Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN
13.
Mit tettél vele?
- A macskák kíváncsiak. És én macska vagyok
- felelte Roy, és kifelé sürgetett.
Megindultunk a kajálda felé.
Roy a hóna alá vágta a dobozt, az arcán diadalmas
vigyor ragyogott.
- Nézd - kezdte -, valaki küld neked egy levelet. Te elmégy
a temetõbe, találsz egy hullát, de nem jelented, s ezzel
elrontod a játékot, bármi is az Több telefonhívás
történik, a stúdió érteküld a testért,
és pánikba esik, amikor valóban megpillantják
Hogyan cselekedhettem volna másképp, már csak merõ
kíváncsiságból is? Miféle játék
ez? Ezt kérdezem magamtól. Csak akkor deríthetem ki,
ha meglépem az ellenlépést a bábummal. Lássuk,
erre hogyan reagálnak! Miután megtalálták a testet,
most nyoma vész, és õrült csodálkozásba
esnek, vajon ki tüntethette el. Én!
Megálltunk a kajálda ajtaja elõtt.
- Nem hozhatod be magaddal! - tiltakoztam.
- Ez a legbiztonságosabb hely a világon. Senki sem fog gyanakodni
arra dobozra, amivel összevissza járkálok a stúdióban.
De most már légy óvatos, haver, máris figyelnek.
- Hol? - kérdeztem, és megfordultam.
- Ha ezt tudnám, hamar végére járhatnánk
az ügynek. Na, gyere! - Nem vagyok éhes.
- Furcsa - vont vállat Roy -, én meg úgy érzem,
meg tudnék enni egy lovat.