J. E. Lovelock:

GAIA


Szkennelte, javította és tördelte: a Webtigris..


3. FEJEZET


Gaia megismerése


Képzeljük magunk elé a tisztára söpört, napsütötte tengerpartot, miután elvonult a dagály.


Az aranylón fénylő homok egyenletes, sima felszínt képez, melyen minden elszórt szemcse meglelte a helyét. Nem történik semmi.


A tengerpart a valóságban ritkán egészen sima, egyenletes és érintetlen, vagy legalábbis nem sokáig. A csillogó homokfelületet a meg-megújuló szél és a dagály folyamatosan újraformálja. Az események köre azonban behatárolható.


A szemünk elé táruló világban változást mindössze a szélfútta dűnék újabb alakja vagy az apály-dagály homokot át- meg átfodrozó hullámzása jelent.


Tételezzük fel, hogy a máskülönben érintetlen homokos tengerparton apró szépséghiba éktelenkedik.
Egy különálló homokhalom, melyről tüzetesebb vizsgálat után rögvest kiderül, hogy élő teremtmény műve. A gyanú árnyéka sem merülhet fel: homokvárat látunk.
Egymásra tornyozott csonkakúpokból álló szerkezete azonnal felfedi az építés - homokozóvödör -technikáját. A várárok, a felhúzható híd, a rácsos kapu már halványuló bekarcolt vázlata, ahogy a szél kiszárítja és alapállapotukba juttatja vissza a homokszemcséket, szintén jellegzetesek.


Úgyszólván programozva vagyunk a homokvár emberi építményként való azonnali felismerésére.


Ha azonban több bizonyíték kellene annak alátámasztására, hogy a homokdomb nem természetes képződmény, azt mondanánk, hogy nem illik bele a környezetbe.
A part többi része sima szőnyeg, a homokvár viszont még morzsolódik, emellett még egy gyermek homokerődje is túl bonyolult tervezésű és szerkezetű építmény és túlságosan is nyilvánvalóan célt szolgál, hogysem természeti erők véletlen képződménye lehetne.


Még a homok és homokvárak egyszerű világában is jól elkülöníthető négy állapot:


a jellegtelen semlegesség mozdulatlan állapota, a teljes egyensúlyi nyugalom (ami a Földön valójában soha nem létezett, mióta a Nap süt és energiát sugározva mozgásban tartja a levegőt, a tengert és így a homokszemeket is);


a fodrozott homokú tengerpart szélkavarta dűnéinek struktúrált, de még mindig élettelen, ún. "állandósult állapota";


a part, amint homokvár alakjában az élet jelét mutatja


és végül a negyedik, amikor az élet a homokvár építőjének formájában maga is jelen van a színen.


Az élettelen állandósult állapot és az élet jelenléte között elhelyezkedő harmadik rendezettségi fok fontos szerepet kap Gaia utáni kutatásunkban.


Az élő teremtmények építményei - noha élettelenek - gazdag információt nyújtanak építőik szükségleteiről és szándékairól.
Gaia létének nyomai éppoly ideiglenesek, mint a homokvár.
Ha a többi élőlény nem lenne állandóan jelen, javítgatva és újraformálva azt, ahogyan a gyerekek is új várakat építenek a parton, akkor Gaia nyomai hamarosan eltűnnének.


Hogyan tudjuk hát Gaia művét azonosítani és a természeti erők véletlen képződményeitől megkülönböztetni? Hogyan ismerjük fel magának Gaiának a jelenlétét?


Szerencsére nem állunk a felismerés minden eszköze vagy iránytűje nélkül.
Rendelkezünk néhány nyommal.


A múlt század végén Boltzmann elegánsan úgy határozta meg újra az entrópiát, mint a molekulaeloszlás valószínűségének mértékét.


Ez első pillantásra homályosnak tűnhet, de egyenesen elvezet ahhoz, amit keresünk.
Magába foglalja azt a tényt, hogy ha valahol nagyon valószínűtlen molekulaeloszlást találunk, az feltehetően maga az élet vagy annak egyik terméke.


Ha bolygóméretekben találunk ilyen eloszlást, esetleg Gaiát pillantottuk meg, a Föld legnagyobb élő teremtményét.


De milyen egy valószínűtlen molekulaeloszlás?- kérdezhetjük.


