IV.
  
   - Azt hiszem, nem vagy tudatában annak, milyen veszélyben forogsz itt nálunk.
   - Már van némi fogalmam róla; de úgy hiszem, hogy ha valójában megismertethetem magam, és most már ezt megtehetem, többszörös bizonysággal szolgálva, akkor a majmok kénytelenek lesznek elfogadni mint értelmes rokont.
   - Éppen itt vagy a legnagyobb tévedésben. Hallgass ide... A parkbán sétálgattunk. A sétányok szinte néptelenek voltak, és csak néhány szerelmespárral találkoztunk, akikben megjelenésem csak villanásnyi érdeklődést keltett. Én viszont minden tapintat nélkül figyeltem őket, hiszen elhatároztam, hogy egyetlen alkalmat sem mulasztok el, ha a majoméletet tanulmányozhatom.
   Egymást átkarolva andalogtak, és hosszú karjuk révén az ölelés bonyolult, szoros szövevénnyé vált. Az út fordulóiban gyakran megálltak és csókolóztak. Néha pedig, miután lopva körülnéztek, felkapaszkodtak a fák alsó ágaira, és elhagyták a földet. Mindezt úgy csinálták, hogy közben el sem engedték egymást, ki-ki csak egyik karjával és lábával kapaszkodott, oly ügyesen, hogy szinte megirigyeltem, és hamarosan eltűntek a lombok között.
   - Hallgass ide - mondta Zira. - Az űrkompotokat - előzőleg részletesen elmondtam neki, mi módon jutottunk erre a bolygóra -, az űrkompot felfedezték; mármint azt, ami megmaradt belőle a pusztítás után. Kutatóink nagyon is érdeklődnek most utána. Megállapították, hogy nálunk nem készülhetett.
   - Nálatok is építenek ilyen szerkezeteket?
   - Ennyire tökéletest még nem. Annak alapján, amit meséltél, mi még jócskán le vagyunk maradva mögöttetek. Azért már mi is bocsátottunk fel mesterséges holdakat bolygó körüli pályára, a legutolsóban már élőlény is helyet foglalt, egy ember. Röptében meg kellett semmisítenünk, mert visszahozni nem tudtuk.
   - Értem - mondtam elgondolkozva. - Az ember ilyen kísérleti célokat is szolgál nálatok.
   - Erre szükség van... Szóval a rakétádat felfedezték.
   - És az űrhajónkat is, mely már hónapok óta kering a Soror körül?
   - Erről semmit sem hallottam. Nyilván elkerülte csillagászaink figyelmét. De ne szakíts folyton félbe! Néhány tudósunk azt a feltevést fogalmazta meg, hogy a gép egy másik bolygóról jött, és volt lakója is. Ennél tovább nem mehetnek, s fel sem tételezhetik, hogy az értelmes lényeknek emberi alakjuk legyen.
   - Hát meg kell nekik mondani, Zira! - kiáltottam fel. - Elegem van a fogolyéletből, még ha a ketrecem a legkényelmesebb is, és még ha te viseled is gondomat! Mért rejtegetsz engem? Mért nem lehet feltárni az igazságot mindenki előtt?
   Zira megállt, körülnézett, és karon fogott.
   - Miért? Kizárólagosan a te érdekedben csinálom mindezt. Ismered Zaiust?
   - Az egyszer biztos. Akartam is veled beszélni róla. No és? - Megfigyelted, milyen hatást váltottak ki belőle első próbálkozásaid az értelmes viselkedéssel? Te nem tudhatod, hányszor próbáltam kipuhatolni véleményét rólad, és elfogadtatni vele, csak a legnagyobb óvatossággal, hogy a látszat ellenére talán mégsem vagy állat!
   - Azt láttam, hogy hosszasan vitatkoztok, és nem nagyon vagytok egy véleményen. , - Olyan makacs, mint egy öszvér, és olyan buta, mint egy ember! - tört ki Zirából. - Sajnos, szinte minden orangutánnal ez a helyzet. Egyszer és mindenkorra kijelentette, hogy a te képességeid a rendkívüli kifejlett állati ösztönnel magyarázhatók, és semmi sem térítheti el véleményétől. A legnagyobb csapás az, hogy már el is készített egy hosszú dolgozatot a te esetedről, melyben kimutatja, hogy te egy idomított ember vagy, azaz egy olyan ember, akit beidomítottak, valószínűleg már egy előző fogságban, hogy meg tudjon csinálni bizonyos dolgokat anélkül, hogy meg is értené.
