Ray Bradbury
Holdkórosok temetõje
Fordította: NEMES ISTVÁN


19.


Gyalog mentünk vissza a tizenhármas mûteremhez.
Erõsen figyeltem Royt, hátha sikerül elkapni egy halvány utalást arra vonatkozólag, mit látott elõzõ éjszaka. Gyerekkorában is csak ritkán mutatta ki a legbelsõbb ércelmeit. Szélesre tárt garázsajtóval mutatta meg nekem a legutóbb készült dinoszauruszát. Csak amikor nekem elállt a lélegzetem, akkor engedett meg magának egy diadalüvöltést. Ha nekem tetszett a munkája, nem érdekelte, bárki más mit mond rá.
- Roy - mondtam menet közben. - Jól vagy?
Manny Leiber már a Mûterem elõtt fortyogott.
- Hol a pokolban voltak? - ordított ránk.
Roy kinyitotta a Muterem ajtaját, becsusszant rajta, és máris becsapta maga mögött.
Manny rám meredt. Én odaugrottam, és kitártam elõtte az ajtót. Éjszakai feketeség fogadott,
Sötétség honolt odabenn, mindössze egyetlen lámpa égett, az is Roy agyagformáló asztala fölött, húsz méterrel arrébb egy sivatagos padlón, egy marsbéli tájon, ahol szinte még a kráterek is látszottak.
Roy lehúzta a cipõjét, és úgy szökellt át a tájon, mint egy balett-táncos, attól tartva, hogy letipor egy-egy ujjnyi fát vagy egy parányi kocsit. - Le a cipõvel! - kiáltotta.
- Menj a pokolba!
Manny azonban szó nélkül lehúzta a cipõjét, és lábujjhegyen vágott keresztül a miniatûr világon. Roy sok mindent hozzátett hajnal óta, új hegyeket, új fákat, plusz azokat a valamiket, amiket még nedves ruha borított.
Mindketten odaérkeztünk zokniban a formázóasztalhoz.
- Felkészülni! - Roy az arcunkat vizslatta világítótorony szemével. - A francba, gyerünk már! - Manny a nedves törülközõ felé kapott. Roy eltolta a kezét.
- Nem! - közölte. - Ért!
Manny céklavörösen húzódott hátra. Roy úgy emelte fel a törülközõt, mintha a világ legnagyobb látványosságát leplezné le.
- Nem a Szépség és a Szörnyeteg - kiáltotta -, hanem maga a Szörnyeteg a Szépséges!
Manny Leiber és én lélegzet után kapkodtunk.
Roy nem hazudott. A legpompásabb munka volt, amit valaha is alkotott, egy sok fényévnyi távolságból érkezett csillaghajó odaillõ utasa, a csillagok közti sötét ösvények vadásza, egy magányos álmodó a rettenetes, iszonyatos, lehetõ legrémisztõbb, undorító maszk mögött.
A Szörnyeteg.
Az a magányos férfi, aki a Brown Derby paravánja mögött nevetett úgy tûnt, vagy száz nappal ezelõtt.
Az a teremtmény, aki keresztülfutott az utcán, besuhant a temetõbe, és ott is maradt a fehér sírkövek között.
- Ó, istenem, Roy. - A szemem megtelt könnyel, és úgy éreztem, a Szörnyeteg mindjárt az ég felé fordítja arcát, és üvöltve lelép az utcára. - Ó, istenem…
Roy vad imádattal bámulta csodás mûvét. Csak lassan fordult Manny Leiberhez, hogy lássa a hatást. Amit látott, mindkettõnket fõbe kólintott.
Manny arca fakó lett, mint a sajt. Szeme kidülledt. Torokhangokat bocsátott ki, mintha valaki fojtogatná. Ujjai a mellkasát karmolták, mintha meg akarna állni a szíve.
- Mit mûvelt maga? - sikoltotta. - Jézusom! Istenem, ó, Krisztus! Mi ez? Egy trükk? Tréfa? Azonnal takarja le! Ki van rúgva!
Manny ráhajította a nedves törülközõt az agyag Szörnyetegre. - Szemét!
Roy merev, gépies mozdulatokkal letakarta az agyagfejet. - Én nem…
- De igen! Ezt akarta vászonra vitetni? Perverz! Pakolja össze a holmiját! Tûnjön el! Manny behunyta a szemét, és reszketett. - Most rögtön!
