Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN
35.
Kezdetben volt a köd.
Mint a kínai Nagy Fal, úgy haladt el a parton, a szárazföldön
és a hegyek között hajnali hatkor.
Reggel hangokra ébredtem:
Négykézláb mászkáltam Constance nappalijában
és tapogatózva próbáltam megtalálni a szemüvegemet
valahol a díszpárnák elefántcsordája alatt,
de feladtam, és inkább eltámolyogtam, hogy keressek egy
táskaírógépet. Ültem, vakon öntve magamból
a szavakat, hogy megírjam az Antipas és a Messiás befejezését.
És valóban, a halak csodájával végzõdött.
És Simon hívta Pétert, és kieveztek a partra,
hogy ott találják a Szellemet az izzó szén és
a sülthalak mellett, melyeket aztán ajándékul kaptak,
és hogy hallják a szavakat, melyek a végsõ jót
adták át nekik. Benne voltak a tanítványok az
áhítatos tömeg körében, és az utolsó
órájuk, és a közeli mennybemenetel, és a
búcsúzások, melyek 2000 évnyire nyúltak
el, hogy emlékezzenek rájuk a Marson és eljussanak az
Alpha Centaurira is.
És mivel a gépemen megjelent szavakat nem láttam, épp
közel tartottam õket rövidlátó, könnyes
szememhez, amikor Constance delfinként bukkant elõ egy hullámból,
mint egy újabb csoda, pompás ragyogásba öl tõzve.
A vállamon keresztül olvasta, boldog-szomorú kiáltást
hallatott, és úgy rázott, mint egy kis kölyökkutyát,
úgy örült a diadalomnak. Felhívtam Fritzet.
- Hol a pokolban vagy? - kiáltotta.
- Pofa be! - ugattam le szelíden. És hangosan olvasni kezdtem.
És a halak ott pirultak a szénen, melybõl a szél
hatására szikrák pattantak ki, mint szentjánosbogarak,
és Krisztus beszélt, és a tanítványok hallgatták,
és ahogy a hajnal fölvirradt, Krisztus lábnyomait, mint
fényes szikrákat szétfújta a szél, és
õ eltávozott, és a tanítványok elindultak
minden irányba, és az õ lábnyomukat is elfújta
a szél, és az Új Nap kezdetét vette, a film pedig
befejezõdött.
Valahol a távolban Fritz nagyon hallgatott. Végül azt suttogta:
- Te
gazember
- Majd ezt: - Mikor hozod be?
- Három órán belül.
- Kettõ - kiáltotta Fritz -, és összevissza csókollak!
Fölmegyek ahhoz a férfiatlanított Mannyhez, ahhoz a kiherélt
Heródeshez.
Letettem a kagylót, és a telefon azonnal csörögni
kezdett. Crumley hívott.
- Honoré még a Balzacod? - kérdezte. - Vagy te vagy Hemingway
nagy döglött hala a móló mellett, a lerágott
csontváz?
- Crum - sóhajtottam.
- Elintéztem néhány telefont. De mi lenne, ha megszereznénk
az összes adatot, árait keresel? Ha megtalálnánk
Clarence-t, azonosítanánk azt a szörnyû kinézetû
fickót a Brown Derbyben
Hogyan tudatnánk mindezt a te
balfácán Roy barátoddal, aki, úgy tûnik,
a stúdió körül rohangál konfekció-tógában,
és hogyan rántanánk ki õt a bajból? Talán
használjak egy óriás lepkehálót?
- Crum - mondtam.
- Oké, oké. Van egy jó meg egy rossz hírem. Szöget
ütött a fejembe az a mappa, arciról mondtad, hogy öreg
cimborád, Clarence dobta el a Brown Derby elõtt. Fölhívtam
a Derbyt, és közöltem, hogy elhagytam a mappámat.
"igen, Mr. Sopwith, itt van!", felelte a hölgy.
Sopwith! Tehát így hívják Clarence-t.
- "Attól tartok", mondtam neki, "nem írtam rá
a címemet a táskára."
A hölgy azt felelte: "Itt van! Beachwood 1788?". "Igen",
mondtam, "hamarosan ott leszek érte".
- Crumley! Te egy zseni vagy!
- Nem egészen. Most a Brown Derbybõl beszélek egy telefonfülkébõl.
- És? - Úgy éreztem, kiugrik a szívem.
- A mappa eltûnt. Valakinek ugyanaz a ragyogó ötlete támadt.
Valaki más elõttem ért oda. A hölgy adott róla
leírást. Nem olyan, mint amilyennek te Clarence-t leírtad.
Amikor a hölgy valamilyen igazoló okmányt kért tõle,
a fickó egyszerûen kisétált a mappával.
A hölgyet igen feldúlta az eset, de nem sokra ment vele.
- Uramisten- sóhajtottam. - Ez azt jelenti, hogy õk is tudják
Clarence címét!
- Akarod, hogy odamenjek, és elmondjam neki az egészet?
- Nem, nem. Szívinfarktust kapna. Tõlem is fél, de mégis
jobb, ha én megyek Figyelmeztetem, hogy rejtõzzön el. Jézusom,
bármi megtörténhet! Beachwood 1788?
- Pontosan.
- Crum, nagy vagy!
- Mint mindig - felelte. - Fura módon a venice-i rendõrõrsön
már alig várják, hogy betoljam a képem. A halottkém
telefonált; és közölte, hogy az ügyfél
nem várhat. Amíg én dolgozom, segíts magadon.
Ki van még a filmgyárban, aki esetleg tudja, amit mi meg akarunk
tudni? Úgy értem, olyasvalaki, akiben megbízhatsz. Valaki,
aki átélte a stúdió történetét.
- Botovin - mondtam azonnal, aztán pislogtam, meghökkentem saját
válaszomon.
Maggie meg az õ miniatûr, zümmögõ kamerája,
ahogy csapdát állít a világnak napról napra,
évrõl évre.
- Botovin? - kérdezte Crumley. - Menj, kérdezd meg! Addig is,
öcskös
- Igen?
- Aztán a tojásaidra vigyázz!
- Vigyázok.
Letettem a kagylót.
- Rattigan? - szóltam.
- Már beindítottam az autót - felelte. - Ott vár
a járdaszegélynél.