Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN
52.
Megvagy!
Crumley odadobott tíz dollárt a sofõrnek, aki szuszogott,
és eltette.
- Mint a moziban! - mondta Crumley. - A fickók pénzt dobálnak
a taxisofõröknek, és sosem várnak vissza semmit.
Mondja, hogy kösz!
- Kösz
- Krisztusom! - Crumley megvizsgálta az arcomat. - Gyere be! Idd ezt
meg! - Egy sört nyomott a kezembe.
Megittam, és meséltem neki a katedrálisról, Phillips
Dokiról, a hallott hangokról, a porfelhõkrõl és
a poros padlóra csattanó fekete cipõrõl
- Láttam. De ki tudná elmondani? - fejeztem be. - A filmgyár
be van zárva. Azt gondoltam a Dokiról, hogy gazember. Erre egy
másik gazember elkapta. Mostanra semmi sem maradt belõle. Szegény
Doki. Mit is mondok? Nem is szerettem!
- Mindenható Krisztus! - motyogta Crumley. - Rébuszokban beszélsz.
Hullákat vonszolsz a házamon keresztül, mint egy macska,
aki büszke a munkájára, cím és indok nélkül.
Minden ügyvéd kidobna az ablakon: A bírók fejbevágnának
a kalapácsukkal. A pszichiátereknél kiváltságos
helyzetben lennél. Végighajthatnál a Hollywood Boulevardon
egy rakás füstölt heringgel anélkül, hogy környezetszennyezésért
letartóztatnának.
- Aha! - mondtam, s mély depresszióba merültem. Csengett
a telefon.
Crumley átnyújtotta. Egy hang mondta:
- Keresik itt, keresik ott, keresik azt a gazembert mindenhol. Hol van? A
Mennyben vagy a Pokolban
- Az átkozott, megfoghatatlan Pimpernel! - kiáltottam. Majdnem
elejtettem a kagylót, de megtartottam.
- Hol vagy? - kiáltottam.
Letette.
Crumley a füléhez tartotta a kagylót, és megrázta
a fejét.
- Roy? - kérdezte.
Döbbenten biccentettem.
Az egyik ujjamat harapdáltam, s megpróbáltam felkészíteni
magam arra, ami következik. Megeredtek a könnyeim.
- Él, tényleg él!
- Csend. - Crumley újabb italt nyomott a kezembe. - Hajtsd le a fejed!
Elkezdte masszírozni a tarkómat. A könnyeim lecsöpögtek
az orromon. - Él. Köszönöm, Uram!
- Miért nem hívott hamarabb?
- Lehet, hogy félt. - A földnek beszéltem. - Ahogy mondtam:
becsuk fák a filmgyárat. Biztos azt akarta, hogy halottnak higgyem,
s így nem nyúlnak hozzám. Lehet, hogy fõbbet tud
a Szörnyetegrõl, mini mi. Elrántottam a fejem.
- Hunyd be a szemed! - Crumley megdolgozta a nyakamat. - Csukd be a szád!
- Istenem, kelepcében van, nem tud kiszabadulni. Vagy nem akar. Elrejtõzött.
Meg kell mentenünk.
- Mentsd meg te a seggemet! - reccsent rám Crumley. - Melyik városban
van? Milyen országban? Bostonban vagy a díszletek közt?
Ugandában? A Ford Színházban? Kilencvenkilenc istenverte
hely van, ahol elrejtõzhet; fussunk körbe-körbe, hívjuk
elõ, hogy megölesse magát? Menj csak egyedül a filmgyárba!
- Ez gyávaság, Crum.
- Arra mérget vehetsz!
- Kitöröd a nyakamat!
- Inkább én, mint más!
Lehajtott fejjel hagytam, hogy forró kocsonyává nyomkodja
az inakat és izmokat. A fejemben levõ sötétségbõl
kérdeztem:
- Nos
- Hagyj gondolkodni, a fene esne beléd! Keményen szorongatta
a nyakamat.
- Semmi pánik - mormogta. - Ha Roy ott van, le kell hántanunk
az egész istenverte hagymát, rétegenként, hogy
megtaláljuk a megfelelõ idõben és helyen. Nehogy
a lavina maga alá temessen.
Crumley keze most gyengéden masszírozott a fülem mögött,
mint egy igazi apa.
- Az egész dolog összefüggésben kell hogy legyen azzal,
ahogy Arbuthnot megfélemlítette a filmgyárat.
- Arbuthnot? - merengett Crumley. - Látni akarom a síremlékét.
Lehet, hogy van benne valami bizonyíték. Biztos vagy benne,
hogy még ott van?
Felültem, és Crumley-ra bámultam.
- Arra gondolsz, hogy ki pihen tarara kriptájában?
- Arra a régi tréfára, igen. Honnan tudhatnánk,
hogy Grant tábornok még ott van-e?
- Nem tudjuk. Lincoln holttestét kétszer lopták el. Hetven
évvel ezelõtt kapták el õket, amint éppen
a temetõ kapujához cipelték
- Tényleg így volt?
- Talán.
- Talán?! - kiáltott Crumley. - Istenem, növessz nekem
több hajat, hogy legyen mit kitépkedni! Elmegyünk megnézni
Arbuthnot síremlékét?
- Hát.
- Ne mondd azt, hogy "hát", a fenébe is! - Mérgesen
dörzsölte tar fejét. - Azt mondod, hogy az az ember a létrán,
az esõben, Arbuthnot volt. Talán! Miért nem lopta el
valaki, hogy megszerezze a bizonyítékot? Miért ne? Lehet,
hogy a kocsi nem attól tört össze, hogy ivott, hanem azért,
mert Arbuthnot meghalt a volánnál. Annak, aki a húsz
évvel ezelõtti hullaszemlét végezte, bizonyítéka
van, zsarolhat, aztán elkészítheti a hamis tetemet, hogy
megfélemlítse a filmgyárat és besöpörje
a dohányt.
- Crum, ez iszonyú.
- Nem, ez feltételezés, teória. Csak egyféleképpen
bizonyosodhatunk meg róla. - Az órájára pillantott.
- Ma éjfél. Bekopogunk Arbuthnot ajtaján. Megnézzük,
otthon van-e, vagy valaki úgy becsapta és megrémítette
Caesar kettészakadt légióit, hogy vért pisilnek.
A temetõre gondoltam. Végül azt mondtam:
- Nincs értelme elmenni ellenõrizni anélkül, hogy
magunkkal vinnénk egy igazi detektívet.
- Igazi detektívet? - kérdezte Crumley gyanakodva. - Egy fantasztikus
orrú "kutyát".
Crumley az arcomat vizsgálta.
- Ez a kutya
nem a Temple & Figueránál lakik? A harmadik
emeleten?
- Éjfélkor a tehetõben nem árt egy jó szaglás.
Neki van. - Henry? A legérzékenyebb vak a világon?
- Mindig is az volt - mondtam.