Sok lehetséges válasz van, közöttük olyanok, melyek meglehetősen keveset segítenek:


valószínűtlen molekulák rendezett eloszlása (mint Ön, az olvasó) vagy közönséges molekulák valószínűtlen eloszlása (mint pl. a levegő).


Általánosabb érvényű és inkább kutatásunk javára szolgál az alábbi válasz:


olyan eloszlás, ami kellőképpen különbözik a háttérállapottól ahhoz, hogy önálló egységnek tekinthessük.


A másik általános meghatározás szerint a valószínűtlen molekulaeloszlás olyan, aminek létrehozása az egyensúlyban lévő környezetből igényelne energiát. (Mint ahogy homokvárunk is felismerhetően különbözik egysíkú hátterétől és különbözőségének vagy valószínűtlenségének mértéke megegyezik az entrópiacsökkenéssel, illetve azzal a céltudatos élettevékenységgel, amit megtestesít.)


Láthatjuk már, hogy Gaia felismerése azon múlik, vajon találunk-e olyan szélsőséges valószínűtlenségeket a molekulák bolygóméretű eloszlásában, melyek kétségkívül egyaránt különböznek az állandósult állapottól és az elméleti egyensúlyi helyzettől is.


Segíteni fogja kutatásunkat, ha először tiszta képet alkotunk arról, hogyan nézne ki a Föld teljes egyensúlyban és élettelen állandósult állapotában.


Tudnunk kell azt is, hogy mit értünk kémiai egyensúly alatt.


A nem-egyensúlyi állapot olyan, amiből - legalábbis elvben - lehetséges energiát nyerni, mint például amikor homokszemcsék áramlanak egy magasan fekvő pontról egy alacsonyan fekvőig.
Egyensúlyban minden azonos szinten helyezkedik el, nincs több energia.
homokszemek világában valamennyi alkotórészecske gyakorlatilag ugyanolyan vagy nagyon hasonló anyagból van.
A való világban száznál több kémiai elem létezik és ezek az egymáshoz kapcsolódás sokféle módjával rendelkeznek. Néhányuk - szén, hidrogén, oxigén, nitro- gén, foszfor és kén - képes majdnem végtelen számú változatban egyesülni és összekapcsolódni.


Többé-kevés bé ismerjük viszont a levegőben, a tengerben és a felszín kőzeteiben az elemek részarányát. Ismerjük az elemek vegyülésekor és vegyületeik összekapcsolódásakor felszabaduló energia mennyiségét is.


Így, ha feltételezzük valamilyen véletlen zavarforrás tartós meglétét (a homokvilág szeszélyes szele) akkor ki tudjuk számítani a kémiai vegyületek eloszlását a legalacsonyabb energiájú állapotban, vagyis ott, ahol kémiai reakciók útján további energia már nem nyerhető.


Ha a fenti számítást - természetesen számítógép segítségével - elvégezzük, akkor kiderül hogy kémiai egyensúlyban a világ az 1. táblázatban ábrázolt képet mutatja.

(kimaradt táblázat)


Sillen, neves svéd vegyész számította ki először, mi lenne az eredménye annak, ha a Föld anyagait termodinamikai egyensúlyba hoznánk.
Azóta sokan követték és lényegében megerősítették eredményeit.


Ennél a feladatnál a képzelet a számítógép segítségével szabadon szárnyalhat. A gép hűséges és engedelmes szolgaként elvégzi a rengeteg fárasztó számítást.


Földi méretekben el kell fogadnunk néhány végletesen elméleti megszorítást ahhoz, hogy az egyensúlyi állapotot elérhessük.


Képzeljük el, hogy a Földet egy óriási edénybe helyezzük, az edényt tökéletesen lezárjuk majd - mint valamilyen kozmikus méretű lombikban - 15 C fokon tartjuk.
Ezután az egész bolygót addig keverjük, míg valamennyi lehetséges kémiai reakció végbemegy. A felszabaduló energiát elvonjuk, így a hőmérséklet állandó marad.


Végül olyan világot kapunk, amit egyenletesen fodrok és hullámok nélküli óceán borít. A fölötte elhelyezkedő légkör szén-dioxidban gazdag, oxigén és nitrogén viszont nincs benne. A tenger nagyon sós, a fenék talaja kovaföldből, szilikátokból és agyagásványokból áll.


Kémiai egyensúlyban lévő világunk formájánál és pontos vegyi összetételénél fontosabb az, hogy ilyen világban semmiféle energiaforrás nem létezik.


