Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN

 

47.


De elõször megálltam a Kálváriánál. A három kereszt üresen állt.
- Jézus - suttogtam, az összehajtott képet megérintettem a zsebemben, s hirtelen megvilágosodott elõttem, hogy már jó ideje követnek Körülnéztem, s Manny szürke ködbe burkolózott kocsiját pillantottam meg, ami a hátam mögé siklott. Hallottam, ahogy a hátsó ajtó hangtalanul kinyílik, fagyos levegõt árasztva. Manny Leiber bámult ki elegáns jégdobozából.
- Hé, maga! - szólított meg.
Forró nap volt. Behajoltam a fagyos Rolls-Royce-ba, s miközben felfrissítettem az arcomat, igyekeztem összeszedni az eszemet.
Híreim vannak a maga számára. - A mesterségesen elõállított hideg levegõben látszott Manny lehelete. - Két napra bezárjuk a filmgyárat. Általános nagytakarítás, szerelések, rohammunka.
- Hogy tehet ilyet? A költségek…
- Mindenki rendest fizetést kap, ahogy évekkel ezelõtt. Így hát bezárunk…
Miért? - gondoltam. Hogy eltávolítsanak mindenkit. Mert tudják, vagy sejtik, hogy Roy életben van, és valaki azt mondta nekik, hogy találják meg és végezzenek vele?
- Ez a legelképesztõbb dolog, amit valaha is hallottam - mondtam. Rájöttem, hogy a sértegetés a legjobb válasz. Az embert senki nem gyanúsítja semmivel, ha elég elképesztõen felesel.
- Kitõl származik ez az elképesztõ ötlet? - kérdeztem.
- Mit jelentsen ez? - kiáltotta visszahúzodva a fagyasztóba. Lehelete gomolygott a fagyos levegõben. - Az én ötletem.
- Nem hiszem - folytattam. - Maga nem tenne ilyet. Túlságosan izgatja a pénz. Valaki megparancsolta, hogy ezt tegye? Valaki fölöttese?
- Nekem nincs fölöttesem - vágott vissza, de a szemét idegesen forgatta közben.
- Ez az egész belekerülhet heti félmillióba is. - Hát igen - mondta, és megrezzent.
- Biztos New Yorkból jött a parancs - töprengtem. - Azok a törpék, akik Manhattanból telefonáltak. Divatmajmok Két napnyira vagyunk attól, hogy befejezzük a Caesar és Krisztust. Mi van, ha Jézus elmegy egy másik murira, miközben maga a deszkákat javítgatja?
- A szenesgödör volt az utolsó felvétele. Kiírjuk a Bibliából. Maga fogja kihúzni. Még valami. Amint a filmgyár újra kinyit, maga visszamegy A Halál gyorsan jön be.
A lehelete megdermesztette az arcomat, majd továbbkúszott lefelé a hátamon.
- Roy Holdstrom nélkül nem lehet megcsinálni. - Elhatároztam, hogy megjátszom, hogy még butább és gyermetegebb vagyok. - Roy pedig halott.
- Mi? - Manny elõrehajolt, és rám bandzsított. - Honnan veszi? - Öngyilkos lett - feleltem.
Manny még gyanakvóbb lett. El tudtam képzelni, mit jelenthetett neki Phillips Doki: Royt lógva találták a 13-as mûteremben, levágták, elszállították és elhamvasztották.
Olyan gyermetegen folytattam, amennyire csak tudtam. - Még mindig a tizenhármasban vannak a szörnyecskéi? - Nos, igen - hazudta Manny.
- Roy nem tudna élni a szörnyei nélkül. Elmentem a lakásához másnap. Üresen találtam. Valaki elrabolta Roy vázlatait és miniatûrjeit. Roy nem tudna élni azok nélkül sem. És biztos, hogy nem csupán lelépett. Nem tette volna meg anélkül, hogy nekem ne szólt volna, húszévi barátság után. Így, a fenébe is, Roy halott.
Manny az arcomat vizsgálta, hogy lássa, hiheti nekem. A legszánalmasabb képet vágtam, amire csak képes voltam.
- Találja meg! - utasított végül.
- Épp azt szeretném.
- Találja meg - mondta Manny -, különben ki van rúgva, és gondoskodom róla, hogy ne dolgozhasson más filmgyárban sem élete végéig. Az a lökött nem halt meg. Tegnap látták itt. Mondja meg neki, hogy mindent megbocsátok. Ha visszajön, fizetésemelést kap. Itt az ideje, hogy elismerjük, nem volt igazunk, és szükségünk van rá. Találja meg, és a maga fizetését is megemeljük. Oké?
- Ez azt jelenti, hogy Roy felhasználhatja azt az arcot, azt a fejet, amit agyagból formált?
Menny elsápadt.
- Krisztusom, dehogy! Új modellt kell keresni. Apróhirdetéseket adunk fel.
- Nem hiszem, hogy Roy visszajön, ha nem alkothatja meg az õ Szörnyetegét.
- Visszajön, ha rádöbben, mi a jó számára. S meghal egy órával utána, gondoltam.
