George R. R. Martin - Homokkiralyok
  
  
   Simon Kress egyedül élt terjedelmes vidéki kastélyában, sivár, sziklás dombok között, ötven kilométerre a várostól. Így aztán, ha üzleti ügyei váratlanul elszólították birodalmából, nem volt a környéken sekki; akire nyugodtan rábízhatta volna a kedvenceit. A dögevő héjával nem volt gond: befészkelte magát a rég nem használt harangtoronyba, és ahogy egyébként is szokta, önállóan szerezte be táplálékát. A totyogót pedig egészen egyszerűen elzavarta, gondoskodjon csak önmagáról. A kis szörnyeteg jóllakott meztelen csigákkal, madarakkal és sziklabogarakkal. A valódi földi piranhákkal teli medence azonban komoly gondot jelentett. Végül is mindig úgy oldotta meg a dolgot, hogy bedobott a tartályba egy marhacombot. Ha a vártnál tovább maradt távol, a piranhák rendszerint egymást falták fel. Eddig legalábbis ez történt, s Kresst felettébb mulattatta a dolog.
   Ám ezúttal sokkal hosszabb idáig maradt távol, mint gondolta. Mire hazaért, az összes-hal kipusztult. A dögevő héja is. Őt a totyogó zabálta fel, felmászva a harangtoronyba. Simon Kresst igen felbosszantotta az eset.
   Másnap légsiklóján átrepült a jó kétszáz kilométerre fekvő Asgardba. Asgard volt a legnagyobb város a Balduron. A legrégibb és legnagyobb csillagkikötővel büszkélkedhetett., Kress szerette elkápráztatni barátait szokatlan, szórakoztató és drága állatokkal, amelyeket elsősorban Asgardban lehetett megvásárolni. .
   Most azonban nem sok szerencsével járt. A Xenopets bezárt, a t'Etherane állatkereskedésben megpróbáltak rásózni egy újabb dögevő héját, az Idegen Vizek kereskedésében a szokásos kínálatot találta: piranhákat, parázscápákat és tengeri tintahalakat. Ilyen állatai már voltak. Kress valami egészen újat, sokkal egzotikusabbat akart.
   Mér szürkült, amikor a Szivárvány bulváron találta magát. Olyan helyek után kutatott, ahol még nem vásárolt. A bulvárt, amely közel volta csillagkikötőhöz, két oldalról importkereskedések szegélyezték. A hatalmas részvénytársasági áruházak tekintélyes, hosszú kirakataiban ritka és drága importtermékek sorakoztak megdöntött párnákon. A hátterükben a sötét drapériák rejtelmessé varázsolták az áruházbelsőket. A nagy áruházak között bóvliboltok lapultak meg.
   A szűk; csúf kis üzletek kirakatai zsúfolva voltak mindenhonnan összeszedett értéktelen kacattal. Ide is, oda is betért, de sehol nem talált semmi kedvére valót.
   Ekkor rábukkant egy egészen különleges üzletre.
   A bolt közel esett a kikötőhöz. Még sohasem járt benne. Az üzlet egy kicsi, egyemeletes, minden feltűnést nélkülöző épületet foglalt el, amely beékelődött egy eufóriabár és a Titkos Nővérség szentélye, egy bordélyház közé. Ezen a környéken a Szivárvány bulvár kezdett egészen bazárivá alakulni, ez a bolt azonban rendkívüli volt, teljesen lebilincselő.
   A kirakatokat hol sápadtvörös, hol ködszerű szürke; hol aranyosan csillogó színekben játszó ködfátyol borította. A ködfüggöny belülről kavargott, gomolygott és gyengén parázslott. Kress különböző tárgyakat pillantott meg a kirakatban: gépeket, művészi alkotásokat s egyéb dolgokat, amelyeket képtelen volt azonosítani. Igazából egyiket sem tudta szemügyre venni, mivel a tárgyak között sejtelmesen gomolyogtak a ködfelhők, s hol egyik, hol másik tárgyból mutattak meg egy-egy részletet, aztán újra elrejtették. Nagyon érdekes látvány volt.
   Nézte a kirakatot, s a ködből egyszer csak betűk formálódtak ki. Egyszerre egy-egy szó jelent meg. Olvasni kezdte:
  
   WO & SHADE IMPORTCIKKEK
   TERMÉKEK, MESTERS. ÉLETFORMÁK ÉS EGYÉB
  
   A betűknek itt vége szakadt. Kress mozogni tátott valamit a ködön át. Ennyi elég volt számára. Na meg az "életformák" szó a hirdetésben. Hátracsapta sétaköpönyegét, és belépett a boltba.
   Belépve úgy érezte, megcsalják az érzékei. Az üzletbelső hatalmasnak tűnt, sokkal nagyobbnak, mint amekkorát a viszonylag szerény külső sejtetett. A szűrt fényű világítás nyugalmat árasztott. A mennyezetre csigavonalú csillagköddel csillagtájképet festettek, amely sötét volt, életszerű és nagyon szép. A pultok halványan világítottak, hogy jobban kiemeljék az üveg alatt kiállított árut: Az oldalfolyosók padlóját köd borította, amely helyenként Kress térdéig ért, s a lába körül kavargott, ahogy lépett.
   - Parancsoljon.
   A nő mintha a ködből bukkant volna elő. Magas, nyúlánk és sápadt volt. Kényelmes szürke overallt viselt fura kis sapkával, amelyet egészen hátratolt a feje búbján.
   - Wohoz vagy Shade-hez van szerencsém? - kérdezte Kress. - Vagy maga csak eladó?
   - Jala Wo vagyok, a szolgálatára - felelte a hő. - Shade nem foglalkozik a vásárlókkal, eladókat pedig nem alkalmazunk.
   - Hát nincsenek túl sokan - állapította meg Kress. - Különös, hogy eddig még nem hallottam önökről.
   - Ezt az üzletet nemrég nyitottuk a Balduron - mondta a nő -, de számos más világban is - vannak üzleteink. Mivel szolgálhatok? Parancsol esetleg valami művészeti darabot? Gyűjtőnek látszik. Van néhány gyönyörű Nor T'alush kristálymetszetünk.
   - Nem, köszönöm - válaszolta Simon Kress: - Megszereztem az összes kristálymetszetet, ami tetszik. Valami állatfélét keresek. .
   - Talán egy életformát?
   - Igen.
   - Idegen legyen?
   - Természetesen.
   - Van egy mimikánk a Celia világról. Okos kis majmocska. Nemcsak beszélni tanul meg, hanem a végén utánozni fogja a hangját, a hanghordozását, a gesztusait, sőt az arckifejezését is.
   - Aranyos lehet - mondta Kress -, de nincs benne semmi különös. Nincs rá szükségem, Wo. Valami egzotikusat szeretnék, szokatlant és nem aranyosat. Ki nem állhatóm az aranyos állatokat. Most van egy totyogóm. Cothóból hozattam, s nem volt valami olcsó. Időnként megetetek vele egy ellésnyi semmirevaló kismacskát. Hát ez a Véleményem az aranyos állatokról. Ért engem?
   - Volt-e már olyan állata, amely istenként tisztelte? - kérdezte Wo titokzatos mosollyal.
   - Egyszer-másszor - vigyorgott Kress. - De nem igénylek imádatot, Wo, csupán szórakozásra vágyom.
   - Félreértett - mondta Wo ugyanazzal a titokzatos mosollyal. - A szó szoros értelmében gondoltam az imádatot. - Mire céloz?
   - Azt hiszem, van itt valami a maga számára - mondta Wo. - Jöjjön velem.
   A világító pultok között a nő végigvezette egy mesterséges csillagfénnyel megvilágított hosszú, ködfátyolos folyosón. A ködfüggönyön áthaladva eljutottak az üzlet másik végébe, s megálltak egy nagy műanyag tartály előtt. "Akvárium lehet" - gondolta Kress.
   Wo közelebb intette Kresst, aki odalépett, és látta, hogy tévedett. Terrárium volt, amelyben két négyzetméternyi területen egy miniatűr sivatagot rendeztek be. A sápadt vörös fény skarlátszínűvé festette a fakó homokot. Bazalt-, kvarc és gránitsziklák. A terrárium mind a négy sarkában egy-egy erőd állt.
   Kress hunyorogva jobban szemügyre vette a tartályt, észrevette, hogy tévedett: valójában csak három ép erőd volt, a negyedik, egy málladozó lepusztult rom, már teljesen összedőlt. A többi három kőből és homokból épült, s bár kezdetlegesek voltak, de sértettének. A lőréses oromzatok tetején és az oszlopcsarnokokban apró lények kúsztak-másztak. Kress a műanyag terráriumfalhoz nyomta az arcát.
   - Rovarok? - kérdezte.
   - Nem - felelte Wo. - Sokkal bonyolultabb életformák. És sokkal intelligensebbek is. Összehasonlíthatatlanul okosabbak a totyogójánál. Homokkirályoknak hívják éket.
   - .Akkor is rovarok - szögezte le, elhúzódva a tartálytól. - S nem is érdekel, mennyire bonyolultak. - Összeráncolta a homlokát. - Nagyon kérem, ne is próbáljon megetetni az intelligenciájukkal. Ezek a kis vackok sokkal apróbbak annál, semhogy több legyen a fejükben egy csökevényes agynál.
   - Közös rajtudattal rendelkeznek - mondta Wo. - Jelen esetben - erődtudattal. A terráriumban tulajdonképpen csak három szervezet él, a negyedik elpusztult. Az erődje is összedőlt, mint látja.
   Kress megfordult, s még egyszer megnézte a tartályt. - Szóval, rajtudatuk van? Hm. Érdekes. - Elgondolkodott. - Akkor is csak egy túlméretezett hangyafarm. Valami jobbra számítottain.
   - Háborúznak egymással.
   - Háborúznak? Hm. - Megint megnézte a terráriumot. - Nézze csak még a színeket - mutatott Wo a legközelebbi erődön nyüzsgő állatkákra. Egyikük a tartályfalat kaparászta. Kress figyelmesen megnézte, de továbbra sem találta többnek egy rovarnál. Épphogy akkora, mint Kress körme, hatlábú, testét hat pici szem veszi körül, fenyegető kis állkapcsa összecsattan, két hosszíj csápja köröket ír le a levegőben. A teremtmény csápja, állkapcsa, szeme és lába koromfekete volt, de az alapszínt, a téglavörös árnyalatot, testének kemény páncélja adta meg.
   - Rovar ez - ismételte Kress.
   - Pedig nem az - mondta nyugodtan, de határozottan Wo. - Amikor a homokkirály megnő, levedli páncélozott külső csontvázát. Ha egyáltalán megnő, mert egy ekkora terráriumban nemigen. - Megfogta Kress könyökét, és odavezette a következő erődhöz. - Nézze meg itt a színeket.
   Megnézte. Másmilyenek voltak. Az itteni homokkirályok páncélja élénkpiros volt, csápjuk, állkapcsuk, szemük és lábuk pedig sárga. Átnézett a tartály túlsó felére. A harmadik erőd lakói piszkosfehérek, piros oldalúak voltak.
   - Hmm - dünnyögte.
   - Mint mondtam, háborúznak egymással - közölte Wo. - Szövetségre is lépnek egymással, sőt még fegyverszünetet is tartanak. A negyedik erődöt is egyesített erővel rombolták le. A feketék nagyon elszaporodtak, ezért a többiek szövetségre léptek; és közös erővel elpusztították őket.
   Kresst ez sem győzte meg.
   - Jópofa, nem vitás, csakhogy a rovarok is háborúznak egymás közt.
   - A rovarok nem istenítenek senkit - mondta Wo. - Tényleg?
   Wo mosolyogva az erődre mutatott. Kress döbbenten nézte. A legmagasabbik erődtorony falába egy arc volt bevésve. Felismerte Jala Wo arcát.
   - Hogyan...?
   - A terrárium belső falára kivetítettem arcképem hologramját, az isten arcát, érti ugye? Én etetem őket, én vagyok mindig a közelükben. A homokkirályok elementáris pszichikus érzékkel rendelkeznék. Telepátia. Érzékelik a közelségemet, s miután istenként tisztelnek engem, az arcképemmel díszítik az építményeiket. Ott vagyok az összes erődön, látja? - Tényleg ott volt.
   Jala Wo arca az erődtalon derűt és nyugalmat árasztott. Nagyon életszerű volt. Kress, döbbenten nézte ezt a mestermunkát.
   - Hogy Csinálják?
   - Elülső lábaik karként funkcionálnak, még ujjszerűségek is vannak rajtuk: három kicsi, hajlékony nyúlvány, melyek jó szolgálatot tesznek nekik mind az építkezésben, mind a csatározásban. Csak emlékeztetőképpen: ugyanazon szín egyedei közös tudattal rendelkeznek.
   - Meséljen még róluk - kérte Kress. Wo mosolygott.
   - A "gyomor" az erődben él. Én hívom "gyomornak". Ez persze csak szójáték. Ez az öklömnyi méretű, mozdulatlan nőnemű valami egyszerre anya és "gyomor". A "homokkirályok" igazából téves elnevezés. A mozgó egyedek munkások és harcosok, az igazi uralkodó - a királynő. Ám ez az analógia is hibás. Lényegét tekintve mindegyik erőd egy-egy-hermafrodita lény.
   - És mivel táplálkoznak?
   - A mozgó egyedek pempőt esznek, egyfajta előemésztett élelmet, amelyhez az erődben jutnak hozzá. A "gyomortól" kapják, miután az néhány napon át emésztette. A mozgók gyomra nem fogad be mást, ezért ha az anyakirálynő elpusztul, hamarosan ők is elpusztulnak. A "gyomor" ...nos, a királynő mindenevő. Táplálása nem-fog sokba kerülni önnek. Például ételmaradékok is remekül megteszik.
   - S mi van az eleven táplálékkal? - kérdezte Kress. Wo megvonta a vállát.
   Igen, az egyes anyakirálynők felfalják a másik erőd mozgóit.
   - Kíváncsivá tett - vallotta be Kress. - Csak ne volnának ennyire picik.
   - A maga homokkirályai megnőhetnek. Ezek azért kicsik, mert kicsi a hely számukra. Úgy tűnik, szabályozni tudják a növekedésüket, hogy elférjenek a rendelkezésükre álló helyen. Ha egy nagyobb tartályba tenném őket, újra növekedésnek indulnának.
   - Hmmm. A piranhás medencém kétszer ekkora, és most éppen üresen áll. Ha kitisztítanám és megtölteném homokkal...
   - A felszerelésről a Wo & Shade gondoskodik. Ezer örömmel.
   - Persze, persze - mondta Kress. - Négy sértetlen erődöt kérek.
   - Igenis - mondta Wo.
   Ezután az árról kezdtek alkudozni.
  
