XVI.
  
   Zaius néhány nap múlva visszajött, és látogatására, mintegy jeladásra teljesen megváltozott a csarnok kialakult rendje. De előbb el kell mondanom, hogy azalatt is mi módon tüntettem ki magam a majmok szemében.
   Az orangután látogatását követő napon az új kísérletek egész lavinája zúdult ránk; az első az etetés alkalmával. Zoram és Zanam, a két gorilla, akik nevét már megtanultam, ahelyett, hogy letették volna az ételt a ketrecben, ahogy szokták, most egy kosárban felhúzták a tető alá egy csigaszerkezettel, mely minden ketrecbe be volt szerelve. Ugyanakkor minden fülkébe négy nagy fakockát tettek. Hátrább húzódtak, és figyeltek minket.
   Szánalmas volt sorstársaim csalódott arcát látni. Megpróbáltak odáig felugrani, de egyikük sem tudta a kosarat elérni. Néhányan felmásztak a rácson, de ott fönt hiába nyújtogatták kezüket, nem tudták az ételt megragadni, mert az oldalaktól távol volt elhelyezve. Szégyenkeztem ezeknek az embereknek a butasága miatt. Talán mondanom sem kell, én az első pillanatban rájöttem a feladat megoldására. A négy kockát csupán egymásra kell rakni, felmászni rajtuk, és le lehet akasztani a kosarat. Így is tettem, közönyös arccal, hogy el ne áruljam hetyke büszkeségemet. Nem volt ez valami nagy teljesítmény, de egyedül én mutatkoztam ilyen találékonynak. Zoram és Zanam látható bámulata jólesően dagasztotta keblemet.
   És elkezdtem falatozni, nem is nagyon titkolva lenézésemet a többi fogoly iránt, akik képtelennek bizonyultak arra, hogy kövessék példámat, pedig végignézték, hogyan csinálom. Még Nova sem tudott utánozni, pedig éppen az ő okulására többször is elvégeztem az egész műveletet. De legalább megkísérelte - kétségkívül egyike volt az értelmesebbeknek az egész csoportban. Az egyik kockát feltette a másikra, de rossz helyre, és mikor az lezuhant, megrémült, és a ketrec sarkába menekült. Ez a rendkívül mozgékony és hajlékony testű lány, akinek minden mozdulata oly kecses volt, a többiekhez hasonlóan érthetetlenül ügyetlennek bizonyult, amint bármilyen tárgyhoz hozzá kellett nyúlnia. Két nap alatt azonban mégiscsak megtanulta ezt a mutatványt.
   Ma reggel meg én szántam meg, és két szép gyümölcsöt átdobtam neki a rácsok között. Ezzel kiérdemeltem egy simogatást Zirától, aki éppen akkor lépett be. Bolyhos kezének érintésére szinte meggörbítettem a hátam, mint egy macska, Nova legnagyobb dühére, akit ez a látvány teljesen kihozott a sodrából; csak úgy szűkölt és hadonászott.
   Még sok más kísérletnél is kitűntem; főképp pedig, miután gondosan odafigyeltem, sikerült néhány szót megjegyeznem és meg is értenem a majmok nyelvéből. Mikor Zira elhaladt a ketrec előtt, többször is mondogattam e szavakat, és ő láthatólag egyre nagyobb ámulatba esett. Éppen idáig jutottam, amikor sor került Zaius újabb vizitjére.
   Titkárnője most is ott volt a kíséretében, de vele jött egy másik orangután is, ugyanolyan ünnepélyes, ugyanolyan szépen dekorált, mint ő, és egyenrangú félként társalogtak. Feltételeztem, hogy egy tudóstársa, akivel a személyem által képviselt rendhagyó esetet kívánta megtárgyalni. Ketrecem előtt állva hosszú vitába bocsátkoztak, az odasiető Zirát is belévonva. A nőstény majom hosszan és szenvedélyesen érvelt. Tudtam, hogy az érdekemben beszél, kiemeli kivételes éleseszűségemet, melyet már senki sem vitathatott. Magyarázataival csak azt érte el, hogy a két tudós hitetlen mosolyra fakadt.
