Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN

 

62.


A filmgyár falához sétáltam, hogy átnézzek rajta.
Hitler a bunkerében, a Harmadik Birodalom utolsó napjaiban; gondoltam.
Róma ég, közben Néró újabb fáklyákat keres.
Marcus Aurelius a fürdõben, felvágott erekkel hagyja, hogy elfolyjon az élete.
Csak mert valaki, valahol parancsokat ordibál, festõket bérelnek fel túl sok festékkel, férfiakat porszívókkal, hogy felszívják a nem létezõ szemetet.
Az összes kapu közül egy volt nyitva: három õr állt éberen elõtte, megvizsgálva minden arcot.
Ekkor Stanislau Groc felbúgatta a motort a kapu elõtt, s azt kiáltotta:
- Utat!
- Nem, uram - mondta az õr csendesen. - Parancsom van felülrõl. Senki sem hagyhatja el a filmgyárat a kõvetkezõ két órában.
- Én Los Angeles polgára vagyok; nem ezé az átkozott hercegségé!
- Ez azt jelenti - kérdeztem a rácson keresztût -, hogy ha bejövök; nem mehetek ki!
Az õr bemondta a nevemet.
- Ön bejöhet, és ki is mehet. Ez a parancs.
- Érdekes - mondtam. - Miért én?
- A fenébe! - Groc kiszállni készült.
Beléptem a kapun, és kinyitottam Grocnak az ajtót.
- Be tudna vinni Maggie szobájáig? Mire visszaér, valószínûleg kiengedik.
- Nem. Csapdába kerültünk - felelte Groc. - Ez a hajó egész héten süllyedni fog, és nincsenek mentõcsónakok. Fusson, mielõtt maga is ittragadna!
- Igaz, igaz - mondta az õr gyorsan. - Ez nem paranoia.
- Hallgasson rá! - Groc arca sápadt volt. - A stúdióõr nagy pszichiáter. Ez az utolsó lehetõsége!
Haboztam, s közben az arcát figyeltem, amelyen nyoma sem látszott a megszokott arroganciának. Olyan volt, mint egy mintateszt a tévében, amikor bemocskolnak valakit, aztán letisztítják. Bementem, és becsaptam az ajtót.
- Hé, mi ez a zûravar?
Minden ajtó tárva-nyitva állt, szellõztették. A kinti helyszíneken legalább hat helyen javítások folytak. Az öreg díszleteket összetörték és kihordták a napra.
- Minden más napon csodálatos lenne! - kiabálta túl Groc a motor hangját. - Én imádon az ilyesmit. A káosz az életem. Tõzsdekrach? Felborult komphajó? Pompás! 1940-ben csak azért mentem vissza Drezdába, hogy lássam az elpusztult házakat és a megfélemlített embereket.
- Na ne!?
- Maga nem szerette volna látni? Vagy az 1940-es londoni tûzvészi. Minden alkalommal, amikor förtelmesen viselkedem; boldognak érzem magam!
- Nem a jó dolgok teszik boldoggá? A mûvészek, a kreatív férfiak és rótt?
- Nem, nem. - Groc gyorsított. - Azoktól depressziós leszek. Szélcsend az õrültségek között. Azért enyészik el a világ, mert néhány naiv bolond eltolja a tájat a vágott rózsáival, a csendéletekkel és azzal, hogy fantasztikus beállításokban mutatja be a barlanglakók életét. Elhatároztam már évekkel ezelõtt, amióta mérhetetlen a salak a kontinensen, hogy veszek egy jó cipõt és egy jót fetrengek benne, mint egy kílgyerek. De ez itt nevetséges; bezárnak minket egy hülye gyárba. Nevetni akarok rajta, nem elpusztíttatni magamat általa. Fogódzkodjon! - Elkanyarodtunk a Kálvária mellett.
Majdnem felüvöltöttem.
A hamvasztóból fekete füst gomolygott.
- Bizonyára a három kereszt - mondtam.
- Talált! - Groc felhorkant. - Kíváncsi vagyok, mit csinál majd Jézus ma éjjel?
Ránéztem.
- Jól ismeri?
- A muskotály-Messiást? Én készítettem! Ahogy másokat is megcsináltam már, miért ne alkottam volna meg Krisztus kezét?! Megvágtam a húst, hogy gyengének látsszanak az ujjak: a Megváltó keze legyen. Miért ne? A vallás nem csak játék? Az emberek azt gondolják, megváltásvár rájuk. Mi tudjuk, hogy nem. De a töviskorona, a stigmák! - Groc behunyta a szemét, mintha még mindig a telefonfülke felé száguldana, befordult és megállt.
