset. Azzal a motorral jöttek - mutatott ki a parkolóba.
- Miért, mit akarnak tőlük? - húzta össze a szemöldökét a
pasas.
- Á, semmit, csak beszélni akarok az egyik fejével
- morogta Kisvillám.
És közben azon morfondírozott, hogy
most már tényleg közli Széllovassal, mennyire nem tart nőiesnek egy kocsmai
verekedést.
- No, hát jártak itt. Alig negyed órája. A
fekete verte szét a fiúkat, aztán találkozott pár fickóval, és elhúztak. Egy
fekete Mercin.
Kisvillám tovább komorodott. Itt biztosan
baj van.
- És a társnője, a vörös? - érdeklődött tovább
Árnyéktáncos.
- Lestoppolt egy Coca-colás kamiont, aztán
lelépett ő is. Kifele mentek a városból - válaszolt a borostás immáron kissé
nyugodtabban, aztán megszólalt a hivatástudata, és belépett a pult mögé. -
Akarnak inni valamit?
Kisvillám bólintott.
- Valami erőset. Mondjuk, gint - sóhajtotta.
Általában nem fogyasztott mást, csak vörösbort, de most
szükségét érezte némi lelki támasznak.
- Én nem is tudom -
vont vállat Árnyéktáncos. - Talán egy málnaszörpöt.
És nem
értették, a fickó miért sikolt fel, és rohan ki a hátsó ajtón.
- Épeszű ez?
- Mindenki akkor őrül
meg, amikor akar, hagyjuk! - legyintett Kisvillám. - Nekünk momentán van saját
problémánk. Azt javaslom, menjünk a lányok után.
- Mégis,
hogyan? Egy fekete Merci, meg egy kólás kamion! Ezer futkos belőlük az utakon!
- Azért legalább a Fekete Hölgy kastélyába vezető
leágazásig elmehetünk! - javasolta társa, aztán kimentek, és ismételten
bepréselődtek a Topolinóba.
Kihajtottak a parkolóból, és
besoroltak a forgalomba. Kisvillám a végsebességig pörgette a motort, a kis Fiat
hörögve tiltakozott. A huszadik század acélcsodái pedig, ügyet sem vetve a
csöppség heroikus küzdelmére, állva hagyták őket. Ám mikor már éppen kezdtek
beletörődni a kudarcba, feltűnt előttük egy pirosra festett kamion, amely az út
szélén parkolt. Lassítottak, aztán megálltak előtte.
-
Sehol senki - állapította meg rövid terepszemlézés után Kisvillám.
Árnyéktáncos közben a kamion mögötti leágazás földútjának
a porát fürkészte.
- Itt viszont nemrég behajtott egy
kocsi.
- Fekete Mercedes? - kérdezte mohón társa.
- Ja, Széllovassal a fedélzeten! - mordult fel
Árnyéktáncos. - Honnan tudhatnám? De utána mehetünk.
És
kocogva nekiindult. Kisvillámban felmerült, hogy ezt akár kocsival is
megtehetnék, de aztán arra gondolt, hogy a kamion sofőrje is feltehetőleg gyalog
távozott. Meg általában, így jóval csendesebbek, és lehet, hogy valakin rajta
kell ütniük! Bár jó lenne tudni, hogy kin, fejezte be az értelmetlen fejtörést,
és loholt barátja után.
Ám az hirtelen megállt.
- Baj van?
- Ja. Eltűnt a kocsinyom.
Itt - mutatott a földre Árnyéktáncos.
- Hogyhogy eltűnt?
- Ahogy mondom. Se előre, se hátra nem vezett tovább.
- Azt akarod mondani, hogy ... - és Kisvillám tétován
felmutatott a fekete levegőégbe.
- Akár.
Ám ekkor valami nyögés zavarta meg őket. Hökkenten kapták
fel a fejüket.
- Erre! - vágott neki a bozótnak kis
hallgatódzás után Árnyéktáncos, barátja pedig követte.
Hamarosan újból hallották a zajt, aztán kiértek egy
tisztásra. Egy középkorú, szakadt ruhájú fickó hevert a gyepén, és jajongva
káromkodott. Jöttükre abbahagyta, és megtisztelte őket figyelmével.
- Kik vagytok? - kérdezte idegesen.
- Mit tudsz egy fekete hajú lányról? - esett neki
türelmetlenül Kisvillám, és megragadta a fickó vállát.
A
pasas nagyot nézett.
- Tessék?
- A
barátom azt szeretné, ha elmondaná, ki maga, és mit keres itt - fordított
Árnyéktáncos.
- Én... Én csak egy kamionsofőr vagyok. Ne
bántsanak!
- Ezt kipipálhatod. Tovább! - biztatta
Kisvillám, aztán, mivel a sofőr értetlennek tűnt, megmagyarázta. - Onnan, hogy
felvettél egy vörös lány a Diabolo előtt.