  
   Három nappal később Jala Wo megérkezett Simon Kress birtokára az alvó homokkirályokkal és a berendező személyzettel. Wo segédei egytől egyig idegen lények voltak. Ilyenekkel Kress soha életében nerci találkozott: zömök, széles testű kétlábúak voltak, négy karral és kidülledt, több irányba tekintő szemekkel. Testüket vastag, érdes bőr borította, és teljesen lehetetlen helyeken csáp-, tüske- és dudorszerű bőrkinövések. Úgy tűnt, a lények erősek, és jól is dolgoztak. Wo különös zenei nyelven irányította őket, amilyet Kress még sohasem hallott.
   Egy nap alatt mindennel elkészültek. A furcsa lények Kress terjedelmes nappalijának közepére helyezték a piranhás medencét, tisztára súrolták, s kétharmadig megtöltötték homokkal és kaviccsal. A kész terrárium köré kanapét tettek, melyekről kényelmesen lehetett szemlélni a "lakókat". Ezután beszereltek egy speciális világítórendszert, amellyel egyrészt biztosították a homokkirályok létéhez nélkülözhetetlen homályos vöröses fényt, másrészt lőhetővé tették hologramok kivetítését a tartály belső falára. A tartály tetejére etetőszerkezettel ellátott, kemény műanyag tető került.
   - Így anélkül tudja etetni a homokkirályokat, hogy el kellene mozdítania a terráriumtetőt - magyarázta Wo. - Gondolom, nem akarja megkockáztatni, hogy a mozgó egyedek kiszökjenek.
   A tartálytetőben elhelyezett klímaberendezés pont a meg-. felelő mennyiségű nedvességet kondenzálta a levegőből. T Száraz klímát kell fenntartani, de vigyázni kell; hogy ne
   legyen túl száraz - mondta Wo.
   A munka befejeztével az egyik munkás bemászott a tartályba, és mély gödröket ásott mind a négy sarokba. A másik átnyújtotta neki az alvó anyákat, miután egyesével kiszabadította őket a. fagyos hűtőanyaggal átitatott utazódobozkákból. Nem sok néznivaló volt rajtuk. Kresst leginkább egy foltos, félig romlott, szájjal rendelkező húscafatra emlékeztették.
   Az egyik furcsateremtmény minden sarokba beásott egy-egy királynőt. Woék ezután lezárták a tartályt, majd elvonultak.
   - A meleg hatására a királynők felélednek álmukból mondta Wo. - Nem kell hozzá egy hét sem, hogy kikeljenek és előbújjanak a homokból a mozgók. Fontos, hogy bőségesen etesse őket. Minden erejükre szükségük lesz, hogy megállapodjanak. Úgy számolom, körülbelül három héten belül felépítik az erődöket.
   - És az arcom? Mikor fogják bevésni a falba az arcképemet?
   - Úgy egy hónap múlva vetítse ki a hologramot - tanácsolta Wo. - És legyen türelemmel. Ha valami kérdése merülne fel, hívjon fel. Wo & Shade mindig a szolgálatára állnak. - Ezzel meghajtotta a fejét, és elment.
   Kress visszabandukolt a terráriumhoz, és bekapcsolta a világítást. A kis sivatag üres volt és mozdulatlan. Homlokát ráncolva türelmetlenül dobolt ujjaival a műanyag falon.
  