   Szemük láttára újból végig kellett csinálnom azokat a kísérleteket, melyekben olyan ügyesnek mutatkoztam. A legutolsó abból állt, hogy egy kilencféle módon lezárt dobozt (retesszel, sasszeggel, kulccsal, kampóval stb.) kellett kinyitni. Úgy tudom, a Földön Kinnaman talált ki hasonló szerkezetet, hogy felmérhesse a majmok megfigyelőkészségét, és ez jelentette a legbonyolultabb feladatot, melynek megoldásáig egyes majmok eljutottak. Itt valószínűleg ugyanez állt az emberekre vonatkozóan. Én ebből is becsülettel kivágtam magam, némi próbálkozás után.
   Zita saját kezűleg nyújtotta felém a dobozt, és könyörgő arckifejezéséből kivehettem, mily forrón kívánja, hogy mutatványom fényesen sikerüljön, mintha e kísérletnél saját tekintélye forogna kockán. Igyekeztem kedvére tenni, és egy szempillantás alatt tétovázás nélkül mind a kilenc szerkezetet felkattintottam. De itt még nem fejeztem be. Kivettem a dobozból a benne levő gyümölcsöt, és lovagiasan a majomnőnek kínáltam. Pironkodva elfogadta. Aztán összes ismeretemet bemutattam, elmondtam a már megtanult néhány szót, ujjal mutatva a vonatkozó tárgyakra.
   Ezúttal el sem tudtam képzelni, hogy továbbra is kétséges legyen számukra valóságos lényem. Sajnos, nem ismerhettem még az orangutánok vakságát. Újra megjelent arcukon az a kétkedő mosoly, mely már annyiszor feldühített, Zirát leintették, és megint csak egymás közt kezdtek vitatkozni. Beszédemet olybá vették, mintha papagáj volnék. Azt éreztem, hogy készségeimet egyetértően valamiféle ösztönnek tulajdonították a kifinomult utánzóképességnek. Valószínűleg ők is azt a tudományos elvet vallották, melyet odahaza egy tudós így fogalmazott meg: "In no case may we interpret an action as the outcome of the exercise of a higher psychical faculty if it can be interpreted as the autcome of one which stands lover in the psychological scale." (Sohasem szabad egy cselekvést magasabb szellemi képesség eredményének tartanunk, ha az a lélektani rendszerben alacsonyabbra helyezett képesség eredményeként is magyarázható.) (C. L. Morgan.)
   Nyilván ilyesmit tartalmazott az ő szövegük is, én pedig szinte tajtékoztam dühömben. Talán ki is öntöm a mérgem, ha észre nem veszem Zira hunyorítását. Világos volt, hogy ő nem osztja véleményüket, és szégyenkezve hallgatja, mint beszélnek ott előttem.
   Mikor a kollégája végül is eltávozott, miután kétségkívül az én hátrányomra mondta ki határozott véleményét, Zaius más tevékenységbe kezdett. Körbejárta a termet, mindegyik foglyot alaposan szemügyre vette, és újabb utasításokat adott Zitának, aki mindent sorrendben feljegyzett. Zaius arcáról a ketrecek elosztását illetőleg számos valószínű változtatást lehetett leolvasni. Nem sokáig tartott, míg felfogtam szándékait, és megértettem azoknak a nyilvánvaló összehasonlításoknak a célját, amit egy-egy férfi és egy-egy nő bizonyos jellegzetességei között tett.
   Nem tévedtem. A gorillák tüstént végrehajtották a nagy főnök parancsait, melyeket Zira továbbított nekik. Párokra osztottak bennünket. Milyen ördögi kísérleteket sejtetett ez a párosítás? Az emberi faj milyen sajátosságait óhajtották tanulmányozni a majmok, a kísérletezésnek azzal a dühével, mely megszállta őket? Erre az élettani laboratóriumokban szerzett tapasztalataim sugallták a választ: egy tudós számára, aki az ösztönöket és a reflexeket választotta kutatási területének, a nemi ösztön elsőrendű fontossággal bír.
