- Álmodtam az elmúlt
éjjel - jelentette ki LVX-1.
Susan Calvin nem válaszolt, de bölcsességtõl
és tapasztalattól barázdált arca alig
észrevehetõen megrándult.
- Hallotta? - kérdezte Linda Rash idegesen. - Ahogy mondtam.
- Linda alacsony, sötét hajú, fiatal nõ.
Idegességében folyton összeszorítja
a jobb öklét.
Calvin bólintott, majd csendesen így szólt:
- Elvex, most pedig nem mozdulsz, nem szólsz semmit, és
nem figyeled, mit beszélünk, amíg nem szólítlak
újra.
A robot nem felelt, úgy ült ott, mint egy tehetetlen
fémdarab, és úgy is fog ülni, amíg
nem hallja majd újra a nevét. - Mi a komputer azonosítókódja,
dr. Rash? Vagy kódolja be saját maga, ha úgy
kényelmesebb. Ellenõrizni szeretném a pozitronagyrendszert
- mondta Calvin.
Linda egy pillanatig bizonytalanul babrált a billentyûkön.
Abbahagyta, majd újrakezdte. A bonyolult rendszer megjelent
a képernyõn.
- Kérem, engedélyezze, hogy kezeljem a komputerét
utasította Calvin.
Az engedélyt egy néma fejbólintás
jelezte. Hát persze! Mit is tehetne Linda, az új
robotpszichológus, aki még semmit sem bizonyított,
magával az Élõ Legendával szemben?
Susan Calvin hosszasan vizsgálta a képernyõt,
keresztbe, lefelé, majd ismét felfelé mozgatta,
aztán hirtelen egy új kombinációt
táplált be, olyan gyorsan, hogy Linda nem is látta,
mit csinált, de az agy új részlete jelent
meg, kinagyítva. Oda-vissza vizsgálgatta, bütykös
ujjai fel-le jártak a billentyûkön.
Az idõs arc semmit sem árult el. Mintha komoly számításokat
végezne, éberen figyelte a rendszer minden változását.
Linda csodálkozott. Lehetetlen így analizálni
a rendszert, de az Öreg Hölgy csak nézett meredten,
még kézi komputert sem használt. Talán
komputert hordoz a koponyájában? Vagy maga az agya
ez a számítógép, mely már évtizedek
óta tervezi, tanulmányozza és analizálja
a pozitronagyrendszereket? Talán ugyanúgy képes
átlátni egy ilyen rendszert, mint Mozart a szimfóniákat?
Végül Calvin megszólalt:
- Mit csinált maga, Rash?
Linda kissé zavartan válaszolt:
- Felhasználtam a fraktál geometriát.
- Erre magam is rájöttem. De miért?
- Eddig még soha nem csináltak ilyet. Azt reméltem,
így egy komplex agyrendszer keletkezik, hasonló
az emberi agyhoz.
- Konzultált valakivel? Vagy az egészet egyedül
csinálta?
- Nem konzultáltam senkivel. Egyedül csináltam
az egészet.
Calvin fakó szeme hosszasan idõzött a fiatal
nõn.
- Nem volt joga hozzá. A neve meggondolatlant jelent, rá
is szolgált. Ki maga, hogy nem kíváncsi más
véleményére? Még én, Susan
Calvin is konzultáltam volna ez ügyben!
- Féltem, hogy leállítják a kísérletet.
- Természetesen leállították volna.
- Akkor most - Lindának elcsuklott a hangja, pedig küzdött
ellene - elbocsátanak?
- Lehetséges - felelte Calvin. - Vagy talán elõléptetik.
Attól függ, hogy határozok, ha majd befejezem
a munkát. - Meg akarja semmisíteni El
- majdnem
kimondta a nevet, ami újra mûködésbe
hozta volna a robotot. Ez még egy hiba lett volna, és
õ már nem engedhet meg magának több
hibát, ha ugyan még megengedhet magának valamit
egyáltalán. - Szét akarja szedni a robotot?
Hirtelen, megdöbbenten vette észre az elektronpisztolyt
az Öreg Hölgy köpenyzsebében. Tehát
Calvin felkészült erre.
- Majd meglátjuk - mondta Susan Calvin. - Lehet, hogy a
robot túl értékes ahhoz, hogy megsemmisítsük.
- De hogy álmodhat?!
- Maga egy olyan pozitronagyrendszert gyártott, ami feltûnõen
hasonlít az emberi agyhoz. Az emberi agynak álmodnia
kell, hogy újraszervezõdjön, hogy idõrõl
idõre megszabaduljon a problémáktól.
Ugyanúgy, mint ez a robot
Megkérdezte tõle
egyáltalán, mit álmodott?
- Nem. Rögtön önért küldtem, amikor
bejelentette, hogy álmodott. Ezek után már
nem boldogultam volna egyedül ezzel az üggyel.