   - Ostoba állat!
   - Az biztos. Csakhogy ő képviseli a hivatalos tudományt, és van is befolyása. Ő egyike az intézet legnagyobb hatalmasságainak, minden jelentésem átmegy a keze közt. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy tudományos eretnekséggel vádolna meg, ha megkísérelném elmondani rólad az igazságot, ahogy te kívánod. El is bocsátanának. Ez ugyan nem számít, de akkor tudod, mi történhetik veled?
   - Lehet még nyomorúságosabb sorom, mint a ketrecben élni?
   - Te hálátlan! Tehát azt sem tudod, mennyit kellett ravaszkodnom annak megakadályozására, hogy átszállítsanak az
   agyélettani osztályra? Semmi sem fogja őt ettől visszatartani, ha te továbbra is makacsul azt állítod, hogy értelmes lény vagy.
   - Mi az az agyélettani osztály? - kérdeztem riadtan.
   - Ott rendkívül kényes agyműtéteket végeznek; átültetést, az idegközpontok vizsgálatát és módosítását, az agy részleges, sőt teljes eltávolítását.
   - És ezeket a kísérleteket embereken végzitek?
   - Magától értetődik. Az ember agya, mint ahogy egész szervezete, áll legközelebb a mienkhez. Ez a szerencse, hogy a természet rendelkezésünkre bocsátott egy állatot, amelyiken saját testünket tanulmányozhatjuk. Az ember sok más kísérletre is szolgál nekünk, majd apránként megtanulod... Éppen most is egy rendkívül fontos kísérletsorozatot végzünk.
   - Amelyhez tekintélyes emberanyagra van szükség.
   - Tekintélyesre. Ez az oka, hogy ellátásunkhoz ilyen hajtóvadászatokat rendeztetünk az őserdőben. Sajnos, ezeket a gorillák szervezik, és nem tudjuk megakadályozni, hogy kedvenc szórakozásuknak is ne hódoljanak, a lövöldözésnek. Nagyszámú alany vész el emiatt a tudomány számára.
   - Igazán nagyon sajnálatos - helyeseltem ajkamat harapdálva. - De visszatérve énrám...
   - Érted már, miért akarom annyira megőrizni a titkot?
   - Így hát arra vagyok ítélve, hogy további éltemet a ketrecben töltsem?
   - Nem, ha sikerül a tervemet végrehajtani. Téged csak nagyon céltudatosan, hatalmas ütőkártyákkal a kezünkben szabad leleplezni. Figyelj, én a következőt javaslom: egy hónap múlva kerül sor az élettantudósok évi kongresszusára. Ez jelentős esemény. Nagy közönség van jelen, és mindegyik nagyobb újság képviselői is megjelennek. Nos, a közvélemény nálunk fontosabb tényező, mint Zaius, fontosabb, mint a részt vevő orangutánok együttesen, még a gorilláknál is hatalmasabb. Ebben van a te lehetőséged. A kongresszus színe előtt, a teljes ülésen kell a fátyolt fellebbenteni; Zaius fog téged ott előállítani, mert, mint már mondtam, nagy jelentést készített rólad és a te hírhedt ösztöneidről. Ott pedig az lesz a legjobb, ha te magad kezdesz beszélni, és elmondod a helyzetedet. Ez akkora feltűnést fog kelteni, hogy Zaius nem fog tudni elgáncsolni. És így neked kell majd a gyűlés színe előtt világosan elmagyarázni mindent, és meggyőzni a tömeget meg az újságírókat, ahogy engem is meggyőztél.
   - És ha Zaius meg a többi orangután megmakacsolja magát?
   - A gorillák, akik kénytelenek lesznek meghajolni a közvélemény előtt, majd belátásra késztetik ezeket a gyengeelméjűeket is. Aztán jó néhányan nem annyira ostobák, mint Zaius, és akad a tudósok közt elvétve néhány csimpánz is, akiket az Akadémia kénytelen volt befogadni különleges eredményeik miatt. Közéjük tartozik Cornélius is, a vőlegényem. Vele, és kizárólag csak vele már beszéltem is rólad. Megígérte, hogy eljár majd az érdekedben. Természetesen előbb látni akar téged, és saját maga ellenőrizni az általam előadott hihetetlen történetet. Részben ezért jöttünk ma ide, találkozóm van itt vele, s mindjárt jönnie kell.