  
   A negyedik napon mozgást vélt felfedezni a homok alatt: alig észrevehető, föld alatti sürgölődést.
   Az ötödik napon megpillantotta az első mozgót - egy magányos fehéret.
   A hatodik napon már tucatnyit számlált meg belőlük: fehéreket, vöröseket és feketéket. A narancssárgák késlekedtek. Beszórt a tartályba egy tál félig romlott ételmaradékot. A mozgók nyomban megszimatolták. Rárontottak, és darabonként elcipelték, ki-ki a saját sarkába. A különböző színű csapatok nagyon szervezetten dolgoztak. Nem harcoltak. Némi csalódást érzett, de úgy döntött, hagy még nekik időt.
   A narancssárgák a nyolcadik napon tűntek elő. Akkorra a többi homokkirály már építkezésbe kezdett: apró kavicsokat cipeltek, és építették a kezdetleges erődítményeket.
   Továbbra sem háborúztak. Még csak fele akkorák voltak, mint a Wo és Shade üzletében látottak, de Kress arra gondolt, hogy gyorsan megnőnek.
   A második héten az erődök már félig elkészültek. A mozgók szervezett csapatokban nehézhomok-, gránit- és kavicsdarabokat vonszoltak a sarkokba, míg a többiek állkapcsuk és csápjuk segítségével helyreigazították a homokot. Kress vásárolt egy kisebb távcsövet, hogy jobban láthassa a homokkirályokat munka közben, bármerre mennek is a terráriumban. Körbe-körbe járt a magas műanyag falak körül, és tanulmányozta a teremtményeket. Lenyűgöző látványt nyújtottak. Az erődök kissé egyszerűbbekre sikeredtek, mint szerette volna, de kitalált valamit. Másnap az élelemmel együtt beszórt a tartályba egy kis obszidiánt meg színes üvegszilánkokat. Néhány óra elteltével már az erődök falait díszítették.
   Elsőnek a fekete erőd készült el, utána a fehér, majd a vörös. A narancssárgák mint mindenben, ebben is utolsónak végeztek. Kress a nappaliban étkezett a kanapén ülve, hogy figyelemmel kísérhesse a homokkirályokat. Úgy gondolta, hogy most már bármelyik pillanatban kitörhet a háború.
   De csalódott. Múltak a napok, Kress csak nagy ritkán mozdult el a terráriumtól - ha fontos dolga volt, vagy ha üzleti hívásokat kellett elintéznie. De a homokkirályok csak nem akartak háborúzni. Kezdett nyugtalanná válni.
   Végül abbahagyta az etetésüket.
   Két napra rá, hogy a "sivatagi égből" megszűnt potyogni az ételmaradék, négyen a fekete mozgók közül bekerítettek egy narancssárgát, és hátravonszolták a "gyomrukhoz". Először megcsonkították: letépdesték az állkapcsát, a csápjait, és a lábait, majd a sötét főkapun át becipelték a miniatűr erődbe. A narancssárga többé nem került elő. Egy óra múlva negyvennél több narancssárga egyed keresztülmasírozott a homokon, és megtámadta a feketék erődjét. A számbeli fölényben levő feketék a mélyből törtek rájuk. A harc a támadók elpusztításával ért véget. Az elpusztult és döglődő mozgókat levitték a mélybe, és odavetették a fekete "gyomornak".
   Kress jókedvre derült: Dicsérte az eszét, hogy ilyen agyafúrt ötlete támadt.
   Másnap, amikor élelmet helyezett a terráriumba, megszerzéséért három sarokból indult el a harc. A feketék kerültek ki győztesként.
   Ezután egymást követték a háborúk.
   Majdnem egy hónappal azután, hogy Jala Wo elhozta a homokkirályokat, Kress bekapcsolta a holográfvetítőt, s a terráriumban megjelent az arcképe. A kép lassan forgott körbe-körbe, így Kress azonos arányban tekinthetett le a képről mind a négy erődre. Élethűnek találta a képet: ugyanaz a hamiskásan vigyorgó, széles száj, ugyanaz a telt arcforma, csillogó kék szempár, divatosan oldalra fésült ősz haj, ívelt, erőteljes szemöldök.
   A homokkirályok rövidesen munkához láttak. Mialatt egükről Kress képmása sugárzott rájuk, ő gondoskodott a bőséges ennivalóról: A háborúskodást ideiglenesen felfüggesztették. Minden tevékenységük az imádat tárgyára irányult.
   Az erődfalakon végre megjelent Kress arcképe.
   Először egyformának találta mind a négy metszetet, de a munkálatok előrehaladtával figyelmesebben megnézte a reprodukciókat, és apró különbségeket fedezett fel a technikában és a kivitelben. A vörösek voltak a legtalálékonyabbak: apró palalemezkék berakásával kiemelték Kress hajnak őszes színét. A fehérek idólja fiatalnak és dévajnak látszott, míg a feketék kreálta arc, bár tulajdonképpen hajszálra ugyanolyan volt, megdöbbentette őt bölcs és jótékony arckifejezésével. A narancssárga homokkirályok mint mindig, most is utoljára fejezték be legkevésbé érdekes művüket. A háborúban szintén ők húzták a rövidebbet; s erődjük is sivárabb volt a többinél. Az ő arcképük primitív és karikatúraszerű volt, s úgy tűnt, nem is áll szándékukban változtatni rajta. Amikor végképp abbahagyták a kép megmunkálását, Kress még sértve is érezte magát, de semmit sem tehetett ez ügyben.
   Amikor valamennyi homokkirály elkészítette az arcképet, kikapcsolta a holográfot, s úgy döntött, itt az ideje, hogy partit rendezzen. Barátai le lesznek nyűgözve. Talán még háborút is prezentálhat nekik, gondolta. Nekiült összeírni a vendégek névsorát, s közben elégedetten hümmögött magában.
   A parti remekül sikerült.
   Meghívott vagy harminc embert: néhány közeli barátját, akik osztoztak szórakozásaiban, néhány volt szeretőjét, továbbá számos üzleti és társaságbeli, riválisát, akik nem utasíthatták vissza a meghívását. Tudta, hogy néhányukra kínosan, sőt sértően fognak hatni a homokkirályok: Számított is rá. Simon Kress általában sikertelennek könyvelte el azokat az összejöveteleket, amelyekről legalább egy vendég nem távozott el megbotránkozva.
   Hirtelen felindulásból Jala Wo nevét is felírta a vendéglistára. "Ha gondolja, hozza magával Shade-et is" - diktálta rá utóiratként a meghívóra.
   Nem okozott neki különösebb meglepetést, hogy Jala Wo elfogadta a meghívást. "Sajnos, Shade nem jön el a partira, ugyanis nem szokott részt venni semmilyen társasági eseményen - írta Wo. - Ami engem illet, örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy megnézzem, hogy fejlődnek a homokkirályai:
   Kress pazar vacsorát rendelt a vendégeknek. Amikor a beszélgetés végre kezdett ellaposodni, s a vendégek zöme unottan a borospohár és a szivarka felé nyúlt, Kress felrázta őket. Megrökönyödésükre az ételmaradékaikat összekaparta egy nagy tálba.
   - Fáradjon ide mindenki - invitálta őket. - Be szeretném mutatni önöket legújabb kedvenceimnek. - Kezében a tállal, a nappaliba tessékelte őket.
   A homokkirályok beváltották Kress hozzájuk fűzött reményeit. Előkészületként két napig éheztette őket, így most harcias hangulatban voltak. A vendégek körülállták a terráriumot, és a távcsöveken keresztül, melyeket Kress előzékenyen odakészített nekik, nézték a homokkirályokat, amint dicső csatát vívnak az ételmaradékokért. A csata végére Kress csaknem hatvan elpusztult mozgót számlált össze. Előbukkantak a nemrégiben szövetségre lépett vörösek és feketék, magukkal cipelve az eleség zömét.
   - Undorító vagy, Kress - fordult hozzá Cath m'Lane. Két évvel ezelőtt rövid ideig együtt éltek, míg Kress úgy nem érezte, nyomban megőrül a lány szentimentalizmusától.
   - Hülyeség volt eljönnöm. Azt hittem, talán megváltoztál, bocsánatot akarsz kérni. - Cath sosem tudta megbocsátani Kressnek azt, hogy a totyogó felfalta a kiskutyáját, amely olyan édes volt; és amelyért annyira odavolt. - Többet ne hívjál meg, Simon.
   Cath és mostani szeretője kivonult. Nevetés kísérte őket. A többi vendég kérdésekkel ostromolta Kresst.
   Azt akarták tudni, honnan jöttek a homokkirályok.
   - A Wo & Shade cégtől - felelte, s udvariasan az egész este csendesen visszahúzódó Jala Wo felé mutatott.
   - Miért díszítették erődeiket a maga arcképével?
   - Mert én vagyok a számukra minden jó forrása. De, gondolom, ezt úgyis tudják. - Ez a megjegyzés többekből kuncogást váltott ki.
   - Fognak még harcolni?
   - Persze, csak nem ma. De ne aggódjanak, rendezek máskor is partit.
   Az amatőr tudós, Jad Rakkis, aki az idegen világokból jött élőlényeket tanulmányozta, más szervezett társadalmakban élő rovarokról kezdett mesélni, és a csatákról, melyeket azok egymással vívnak.
   - A homokkirályok ugyan szórakoztatóak, de voltaképpen nem túl érdekesek. Javaslom, olvasd el, amit például a Terran harcos hangyákról írnak.
   - A homokkirályok nem rovarok - vágott közbe élesen Jala Wo, csakhogy Jad már elment, és senki sem figyelt a nőre. Kress rámosolygott, és megvonta a vállát.
   Malada Blade azt javasolta, hogy a legközelebbi összejövetelükön tegyenek fogadásokat a háború kimenetelére. Ötlete lelkes fogadtatásra talált. Élénk, csaknem egyórás beszélgetés következett a fogadási szabályokról és esélyekről, azután a vendégek szedelőzködni kezdtek.
   Legtovább Jala Wo maradt.
   - Nos - mondta neki Kress, amikor kettesben maradtak -, úgy tűnik, a homokkirályaim sikert arattak.
   - Szépen fejlődnek - állapította meg Wo. - Máris nagyobbak az enyéimnél.
   - Igen - mondta Kress -, kivéve a narancssárgákat.
   - Észrevettem - felelte Wo. - Számban is kevesebben vannak, és az erődjük is olyan ütött-kopott.
   - Hát, valakinek veszítenie is kell - mondta Kress. - A narancssárgák későn bukkantak elő, és később is telepedtek meg. Meg is isszák a levét.
   - Ne haragudjon, de megkérdezhetem, hogy megfelelően eteti-e a homokkirályokat? - érdeklődött Wo.
   Kress megvonta a vállát.
   - Időnként koplaltatom őket. Tudja, így harciasabbakká válnak.
   Jala Wo összeráncolta a szemöldökét.
   - Semmi szükség arra, hogy éheztesse őket. Hadd háborúzzanak akkor, amikor jónak látják, és amikor okuk van rá. A háborúzás hozzátartozik a természetükhöz. Elragadóan agyafúrt és bonyolult összeütközéseknek lehet tanúja. Az éheztetéssel előidézett folytonos háborúskodás lealacsonyító, s elveszíti művészi jellegét.
   Kress nem hagyta annyiban Wo rosszallását.
   - Kedves Wo, a saját házamban én ítélem meg, hogy mi a lealacsonyító és mi nem. A maga tanácsa szerint etettem a homokkirályokat, de nem akartak harcolni.
   - Legyen türelmes.
   - Nem - mondta Kress. - Én vagyok az uruk és az istenük. Miért kellene az ösztöneikre hagyatkoznom? Nem harcoltak olyan gyakran, mint szerettem volna, így aztán igazítottam a helyzeten.
   - Értem - mondta Wo. - Megbeszélem a dolgot Shade-del. - Nincs beleszólásuk - sem magának, sem neki! - csattant fel Kress.
   - Hát akkor jó éjszakát - mondta megadóan Wo. Távozóban, amikor belebújt kabátjába, egy utolsó rosszalló pillantással illette Kresst.
   - Nézze meg az arcmásait, Simon Kress - figyelmeztette a férfit. - Nézze csak meg őket.
   Ezzel Jala Wo elment; Kress pedig zavartan visszabandukolt a terráriumhoz; és meredten nézte az erődöket. Arcmásai a helyükön voltak, mint eddig is. Hacsak...
   Felkapta a távcsövet, és a szeméhez emelte. Így is nehéz volt észrevenni a változást, de úgy tűnt, a képek arckifejezése alig észrevehetően módosult. Mosolya mintha eltorzult volna, s kissé gonosznak látszott. A változás olyan jelentéktelen volt, hogy aligha lehetett változásnak tekinteni.
   Végül úgy döntött, hogy csak bebeszéli magának, s eltökélte, többé nem hívja meg Jala Wot az összejöveteleire.
   Az elkövetkező néhány hónapban Kress hetente elhívta magához néhány kebelbarátját, hogy végignézzék, amit ő előszeretettel "háborúsdinak" nevezett. Miután elszállt a kezdeti lelkesedés, kevesebb időt töltött a terráriumnál és többet az üzleti ügyeivel, a társasági élettel, de továbbra is szívesen látta a barátait egy-két háborúra. A harcosokat szüntelenül a mardosó éhség állapotában tartotta. Az éhezés keményen sújtotta a narancssárgákat, melyek szemmel láthatóan sorvadtak, míg Kress arra nem kezdett gyanakodni, hogy királynőjük elpusztult. A többiek azonban egész jól bírták.
   Néha, álmatlan éjszakáin egy üveg bor társaságában áttelepedett az elsötétített nappaliba, ahol az egyetlen fényforrást a miniatűr sivatag homályos, vörös izzása jelentette. Órákon át üldögélt ott egyedül, ivott, és nézte a homokkirályokat. Rendszerint mindig folyt valahol harc, s ha mégsem, semennyibe sem került beindítani egyet, csupán egy falatka ennivalót kellett bedobnia.
   Hetente társaság gyűlt össze Kressnél, hogy fogadjanak a csatákra, mint Malada Blade javasolta annak idején. Kress már szép összeget nyert a fehérekre fogadva, melyek a terrárium legerősebb és legszámosabb kolóniájává váltak. Az ő erődjük volt a legnagyobb. Az egyik összejövetelen Kress félretolta a tartálytető sarkát, s nem a szokásos középső csatatérre, hanem a fehérek erődje elé dobta le az ennivalót. Így a többieknek, ha táplálékhoz akartak jutni, az erőd körzetében kellett rátámadniuk a fehérekre. Meg is próbálták, de a fehérek védekezni is kitűnően tudtak. Kress száz standardot nyert el Jad Rakkistől.
   Tény az, hogy Rakkis szinte minden héten komoly összegeket vesztett a homokkirályokon, Lépten-nyomon hangoztatta, milyen jól ismeri ezeket a lényeket és szokásaikat, azt állította, hogy az első parti után behatóan tanulmányozni kezdte őket, ám amikor fogadásra került sor, sohasem volt szerencséje. Kress gyanította, hogy Jad állításai nem többek üres hencegésnél. Unalmában vagy talán kíváncsiságból egyszer ő maga is megpróbált többet megtudni a homokkirályokról. Könyvtárba ment, hogy kiderítse, melyik világból származnak kedvencei. A homokkirályokat azonban sehol sem jegyezték. Kress arra is gondolt, hogy felveszi a kapcsolatot Woval, és tőle kérdezi meg, de aztán más elfoglaltsága akadt, és a dolog teljesen kiment az eszéből.
   Egy hónap múlva Jad Rakkis, amikor vesztesége már ezernél több standardra rúgott, hóna alatt egy kis műanyag dobozzal érkezett a "háborúsdira". A dobozkában egy finom aranyszínű szőrzettel bevont, pókszerű lény lapult.
   - Ez itt egy homokpók - jelentette be Jad Rakkis. A Cathaday világból érkezett. Ma délután vettem a t'Etherane állatkereskedésben. A homokpók méregzacskóit általában eltávolítják, de ez a példány érintetlen. Benne vagy egy csatában, Simon? Vissza akarom nyerni a pénzemet. Ezer standardra teszem fel a pókomat a homokkirályok ellen.
   Kress szemügyre vette a műanyagbörtönében kuksoló állatkát. A homokkirályok kétségtelenül megnőttek, már kétszer akkorák voltak, mint Wo példányai - ezt Wo meg is jósolta -, de eltörpültek a homokpók mellett. A pók mérges volt, a homokkirályok viszont nem, de számbeli fölénnyel rendelkeztek: Egyébként a homokkirályok közti folytonos háborúk már kezdtek unalmassá válni. Kresst csábította e csata újdonsága.
   - Benne vagyok - mondta. - De szerintem ostobaságot csinálsz, Jad. A homokkirályok addig támadnak, amíg ez a csúf teremtmény el nem pusztul.
   - Te vagy az ostoba, Simon - felelte mosolyogva Rakkis., - A cathadayi homokpók különféle zugokban és repedésékben megbújó földtúrókkal táplálkozik és... nos, nézd, a. pókom egyenesen besétál az erődökbe, és felfalja az anyakirálynőket.
   A körülöttük feltörő nevetés hallatán Kressnek elsötétült a tekintete. Erre nem számított.
   - Hát akkor elő vele - mondta ingerülten, s elment egy újabb italért.
   A pók akkora volt, hogy az etetőrésen nem fért volna át egykönnyen. Rakkis két vendég segítségével arrébb csúsztatta a terráriumtetőt, s Malada Blade odatartotta a műanyag dobozkát. Rakkis kirázta belőle a pókot, amely puhán landolt egy miniatűr homokbuckára a vörös erőd előtt. Egy pillanatig zavartan álldogált, vészjóslóan mozgatta a száját, és rángatta a lábait.
   - Na mi lesz már! - sürgette, Rakkis. Mindenki a terrárium köré sereglett. Simon Kress elővette a kukkerét, és a szeméhez emelte. Ha már egyszer veszít, legalább lássa, mire megy rá ezer standardja.
   A homokkirályok észrevették a betolakodót, és az egész erőd környékén leállt a tevékenység. A pici skarlátvörös mozgók dermedtén figyeltek.
   A pók elindult a sokat ígérő sötét kapu irányába. Simon Kress arcképe szenvtelenül bámult le a kapu feletti tornyocskából.
   Egyszerre csak lázas tevékenység kezdődött. A legközelebb álló vörös mozgók ék alakba sorakoztak, és a homokon át özönleni kezdtek a pók felé. Az erőd belsejéből újabb harcosok tódultak ki, és hármas sort alkottak, hogy megvédjék azt a föld alatti kamrát, amelyben a királynő lakott. Homokbuckákon keresztül felderítők siettek a harcba.
   Megkezdődött az ütközet...
   A támadó homokkirályok megrohanták a pókot. Lábát és potrohát állkapcsok ragadták meg, s csüngve rajta maradtak. Az aranyszínű lábakról a vörösek a támadó hátára csaptak. Harapták és marták. Az egyik homokkirály ráakadt egy szemre, s apró sárga csápjaival kiszakította a helyéről. Kress mosolyogva mutogatott rá.
   Csakhogy a homokkirályok kicsik voltak és nem mérgezők, a pók pedig nem engedett. Lábával lepöckölte magáról a homokkirályokat. Csöpögő állkapcsával megérintett többeket is, melyek megmerevedtek a mérges érintéstől. Immár tucatnyi vörös vergődött haláltusában. A homokpók egyre támadott. Megpróbált keresztültörni az erőd előtt hármas sorban álló őrökön, de azok bekerítették, és kétségbeesetten harcolva ellepték, Kress észrevette, hogy egy csapat homokkirály leharapta a pók egyik lábát. A bástyák tetejéről a vonagló, duzzadó masszára ugrottak a védők.
   A homokkirályok alatt eltűnt póknak valahogy sikerült lebuknia a sötétségbe és elmenekült.
   Jad Rakkis hatalmasat sóhajtott. Sápadtnak látszott.
   - Elképesztő - mondta valaki. Malada Blade elfojtott egy kacajt.
   - Nézd csak! - fogta meg Kress karját Idi Noreddian. Mindenkit annyira lekötött a sarokban zajló küzdelem, hogy senki sem vette észre, mi folyik a terrárium többi részében. Az erőd mozdulatlan volt; a homokban az elpusztult vöröseken kívül semmi sem látszott. De mi az ott?
   A vörösek erődje előtt felsorakozott három hadsereg. Többsornyi homokkirály állt majdnem mozdulatlanul, tökéletes elrendezésben: narancssárgák, fehérek és feketék. Várták, mi bukkan fel a homok mélyéről.
   Simon Kress mosolygott.
   - Mentőkordon - mondta. - Nézd csak meg a többi erődöt, Jad.
   Jad szitkozódott. Mozgók csapatai zárták el a kapukat homokkal és kaviccsal. Ha a póknak sikerült is valahogy túlélnie az előző viadalt, nem lesz könnyű bejutnia a többi erődbe.
   - Négy pókot kellett volna hoznom - mondta Jad Rakkis. - De azért én nyertem. A pókom most ott van, és eszi az átkozott királynődet.
   Kress nem válaszolt. Várt. Az árnyékos részekben mozgolódás támadt.
   Hirtelen vörösek áradata özönlött ki a kapun. Elfoglalták állásaikat az erődön, és elkezdték helyrehozni a pók által okozott károkat. A hadsereg többi tagja szétszéledt, és visszavonult saját helyére.
   - Jad - szólt Sirnon Kress -, szerintem igazából nem is tudod, hogy mi eszik mit.
   A következő héten Rakkis négy karcsú, ezüstös kígyóval állított be. A homokkirályok különösebb nehézség nélkül azokat is elintézték.
   Jad ezután egy hatalmas fekete madárral próbálkozott. A madár felfalt legalább harminc fehér mozgót, s szárnycsapkodásával és ügyetlenkedésével jóformán lerombolta a fehérek erődjét, de a végén szárnyai elfáradtak, és a homokkirályok nagy lendülettel támadtak rá, ahol csak leszállt.
   A madarat rovarok követték, páncélos bogarak, mélyek nem sokban különböztek a homokkirályoktól, viszont végtelenül ostobák voltait. A szövetségre lépett narancssárgák és feketék leverték a páncélosok alakulatát, majd szétosztották és feltrancsírozták őket.
   Rakkis már kötelezvényeket adott Kressnek.
   Körülbelül ez idő tájt egyik este Kress újra találkozott Cath m'Lane-nél, amikor Asgardban vacsorázott. Néhány percre elidőzött a lány asztalánál, mesélt neki a "háborúsdikról", s hívta, vegyen ő is részt bennük. Cath felháborodott, de aztán visszanyerte az önuralmát, és fagyossá vált.
   - Valaki meg kell hogy állítson, Simon. Azt hiszem, én leszek az - mondta. Kress megvonta a vállát, és visszament az asztalához, ahol jó étvággyal elfogyasztotta a vacsoráját. Cath fenyegetése teljesen kiment a fejéből. .
   Egy hét múlva azonban egy alacsony, tömzsi nő állt az ajtajában, s egy rendőrjelvényt mutogatott neki.
   - Panaszok érkeztek hozzánk - közölte. - Valóban egy veszélyes rovarokkal teli terráriumot tart a házában, Kress? - Nem rovarok - felelte dühösen. - Jöjjön, megmutatom. A nő, megtekintve a homokkirályokat, a fejét rázta.
   - Nem lesz ez így jó. Egyébként mit tud ezekről a teremtményekről? Például tudja, melyik világról valók? Megvizsgálta őket az Ökológiai Bizottság? Van engedélye a tartásukra? A jelentésben, amit kaptunk, az állt, hogy Nagyon veszélyes húsevők, és ezenkívül félérzékenyek. Különben honnan szerezte ezeket a micsodákat?
   - Wo & Shade üzletéből - felelte Kress.
   - Sosem hallottam róluk - mondta a nő. - Biztos becsempészték őket, sejtve, hogy ökológusaink sosem hagyták volna jóvá a behozatalukat. Nem, Kress, ez így nem megy. Kénytelen leszek elkoboztatni és megsemmisíttetni ezt a terráriumot. Ezenkívül nem ússza meg a büntetést sem.
   Kress száz standardot ajánlott fel a nőnek, hogy felejtse el őt a homokkirályokkal együtt.
   A nő lekicsinylően csettintett a nyelvével.
   - Ráadásul egy megvesztegetési kísérletet is hozzá kell írjak a számlájához.
   Amikor Kress kétezerre emelte fel az összeget, a nő kezdett ráállni.
   - Nem lesz könnyű, remélem, tudja - mondta. - Űrlapokat kell megváltoztatni, felvételeket letörölni. Aztán egy amis ökológiai engedély beszerzése sem megy máról holnapra. A panaszbejelentésekről nem is beszélve. És ha az a nő ismét telefonál?
   - Bízza csak rám - mondta Kress. - Majd én elintézem. Először csak gondolkozott rajta. Aztán egy este felhívott néhány helyet.
   Elsőnek a t'Etherahe állatkereskedés jött be.
   - Kutyát szeretnék venni - mondta Kress. - Egy kölyökkutyát.
   A kereskedő elcsodálkozott.
   - Kölyökkutyát? Ez nem vall magára, Simon. Miért nem ugrik be? Remek kínálatom van.
   - Nem akármilyen kölyökkutyára van szükségem - mondta. - Írja, elmondom, milyennek kell lennie.
   Később feltárcsázta Idi Noreddiant.
   - Idi - mondta -, örülnék, ha ina este át tudnál jönni a holofelszereléseddel. Fel szeretnék venni egy homokkirálycsatát. Ajándékba lesz az egyik barátomnak.
  
