Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN
34.
Hajnalban - mondta Crumley - ne hívj! És elhajtott.
Constance háza, mint már régen is, maga volt a tökély,
egy fehér oltár, melyet azért tettek a partvonalra, hogy
ragyogjon. Minden ajtaja és ablaka tárva-nyitva állt.
Bent a hófehér nappaliban zene szólt: valami régi
Benny Goodman dallam.
A parton sétáltam, ahogy ezer éjszakával ezelõtt
is, és az óceánt kutattam. Õ ott van valahol,
delfinekkel versenyez, fókákkal felesel.
Benéztem a szalonba, melynek padlóját teleszórták
vakítóan fényes párnákkal, s melynek csupasz
fehér falán késõ éjszakánként
hajnalig árnyjáték folyt, az õ régi filmjeit
vetítette azokból az évekbõl, amikor én
még reg sem születtem.
Megfordultam, mivel az eddigieknél nagyobb hullám csapódott
a partra
Szinte elõgördült, ahogy a szõnyeget gurították
Caesar lába elé. Constance Rattigan.
Úgy jött ki a hullámokból, mint egy szökdécselõ
fóka, a haja is csaknem ugyanolyan színû volt: sima, barna,
melyet a víz fésült hátra, apró testét
szerecsendióval hintette be és fahéjolajba mártotta.
Az õsz minden színét magán viselte. Lába
fürge; karja mozgékony, csuklója és keze karcsú.
Szeme olyan, mint egy vidám, csintalan, okos kis állatkáé.
Nevetõ száját mintha dióié színezte
volna. A novemberi hullámverés teremtménye volt, mely
a hideg tengerbõl bukkant föl, mégis forró az érintése,
mint a sült gesztenye.
- Te gazember! - kiáltotta. - Te vagy az?
- Nílus leánya! Te?
Úgy vetette rám magát, mint egy kutya, hogy az összes
vizet másra fröcskölje, megragadta a fülemet és
a szemöldökömet, az orromat, a számat csókolta,
majd megpördült, hogy minden oldalról megmutassa magát.
- Meztelen vagyok, mint mindig.
- Észrevettem, Constance.
- Semmit sem változtál: most is a szemöldökömet
nézed a didkóm helyett.
- Te sem változtál. A melled tökéletes.
- Éjszakai úszáshoz nem is rosszak egy ötvenhat
éves volt mozikirálynõnek, mi? Gyerünk!
Elfutott a homokon. Mire odaértem a kinti úszómedencéjéhez,
már hozott is ki sajtot, sós kekszet és pezsgõt.
- Istenem! - mondta, miközben kihúzta a pezsgõdugót.
- Száz éve is van már
De tudtam, hogy egy napon
visszajössz. Rosszul nõsültél? Szeretõre vágysz?
- Nem, dehogyis. Köszönöm. Ittunk.
- Találkoztál Crumley-val az utóbbi nyolc órában?
- Crumley-val?
- Látszik az arcodon. Ki halt meg?
- Valaki húsz évvel ezelõtt a Maximus Filmgyárban.
- Arbuthnot! - tört ki Constance-ból a hirtelen megérzés.
Árnyék suhant át arcán. Odament a fürdõköpenyéhez,
és felöltözött. Hírtelen nagyon kicsinek tûnt,
mintha egy kislány lett volna az, aki megfordult és végignézett
a parton. Mintha nem is homokot és hullámokat látott
volna, hanem magukat az éveket.
- Arbuthnot - mormolta: - Jézusom, micsoda szépség! És
micsoda alkotóerõ! - Egy pillanatra elhallgatott, majd hozzátette:
- Örülök, hogy meghalt.
- Nem egészen - vágtam közbe.
Ettõl Constance megpördült, mint akit megütöttek.
- Nem?! - kiáltotta.
- De igen, csak egy rá hasonlító bábut raktak
fel a falra, hogy engem ijesztgessenek
s most téged is.
Szemébõl a megkönnyebbülés könnycseppjei
potyogtak. Úgy kapkodott levegõért, mint akit gyomron
vágtak.
- Te nyavalyás! Gyere be! - mondta. - Hozd a vodkát!
Bevittem a vodkát meg egy poharat. Néztem a torkát, amint
leerõltetett két pohár italt. Hirtelen örökre
kijózanodtam, kimerített az italozó emberek látványa,
s az, hogy tartani kell az éjszakától.
Nem tudtam, mit mondhatnék, így a medence széléhez
mentem, levettem a cipõmet és a zoknimat, felhajtottam a nadrágomat,
és a vízbe lógattam a lábamat. Néztem lefelé,
és vártam.
Constance végül odajött, és leült mellém.
- Visszatértél - jegyeztem meg.
- Sajnálom - felelte. - A régi emlékek nehezen halnak
meg.
- Pokolian nehezen - bólogattam, s most én néztem végig
a partvonalon. - Ezen a héten pánik tõrt ki a stúdióban.
Miért szaladt szét mindenki egy viaszbábutól,
ami úgy néz ki, mint Arbuthnot?
- Ez történt?
Elmondtam neki a többit, ahogy Crumley-nak is. A Brown Derbyvel fejeztem
be, s azzal, hogy szükségem van rá, hogy jöjjön
el oda velem. Amikor végeztem, Constance - valamivel sápadtabban
- szintén végzett egy újabb vodkával.
- Bárcsak tudnám, mitõl kellene félnem! - mondtam.