  
   Cornélius már várt minket az óriáspáfrányok mellett. Jó kiállású csimpánz volt, bizonyára idősebb Ziránál, de nagyon is fiatal egy tudós akadémikusnak. Amint rápillantottam, lenyűgözött mélyreható tekintete, komolysága és kivételes élénksége.
   - Milyennek találod? - kérdezte Zira halkan, franciául. Kérdéséből láttam, hogy véglegesen elnyertem ennek a majomnőnek a bizalmát. Dicsérő szavakat mormoltam, majd odaléptünk.
   A két jegyes úgy ölelte át egymást, mint a parkban látott szerelmesek. A tudós egy pillantásra sem méltatott engem, míg őfeléje tárta karjait. Annak ellenére, hogy Zira már beszélt rólam, nyilvánvaló volt, hogy jelenlétem csak annyit számít neki, mint egy háziállaté. Maga Zira is megfeledkezett rólam egy pillanatra, és hosszú csókot váltottak ormánykájukon. Aztán a nőstény megremegett, kivonta magát karjaiból, és szégyenkezve elfordította tekintetét.
   - Édes Zirám, magunkban vagyunk.
   - Én is itt vagyok - szóltam méltósággal, a tőlem telhető legjobb majomnyelven.
   - Ah! - kiáltott fel a csimpánz megriadva.
   - Mint mondtam, itt vagyok. Le vagyok sújtva, hogy kénytelen vagyok erre felhívni a figyelmét. Cselekedetei egyáltalán nem zavarnak engem, de később ön haragudnék rám emiatt.
   - Az ördögbe is! - kiáltotta a tudós csimpánz. Erre Zira elnevette magát, és bemutatott minket egymásnak.
   - Cornélius doktor, az Akadémiától - mondta -, Ulysse Mérou, a Naprendszer lakója, pontosabban a Földé.
   - Tartom szerencsémnek, hogy megismerkedhetem önnel mondtam. - Zira beszélt már önről. Fogadja szerencsekívánataimat bájos menyasszonyához.
   És nyújtottam kezemet. Úgy ugrott hátra, mintha kígyó ágaskodott volna az orra előtt.
   - Ez igaz volna? - dünnyögte, és tanácstalanul nézett Zirára.
   - Drágám, hát szoktalak én téged hazugságokkal traktálni? Cornélius összeszedte magát. A tudomány embere volt. Kis tétovázás után kezet fogott velem.
   - Hogy van?
   - Megvagyok - mondtam. - Még egyszer elnézést kell kérnem, hogy ilyen viseletben kell mutatkoznom.
   - Mindig csak erre gondol - nevetett Zira. - Ez a komplexusa. Azzal nem számol, milyen hatást keltene, ha fel volna öltözve.
   - Valóban a... honnan is érkezett? - A Földről, a Nap egy bolygójáról.
   Ez ideig minden bizonnyal nem nagyon hitte Zira közléseit, valami ámításra gyanakodhatott. Kérdésekkel kezdett szorongatni. Lassan sétáltunk, elöl ők ketten, kart karba öltve, nyomukban én a póráz végén, hogy magunkra ne vonjuk a néhány szembejövő gyalogos figyelmét. De feleleteim annyira felkeltették tudományos érdeklődését, hogy gyakran megállt, otthagyta menyasszonyát, és széles mozdulatokkal szemtől szembe fordulva vitatkoztunk, a sétaút homokjába ábrákat is húzogatva. Zira egy cseppet sem haragudott. Ellenkezőleg, szinte el volt ragadtatva az elért hatástól.
   Cornélius természetesen különösen a homo sapiens Földön való kialakulása iránt érdeklődött szenvedélyesen, és százszor is elmondatta velem, amit csak e tárgykörben tudtam. Aztán hosszasan elgondolkozott. Azt mondta, hogy közléseim kétségkívül meghatározó fontosságú bizonyítékokat jelentenek a tudomány számára, elsősorban az ő számára, éppen most, amikor rendkívül nehéz kutatásokba fogott a majomság kérdésében. Ha jól vettem ki szavaiból, számára ez nem volt eldöntött kérdés, és nem értett egyet az általánosan elfogadott elmélettel. De e témánál tartózkodó lett, és ennél az első találkozásnál nem tárta fel előttem egész gondolatmenetét.
