Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN


13.


Mit tettél vele?
- A macskák kíváncsiak. És én macska vagyok - felelte Roy, és kifelé sürgetett.
Megindultunk a kajálda felé.
Roy a hóna alá vágta a dobozt, az arcán diadalmas vigyor ragyogott.
- Nézd - kezdte -, valaki küld neked egy levelet. Te elmégy a temetõbe, találsz egy hullát, de nem jelented, s ezzel elrontod a játékot, bármi is az Több telefonhívás történik, a stúdió érteküld a testért, és pánikba esik, amikor valóban megpillantják Hogyan cselekedhettem volna másképp, már csak merõ kíváncsiságból is? Miféle játék ez? Ezt kérdezem magamtól. Csak akkor deríthetem ki, ha meglépem az ellenlépést a bábummal. Lássuk, erre hogyan reagálnak! Miután megtalálták a testet, most nyoma vész, és õrült csodálkozásba esnek, vajon ki tüntethette el. Én!
Megálltunk a kajálda ajtaja elõtt.
- Nem hozhatod be magaddal! - tiltakoztam.
- Ez a legbiztonságosabb hely a világon. Senki sem fog gyanakodni arra dobozra, amivel összevissza járkálok a stúdióban. De most már légy óvatos, haver, máris figyelnek.
- Hol? - kérdeztem, és megfordultam.
- Ha ezt tudnám, hamar végére járhatnánk az ügynek. Na, gyere! - Nem vagyok éhes.
- Furcsa - vont vállat Roy -, én meg úgy érzem, meg tudnék enni egy lovat.