Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN
75.
A bérházzal szemben átvágtam az utcán,
Henry pedig követett: valószínûleg trappolásom
és az ütemesen rázkódó koffer vezette.
- Mindent viszünk, amire szükséged van? - kérdeztem
Henryt.
- Az egész életemet egy kofferbe zárva? Persze.
A járdaszegélynél befordultunk. Valahol valaki elsütött
egy láthatatlan; hangtalan ágyút. A bérház
fele omlott le.
- Úgy hangzott, mintha a venice-i móló szakadt volna
le - jegyezte meg Henry.
- Aha.
- Vagy mintha a hullámvasút üzemelne.
- Aha.
- Vagy mintha a villamospályákat szednék fel.
- Aha.
Most már az épület többi része is leomlott.
- Gyerünk, Henry - mondtam. - Irány haza!
- Haza! - A vak Henry bólintott, és szomorúan mosolygott.
- Nekem soha nem volt otthonom. Pedig milyen szépen hangzik!