Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN
56.
Megálltunk a házamnál. Amikor beszaladtam, hogy magamhoz
vegyem a nyolcmilliméteres vetítõgépemet, csengett
a telefon.
A tizenkettedik kicsengés után felkaptam.
- Hé - háborgott Peg. - Hogy állhatsz ott tizenkét
csengésnyit a kezeddel a telefonkagylón?
- Asszonyi megérzés!
- Mi van? Ki tûnt el? Ki alszik az anyamedve ágyában?
Nem hívtál. Ha ott lennék, kidobnálak a házból.
Nehéz ilyen nagy távolságból kimondani, de: lépj
le!
- Oké.
Ez mellbe vágta.
- Ne hülyéskedj! - mondta ijedten. - Te mondtad!
- Igen, de
- Crumley vár odakinn.
- Crumley?! - sikította. - Az ég szerelmére! Crumley?!
- Azért, hogy megvédjen, Peg.
- Tud szájból szájba lélegeztetni? - Megbizonyosodik
arról, hogy megetted a reggelidet, az ebédet vagy a vacsorát?
Kizár a hûtõbõl, hogyha túl sokat eszel?
Ellenõrzi, hagy cseréltél-e fehérnemût?
- Peg!
S mindketten nevettünk egy keveset.
- Tényleg elmégy otthonról? Anyuci pénteken a
hatvanhetes járattal érkezik. Ott legyél! Az összes
gyilkosságot fejtsd meg, temesd el a holttesteket, és dobd ki
a telhetetlen nõket! Ha nem tudsz kijönni elém a reptérre,
légy ágyban, mire a te anyucid hazaér. Nem mondtad, hogy
"szeretlek"!
- Szeretlek, Peg.
- Még valami
az elmúlt órában ki halt meg?
A járdaszegély mellett várt Henry, Crumley és
Constance.
- A feleségem nem akarja, hogy együtt lássanak minket -
közöltem. - Szállj be! - sóhajtott Crumley.