  
   Azon az éjszakán, amikor elkészítették a felvételt, Simon Kress sokáig fennmaradt. Betáplált az agyába egy ellentmondásos új drámát, készített magának némi harapnivalót, elszívott egykét szivarkát, és felbontott egy üveg bort. Roppantelégedett volt önmagával, és kelében egy pohárral átsétált a nappaliba.
   Odabenn nem égett lámpa. A terráriumból áradó vörös világítástól az árnyékok bíborvörös, izgató fénybe játszottak. Közelebb ment, hogy megnézze birodalmát. Kíváncsi volt, hogy haladnak a feketék az erőd helyreállításával. A kiskutya szörnyű romokat hagyott maga után.
   Az újjáépítés szépen haladt. Kress tekintete, amint kukkerfán keresztül figyelte a munkálatokat, véletlenül az arcképre tévedt. Megrémült.
   Hátrább lépett, hunyorgott, jókorát kortyolt a borból, majd újból megnézte a képet.
   Az ő képe látszott a falakon, de ez az arc gonosz volt. Felpuffadt, malacszerű arc, rajta torz, ferde mosoly. Elképesztően rosszindulatúnak látszott.
   Szorongva körbejárta a terráriumot, és megvizsgálta a többi erődöt is. Alapjában véve mind egyforma volt, csak hajszálnyira különböztek egymástól.
   A narancssárgák kihagyták a legtöbb finom részletet, de az eredmény így is szörnyű durvának tűnt: kegyetlen száj és kifejezéstelen szemek.
   A vörösek sátánian vonagló mosollyal ruházták tel a képét. Szája furcsán, visszataszítóan rángott.
   Kedvencei, a fehérek egy kegyetlen, ostoba idolképet véstek az erődjükre.
   Simon Kress a szoba szemközti sarkába hajította a borospoharat.
   - Hogy meritek! - sziszegte. - Most aztán egy hétig nem kaptok enni, átkozottak... - Felemelte a hangját, már-már visított. - Majd megtanítalak benneteket! - Eszébe jutott valami. Nagy léptekkel kisietett a szobából, s egy pillanattal később visszatért, kezében egy antik acélkarddal. Az egy méter hosszú kard éle még nem tompult él. Vigyorogva felmászott a terráriumhoz, és kissé félretolta a fedelet, csak annyira, hogy hozzáférjen a sivatag egyik sarkához. Lehajolt, és kardjával lesújtott az alatta levő fehér erődre. Lengette a kardot, semmivé zúzva a tornyokat, a sáncokat. A homok- és kavicsfalak leomlottak, maguk alá temetve a tülekedő mozgókat. Egy kardsuhintással felismerhetetlenné tette a pimasz, sértő karikatúrát, amit a homokkirályok készítettek róla. Ezután a kard hegyével megcélozta a "gyomor" kamrájába vezető sötét torkolatot, s tiszta erőből lecsapott. Halk, buggyanásszerű hangot hallott, és érezte, hogy a kard beleütközik valamibe. A mozgók remegtek és lerogytak. Kress elégedetten visszavonult.
   Egy pillanatig még figyelt. Kíváncsi volt, megölte-e az anyakirálynőt. A kard hegye nedves és ragacsos volt: Végül a fehér homokkirályok újra mozgolódni kezdtek. Erőtlenül, lassan; de mozogtak:
   Éppen vissza akarta csúsztatni a helyére a tetőt, és át akart menni a második erődhöz, amikor úgy érezte, mászik valami a kezén.
   Felüvöltött, és kiejtette a kardot. Egy homokkirályt söpört le a bőréről. Le a Szőnyegre.: Cipője sarkával rálépett; s csak taposta, még akkor is, amikor az állat már régen nem élt. A homokkirály összeroppant, amikor rálépett. Ezután még mindig reszketve gyorsan lezárta a tartályt, és rohant a zuhany alá, hogy alaposan megvizsgálja magát. A ruháit kifőzte.
   Később, néhány újabb pohár bor után visszament a nappaliba. Kicsit restellte, hogy egy homokkirály ennyire elrémisztette, de esze ágában sem volt megint kinyitni a tartályt.
   Ettől kezdve állandóan lezárva tartotta a terráriumtetőt, mégis úgy érezte, meg kell büntetnie a többieket is.
   Arra gondolt, hogy meg kell olajoznia az agyát egy újabb pohár borral. Ahogy megitta a bort, támadt egy ötlete. Vigyorogva a tartályhoz ment, és átállította a nedvességszabályozót.
   Mire pohárral a kezében elaludt a kanapén, a homokerődöket kezdte elmosni az eső.
  
  
   Arra ébredt, hogy valaki dühösen zörget az ajtaján. Felült. Feje kótyagos volt, agya lüktetett. Az a legrosszabb, ha bortól rúg be az ember, gondolta. Kitámolygott az előszobába.
   Az ajtóban Cath m'Lane állt.
   - Szörnyeteg vagy - mondta Cath. Arca megdagadt, püffedt és barázdás volt a könnyektől. - Egész éjjel sírtam, te átkozott. De ennek vége, Simon, vége!
   - Csak ne olyan hevesen - mondta Kress a fejét fogva. - Másnapos vagyok.
   A lány átkozódva félretolta az útból, és becsörtetett a házba. Az egyik sarokból előjött a totyogó, és kíváncsian nézte, mi ez a felfordulás. Cath leköpte; és nagy léptekkel bevonult a nappaliba. Kress tehetetlenül cammogott a nyomában.
   - Várj! - mondta. - Hova... nem teheted... - Rémülettől dermedten megtorpant. A lány egy súlyos pörölykalapácsot cipelt a bal kezében.
   - Ne - kérte Kress.
   Cath egyenesen a terrárium felé tartott.
   - Ugye nagyon szereted ezeket a kis bűbájosokat, Simon? Akkor tessék, élj velük együtt!
   - Cath! - üvöltötte torkaszakadtából Kress.
   Cath kénkézzel megragadta a kalapácsot, s tiszta erőből rácsapott a tartály oldalára. A csapódás hangjától Kress legszívesebben sikított volna, de a kétségbeeséstől csak halk nyöszörgés jött ki a torkári. A műanyag ózonban tartotta magát.
   Cath megint lesújtott - reccs! - s a műanyagon hajszálvékony repedésháló keletkezett.
   Amikor Cath hátralendítette a kalapácsot, hogy harmadszor is odacsapjon, Kress rávetette magát. Hadonászva gurultak végig a padlón. Cath kiejtette a kalapácsot, és fojtogatni kezdte Kresst. A férfi kitépte magát, és beleharapott a lány karjába. Kiserkent a vére. Feltápászkodtak.
   - Nézd meg magad a tükörben; Simon - mondta a lány dühösen. - A szádról csöpög a vér. Úgy nézel ki, mint a kedvenceid. Hogy ízlik?
   - Ki innen! - mondta Kress. Észrevette az előző éjjel elejtett kardot, és felkapta. - Kifelé! - ismételte, s nyomatékul meglengetté a kardot. - Közelébe ne merészkedj még egyszer a terráriumnak!
   Cath falnevetett.
   - Hozzám ne merj nyúlni! - figyelmeztette, és lehajolt a kalapácsért. Kress szitkozódva rárontotta karddal. Mielőtt felfogta volna, mi történik, az acél kardpenge belefúródott a lány hasába. Cath m'Lane csodálkozva nézett Kressre, majd le a kardra. Kress nyöszörögve visszahőkölt.
   - Nem akartam... Csak azt akartam...
   A lány ott állt keresztüldöfve, vérzett; már csaknem halott volt, de valamiért nem rogyott a földre.
   - Te szörnyeteg - sikerült kinyögnie, bár szája tele volt vérrel. Hirtelen megperdült - Kress nem akart hinni a szemének, hiszen a lányból kiállt a kard -, s utolsó erejével rácsapott a terráriumra. Az összezúzott fal apró darabokra tört, s a műanyag-, homok- és kavicslavina magé alá temette Cath m' Lane-t.
   Kress, időnként hisztérikusan feljajdulva, összekuporodott a kanapén.
   A nappali szobában rendezett felfordulás romjai alól kezdtek előbukkanni a homokkirályok. Keresztülmásztak Cath testén. Néhányan óvatosan kimerészkedtek a szőnyegre, a többiek máris ott voltak a nyomukban.
   Kress nézte a formálódó hadoszlopot, a homokkirályok kígyózó négyszög alakzatát. Valamit vittek - nyálkás, alaktalan valamit, egy emberfej nagyságú nyershúscafatot. Ki akarták menteni a terráriumból. Ez a valami lüktetett.
   Ez már sok volt Kressnek. Kirohant a szobából.
  
  
   Csak késő délután merészkedett vissza a házba. Szinte belebetegedett a fémelembe. Rohant a légsiklójához, és berepült a legközelebbi, úgy ötven kilométerre fekvő városba. Amint biztonságos távolságban érezte magát, keresett egy kis éttermet, ahol megivott több csésze kávét, bevett két darab másnaposság elleni tablettát, majd megevett egy komplett reggelit. Lassanként kezdte visszanyerni a lélekjelenlétét.
   Borzalmas reggelt élt át, de nem volt értelme sokat töprengeni rajta. Rendelt még egy kávét, és higgadtan végiggondolta a helyzetet.
   Megölte Cath m'Lane-t. Adja fel magát vagy állítsa azt, hogy baleset történt? Semmi értelme, hiszen leszúrta a lányt, s előzőleg már azt mondta annak a rendőrnőnek, hogy bízza csak rá. El kell tüntetnie a bizonyítékokat, s csak reménykedhet, hogy a lány senkinek sem árulta el, hova megy aznap reggel. Ez már jobban hangzik. Valószínűlég Cath csak tegnap, késő éjjel kapta meg az ajándékot. Azt mondta, hogy átsírta az éjszakát. Egyedül jött. Remek! Csak egy holttesttől és egy légsiklótól kell megszabadulnia.
   Csakhogy ott maradtak a homokkirályok. Ők megoldhatatlan nehézséget jelentenek. Mostanra mind kiszabadult, efelől semmi kétség. Annak gondolatára, hogy most ott nyüzsögnek a ház összes zugában, az ágyában és a ruhái között, megfertőzik az ennivalóját, megfagyott benne a vér. Összeborzadt, de aztán sikerült legyőznie az undort. "Nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne elpusztítani őket" gondolta: Nem kell megölnie minden egyes mozgót, elég a négy királynőt. Ezt véghez tudja vinni. Elég nagynak látszottak. Megkeresi és megöli őket.
   Mielőtt hazarepült volna, elment bevásárolni. Vett egy védőruhát, amely a feje búbjától a lábujja hegyéig befedte, a testét, valamint néhány tasak sziklabogár elleni méregpirulát és egy doboz betiltott, erős rovarirtószert. Ezenkívül vásárolt egy mágneses vontatószerkezetet is.
   Hazaérve tervszerűen nekilátott a teendőknek. Először Cath légsiklóját a mágneses vontatókötéllel a sajátjához kötötte. Átkutatta Cath járművét; és nagy kő esett le a szívéről. Az első ülésen megtalálta, ami miatt aggódott: Idi Noreddian holográfjának kristálymetszetét, amely a homokkirályok csatáját tartalmazta.
   A légsiklókkal végezve magára öltötte a védőruhát, és bement a házba Cath holttestéért:
   Nem találta.
   Gondosan végigkotorta a gyorsan száradó homokot, s nem maradt semmi kétsége: a holttest eltűnt. Lehet, hogy a lány arrébb vonszolta magát? Nem valószínű, Kress azonban tovább kutatott. Futólag átvizsgálta a házat is, de nem lelte nyomát sem a holttestnek, sem a homokkirályoknak. A lány légsiklója a ház előtt parkolt, ami gyanút kelthetett, így felhagyott az alaposabb kutatással. Úgy döntött, majd később folytatja.
   Hetven kilométernyire a birtokától egy működő vulkánsor terült el. Odavontatta Cath légsiklóját. A legnagyobbik vulkán izzó kúpja fölött kioldotta a mágneses vontatókötelet, s nézte, ahogy a légsikló eltűnik az odalent kavargó lávában.
   Már szürkült, mire visszatért a házához. Nem tudta, mitévő legyen. Átvillant az agyán, hogy visszarepül a városba, és ott tölti az éjszakát. De hamar elvetette ezt az ötletet. Még dolga van, hiszen továbbra sincs biztonságban.
   Kress körbeszórta a házat méregpirulákkal Ez nem kelthet gyanút, ugyanis máskor is tett már hasonló óvintézkedéseket. Végezve az első számú feladattal, megtöltötte méreggel a szórópalackot, és bemerészkedett a házba.
   Szobáról szobára végigjárta a házat. Mindenütt villanyt gyújtott, míg végül mesterséges fényár ragyogta körül. A nappaliban tovább elidőzött. Takarított. A széttört terráriumba visszalapátolta a homokot és a műanyagszilánkokat. Megtörtént, amitől rettegett: az összes homokkirály eltűnt. Az erődök összezsugorodtak és elmállottak. A Kress okozta "esőzés" salakossá tette őket, s az a kevés, ami még maradt belőlük, szinte semmivé lett a száradás során.
   Gondterhelten tovább kutatott. A méreggel teli szórópalackot a hátára szíjazta.
   A legmélyebb borpincéjében végre rátalált Cath m'Lane-nek a meredek lépcső alján elterülő holttestére. A lány lábai, valószínűleg a zuhanástól, kificamodtak. A holttestet ellepték a nyüzsgő fehér mozgók, s Kress úgy látta, mintha a holttest meg-megrándult volna a keményre döngölt földes padlón.
   Elnevette magát, s a legerősebbre csavarta a világítást. A leghátsó sarokban két palackállvány között egy zömök kis földerődöt és egy sötét lyukat pillantott meg. A pince falán ki tudta venni arcképének durva körvonalait.
   A holttest újból megvonaglott, s néhány centiméterrel közelebb került az erődhöz. Kress egyszer csak észrevette az éhesen várakozó fehér királynőt. Lehet, hogy be tudta volna kapni szájával Cath lábfejét, de többet nem. Az egész teljességgel képtelenségnek tűnt. Újfent elnevette magát, és lefele indult a pincébe. Ujját készenlétben tartotta a jobb karjára csavarodó szórópalackcső nyomógombján. Az egy testként mozduló homokkirályok százai otthagyták a holttestet. Egy csapat fehér homokkirály csatasort alakított Kress és a homokkirálynő között.
   Hirtelen újabb ötlete támadt. Vigyorogva leengedte a kezét, amellyel az imént még mérget akart fecskendezni.
   - Catht sohasem volt könnyű megemészteni - mondta, jót derülve saját szellemességén. - Hát még akkoráknak, mint ti. Segítek nektek. Végül is mire valók az istenek?
   Felment a lépcsőn, s nemsokára egy húsvágó bárddal jött vissza. A homokkirályok türelmesen vártak, míg feldarabolta Cath m'Lane-t apró, könnyen emészthető darabokra.
  
