TÜNDÉRMESÉK |
Tegyünk egy kísérletet! Most egy picit csukd be a könyvet,
és nézz ki az ablakon! Megvan? Biztos, nem csalsz? Rendben, hiszek neked! Mit
láttál?
Erre a válasz valószínűleg az, hogy házakat. Már
ha most éppen egy városban vagy, vagy esetleg fákat, utcákat, autókat,
embereket, esőt, napfényt, valamit. Ha vonatban olvasol, akkor melletted
elsuhanó mezőket. Igaz?
Most pedig csukd be a szemed, és
így nézelődj pár pillanatig! Most mit láttál? Szinte hallom a választ: semmit!
És itt van a kutya elásva! Mert ez az általad semminek
titulált valami, nos, ez a fél életedet kitöltő látvány! Minden éjszaka ezt
szemléled! Ez a semmi kísér — megbízható hűséggel — egy életen át, ez nyújt
pihenést, ha belefáradtál a mindennapokba, az imént az ablakon át megszemlélt
való világba. Ez a „semmi” az, amibe minden belefér, amit kitöltenek vágyaid,
érzelmeid, vagy akár a ténylegesen megtörtént események mozaikjai, de ezek is
furcsán könnyedre torzulva. Ez az álom. Hát semminek nevezed még most is?
És ha a válasz erre az, hogy „ó, dehogy, ez minden!”,
akkor megint ki kell hogy ábrándítsalak, mert ez esetben átestél a ló túlsó
oldalára. És ha komolyan gondolod a fenti kijelentést, akkor még azt is meg
merem kockáztatni, hogy hamarosan egy nyugodt intézetben fogod magad találni,
ahol kedves ápolók lesik a kívánságaidat. Mert az álom nem minden, épp csak
mindennek a fele. És még az sem biztos, hogy a szebbik fele.
Ám mindenki előtt nyitott mindkét fél világ, a való épp
úgy, mint az álom! Te is abban kalandozol többet, amelyik jobban tetszik.
Vannak, akik az egyik, és vannak, akik a másik oldalon érzik jobban magukat. Még
olyanok is vannak, akik sohasem lépik át választott világuk határait. Szerencse
kérdése csak, hogy elismert tudósként, művészként, vagy szánnivaló elmebetegként
tekintünk rájuk.
De a többség ismeri mindkét oldalt, ami
alatt azt értem, hogy rendesen fizeti a villanyszámlát, ám azért néha
belegondol, mit is csinálna a villanyszámlással, ha ő lenne Bruce Lee.
És itt élünk a határon mi is. És hogy kik vagyunk ez a mi?
Nos, éppen erről szeretnék beszélni. Hosszú mese lesz, jobb, ha kényelmesen
elhelyezkedsz, kihúzod a telefont, bezárod az ajtót, és magad mellé készítesz
egy pohár teát.
Ja, és még egyet ígérj meg! De igaz
becsületszóra! Amit ha nem tartasz meg, akkor akár el se kezdd az olvasást!
Soha, de tényleg soha, egyik történetnél se csapd le a
könyvet azzal, hogy „márpedig tündérek nincsenek!”
1998