Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN


21.


Fritz már a lépcsõ tetején várt Manny Leiber irodája elõtt. - Már tombolnak odabenn - kiáltotta. - Mi bajod van?
- Semmi. Vízköpõkkel beszélgettem.
- Mi az, már megint lemásztak a Notre Dame-ról? Gyere már!
- Miért? Egy órával ezelõtt Roy meg én a fellegek közt jártunk Most õ alázuhant a pokolba, én pedig Galileáig süllyedek veled. Ez a magyarázat.
- Te meg a díjnyertes ötleteid - mondta Fritz - Ki tudja, mi lehet a gond? Lehet, hogy Mennynek meghalt az anyja. Vagy a szeretõje kigúnyolta. Székrekedés? Gyomorrontás? Válassz. Royt kirúgták. Így hát az én emberem leszel vagy hat évig. Befelé!
Beléptünk Menny Leiber irodájába.
Menny Leiber a tarkójával figyelt bennünket.
Egy hatalmas, mindenhol fehér szoba közepén állt, ahol fehérek voltak a falak, fehér a szõnyeg, fehérek a bútorok, és fehér az a roppant méretû íróasztal, amin mindössze egy fehér telefon hevert. Egy hóvakságot kapott lakberendezõ mûvész alkotása.
Az íróasztal mögött egy jókora tükör állt, valószínûleg azzal a céllal, hogy az ember hátranézéskor lássa magát dolgozni. A szobából csupán egy ablak nyût. Az alig harminclépésnyire lévõ hátsó filmgyárfalra nézett, és azon túl tökéletes panorámát nyújtott a temetõre. Képtelen voltam levenni róla a szemem,
Menny Leiber megköszörülte a torkát. Még mindig háttal állt.
- Elment már? - kérdezte.
Nyugodtan bólintottam a merev vállak felé. Menny érzékelte a fejmozdulatomat, és sóhajtott.
- Soha többé nem ejtsék ki a nevét. Õ nem is létezett. Vártam, hogy Menny megforduljon, és megkerüljön engem, így vezetve le indulatait. Arca valószínûleg rángatózik, a szemöldöke úgyszintén. Veszélyesen ingatagnak tûnt járás közben, mintha bármelyik pillanatban darabokra hullhatna. Aztán észrevette, hogy Fritz Wong figyel bennünket, és odalépett elé, mintha fel akarná dühíteni.
Fritz bölcsen azt a dolgot cselekedte, amit már számtalanszor megtett, ha a világ körülötte kezdett túl valós színezetet ölteni: kivette a monokliját, és a belsõ zsebébe csúsztatta. Enyhe kis figyelemelterelés volt, egy finom elutasítás. Kissé meglökte Mannyt, miközben a monoklit zsebre tette.
Menny Leiber szónokolt, és fel-alá járkált.
- Igen, de mi lesz a Kráterrel? - kérdeztem súgva. Fritz figyelmeztetõleg megrántotta a fejét: Hallgass!
- Szóval - Menny úgy tett, mintha nem hallotta volna meg - a problémánk a következõ… még nincs meg a vége a Krisztus és Galileának.
- Hogy mondta? - kérdezte Fritz halálos udvariassággal. - Nincs vége! - kiáltottam. - Megnézte már a bibliát?
- Van bibliánk! Azonban a jelenetíróink nem bírják elolvasni az apró betûket. Láttam a maga Esquire címû történetét. Olyan volt, akár a Prédikátor Könyve.
- Jób könyve - suttogtam.
- Csend! Nekünk a következõkre van szükségünk… - Mátéra, Márkra, Lukácsra és rám!
Menny Leiber felhorkant.
- Mióta utasítják vissza az írók az évszázad legnagyobb munkáját? Tegnapra legyen kész, hogy Fritz folytatni tudja a felvételeket. Írjon jókat, és egy napon mindez a magáé lehet!
Körbeintett. Kinéztem a temetõre. Sütött a nap, de láthatatlan esõ áztatta a sírköveket.
- Istenem - suttogtam. - Remélem, nem.
Ez betette a kapót. Menny Leiber elsápadt. Ugyanolyan lett, mint amilyen a tizenhármas mûteremben volt velem és Royjal meg az agyagszörnnyel.
Szó nélkül a kirohant a mellékhelyiségbe. Becsapta maga után az ajtót.
- Gott - lélegzett fel Fritz. - Mintha Göringet hallottam volna!
Menny Leiber visszatámolygott néhány pillanattal késõbb, úgy nézett körül, mintha meglepte volna, hogy még ott vagyunk, a telefonhoz ballagott, és tárcsázott.
- Most azonnal! - szólt bele, és kifelé indult. Megállítottam az ajtónál
- A tizenhármas mûteremmel kapcsolatban…
Menny a szó jóhoz kapta a kezét, mintha hányinger kínozná. A szeme tágra nyílt.
- Tudom, hogy ki akarja tisztíttatni - mondtam sietve. - De nekem is van ott egy halom cuccom. És most nincs idõm kihordani. Meg kell beszélnem egy csomó dolgot Fritzzel Galileáról és Heródesrõl. Nem hagyhatná még ott egy darabig a szemetet, hogy aztán majd reggel érte jöjjek a holmimért? Utána kiüríttetheti.
Manny kidülledõ szemmel gondolkodott. Aztán, a kezét még mindig a szája elõtt tartva, igent bólintott, megfordult, és szembe találkozott egy magas, vékony, sápadt férfival. Suttogva váltottak pár szót, aztán Manny köszönés nélkül távozott. A magas, sápadt férfi I. W. W. Hope volt, az egyik kötségvetés elõirányzó.
Rám pillantott, megállt, majd némi bosszúsággal ránk förmedt. - Úgy tûnik, a maguk filmjének sose lesz vége.
- Olvasta a bibliát? - kérdeztük Fritzzel egyszerre.