|
William F. Nolan ISMERETLEN GYŐZTES
Megjegyzés Az alábbiakban olvasható szöveg egy magnószalagra rögzített rendőrségi kihallgatás átirata. A bejelentő Mrs. Franklin Evans, Woodland Hill-i lakos, Kalifornia, a kihallgatást végző tiszt Harry W. Lyle hadnagy, Kansas City Rendőrség. Az átirat kelte: Kansas City, Missouri, 1984. július 12.
Lyle: ...amennyiben azt akarja, hogy segítsünk önnek, minden adatra szükségünk van. Mikor érkeztek ide, Mrs. Evans? Mrs..Evans: Csak ma reggel. New Yorkból hazafelé Kaliforniába megálltunk egy kicsit. A repülőtérnél jártunk talán, amikor Franknek egyszer csak eszébe jutott ez a múlt-dolog. Lyle: Milyen dolog? Mrs. Evans: Hogy meglátogassa a régi környéket... ahová iskolába járt... a házat, ahol felnőtt... Vagy huszonöt éve nem járt erre. Lyle: Tehát ön és a férje tervezték ezt a... nosztalgiatúrát? Mrs. Evans: Tervezni? Szó sincs róla. Csak úgy hirtelen jött az ötlet. Franket látszólag teljesen hatalmába kerítette... Lyle: Pontosan mit csináltak? Mrs. Evans: Taxiba ültünk, és kimentünk a Flora Avenue-re... a 31. utcához, ahová elemibe járt. A környék... hát nyilván tudják, micsoda lepusztult vidék már, az iskola se működik, bezárták. De Frank talált egy nyitott ablakot, és bemászott... Lyle: Ezalatt ön várt? Mrs. Evans: Igen... a taxiban, Frank rettenetesen... feldúlva jött ki... azt mondta... elég furcsán hangzik. .. Lyle: Folytassa, kérem! Mrs. Evans: Szóval, azt mondta, hogy... egészen megérintette a gyerekkora ott bent. Az arca hamuszürke volt... és remegett a keze. Lyle: Azután mit csináltak? Mrs. Evans: Továbbmentünk.taxival a 31. utcán, föl az Isis Színházhoz. Frank szombat délutánonként eljárt a gyerekek horror-show műsorára, a Troost és a 31.. utca sarkán lévő moziba... ahol minden héten mást adtak... Drakula... meg Frankenstein... tudja... Lyle: Tudom. Mrs. Evans: Most pornómozi... de Frank azért vett egy jegyet... és bement egyedül. Azt mondta, fölmegy az erkélyre, megkeresi a régi helyét... vajon megvan-e még. . . Lyle: És? Mrs. Evans: Nagyon megrendülve jött ki, mondván, megint megtörtént. Lyle: Mi történt megint? Mrs. Evans: Megint az az érzés fogta el, hogy a múlt megérintette... a gyerekkora... mintha... Lyle: Mintha? Mrs. Evans: Mintha átléphetné a múltat és jelent elválasztó vonalat... és visszalépne a gyerekkorába... ezt mondta... Lyle: Az Isistől hová mentek? Mrs. Evans: Frank kifizette a taxit... gyalog akart a régi házukhoz menni... ahol felnőtt... a 33. és a Forest utca sarkán. Lesétáltunk a Trooston a 33-ig, lebujok és hamburgerstandok mentén... idegesített... mert... nem szoktunk mi hozzá az effajta környékhez.:. Szóval odaértünk a 33. utcára, aztán lementünk a Foresten... az úton Frank elmesélte, mennyire utált gyerek lenni. . . alig várta, hogy nagy, felnőtt legyen ! Számára a gyerekkor lidércnyomás volt... Lyle: Akkor mire volt jó ez a nosztalgiatúra? Mrs. Evans: Nem is nevezném annak... inkább... afféle ördögűzésnek... Frank azt mondta, hogy míg Kaliforniában éltünk, ott is mindvégig kísértették a gyermekévei... most megpróbált megszabadulni tőlük... vagy szembenézni velük... valóban elmúltak-e... és soha többet nem térhetnek vissza... Lyle: A Forest Streeten mi történt? Mrs. Evans: Odaértünk a régi házukig... pont a két sarok között félúton... a 3337-es szám... kicsi, rogyadozó faház, rémes állapotban... arrafelé persze minden ház rémes állapotban van. . . csupa lyukas spaletta, törött ablak... szemét az udvarban... Frank csak állt a ház előtt, hosszú ideig meredt rá... aztán mormolni kezdett valamit... egyre csak hajtogatta... Lyle: Micsodát? Mrs. Evans: Kántálta, mint egy litániát... újra és újra: "Gyűlöllek ! Gyűlöllek !" Lyle: Úgy érti, ezt önnek mondta? Mrs. Evans: Jaj, nem, dehogy nekem! Kérdeztem is, hogy mit... Azt felelte, a gyereket gyűlöli, aki valaha volt, aki abban a házban lakott. Lyle: Értem. Kérem, folytassa, Mrs. Evans! Mrs. Evans: Azután azt mondta, bemegy. Be kell mennie a házba... de nagyon félt. Lyle: Mitől? Mrs. Evans: Mitől? Nem tudom. Csak annyit mondott, várjam meg ott kint a ház előtt. Fölment a rozzant kis tornácra... kopogott. Senki nem nyitott ajtót... akkor lenyomta a kilincset... az ajtó nem volt zárva. . . Lyle: A ház