  
   Éjjel a védőruhájában aludt. A mérget a keze ügyében hagyta, de nem volt rá szüksége. A jóllakott fehérék ott maradtak a pincében, a többiek nem mutatkoztak.
   Reggel végzett a nappali kitakarításával. Eltekintve a törött terráriumtól, a dulakodásnak nem maradt nyoma.
   Egy könnyű ebéd elfogyasztása után folytatta az eltűnt homokkirályok keresését. Nappali világosságnál könnyen rájuk talált. A feketék a sziklakertben ütöttek tanyát, s obszidiánból és kvarcból erős várat építettek maguknak. A vöröseket a rég nem használt úszómedence alján fedezte fel, amelyet az évék során a szél telehordott homokkal. Látta, hogy mindkét szín mozgó egyedei a kertjében kószálnak, és sokan méregpirulákat cipelve térnek vissza a királynőjükhöz. Rájött, hogy az erős méregre semmi szükség. Nincs értelme megkockáztatni a harcot, amikor a méregpirulák úgyis megteszik a magukét. Estére mindkét királynő elpusztul.
   Már csak a narancssárga homokkirályok hiányoztak. Kress, egyre szélesebb köröket róva, többször megkerülte a birtokot, de a narancssárgáknak nyoma veszett. Forró, száraz nap volt, és izzadni kezdett a védőruhában. Ekkor rájött, hogy nem is olyan fontos megtalálnia őket. Valószínűleg idekinn vannak, és akárcsak a vörösek és a feketék, ők is eszik a méregpirulákat.
   Visszasétált a házhoz. Útközben összeroppantott a talpa alatt néhány homokkirályt, és ettől egyfajta elégedettséget érzett. Benn a házban levette magáról a védőruhát, kényelmesen és jóízűen megebédelt, végül kezdett megnyugodni. Minden rendben van. Két Királynő nemsokára elpusztul, a harmadik olyan helyen van, hogy könnyen megszabadulhat tőle, ha már kiszolgálta a szándékait, és semmi kétség, hogy megtalálja a negyediket. Ami Catht illeti, látogatásának semmi nyoma sem marad.
   Ábrándozását félbeszakította a képernyő villogása. Jad Rakkis volt. Azért hívta őt, hogy eldicsekedjen a kannibál férgekkel, melyeket el akart hozni a ma esti "háborúsdi"-ra.
   Kress teljesen megfeledkezett az összejövetelről, de nyomban feltalálta magát.
   - Ezer bocsánat, Jad. Elfelejtettem szólni neked. Elegem fett az egészből, és túladtam a homokkirályokon. Undorító kis jószágok voltak. Nagyon sajnálom, de ma este nem lesz parti.
   - Akkor most mit csináljak a férgeimmel?! - kelt ki magából Jad.
   - Tedd be őket egy gyümölcskosárba, és küldd el a kedvesednek - felelte Kress, s ezzel be is fejezte a beszélgetést. Gyorsan körbehívta a többieket is. Isten őrizz, hogy bárki is eljöjjön, amikor a homokkirályok még élnek.
   Éppen tárcsázta Idi Noreddiant, amikor bosszúságára rájött, hogy nem kellett volna. De a képernyő világosodni kezdett, tehát a vonal túlsó végén felvették. Kress gyorsan, kikapcsolta a készülékét.
   Idi egy órával később érkezett a megbeszélt időpontnál. Csodálkozott, hogy az összejövetel elmarad, de örült, hogy kettesben töltheti Kresszel az estét. Kress elmesélte, hogy reagált Cath a hologramra, amit együtt készítettek Idivel. Idi nagyon mulatságosnak találta. Mesélés közben Kressnek sikerült kipuhatolnia, hogy Idi senkinek sem tett említést a csínytevésükről. Elégedetten bólintott, és újratöltötte a borospoharaikat. Már csak az üveg alján maradt egy kis bor.
   - Hozok egy teli üveget - mondta Kress. - Nem akarsz lejönni velem a borpincébe? Segítenél kiválasztani valami jó évjáratot. Mindig is jobban értettél a borokhoz, mint én.
   Idi szívesen ment, ám amikor Kress kinyitotta a pinceajtót, és maga elé engedte a lányt, az megtorpant a lépcső tetején. - Hol van a lámpa? - kérdezte. - És ez a szag! Mi ez a furcsa szag, Simon? .
   A következő pillanatban belökte a nőt. Idi rémülten sikoltozva bukfencezett le a lépcsőn. Kress becsukta az ajtót, és az előre odakészített deszkákkal beszögezte. Már majdnem kész volt a munkával, amikor lentől meghallotta Idi nyöszörgését.
   - Megsebesültem - zokogta a nő. - Mi ez az egész, Simon? - Ekkor felvisított, majd sikoltozni kezdett.
   Órákon át hallatszott a sikoltozása. Kress a szenzoriumhoz ment, és bekapcsolt magának egy pikáns vígjátékba, hogy kitörölje az agyából ezt a hangot.
   Amikor biztos volt abban, hogy Idi már halott, elszállította a nő léksiklóját északra, és a vulkánok fölött levetette a mélybe. A mágneses vontató jó befektetésnek bizonyult.
   Másnap reggel lement megvizsgálni a pinceajtót. Belülről furcsa kaparászó hangokat hallott. Néhány másodpercig nyugtalanul fülelt, s azon töprengett, hátha Idi Noreddiannak sikerült túlélnie. az éjszakát, és most ki akar jutni, ezért kaparja az ajtót. Nem, ez képtelenség. Csak a Homokkirályok lehetnek. Belegondolt eme feltételezésének a következményeibe, s nem örült nekik. Úgy döntött, hogy - legalábbis egyelőre - lezárva hagyja az ajtót. Ezután fogott egy lapátot, és kiment a kertbe, hogy betemesse erődjükbe a vörösek és a feketék királynőit.
   A királynőket azonban igen jó erőben találta.
   A feketék erődje tele volt nyüzsgő homokkirályokkal. Javították és tökéletesítették az obszidiántól csillogó építményüket. A legmagasabb tornyon, mely Kress derekáig ért, a férfi félelmetes karikatúrája ékeskedett. Amikor közelebb ment, a feketék abbahagyták a munkát, és felsorakoztak két fenyegető hadoszlopba. Kress hátrapillantott, és látta; hogy a többiek felzárkóztak mögéje, hogy ne tudjon, elmenekülni. Úgy megrémült, hogy elejtette a lapátot, és hanyatt-homlok rohant a csapdából, csizmájával összelapítva néhány mozgót.
   A vörösek erődje már majdnem elégte az úszómedence szélét. A homokkal, betonnal és sáncokkal körbekerített királynő biztonságban terpeszkedett egy gödörben. A medence fenekét ellepték a vörös homokkirályok. Épp egy sziklabogarat és egy nagy gyíkot cipeltek az erődbe. Kress rémülten lépett vissza a medence szélétől. Valami reccsent. Lenézett. Három mozgó mászott fel a lábán. Ezeket lesöpörte és agyontaposta, de a többiek gyorsan közeledtek. Némelyik akkora volt, mint Kress hüvelykujja. A férfi kisebbekre emlékezett.
   Futni kezdett. Mire megérkezett a biztonságot nyújtó házba, szíve vadul kalapált, s teljesen kifulladt. Az ajtó becsukódott. Sietve bezárta... Remélte, hogy a házba nem került méreg. Itt biztonságban lesz.
   Egy erős ital megnyugtatta az idegeit. Tehát a méreg nem ártott nekik. Gondolhatta volna. Wo figyelmeztette, hogy a "gyomor" bármit megeszik. A rovarölőt kellett volna bevetnie. Ivott még egy jókora pohárral, magára öltötte a védőruhát, és a hátára szíjazta a szórópalackot. Kinyitotta az ajtót.
   Odakinn várták a homokkirályok.
   Két, a közös veszedelem ellen szövetségre lépett hadsereggel, találta szemben magát. Nem számított erre. Azok az átkozott homokkirálynők egymás után nemzették a homokkirályokat. Szaporodtak, mint a sziklabogarak. Tengernyi volt belőlük, mindenütt homokkirályok kúsztak-másztak.
   Felemelte a csövet, és megnyomta a szórófejet. A homokkirályok első sorára szürke ködfátyol zúdult. Kress minden irányba szórta a mérget.
   A homokkirályok, amelyeket elért a méregköd, hirtelen összerándultak és görcsös vonaglások közepette elpusztultak. Mosolygott. Ezek akarnak szembeszállni vele? Széles ívben szórta a mérget, magabiztosan átlépve a feketék és vörösek hullahalmazát. A hadseregek meghátráltak. Kress támadásba lendült. Eltökélte, hogy a homokkirályokon keresztültörve megközelíti a homokkirálynőket.
   Egyszer csak vége szakadt a visszavonulásnak. Kress irányába ezernyi homokkirály özönlött.
   Készen állt az ellentámadásra. Nem engedett. Méregködöt szóró kardjával hatalmas nyolcasokat írt le a levegőben. A homokkirályok támadtak, de odavesztek. Néhányuknak sikerült áttörni, mivel Kress egyidejűleg nem tudott minden irányba fecskendezni. Érezte, hogy felmásznak a lábára, érzékelte, amint állkapcsukkal hasztalan marnak bele védőruhájának áthatolhatatlan műanyagába. Mit se törődve velük szórta, szórta szerteszét a mérget.
   Ekkor a fején és a vállán finom koppanásokat észlelt. Összerezzent, majd hirtelen megfordult és felnézett. Házának homlokzata szinte mozgott a nyüzsgő homokkirályoktól, melyek levetették magukat föntről, s esőként hulltak rá a levegőből. Kress köré pottyantok. Egyikük a férfi arcvédőjére landolt, és egy végtelennek tűnő iszonyatos pillanatiga férfi szeme táján kapirgált az állkapcsával. Úgy kellett letépnie onnan.
   A magasra emelt csővel permetezte a levegőt és a házat. Addig szórta a mérget, míg a repülő homokkirályok teljesen vagy félig elpusztultak. Kress köhögött a visszaszálló méregködtől, de folytatta a permetezést. Csak akkor fordult ismét a föld felé, amikor a ház homlokzata már teljesen tisztának látszott.
   Az összes homokkirály körülötte mászkált. - Testén már több tucat rohangált, s pár százan sietve igyekeztek csatlakozni. A cső felmondta a szolgálatot. Hangos sistergést hallott, s válla mögül felszállt egy halált hozó óriási ködfelhő, mély beborította és fojtogatta őt. A férfinak égett és könnyezett a szeme. A palackcső után matatott, s kezét ellepték a haldokló homokkirályok.
   A kis szörnyetegek keresztülrágták a csövet, s az elszakadt. A megvakított Kresst méreglepel vette körül. A férfi botladozva és ordítva rohant vissza a házhoz, futtában tépdeste le magáról a homokkirályokat.
   Amikor beért, bezárta az ajtót, és lerogyott a földre. Ide-oda gurult a szőnyegen, míg megbizonyosodott róla; hogy összelapította az összes homokkirályt: A szórópalack addigra kiürült, s erőtlenül sistergett és sípolt. Kibújt a védőruhából, és lezuhanyozott. Bőre kipirosodott és fájt a tűzforró vízsugártól, viszont megszűnt a "hangyamászás"-érzés.
   Felvette a legvastagabb holmiját. Előtte idegesen, egyenként kiázta az összes ruhadarabot: a sűrű szövésű alsóneműt és a bőrnadrágot.
   - Az ördögbe - morogta a foga közt egyfolytában. - Az ördögbe! - Torka kiszáradt. Miután alaposan átvizsgálta az előszobát, hogy tiszta-e, végre leült, és töltött magának egy italt. - Az ördögbe! - ismételte. Remegett a keze, és a konyak kilöttyent a szőnyegre.
   Az alkohol lecsillapította, de nem szüntette, meg a félelmét. A második ital után lopakodva az ablakhoz osont. A vastag műanyag ablaktáblán hemzsegtek a homokkirályok. Összeborzadt, s hátrament a kommunikációs állványhoz. Segítséget kell kérnem, gondolta pánikba esve. Hívja a hatóságokat. Rendőrök jönnek lángszóróval és...
   Simon Kress félbehagyta a tárcsázást, és felsóhajtott. Nem hívhatja ki a rendőrséget, hiszen akkor be kell vallania a fehéreket is, és a rendőrök megtalálják a pincében a holttesteket. A "gyomor" talán már bekebelezte Cath m'Lane-t, de Idi Noreddiant még biztos nem. Hiszen őt fel sem darabolta. Aztán meg ott vannak a csontok. Nem, csak végső esetben szabad kihívnia a rendőrséget.
   Gondterhelten ült az álvány mellett. A kommunikációs berendezés beborította az egész falat. Innen bárkit el lehetett érni a Balduron. Kress dörzsölt volt és nagyon gazdag. Mindig kérkedett az ügyességével. Hát most itt az ideje; hogy hasznosítsa.
   Eszébe jutott, hogy felhívja Wot, de azon nyomban elvetette ezt az ötletet. Wo túl sokat tud, s valószínűleg kérdezősködni fog. Nem bízhat meg benne. Nem, olyan valakire van szüksége, aki ezt teszi, amit kér tőle, és nem kérdezősködik.
   Arcáról lassan eltűnt a gondterhelt kifejezés, és mosoly ült ki rá. Simon Kressnek vannak kapcsolatai. Felhívott egy rég elfelejtett számot.
   A képernyőn megjelent egy női arc: ősz haj, szelíd arckifejezés, hosszú, hajlott orr. Élénk bársonyos hang szólalt meg.
   - Hogy megy az üzlet, Simon? - kérdezte.
   - Remekül, Lissandra - felelte. - Lenne egy megbízásom a maga számára.
   - Megint szállítás? Annak már jó tíz éve, ha jól számolom. Azóta felmentek az áraim, Simon.
   - Jól megfizetem - mondta Kress. - Hiszen tudja, hogy nem vagyok fukar. Egy kis rovarirtásról lenne szó.
   A nő bágyadtan elmosolyodott.
   - Beszéljen nyíltan, Kress. A beszélgetést senki sem hallgatja le.
   - Komolyan beszélek. Tele vagyok rovarokkal. Veszélyes rovarokkal. Intézze el. Csak semmi kérdezősködés. Megértette?
   - Igen.
   - Lássuk csak, mire is lesz szüksége... úgy gondolom, három vagy négy munkásra. Viseljenek hőálló védőruhát, és legyen náluk lángszóró vagy lézer, szóval, ami a célnak megfelel. Jöjjön ki hozzám és nézze meg, mi a problémám. Tengernyi rovar. A sziklakertben és a régi úszómedencémben
   erődöket-fog találni. Rombolják le, és pusztítsanak el mindent, ami bennük van. Ezután kopogjanak be, és elmondom a további teendőket. Milyen hamar tudnak ideérni?
   - Egy órán belül ott vagyunk - felelte a nő szenvtelen arccal.
  