- Felvettem -
bólintott a pasas. - Azt kérte, hogy kövessek egy kocsit, amellyel a bartánője
megy. Hittem neki, olyan nagy bűn ez? Ha tudtam volna, hogy mi lesz belőle...
- A rizsa nem kell. Szorítkozz a tényekre! - intette
Kisvillám.
- Az a kocsi itt fordult le valahol. Én
megálltam, a vörös lány kiszállt. Én meg utána mentem, hogy... szóval...
- Lapozzunk! - könyörült meg rajta Árnyéktáncos.
- Aztán kiértünk erre a tisztásra, és itt már voltak. Pár
fickó meg egy lány. És belémlőttek.
Ezzel a sofőr feléjük
nyújtotta ragacsos kezét.
- Jézusom, vér! - kiáltott fel
Árnyéktáncos, seperc alatt fehérre sápadt, majd a gyomrára szorította a kezét,
és összegörnyedt.
- Kérlek, legalább pár lépéssel menj
arrébb! - háborodott fel Kisvillám, barátja pedig eltámolygott. - Tovább! -
folytatta kíméletlenül.
A sofőr kétségbeesetten próbálta
összeszedni magát.
- Innen elég szakadozott a kép.
Elmentek, az biztos.
- Persze, hogy biztos, hisz nincsenek
itt! - mordult fel Kisvillám. - Mi lett a lányokkal?
-
Elvitték őket. Talán... azt hiszem, előtte a feketét le is ütötték. Meg a
vöröset is... talán.
- Remek! - pattant talpra Kisvillám,
és agyában beindultak a gőzhengerek.
- Izé, segítenének?
- Ja! Arra van a kamionja! - mutatta az utat a tarka inges
férfi, és visszamerült a gondolatai közé.
A sofőr
reszketve és értetlenkedve feltápászkodott, és elindult a mutatott irányba. Cél
nélkül, vakon a félelemtől gázolt át a dzsungelt idéző vadonon, sötét árnyak
szaggaták ruháját, titokzatos hangok téptek az idegeibe. De aztán elérte az
országút megnyugtatóan valós aszfaltját, és meglátta kamionját is, amelynek
piros oldalán biztonságot árasztva kanyarogtak a fehér betűk.
Felkapaszkodott a fülkébe, és padlógázzal indított. Sok
kilométerrel később engedett csak fel lekében a feszültség.
- Ezt megúsztam! - suttogta maga elé.
Oldalán ugyan vérzett egy golyóhorzsolta seb, de már nem
is fájt, és más sérülése nem volt.
A mellkasán lévő,
vöröslő foltot csak másnap reggel vette észre. Nem volt nagy, épp csak mint egy
ötszázlírás. Mint egy golyó bemeneti nyílása... Aztán a hátán meglelte a párját
is. És ez megváltoztatta az életét.
- Hiába, a Fekete Hölgy kastélya
körül sok minden megtörténhet - vont vállat Kisvillám. - Akár az is, hogy egy
kocsinyi maffiózó felszívódik a semmiben.
Árnyéktáncos
közben megvívta és győzelemre vitte csatáját a gyomrában felébredt kígyóval
szemben, és most aránylag higgadtan hallgatta barátját.
-
Tehát azt javallod, hogy tegyük tiszteletünket nála?
- Ha
van jobb ötleted...
- Nem vagyok úgy öltözve - nézett
végig Árnyéktáncos Miki egéren és a pálmafákon, melyek a bermudáján hintáztak.
- Mindegy. Ez vészhelyzet, meg fogja érteni. Menjünk!
És mentek. Gondolataikba merülten lépkedtek, a földutat
követve, míg fel nem tűnt előttük az éjszakánál is sötétebb kastély. Magas
kőkerítés határolta, amely karcsú boltívbe kapaszkodott fel, hogy beengedje az
utat a kertbe. Az ív csúcsán fekete madár ült. Jöttükre felrúgta magát a
levegőbe, és elrepült az épület felé.
A két férfi meg se
torpant, átsétáltak a boltív alatt, majd végigmentek a gondozott kerten, és
végül megálltak a kastély kapuja előtt. Az kopogás nélkül is kitárult.
- Az úrnő a kék szalonban várja önöket! - hajolt meg
előttük a libériás inas, majd félreállt.
Szótlanul léptek
be a csodás terembe. Tükrök játszottak pajkosan az ezer és egy gyertyával
megkoronázott arany csillár fényével, a falakon lévő festmények suttogva
meséltek nekik az élet és a halál apró mozzanatairól. Felsiettek a
márványszobrok őrizte lépcsőn, majd balra fordultak, és beléptek a kék szalon
fehér ajtaján.
Velük szemben, egy szélesölű fotelben ült a
Fekete Hölgy.
- Úrnőm! - ereszkedtek féltérdre.
