Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN
41.
Akárkit küldtek is ki, hogy kutassa át a Golgotát,
nem végzett valami alapos munkát. Jöttek, aztán
elmentek, és a hegy üresen állt a csillagok alatt. Szél
csavargott ott, port verve föl a három kereszt talapzatánál.
Jelenlétük azt sugallta, hogy jóval azelõtt nõttek
itt ki, hogy köréjük épült volna a stúdió.
A kereszt aljához futottam. Semmit sem láttam a tetején,
sötét volt az éjszaka. Csupán szeszélyes
fények villantak fel messzirõl, ahol Antipas uralkodott, Fritz
Wong dühöngött, és rómaiak masíroztak
nagy sörfelhõben a sminkszobáktól a Bírák
Teréig.
Megérintettem a keresztet, megráztam és vakon felszóltam:
- Jézus!
Csend. Újra próbálkoztam, hangom megremegett.
Egy ördögszekeret zörgetett el mellettem a szél:
- Jézus! - már csaknem üvöltöttem.
És végül hangot hallottam fentrõl.
- Ilyen nevû személy nem lakik ezen az utcán, ezen a hegyen,
ezen a kereszten - mormolta a hang szomorúan.
- Akárki vagy is, gyere le, a francba!
Felfelé tapogatóztam, megpróbálva létrafokokat
találni, félve a körülöttem levõ sötétségtóz.
- Hogy jutottál fel oda?
- Van ott egy létra, és én még nem vagyok ideszegezve.
Csak kövesd a létrafokokat, és van egy kis lábtartó
is. Nagyon békés idefent. Néha órákig maradok
itt, és böjtölök a bûneimért.
- Jézus! - szóltam fel. - Nem maradhatok
Félek!
Mit csinálsz ott?
- Emlékszem minden szénapadlásra és csirketollra,
amiben hemperegtem - mondta Jézus hangja az égben. Látod
a tollakat hópehelyként lehullani? Ha innen elmegyek, mindennap
gyónni fogok. Tízezer nõtõl kell megszabadulnom.
Pontos számokat tudok, oly sok hátsórészt, kebelt;
ágyékot simogattam, annyi nyögést hallottam, hogy
a gyóntatópap megizzad, mire mindet végighallgatja. Ha
már nem mászhatok rá több selyemharisnyára,
legalább egy pap érverését szeretném felgyorsítani,
hogy nyilvánosan szakítsa el a körgallérját.
Akárhogy is van, itt vagyok fenn, biztonságban. Nézem
az éjszakát, amely engem néz.
- Engem is néz, Jézus. Félek a sötétségtõl
a sikátorokban és a Notre Dame-on; épp ott jártam.
- Tartsd távol magad tõle! - figyelmeztetett Jézus hirtelen,
hevesen. - Miért? Nézted a tornyait ma éjjel? Láttál
valamit?
- Csak tartsd távol magad tõle, ennyi az egész. Nem biztonságos.
Tudom, gondoltam. Majd így szóltam hirtelen felnézve:
- Mi mást láttál nappal vagy éjszaka odafenn,
Jézus? Jézus futó pillantást vetett ki az árnyékok
közé.
- Mi látnivaló lehetne ilyen késõn egy üres
filmgyárban? - kérdezte mély hangon.
- Sok minden!
- Igen! - Jézus délre, északra fordította a fejét,
majd vissza. - Sok minden!
- Halloween éjszakáján - kockáztattam meg - nem
láttál véletlenül észak felé intettem
úgy ötvenméternyire - egy létrát annak a
falnak a tetején? És egy férfit, aki megpróbált
felmászni rá?
Jézus a fal felé pillantotta
- Aznap éjjel esett. - Az ég felé emelte arcát,
hogy érezze a szelet. Ki olyan hülye, hogy fölmásszon
oda viharban?
- Te.
- Nem, én most sem vagyok itt!
Széttárta karjait, megragadta a keresztgerendát, elõrehajtotta
fejét, és behunyta a szemét.
- Jézus - szóltam. - Várnak a hetes beállításnál.
- Hadd várjanak!
- Krisztus pontos volt, a fenébe is! A világ hívta. És
Õ megérkezett. - Csak nem hiszed el ezt az egész szamárságot?
- De! - Engem is meglepett, milyen hevesen kiáltottam felé,
föl a végtagjai mentén egészen a töviskoronás
fejéig.
- Bolond vagy.