- Nem - feleltem. - Õ tényleg meghalt… mindörökre.
Az összes szöget bevertem Roy koporsójába, remélve, hogy Menny elhiszi És nem zárja be a filmgyárat, hogy feltúrja a terepet utána. Elképesztõ ötlet, de az õrült emberek mindig elképesztõek.
- Talál ja meg! - zárta le Menny a beszélgetést, és visszahúzódott a kocsi belsejébe.
Becsuktam a jégkamra ajtaját. A Rolls tovasiklott, mint egy elenyészõ, hûvös mosoly.
Miközben rázott a hideg, megtettem a Nagy Körutazást. Keresztülmentem Green Townon, New Yorkon, az egyiptomi Szfinx és a római Fórum felé. Csak a legyek zümmögtek és a homok fújt a Szfinx két mancsa között.
Megálltam a nagy szikla elõtt, amit Krisztus sírboltja elé görgettek. Azért mentem oda, hogy el rejtsem az arcomat.
- Roy - suttogtam.
A szikla remegett az érintésem alatt.
S aztán kikiabált: nincs hely, ahol elrejtõzhetsz!
Istenem, Roy - gondoltam. Szükségük van rád, utoljára tíz másodpercig, mielõtt végeznek veled.
A szikla hallgatott. Egy porkísértet söpört végig a nevedet házhomlokzatokon.
Egy hang úszott felém:
- Nem ott! Ide!
Felpillantottam egy száz méternyire levõ másik dombra, amely eltakarta a horizontot, s egész évben mûgyep borította.
Szemben velem állt egy férfi, fehér ruhájába belekapott a szél. - Jézus! - Zihálva botorkáltam felfelé.
- Hogy tetszik? - kérdezte Jézus; kinyújtva kezét egy ünnepélyes és szomorú mosoly kíséretében. - A Hegyibeszéd szent helye. Akarod hallani?
- Nincs idõnk, Jézus.
- Hogy jöttek azok az emberek kétezer éve s csendben hallgattak!? - Nekik nem volt órájuk, Jézus.
- Nem. - Az eget vizsgálta. - Csak a nap halad lassan mindig a világban, hol elmondja a fontos dolgokat.
Biccentettem. Clarence neve szorította a torkomat.
- Ülj le, fiam. - Jézus leült egy szikladarabra, s én a lábához kuporodtam, mint egy pásttorhoz a kutyája. Szinte gyengéden nézett le rám. Nem ittam egy kortyot sem ma.
- Nagyszerû!
- Akadnak ilyen napok. Itt vagyok fenn, elnézem a Felhõket, örökké akarok élni a tegnap este miatt, a szavak miatt és miattad.
Bizonyára megérezte, hogy nyomaszt valami, mert lenézett, és megérintette a fejemet.
- Ó, ó! - mondta. - Olyasvalamit akarsz mondani, amitõl újra inni fogok?
- Remélem, nem, Jézus, Clarence-rõl, a barátodról van szó. Úgy kapta el a kezét, mintha megégette volna.
Egy felhõ takarta el a napot, és teljesen váratlanul elkezdett zuhogni az esõ, egy verõfényes nap kellõs közepén. Hagytam, hogy rám zuhogjon, akárcsak Jézus, aki felfelé fordította az arcát, hogy érezze annak hûvösségét.
- Clarence - mondta. - Örök idõk óta ismerem. Mindig is ismertem. Clarence különc volt, egy derek, aki sosem volt több kilenc-tíz évesnél, nagy, szemüveges szempár, szõke haj, nyílt arc és egy nagy könyv, rajzokkal vagy fotókkal. Ott állt hajnalban, amikor érkeztem és éjfélkor, amikor elmentem. Egyike voltam az Apokalipszis négy lovasának.
- A halásé?
- Naná. - Jézus nevetett. - A Halálé. Magasan ül csontos seggem az én csontváz lovamon!
Mindketten felnéztünk az égre, hogy lássuk, hátha a Halál ott galoppozok éppen.
Elállt az esõ. Jézus letörölte az arcát, és folytatta:
- Clarence. Szegény bolond, önálló, magányos, élettelen, nõtlen gazember. Nincs felesége, szeretõje, fia, barátja, kutyája, disznaja… Semmi! S egész nyáron hosszú gatyát hord! Clarence. Istenem.
Éreztem, hogy végül megmozdul a szám. - Hallottál Clarence-rõl… mostanában? - Tegnap telefonált…
- Hánykor?
- Öt-harminckor. Miért?
Rögtön azután kopogtam az ajtaján - gondoltam.
- Telefonált, és magán kívül volt. "Végem van", mondta. "Eljöttek értem. Ne bánts!", üvöltötte. Megfagyott a vér az ereimben. Úgy hangzott, mint tízezer lövés, negyven öngyilkos producer, kilencvenkilenc sztárocska. Az utolsó szavai ezek voltak: "Segíts! Ments meg!" Ott voltam én, Jézus, a vonal másik végén. Mégsem bírta tovább. Hogyan segíthettem volna, amikor én az okozó vagyok, nem a gyógyír. Azt mondtam Clarence-nek, vegyen be két aszpirint, és hívjon reggel. Odarohanhattam volna. Te odasiettél volna a helyemben?