Nem esik eső, nem fúj a szél, nincs apály-dagály, sem energiatermelő vegyi folyamatok.


Nagyon fontos annak a megértése, hogy egy ilyen világ - noha meleg, nedves és el van látva az élet összes kellékével - soha nem hordozhat életet.


Az élet fennmaradásához a Nap folyamatos energiaáramlására van szükség.


Ez a képzeletbeli egyensúlyi világ az alábbi lényeges pontokban különbözik a lehetséges, valóságos, de élettelen Földtől:


a valóságos Föld tengelye körül forog, ugyanakkor kering a Nap körül, kitéve ezáltal a sugárzó energia erőteljes áramának, ami - némi radioaktív sugárzást is tartalmazva - képes a légkör külső rétegeiben lévő molekulákat szétbontani.


Belseje forró, amiről a Földet is létrehozó nukleáris robbanás kataklizmájának törmelékéből származó radioaktív elemek bomlása gondoskodik.


Lenne felhő, eső és valószínűleg szárazföld is. A Nap jelenlegi kisugárzását alapul véve sarki jégtakaró nem valószínű, mivel az állandósult állapotú élettelen világ szén-dioxidban a valóságos mai világunknál gazdagabb lenne, következésképpen lassabban adná le a hőt.


A valóságos, de élettelen világban a légkör külső részein megjelenhetne a víz elbomlásából származó kevés oxigén, a könnyű hidrogénatomok pedig a világűrbe távoznának.


Az még bizonytalan és vitatott kérdés, hogy pontosan mennyi lenne az oxigén. Ez attól függ, milyen sebességgel jutnának redukáló anyagok a Föld belsejéből a kéregbe és attól is, mennyi hidrogén kerülne vissza a világűrből.


Abban viszont biztosak lehetünk, hogy oxigén csak nyomokban lenne jelen, ahogyan jelenleg ez a Marson van.


Ebben a világban lenne hajtóerő, a vízikerekek és szélmalmok működnének, de ritkán akadna kémiai energia.
Semmi tűzgyújtáshoz hasonló dolgot nem lehetne véghezvinni: Mégha fel is halmozódna oxigén a légkörben, akkor sem volna üzemanyag, ami égjen.
Ha lenne is, legkevesebb 12% oxigénre van szükség a légkörben a tűzgyújtáshoz. Ez pedig sokkal több, mint az élettelen világban nyomokban található mennyiség.


Noha az élettelen, állandósult állapotú világ különbözik az egyensúlyban lévőtől, az eltérés közöttük kisebb, mint bármelyikük és a mai, lakott világunk között.


A levegő, a tenger és a szárazföld vegyi összetételében jelentkező jókora különbségek későbbi fejezetek témái.


Itt most az érdekel minket, hogy a Földön mindenütt található kémiai energia, és a legtöbb helyen lehet tüzet gyújtani.


Valójában mindössze 4%-os légköri oxigénszint-növekedésre lenne szükség ahhoz, hogy a világot tűzvész fenyegesse.
25%-os oxigéntartalomnál még a nedves növényzet is folyamatosan égne, miután meggyulladt. A villám okozta erdőtűz mindaddig fennmaradna, amíg lenne éghető anyag.
A gazdagabb oxigéntartalmuk miatt üdítő levegőjű világokról szóló tudományos-fantasztikus történetek valóban a képzelet szüleményei. A hősök űrhajójának leszállása elpusztítaná a bolygót.


A tűz és a kémiai szabadenergia meglétének boncolgatása nem üres szócséplés vagy piromániás hajlam.


Oka az, hogy a felismerhetőség - kémiai megfogalmazásban a szabadenergia - például a tűz gyújtásából nyerhető energia- erősségével mérhető.
Egyedül e mérték alapján is világunk még élettelen részein is felismerhetően különbözik az egyensúlyi és az állandósult állapotú világoktól.


A homokvárak egy nap eltűnnének a Földről, ha nem lennének gyerekek, akik felépítik őket.
Ha az élet elpusztulna, akkor a tüzeket meggyújtó szabad energia is majdnem olyan gyorsan eltűnne, párhuzamosan az oxigén légkörből való elfogyásával.


Ez nagyjából egymillió éves időszak alatt menne végbe, ami semmi egy bolygó életében.