   Hát erről van szó! Rajtunk és énrajtam, aki a sors szeszélyéből közéjük keveredtem, akarják ezek a pokolfajzatok az ember szerelmi tevékenységét tanulmányozni, a hím és a nőstény közeledését, a fogságban történő közösülést, s tán mindezt egybevetik előző megfigyeléseikkel ugyanezekről az emberekről, mikor még szabadok voltak. Minden bizonnyal kiválasztási kísérleteket is akarnak folytatni.
   Amikor átláttam terveiket, olyan megalázottnak éreztem magam, mint soha életemben, és megesküdtem, hogy inkább meghalok, mintsem belemenjek ilyen lealacsonyító ügyletekbe. Mindazonáltal be kell vallanom, hogy szégyenérzetem tetemesen csökkent, noha elhatározásom szilárd maradt, amikor megláttam, hogy a tudomány melyik nőt jelölte ki társul számomra. Novát. Szinte hajlamos voltam a vén szájhősnek minden butaságát és vakságát megbocsátani, és semmiféle ellenállást nem tanúsítottam. mikor Zoram és Zanam derékon ragadott, és odahajított a vízesés sellőjének lábai elé.
  
   XVII.
  
   Nem fogom részletesen leírni, milyen jelenetek játszódtak le a ketrecekben a következő hetek folyamán. Mint sejtettem, a majmok azt vették fejükbe, hogy az emberek szerelmi viselkedését fogják tanulmányozni, és ebbe a munkába is belevitték megszokott módszereiket, feljegyezték a legapróbb részleteket, nagy találékonysággal terelték össze az embereket, néha még dárdájukat is igénybe vették, hogy jobb belátásra bírjanak egy-egy makacskodó alanyt.
   Én is elkezdtem figyelgetni, arra gondolva, hogy majd színessé tehetem riportjaimat, melyeket a Földre való visszatéréskor szándékoztam közzétenni; de hamar meguntam, minthogy semmi igazán izgalmas feljegyeznivalót nem találtam, hacsak azt a furcsa eljárást nem, mellyel a férfi körüludvarolta a nőt, mielőtt hozzányúlt. Ugyanolyan díszelgésbe bocsátkozott, mint egyes madárfajták. Lassú, tétova tánc volt ez, néhány lépés előre, hátra, oldalt. Így lépegetett, egyre szűkülő kört írva le, melynek középpontjában ott állt a nő, aki csak egy helyben forgott maga körül. Néhányszor érdeklődéssel néztem végig ezeket a csábtáncokat, melyek lényegében mind ugyanúgy zajlottak le, legfeljebb egyes apróságokban különbőztek egymástól. Az előjátékot követő párzás bizony elkápráztatott az első alkalmakkor, mikor tanúja lettem, de nagyon hamar odáig jutottam, hogy én sem méltattam több figyelemre, mint a többi fogoly. E nyilvánosan folyó tevékenységben az egyetlen meglepő mozzanat az a tudományos komolyság volt, mellyel a majmok odafigyeltek, soha el nem felejtve, hogy lefolyását gondosan feljegyezzék füzetükbe.
   Az már egészen más ügy lett, mikor a gorillák észrevették, hogy én nem szállok be ebbe a kedvtelésbe - megfogadtam, hogy semmi áron sem fognak rávenni arra, hogy efféle látványosságul szolgáljak -, és fejükbe vették, hogy erőnek erejével rákényszerítenek, és elkezdtek dárdájukkal döfködni, engem, Ulysse Mérout, az istenség képmására teremtett embert! Minden erőmmel védekezve ellenszegültem. De ezek a barmok mit sem értettek ebből, és nem tudom, mi történt volna velem, ha meg nem érkezik Zira, akinek bejelentették makacsságomat.
   Hosszan tűnődött, aztán odalépett, és rám függesztve értelmes, szép szemeit, egypárszor végigsimogatta a tarkómat, és úgy gondolom, efféléket mondhatott:
   - Szegény kis emberke - mondhatta -, de furán viselkedel! A te fajtádból még senkitől sem láthattunk efféle viselkedést! Nézd bármelyik társadat magad körül. Csináld azt, amit várnak tőled, és megkapod a jutalmadat.