Eszembe jutott, ahogyan Clarence ott feküdt abban az óriási "tortában" könyveken, kártyákon és fotókon, miközben a kétségbeesés izzadsága lepte el, és odaragasztotta a halomhoz.
Jézus látta, hogy rázom a fejem. - Ugye, elmentél? - kérdezte.
Biccentettem. - Ugye, nem természetes halállal halt?
Megráztam a fejem. - Clarence!
Ez a kiáltás, ami megrázza a mezõt és vele mindent. Egy szentbeszéd kezdõdött így a sötétségben.
Könnyek folytak végig az arcán.…Clarence…
És elkezdett csukott szemmel lépkedni, le a hegyrõl, el az elveszett szentbeszédtõl, egy másik domb felé, a Kálváriára, ahol várja a keresztje. Követtem.
Jézus nagyokat lépett.
- Ugye, nincs nálad semmi? - kérdezte Jézus. - Úgy értem, ital, pia. A fenébe is! Pedig milyen jó napnak indult! Clarence, te idióta!
Elértük a keresztet, Jézus hátul keresgélt s keserûen felnevetett a megkönnyebbüléstóz, amikor kihúzott egy zsákot, amelyben valami folyadék lötyögött.
Krisztus vére egy barna táskában lévõ, jelzés nélküli üvegben. Ivott, és újra ivott.
- Mit csináljak most? Másszak fel és várjak rájuk?
- Rájuk?
- Istenem, fiú, csak idõ kérdése! Aztán felszögeznek a csuklómnál fogva! Clarence halott! Hogyan?
- Megfojtották a fotói alatt.
Jézus megmerevedett.
- Ki mondta?
- Saját szememmel láttam, de nem mondtam el senkinek. Tudott valamit, és megölték Te mit tudsz?
- Semmit! - Iszonyúan megrázta a fejét. - Nem!
- Clarence a Brown Derby elõtt két éjszakája felismert egy embert. Az ráemelte az öklét. Clarence elfutott! Miért?
- Ne is próbáld kitalálni! - figyelmeztetett Jézus. - Létszámcsökkenés. Nem akarlak magammal vinni. Most nem tudok semmit tenni, de várj… - Elcsuklott a hangja. - Clarence meggyilkolásával nem telik majd hosszú idõbe, mire azt gondolják, hogy én buzdítottam fel Clarenee-t, hogy odamenjen.
- Te tetted?
És engem is, gondoltam. Írtál nekem, hogy ott legyek én is?
- Ki volt az, Jézus? Kik azok az õk? Emberek halnak meg mindenhol. Lehet, hogy Roy, a barátom is!
- Roy? - Jézus lassan megállt. - Halott? Szerencsés. Elrejtõzött? Értelmetlen. Meg fogják találni. Mint engem. Túl sokat tudok évek óta.
- Milyen régóta?
- Miért?
- Én is meghalhatok Rábukkantam valamire, de átkozott legyek, ha tudom, mire. Roy rábukkant valamire, és halott vagy elmenekült. Istenem, valaki megölte Clarence-t, mert õ is rábukkant valamire. Csak idõ kérdése, hogy egyszer csak azt gondolják, talán túl jól ismertem Clarence-t, és hogy biztosak legyenek a dolgukban, engem is megölnek. A fenébe is, Jézus, Menny bezárja a filmgyárat két napra. Általános nagytakarítás és festés. Istenem, ne! Roy miatt van! Gondolj bele! Több tízezer dollárt dobnak ki az ablakon, hogy megtaláljanak egy szegény tökfilkót, akinek egyetlen bûne, hogy tízmillió évvel ezelõtt él, egy viaszszörny társaságában menekül, és vérdíjat tûztek ki a fejére. Miért olyan fontos Roy? Miért kell meghalnia, mint Clarence-nek? Azt mondtad, láttad a falat, a létrát és rajta a testet. Láttad az arcát?
- Túl messze volt. - Jézus hang ja remegett.
- Láttad az arcát annak az embernek, aki odatette? - Sötét volt…
- A Szörnyeteg? - A micsoda?
- Az olvadt viaszarcú ember, kiszúrt jobb szemmel és szörnyûséges ajkakkal. Felrakta a hamis testet, hogy megrémítsen téged, engem, és hogy zsaroljon mindenkit? Ha meg kell halnom, Jézus, miért? Nevezd meg a Szörnyet, Jézus!
- Hogy valóban meghalj? Nem!
Egy teherautó fordult be a sarkon. Port kavarva és egyfolytában dudált.
- Vigyázz, idióta! - ordítottam. A teherautó elporzott:
S Jézus is:
Groteszk látvány volt, ahogy egy nálam harminc évvel idõsebb térti sebesen futott. Jézus vágtatott, fehér ruhája lebegett a poros szélben, mintha fel szeretne szállni és repülni, érthetetlen szavakat kiáltva az egekbe.
Már majdnem alánekiállottam, hogy ne menjen Clarence-hez. Elképesztõ, gondoltam. Clarence túl messze van tõle. Sosem éred utol.