Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN

 

52.


Megvagy!
Crumley odadobott tíz dollárt a sofõrnek, aki szuszogott, és eltette.
- Mint a moziban! - mondta Crumley. - A fickók pénzt dobálnak a taxisofõröknek, és sosem várnak vissza semmit. Mondja, hogy kösz!
- Kösz
- Krisztusom! - Crumley megvizsgálta az arcomat. - Gyere be! Idd ezt meg! - Egy sört nyomott a kezembe.
Megittam, és meséltem neki a katedrálisról, Phillips Dokiról, a hallott hangokról, a porfelhõkrõl és a poros padlóra csattanó fekete cipõrõl
- Láttam. De ki tudná elmondani? - fejeztem be. - A filmgyár be van zárva. Azt gondoltam a Dokiról, hogy gazember. Erre egy másik gazember elkapta. Mostanra semmi sem maradt belõle. Szegény Doki. Mit is mondok? Nem is szerettem!
- Mindenható Krisztus! - motyogta Crumley. - Rébuszokban beszélsz. Hullákat vonszolsz a házamon keresztül, mint egy macska, aki büszke a munkájára, cím és indok nélkül. Minden ügyvéd kidobna az ablakon: A bírók fejbevágnának a kalapácsukkal. A pszichiátereknél kiváltságos helyzetben lennél. Végighajthatnál a Hollywood Boulevardon egy rakás füstölt heringgel anélkül, hogy környezetszennyezésért letartóztatnának.
- Aha! - mondtam, s mély depresszióba merültem. Csengett a telefon.
Crumley átnyújtotta. Egy hang mondta:
- Keresik itt, keresik ott, keresik azt a gazembert mindenhol. Hol van? A Mennyben vagy a Pokolban…
- Az átkozott, megfoghatatlan Pimpernel! - kiáltottam. Majdnem elejtettem a kagylót, de megtartottam.
- Hol vagy? - kiáltottam.
Letette.
Crumley a füléhez tartotta a kagylót, és megrázta a fejét.
- Roy? - kérdezte.
Döbbenten biccentettem.
Az egyik ujjamat harapdáltam, s megpróbáltam felkészíteni magam arra, ami következik. Megeredtek a könnyeim.
- Él, tényleg él!
- Csend. - Crumley újabb italt nyomott a kezembe. - Hajtsd le a fejed!
Elkezdte masszírozni a tarkómat. A könnyeim lecsöpögtek az orromon. - Él. Köszönöm, Uram!
- Miért nem hívott hamarabb?
- Lehet, hogy félt. - A földnek beszéltem. - Ahogy mondtam: becsuk fák a filmgyárat. Biztos azt akarta, hogy halottnak higgyem, s így nem nyúlnak hozzám. Lehet, hogy fõbbet tud a Szörnyetegrõl, mini mi. Elrántottam a fejem.
- Hunyd be a szemed! - Crumley megdolgozta a nyakamat. - Csukd be a szád!
- Istenem, kelepcében van, nem tud kiszabadulni. Vagy nem akar. Elrejtõzött. Meg kell mentenünk.
- Mentsd meg te a seggemet! - reccsent rám Crumley. - Melyik városban van? Milyen országban? Bostonban vagy a díszletek közt? Ugandában? A Ford Színházban? Kilencvenkilenc istenverte hely van, ahol elrejtõzhet; fussunk körbe-körbe, hívjuk elõ, hogy megölesse magát? Menj csak egyedül a filmgyárba!
- Ez gyávaság, Crum.
- Arra mérget vehetsz!
- Kitöröd a nyakamat!
- Inkább én, mint más!
Lehajtott fejjel hagytam, hogy forró kocsonyává nyomkodja az inakat és izmokat. A fejemben levõ sötétségbõl kérdeztem:
- Nos
- Hagyj gondolkodni, a fene esne beléd! Keményen szorongatta a nyakamat.
- Semmi pánik - mormogta. - Ha Roy ott van, le kell hántanunk az egész istenverte hagymát, rétegenként, hogy megtaláljuk a megfelelõ idõben és helyen. Nehogy a lavina maga alá temessen.
Crumley keze most gyengéden masszírozott a fülem mögött, mint egy igazi apa.
- Az egész dolog összefüggésben kell hogy legyen azzal, ahogy Arbuthnot megfélemlítette a filmgyárat.
- Arbuthnot? - merengett Crumley. - Látni akarom a síremlékét. Lehet, hogy van benne valami bizonyíték. Biztos vagy benne, hogy még ott van?
Felültem, és Crumley-ra bámultam.
- Arra gondolsz, hogy ki pihen tarara kriptájában?
- Arra a régi tréfára, igen. Honnan tudhatnánk, hogy Grant tábornok még ott van-e?
- Nem tudjuk. Lincoln holttestét kétszer lopták el. Hetven évvel ezelõtt kapták el õket, amint éppen a temetõ kapujához cipelték
- Tényleg így volt?
- Talán.
- Talán?! - kiáltott Crumley. - Istenem, növessz nekem több hajat, hogy legyen mit kitépkedni! Elmegyünk megnézni Arbuthnot síremlékét?
- Hát.
- Ne mondd azt, hogy "hát", a fenébe is! - Mérgesen dörzsölte tar fejét. - Azt mondod, hogy az az ember a létrán, az esõben, Arbuthnot volt. Talán! Miért nem lopta el valaki, hogy megszerezze a bizonyítékot? Miért ne? Lehet, hogy a kocsi nem attól tört össze, hogy ivott, hanem azért, mert Arbuthnot meghalt a volánnál. Annak, aki a húsz évvel ezelõtti hullaszemlét végezte, bizonyítéka van, zsarolhat, aztán elkészítheti a hamis tetemet, hogy megfélemlítse a filmgyárat és besöpörje a dohányt.
- Crum, ez iszonyú.
- Nem, ez feltételezés, teória. Csak egyféleképpen bizonyosodhatunk meg róla. - Az órájára pillantott. - Ma éjfél. Bekopogunk Arbuthnot ajtaján. Megnézzük, otthon van-e, vagy valaki úgy becsapta és megrémítette Caesar kettészakadt légióit, hogy vért pisilnek.
A temetõre gondoltam. Végül azt mondtam:
- Nincs értelme elmenni ellenõrizni anélkül, hogy magunkkal vinnénk egy igazi detektívet.
- Igazi detektívet? - kérdezte Crumley gyanakodva. - Egy fantasztikus orrú "kutyát".
Crumley az arcomat vizsgálta.
- Ez a kutya… nem a Temple & Figueránál lakik? A harmadik emeleten?
- Éjfélkor a tehetõben nem árt egy jó szaglás. Neki van. - Henry? A legérzékenyebb vak a világon?
- Mindig is az volt - mondtam.