Érvelésünk sarkalatos pontja tehát a következő:


ahogyan majdnem biztosra vehetjük, hogy a homokvárat nem a szél vagy a hullámok élettelen folyamatai hozták létre, úgy igaz ez a földfelszín és a légkör azon kémiai változásaira is, melyek lehetővé teszik a tűzgyújtást.


Rendben van, mondhatnák, Ön meggyőző példával támasztja alá azt az elképzelést, miszerint világunk sok élettelen jellegzetessége - például a tűzgyújtás lehetősége - az élet jelenlétének közvetlen következménye.
De mennyiben segít ez nekünk Gaia megtalálásában?


Azt felelem, hogy ahol ezek az egyensúlytól való jelentős eltérések kiterjednek az egész bolygóra - mint például az oxigén és metán jelenléte a levegőben vagy fáké a Földön - ott valami olyasmit pillantottunk meg bolygóméretekben, ami képes igen valószínűtlen molekulaeloszlást fenntartani és állandósítani.


Azok az élettelen világok, melyek modelljeit a jelenlegi világunkkal való összehasonlítás kedvéért alkottam meg nincsenek túl pontosan meghatározva, és a geológusok az elemek és vegyületek eloszlását megkérdőjelezik.
Természetesen lehet arról vitatkozni, hogy mennyi nitrogént tartalmaz valamelyik élettelen világ. Különösen érdekes lenne többet tudni a Marsról és nitrogéntartalmáról, valamint arról, vajon ez a gáz nitrátok és más nitrogénvegyületek alakjában a felszínen található-e kötött formában, esetleg - ahogyan Michael AlcElroy, a Harvard Egyetem professzora feltételezte - a Világűrbe szökött.


A Mars kiválóan megfelelhetne az élettelen állandósult állapotú világ prototípusának.


A fenti bizonytalanságok miatt vizsgáljuk meg az élettelen, állandósult állapotú világ kialakulásának két további módját, majd hasonlítsuk azokat össze a már tárgyalt modellel.


Fogadjuk el, hogy a Mars és a Vénusz valóban élettelen és helyezzünk el közöttük egy feltételezett, élettelen bolygót.


E bolygó kémiai és fizikai tulajdonságainak viszonyát szomszédaihoz talán úgy képzelhetjük el legjobban, mint egy Finnország és Líbia között félúton elhelyezkedő országét.
A 2. táblázat a Mars, a jelenlegi Föld, a Vénusz és az elméleti, élettelen Föld légköri összetételét mutatja.

(kimaradt táblázat)


A másik módszer annak a feltételezése, hogy valóra válik a bolygónk küszöbönálló végzetét jövendölő jóslatok valamelyike és a földi élet egészen az utolsó mélyen eltemetett anaerob baktériumspóráig maradéktalanul elpusztul.


Mindeddig az elképzelt világvégék egyikének sem volt még halvány esélye sem ilyen mértékű pusztítás véghezvitelére.


Tételezzük azonban fel, hogy a dolog mégis sikerül.
Ahhoz azonban, hogy a kémiai kép változását végig nyomonkövethessük, miközben a Föld egészséges, élő bolygóból halott világgá válik, találnunk kell egy folyamatot, ami az életet a fizikai környezet megváltoztatása nélkül távolítja el a színről.


Sok környezetvédő balsejtelmei ellenére majdnem megoldhatatlan feladat megfelelő gyilkost találni.


Vegyük például az aeroszolok állítólagos fenyegetését az ózonrétegre, aminek megsemmisülése lehetővé tenné, hogy a Nap gyilkos ultraibolya sugárzása az egész földi életet elpusztítsa.


Az ózonréteg teljes vagy részleges eltűnésének ismerjük a kellemetlen következményeit.
Az embert is beleértve sok faj kerülne nehéz helyzetbe, néhányuk pedig elpusztulna.
A zöld növények - a táplálék és oxigén elsődleges forrásai - károsodhatnak.
A kékmoszatok néhány faja viszont, melyek - mint nemrég kimutatták - az ősidők és a mai tengerpartok elsődleges energiaátalakítói, képesek erősen ellenállni a rövidhullámú ultraibolya sugárzásnak.


Az élet bolygónkon nagyon szívós, erős és alkalmazkodóképes egység, aminek mi csak töredékét alkotjuk.