- Elhiszem, hogy te csináltad - mondtam végül.
- "Ha Krisztust játszod, azonosulj vele!" Mondtam Jézusnak, hogy csinálok neki olyan szeghelyeket, mint amilyenek a reneszánsz festményeken látszanak. Rávarrom Masaccio, da Vinci, Michelangelo stigmáit! A Pietá márványhúsából. És mint láthatta, bizonyos éjszakákon……véreznek.
Kinyitottam az ajtót.
- Azt hiszem, gyalog teszem meg az út hátralevõ részét.
- Nem, nem - mentegetõzött Groc, eközben élesen nevetett. - Szükségem van magára. Micsoda irónia! Ki kell vinnie majd a kapun. Menjen, beszéljen Botwinnal, aztán elhajtunk.
Félig nyitva tartottam az ajtót; még nem döntöttem: Groc játékos pánikot mutatott, s túláradóan vidám volt, majdnem hisztérikus. Nem tehettem mást, becsuktam az ajtót. Groc továbbhajtott:
- Kérdezzen, kérdezzen! - noszogatott Grog
- Oké - próbálkoztam, - Meséljen azokról az arcokról, amiket gyönyörûvé varázsolt.
Groc beletaposott a gázba.
- Azt mondtam nekik, hogy õrökké úgy maradnak, és a bolondok elhitték Különben visszavonulok, ha kijutok a kapun. Jegyet vettem egy világ körüli hajóútra, holnapra. Harminc év után megkeseredett a nevetésem. Menny Leiber? Egy napon meghal. Doki? Tud róla? Ó máris elment.
- Hova?
- Ki tudja? - Groc a filmgyáron túlra, a temetõ felé pillantott. Tovább hajtottunk. Groc biccentett.
- Szeretem Maggie Botwint. Ugyanolyan maximalista sebész, mint én. - Nem olyan, mint maga.
- Ha ilyen lenne, meghalna. És maga? Nõs, az elkedvetlenedés idõbe kerül. Még hetvenéves sem lesz, amikor egy aknamezõn találja magát keresztre feszítve, ha így folytatja! El fogják felejteni a filmjeit.
- Nem - mondtam. Groc rám nézett.
- Nem - hagyta rám. - Maga tényleg úgy néz ki, mint egy felszentelt bolond. A maga filmjei fennmaradnak.
Befordultunk még egy sarkon. A tisztítók és festõk felé biccentettem. - Ki rendelte el ezt a munkát?
- Menny, természetesen.
- Ki parancsolta Mennynek? Ki az, aki igazán parancsol itt? Valaki egy tükör mögött? Valaki egy falon belül?
Groc gyorsan megállította a kocsit, és maga elé meredt. Tisztán láttam, mint lüktet egy ér a halántékán.
- Nem tudok válaszolni.
- Nem? - kérdeztem. - Körbenézek, és mit látók? Egy bezárt filmgyárat, nyolc film kellõs közepén: Az egyik egy óriási eposz, két nappal a befejezés elõtt: Valaki hirtelen hóbortból azt mondja: Az ajtókat becsukni! És megjelennek ezek a festõk és takarítók. Õrültség bezárni egy filmgyárat, amely kilencven-százezer dollárt termel naponta. Ki adta ezt az utasítást?
- Mi? - kérdezte Groc halkan.
- Nos, láttam Phillipset, s tudom, hogy olyan, mint egy medúza; mérgezõ, de gerinctelen. Menny hatalma az etetõszékig elég. A magáé? Egy maszk van a maszkja alatt, s az alatt még egy. Senkinek sincs elég hatalma, hogy leállítsa ezt az istenverte filmgyárat. Valaki mégis megtette! Olyan az a filmgyár, mint egy nagy fehér bálna. Szigonyokat dobnak bele. Kell, hogy legyen egy mániákus kapitánya.
- Akkor mondja meg, ki Ahab? - kérdezte Groc.
- A létrás ember a temetõben. Parancsolgat, és mindnyájan engedelmeskednek neki - mondtam.
Groc hármat pislantott hatalmas, rõtét szemével. - Én nem - felelte mosolyogva.
- Nem? És miért nem?
- Gondolkozzon, maga istenverte hülye! - Groc ragyogott, s közben az eget nézte. - Gondolkozzon! Csak két olyan zseni van, aki olyan tökéletesen be tud balzsamozni egy hullát, hogy megállít ja az emberek szívét! Elkapta egy nevetõgörcs - Ki tud olyan arcot készíteni?!