   Bárhogy is volt, én nagyon érdekessé váltam számára, és mindenét odaadta volna, hogy megszerezhessen a laboratóriumának. Ekkor megbeszéltük jelenlegi helyzetemet, és Zaiust is, akinek ostobaságát és elvakultságát is jól ismerte. Zira tervét helyeselte. Ő is kész volt egy kissé előkészíteni a terepet úgy, hogy néhány kollégája előtt említeni fogja esetem rejtélyes voltát.
   Mikor elváltunk, már minden habozás nélkül kezet nyújtott, bár előbb meggyőződött, hogy senki nem jár az úton. Megcsókolta jegyesét, és elment, de többször is visszafordult a bizonyosság kedvéért, hogy én nemcsak képzeletének terméke vagyok.
  
   - Kedves fiatal majom - mondtam, míg visszamentünk a kocsihoz.
   - És nagy tudós. Biztos vagyok, hogy az ő segítségével hitelre találsz a kongresszusnál.
   - Zira - suttogtam a fülébe, mikor már elfoglaltam helyem a hátsó ülésen -, neked köszönhetem majd az életemet és a szabadságot.
   Számba vettem, mi mindent tett már értem fogságom alatt. Nélküle soha nem kerültem volna kapcsolatba a majomvilággal. Zaius nagyon is képes lett volna kivágatni az agyamat, hogy bebizonyítsa: nem vagyok értelmes lény. Zirának hála, most már vannak szövetségeseim, és már több bizalommal nézhetek jövőm elébe.
   - Mindezt tudományszeretetből tettem - mondta elpirulva. - Te egyedülálló eset vagy, mindenáron meg kell téged őrizni.
   Szívemben szinte túlcsordult a hálaérzet. Magával ragadott szeméből sugárzó lelke, és testi vonásairól el tudtam feledkezni. Kezem rásimult hosszú, szőrös mancsára. Megremegett, és szemében mély vonzalom szikráját éreztem felcsillanni. Mindketten erősen zavarba jöttünk, és a visszaúton végig hallgattunk. Amikor újra ketrecemhez vezetett, gorombán ellöktem Novát, aki megérkezésemkor gyerekes kitöréssel fogadott.
  
   V.
  
   Zira nagy titokban egy elemlámpát is kölcsönzött nekem, könyveket hozott, melyeket a szalmában tartok. Most már folyékonyan olvasok és beszélek a majomnyelven. Éjszakánként órákat töltök el kultúrájuk tanulmányozásával. Nova eleinte lázadozott. Odajött, és fogait vicsorgatva szaglászta a könyveimet, mintha valami veszedelmes ellenség volna. Csak rá kellett irányoznom a lámpa fénysugarát, és rögtön visszamenekült a kuckójába, nyögdécselve és reszketve. Mióta birtokomban van ez a készülék, korlátlan úr vagyok a portámon, nincs már szükségem csattanós érvekre, hogy Novát nyugton tartsam. Érzem, hogy félelmes valakinek tekint, és sok jelből azt is észre kellett vennem, hogy a többi fogoly is így tekint rám. A tekintélyem alaposan megnőtt. Vissza is élek ezzel. Többször kedvem támad, hogy ok nélkül megfélemlítsem a lámpa fényével. Aztán még ő jön hozzám kiengesztelni a kegyetlenségemért.
   Azzal hízelgek magamnak, hogy már elég alapos fogalmaim vannak a majmok életéről.
   A majmok nem oszlanak nemzetekre. Az egész bolygót egy minisztertanács igazgatja, melynek élén egy gorilla, egy orangután és egy csimpánz triumvirátusa áll. A kormány mellett háromkamarás parlament működik, a gorillák, orangutánok és csimpánzok kamarájával, melyek mindegyike őrködik övéi érdekei felett.
   Valójában ez az egyetlen megoszlás létezik náluk, a fajtáké. Elvileg egyenlő jogaik vannak, és bármely beosztást elnyerhetnek. Ennek ellenére, néhány kivételtől eltekintve, mindegyik fajta a saját torületére szorítkozik.