  
   Lissandra állta a szavát. Három munkás kíséretében érkezett egy karcsú fekete légsiklóban. Kress a második emeleti ablak biztonságából figyelte őket. A sötét műanyag védőruhában egyik munkásnak sem látszott az arca. Kettőnél hordozható lángszóró volt, a harmadik egy lézerágyút és robbanószereket cipelt. Lissandra üres kézzel jött. Kress arról ismerte fel, hogy ő adta az utasításokat.
   A fekete légsikló először elhaladt a levegőben, felmérve a terepet. A homokkirályok teljesen megőrültek: mindenütt eszeveszetten rohangáltak a bíborvörös és az ébenfekete mozgók. Kress megfigyelőállásából rálátott a sziklakerti erődre, amely embermagasságúra nőtt. A fekete mozgók kúsztak-másztak a bástyafalakon, és egyenletesen özönlöttek az erőd belsejébe.
   Lissandra Kress járműve mellé landolt légsiklójával. A gépből kipattantak a munkások, és felállították a fegyvereket. Rettenthetetlennek s kegyetlennek tűntek.
   A fekete hadsereg felsorakozott a munkások és az erőd közé. A vörösek... Kress hirtelen ráeszmélt, hogy nem látja a vöröseket. Hunyorgott. Hová lehettek?
   Lissandra hadonászva elkurjantotta magát, erre a két lángszórós munkás kétfelé szaladt, és tüzet nyitott a fekete homokkirályokra. Fegyvereik tompa köhögésszerű hangot adtak ki, amint eldördültek. Torkolatukból kék-vörös hosszú lángnyelvek csaptak ki. A homokkirályok a nagy hőtől összezsugorodtak, megfeketedtek s végül elpusztultak. A munkások cikcakk sorozatokat adtak le előre s hátra. Tűzélésük nem maradt eredménytelen. A lángszórósok óvatos, kimért léptekkel utat törtek maguknak.
   A fekete hadsereg megégett és felbomlott. A mozgók, ahányan voltak, annyifelé menekültek: néhányan vissza az erődhöz, a többiek az ellenség irányába. Ám egynek sem sikerült a lángszórósok közelébe férkőznie. Lissandra profikkal dolgoztatott.
   Ekkor az egyik munkás megtántorodott.
   Legalábbis úgy tűnt. Kress újból odanézett, s látta, .hogy az ember alatt megmozdult a talaj. Alagutak, gondolta félelemtől reszketve Kress. Alagutak, gödrök, csapdák. A lángszórós derékig süppedt a homokba. Körülötte hirtelen vulkánszerűen kitört a talaj, és az embert ellepték a bíborszínű homokkirályok. A munkás elejtette a lángszórót, és vadul vakarózni kezdett, miközben velőtrázó üvöltéseket hallatott.
   Társa egy pillanatig habozott, majd nekilendülve tüzelni kezdett. A lángsugár elnyelte az embert és a homokkirályokat. Az üvöltésnek egy csapásra vége szakadt. A másik lángszórós elégedetten visszafordult az erődhöz, de az első lépés után visszaugrott, amikor lába bokáig elsüppedt a beomlott talajban. Megpróbálta visszahúzni. Menekült volna, de a homok beszakadt körülötte. Az ember hadonászva csetlett-botlott, elvesztette az egyensúlyát. Mindenütt, mint forrongó massza, homokkirályok nyüzsögtek. Ellepték a vonagló, hempergő embert. A hemzsegő homokkirályok között haszontalanul s elárvultan hevert a lángszóró.
   Kress, hogy felhívja magára a figyelmet; vadul verte ököllel az ablakot, és kiabált:
   - Az erődhöz! Be kell venni az erődöt!
   Lissandra, aki hátul állt a légsiklójánál, meghallotta, és intett a kezével. Harmadik munkása célzott a lézerágyúval, és tüzelt. A lézersugár végigsöpört a talajon, és leszelte az erőd tetejét. Egy hirtelen mozdulattal a munkás lefelé irányította az ágyút, s a lövés, végigszántva a homokot, darabokra aprította a kő mellvédeket. A tornyok leomlottak. Kress arcképe szétmállott. A lézer belemart a földbe, és keresztül-kasul feltúrta. Az erőd összeomlott, csak egy homokbucka maradt belőle. A feketék azonban még mindig mozogtak. A jó mélyen eltemetett királynőt nem érte sérülés.
   Lissandra újabb parancsot adott. A munkás félretette a lézert, meggyújtotta a robbanószer gyújtózsinegét, és előrerontott. Átugorva az első lángszórós füstölgő holttestét, szilárd talajra érkezett Kress sziklakertjében, és elhajította a robbanószert. A robbanógömb derékszögben zuhant rá a fekete erőd tetejére. Kresst elvakította a fehéren izzó fény. A levegőben homok, kavicsok és homokkirályok repültek szerteszéjjel. Egy pillanatra mindent elhomályosított a por. Fentről, mintha dézsából öntötték volna, homokkirályok és homokkirály darabok hulltak.
   Kress látta, hogy a fekete mozgók meg sem mozdulnak, tehát elpusztultak.
   - A medencéhez! - kiabálta az ablak mögül. - Rombolják le a medencében az erődöt!
   Lissandra gyorsan felfogta, miről van szó. A földön szőnyegként hevertek a mozdulatlan feketék, de a vörösek sietve visszavonultak, és újra csatasorba álltak. Lissandra embere először nem tudta, mit tegyen, de aztán lehajolt és előhúzott egy másik robbanógömböt. Lépett egyet előre, ám Lissandra hívására visszarohant.
   Ezután simán ment minden. Az ember a légsiklóhoz ért, s Lissandra felvette őt. Kress a másik szobába rohant az ablakhoz, hogy lássa, mi történik. Lissandráék száguldva a medence fölé repültek, és a munkás a légsikló biztonságából lehajigálta a bombákat a vörösek erődjére. A negyedik bevetés után az erődöt már nem lehetett felismerni. A homokkirályok abbahagyták a mozgást.
   Lissandra alapos munkát végzett. Többször egymás után bombáztatta mindegyik erődöt. Ezután a munkás bevetette a lézerágyút. Módszeresen tüzelt minden irányba, amíg meg nem bizonyosodott, hogy egyetlen élőlény sem maradt épségben a kis földparcellák alatt.
   Végezve Lissandráék kopogtattak Kress ajtaján. A férfi eszelősen vigyorogva nyitott ajtót.
   - Gyönyörű munka volt - mondta. - Egyszerűen gyönyörű.
   Lissandra levette fejéről a védőmaszkot.
   - Nem ússza meg olcsón, Simon. Két emberem odaveszett, arról nem is beszélve, hogy az én életem is veszélyben forgott.
   - Persze hogy jól megfizetem, Lissandra - mondta gyorsan Kress. - Bármennyit kér, megkapja, csak fejezze be a munkát.
   - Mit kell még csinálni?
   - Ki kell takarítani a borpincéket - felelte. - Odalenn is van egy erőd. De robbanószerek nélkül kell elintézniük. Nem szeretném, ha rám omlana a ház.
   Lissandra intett az emberének.
   - Menj és hozd el Rajk lángszóróját. Valószínűleg sértetlen.
   A munkás felfegyverkezve jött vissza. Szótlanul és elszántan. Kress lekísérte őket a borpince bejáratához. Bedeszkázva találták a nehéz ajtót, ahogy otthagyta, de
   mintha kissé megvetemedett volna. Kidomborodott, mintha valami hatalmas nyomás érte volna belülről. Ez, akárcsak a körülöttük uralkodó csend, nyugtalanította Kresst.
   Amikor Lissandra embere eltávolította a szögeket és a deszkákat, Kress messzire lépett az ajtótól.
   Azon kapta magát, hogy a foga közt mormog.
   - Biztonságos lesz ez így? - kérdezte a lángszóróra mutatva. - Tudja, nem szeretnék tüzet.
   - Van lézerünk - felelte Lissandra. - Azzal fogjuk elpusztítani őket. A lángszóróra valószínűleg nem lesz szükség. De szeretném, ha itt maradna a biztonság kedvéért. Van, ami veszélyesebb a tűznél, Simon.
   Kress bólintott.
   A pinceajtó megszabadult az utolsó deszkáktól is. Lentről még mindig nem hallatszott semmi. Lissandra csettintett az ujjaival, mire az embere. hátrahúzódott, beállt Lissandra mögé, és derékszögben az ajtóra irányította a lángszórót. Lissandra visszahúzta arcára a maszkot, felemelte a nehéz lézerágyút, s előrelépve hirtelen rántással kitárta az ajtót.
   Odalentről semmi mozgás, semmi hang, csak a sötétség.
   - Van itt lámpa? - kérdezte Lissandra.
   - Csak belül - felelte Kress. - Jobb kéz felől. Vigyázzon a lépcsőn, nagyon meredek.
   Lissandra átlépte a küszöböt, átvette bal kezébe a lézert, s a felemelt jobbal a kapcsolótábla után kutatott. Nem történt semmi.
   - Valahol itt van - mondta -, de úgy tűnik, hogy nem... Felsikoltott és hátratántorodott. Csuklójára rátapadt egy hatalmas fehér homokkirály. Ahol belevájta az állkapcsát, a védőruhán keresztül kibuggyant a vér. A homokkirály akkora volt, mint Lissandra kézfeje.
   Lissandra átszökdécselt a helyiségen, és csapkodni kezdte a kezét a legközelebb. eső falhoz. Egyszer, kétszer, háromszor. Kézfeje nehéz, tömör puffanással-csapódott a falhoz. A homokkirály végre lepottyant. Lissandra nyöszörögve térdre rogyott.
   - Azt hiszem, eltörtek az ujjaim - mondta gyenge hangon. Kezéből még mindig patakzott a vér. A lézerágyút leejtette a pinceajtó közelében.
   - Nem megyek le - jelentette ki a munkás színtelen, de határozott hangon.
   Lissandra felnézett.
   Nem. kell - mondta. - Az ajtóból tüzelj, és égesd szénné mind. Megértetted?
   Az ember bólintott.
   - A házam - sopánkodott Kress. Felfordult a gyomra. A homokkirály iszonyatosan nagy volt. Mennyi lehet még belőlük odalenn? - Nem - folytatta. - Hagyják. Meggondoltam magam. Hagyják.
   Lissandra nem értette. Kinyújtotta a kezét, melyet vér és zöldes-fekete gennyes váladék borított.
   - A kis barátja kesztyűn keresztül belém mart. Láthatta, mi erőfeszítésembe került, míg le tudtam rázni. Nem érdekel a háza, Simon. Akármi van is odalenn, elpusztul.
   Alig hallotta, mit mond a nő. Mozgást vélt felfedezni a pinceajtó mögötti árnyékok között. Azt képzelte, mindjárt előretör egy fehér hadsereg, s katonái akkorák lesznek, mint a Lissandrát megtámadó homokkirály. Lelki szemével látta, hogy száz apró kar felemeli őt és levonszolja a sötétségbe, ahol már várja az éhes "gyomor". Félt.
   - Nem - mondta.
   Lissandráék azonban nem törődtek vele.
   Kress nekilendült, s vállal nekiment az éppen tüzelni készülő munkás hátának. Lissandra embere felmordult, elvesztette az egyensúlyát, s lebukott a feketeségbe. Kress hallotta, amint végigzuhant a lépcsőn. Ezután más zajok következtek: futkosás, fogcsattogtatás és gyenge bugyogó hangok.
   Megfordult, s szembetalálta magát Lissandrával. A férfit hideg veríték lepte el, és egyfajta beteges izgalom uralkodott el rajta. Szinte szexuális izgatottságot érzett.
   Lissandra nyugodt, hideg tekintettel nézett rá a maszkján keresztül.
   - Mit művel? - kérdezte, amikor Kress felemelte az elejtett lézerfegyvert. - SIMON!
   - Békét teremtek - felelte kuncogva. - Az istenüket csak nem fogják bántani. Addig legalábbis, amíg ez az isten jó és nagylelkű. Kegyetlen voltam velük. Éheztettem őket: Ezért kárpótlást érdemelnek. Érti?
   - Maga őrült - szögezte le Lissandra. Ez volt az utolsó, amit mondott. A lézerrel Kress lyukat égetett a nő mellkasában. Átdugta rajta a kezét, s végigvonszolva a holttestet a padlón, legurította a pincelépcsőn. A zajok felerősödtek: kitines kerepelés, kaparászás és mély, tiszta visszhangok hallatszottak. Újból bedeszkázta az ajtót.
   Amint menekült a pincéből, mélységes elégedettség töltötte el, és szirupos rétegként beborította a félelmét. Úgy érezte, nem fél.
  