- Roy Holdstrom!
- Igen. És még?!
- Lenin… - dadogtam. - Lenin sminkmestere?
Slanislau Groc rám mosolygott.
- Slanislau Groc - ismételtem dermedten. - Maga. Szerényen lehajtotta a fejét.
Maga! - gondoltam. Nem a Szörnyeteg, nem! Hanem Groc!
- Miért?
- Miért? - vigyorgott Groc. - Istenem, hogy felrázzam a dolgokat! Unalmas itt, már évek óta! A Doki elfogulta magát a fecskendõivel. Manny önmagát marcangolta: Nekem viszont még nem volt elég a nevetésbõl! Így hát felélesztettem a halottat! De maga elrontotta a mókát; megtalálta a testet, de nem szólt róla senkinek Azt reméltem, hogy kiabálva fog végigrohanni az utcákon. Ehelyett hallgatott. Szükség volt egy pár névtelen telefonhívásra, hogy a temetõre tereljem a filmgyár figyelmét. Aztán jöhetett a riadalom. A zûrzavar.
- Maga csalt engem és Royt a Brown Derbybe, hogy lássuk a Szörnyeteget?
- Igen.
- És mindezt tréfából? - hebegtem.
- Nem csak tréfából. Ahogy maga is mondta; valaki rátelepedett a filmgyárra. Már hónapok óta érzem. Ezért odaraktam azt a létrát. És felvettem a fizetséget, ahogy mondta.
"Zsarolás" - suttogta az agyamban Crumley.
- Megrémítettem Mannyt, Phillips Dokit; Jézust, mindenkit; még a Szörnyeteget is!
- A Szörnyeteget? Meg akarta rémíteni?
- Miért ne? A tõrreg! A társaság! Mind fizetnek, amíg rá nem jönnek, hogy én állok a dolog mögött.
- Ez azt jelenti, édes Istenem, hogy maga mindent tud Arbuthnot haláláról. Megmérgezték? Igaz?
- Á - mondta Groc -, ezek csak spekulációk, elméletek.
- Hány ember tudja, hogy megvette arra a világ körüli útra a jegyet?
- Csak maga, szegény, szomorú, kedves bolond. De azt hiszem, valaki rájött. Mi másért zárták be a kaput, ha nem azért, hogy engem csapdába ejtsenek?
- Igaz - mondtam. - Elgörgették a hõvel Krisztus sírja elõl. S most kell nekik egy test, amit odatesznek
- Az enyém - bólintott Groc kifejezéstelenül
A belsõ rendõrség kocsija állt meg mellettük. Az õr kihajolt.
- Menny Leiber látni akarja.
Groc megroggyant, a húsa a vérébe, a vére a lelkébe, a lelke a semmibe.
- Ez az! - suttogta.
Menny irodájára gondoltam, az íróasztala mögötti tükörre és az amögött húzódó katakombákra.
- Fusson innét gyorsan! - szóltam neki.
- Bolond - felelte Groc. - Milyen messze juthatnék? - Groc megpaskolta a kézfejemet remegõ ujjaival.
- Bohóc, de jó bohóc. Nos, innentõl kezdve mindenkinek, aki velem mutatkozik, vállalnia kell a kockázatot, mikor arra kerül a sor. Hát akkor tessék!
Az ülésre hajította a táskáját, kinyitotta, majd újra becsukta. Egy pillanatra százdollároskötegek villantak a szemembe.
- Markoljon hete. Nekem most úgy sincs rá szükségem. Dugja el gyorsan. Nem lesz pénzgond ja élete végéig.
- Kösz, de nem fogadhatom él:
Megint meglódította a táskát, de ezúttal a térdemnek Elrántottam, mert úgy éreztem, mintha jeges tõr hatolt volna bele.
- Bohóc - ismételte -, de jó bohóc. Kiléptem a házból.
A berregõ motorú rendõrautó épp beállt a ház elé, és halkan dudált egyet, csak egyszer. Groc rábámult, majd felém fordult a tekintete, és fülemet, szemhéjamat és államat kezdte fürkészni.
- A bõrének nem lesz szüksége kozmetikára. Mi az a harminc-egynéhány év!
Flegmán elbiggyesztette az ajkát. Elkapta a szemét, megragadta a kormányt és elhajtott.
A rendõrautó befordult a sarkon, Groc kocsija pedig egy, a filmgyár hátsó része felé haladó halottaskocsit követett.