- Nem, nem vagyok az! - Megpróbáltam arra gondolni, mit mondana
Fritz, ha itt lenne, de egyedül voltam, ezért így szóltam:
- Mi megérkeztünk, Jézus. Mi, szegény, hülye
emberi lények. De hogy mi érkezünk vagy Krisztus, az mindegy.
A világnak vagy Istennek szüksége volt ránk, hogy
lássuk a világot és megismerjük. Így hát
eljöttünk. De összezavarodtunk, elfelejtettük, milyen
nagyszerûek voltunk, és nem tudtuk megbocsátani magunknak,
hogy ilyen összevisszaságot csináltunk. Így eljött
Krisztus, hogy elmondja, amit tudnunk kelled volna: megbocsátás.
Folytasd a munkádat. Így Krisztus eljövetele is csupán
a mienk még egyszer. És mi már kétezer éve
érkezünk, egyre többen és többen, többnyire
rászorulunk a megbocsátásra. Örökre megfagynék,
ha nem tudnám megbocsátani magamnak a ballépéseket,
amiket életemben tettem. Te most fenn vagy egy fán, utálod
magad, így ott is maradsz a keresztre szegezve, mert egy önsajnáló,
disznófejû, süket seggfej vagy. Most pedig gyere le onnan,
a fene essen beléd, mielõtt felmászom, és beleharapok
a mocskos bokádba!
Olyan hangot hallottam, mintha egy rakás fóka ugatott volna
az éjszakában. Jézus hátravetett fejjel nevetett,
levegõért kapkodva.
- Ez egy gyávához illõ beszéd volt!
- Ne ijesztgessen, mister! Viselkedj úgy, ahogy Jézus Krisztushoz
illik. Egy esõcseppet éreztem az arcomon.
Nem. Megérintettem az arcomat, és megnyaltam a mutatóujjamat.
Sós volt.
Fölöttem Jézus kihajolt, és lefelé nézett.
- Istenem! - Õszintén megdöbbent. - Te tényleg le
akarsz szedni!
- Igazad van, a francba! És ha én most elmegyek, Fritz Wong
jön ide a lovaglóostorával.
- Nem félek tõle. Csak attól, hogy te elmégy.
- Nos, akkor gyere le! Az én kedvemért!
- A tiédért - kiáltotta lágyan.
- Te most magasan vagy. A hetes helyszínnél mit látsz?
- Tüzet, azt hiszem. Igen.
- Az ott az égõ szén, Jézus - kinyújtottam
a kezemet, hogy megérintsem a kereszt talapzatát, és
lágyan felszóltam oda, ahol egy emberalak volt felemelt fejjel:
- És az éjszakának már csaknem vége, és
a hajó kievez a partra a halak csodája után, és
Simon hívja Pétert és Tamást, Márkot és
Lukácsot és mind a többieket, hogy elmenjenek a homokon
a sülõ halakhoz Az
Utolsó Vacsora Utáni Vacsora - mormogta Jézus fenn
az õszi csillagoknak. Jól láttam az Oriont a válla
fölött. - Megcsináltad?! Megmozdult. Halkan folytattam:
- Még többet is! Van egy igaz befejezésem szómódra,
amit még sohasem filmesítettek meg. A Mennybemenetel.
- Nem fog menni - morogta Jézus. - Figyelj! - És elmondtam:
- Amikor itt az ideje a Távozásnak, Krisztus megérinti
minden egyes tanítványát, aztán elindul a part
mentén, távolodva a kamerától. Közel kell
helyezni a kamerát a homokhoz, és akkor úgy tûnik,
mintha egy nagy, nem túl meredek dombra mászna föl. És
ahogy a nap fölkel és Krisztus a láthatár felé
lépked, a homokon képek fénylenek föl. Mint az országutakon
vagy sivatagokban, ahol a levegõ csodákban foszlik szét,
képzeletbeli városok emelkednek és omlanak össze.
Nos, amikor Krisztus már majdnem eléri a homokdûne tetejét,
a levegõ vibrálni kezd a forróságtól. Alakja
atomjaira oszlik szét. És Krisztus eltávozik A homokban
hagyott lábnyomait elfújja a szél. Ez a te második
mennybemeneteled az Utolsó Vacsora Utáni Vacsorát követõen.
A tanítványok könnyeznek, és elindulnak a világ
összes városába, hogy a bûnök bocsánatát
prédikálják. És ahogy az új nap kezdetét
veszi; a hajnali szél az õ lábnyomaikat is elfújja:
VÉGE.
Vártam, lélegzetemet és szívverésemet hallgatva.
Jézus is várt, aztán végül csodálkozva,
lágyan azt mondta:
- Lejövök.