Legfontosabb részei valószínűleg a kontinentális talapzatok fenekén és a szárazföldi talajban élnek.
A nagyméretű növények és állatok viszonylag jelentéktelenek.
Ezek azokhoz az elegáns üzletemberekhez vagy csillogó manökenekhez hasonlítanak, akik bemutatják egy cég termékeit.
Talán vonzóak, de nem elsőrendű fontosságúak.


A talaj és tengerfenék mikrobaéletének szívós és megbízható munkásai az ultraibolya sugárzás bármilyen elképzelhető szintje ellen védve vannak - egyszerűen környezetük átlátszatlansága miatt.

A nukleáris sugárzás halált okoz. Ha egy közeli csillag szupernovává válna és felrobbanna, vajon nem sterilizálná-e a Földet a kozmikus sugarak áradata? Vagy mi történne akkor, ha a Földön felhalmozott nukleáris fegyverek valamilyen világháborúban szinte egyidőben robbannának fel?
Minket és a nagyobbtestű állatokat ez megintcsak komolyan érintene, de kétséges, hogy az egysejtű élet egyáltalán tudomást szerezne az eseményről.

Rengeteg ökológiai vizsgálatot folytattak a Bikini korallzátonyon annak felderítésére, hogy az ott folytatott robbantási kísérletekből eredő erős radioaktív sugárzás kedvezőtlenül befolyásolta-e a korallsziget életét.
Kiderült - dacára a tenger és a szárazföld folyamatos radioaktivitásának - hogy a sugárzásnak kevés hatása volt a térség ökológiájára.
Kivételt képeztek azok a területek, ahol a robbantások a felső talajréteget is elpusztították és csak csupasz sziklát hagytak.

1975 vége felé az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája egy nyolc, tekintélyes tagból álló bizottság jelentését adta ki. A bizottság munkáját a nukleáris robbantások és utóhatásuk szakértői közül kiválasztott negyvennyolc más tudós segítette.

A jelentés szerint a földi nukleáris fegyverkészlet felének - mintegy 10000 megatonnának - felhasználása egy nukleáris háborúban rövid távon csekély, harminc éven belül pedig elhanyagolható hatással lenne az emberi és ember által létrehozott ökoszisztéma legnagyobb részére.
Természetesen mind az agresszor, mind az áldozat katasztrófális helyi pusztítást szenvedne el, de a harcoktól távoli területeken, különösen pedig a bioszféra szempontjából kiemelten fontos tengeri és tengerparti ökoszisztémákban kevés zavar keletkezne.

Mindmáig úgy tűnik, hogy a jelentés érdemben mindössze egyetlen tudományos szempontból bírálható, nevezetesen azon állítása miatt, ami szerint a legjelentősebb bolygóméretű hatás az ózonréteg részleges pusztulása lenne a nitrogén-oxidok miatt, melyek a nukleáris robbanásokból felszabaduló hő hatására keletkeznének.
A jelenlegi vélekedések szerint ez az állítás hibás, mivel a sztratoszféra ózonrétegét a nitrogén-oxidok kevéssé befolyásolják.

A jelentés elkészültekor persze szokatlan méretű és aránytalan aggodalom uralkodott Amerikában a sztratoszféra ózonrétege miatt. A végén ez akár előrelátásnak is bizonyulhat, abban az időben azonban nem volt más - és ma is így áll a dolog - mint csupán gyatra bizonyítékokon alapuló feltételezés.
A hetvenes években még mindig úgy tűnik, hogy a kiterjedt nukleáris háború - noha nem lenne kevésbé borzalmas a résztvevők és szövetségeseik számára - nem válna a sokszor ábrázolt globális pusztulássá és minden bizonnyal kevéssé érintené Gaiát.

A jelentést politikai okokból bírálták - teszik ezt ma is. Felelőtlennek ítélték, mint olyasmit, ami akár bevetésre is bátoríthatja a bombapárti katonai vezetőket.

Látjuk, hogy az élet elpusztítása anélkül, hogy bolygónkat fizikailag megváltoztatnánk, majdnem lehetetlen.
Kísérletünk számára csak tudományos-fantasztikus lehetőségek maradnak.
Állítsuk össze tehát azt a forgatókönyvet, melyben a földi élet egészen az utolsó mélyretemetett spóráig elpusztul.

