Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN

 

74.


Meglátogattam Manny Leiben. Ott ült az íróasztalánál, feje akár egy torz vízköpõ. Végigfuttattam a szemem rajta és a mögötte lévõ nagy széken.
- Hát - mondta -, a Caesar és Krisztus elkészült: Most már Maggie-n a sor, hogy összevágja.
Úgy tûnt, kezet akar velem rázni, de végül nem tette. Így, mint a régi szép idõkben, fogtam néhány párnát, és leültem:
Manny tisztaszívbõl kacagott:
- Errõl soha nem szokik le?
- Ha leszoknék, keresztben nyelne le. Megakadt a szemem az egyik falon: - Zárva van az átjáró?
Manny kikecmergett az íróasztal mögül, és leakasztotta a tükröt. Az egykori ajtó helyén még friss volt a vakolat és a festés is alig száradt mer.
- Nehéz elhinni, hogy évekig egy szörny közlekedett ezen keresztül jegyeztem meg.
- Nem volt olyan szörnyûséges - mondta Manny. - Õ irányított itt mindent. Nélküle csõdbe ment volna az egész. Csak a végén vált dühöngõ õrültté. Azelõtt egy isten volt, aki az üveg mögött lakott.
- Ugye, soha nem szívelte azokat az embereket, akik bámulták az arcát?
- Mién, maga elviselte volna az õ helyében? Miért olyan különös az, hogy elrejtõzött, éjjelenként járkált az alagútban és ült abban a székben? Egyszerre õrült és zseniális minden film, amely meghódította a mozivásznakat szerte a világon. A hülye európaiak is minket, amerikaiakat majmolnak, hiszen úgy öltöznek, beszélnek és néznek ki, mint mi. A filmeknek köszönhetjük, hogy lassanként meghódítjuk az egész világot… pedig mekkora baromság egyikük másikuk! Miért csodálkozik hát, hogy létezhetett egy ilyenember?
Segítettem neki visszaakasztani a tükröt a frissen festett falra.
- Ha a kedélyek lecsillapodtak - mondta Manny -, visszahívjuk magát meg Royt, és megépítjük a Marsol.
- De több Szörnyeteget nem csinálunk.
Manny habozott.
- Majd késõbb megbeszéljük - Hu, hú - mondtam. Ráböktem a székre.
- Ezt kicseréli? Manny eltûnõdött:
- Éppen növeszthetném benne a fenekem. Sokáig mellõznöm kellett a kényemsét, most talán az én idõm is eljött.
- A nagy fenekek a New York-i irodába kellenek
- Persze, ha a seggemben tartanám az eszem. Tõle sok mindent megtanultam. Maga nem akar beleülni?
Rábámultam a székre. - Nem.
- Attól fél tán, ha beleül, nem tud többé felkelni belõle? Na, kopjon le, és jöjjön vissza négy hét múlva.
- Gondolom, akkor majd átkell írnom a Jézus és Pilátus vagy a Krisztus és Konstantin végét, vagy…
Mielõtt visszavághatott volna, megráztam a kezét. - Sok szerencsét!
- Talán õ is így akarja - mondta Manny a plafont bámulva. - A fenébe is!
Megfordult, és visszatelepedett a székbe.
- Na milyen? - kérdeztem.
- Nem rossz. - Áhítattal becsukta szemét, és belesüppedt a kényelmes ülõkébe.
- Meg lehet szokni.
Ahogy visszanéztem az ajtóból, Manny szinte eltörpült abban a hatalmas fotelben.
- Utál még? - kérdezte csukott szemmel.
- Persze - mondtam. - És maga engem?
- Naná.
Kimentem, és bezártam az ajtót.