Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN

 

35.


Kezdetben volt a köd.
Mint a kínai Nagy Fal, úgy haladt el a parton, a szárazföldön és a hegyek között hajnali hatkor.
Reggel hangokra ébredtem:
Négykézláb mászkáltam Constance nappalijában és tapogatózva próbáltam megtalálni a szemüvegemet valahol a díszpárnák elefántcsordája alatt, de feladtam, és inkább eltámolyogtam, hogy keressek egy táskaírógépet. Ültem, vakon öntve magamból a szavakat, hogy megírjam az Antipas és a Messiás befejezését.
És valóban, a halak csodájával végzõdött.
És Simon hívta Pétert, és kieveztek a partra, hogy ott találják a Szellemet az izzó szén és a sülthalak mellett, melyeket aztán ajándékul kaptak, és hogy hallják a szavakat, melyek a végsõ jót adták át nekik. Benne voltak a tanítványok az áhítatos tömeg körében, és az utolsó órájuk, és a közeli mennybemenetel, és a búcsúzások, melyek 2000 évnyire nyúltak el, hogy emlékezzenek rájuk a Marson és eljussanak az Alpha Centaurira is.
És mivel a gépemen megjelent szavakat nem láttam, épp közel tartottam õket rövidlátó, könnyes szememhez, amikor Constance delfinként bukkant elõ egy hullámból, mint egy újabb csoda, pompás ragyogásba öl tõzve. A vállamon keresztül olvasta, boldog-szomorú kiáltást hallatott, és úgy rázott, mint egy kis kölyökkutyát, úgy örült a diadalomnak. Felhívtam Fritzet.
- Hol a pokolban vagy? - kiáltotta.
- Pofa be! - ugattam le szelíden. És hangosan olvasni kezdtem.
És a halak ott pirultak a szénen, melybõl a szél hatására szikrák pattantak ki, mint szentjánosbogarak, és Krisztus beszélt, és a tanítványok hallgatták, és ahogy a hajnal fölvirradt, Krisztus lábnyomait, mint fényes szikrákat szétfújta a szél, és õ eltávozott, és a tanítványok elindultak minden irányba, és az õ lábnyomukat is elfújta a szél, és az Új Nap kezdetét vette, a film pedig befejezõdött.
Valahol a távolban Fritz nagyon hallgatott. Végül azt suttogta: - Te…gazember… - Majd ezt: - Mikor hozod be?
- Három órán belül.
- Kettõ - kiáltotta Fritz -, és összevissza csókollak! Fölmegyek ahhoz a férfiatlanított Mannyhez, ahhoz a kiherélt Heródeshez.
Letettem a kagylót, és a telefon azonnal csörögni kezdett. Crumley hívott.
- Honoré még a Balzacod? - kérdezte. - Vagy te vagy Hemingway nagy döglött hala a móló mellett, a lerágott csontváz?
- Crum - sóhajtottam.
- Elintéztem néhány telefont. De mi lenne, ha megszereznénk az összes adatot, árait keresel? Ha megtalálnánk Clarence-t, azonosítanánk azt a szörnyû kinézetû fickót a Brown Derbyben… Hogyan tudatnánk mindezt a te balfácán Roy barátoddal, aki, úgy tûnik, a stúdió körül rohangál konfekció-tógában, és hogyan rántanánk ki õt a bajból? Talán használjak egy óriás lepkehálót?
- Crum - mondtam.
- Oké, oké. Van egy jó meg egy rossz hírem. Szöget ütött a fejembe az a mappa, arciról mondtad, hogy öreg cimborád, Clarence dobta el a Brown Derby elõtt. Fölhívtam a Derbyt, és közöltem, hogy elhagytam a mappámat. "igen, Mr. Sopwith, itt van!", felelte a hölgy.
Sopwith! Tehát így hívják Clarence-t.
- "Attól tartok", mondtam neki, "nem írtam rá a címemet a táskára."
A hölgy azt felelte: "Itt van! Beachwood 1788?". "Igen", mondtam, "hamarosan ott leszek érte".
- Crumley! Te egy zseni vagy!
- Nem egészen. Most a Brown Derbybõl beszélek egy telefonfülkébõl. - És? - Úgy éreztem, kiugrik a szívem.
- A mappa eltûnt. Valakinek ugyanaz a ragyogó ötlete támadt. Valaki más elõttem ért oda. A hölgy adott róla leírást. Nem olyan, mint amilyennek te Clarence-t leírtad. Amikor a hölgy valamilyen igazoló okmányt kért tõle, a fickó egyszerûen kisétált a mappával. A hölgyet igen feldúlta az eset, de nem sokra ment vele.
- Uramisten- sóhajtottam. - Ez azt jelenti, hogy õk is tudják Clarence címét!
- Akarod, hogy odamenjek, és elmondjam neki az egészet?
- Nem, nem. Szívinfarktust kapna. Tõlem is fél, de mégis jobb, ha én megyek Figyelmeztetem, hogy rejtõzzön el. Jézusom, bármi megtörténhet! Beachwood 1788?
- Pontosan.
- Crum, nagy vagy!
- Mint mindig - felelte. - Fura módon a venice-i rendõrõrsön már alig várják, hogy betoljam a képem. A halottkém telefonált; és közölte, hogy az ügyfél nem várhat. Amíg én dolgozom, segíts magadon. Ki van még a filmgyárban, aki esetleg tudja, amit mi meg akarunk tudni? Úgy értem, olyasvalaki, akiben megbízhatsz. Valaki, aki átélte a stúdió történetét.
- Botovin - mondtam azonnal, aztán pislogtam, meghökkentem saját válaszomon.
Maggie meg az õ miniatûr, zümmögõ kamerája, ahogy csapdát állít a világnak napról napra, évrõl évre.
- Botovin? - kérdezte Crumley. - Menj, kérdezd meg! Addig is, öcskös…
- Igen?
- Aztán a tojásaidra vigyázz!
- Vigyázok.
Letettem a kagylót.
- Rattigan? - szóltam.
- Már beindítottam az autót - felelte. - Ott vár a járdaszegélynél.