Dr. Nagyon Kíváncsit, a neves tudóst hatékony és sikeres mezőgazdasági kutatási szervezet alkalmazza.
Nagyon megrázták egy vizsgálóbizottság jelentésének megdöbbentő képei a fejlődő országok éhező gyerekeiről.
Elhatározta, hogy tehetségét és tudományos jártasságát a világ élelmiszertermelése növelésének szenteli, különös tekintettel azokra a fejletlen területekre, ahol a jelentés képei is készültek.
Munkaterve azon az elképzelésen alapul, hogy ezeknek az országoknak az élelmiszertermelését többek között a trágyázás hiánya hátráltatja. Tudja, hogy az ipari államok körülményesnek tartják a használható mennyiségű egyszerű műtrágya (nitrátok, foszfátok) gyártását és helyszínre szállítását.
Tudja azt is, hogy a műtrágyák kizárólagos használatának hátrányai is vannak. Ehelyett azt tervezi, hogy génmanipuláció segítségével nitrogénmegkötő baktériumok igen hatékony törzsét fejleszti ki. Ezzel az eszközzel a légköri nitrogén közvetlenül a talajba juttatható, bonyolult vegyipari technológia és a talaj természetes kémiai egyensúlyának felborítása nélkül.
Dr. Kíváncsi sokéves türelmes kísérletezést folytatott számos sokat ígérő törzzsel, melyek a laboratóriumi földdarabkákon csodát műveltek, de kudarcot vallottak mihelyt átkerültek a trópusi kísérleti helyszínekre.
Mindaddig kitartott azonban, míg egy nap véletlenül meg nem hallotta egy odalátogató agrárszakembertől, hogy Spanyolországban foszfátszegény talajban is jól fejlődő kukoricatörzset tenyésztettek ki.
Dr. Kíváncsi nyomon volt.
Úgy vélte, ilyen talajban a kukorica valószínűleg nem lenne képes segítség nélkül növekedni. Vajon lehetséges, hogy egy olyan baktériummal működik együtt, ami- hasonlóan a lucerna gyökerén élő, a levegő nitrogénjét megkötő fajhoz - a kukorica számára összegyűjti a talaj foszfátjait?
Dr. Kíváncsi a következő szabadságát Spanyolországban töltötte, annak a mezőgazdasági központnak a közelében, ahol az említett kukoricafajtával dolgoztak.
Spanyol kollégáival előzetesen egyeztette látogatását és napirendre tűzték a kérdés megvitatását. Találkoztak, megbeszéléseket folytattak és mintákat cseréltek.
Dr. Kíváncsi művelésbe vette a kukoricát és kitenyésztett belőle egy mozgásra képes mikroorganizmust, ami sokkal hatékonyabban tudta kivonni a foszfátokat a talajrészecskékből, mint bármi más, általa valaha is ismert szervezet.
Az ő képességeivel rendelkező embernek nem esett nehezére, hogy megnövelje az új baktérium alkalmazkodóképességét úgy, hogy az más terményekkel is együtt élhessen - elsősorban a trópusi területek legfontosabb élelemforrásával, a rizzsel.
A Phosphomonas kíváncsicus-szal kezelt gabonafélékkel az angliai területeken folytatott első kísérletek meglepően sikeresek voltak.
Valamennyi kísérletbe bevont termény hozama lényegesen nőtt. Ráadásul egyik helyen sem bukkantak semmilyen ártalmas vagy kedvezőtlen hatásra.
Az Észak-Queensland-i mezőgazdasági állomáson eljött a trópusi kipróbálás napja.
A P. kiváncsicus tenyészetet higított formában, mindenféle ünnepélyesség nélkül a kísérleti rizsföldre permetezték.
Itt azonban a baktérium nemet mondott a gabonával tervezett esküvőre, és izgalmasabb, házasságon kívüli kapcsolatot létesített a rizsföld vízfelületén élő szívós és önellátó kékmoszattal.
Vidáman növekedtek együtt, húszpercenként megduplázódva a meleg trópusi környezetben, miután a levegő és a víz minden szükségeset biztosított számukra. Az apró ragadozó szervezetek normális esetben korlátozták volna a fejlődést, de ez most nem történt meg. A környezetből való foszforelvonás azt minden másra alkalmatlanná tette.
A szóbanforgó rizsföld és a körülötte lévő összes többi terület órákon belül kövér kacsák szivárványszínekben rikító, zöldes hab borította úsztatójához hasonlított.
Feltűnt, hogy valami nagyon rosszul megy és a tudósok hamarosan felfedezték a P. kíváncsicus és az alga kapcsolatát.
A veszélyt ritka gyorsasággal megsejtve intézkedtek, hogy szórják be a rizsvetés egész területét és az elvezető csatornákat gyomirtóval, a burjánzás elpusztítására.
Aznap Dr. Kíváncsi és ausztrál kollégái későn és aggodalmaktól gyötörve kerültek ágyba.
A hajnal a legrosszabb balsejtelmeiket igazolta.
Az új növényözön élő patinaként borította be egy kis patak felszínét, egymérföldnyire a rizsföldektől és csak néhány mérföldnyire a tengertől.
Ismét bevetettek minden gyomirtószert azokon a helyeken, ahol csak az új élő szervezet előfordulhatott. A queenslandi állomás igazgatója kétségbeesetten, de hiábavalóan próbálta a kormányt meggyőzni, hogy azonnal ürítsék ki a területet és hidrogénbomba bevetésével sterilizálják, mielőtt a növekedés ellenőrizhetetlenné válna.