   A gorillák a távoli időkből, mikor még nyers erejükkel uralkodtak, megőrizték a parancsnoklás ízét, és ma is a leghatalmasabb osztályt képezik. Nem keverednek el a tömeggel; nem jelennek meg a tömeggyűléseken, viszont a legtöbb nagyvállalatot felső szinten ők irányítják. Bár általában nem nagyon képzettek, van ösztönük a szaktudás kiaknázási módjaihoz. Művészek az általános irányvonal meghatározásában és a többi majom befolyásolásában. Ha egy műszaki szakember feltalál valami érdekes dolgot, a fénycsövet például vagy egy új üzemanyagot, majdnem mindig egy gorilla vállalkozik a hasznosítására, és meg is szerzi magának belőle a lehető legtöbb hasznot. Anélkül, hogy sok eszük volna, sokkal rafináltabbak, mint az orangutánok. Kihasználva hiúságukat, mindent elérnek velük, amit csak akarnak. Így a mi intézetünkben is Zaius felett, aki a tudományos igazgató, ott áll egy gorilla főigazgatóként, de őt csak ritkán lehet látni. A mi termünkbe csak egyetlenegyszer jött be. Furcsán bámult rám, s önkéntelenül majdnem felugrottam, hogy vigyázzba álljak. Feltűnő volt, milyen alázatosan viselkedik mellette Zaius, és mintha magát Zirát is megejtette volna fensőséges viselkedése.
   Azok a gorillák, akik nem vezető állásokat töltenek be, általában a nagy erőt kívánó alantasabb posztokon találhatók. Például Zoram és Zanam a durvább munkára vannak itt szerződtetve, és főként szükség esetén a rend fenntartására.
   Aztán meg a gorillák a vadászok. Ez a tevékenység szinte kizárólag nekik van fenntartva. Ők ejtik fogságba a vadállatokat, nem utolsósorban az embereket. Már említettem, milyen óriási embermennyiségre van a majmoknak szükségük a kísérleteikhez, melyek akkora helyet foglalnak el tevékenységeik között, hogy egyre inkább nyugtalanít engem, amint egyre jobban felismerem kihatását. Úgy tűnik, hogy a majomnépesség jelentős része foglalkozik biológiai kutatással; erre a furcsaságra még visszatérek. Akármi is a helyzet, az emberanyaggal való ellátottság szervezett vállalkozásokat tesz szükségessé. Ebben az iparágban a vadászok, hajtók, szállítók és kereskedők egész hadseregét foglalkoztatják; vezetőkként itt is mindig gorillákat találunk. Azt hiszem, ezek a vállalkozások nagyon jövedelmezők, mert az embereket jó áron adják el.
   A gorillák mellett - majdnem azt mondtam: alatt, bár állítólag nincs semmiféle alárendeltség - az orangutánokat és a csimpánzokat találjuk. Az elsőket, akiknek száma messze a legkisebb, Zira röviden úgy jellemezte: ők képviselik a hivatalos tudományosságot.
   Ez részben igaz is, de egyesek közülük néha a politika, a művészetek vagy az irodalom területére hatolnak be. Mindezen tevékenységekben ugyanazt a magatartást tanúsítják. Nagyképűek, ünnepélyesek, vaskalaposak, eredetiség és kritikai szellem híjával, elszántak a hagyományok védelmében, minden új iránt süketek és vakok, imádják a szólamokat és a készen átvett formulákat; így ők képezik minden akadémiának a fundamentumát. Kitűnő emlékezetük van, a könyvekből nagyon sokat tudnak kívülről. Ennek alapján újabb könyveket írnak, melyekben olvasmányaikat ismétlik, s ennek alapján nagy megbecsülést élveznek orangutántársaiknál. Talán kissé elfogulttá tesz irántuk Zira és vőlegénye véleménye, akik, mint minden csimpánz, utálják őket. Ugyanúgy megvetik őket a gorillák is, akik kigúnyolják szolgalelkűségüket, de akik fel is használják ezt saját érdekükben. Majdnem minden orangután mögött ott áll egy gorilla vagy egy gorillatestület, mely segíti őket valami megbecsült poszt elérésében és megtartásában is, iparkodik őket hozzájuttatni a bolondulásig áhított címekhez és kitüntetésekhez, de csak addig a pontig, míg megelégedésükre szolgálnak. Ha már nem, könyörtelenül menesztik őket, s fajtájukból mást állítanak helyükre.