- Ki írta azt az üzenetet, amely a temetõbe hívott,
hogy én mutassam be a várakozó világnak a hamis
Arbuthnotot? De én nem mondtam el a stúdióban, hogy megtaláltam
a bábut, így õk találtak rá és lázasan
próbálták elrejteni. Ennyire szörnyû lenne
Arbuthnot emléke ilyen sokkal a halála után?
- Igen. - Constance a csuklómra tette remegõ kezét.
- Ó, igen.
- Nem tudod, mi lehet? Zsarolás? - Talán írt valaki Manny
Leibernek és pénzt követelt, vagy ha nem ad, feljegyzések
kerülnek elõ a filmgyár múltjáról,
Arbuthnot életérõl? De mit leplezhet le? Talán
egy elveszett filmtekercset húsz évvel ezelõttrõl,
arról az éjszakáról, amikor Arbuthnot meghalt.
Egy filmet a baleset helyszínérõl, amely, ha bemutatnák,
mindent felégetne, Konstantinápolyt, Tokiót, Berlint
és az egész kócerájt?
- Igen! - Constance hangja távolról jött, egy másik
évbõl. - Menekülj el most azonnal! Fuss! Álmodtál
te valaha egy nagy, fekete, kéttonnás bulldogról, amely
eljön éjszaka és felfal? Az egyik barátom ezt álmodta.
És a nagy fekete bulldog felfalta. Mi második világháborúnak
neveztük. És õ elment örökre. Nem akarom, hogy
te is odavessz.
- Constance, nem szállhatok ki. Ha Roy életben van
- Azt
nem tudhatod.
akkor kihozom onnan, és segítek neki visszaszerezni a
munkáját, mert ez az egyetlen helyes dolog. Meg kell tennem!
Ez az égész olyan igazságtalan!
- Inkább menj ki a vízbe, vitatkozz a cápákkal,
azzal többre mész! Te igazán vissza akarsz menni a Maximul
Filmgyárba azok után; amit épp most mondtál el
nekem? Úristen! Tudod, melyikvolt az utolsó nap, amikor ott
jártam? Arbuthnot temetésének napja.
Hagyta; hogy a közlés letaglózzon, majd újabb ütést
mért rám.
- Az a világ végét jelentette. Sohasem láttam
annyi beteg és haldokló embert egy helyen. Mintha a Szabadság-szobrot
láttad volna megroppanj és összeomlani. A pokolba! Mint
a Rushmore-hegy a földrengés után. Negyvenszer nagyobb,
erõsebb és hatalmasabb volt, mint Cohn, Zanuck, Warner és
Thalberg együttvéve.
Constance abbahagyta, hogy hallja nehéz lélegzetemet. Aztán
folytatta:
- Szerinted van valami sütnivaló a fejemben? Tudtad, hogy Shakespeare
és Cervantes egy napon haltak meg? Gondold végig! Minden kaliforniai
fenyõt kivágnak a világon. Az Antarktisz felolvad a könnyekben.
Krisztus csodálkozva bámulja sebeit. Isten visszafojtja lélegzetét.
Caesar légiói, szellemek, tízmillióan, feltámadnak,
amazonok vérét ontva. Akkor írtam ezt, amikor tizenhat
éves kis hülye voltam; amikor rájöttem, hogy Júlia
és Don Quijote ugyanazon a napon pusztult el
egész éjjel
sírtam. Te vagy az egyetlen, akinek valaha is elmondtam ezeket a buta
sorokat. Nos, ilyen volt az is, amikor Arbuthnot meghalt. Újra tizenhat
évesnek éreztem magam és nem tudtam abbahagyni a sírást
vagy az ilyen szemetek írását. Vele pusztult a Hold,
a bolygók. Sancho Panza, Rocinante és Ophelia. A nõk
fele ezen a temetésen a régi szeretõi voltak. Rajongók,
unokahúgok, õrült nagynénik. Amikor aznap kinyitottuk
a szemünket, annyi könnyet folyattunk, hogy majdnem áruin
támadt. Jézusom, én meg csak beszélek, beszélek
Hallom, megõrizték Arbuthnot székét a régi
irodájában. Ült azóta benne bárki is, akinek
elég nagy hátsórésze és agya volt ahhoz,
hogy arra méltó legyen?
Manny Leiber feneke jutott eszembe. Constance folytatta:
- Csak az Isten tudja, hogy maradhatott fenn a filmgyár. Talán
a halott sugallt tanácsokat a túlvilágról. Ne
nevess! Ez Hollywood, ahol rendszeresen elolvassák az Oroszlán-Szûz-Bika
jóslatokat, és nem mennek át boltív alatt két
felvétel között. A filmgyár? Juttass be valahogy.
Hadd érezze a nagyi a négy szél illatát az ötvenöt
városban, hadd érezze a dühöngõ õrültek
lázát, aztán pedig irány a Brown Derby fõpincérje.
Egy szer vele töltöttem egy éjszakát vagy kilencven
évvel ezelõtt. Vajon emlékezni fog-e a venice-i tengerpart
öreg boszorkányára, és segít; hogy együtt
teázhassak a Szörnyetegeddel?
- És mit mondanál neki? .
Egy nagy hullám tornyosult fel, egy kis hullám susogott a parton.
- Megmondom neki - Constance behunyta a szemét -, hogy ne ijesztgesse
az én jövõt-író, dinoszaurusz-imádó,
tiszteletbeli, fogadott fiam.
- Igen, tedd meg - feleltem.