Két nap múlva az algaburjánzás kezdett kiterjedni a part menti vizekre és addigra már túl késő volt. Egy héten belül a Carpentaria-öböl felett hat mérföld magasságban repülő utasok tisztán láthatták a zöld szennyeződést.
Hat hónapon belül az óceán nagyobbik felét és a szárazföld jórészét beborította a zöld nyálka, telhetetlenül zabálva a halott fákat és az alattuk pusztuló állati életet.

Ekkorra Gaia halálosan megroppant. Ahogy túlságosan is gyakran halunk meg hibás sejtjeink ellenőrizetlen növekedése és elburjánzása miatt, úgy lépett a rákos alga-baktérium az egészséges, élő bolygót alkotó sejtek bonyolult változatainak helyébe.
A létfontosságú közös feladatokat végző teremtmények majdnem végtelen sorát egyhangú, falánk hab váltotta fel, ami nem ismert mást, csak a kielégíthetetlen zabálást és burjánzást.

Az űrből szemlélve a Föld zölddel pettyezett halványkékké vált. Mivel Gaia haldoklott, összeomlott a felszín és légkör összetételét az élet számára optimumon tartó kibernetikus szabályozás is.
Az ammónia biológiai előállítása már régen megszűnt. A bomló anyagok - beleértve az alga hatalmas mennyiségeit is - kénvegyületeket termeltek melyek a légkörben kénsavvá oxidálódtak.
A szárazföldre hulló eső egyre savasabb lett, tartósan lakhatatlanná téve azt a bitorló számára.
A létfontosságú elemek hiánya fokozatosan kezdte kifejteni hatását, az algaburjánzás fokozatosan gyengült, majd csupán néhány félreeső területre korlátozódott, ahol még volt egy darabig tápanyag.

Nézzük hát, hogyan haladna a megroppant Föld lassan de elkerülhetetlenül sivár állandósult állapota felé.

Az idő nagyságrendje persze millió éves vagy akár nagyobb is lehet.
A viharok, a Nap és a kozmikus sugárzás tovább bombáznák védtelen világunkat és megbontanák a stabilabb kémiai kötéseket, lehetővé téve számukra, hogy az egyensúlyi állapothoz közelebb álló formákat képezzenek.
A létrejövő reakciók legfontosabbika az volna, amelyik az oxigén és az elpusztult szerves anyag között lépne fel.
A szerves anyag fele oxidálódna, a maradékot eltemetné a sár és a homok. Ez a folyamat az oxigénmennyiség töredékét használná csak fel.
Lassúbb, de hatásosabb lenne az oxigén kapcsolódása a vulkánok redukált gázaihoz és a levegő nitrogénjéhez.
Mialatt a Földet salétromsavas és kénsavas esők mosnák, az élet által mészkő és kréta formájában megkötött szén-dioxid visszakerülne a légkörbe.

Amint az előző fejezetben elmondtuk, a szén-dioxid úgynevezett "üvegház-gáz".
Ha kis mennyiségben van jelen, növekménye arányos a levegő hőmérsékletére gyakorolt hatásával, azaz - ahogyan a matematikusok mondják - az összefüggés lineáris. Ahogy azonban a levegő szén-dioxid koncentrációja eléri vagy meghaladja az egy százalékot, új, nemlineáris hatás lép be és a hőmérséklet gyorsan emelkedik. A szén-dioxidot megkötő bioszféra hiányában az arány valószínűleg meghaladná az egy százalékot. A Föld gyorsan a víz forráspontja közelébe melegedne.
A növekvő hőmérséklet meggyorsítaná a kémiai reakciókat és siettetné a kémiai egyensúly felé történő mozgást.
Időközben a sterilizáló forró víz eltüntetné a pusztító alga összes nyomát.