A hölgy éjszín ruhát viselt, mely bőrének ujjhegynyi
foltját sem hagyta szabadon. Kezét fekete kesztyű takarta, arcát átláthatatlan
fátyol fedte. Hangja bársonyos volt, mint a nyáréjszaka.
-
Üdvözöllek benneteket, kedves barátaim! - bólintott, majd kegyesen csókra
nyújtotta kezét. - Üljetek le! - intett utána a fotellel szemközti kanapéra.
Leültek szorosan összezárt térdekkel, Árnyéktáncos
zavartan és abszolút eredénytelenül takargatta a bermudáján pompázó pálmákat.
- Remélem, nem zavartuk meg nagyon magányát - kezdte
Kisvillám.
- Ó, dehogy! - kacagott fel a hölgy. - Minek
köszönhetem látogatásotokat?
- Nos, attól tartunk...
illetve úgy hisszük ... szóval...
- Nem tud valamit néhány
maffiózóról, aki errefelé tűnt el ma este? - vágta félbe barátja habogását
Árnyéktáncos.
- Maffiózók? A szolgák jelentették, hogy pár
csavargó megzavarta a környék csendjét, és megtették a szükséges intézkedéseket
is.
- Mi lett velük? - kérdezte udvariatlanul mohón
Kisvillám.
- Valamelyik éjdémon bezárta őket a kazamaták
labirintusába - vont vállat a Fekete Hölgy.
- Örökre?
- Dehogy! Csak reggelig. Akkor szabadon elmehetnek.
Kisvillám megnyugodva felsóhajtott.
- Persze, már amelyik megéli - tette hozzá a Fekete Hölgy.
- De ez miért érdekel titeket?
- Nos, velük volt Széllovas
meg Szikraszép - magyarázta Árnyéktáncos, mivel Kisvillám hirtelen nem kapott
levegőt.
- Ó, ez borzalmas! - hajolt előre a hölgy,
és összekulcsolta maga előtt a kezét.
- És mit lehetne
tenni?
- Sajnos nem sokat. Én nem adhatom parancsba egy
démonnak, hogy engedje el őket, ha egyszer már megengedtem, hogy eljátsszon
velük! És a szolgáim közül sem hiszem, hogy bármelyik le merne menni. Még magam
sem tudom, hogy miféle sötét, rég bezárt szörnyetegek élnek odalent! Oda
lemenni... igazi hőstett - fejezte be a Fekete Hölgy csendesen.
Két hősünk összenézett.
- Talán mi
lemehetnénk...
- Remek! - nevetett fel a hölgy. - És hogy
lássátok, mennyire sajnálom, ami történt, adok nektek egy igazfényű drágakövet.
A kazamaták túlvilági sötétjében ugyanis semmi más fény nem látszik -
magyarázta.
- Köszönjük. És ha még egy gombolyagnyi
fonalat is kaphatnánk... - jegyezte meg Kisvillám, aki már hallott a görög
mitológiáról.
- Rendben! - nevetett fel a hölgy, és
felállt. - Kövessetek!
Közben Széllovas kezdett magához térni. Először
azt hitte, a szemének van baja, aztán beletörődött, hogy sötét van. Nagyon
sötét, és hideg, és penészszag. Nohát, nohát, ez valami pince lesz! Vajon
egyedül vagyok-e, gondolta, ám ekkor egy zölden foszforeszkáló szempár hajolt
fölé.
- Jól vagy? - kérdezte Szikraszép.
- Prímán! - felelte hetykén, és rögtön iszonyú fájdalom
nyilallt a lábába és csuklójába.
Arra emlékezett, hogy
combon lőtték, de mi lehet a kezével? Lánccsörgés adta meg a kellemetlen
választ. Felszisszent.
- Hol vagyunk? - kérdezte aztán.
- Valami boltíves helyiségben. - nézett körbe Szikraszép.
- Ajtó is van, és ráadásul nyitva, de ezek a vacak bilincsek a falhoz vannak
rögzítve. És mindenütt iszonyú mocsok. Szerintem itt évek óta nem takarítottak.
- Eléred a cipőmet?
- Nem hiszem.
Széllovas nagyot sóhajtott a sötétségbe. Aztán felemelte a kezét, és ráharapott
a vaskarperecre. Megégette a száját, hogy könnybe lábadt a szeme, de nem adta
fel. Nehogy már ne tudjon elrágni egy alig háromujjnyi rozsdás vasat! Hamarosan
kiszabadult a jobbja. Megrázta, hogy egy kicsit felélénküljön benne a
vérkeringés, aztán felhúzta a lábát, és levette bakancsát. Előhalászta a
talpbetétje alá rejtett kis rugós kést, kipattintotta a pengét, és azzal már
könnyen leszedte a másik bilincset is.
- Hol vagy? -
nézett körbe.
- Itt - villant fel mellette a zöld szempár.
- Nyújtsd a kezed!
