Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN

 

41.


Akárkit küldtek is ki, hogy kutassa át a Golgotát, nem végzett valami alapos munkát. Jöttek, aztán elmentek, és a hegy üresen állt a csillagok alatt. Szél csavargott ott, port verve föl a három kereszt talapzatánál. Jelenlétük azt sugallta, hogy jóval azelõtt nõttek itt ki, hogy köréjük épült volna a stúdió.
A kereszt aljához futottam. Semmit sem láttam a tetején, sötét volt az éjszaka. Csupán szeszélyes fények villantak fel messzirõl, ahol Antipas uralkodott, Fritz Wong dühöngött, és rómaiak masíroztak nagy sörfelhõben a sminkszobáktól a Bírák Teréig.
Megérintettem a keresztet, megráztam és vakon felszóltam:
- Jézus!
Csend. Újra próbálkoztam, hangom megremegett.
Egy ördögszekeret zörgetett el mellettem a szél:
- Jézus! - már csaknem üvöltöttem.
És végül hangot hallottam fentrõl.
- Ilyen nevû személy nem lakik ezen az utcán, ezen a hegyen, ezen a kereszten - mormolta a hang szomorúan.
- Akárki vagy is, gyere le, a francba!
Felfelé tapogatóztam, megpróbálva létrafokokat találni, félve a körülöttem levõ sötétségtóz.
- Hogy jutottál fel oda?
- Van ott egy létra, és én még nem vagyok ideszegezve. Csak kövesd a létrafokokat, és van egy kis lábtartó is. Nagyon békés idefent. Néha órákig maradok itt, és böjtölök a bûneimért.
- Jézus! - szóltam fel. - Nem maradhatok… Félek! Mit csinálsz ott?
- Emlékszem minden szénapadlásra és csirketollra, amiben hemperegtem - mondta Jézus hangja az égben. Látod a tollakat hópehelyként lehullani? Ha innen elmegyek, mindennap gyónni fogok. Tízezer nõtõl kell megszabadulnom. Pontos számokat tudok, oly sok hátsórészt, kebelt; ágyékot simogattam, annyi nyögést hallottam, hogy a gyóntatópap megizzad, mire mindet végighallgatja. Ha már nem mászhatok rá több selyemharisnyára, legalább egy pap érverését szeretném felgyorsítani, hogy nyilvánosan szakítsa el a körgallérját. Akárhogy is van, itt vagyok fenn, biztonságban. Nézem az éjszakát, amely engem néz.
- Engem is néz, Jézus. Félek a sötétségtõl a sikátorokban és a Notre Dame-on; épp ott jártam.
- Tartsd távol magad tõle! - figyelmeztetett Jézus hirtelen, hevesen. - Miért? Nézted a tornyait ma éjjel? Láttál valamit?
- Csak tartsd távol magad tõle, ennyi az egész. Nem biztonságos. Tudom, gondoltam. Majd így szóltam hirtelen felnézve:
- Mi mást láttál nappal vagy éjszaka odafenn, Jézus? Jézus futó pillantást vetett ki az árnyékok közé.
- Mi látnivaló lehetne ilyen késõn egy üres filmgyárban? - kérdezte mély hangon.
- Sok minden!
- Igen! - Jézus délre, északra fordította a fejét, majd vissza. - Sok minden!
- Halloween éjszakáján - kockáztattam meg - nem láttál véletlenül észak felé intettem úgy ötvenméternyire - egy létrát annak a falnak a tetején? És egy férfit, aki megpróbált felmászni rá?
Jézus a fal felé pillantotta
- Aznap éjjel esett. - Az ég felé emelte arcát, hogy érezze a szelet. Ki olyan hülye, hogy fölmásszon oda viharban?
- Te.
- Nem, én most sem vagyok itt!
Széttárta karjait, megragadta a keresztgerendát, elõrehajtotta fejét, és behunyta a szemét.
- Jézus - szóltam. - Várnak a hetes beállításnál. - Hadd várjanak!
- Krisztus pontos volt, a fenébe is! A világ hívta. És Õ megérkezett. - Csak nem hiszed el ezt az egész szamárságot?
- De! - Engem is meglepett, milyen hevesen kiáltottam felé, föl a végtagjai mentén egészen a töviskoronás fejéig.
- Bolond vagy.
- Nem, nem vagyok az! - Megpróbáltam arra gondolni, mit mondana Fritz, ha itt lenne, de egyedül voltam, ezért így szóltam:
