Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN

 

75.


A bérházzal szemben átvágtam az utcán, Henry pedig követett: valószínûleg trappolásom és az ütemesen rázkódó koffer vezette.
- Mindent viszünk, amire szükséged van? - kérdeztem Henryt.
- Az egész életemet egy kofferbe zárva? Persze.
A járdaszegélynél befordultunk. Valahol valaki elsütött egy láthatatlan; hangtalan ágyút. A bérház fele omlott le.
- Úgy hangzott, mintha a venice-i móló szakadt volna le - jegyezte meg Henry.
- Aha.
- Vagy mintha a hullámvasút üzemelne.
- Aha.
- Vagy mintha a villamospályákat szednék fel.
- Aha.
Most már az épület többi része is leomlott.
- Gyerünk, Henry - mondtam. - Irány haza!
- Haza! - A vak Henry bólintott, és szomorúan mosolygott. - Nekem soha nem volt otthonom. Pedig milyen szépen hangzik!