Szikraszép
lánccsörgetve felemelte a kezét, és Széllovas őt is megszabadította
bilincseitől. Aztán elővette az öngyújtóját, amelyet szerencsére nem vettek el
tőle, és felkattintotta a lángot. Semmi.
- Te látod az
öngyújtóm fényét? - kérdezte idegesen.
Lehet, hogy mégis a
szemével van valami baj?
- Alig. És olyan furcsán,
homályosan.
Széllovas megnyugodva tette el az öngyújtót.
Tehát nem abban van a hiba, sem nem a szemében. Persze, ez esetben rejtély lapul
a sötétben, de majd kiderül, hogy mi! Mindenesetre vigyázniuk kell, ez az egész.
- És most mi lesz? - zavarta meg Szikraszép.
- Bekötözöm a lábamat - morogta a fekete lány.
- Hát tényleg elég csúfan néz ki!
Széllovas nem válaszolt. Kitapogatta a sebet. Szerencsére
csontot nem ért, de jól érezhetően még benne volt a golyó. Megpróbálta kinyomni,
de nem ment, hát kicsit megtágította a sebet a késével. Közben szótlanul nyelte
a könnyeit.
- Juj! - borzongott Szikraszép.
Aztán, csak hogy ne kelljen néznie a hentesmunkaszerű
operációt, hát rendberakta a haját, leporolta sortját. Sejtette, hogy ennek
ellenére még nagyon tépetten nézhet ki. És még az egyik körme is letört!
Széllovas közben a szájába vette a kést, nehogy elveszítse
ebben az átok sötétben, aztán csak kiszedte a golyót. A trikója aljából kötést
tépett, majd mintha minden rendben lenne, feltápászkodott.
- No, menjünk haza! Mára elegem van! - közölte.
- Oké, vezetlek! - lépett mellé barátnője.
Kitántorogtak az ajtón. Szikraszép érdeklődve nézett szét.
- Nahát, itt vannak!
- Kik?
- Négy ájult pasas. Azt hiszem, azok, akik téged vertek.
Aha, ennek az arcán megvannak a karmolásnyomok is.
-
Remek, lefegyverezzük őket! Segíts! Nekiláttak, és hamarosan siker koronázta
munkájukat. A maffiózók fegyverei megvoltak, sőt, megtalálták náluk a
Széllovastól elvett holmikat is. A fekete lány örömmel szorította magához az
elveszettnek hitt fojtóhurkot.
Közben a főnök lassan
magához tért. Hiába meresztgette a szemét, csak a sötétet látta, de jól hallotta
ám, hogy valaki motoz körülötte. És nagyon rossz, szinte kísérteties érzése
támadt.
- Ki vagy? - kérdezte idegesen.
- Halgass, és jutalmul nem öllek meg! - nyugtatgatta
Széllovas mogorván, és zsebrevágta a könnygázgránátot meg a füstbombát. A főnök
egy kicsit fellélegzett, hogy nincs azért akkor baj, nagyon is evilági az
ellenfél. Nyilván csak a leütése után hallucinálta azokat a szárnyas
oroszlánokat, akik "elragadták" a kocsit. Tiszta hülyeség!
Ám ekkor egy nagy, zöldszín, világító macskaszempár
emelkedett fölé.
- Jézusom, egy oroszlán? - nyögte.
Szikraszép torokból felmordult. A fickó hátrakapta a
fejét, aztán koppant a falon, és visszaájult. - Most mit szórakozol vele? -
mordult rá ingerülten Széllovas a barátnőjére.
- Bocs, azt
hittem, hogy vicces! - szontyolodott el Szikraszép.
-
Nagyon! Meghalt?
- Csak elájult. - Jó, akkor hagyjuk! -
lépett tovább Széllovas, aki nem empátiájáról volt híres. - Van tovább út?
- Igen - bólogatott buzgón Szikraszép, és nem jutott az
eszébe, hogy ebből barátnője semmit sem lát.
- Akkor
rajta! - És... ezeket itthagyjuk?
- Miért, te cipelnéd
őket? - vetette neki oda Széllovas, és ebben maradtak.
Aztán kézen fogták egymást, és tovább mentek. Széles
folyosóra jutottak, amely hamarosan kettéágazott. - Menjünk jobbra! - javasolta
Széllovas.
- Miért pont jobbra? - értetlenkedett
Szikraszép.
- Jó, tőlem mehetünk balra is. A lényeg csak
az, hogy mindig egy irányba. - Miért?
- Mert mindeféle
labirintusból így lehet kijutni! No, rajta! Balra! - unt rá a párbeszédre
Széllovas.
Szikraszép még szívesen elgondolkodott volna,
hogy hogyan is van ez a labirintusokkal, de aztán feladta, és szótlanul vezette
barátnőjét a halott sötétben.
Ugyanabban a halott sötétben, amely a
csapóajtó alatt lapult. Kisvillám idegesen lenézett, aztán magához szorította a
fonalgombolyagot, és elkezdett lemászni. Árnyéktáncos szó nélkül követte.