   A zsebéből cukrot vett ki, és felém nyújtotta. Kétségbe voltam esve. Tehát ő is csak állatnak tart engem, talán a többieknél kissé értelmesebb állatnak. Dühös képpel megráztam a fejem, és a földre vetettem magam a ketrec sarkában, minél messzebb Novától, aki értetlenül bámult rám.
   A dolog talán ennyiben is maradt volna, ha ebben a pillanatban meg nem jelenik az öreg Zaius, nagyképűbben, mint valaha. Kísérletei eredményéről szeretett volna meggyőződni, és szokás szerint mindjárt felőlem érdeklődött. Zira kénytelen volt beszámolni csökönyös viselkedésemről. Zaius nagyon elégedetlen volt, egy percen át hátratett kézzel fel-alá sétált, majd szigorú hangon kiadta utasításait. Zoram és Zanam kinyitotta ketrecem ajtaját, Novát kiemelték, és helyére egy idősebb matrónát hoztak. Ez a saját tudományos módszerétől megszállott, vaskalapos Zaius most ugyanazt a kísérletet egy más egyed bevonásával akarta megejteni.
   De nem ez volt a legrosszabb, és nem is nagyon törődtem várható szomorú sorsommal. Kedves Novámat követtem aggodalmas szemeimmel. Borzalommal láttam, hogy egy szemközti ketrecbe csukják, egy széles vállú férfi zsákmányául, egy szőrös mellű óriáshoz, aki tüstént el is kezdett körülötte ugrálni; viharos buzgalommal járta azt a furcsa szerelmi táncot, melyről már beszéltem.
   Ahogy észrevettem ennek a fickónak a mesterkedését, minden józan elhatározásomról megfeledkeztem. Szinte eszemet vesztve, őrült módjára ismét elragadtattam magam. Mint egy valóságos, a szó szoros értelmében vett dühöngő őrült. Hörögtem, üvöltöttem, akár a sororbéli emberek. Őrjöngésem is az övékhez hasonló módon nyilvánult meg. Rávetettem magam a rácsra, beleharaptam, a nyálam folyt, csikorgattam a fogam, tehát, végeredményben tökéletesen úgy viselkedtem, mint egy vadállat.
   A legmeglepőbb ebben a. helyzetben a váratlan eredmény volt. Mikor Zaius meglátta, hogyan viselkedem, elmosolyodott. Ez volt az első jóindulatú megnyilvánulása, mellyel engem illetett. Végre valódi emberi viselkedést láthatott, és megszokott területén érezhette magát. Elmélete igazolódott. Oly jó hangulat fogta el, hogy Zira javaslatára hajlandó volt rendelkezését megváltoztatni, és számomra még egy utolsó alkalmat biztosítani. Elvitték tőlem a ronda öregasszonyt, visszahozták Novát, mielőtt még ez a durva fickó érinthette volna. Az egész majomcsoport ekkor hátrább vonult, és a távolból mind engem figyeltek.
   Mit is mondhatok még? Ez a sok izgalom felőrölte ellenállásomat. Most már tudtam, hogy nem bírom elviselni és végignézni, hogy az én nimfámat más férfinak kiszolgáltassák. Gyáván beletörődtem az orangután győzelmébe, aki most boldog volt, hogy sikerült a cselvetése. Megpróbálkoztam az első félénk tánclépéssel.
   Igen bizony, én, a teremtés koronája, elkezdtem körben forogni kedvesem körül! Itt az egybegyűlt majmok előtt, akik mohón figyeltek, egy öreg orangután előtt, aki közben titkárnőjének diktált, egy nőstény csimpánz előtt, aki jóindulatúan rám mosolygott, én, egy több ezer éves fejlődés végső remeke, egy ember, aki a rendkívüli kozmikus körülményekben kereshette csak mentségét, és e pillanatban meg volt győződve, hogy sok minden akad a csillagokban és az égben, amiről az emberi gondolatnak még halvány sejtelme sincs, szóval én, Ulysse Mérou, akár egy hím páva, szerelmi táncot lejtettem a szépséges Nova körül.
  
  
    
     A következő fejezet