Isaac Asimov - A csipes mosolya


    
     Johnson mesélt, ahogy az öregek szoktak. Elõre figyelmeztettek, hogy a csipesekrõl fog beszélni, azokról a különös alakokról, akik a huszonegyedik század elején egy nemzedéknyi idõre feltûntek az üzleti életben. De hát végül is õ fizette a kitûnõ vacsorát, úgyhogy szívesen végighallgattam.
     Az elsõ szava pontosan az volt, amire számítottam.
     - A csipeseket - kezdte - semmiféle módon nem korlátozták akkoriban. Manapság annyira gúzsba kötik õket a szabályozók, hogy jóformán semmire sem használhatók, de akkoriban… Egy csipesnek köszönhetõ, hogy milliárdos nagyságrendû cég lettünk. Tudja, én választottam ki…
     - Azt mondják, nem voltak hosszú életûek - vetettem közbe.
     - Akkoriban nem. Egyszerûen kiégtek. Ha az idegrendszer kulcsfontosságú pontjaiba mikrocsipeket építenek be, akkor maximum tíz év alatt kiégnek a vezetékek. Tehát ilyenkor a csipesek nyugdíjba vonultak, csak tudja, egy kicsit gügyék lettek.
     - Csodálom, hogy bárki is vállalkozott ilyesmire.
     - Hát igen, az idealisták borzadtak a dologtól, azért is szabályozták aztán a kérdést, de a csipesek nem jártak igazán rosszul. Csak kevesen tudták a csipeseket használni - valami ismeretlen okból nyolcvan százalékban férfiak voltak -, de amíg dolgoztak, úgy éltek, mint a milliomosok. Utána meg elsõ osztályú ápolásban részesültek. A helyzetük nem nagyon különbözött az élsportolókétól, tízévi aktivitás után visszavonultak.
     Johnson belekortyolt az italába.
     - Tudja, egy szabályozatlan csipes, ha jól építették bele a szerkentyûket, és tehetséges volt, befolyásolni tudta a többiek érzelmeit. Annak alapján döntöttek, amit a másik agyában érzékeltek, és a saját cégük érdekében megerõsíthették vagy gyöngíthették a konkurencia döntéseit. De szó sem volt tisztességtelen játékról, a másik cégnek is megvoltak a maga csipesei. - És felsóhajtott. - Az ilyesmit manapság tiltja a törvény. Sajnos.
     Azt hallottam, még mindig folyik fekete csipezés - válaszoltam félénken.
     - Nincs kommentár - morogta Johnson.
     Ennyiben hagytam a dolgot, az öreg meg folytatta:
     - De még harminc éve is megvoltak a lehetõségek. A cégünk akkor teljesen jelentéktelen fogaskereke volt a gazdasági életnek, de felfedeztünk két csipest, akik, hajlandónak mutatkoztak a szolgálatunkba állni.
     - Kettõt? - Ilyet még sosem hallottam. Johnson rám kacsintott.
     - Eegen, összejött a dolog. Persze nem nagyon híreszteltük a dolgot, de hát ügyesen toboroztunk, és a dolog már akkor is hajszál híján törvénytelen volt. Persze nem tudtuk mindkettõt felvenni, két csipes képtelen együtt dolgozni. Valahogy olyanok, mint a sakknagymesterek. Ha egy szobába kerülnek, önkéntelenül is egymással kelnek versenyre, megpróbálják befolyásolni és megzavarni a másikat. Nem lesznek hajlandók leállni, sõt nem is volnának rá képesek, és hat hónapon belül kiégetik egymást. Sok cég igen, drágán tanulta meg ezt a leckét, amikor elõször feltûntek a csipesek.
     - El tudom képzelni - mormoltam.
     - Így aztán, miután nem szerezhettük meg mindkettõt, természetesen az erõsebbiket akartuk felfogadni, és hogy melyik az erõsebb; azt csak úgy dönthettük el, ha összeeresztjük õket, de úgy, hogy ne tehessék egymást tönkre. Én kaptam meg a feladatot, és értésemre adták, hogy ha nem a jobbikat választom, az én karrieremnek is lõttek.
     - És mit csinált, uram? - Persze tudtam, hogy sikerrel járt. Senki nem lesz véletlenül egy világcég elnök-vezérigazgatója.