- Sok szerencsét! - intett még búcsúzóul a Fekete Hölgy,
aztán hátralépett, és az inas becsukta az csapóajtót.
Körbefolyta őket a sötét.
- Hülyék
vagyunk mi - sóhajtotta beletörődötten Kisvillám.
-
Beszélj a magad nevében! - intette Árnyéktáncos, és fél kézzel a fénykövet
tartva követte lefelé.
Hamar leértek a rozsdás létra
aljára. A drágakő barátságos ragyogása kicsit visszarettentette a lent uralkodó
éjszakát. Kisvillám a legalsó létrafokhoz kötötte a fonal végét, aztán
körbenézett. A kőboltozatos, rothadásszagú helyiségből négy folyosó indult,
minden falán egy.
- Mondjuk, arra! - intett Kisvillám.
- Nem kéne inkább kiabálni? Hátha meghallják, és
idejönnek! - habozott barátja.
- Hülyeség! Próbáltál te
már egy pincelabirintusban fel-alá pattogó hangot követni? És egyébként is, ne
ébresszük fel a kazamaták kísérteteit!
- Oké - törődött
bele Árnyéktáncos, magasra emelte a követ, és elindult.
Barátja követte, miközben buzgón tekerte le a gombolyagot.
Hamarosan egy elágazáshoz jutottak, ahonnan egy találomra választott irányba
mentek tovább, maguk mögött húzva a külvilágba vezető fonalat.
A folyosók egyáltalán nem voltak
tiszták, mindenféle hulladék borította padlójukat.
- Most
bal lábbal vigyázz, mert ott van egy vasbilincs! - figyelmeztette Szikraszép
Széllovast, aki engedelmesen magasra emelte a bal lábát.
Majd a jobbal izomból belerúgott valami csörgő láncba.
- Bocs, nem arra a lábadra gondoltam! - szeppent meg
Szikraszép.
Széllovas már nem is tette szóvá.
- Menjünk!
És mentek.
- Itt
valami lyuk van, most óvatosan! - navigált tovább Szikraszép. - Most elágazás!
- Mindig balra! - figyelmeztette Széllovas.
- Persze, mint eddig is. Most hajtsd le a fejed, mert ez
egy alacsony boltív... megint nagy lépés, nehogy összetörd szegény ember
csontjait... hopp, ne félj, az csak a koponyája volt... most meg egy zsinór...
- Zsinór? - torpant meg Széllovas.
-
Aha. Ez egy négyes elágazás, és keresztbe vezet egy zsinór, olyan
térdmagasságban.
- Hozzá ne érj! Lehet, hogy valami
nagyobb pók fonala, amellyel a zsákmányt érzékeli, és ha megpiszkáljuk, akkor
idejön.
- Pók?! - kiáltott fel Szikraszép, de aztán a
szájába gyömöszölte az öklét, hogy nehogy meghallja őket a fenevad.
- Csak óvatosan! - intette Széllovas.
Aztán átlépték a zsinórt, ügyelve, hogy hozzá se érjenek.
Kisvillám pedig buzgón tekerte a gombolyagot. Aztán valami neszt
hallott.
- Te, ez nem valami kiáltás volt? - kérdezett rá.
- Kiáltás?
Egy kicsit hallgatództak,
de maradt a néma csend.
- Hülyeség, mi kiáltana itt? -
kérdezte flegmán Árnyéktáncos, és továbbindult. - Láttam egyszer egy filmet, az
tök ilyen volt. A főhős bekeveredett egy pokollabirintusba, ahol halottak lelkei
vadásztak mindenre, ami élt. De be kellett mennie, hogy kiszabadítsa a főhősnőt,
aki pedig nem is volt jó nő, leszámítva a melleit. Szóval, szegény muksó ott
osont a sötétben, aztán egy szellő elfújta a gyertyáját is. És persze mindenféle
hangok hallatszottak, lánccsörgés meg nyögések. De sikoly, az nem.
Közben Kisvillám rálépett valamire, ami
megreccsent. Nagyot ugrott, aztán megtörölte a homlokát.
-
Muszáj ezt most?
- Nem. És ez nem is érdekes. De a vége!
Egy baromi nagy, sötét, nyálkásan csöpögő óriáspók támadta meg, ami életerővel
táplálkozott, és már befonta a hálójába a főhősnőt is.
- A
nagymellűt - kapaszkodott bele valami biztató momentumba Kisvillám.
- Az csak a végén derült ki, az ágyjelenetnél. Ekkor csak
egy fehér lárva volt, és csak a haja látszott. A pók meg ott csorgatta a nyálát,
hogy milyen remekül jól fog lakni.
- Hagyjuk! - kérte
ismét idegesen Kisvillám.
Árnyéktáncos nem érezte át
barátja feszültségét. Neki ott ragyogott a kezében a kő. Barátságosan meleg volt
az érintése.