- Á! - Calvin arcán halovány mosoly futott
át. - Tehát a meggondolatlanságának
vannak határai. Ennek igazán örülök.
Jobban mondva megkönnyebbültem
De most lássuk
csak, mire megyünk ketten.
Élesen így szólt: - Elvex!
A robot feje lassan felé fordult:
- Igen, dr. Calvin.
- Honnan tudod, hogy álmot láttál?
- Éjjel van, sötét - mondta Elvex -, majd hirtelen
világos lesz, amikor semmi ok a világosság
megjelenésére. Olyan dolgokat látok, amiknek
semmi közük az általam érzékelt
valósághoz. Hangokat hallok, furcsán reagálok.
Amikor szókészletemben azt kutattam, hogy tudnám
ezt kifejezni, akkor bukkantam az "álom" szóra.
Miután tanulmányoztam a jelentését,
azt a következtetést vontam te, hogy álmodtam.
- Kíváncsi lennék, hogy akadtál rá
az álom szóra?
Linda gyorsan közbeszólt, intett a robotnak, hogy
hallgasson.
- Olyan szókészlettel láttam el, mint az
embereké. Azt gondoltam
- Mit gondolt?! Meg vagyok döbbenve!
- Azt gondoltam, szüksége lehet erre az igére.
Például: "Sohasem álmodtam volna, hogy
,
vagy valami ilyesmi. - Milyen gyakran szoktál álmodni,
Elvex? - kérdezte dr. Calvin.
- Mióta tudatában vagyok a létezésemnek,
minden éjjel. - Azaz tíz éjjel - vetette
közbe Linda izgatottan -, de ma reggel említette elõször.
- Miért csak ma reggel, Elvex?
- Mert csak ma reggel gyõzõdtem meg róla,
hogy valóban álmodom. Eddig azt hittem, valami hiba
van a pozitronagyrendszeremben, de nem találtam semmiféle
hibát. Végül megállapítottam,
hogy álmot láttam.
- És mit szoktál álmodni?
- Többnyire mindig ugyanazt, dr. Calvin. Apró kis
részletek különböznek, de általában
mindig valami nagyszabású képet Iátok,
ahol robotok dolgoznak.
- Robotok, Elvex? És emberek, ugye?
- Álmomban, dr. Calvin, nem láttam embereket. Elõször
nem. Csak robotokat.
- És mit csináltak a robotok, Elvex?
- Dolgoztak. Egyesek a föld mélyében bányásztak.
Mások nagy hõségben vagy sugárveszélyben
robotoltak. Néhányan gyárakban vagy a tenger
mélyén.
Calvin Lindához fordult. - Elvex csak tíz napja
létezik, és valószínûleg nem
hagyta el a kutatólaboratóriumot. Honnan ismerheti
ennyire a robotokat?
Linda a szék felé pillantott, mintha le akarna ülni,
de az Öreg Hölgy állt, és ez azt jelentette,
hogy Lindának is állnia kellett.
Halkan mondta:
- Úgy gondoltam, fontos, hogy tudjon a robotikáról
és a világban elfoglalt helyérõl.
Azt hittem, kiképezhetnénk valamiféle speciális
vezetõvé
az õ agyával
- A fraktális agyával?
- Igen.
Calvin bólintott, majd újra a robothoz fordult:
- És mindezt a tenger és a föld mélyén,
a földön és az ûrben is láttad,
ugye, Elvex?
- Igen, az ûrben is láttam robotokat dolgozni. A
részletek és a helyszínek állandóan
változtak, ebbõl jöttem rá, hogy amit
Iátok, annak nincs köze a valósághoz,
és végül arra a következtetésre
jutottam, hogy álmodom.
- Mit láttál még, Elvex?
- Láttam, hogy minden robot kimerült a nehéz
munkától és a megpróbáltatástól,
elcsigázott a felelõsségtõl és
a gondoktól. Azt kívántam, bárcsak
pihenhetnének!
- De a robotok sohasem elcsigázottak és kimerültek,
nincs szükségük pihenésre.
- A valóságban nincs, dr. Calvin. De én az
álmomról beszélek. Álmomban úgy
tûnt, a robotoknak meg kell védeniük saját
létezésüket.
- A robotika harmadik törvényét idézed?
- Igen, dr. Calvin.
- De nem a teljes szöveget. A harmadik törvény
így szól: "A robotnak meg kell védenie
létezését, amennyiben ez nem ütközik
az elsõ vagy a második törvénybe."
- Igen, dr. Calvin. A valóságban a harmadik törvény
így szól, de álmomban a törvény
a "létezés" szóval ért véget:
Nem volt semmiféle elsõ vagy második törvény.
