Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN

 

56.


Megálltunk a házamnál. Amikor beszaladtam, hogy magamhoz vegyem a nyolcmilliméteres vetítõgépemet, csengett a telefon.
A tizenkettedik kicsengés után felkaptam.
- Hé - háborgott Peg. - Hogy állhatsz ott tizenkét csengésnyit a kezeddel a telefonkagylón?
- Asszonyi megérzés!
- Mi van? Ki tûnt el? Ki alszik az anyamedve ágyában? Nem hívtál. Ha ott lennék, kidobnálak a házból. Nehéz ilyen nagy távolságból kimondani, de: lépj le!
- Oké.
Ez mellbe vágta.
- Ne hülyéskedj! - mondta ijedten. - Te mondtad!
- Igen, de…
- Crumley vár odakinn.
- Crumley?! - sikította. - Az ég szerelmére! Crumley?!
- Azért, hogy megvédjen, Peg.
- Tud szájból szájba lélegeztetni? - Megbizonyosodik arról, hogy megetted a reggelidet, az ebédet vagy a vacsorát? Kizár a hûtõbõl, hogyha túl sokat eszel? Ellenõrzi, hagy cseréltél-e fehérnemût?
- Peg!
S mindketten nevettünk egy keveset.
- Tényleg elmégy otthonról? Anyuci pénteken a hatvanhetes járattal érkezik. Ott legyél! Az összes gyilkosságot fejtsd meg, temesd el a holttesteket, és dobd ki a telhetetlen nõket! Ha nem tudsz kijönni elém a reptérre, légy ágyban, mire a te anyucid hazaér. Nem mondtad, hogy "szeretlek"!
- Szeretlek, Peg.
- Még valami… az elmúlt órában ki halt meg?
A járdaszegély mellett várt Henry, Crumley és Constance.
- A feleségem nem akarja, hogy együtt lássanak minket - közöltem. - Szállj be! - sóhajtott Crumley.