Ez az egyetlen biztonságos pont ebben az átok
labirintusban, gondolta Szikraszép, és még szorosabban kapaszkodott Széllovas
kezébe.
Befordultak egy újabb sarkon, aztán megtorpant.
Valami megmozdult a távolban. Valami nagy. Nem pók volt, inkább egy poros és
elhagyatott fémváznak tűnt.
- Mi van? - kérdezte
Széllovas.
- Valami felénk jön - suttogta lehellethalkan
Szikraszép.
- Miféle?
- Traktorváz -
írta le tőle telhetőleg a legjobban bartánője a közelgő veszedelmet.
De ekkor már Széllovas is hallotta, hogy valami súrlódik a
köveken. Keze rákulcsolódott a könnygázgránátjára.
-
Óvatosan kezdjünk el hátrálni, és ha azt mondom, "most", akkor futás! Rendben?
- Oké - hagyta rá Szikraszép.
Széllovas a hangok alapján megbecsülte a távolságot,
kivárt, aztán eldobta a gránátot.
- Most! - kiáltott.
Sarkon fordultak, és nekilendültek, mögöttük robbanás
rázta meg a levegőt. Széllovas botladozva futott, fájt a sebe, és ráadásul
semmit se látott. Szikraszép meg általában nem figyelt a lába elé, ő most félt,
és ez teljesen lekötötte. Így nem igazán csodálkoztak, amikor valamiben nagyon
felbotlottak.
- A francba!
- Jé, ez
megint egy madzag! - csodálkozott el Szikraszép. - Te, most szerinted jön a pók
is?
- Fenét! - tapogatódzott körbe Széllovas.
Gyorsan meglelte a madzag végét.
-
Elszakítottuk?
- Igen. Szóval, miért nem lesz pók?
- Mert ez egy közönséges fonal.
- De
ki lelheti örömét abban, hogy ártatlan járókelőket buktat fel ilyen csúf
csapdákkal?
- Mit tudom én! - morogta Széllovas.
Közben rángatta a fonalat, de a vége csak nem akart
előkerülni.
- Kövessük! - javasolta végül.
- A pókig?
- Nincs pók, és ha jól
hallom, a traktorváz is lemaradt. Mozgás! - intett ingerülten Széllovas.
A vörös lány meg beletörődve követte a szálat, amelyet
Széllovas gondosan felgöngyölített. Jól jöhet az még!
- Állj! - szólt
közbe Kisvillám. - Ez már tényleg valami zaj volt!
- Aha,
de nem kiáltás, inkább valami tompa robbanás.
Hát vártak,
hátha megismétlődik. Ám ekkor a fonal megrándult.
- Te, mi
van, ha valami elszakította?
- Baj - válaszolt
kötelességtudóan Kisvillám.
De közben a szál már olyan
lelkesen rángatódzott, hogy majd kiesett a kezéből a gombolyag.
- Menjünk vissza! - javasolta Kisvillám, és már indult is,
gyorsan visszatekerve a fonalat.
- Te, én fényt látok! -
suttogta idegesen Széllovas.
- Megint zaj! Sőt, ez
lépéseknek hangzik - morogta Árnyékténcos, és magasabbra emelte a fényt.
- Félek - jegyezte meg mindannyiuk helyett Szikraszép.
Aztán egy sarkon összefutottak. Négy torokból szakadt fel
egyszerre a sikoly, a falak messze visszhangozták félelmüket. De még mielőtt
sarkon fordultak volna, és négyen hatfelé futnak, felismerték egymást.
- Hát ti mit kerestek itt? - kérdezte hunyorogva
Széllovas.
A szeme nehezen szokta a fényt.
- Utánatok jöttünk, segíteni. És ti mit kerestek itt? -
válaszolta Kisvillám idegesen.
- Semmiség, csak egy új
Berettát akartam venni egy ismerősömtől, de nem jött össze a találka - vonogatta
a vállát a fekete lány közönyösen.
- Még egy fegyver? Az
agyamra mész! Nem elég, ami van?
- Néha jól jön, ha van az
embernél valami!
- Azért, hogy ha netalántán
tömegmészárolni van kedved, akkor ne kelljen hazaugranod az atombombádért?
Árnyéktáncos felemelt kezekkel közéjük állt.
- Nyugi! Jussunk ki, aztán majd enyeleghettek eleget!
- Tényleg, merre van a kijárat? - kérdezte érdeklődve
Szikraszép.
- A fonal másik végén! - válaszolta büszkén
Árnyéktáncos.
A vörös lány érdeklődve követte tekintetével
a szálat a Kisvillám kezében tartott gombolyagtól egészen a Széllovas kezében
lévő gombolyagig.
- Ez biztos? - kérdezte idegesen.
- Al Capone utolsó dobtáras Thompsonjára! - szitkozódott a
fekete lány, amint leesett neki, hogy mire való a madzag.