- Mi megérkeztünk, Jézus. Mi, szegény, hülye emberi lények. De hogy mi érkezünk vagy Krisztus, az mindegy. A világnak vagy Istennek szüksége volt ránk, hogy lássuk a világot és megismerjük. Így hát eljöttünk. De összezavarodtunk, elfelejtettük, milyen nagyszerûek voltunk, és nem tudtuk megbocsátani magunknak, hogy ilyen összevisszaságot csináltunk. Így eljött Krisztus, hogy elmondja, amit tudnunk kelled volna: megbocsátás. Folytasd a munkádat. Így Krisztus eljövetele is csupán a mienk még egyszer. És mi már kétezer éve érkezünk, egyre többen és többen, többnyire rászorulunk a megbocsátásra. Örökre megfagynék, ha nem tudnám megbocsátani magamnak a ballépéseket, amiket életemben tettem. Te most fenn vagy egy fán, utálod magad, így ott is maradsz a keresztre szegezve, mert egy önsajnáló, disznófejû, süket seggfej vagy. Most pedig gyere le onnan, a fene essen beléd, mielõtt felmászom, és beleharapok a mocskos bokádba!
Olyan hangot hallottam, mintha egy rakás fóka ugatott volna az éjszakában. Jézus hátravetett fejjel nevetett, levegõért kapkodva.
- Ez egy gyávához illõ beszéd volt!
- Ne ijesztgessen, mister! Viselkedj úgy, ahogy Jézus Krisztushoz illik. Egy esõcseppet éreztem az arcomon.
Nem. Megérintettem az arcomat, és megnyaltam a mutatóujjamat. Sós volt.
Fölöttem Jézus kihajolt, és lefelé nézett.
- Istenem! - Õszintén megdöbbent. - Te tényleg le akarsz szedni!
- Igazad van, a francba! És ha én most elmegyek, Fritz Wong jön ide a lovaglóostorával.
- Nem félek tõle. Csak attól, hogy te elmégy.
- Nos, akkor gyere le! Az én kedvemért!
- A tiédért - kiáltotta lágyan.
- Te most magasan vagy. A hetes helyszínnél mit látsz?
- Tüzet, azt hiszem. Igen.
- Az ott az égõ szén, Jézus - kinyújtottam a kezemet, hogy megérintsem a kereszt talapzatát, és lágyan felszóltam oda, ahol egy emberalak volt felemelt fejjel:
- És az éjszakának már csaknem vége, és a hajó kievez a partra a halak csodája után, és Simon hívja Pétert és Tamást, Márkot és Lukácsot és mind a többieket, hogy elmenjenek a homokon a sülõ halakhoz Az…
…Utolsó Vacsora Utáni Vacsora - mormogta Jézus fenn az õszi csillagoknak. Jól láttam az Oriont a válla fölött. - Megcsináltad?! Megmozdult. Halkan folytattam:
- Még többet is! Van egy igaz befejezésem szómódra, amit még sohasem filmesítettek meg. A Mennybemenetel.
- Nem fog menni - morogta Jézus. - Figyelj! - És elmondtam:
- Amikor itt az ideje a Távozásnak, Krisztus megérinti minden egyes tanítványát, aztán elindul a part mentén, távolodva a kamerától. Közel kell helyezni a kamerát a homokhoz, és akkor úgy tûnik, mintha egy nagy, nem túl meredek dombra mászna föl. És ahogy a nap fölkel és Krisztus a láthatár felé lépked, a homokon képek fénylenek föl. Mint az országutakon vagy sivatagokban, ahol a levegõ csodákban foszlik szét, képzeletbeli városok emelkednek és omlanak össze. Nos, amikor Krisztus már majdnem eléri a homokdûne tetejét, a levegõ vibrálni kezd a forróságtól. Alakja atomjaira oszlik szét. És Krisztus eltávozik A homokban hagyott lábnyomait elfújja a szél. Ez a te második mennybemeneteled az Utolsó Vacsora Utáni Vacsorát követõen. A tanítványok könnyeznek, és elindulnak a világ összes városába, hogy a bûnök bocsánatát prédikálják. És ahogy az új nap kezdetét veszi; a hajnali szél az õ lábnyomaikat is elfújja: VÉGE.
Vártam, lélegzetemet és szívverésemet hallgatva.
Jézus is várt, aztán végül csodálkozva, lágyan azt mondta:
- Lejövök.