   És itt vannak még a csimpánzok. Láthatólag ők képviselik a bolygó értelmiségét. Nem üres kérkedés Zirától, mikor azt állítja, hogy minden jelentős felfedezés tőlük származik, legfeljebb kissé túlzó általánosítás, mert van azért néhány kivétel. Mindenesetre ők írják a legtöbb érdekes könyvet, s legkülönbözőbb műfajokban. A jelek szerint szinte megszállottai a kutatás szellemének.
   Említettem, miféle könyveket írnak az orangutánok. A legnagyobb baj az, ahogy Zira gyakran panaszolja, hogy ezáltal ők gyártják a tankönyvek zömét is, és durva tévedéseket terjesztenek a majomfiatalság között. Nem olyan régen, mesélte, ezek az iskolakönyvek még azt állították, hogy a Soror bolygó a világ középpontja, bár ezt a közepes értelmű majmok is már régóta tévtannak minősítették; s mindez annak köszönhető, hogy évezredekkel ezelőtt élt a Sororon egy Aristas nevű majom, aki igen nagy tekintélynek örvendett, és fentiekhez hasonlót tanított, és az orangutánok azóta ismételgetik tételeit. Így már jobban megértem Zaius irányomban tanúsított álláspontját is, mióta tudom, hogy ez az Aristas azt tanította, hogy kizárólag a majmoknak lehet lelkük. A csimpánzok szerencsére sokkal több kritikai szellemmel rendelkeznek. Úgy látszik, mintha néhány év óta különleges hevességgel igyekeznének szétzúzni a régi bálvány tételeit.
   A gorillák nemigen írnak könyveket. Ha mégis, dicséretre méltó kiállításban és kevésbé mély tartalommal. Átlapoztam néhányat; ilyesféle címekre emlékszem: A kutatást biztosító helyes szervezés szükségességéről, A szociálpolitika üdvös eredményei, aztán: A nagy embervadászatok megszervezése a vadonban. Ezek a könyvek bőven el vannak látva adatokkal, minden fejezetet egy ahhoz értő szakember ír meg. Teli vannak grafikonokkal, számokkal, táblázatokkal, sokszor hatásos fényképekkel is.
   A bolygó feletti uralom egységesítése; a háborúk és a fegyverkezési kiadások megszűnte - hadseregük nincs, csak rendőrségük -, mind olyan tényezőnek tűnt, mely a majmoknál kedvez a gyors fejlődésnek minden egyes területen. A helyzet mégis más. Bár a Soror minden valószínűség szerint régibb a Földnél, nyilvánvaló, hogy sok mindenben elmaradnak mögöttünk.
   Van náluk elektromosság, nagyipar, autó, repülőgép; de ami az űrkutatást illeti, még csak a mesterséges holdak szakaszánál tartanak. Az egzakt tudományokban, azt hiszem, hogy a végtelen nagy és a végtelen kicsire vonatkozó ismereteik alatta maradnak a miéinknek. Ez a hátrány talán a véletlen játékának köszönhető, és nem kétlem, hogy egy napon utolérnek minket, ha az alkalmazásban megnyilvánuló képességeiket és azt a kutató szellemet igézem, melyről a csimpánzok tesznek tanúságot. Igazában úgy érzem, hogy egy nagyon hosszan tartó, egy helyben topogó korszakon kellett átesniük, jóval tartósabban, mint minékünk, és hogy csak nem régóta léptek be a jelentős fejlődés korába.
   Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy ez a kutató szellem főként egy irányba fordul: a biológiai tudományok felé, és különösen a majomtanulmányok felé, mely célra főeszközként az ember szolgál. Így az ember az életükben lényeges, még ha kissé megalázó szerepet is játszik. Szerencséjükre tekintélyes számú ember található a bolygón. Olvastam egy tanulmányt, mely azt bizonyította, hogy több az ember, mint a majom. De ezek száma egyre növekszik, míg az embernépesség csökken, és egyes tudósok máris aggódnak laboratóriumaik majdani ellátása miatt.