- Na, ezt megszívtuk! - bólintott rá Kisvillám. - Honnan
kezdve szedtétek fel?
- Valahol arra szakadt szét -
mutatta Szikraszép készségesen.
Fekete folyosó tátogott
mögöttük, és mintha valami zaj is hallatszott volna belőle.
- Ja, és követ minket egy traktorváz - jegyezte meg
Széllovas, és kibiztosította a zsebében lévő első pisztolyt, amely a kezébe
akadt.
Óvatosan elkezdtek hátrálni.
- Te Árnyéktáncos! A filmben a fickó mit csinált a pókkal?
- kérdezte csendesen Kisvillám.
- Pók?! - sikoltott
Szikraszép.
- Csend! Nem hallom a lépteit! - morogta
idegesen Széllovas.
- Volt nála egy szent ereklye, amelyet
valami múzeumból lopott - válaszolt suttogva Árnyéktáncos, és igyekezett úgy
tartani a fényt, hogy bevilágítsa a furcsán zörgő folyosót.
- És ugye, ilyenünk nincs - suttogta vissza Kisvillám.
- Én még a sminkkészletemet is elhagytam - bólintott
Szikraszép. - És abban sem volt semmiféle szent ereklye.
-
Csend! - figyelmeztette őket Széllovas, és fegyvere célpont után kutatott a
sötétben.
És közben hátráltak, a sötét fenyegetett, a
folyosó sötétlett, az idegeik foszladoztak.
-
Tulajdonképpen csak reggelig kéne kihúzni, aztán az éjdémonok elengednek -
jegyezte meg Árnyéktáncos.
- Éjdémonok?! - sikoltotta
Szikraszép.
- Csend!
- Van valakinél
óra?
- Mondom, hogy elhagytam a táskámat! És a körmöm is
letört.
- Csend, ha mondom, mert megharagszom!
- És belénkereszted a tárat, tudom! És én még meg akartam
ünnepelni együttjárásunk kétszáztizenhét és egyedik napját!
- Nem panaszkodhatsz, azért elég emlékezetes lett! Csak
kár, hogy szegény macskám éhen fog halni.
- Nahát! Nem is
tudtam, hogy cicát tartasz! De miért halna meg?
- Mert én
már nem leszek, hogy etessem!
- Ne demoralizálj, inkább a
fényt tartsd!
- Jajj, egy pókháló!
-
Csendet már!
- És azt még nem is mondtam, hogy a filmben
ott volt a főhős barátja is, és őt megették a holt lelkek.
- Holt lelkek?!!!
Ekkor hatalmas
morranás törte meg a csendet, és persze a hátuk mögül. Széllovas kapásból
fordult, és beleeresztette a tárat a semmibe.
- Tölts! -
adta át a pisztolyt Kisvillámnak, és elővett egy másikat.
- Tölts! - nyomta az a fegyvert barátja kezébe.
- Izé ... fogd meg! - adta tovább Árnyéktáncos
Szikraszépnek, aki úgy vette kézbe, mintha valami döglött halat tartana.
- Széllovas, csinálj ezzel valamit! - nyújtotta tovább
könyörögve a pisztolyt barátnőjének.
Ám Széllovas nem
törődött vele, azt az egyelőre még sötét tömeget figyelte, amely lassan, de
biztosan közeledett. Amint egy kicsit jobb célpontot nyújtott, megint lőtt, majd
elővette az utolsó pisztolyát, annak a tárát is beleeresztette a fekete
masszába, aztán töltött.
- Több táram nincs - jegyezte meg
csendesen.
- Ez mégis mit jelent? - idegeskedett
Szikraszép.
- Kettőt találhatsz - nyugtatgatta Kisvillám.
- A filmben is így volt - bólintott sokat sejtetően
Árnyéktáncos.
Ám ekkor a fekete tömeg megállt. Kicsit
morgott, kicsit szörcsögött, de megállt. Széllovas hitetlen csodálkozással
figyelte.
- Ez megijedt - jegyezte meg csendesen
Kisvillám.
- De mitől?
- Mondjuk,
tőled. Vagy a következményektől.
- Vagy a fénytől - szólt
közbe Árnyéktáncos, és hogy igazolja állítását, kicsit közelebb lépett a
sötéthez.
Az hangtalanul húzódott vissza a kő ragyogása
elől.
- Ez remek! Ez esetben biztonságban vagyunk, csak
hajnalig kell kihúznunk! - lelkendezett Szikraszép.
-
Frászt! Méghogy itt dekkoljunk, és várjunk! - mordult fel Széllovas, és kivette
fénykövet Árnyéktáncos kezéből. - Ha az ellenfél meghátrál, akkor át kell menni
ellentámadásba!
Ezzel még pár lépést tett az ásító sötét
felé.
- Mama, én haza akarok menni! - nyögte megtörten
Kisvillám, aztán beszakadt alattuk a padló.
Nem sokat
zuhantak, aztán gurulás következett, végül belecsobbantak valami vízbe.