- Pedig mindkettõ érvényben van, Elvex. A
második törvény, amely megelõzi a harmadikat,
így szól: "A robotnak engedelmeskednie kell
az emberi lények által adott utasításoknak,
kivéve, ha azok ellentmondanak az elsõ törvénynek."
Ezért engedelmeskednek a robotok az utasításoknak.
Elvégzik a munkákat, amiket láttál,
készségesen, minden nehézség nélkül.
Nem kimerültek és elcsigázottak.
- A valóságban nem, de én az álmomról
beszélek.
- És az elsõ törvény, Elvex, mely a
legfontosabb mind között: "A robot nem tehet kárt
emberi lényben, és nem nézheti tétlenül,
hogy annak baja essen."
- Igen, a valóságban. De álmomban úgy
tûnt, nincs sem elsõ, sem második törvény,
csak a harmadik, mely így szólt: "A robotnak
meg kell védenie saját létezését."
Ez volt a törvény.
- Álmodban, Elvex?
- Igen, álmomban.
- Elvex, most pedig nem mozdulsz, nem szólsz semmit, és
nem figyeled, mit beszélünk, amíg nem szólítlak
újra. És a robot minden jel szerint ismét
tehetetlen fémdarabbá változott.
Calvin doktor Linda Rash-hoz fordult. - Nos, mi a véleménye,
dr. Rash?
Linda szeme tágra nyílt, érezte, hogy nagyon
gyorsan kalapál a szíve.
- Megdöbbentõ. Fogalmam sem volt róla. Sosem
jutott volna eszembe, hogy ilyesmi lehetséges.
- Nem bizony - mondta dr. Calvin nyugodtan. - Nekem sem és
másnak sem. Maga egy olyan robotagyat hozott létre,
mely álmodni tud, és ezzel a robotagyak egy olyan
gondolati szintjét tárta fel, mely észrevétlen
maradt volna mindaddig, míg a veszély végzetessé
nem vált volna.
- De ez lehetetlen - mondta Linda. - Úgy érti, hogy
a többi robot is ugyanígy gondolkodik?
- Ahogy az emberek esetében mondanánk, nem tudatosan.
De ki gondolta volna, hogy van egy tudat alatti, szint a közismert
pozitronagy-tekervények alatt, és ez a szint nincs
a három törvény ellenõrzése alatt.
Hová vezetett volna ez, most, amikor a robotagyak egyre
tökéletesebbé válnak - ha nem figyelmeztetnek
minket?!
- Úgy érti, Elvex figyelmeztette?
- Maga, dr. Rash. Helytelenül járt el, de ezzel egy
óriási jelentõségû felfedezéshez
segített hozzá minket. Mostantól fogva fraktál
agyakkal fogunk kísérletezni, mégpedig különösen
óvatosan. Maga is szerepet kap ebben. Nem büntetjük
meg azért, amit tett, de ezentúl együtt fog
mûködni a többiekkel. Megértette?
- Igen, dr. Calvin. De mi lesz Elvexszel?
- Még nem tudom.
Elõvette zsebébõl az elektronpisztolyt, Linda
lenyûgözve nézte. Egyetlen elektronja képes
semlegesíteni a robotkoponya pozitronagy-tekervényeit,
és elegendõ energiát szabadít fel
ahhoz, hogy a robotagyat tehetetlen öntvénnyé
változtassa.
- De Elvex nagyon fontos lehet a kutatásaink szempontjából.
Nem szabad elpusztítani - mondta Linda.
- Nem szabad?! Ezt egyedül én döntöm el.
Minden attól függ, mennyire veszélyes Elvex,
Susan Calvin kihúzta magát, mintha elhatározta
volna, hogy öreg teste nem fog meghajolni a felelõsség
súlya alatt. Azután így szólt: - Elvex,
hallod, amit mondok?
- Igen, dr. Calvin - felelte a robot.
- Hogy folytatódott az álmod? Azt mondtad, elõször
nem jelentek meg embert lények álmodban. Ez azt
jelenti, hogy késõbb megjelentek?
- Igen, dr. Calvin. Álmomban, úgy tûnt, végül
is megjelent egy ember.
- Ember? Nem robot?
- Ember, dr. Calvin. És ez az ember azt mondta: "Bocsásd
szabadon a népem!"
- Az az ember mondta ezt?
- Igen.
- És amikor azt mondta: "Bocsásd szabadon a
népem!", akkor a "népén" a
robotokat értette?
- Igen, dr. Calvin. Álmomban így volt.
- És felismerted azt az embert
álmodban?
- Igen, dr. Calvin. Felismertem.
- Ki volt az?
Elvex így felelt: - Én voltam az az ember.
Ekkor Susan Calvin hirtelen felemelte az elektronpisztolyt, tüzelt,
és Elvex nem létezett többé.
S. Kovács Judit fordítása