  
   Azt tervezte, hogy otthagyja a házát, berepül a városba, és egy éjszakára kivesz egy szobát. Elképzelhető, hogy egy évig is ott marad. Ehelyett azonban inni kezdett. Maga sem tudta pontosan, mi késztette erre. Órákon át, megállás nélkül ivott, aztán kihányt mindent a nappali szőnyegére.
   Valamikor elaludt. Mire felébredt, a házban koromsötét volt.
   Összekuporodott a kanapén. Zajokat hallott. A falakon mászkáltak. Mind ott voltak körülötte. Rendkívül élesen hallott mindent. Minden egyes reccsenésben a homokkirályok lépéseit vélte felfedezni. Becsukta a szemét, és várt. Mindjárt érzi magán iszonyatos tapintásukat. Félt megmozdulni, nehogy ő érjen hozzá valamelyikhez.
   Zokogott, de nerc mert megmozdulni. Eltelt egy kis idő, és nem történt semmi.
   Kinyitotta a széniét. Reszketett. Az árnyékok lassan világosodni kezdtek, majd eltűntek. A magas ablakokon keresztül beszűrődött a holdfény. Szeme kezdett hozzászokni a világossághoz.
   A nappali üres volt. Nem látott az égadta világon semmit. Részeg, lidérces képzelgései voltak csupán.
   Összeszedte magát, felkelt, és közelebb ment a fényhez. Nem látott semmit. A szoba csendes volt és elhagyatott. Hallgatózott. Semmi. Egy hang sem. A falakon sem volt semmi. Félelemi szülte fantaziálás volt csupán.
   Kressnek önkéntelenül eszébe jutott Lissandra és az a lány a pincében. Elöntötte a düh és a szégyen. Miért tette? Hiszen segítenie kellett volna Lissandrának, elégetni, elpusztítani őket. Miért tette? ... Tudta a választ. A királynő tette ezt vele, ő ültette bele a félelmet. Wo azt mondta, a királynő pszichonikus. Már akkor is, amikor még kicsi. Most pedig nagy, szörnyen nagy. Lakomázott Cathből meg Idiből, s most ott van neki két újabb holttest. Egyre növekszik. Rájött az emberhús ízére, gondolta.
   Remegni kezd t, de visszanyerte önuralmát, és a remegés abbamaradt. A királynő nem bánthatja őt, hiszen ő az istenük, s a fehérek mindig is kedvencei közé tartoztak.
   Eszébe jutott, hogyan döfködte kardjával a királynőt, még mielőtt Cath jött volna. Ó, az az átkozott Cath!
   Nem maradhat itt. A királynő ismét megéhezhet. Amilyen óriási, nem is kell sok idő hozzá. Borzalmas étvágya lesz. Akkor vajon mit csinál? El kell mennie, gondolta, vissza az oltalmat adó városba, még addig, míg a királynő a borpincében van. Hiszen odalenn csak vakolat van, és döngölt földpadló, és a mozgók játszva áshatnak benne alagutakat... S ha kiszabadulnak... Kress nem akart belegondolni.
   Felment a hálószobájába, és összecsomagolt. Három táskát vitt magával. Csak egy váltás ruhát tett be, többre nem lesz szüksége. A maradék helyet megtöltötte az értékeivel: ékszerekkel, műtárgyakkal és mással, amit nem akart elveszteni. Nem remélte, hogy még visszajöhet.
   A totyogó lekísérte a lépcsőn. Mereven bámult rá vészjóslóan csillogó szemekkel. Az állat lesoványodott. Kressnek eszébe jutott, hogy régóta nem etette meg. Máskor a totyogó gondoskodott magáról, de az utóbbi időben az élelemforrások kétségtelenül megcsappantak. Az állat megpróbálta megragadni a lábát, de a férfi rámordult, és elrúgta magától. A teremtmény sértődötten elkotródott.
   Kress kisurrant a házból, és becsukta maga mögött az ajtót. Esetlenül cipelte a táskákat.
   Egy pillanatig a házhoz lapulva álldogált. Mellkasában vadul- dobogott a szíve. Csupán néhányméter választotta el a légsiklótól. De félt megtenni ezt a rövid távolságot. A ragyogó holdfény megvilágította a mészárlás színhelyét a ház előtt. Lissandra két lángszórósának tetemei ugyanott hevertek, ahol a földre zuhantak. Látta az egyik megégett, kificamodott testét, a másikat szinte maguk alá temették a döglött homokkirályok. Körülötte ott voltak a fekete és vörös mozgók. Nehezen tudta elhinni, hogy már csak tetemek. Inkább úgy tűnt, csak várnak, mint oly gyakran ezelőtt.
   Badarság, szögezte le magában. Újabb részeg rémképek. Hiszen látta, hogy az erődök felrobbantak. A homokkirályok elpusztultak; a fehér királynő pedig a borpince foglya, Néhány mély és kimért sóhajtás után rálépett a homokkirályokra, melyek megroppantak a talpa alatt. Irgalmatlanul beletaposta őket a homokba. Nem mozdultak.
   Mosolyogva keresztülsétált a csatamezőn, hallgatva a hangokat, a biztonság hangjait.
   Reccsenés. Roppanás. Reccsenés.
   A földre rakta a táskákat, és kinyitotta a légsikló ajtaját. Az árnyékból valami mászott a fény felé. Körvonalai homályosan kirajzolódtak a légsikló ülésén. Olyan hosszú volt, mint Kress alkarja. Finoman összekoccantotta az állkapcsát, és mind a hat, a teste körül elhelyezkedő szemével felnézett rá.
   Kress a nadrágjába vizelt, és lassan hátrálni kezdett.
   A légsiklóból újabb mozgás hallatszott. Nyitva hagyta az ajtót. A homokkirály előjött, és gyanakvóan közeledett felé. Követték a többiek, melyek eddig az ülések alatt lapultak, beásva magukat a kárpitba. Előbújtak, és egyenetlen gyűrűt alkottak a légsikló körül.
   Megnyalta az ajkát, megfordult, és gyorsan elindult Lissandra légsiklója felé.
   Félúton megtorpant. A másik légsiklóban is nyüzsögtek a homokkirályok. A hatalmas rovarszérű lények csak félig látszottak a holdfényben.
   Feljajdult, és rohant vissza a házhoz. A bejárati ajtóhoz érve felnézett.
   Tucatnyi hosszú, fehér alakot fedezett fel, amint fel-alá mászkálnak az épület falain. Négyen csapatba verődtek az elhagyott harangtorony csúcsánál, ahol egykor a dögevő héja ütötte fel tanyáját. Valamin munkálkodtak. Egy arcot véstek a falba, egy könnyen felismerhető arcot.
   Simon Kress felsikoltott, és berohant a házba.
  
  
   A jókora italmennyiség meghozta számára az áhított zsibbadt álmot. De felébredt. Mindennek ellenére felébredt. Borzalmasan fájt a feje, a szája büdös volt, és iszonyú éhséget érzett. Még sohasem volt ennyire éhes.
   Tudta, hogy nem az ő gyomra korog.
   A hálószobai toalettszekrény tetejéről egy fehér homokkirály nézett le rá, alig észrevehetően mozgatva a csápjait. Akkora volt, mint a légsiklóbeli társa az éjjel. Erőt vett magán, és a helyén maradt.
   - Meg... megetetlek - mondta a homokkirálynak. - Megetetlek. - Szája rettenetesen kiszáradt, olyan volt, mint a dörzspapír. Megnyalta az ajkát, és kimenekült a szobából.
   A házat ellepték a homokkirályok. Vigyáznia kellett, hova lép. A homokkirályok szemmel láthatóan különböző feladatokon buzgólkodtak. Ki-ki végezte a dolgát. Átalakításokat csináltak a házon. Hol elbújtak a falakban, hol előbújtak. Véstek. Kress két, teljesen váratlan helyen észrevetté rábámuló arcmását. Az arcok ferdék és torzak voltak, s hamuszínűek a félelemtől.
   Kiment a házból, hogy behozza a két bomlásnak indult holttestet, amelyekkel úgy gondolta, lecsillapíthatja a fehér királynő étvágyát. Ám mindkét holttest eltűnt. Eszébe jutott, hogy a mozgók könnyedén el tudnak cipelni a saját súlyuknál többszörösen nehezebb dolgokat.
   Szörnyű még belegondolni is, hogy a "gyomor" mindezek után még mindig éhes.
   Amikor visszajött a házba, egy hadoszlop homokkirály éppen lefele tartott a lépcsőn. Darabonként cipelték a totyogót. Kressnek úgy tűnt, hogy a fej szemrehányóan nézett rá, amint elvitték mellette.
   Kiürítette a hűtőt, a mélyhűtőt, a szekrényeket, mindent, s a házban fellelhető összes ennivalót halomra rakta a konyhaköré. Tucatnyi fehér már várt rá, hogy elvigye. A fagyasztott élelmiszerekhez nem nyúltak; ott hagyták olvadozni, de minden egyebet elhordtak.
   Miután az ennivaló mint eltűnt, úgy érezte mintha már nem gyötörné annyira az éhség, bár egy fatatot sem evett. Tudta, hogy csak rövid időre kapott haladékot. Nemsokára a gyomor újra megéhezik, és akkor meg kell hogy etesse.
   Tudta, mit kell tennie. A kommunikátorhoz ment.
   - Malada - mondta mintegy mellékesen az első visszajelzésre -, ma este összejönnek nálam egypáran. Tudom, hogy későn szótok, de remélem, el tudsz jönni. Nagyon örülnék neki.
   Jad Rakkis volt a következő, akit felhívott, és utána a többieket is. A végére kilencen fogadták el a meghívását. Ennyi elég lesz, reménykedett.
  
  
   Odakinn várta a vendégeit - a mozgók fantasztikus sebességgel eltakarodtak, és a kert csaknem úgy nézett ki, mint a csata előtt -, és bekísérte őket a bejárati ajtóhoz. Előretessékelte őket, ő azonban nem ment utánuk.
   Amikor négyen már benn voltak a házban, Kress végre összeszedte a bátorságát. Becsukta az utolsó vendég mögött az ajtót, fittyet hányva a rémült kiáltozásokra, melyek rövidesen fülhasogató hangzavarrá változtak, és az egyik vendég légsiklójához rohant. Nehézség nélkül bejutott, és nyomogatni kezdte az indítógombokat. Elkáromkodta magát. Természetesen a légsikló úgy volt beprogramozva, hogy csak a tulajdonos parancsára emelkedett a magasba.
   A következő érkező Jad Rakkis volt. Alig szállt le a légsiklója, Kress odarohant, és karjánál fogva megragadta az éppen kikecmergő Rakkist.
   - Vissza, gyorsan! - lökdöste Rakkist. - Vigyél a városba! Siess, Jad! El innen!
   Rakkis azonban csak bámult rá, s nem akart megmozdulni. - Miért, mi a baj, Simon? Nem értem. Mi van a partiddal? De ekkor már késő volt, mert a laza homok megmozdult körülöttük. Vörös szemek meredtek rájuk, csattogtak az állkapcsok. Rakkis levegő után kapkodott. Már mászott volna vissza a légsiklóba, de két állkapocs szorosan megragadta a csuklóját. Hirtelen térdre bukott. A homok szinte forrt a föld alatti mozgásoktól. Jad ide-oda dobálta magát, s velőtrázóan ordított, amikor a homokkirályok szétszaggatták. Kress alig bírta végignézni.
   Ezután már nem próbált elmenekülni. Amikor mindennek vége lett, maga elé tette az összes italt, amit a bárszekrényben talált, és leitta magát a sárga földig. Tudta, ez az utolsó alkalom, hogy része lehet ebben az élvezetben. Ezenkívül csak a borospincében maradt ital.
   Egész álló nap egy falat ennivalót sem vett magához, mégis eltelve, végre jóllakottan aludt el. A csillapíthatatlan éhség elmúlt. A lidérces álom előtti utolsó gondolatai a körül forogtak, kit hívhatna el holnap.
  