És valahol, a távolban, felkelt a nap. A szikázó fény
betört a barlang nyílásán, és arany ragyogásba vonta a kis tavacskát. Mind a
négyen fellélegeztek. Aztán eszükbe jutott, hogy el fognak sülyedni, ha nem
tesznek ellene, hát tempózni kezdtek. Már aki tudott.
-
Segítség! - suttogta két korty között Szikraszép.
Árnyéktáncos nyakon ragadta, mint ahogy a kismacskákat
szokás, és partra vontatta. Széllovas is nehezen boldogult, sebe vérzett, lába
fájt, de persze ő nem kért segítséget senkitől. És nem is fulladt meg, bár a
kezében lapuló fénykövet elejtette, és az szivárványt húzva maga után elsüllyedt
a tó vizében.
A Fekete Hölgy álmodozva nézett bele
öltözködő asztalának ezüst tükrébe.
- Fiatalság! -
suttogta mosolyogva, aztán belenyúlt a képbe.
A
tükörfelszín köríves hullámokat vetett, ahogy a fekete kesztyűs kéz kiemelte
belőle a fénykövet.
A víz pedig szabálytalan ritmust verve
csobogott a partmenti köveken, míg a fiatalok kikászálódtak a tavacskából. Aztán
lihegve, fáradtan kisétáltak a szabadba. Alattuk ébredezett a hegyoldal, a fák
álmos páragomolyagokat pöfögtek, és egyelőre még rekedtesen, de a madarak is
nekivágtak beénekelni magukat.
Kisvillám eldobta magát a
puha fűbe.
- Hogy én ezt megélhettem! Épen, egészben!
Köszönöm, Beethoven!
- Ja - bólintott Széllovas, és
mellételepedett. - Csak az a kár, hogy szarrá ázott a pisztolyom. Egész délután
pucolhatom majd! És még tetanuszoltásra is el kell mennem! - szemlélte meg
mogorván lábsebét.
- Apropó! - emelkedett fel barátja. -
Szóval hogy is volt ezzel a Berettával? Meg a négy maffiózóval? Meg a szétvert
Diabolóval, a meglőtt kamionsofőrrel, és az egész átkozott éjszakával?
- Most ne kezd újra! - nézett rá zordan a fekete lány.
- Mit ne kezdjek?
- Azt teszek, amit
akarok! Felnőtt, független, felelősségteljesen gondolkodó nő vagyok!
- Én meg egy félcédulás bolond, hogy egyáltalán kezdtem
veled! Az aggodalomba fogok belehalni, már látom!
Széllovas persze emelt hangerővel válaszolt, és nem is
teljesen szalonképes dolgokat. Szikraszép lehajtott fejjel hallgatta őket. Szép
dolog a szerelem!
- Jól elvannak, igaz? - lépett mellé
Árnyéktáncos.
- Aha.
- Tudod ...
azért nagyon aggódtam érted - jegyezte meg csendesen a férfi.
- Tényleg? - mosolyodott el zavartan a vörös lány.
- Aha.
- Köszönöm! Te egy hős vagy!
Örökre hálás leszek, hogy megmentetted az életemet! - nézett rá zöld szemeivel
Szikraszép.
Aztán kézenfogták egymást, és elsétáltak az
erdőbe. Mögöttük lassan elhalt Kisvillámék civódása.
Nem
is olyan messze, egy fekete Mercedesben ekkortájt ébredt fel négy megviselt
maffiózó. Mi is történt, dörzsölte meg a fejét a főnök, de nem jutott sokra.
- Indulj! Haza! - morogta azért.
A
sofőr kábán beindította a motort, aztán, már miután felkanyarodtak a főútra,
megszólalt.
- Főnök! Én kiszállok a buliból! Elegem van.
- Igen?
- Igen. Iskolabuszt
szeretnék vezetni! - sóhajtott ábrándosan.
A hátsó ülésen
ülő két izomember egyike előredőlt.
- Én pedig kertész
leszek! - jelentette be csendesen.
- Én meg cirkuszi
erőművész! - válaszolt társa. - Mindig is arra vágytam!
A
főnök bólintott. Tulajdonképpen meg kéne szidni őket a hülyéskedésért, de nem
tette. Érthetetlenül békés hangulata volt.
Aztán arra
gondolt, hogy van a számláján majdnem tízezer dollár. Azt fel lehetne ajánlani
valami nemes célra. Mondjuk, Teréz anyának. Igen, ezt fogja tenni! És a kocsi
megállíthatatlanul suhant velük a jövőjük felé.
A nyár
pedig ragyogott, a pacsirták daloltak, egy kamionsofőr megvilágosodott, és
nekivágott az országútnak, hogy a feltámadásról prédikáljon, az ég kéklett, és a
virágok kacéran kacsintva hívták a méhecskéket.
Valahonnan, messziről tündérek kacagását hozta a szél.