Jelenlegi világunkban a vízgőz a rendkívül alacsony hőmérséklet miatt a felszintől mintegy kétmérföldes magasságban olymértékben csapódik ki a levegőből, hogy mindössze egymilliomod résznyi marad. Ennek a csekély felfelé haladó töredéknek - ami később bomlása során oxigént termel - lassú mozgása miatt nincs jelentősége.
A forró tengerek vad időjárása azonban valószínűleg akkora viharfelhőket képezne, melyek egészen az atmoszféra felső rétegébe nyúlnának, növelve annak nedvességét és hőmérsékletét.
Ez azután a víz további gyors bomlását, a keletkezett hidrogén világűrbe távozását és az oxigén gyorsabb termelődését segítené elő. Még több oxigén létrejötte gyakorlatilag eltávolítaná a nitrogént a légkörből. Az atmoszféra végül szén-dioxidból, vízgőzből és némi oxigénből állna, valamint a ritka argongázból és rokonaiból, melyek nem játszanak kémiai szerepet.
A Földet állandóan ragyogó fehér felhő boritaná - egy második Vénusz, csak nem olyan forró.

A teljes egyensúly beállása más úton is végbemehet.

Ha az alga telhetetlen növekedése során nagyrészt elfogyasztaná a légköri szén-dioxidot, akkor a Föld a visszafordíthatatlan lehűlés útjára léphet.
A szén-dioxid felesleg túlmelegedéshez vezethet, légköri hiánya viszont gyors lehűlést idézhet elő.
A bolygó legnagyobb részét hó és jég borítaná, megfagyasztva az utolsó, túl rámenős életformát.
Oxigén és nitrogén vegyülése továbbra is végbemenne, csak lassabban.
Végeredményként többé-kevésbé fagyott bolygót kapnánk, alacsony nyomású, ritka szén-dioxid és argon légkörrel, valamint oxigén és nitrogén nyomaival.
Más szavakkal: mint a Mars, csak nem olyan hideg.

Nem tudhatjuk biztosan, melyik változat valósulna meg. Ami biztos, Gaia intelligens hálózatának bonyolult vezérlő- és szabályozórendszere teljes elpusztítása után nincs visszaút.

Az élettelen Föld nem lenne többé minden szabályt megszegő, színpompás különc, hanem állandósult állapotában józanul beállna a sorba halott fivére és nővére, a Mars és a Vénusz közé.

Emlékeztetném Önöket arra, hogy az előző történet a képzelet szüleménye.
Tudományos modellként elfogadható, de csak akkor, ha a feltételezett baktérium stabilan fennmaradhat és korlátozás, ellenállás nélkül fejtheti ki agresszióját.

Mikroorganizmusok génmanipulációja azóta folyik az emberiség javára, mióta sajt és bor előállítására háziasították őket.
Mint a területen gyakorlott bármelyik szakember megerősítheti - és ezt valóban minden gazdálkodó tudja - a háziasítás nem tesz alkalmassá vad körülmények elviselésére.
A közvéleményben a déenes-re is kiterjedő génmanipulációkkal kapcsolatban igen erős az aggodalom, így épp ideje volt, hogy nem kisebb szaktekintély, mint John Postgate erősítse meg: ez a kis tudományos-fantasztikus történet valóban csak a képzelet szüleménye.

A valóságos életben rengeteg tilalom kerül a genetikai kódba, az élő sejtek közös nyelvébe.
Szükség van bonyolult biztonsági rendszerre annak érdekében, hogy a ritka, törvényen kívüli fajok ne válhassanak hirtelen bűnözőszindikátussá.

Az élet története során az életképes genetikai kombinációk mikroorganizmusok számtalan nemzedékén keresztül kerültek kipróbálásra.

Hosszú ideje tartó folyamatos, szabályos létünk talán valamilyen újabb gaiai szabályozási módszernek tulajdonítható, ami gondoskodik arról, hogy a csalók sose kerülhessenek túlsúlyba.


Következő fejezet | Előző fejezet | Vissza a tartalomjegyzékhez