     - Improvizálnom kellett - mondta Johnson. - Elõször külön-külön vettem õket nagyító alá. Megjegyzem, a csipesek valódi énjét titokban kellett tartani akkoriban, hisz ha valakirõl kiderült, hogy csipes, szinte hasznavehetetlenné vált. Így aztán kód szerint tartottuk õket nyilván, mint C-12-õt és F-17-et. Mindketten húszas éveik végén jártak, C-12 egyedülálló volt, F-17 nemrég jegyezte el magát.
     - Eljegyezte magát? - Kissé meglepõdtem.
     Hát persze. Hisz a csipesek is emberek, és a nõk buknak a férfi csipesekre. Biztos, hogy gazdagok, és ha visszavonulnak, rendszerint az asszony kezelheti a vagyonukat. Nem is rossz üzlet egy fiatal nõnek. Szóval összehoztam õket, és F-17 menyasszonyát is meghívtam. Bíztam benne, hogy vonzó lesz, és az is volt. Életemben nem láttam még ilyen gyönyörû nõt, magas volt, a szeme sötét, az alakja ragyogó, és csak úgy sugárzott belõle az izzó szexualitás.
     Johnson gondolatai egy pillanatra elkalandoztak, de aztán folytatta:
     - Komolyan mondom, én is nagyon szerettem volna megszerezni a nõt, de hát elég valószínûtlen volt, hogy valaki, aki fogott magának egy csipest, lecserélje egy osztályvezetõ-helyettesre, ugyanis akkoriban az voltam. Egy másik csipes persze egész más, és láttam, hogy C-12-re ugyanolyan nagy hatást tett, mint rám. Egyszerûen nem tudta róla levenni a szemét. Így aztán szépen hátradõltem, hogy kivárjam, ki fog a nõvel együtt elmenni.
     - És melyikük nyert, uram?
     - Két napig tartott a heves szellemi harc. Biztos mindegyiküknek vagy egy hónapja ráment a munkaképességébõl, de végül is az ifjú hölgy C-12 új jegyeseként távozott.
     - És ön ezek után C-12-t vette fel a céghez. Johnson megvetõen nézett rám.
     - Megbolondult? Szó sincs róla. Természetesen F-17-et választottam. C-12-t az egyik jelentéktelen leányvállalatunknál parkoltuk le. Tudja, mivel ismertük, sehol máshol nem alkalmazták volna.
     - Félreértettem önt? Hisz azt mondta, C-12 elhódította F-17 menyasszonyát. Hát akkor nyilván C-12 volt a jobbik.
     - Igen? A csipesek nem mutatják ki az érzelmeiket, legalábbis nem a nyilvánvalóakat. Az üzlet érdeke azt kívánja, hogy a csipes elrejtse erejét, így szakmai követelmény náluk a fapofa. De én nagyon alaposan megfigyeltem õket, hisz a saját állásomat kockáztattam, és amikor C-12 elment a nõvel, halvány mosolyt vettem észre F-17 arcán, és úgy tûnt, a szeme gyõzedelmesen felvillan.
     - De hát elvesztette a menyasszonyát.
     - Az nem jutott eszébe, hogy esetleg meg akart tõle szabadulni, és a feladat nem volt valami könnyû? El kellett érnie, hogy C-12 akarja a nõt, és hogy az is akarja õt, és elérte. Gyõzött.
     Ezen mélyen elgondolkoztam.
     - De hogy lehet olyan biztos a dolgában? Ha a nõ tényleg olyan szuper volt, mint mondta, ha csak ágy izzott benne a szexualitás, hát akkor F-17 nyilván meg akarta tartani.
     - De F-17 volt az oka, hogy olyan kívánatosnak láttuk - válaszolta Johnson komoran. - Persze C-12-t célozta meg, de olyan erõvel, hogy még rám is nagy hatással volt a dolog. Miután a meccs véget ért, és C-12 elment a nõvel, megszabadultam a befolyástól, és megláttam, hogy a nõben van valami kemény és kiélt, ellenszenves ragadozó pillantása volt.
     Így aztán azonnal felfogadtam F-17-et, és igazán nagyon jó munkát végzett. A cég eredményeit maga is ismeri, én pedig, mint tudja, elnök-vezérigazgató vagyok.

Damokos Katalin fordítása