- Maga akarta, hogy csináljam meg! - védekezett Roy.
- Hát akkor most azt akarom, hogy törje össze!
- A legjobb, a legnagyobb mûvem! Nézzen rá, a francba is! Csodaszép! És az enyém.
- Dehogy! A stúdióé! Zúzza be! A film törölve. Mindketten ki vannak rúgva! Üresen akarom látni ezt a helyet egy órán belül! Mozgás!
- Miért túlozza el? - kérdezte Roy csendesen. - Eltúlozom?
És Manny cipõjével a hóna alatt végiglépkedett a maketten, miniatûr házakat és játékautókat tiporva el zoknis lábi alatt.
A mûterem ajtajánál megállt, teleszívta a mellkasát levegõvel, és rám meredt.
- Magát nem rúgom ki. Kap új munkát. De annak a kurafinak… nincs több dobása!
Az ajtó kinyílt, és fény ömlött be, majd becsukódott, és én ott maradtam, hogy végignézzem Roy összeomlását és vereségét.
- Istenem, mit vétettünk? Mi a pokol történik? - kiáltottan Roynak, önmagamnak és a vörös rémalaknak, a felfedezett és napvilágra hozott Szörnyetegnek. - Mi?
Roy remegett.
- Az istenit! Fél életemet annak szentelem, hogy megalkossak valami nagyot. Képzem magam, várok, nézelõdök, míg végre igazán látok. És akkor kijön ez a lény az ujjaim alól, istenem, de még hogy jött! Miféle lény ez itt agyagban megmintázva? Miért van az, hogy a születése az én halálomat okozta?
Roy megborzongott. Ökölbe szorította a kezét, de nem volt ott az, akit szeretett volna megütni. Az õslényekre pillantott, és kitárta a karjait, mintha egyetlen mozdulattal magához akarná ölelni valamennyit.
- Még visszajövök! - kiáltotta oda nekik harsányan, és eloldalgott. - Roy!
Követtem, ahogy kibotorkált a napfénybe. Odakinn forrón sütött a késõ délutáni nap, és mi tûzfolyóban gázoltunk.
- Hová mégy? .
- Isten tudja! Maradj itt. Semmi haszna, ha téged is kirúgnak! Ez az elsõ munkád. Te figyelmeztettél tegnap este. Most már tudom, hogy rosszul sült el. De miért? Elbújok valamelyik díszletnél, hogy éjszaka kicsempészhessem a barátaimat a stúdióból! - vágyódva nézett a becsukott ajtóra, mely mögött kedves állatai sorakoztak.
- Segítek - ajánlkoztam.
- Nem. Nem láthatnak meg velem. Hadd higgyék csak, hogy mostantól semmi közöd hozzám.
- Roy! Manny úgy nézett ki, mintha meg akarna ölni! Szólok a nyomozó haveromnak, Crumley-nak. Talán õ tud segíteni! Itt van Crumley telefonszáma. - Sietve lefirkáltam egy darab cetlire. - Rejtõzz el. Holnap hívj fel.
Roy Holdstrom beugrott a Stan és Pan tragacsába, és tízmérföldes óránkénti sebességgel elpöfögött egy távot díszlet felé.
- Gratulálok - szólalt meg valaki -, te ostoba kurafi! Megfordultam. Fritz Wong állt a szomszédos sikátor közepén.
- Addig csapkodtam az asztalt, míg sikerült elérnem, hogy te írhasd újra a következõ filmemet, az Isten és Galileát. Manny épp most gázolt el majdnem a Rollsával. Sikoltva közölte, hogy ideje lenne munkához látni. Így hát…
- Van szörnyeteg a filmedben? - Kissé remegett a hangom. - Legfel jobb Herodes Antipas. Leiber látni akar.
És elkezdett Leiber irodája felé taszigálni. - Várj! - szóltam rá.
Mert Fritz válla fölött átpillantottam a sikátor túlsó végére, ahol a tömeg, a csürhe, a csõcselék gyülekezett minden nap, amióta a világ világ. - Idióta! - közölte Fritz.
- Hová mégy?
- Tanúja voltam, hogy Royt kirúgták - mondtam elfordulva. - Munkát kell szereznem neki!
- Dummkopf. - Fritz utánam lépett. - Manny most azonnal akar látni!
- Musthoz öt perc múlva.
A stúdió kapujához sétáltam, és kinéztem.
Hol vagy, Clarence? - gondoltam.