   Mindez nem ad még magyarázatot arra a titokra, hogyan jutottak a majmok a fejlődés élére. Egyébként lehetséges, hogy nincs is ebben semmi titok. Kiválasztódásuk bizonyára éppoly természetes volt, mint a mienk. Mégis küzdök e gondolat ellen, mert elfogadhatatlannak érzem, és tudom már azt is; hogy az ő tudósaik közül is többen úgy vélik, hogy a majmok felemelkedésének ténye még távolról sincs megejtve. Cornélius is ehhez az irányzathoz tartozik, és úgy látom, éppen a legválasztékosabb elmék tartanak vele. Talán kínos a számukra ez a homály, hogy nem tudhatják, honnét származnak, kik is valójában, és merre tart útjuk. Talán éppen ez az érzés hajtja őket szinte féktelen szenvedéllyel a biológiai kutatásokban, és ez ad tudományos tevékenységüknek olyan sajátságos irányzatot? E kérdéseknél végződött éjszakai töprengésem.
  
   VI.
  
   Zira elég gyakran elvitt magával sétálni a parkba. Néha Cornéliusszal is összejöttünk, és együttesen dolgoztunk beszédemen, melyet a kongresszuson kellett elmondanom. Rohamosan közeledett a kitűzött időpont, és ez némileg idegessé tett. Zira nyugtatgatott, hogy minden rendben fog lezajlani. Cornélius égett a vágytól, hogy értelmes voltomat mihamarabb elismerjék, és szabadon bocsássanak, hogy aztán alaposan tanulmányozhasson engem... hogy együttműködhessék velem, helyesbített türelmetlen mozdulatomra, melyet soha nem tudtam visszatartani, ha így beszélt.
   Ma, minthogy vőlegénye nem volt velünk, Zira azt ajánlotta, menjünk el a parkhoz csatlakozó állatkertbe. Szívesebben vettem volna részt egy színházi előadáson vagy múzeumlátogatáson, de az efféle szórakozás még tilos volt számomra. Csak a könyvekből nyerhettem némi fogalmat a majmok művészetéről. Bámulva nézegettem klasszikus képeik reprodukcióját, híres majmok portréit, falusi életképeket, aktképeket buja testű nőstény majmokról, kik körül a Szerelem jelképeként kis szárnyas majom röpködött, meg csataképeket abból az időből, mikor voltak még háborúk: ezek felcicomázott egyenruhában félelmetes gorillákat ábrázoltak. A majmoknak is megvoltak a maguk impresszionista festőik, s néhányan a kortársak közül az absztrakt művészetig is eljutottak. Mindezzel egy kis lámpa fényénél ismerkedtem meg ketrecemben Feltűnés nélkül csak szabadtéri rendezvényeken vehettem részt. Zira elvitt egy sportmérkőzésre, mely a mi futballunkhoz hasonlított, aztán egy bokszmeccsre, melyen két gorilla küzdött hátborzongató hevességgel, és egy atlétikai versenyre is, ahol könnyű testű csimpánzok rúddal csodálatos magasságokat ugrottak át.
   Beleegyeztem az állatkerti sétába. Az első percekben semmi meglepetés nem ért. Az állatok nagyrészt megegyeztek a földi állatokkal. Voltak macskafélék, vastagbőrűek, kérődzők, csúszómászók és madarak. Igaz, láttam hárompúpú tevét meg egy vaddisznófélét, melynek kecskeszarva volt, de azok után, hogy mi mindent láttam már itt a Soror bolygón, ezen igazán nem csodálkoztam.
   Az igazi meglepetés az emberek részlegénél ért. Zira megpróbált lebeszélni, hogy odamenjek - azt hiszem, megbánta, hogy idehozott -, de kíváncsiságom mindennél erősebb volt, és oly erősen húztam a pórázt, hogy végül is engednie kellett.
   Az első ketrecben, mely előtt megálltunk, mintegy ötven ember, férfi, nő, gyerek volt a bámész majomközönség legnagyobb örömére közszemlére téve. Lázas összevisszaságban tettek-vettek, ugráltak, lökdösődtek, mutogatták magukat, bohóckodtak.
