Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN
19.
Gyalog mentünk vissza a tizenhármas mûteremhez.
Erõsen figyeltem Royt, hátha sikerül elkapni egy halvány
utalást arra vonatkozólag, mit látott elõzõ
éjszaka. Gyerekkorában is csak ritkán mutatta ki a legbelsõbb
ércelmeit. Szélesre tárt garázsajtóval
mutatta meg nekem a legutóbb készült dinoszauruszát.
Csak amikor nekem elállt a lélegzetem, akkor engedett meg magának
egy diadalüvöltést. Ha nekem tetszett a munkája, nem
érdekelte, bárki más mit mond rá.
- Roy - mondtam menet közben. - Jól vagy?
Manny Leiber már a Mûterem elõtt fortyogott.
- Hol a pokolban voltak? - ordított ránk.
Roy kinyitotta a Muterem ajtaját, becsusszant rajta, és máris
becsapta maga mögött.
Manny rám meredt. Én odaugrottam, és kitártam
elõtte az ajtót. Éjszakai feketeség fogadott,
Sötétség honolt odabenn, mindössze egyetlen lámpa
égett, az is Roy agyagformáló asztala fölött,
húsz méterrel arrébb egy sivatagos padlón, egy
marsbéli tájon, ahol szinte még a kráterek is
látszottak.
Roy lehúzta a cipõjét, és úgy szökellt
át a tájon, mint egy balett-táncos, attól tartva,
hogy letipor egy-egy ujjnyi fát vagy egy parányi kocsit. - Le
a cipõvel! - kiáltotta.
- Menj a pokolba!
Manny azonban szó nélkül lehúzta a cipõjét,
és lábujjhegyen vágott keresztül a miniatûr
világon. Roy sok mindent hozzátett hajnal óta, új
hegyeket, új fákat, plusz azokat a valamiket, amiket még
nedves ruha borított.
Mindketten odaérkeztünk zokniban a formázóasztalhoz.
- Felkészülni! - Roy az arcunkat vizslatta világítótorony
szemével. - A francba, gyerünk már! - Manny a nedves törülközõ
felé kapott. Roy eltolta a kezét.
- Nem! - közölte. - Ért!
Manny céklavörösen húzódott hátra. Roy
úgy emelte fel a törülközõt, mintha a világ
legnagyobb látványosságát leplezné le.
- Nem a Szépség és a Szörnyeteg - kiáltotta
-, hanem maga a Szörnyeteg a Szépséges!
Manny Leiber és én lélegzet után kapkodtunk.
Roy nem hazudott. A legpompásabb munka volt, amit valaha is alkotott,
egy sok fényévnyi távolságból érkezett
csillaghajó odaillõ utasa, a csillagok közti sötét
ösvények vadásza, egy magányos álmodó
a rettenetes, iszonyatos, lehetõ legrémisztõbb, undorító
maszk mögött.
A Szörnyeteg.
Az a magányos férfi, aki a Brown Derby paravánja mögött
nevetett úgy tûnt, vagy száz nappal ezelõtt.
Az a teremtmény, aki keresztülfutott az utcán, besuhant
a temetõbe, és ott is maradt a fehér sírkövek
között.
- Ó, istenem, Roy. - A szemem megtelt könnyel, és úgy
éreztem, a Szörnyeteg mindjárt az ég felé
fordítja arcát, és üvöltve lelép az
utcára. - Ó, istenem
Roy vad imádattal bámulta csodás mûvét.
Csak lassan fordult Manny Leiberhez, hogy lássa a hatást. Amit
látott, mindkettõnket fõbe kólintott.
Manny arca fakó lett, mint a sajt. Szeme kidülledt. Torokhangokat
bocsátott ki, mintha valaki fojtogatná. Ujjai a mellkasát
karmolták, mintha meg akarna állni a szíve.
- Mit mûvelt maga? - sikoltotta. - Jézusom! Istenem, ó,
Krisztus! Mi ez? Egy trükk? Tréfa? Azonnal takarja le! Ki van
rúgva!
Manny ráhajította a nedves törülközõt
az agyag Szörnyetegre. - Szemét!
Roy merev, gépies mozdulatokkal letakarta az agyagfejet. - Én
nem
- De igen! Ezt akarta vászonra vitetni? Perverz! Pakolja össze
a holmiját! Tûnjön el! Manny behunyta a szemét, és
reszketett. - Most rögtön!
- Maga akarta, hogy csináljam meg! - védekezett Roy.