üres volt? Mrs. Evans: Igen. Szerintem rég nem lakott ott senki... . az ablakok mind bedeszkázva. . . a kocsifelhajtót fölverte a gyom... én is a tornác felé indultam, de Frank intett, hogy ne. Berúgta az ajtót, egy fél lépést tett befelé, aztán megfordult... rám nézett ...valami szörnyű félelem volt a tekintetében. Végigfutott rajtam a hideg, megint elindultam felé... de hátat fordított, és bement... az ajtó becsukódott mögötte. Lyle: És azután? Mrs. Evans: Vártam, Tizenöt percet... húsz percet... fél órát... de Frank nem jött elő. Ekkor én is fölmentem a tornácra, és benyitottam... szólongattam. . . Lyle: Semmi válasz? Mrs. Evans: Semmi. A ház olyan volt, mint egy üres barlang... visszhangzott... de válasz nem jött... bementem, átkutattam az egészet, benéztem minden szobába... de nem volt sehol... eltűnt... Lyle: Talán a hátsó ajtón ment ki. Mrs. Evans: Nem. A hátsó ajtót is beszögezték. A szögek rozsdásak voltak. Évek óta senki nem nyitotta ki azt az ajtót. Lyle: Akkor az ablakon. Mrs. Evans: Mondom, hogy be voltak deszkázva! A párkányokat meg vastag por lepte. Lyle: A pincét megnézte? Mrs. Evans: A pinceajtót igen. Zárva találtam, azon is többéves porréteg. Lyle: Hát akkor hová a pokolba mehetett? Mrs. Evans: Honnan tudjam, hadnagy úr? Ezért jöttem a rendőrségre... ezért fordultam magához… meg kell találnia Franket!
Megjegyzés Lyle hadnagy nem találta meg Franklin Evanst. Az ügyet az Eltűnt Személyek osztályára utalták, Mrs. Evans pedig egy héttel később viaszátért kaliforniai otthonába. Az első éjszaka rossz álom, lidércnyomás gyötörte. Ez a végsőkig felzaklatta; nem tudott sem enni, sem pedig aludni többet, ideg-összeroppanást kapott. Mrs. Evans ekkor pszichiáterhez fordult. A következő párbeszéd egy magnóra rögzített beszélgetés része, amely dr. Lawrence Kedding pszichiáter Beverley Hílls-i rendelőjében hangzott el. Az átirat kelte : Beverley Hills, Kalifornia, 1984. augusztus 3.
Mrs. Evans: Az otthoni hálószobámban, az ágyban. Mintha éppen akkor ébredtem volna... Körülnéztem... minden rendben volt... a szobában minden a helyén. Kivéve őt. Egy fiú állt az ágyam mellett. Kedding: Felismerte ezt a fiút? Mrs. Evans: Nem: Kedding: Mondja el, hogy nézett ki! Mrs. Evans: Kilenc- vagy tízéves lehetett... rémes egy gyerek... arcán, szemében elszánt gyűlölet. Könyékben lyukas, fekete pulóver volt rajta, meg térdnadrág, amilyet régen a kisfiúk hordtak... meg fekete teniszcipő. . . Kedding: Beszélt magához? Mrs. Evans: Először nem. Csak mosolygott... gonosz, elvetemült mosollyal... adtán megszólalt… és annyit mondott, hogy végül ő... győzött. .. azt akarta, hogy tudjam : ő győzött. . . Kedding: ,Miben győzött? Mrs. Evans: Én is ezt kérdeztem tőle... álmomban szép nyugodtan megkérdeztem, hogy miben győzött. . . azt válaszolta... istenem, azt válaszolta... Redding: Folytassa, Mrs. Evans! Mrs. Evans: ...hogy legyőzte Franket! ...hogy a férjem soha többé nem jön vissza... mert ő, a gyerek, örökre hatalmában tartja... örökre! Felsikoltottam, és felébredtem. Abban a pillanatban eszembe jutott valami. Kedding: Mi jutott eszébe? Mrs. Evans: Frank anyja... a halála előtt... elküldött nekünk egy albumot. Régóta őrizgette... Frank gyerekkori fényképei meg bizonyítványai voltak benne... Frank sose vetett rá egyetlen pillantást se. . . valahová a szekrénybe dugta... az álmom után előszedtem, és addig keresgéltem, míg meg nem lett... Kedding: És...? Mrs. Evans: Emlékeztem Frank egy fényképére... tízéves korából... a házuk kertjében áll... és mosolyog… ugyanaz a rémes mosoly. .. és sötét pulóverben van, aminek mindkét könyöke lyukas... meg bricseszben... fekete teniszcipőben... pontosan ugyanaz a fiú volt... Frank gyűlölt fiatalabbik énje... már tudom, mi történt abban a házban. Kedding: Mondja el nekem! Mrs. Evans: A fiú ott várt rá... abban a szörnyű, málladozó, halott házban. . . várta, hogy Frank visszatérjen... annyi éven át... várt, hogy elragadja... mert ő is gyűlölte azt a felnőttet, aki Frank lett, ahogy Frank is gyűlölte a gyereket, aki valaha volt... a fiúnak tehát igaza lett. .. Kedding: Miben lett igaza, Mrs. Evans? Mrs. Evans: …abban, hogy ő, győzött... annyi évén át várt... de végül ő győzött... és Frank vesztett.
|