   És valóban játszottak a közönségnek. Így akarták kiérdemelni a ketrec körül tolongó kis majmok kegyét, akik időről időre gyümölcsöt vagy süteménydarabkákat vetettek oda nekik, amit egy majomöregasszony árusított az állatkert bejáratánál. Az emberek közül, lett légyen felnőtt vagy gyerek, az kaphatott ilyen jutalmat, aki a legügyesebb kunsztokat tudta - felmászni a rácsokon, négykézláb járni vagy éppen tótágast -, s amikor a csemege odapottyant egy csoport közelébe, lett belőle lökdösődés, karmolás és hajba kapaszkodás, s mindezt a haragos állatok szokásos éles vakkantása kísérte.
   Néhány higgadtabb ember nem vett részt ebben a vad játékban. Félrehúzódtak a rácsok tövébe, s mikor látták, hogy egy majomkölyök belenyúl a táskájába, kéregetve nyújtották felé kezüket. A kölyök, ha még nagyon fiatal volt, ilyenkor gyakran rémülten ugrott hátra; de szülei és idősebb pajtásai kinevették, úgyhogy végül is rászánta magát, és bár remegve, de belerakta a könyörgő kézbe a csemegét.
   Egy ember megjelenése a ketrecen kívül némi meglepetést váltott ki a foglyok közt is, meg a majomközönségben is. Azok ott benn egy pillanatra abbahagyták az ugrálást, hogy gyanakodva végigmérjenek, de minthogy félrehúzódtam, és méltósággal visszautasítottam az adományokat, amit a kölykök felém nyújtogattak, nem törődtek többé velem se kint, se bent, és így kedvemre szemlélődhettem. E teremtmények gyámoltalansága elcsüggesztett, és szinte pirultam szégyenemben, hogy újra kénytelen voltam megállapítani, mennyire hasonlítanak külsőre hozzám.
   A többi ketrec ugyanolyan lesújtó látvánnyal szolgált. Összetört lélekkel már belenyugodtam, hogy Zira másfelé vonszoljon, mikor meglepetésemben alig tudtam megállni, hogy fel ne kiáltsak. Itt, az orrom előtt, a horda közepén, igen, ez ő volt, az én útitársam, expedíciónk esze és vezére, a híres Antelle professzor! Fogságba került, akárcsak én, és nyilván nem volt szerencséje, hát az állatkertbe adták el.
   Úgy megörültem, hogy élve látom viszont, hogy könnyek szöktek a szemembe; aztán megborzongtam, hogy ilyen körülmények közé kényszerült ez a nagy tudós. Fájdalmam apránként ámuló sajnálkozássá vált, amikor azt láttam, hogy pontosan ugyanúgy viselkedik, mint a többi ember. E magatartás valószínűtlensége ellenére kénytelen voltam elfogadni szemem tanúságát. Ő is azok közé az okosak közé tartozott, akik-nem lökdösődtek a többiek között, hanem kéregető csücsörítéssel kezüket nyújtogatták a rácson keresztül, Jól megfigyelhettem működés közben őt, de magatartásában semmi, de semmi nem emlékeztetett valódi énjére. Egy kismajom odanyújtott neki egy gyümölcsöt. A tudós elkapta, törökülésbe ült, és mohón falni kezdett, de közben sóváran pislogott az adományozóra, mintha újabb nagylelkűségre számítana. E látvány újra könnyekre fakasztott. Halkan elsuttogtam Zirának megindultságom okát. Szerettem volna odamenni és szót váltani vele, de Zira erélyesen lebeszélt. Pillanatnyilag úgysem tehetnénk semmit az érdekében, viszont az újratalálkozás örömében esetleg olyan botrányt váltanánk ki, mely mindkettőnk ügyének ártana, és minden tervemet hólomra döntené.
   - A kongresszus után - mondta Zira -, mikor már elismertek és elfogadtak értelmes lénynek téged, társaddal is foglalkozunk.
   Igaza volt, és bár sajnálkozva, hagytam, hogy elvezessen. Míg visszaértünk a kocsihoz, elmondtam neki, kicsoda Antelle professzor, és hogy milyen nagy tekintélye van a Földön, a tudomány világában. Zira hosszan elgondolkodott, s megígérte: rajta lesz, hogy kihozza az állatkertből. Kissé megnyugodva tértem vissza az intézetbe; de ezen az estén visszautasítottam az ételt, mikor a gorillák behozták.
  
  
    
     A következő fejezet