  
   Forró száraz reggelre ébredt. Amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy egy fehér homokkirály újra elfoglalta a toalettasztalt. Gyorsan becsukta a szemét, reménykedve, hogy a rossz álom elmúlik, de nem múlt el. Már nem tudott elaludni, s nemsokára azon kapta magát, hogy jó ideje nem tudja levenni a szemét a lényről.
   Jó öt percre volt szüksége, mire rájött, mi az, ami olyan furcsa: a homokkirály mozdulatlan volt.
   Az biztos, hogy a mozgók természetellenes mozdulatlanságban tudnak lenni. Ezerszer látta már, ahogy várnak és figyelnek. De Valami mindig megtörte ezt a mozdulatlanságot: egy összecsattanó állkapocs, egy megrezzenő láb, egy megmoccanó vagy meglibbenő hosszú, finom csáp.
   De a toalettasztalon a homokkirály teljesen mozdulatlan volt. Kress lélegzet-visszafojtva felállt. Nem mert reménykedni. Csak nem egy döglött homokkirály? Mitől pusztulhatott el? Keresztülment a szobán.
   A homokkirály szeme sötét volt és üveges. Mintha felfúvódott volna. Belseje puha és rothadó, tele gázzal, mely kifele nyomja a fehér páncéllemezeket.
   Kinyújtotta remegő kezét, és megérintette a homokkirályt. Meleg volt, sőt forró, s egyre forróbbnak tűnt. Visszarántotta a kezét, s ettől a mozdulattól a homokkirály külső fehér vázából leesett egy darabka. Alatta ugyanolyan fehér színű hús volt, de látszott rajta, hogy lágyabb. Duzzadt volt és forró, s szinte lüktetett.
   Kress hátrahőkölt, s kirohant az ajtón.
   A hallban még három, a hálószobaihoz hasonló, fehér mozgót talált.
   Homokkirályokon átugrálva rohant le a lépcsőn. Az összes teremtmény mozdulatlan volt. Tele volt velük a ház: némely már döglött, némely csak döglődő vagy kábult, vagy ki tudja, milyen. Nem érdekelte, mi bajuk, csak az érdekelte, hogy nem bírnak megmozdulni.
   A légsiklójában négyet talált belőlük. Egyenként felszedegette és elhajította őket, amilyen messzire csak tudta. Átkozott szörnyetegek! Bemászott a félig tönkretett ülésekre, és nyomogatni kezdte az indítógombokat.
   Semmi eredmény.
   Újra és újra próbálkozott. Semmi. Ez nem igazságos, hiszen ez az ő légsiklója, indulnia kellene. Nem értette, miért nem akar felemelkedni.
   Végül kiszállt, és rosszat sejtve megvizsgálta a járművet. Megtalálta a hibát. A homokkirályok megrongálták a gravitációs fogaskereket. Csapdába esett. Nem tud elmenekülni.
   Dühöngve visszamasírozott a házba. Kiment a verandára, és leakasztotta az antik bárdot, amely a Cath m'Lane halálát okozó kard mellett lógott. Munkához látott. A homokkirályok meg sem moccantak, amint apró darabokra hasította őket. Az utolsó csapástól szétloccsantak, testük mintha felrobbant volna. Belsejük borzalmas dolgokat rejtett magában: furcsa, félig kifejlődött szerveket, nyúlós, vöröses váladékot, amely kísértetiesen hasonlított az emberi vérre, és sárga, véres-gennyes ragacsot.
   Elpusztított vagy húsz homokkirályt, s ekkor rájött erőfeszítésének hiábavalóságára. A mozgók már nem jelentettek semmilyen veszélyt. Semmilyent. Különben is, annyi volt belőlük, hogy akkor sem tudná megölni valamennyit, ha éjt nappallá téve dolgozna.
   Arra az elhatározásra jutott, hogy le kell mennie a borpincébe és lesújtania a bárddal a királynőre.
   Elszántan elindult lefele, de amikor meglátta a pinceajtót, megtorpant.
   Az ajtót már nem tehetett ajtónak nevezni. A szörnyetegek átrágták a falakat, s az ajtónyílás helyén egy nagy lyuk tátongott. Mit lyuk, üreg! A beszegelt ajtónak nyoma sem, maradt, csak a feketén tátongó mélység.
   A pincéből irtózatos, fojtogató bűz tört föl.
   A nedves, véres falakat foltokban fehér taplószerűség borította. S ami a legrosszabb - lélegzett.
   Kress a helyiség túloldalán is érezte, hogy a kilégzés meleg szele átfúj rajta. Erőlködött, hogy meg ne fulladjon, s amint a szél irányt váltott, elmenekült.
   Visszatérve a nappaliba, elpusztított még három mozgót, és összeroskadt. Mi történik? Nem értette.
   Ekkor eszébe jutott, hogy van valaki, aki értheti. A kommunikátorhoz ment, siettében rálépett egy homokkirályra, s buzgón imádkozott, hogy a berendezés működjön.
   Amikor a túlsó végén megszólalt Jala Wo, Kress zokogásba tört ki, és elmondott mindent.
   A nő hagyta, hogy Kress beszéljen, egyszer sem szakította félbe. Keskeny, sápadt arcára, eltekintve az alig észrevehető ránctól a homlokán, nem ült ki semmilyen kifejezés. Miután befejezte, Wo csak ennyit mondott:
   - Magára kellene hagynom. Kress megint zokogni kezdett.
   - Ezt nem teheti. Kérem, segítsen. Annyit fizetek...
   - Magára kellene hagynom - ismételte Wo -, de nem teszem.
   - Ó, köszönöm - sóhajtotta Kress. - Köszönöm...
   - Nyugalom - szólt Wo. - Figyeljen rám. Maga tehet mindenről. Ha jót tartja a homokkirályokat, elegáns, rituális harcosokká válnak. Éheztetéssel és kínzással megváltoztatta a természetüket. Az istenük volt. Maga tette őket azzá, amik. A királynő a pincében megsérült, s valószínűleg még nem épült fel. Elképzelhető, hogy a sebtől, melyet okozott neki, megtébolyodott. A viselkedése... nos, szokatlan.
   Mielőbb el kell menekülnie, Kress. A mozgók nem pusztultak el, csak alvó állapotba kerültek. Mondtam magának, hogy amikor megnőnék, külső vázuk leesik. Normális körülmények között a "vedlés" tulajdonképpen hamarabb is bekövetkezhet. Még sohasem hallottam ekkora homokkirályokról, mint a magáéi, Kress. Főképp nem ilyenekről, melyek fejlődésükben még a rovarszakaszban vannak. Még merném kockáztatni, hogy ez a fehér királynő megnyomorításának az eredménye. De mindez most nem fontos.
   Lényeg az, hogy ezek a homokkirályok most metamorfózison esnek át. Az a helyzet, hogy a királynő, ahogy növekszik, fokozatosan egyre intelligensebbé válik. Pszichonikus ereje megerősödik, tudata kifinomultabb, nagyravágyóbb lesz. A páncélos mozgó egyedek csak addig használhatók, amíg a királynő kicsi és csupán félérzékeny. Most azonban jobb szolgálókra van szüksége, több képességgel rendelkező testekre. Érti? A mozgó egyedek újfajta homokkirályoknak adnak életet. Hogy milyenek lesznek, magam sem tudom egészen pontosan. Minden egyes királynő megalkotja a saját faját, amely megfelel elképzelt szükségleteinek és igényeinek. Az új faj egyedei kétlábúak, négykarúak, elálló hüvelykujjúak lesznek. Képesek lesznek fejlett szerkezetek megépítésére és működtetésére: A homokkirályok nem lesznek érzékenyek, de a királynő annál inkább.
   Kress szájtátva nézett Wo arcára a képernyőn.
   - Az alkalmazottai - nyögte ki végül -, akik kijöttek felállítani a terráriumot...
   Jala Wo bágyadtan elmosolyodott.
   - Shade - mondta.
   - Shade egy homokkirály - ismételte dermedten Kress. - S maga egy tartályra való gyerekegyedet adott el nekem.
   - Ne mondjon ilyen ostobaságokat - mondta Wo. - Az első életszakaszban egy homokkirály inkább spermiumhoz, mint gyerekegyedhez hasonlít. A háborúk megedzik és kialakítják a természetüket. Százból csak egy homokkirály éri el a második életszakaszt. Ezerből csupán egy érkezik el a harmadik és a negyedik stádiumba és válik Shade-hez hasonlóvá. A felnőtt homokkirályok nem táplálnak különösebb érzelmeket a kicsi királynők iránt. Túl sok van belőlük, s az a rengeteg mozgó valóságos istencsapás. - Jala Wo felsóhajtott. - De csak az időt vesztegetjük ezzel a sok beszéddel. Az a fehér homokkirály rövidesen érzőként fog felébredni. Már nem lesz magára szüksége, sőt gyűlölni fogja, és igen éhes lesz. Az átváltozás megköveteli a magáét. A "gyomornak" óriási táplálékigénye van az átváltozás előtt és után. Ezért nem maradhat a házban. Ért engem?
   - De nem tudok elmenni - mondta Kress. - A légsiklómat tönkretették, a többiekét pedig képtelen vagyok elindítani. Nem tudom újraprogramozni őket. El tud jönni értem?
   - Igen - felelte Wo. - Azonnal indulunk Shade-del. Csakhogy Asgardtól több mint kétszáz kilométer az út, és magunkkal kell hoznunk a berendezést, melynek segítségével elbánhatunk a maga alkotta elfuserált homokkirályokkal. Ott azonban nem várhat. De van két lába. Induljon el gyalog kelet felé. Lehetőleg tartsa az irányt, és siessen, ahogy csak bír. Arrafelé, meglehetősen kietlen a vidék. A légi keresővel könnyűszerrel megtaláljuk. Lényeg az, hogy biztonságos távolságba kerüljön a homokkirályoktól. Mindent értett?
   - Igen - rebegte. - Ó, igen, igen. Miután szétkapcsoltak, az ajtóhoz sietett. Félúton valami zajt hallott: egy félig pukkanó, félig reccsenő hangot.
   Szétrepedt az egyik homokkirály. Négy, rózsaszínessárga vérrel borított, apró kar bukkant elő, s kezdték leráncigálni az élettelen bőrt.
   Kress rohanni kezdett.
  
  
   Nem számított a hőségre. A dombok szárazak és sziklásak voltak. Kress menekült a háztól. Futott, amilyen gyorsan csak bírt. Bordái alatt szúrni kezdett az oldala, és elakadt a lélegzete. Csaknem egy órán át futott és gyalogolt, futott és gyalogolt a kegyetlenül perzselő nap alatt. Patakokban csurgott róla a veríték. Szidta magát, hogy nem jutott eszébe vizet hozni magával. Reménykedve, hogy megpillantja Wot és Shade-et, folyton az eget fürkészte.
   Nem volt felkészülve az efféle megpróbáltatásokra, a forróságra és a szörnyű szárazságra. Nem volt valami jó kondícióban. Ám amikor eszébe jutott a lélegző királynő vagy az, hogy házát már biztosan ellepték a csúszó-mászó, vonagló kis teremtmények, erőre kapott. Bízott abban, hogy Wo és Shade tudni fogják a kis szörnyetegek elpusztításának a módját.
   Azt is kitervelte, mit fog csinálni Woval és Shade-del. Mindez az ő bűnük, és lakolni fognak érte, határozta el. Lissandra ugyan halott, de ismer másokat, akik hasonló mesterséget űznek. Bosszút áll! Százszor is megfogadta, amint küszködve és verítékezve haladt kelet felé.
   Legalábbis remélte, hogy kelet felé tart. Nem tájékozódott túl jól, s nem is tudta biztosan, kétségbeesésében merre vette az útját, de azóta valószínűleg kelet felé tart, ahogy Wo tanácsolta.
   Már több órája futott, s mivel a légsiklónak semmi jelét nem látta, kezdett gyanakodni, hogy mégis rossz irányban halad. Eltelt még néhány óra, és félni kezdett. Mi lesz, ha Wo és Shade nem találja meg? Meghal. Két napja nem evett, legyengült és félt; torka szinte felhorzsolódott a szomjúságtól. Képtelen volt továbbmenni. A nap lemenőben van, és a sötétségben biztos nem akadnak rá. Mi történhetett? Lehet, hogy a homokkirályok felfalták Wot és Shade-et? Ismét félelem szállta meg, betöltötte minden porcikáját. Ráadásul kínzó szomjúságot és gyötrő éhséget érzett. De folytatta útját. Futni próbát, de csak bukdácsolt, majd kétszer elesett. A második esésnél egy szikla véresre horzsolta a kezét. Menet közben kiszívta a vért. Aggasztotta a fertőzésveszély.
   A láthatáron mögötte felkelt a nap. A talaj kissé lehűlt, s már ezért is hálás volt. Úgy döntött, hogy teljes sötétedésig megy, és aztán letelepszik valahol éjszakára. Most már biztos elég messzire került a homokkirályoktól.
   Felérve a következő emelkedőre, egy ház körvonalait látta kirajzolódni. Az ő házánál ugyan kisebb volt, de őzért nagy háznak lehetett tekinteni. Mindenesetre egy lakóhely, ami biztonságot jelent. Kiabálva futni kezdett a ház felé. Ételt és italt talál. Most már muszáj valami táplálékot vennie magához. Szinte érezte az étel izét. Minden porcikája sajgott az éhségtől. Lerohant a dombon, és futott a ház felé. Integetett és kiabált a lakóknak: Még ki tudta venni az alkonyatban, hogy a ház. előtt vagy fél tucat gyerek játszik.
   - Hé, erre! - kiabált. - Segítség! A gyerekek szaladva jöttek felé. Kress hirtelen megállt.
   - Nem - mondta. - Ó, nem, nem, ó, nem!
   Hátralépett. Megcsúszott a homokon, felállt, és megpróbált elfutni. A kidülledt szemű és barnás-narancssárga bőrű irtózatos kicsi teremtmények könnyűszerrel elkapták Kresst, aki hiába próbált küzdeni.
   A ház felé cipelték. Nyomorúságos, rozoga, omladozó homokház volt, az ajtaja azonban széles és sötét. S mindennek tetejében lélegzett. A látvány elborzasztotta Kresst, de nem ezért ordított fel. A többiek miatt, az apró, narancsszíne gyerekek miatt; akik kimásztak az erődből, és közömbösen nézték az előttük elhaladó menetet.
   Arcuk pont olyan volt, mint Simon Kressé.
  
   Pavlov Anna fordítása