Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN


11.


A kajálda túlsó felében áll egy kicsiny emelvény, alig harminc centis, s ezen áll egy asztal, két székkel. Gyakran képzeltem, hogy egy háromsorevezõs római gálya rabszolgafelügyelõje ül ott, aki elõbb az egyik, majd a másik pörölyével lecsap, így diktálva az ütemet a padhoz láncolt, izzadó evezõsöknek, akik rettegve engedelmeskednek, húzzak az evezõket valami távoli filmszínház széksorai felé, megveszekedett rendezõk hajszolására, és a parton felháborodott nézõk fogadják õket.
Ezen az emelvényes azonban nem egy római hajós ült, diktálva az iramot. Manny Leiber asztala ez. Õ szokott egyedül üldögélni, turkálva az ételét, mintha Caesar jósainak kifordított belsõ részû galambja heverne a tányérján. Villájával böködi a lépet, nem törõdik a szívvel, meghatározza a jövõt. Egy nap a stúdió orvosával, Phillips Dokival ült ott, ellenõriztetve a csapvízben található új szereket. Másnap az igazgatókat ültette magával szembe, akik komoran meredtek maguk elé, és bólogatva bevallották, hogy igen, igen, a film nem készült el határidõre, pedig õk mindvégig sürgették!
Senki sem ült szívesen ahhoz az asztalhoz. Ott gyakorta rózsaszínû hibalistát kapott csekk helyett.
Ma, amikor bebújtam az ajtón; és az asztalokat kerülgettem, Manny asztala üresen állt. Megtorpantam. Most elõször fordult elõ, hogy még csak meg sem terítettek, sõt, még virágokat sem raktak fel az asztalra. Manny valószínûleg még odakinn mászkál, és szidja a napot, amiért kerek.
Azonban most a kajálda leghosszabb asztala megterítve várt, s körülötte a legtöbb széket már elfoglalták.
Ilyesmi még sosem fordult elõ az alatt a néhány hét alatt, amióta a stúdióban dolgoztam. Mint a legtöbb neofita, féltem kapcsolatba lépni a legnagyobbakkal és a leghíresebbekkel. Gyerekkoromban H. G. Wells elõadást tartott Los Angelesben, és én nem mertem autogramot kérni tõle. Ha közelrõl látom, talán bele is halok. Ugyanezt éreztem most a hosszú, étkezdei asztalnál, ahol a legjobb rendezõk, szerkesztõk és írók ültek az öröklétig tartó Utolsó Vacsorán, várva a késve érkezõ Krisztusra. Ezt látva, rettentõ ideges lettem.
Elsündörögtem a legtávolabbi asztal felé, ahol Roy meg én nem egy szendvicset és levest befaltunk már.
- Ó, nem, maga nem! - kiáltott utánam valaki.
A fejem majdnem megroggyant a nyakamon, mely teleszkópszerûen próbált eltûnni a gallérom alatt.
- Itt találkozunk! - kiáltotta Fritz Wong. - Mars ide, marslakó! Asztalok között sasszézva, a cipõmet fixírozva jutottain Fritz Wong elé. Éreztem, ahogy a vállamra teszi a kezét, mintha le akarná tépni a váll-lapomat.
- Íme egy másvilági látogató az étkezdében. Majd én leültetem. Kezét a vállamon tartva gyengéden lenyomott.
Aztán amikor végre felemeltem a fejem, és végignéztem asztaltársaimon, tizenkét szempárt vettem észre.
- És most - jelentette be Fritz -, a barátunk beszámol arról, mire jutott a Szörnyeteg keresésében!
A Szörnyeteg.
Mióta bejelentették, hogy Roy meg én ki akarjuk találni, megírni és megépíteni a legeslegrettenetesebb szörnyeteget Hollywood történetében, ezrek segítettek bennünket a kutatásban. Az ember azt hinné.
Scarlett O'Harát vagy Anna Kareninát keressük: De nem… a Szörnyeteget, és az úgynevezett pályázat a Szörnyeteg kitalálására meg is jelent a Varietyben és a Hollywood Reporterben. A nevûnk fõbb cikkben is szerepelt. Én kivágtam és eltettem minden ostoba, halvaszületett ötletet. Fényképek kezdtek beözönleni a legkülönfélébb stúdiókból, ügynökségektõl és mindenhonnan. Két-három Quasimodo is feltûnt a stúdió kapujában, csakúgy mint négy Opera fantomja. Bõvelkedtünk farkasemberekben. Lugosi és Karloff hasonmásai lopóztak be a tizenhármas stúdióba, ellepték a felvevõt.
Roy meg én úgy éreztük, mintha egy Atlantic City-heti szépségversenyen kellett volna bíráskodnunk, és mi valahogy Erdélybe kerültünk. A hangstúdió elõtt várakozó félállatok egyre szaporodlak; egyre rondább fényképek érkeztek Végül az összes fényképet elégettük, és egy vészkijáraton át távoztunk a stúdióból.
Ennyit a Szörnyeteg keresésével eltöltött hónapokról. És most Fritz Wong újra szóba hozta.
- Oké. Lássuk a Szörnyeteget. Magyarázta el!