- Hát akkor most azt akarom, hogy törje össze!
- A legjobb, a legnagyobb mûvem! Nézzen rá, a francba
is! Csodaszép! És az enyém.
- Dehogy! A stúdióé! Zúzza be! A film törölve.
Mindketten ki vannak rúgva! Üresen akarom látni ezt a helyet
egy órán belül! Mozgás!
- Miért túlozza el? - kérdezte Roy csendesen. - Eltúlozom?
És Manny cipõjével a hóna alatt végiglépkedett
a maketten, miniatûr házakat és játékautókat
tiporva el zoknis lábi alatt.
A mûterem ajtajánál megállt, teleszívta
a mellkasát levegõvel, és rám meredt.
- Magát nem rúgom ki. Kap új munkát. De annak
a kurafinak
nincs több dobása!
Az ajtó kinyílt, és fény ömlött be,
majd becsukódott, és én ott maradtam, hogy végignézzem
Roy összeomlását és vereségét.
- Istenem, mit vétettünk? Mi a pokol történik? - kiáltottan
Roynak, önmagamnak és a vörös rémalaknak, a felfedezett
és napvilágra hozott Szörnyetegnek. - Mi?
Roy remegett.
- Az istenit! Fél életemet annak szentelem, hogy megalkossak
valami nagyot. Képzem magam, várok, nézelõdök,
míg végre igazán látok. És akkor kijön
ez a lény az ujjaim alól, istenem, de még hogy jött!
Miféle lény ez itt agyagban megmintázva? Miért
van az, hogy a születése az én halálomat okozta?
Roy megborzongott. Ökölbe szorította a kezét, de nem
volt ott az, akit szeretett volna megütni. Az õslényekre
pillantott, és kitárta a karjait, mintha egyetlen mozdulattal
magához akarná ölelni valamennyit.
- Még visszajövök! - kiáltotta oda nekik harsányan,
és eloldalgott. - Roy!
Követtem, ahogy kibotorkált a napfénybe. Odakinn forrón
sütött a késõ délutáni nap, és
mi tûzfolyóban gázoltunk.
- Hová mégy? .
- Isten tudja! Maradj itt. Semmi haszna, ha téged is kirúgnak!
Ez az elsõ munkád. Te figyelmeztettél tegnap este. Most
már tudom, hogy rosszul sült el. De miért? Elbújok
valamelyik díszletnél, hogy éjszaka kicsempészhessem
a barátaimat a stúdióból! - vágyódva
nézett a becsukott ajtóra, mely mögött kedves állatai
sorakoztak.
- Segítek - ajánlkoztam.
- Nem. Nem láthatnak meg velem. Hadd higgyék csak, hogy mostantól
semmi közöd hozzám.
- Roy! Manny úgy nézett ki, mintha meg akarna ölni! Szólok
a nyomozó haveromnak, Crumley-nak. Talán õ tud segíteni!
Itt van Crumley telefonszáma. - Sietve lefirkáltam egy darab
cetlire. - Rejtõzz el. Holnap hívj fel.
Roy Holdstrom beugrott a Stan és Pan tragacsába, és tízmérföldes
óránkénti sebességgel elpöfögött
egy távot díszlet felé.
- Gratulálok - szólalt meg valaki -, te ostoba kurafi! Megfordultam.
Fritz Wong állt a szomszédos sikátor közepén.
- Addig csapkodtam az asztalt, míg sikerült elérnem, hogy
te írhasd újra a következõ filmemet, az Isten és
Galileát. Manny épp most gázolt el majdnem a Rollsával.
Sikoltva közölte, hogy ideje lenne munkához látni.
Így hát
- Van szörnyeteg a filmedben? - Kissé remegett a hangom. - Legfel
jobb Herodes Antipas. Leiber látni akar.
És elkezdett Leiber irodája felé taszigálni. -
Várj! - szóltam rá.
Mert Fritz válla fölött átpillantottam a sikátor
túlsó végére, ahol a tömeg, a csürhe,
a csõcselék gyülekezett minden nap, amióta a világ
világ. - Idióta! - közölte Fritz.
- Hová mégy?
- Tanúja voltam, hogy Royt kirúgták - mondtam elfordulva.
- Munkát kell szereznem neki!
- Dummkopf. - Fritz utánam lépett. - Manny most azonnal akar
látni!
- Musthoz öt perc múlva.
A stúdió kapujához sétáltam, és
kinéztem.
Hol vagy, Clarence? - gondoltam.