- Hogy érzed magad? - Hogy érzed magad? - Hogy érzed magad? - a kérdést gyors egymásutánban három különböző magasságú hang ismételte el. Az űrhajós körülnézett a sötét szobában, de a hangok forrását nem tudta azonosítani.

- Kik vagytok ti? - kérdezte.

- A Rellen nevű csillag hatodik bolygójáról származó - nektek idegen - lények vagyunk.

- Békés küldetést teljesítünk, melynek célja bolygónkon kiüli élet kutatása.

- Mi a célotok a kutatással?

- Mitől véditek az életet?

- Önmagától.

- Ezt nem értem.

- Tudjuk.

Joseph Cradwell űrhajóst felmordult. Bár az űrhajóskiképzésen felkészítették őket egy esetleges idegen létformával való kapcsolatfelvételre, azért azt nem gondolta, hogy ilyen lesz. Ezekből itt harapófogóval kell kihúzni minden egyes szót! Mióta beszélget velük, alig tudott meg valami érdemlegeset. Nem láthatta a lényeket, mert egy üres szobába teleportálták, valószínűleg az űrhajójuk belsejében. Bár ezt sem tudhatta biztosan, hiszen a szobában semmiféle szerkezetet vagy bútort nem látott, csak a valószínűtlenül idegen fényben játszó falakat figyelhette meg. Egyedül volt, csak az idegenek hangját hallotta, és kérdezhetett tőlük. Csak az volt a baj, hogy mindig pontosan a kérdésre válaszoltak. Se többet, se kevesebbet nem mondtak, emberi észjáráshoz szokott gondolkodásának ez pedig nagyon zavaró volt.

Na jól van, gondolta, akkor fogalmazzuk át a kérdést.

- Hogyan véditek az életet?

- Megakadályozzunk, hogy elpusztítsa önmagát.

No lám, gondolta Cradwell. Mintha csak összebeszéltek volna a környezetvédőkkel. Ők is azt papolják évek óta, hogy a Föld a végső pusztulás felé rohan. És akkor most ezek is... De valami zavarta az űrhajóst ebben az egészben. Kíváncsi volt, hogyan akarják ezt elérni. Meg is kérdezte:

- Mit tesztek ennek érdekében?

- Hosszas tervezés után belépünk a bolygó életének körforgásába és megváltoztatjuk azt.

Micsoda? Ezek bele akarnak piszkálni a Földi életbe? Cradwellnek egyre kevésbé tetszett a dolog. Jó, jó, voltak a Földdel gondok, de ő alapvetően meg volt elégedve az életével és nem akarta, hogy holmi jöttment idegenek felforgassák.

- HOGYAN? - Cradwell már belefáradt, hogy minden részletre rá kell kérdeznie.

- Egyszerűen fogalmazva, hogy megértsd: a technikai és értelmi színvonalukat az erkölcsi fejlettségükhöz igazítjuk, ezzel megakadályozzunk, hogy ártsanak önmaguknak.

- Ezt ismét nem értem. Nem tudnátok egy kicsit bővebben elmagyarázni?

- Ez egyfajta időutazás. Olyan társadalmat és körülményeket hozunk létre, melyben a fajtátok képtelen elpusztítani önmagát, még ha lelki felépítéséből eredően hajlana is erre.

- Hogy micsoda...?! Mit beszélsz?

- Nem értesz valamit? Melyik szó jelentése ismeretlen?

- Szóval...fel akarjátok borítani a természet egyensúlyát?

- A földi bioszféra már rég nincs egyensúlyban. Mi visszaállítjuk az egyensúlyt.

Cradwell nem akart hinni a fülének. Nem tudta pontosan, hogyan képzelik el ezek a lények az „egyensúly visszaállítását”, de abban bizonyos volt, hogy amit terveznek, azt valóra is tudják váltani! Magabiztos, egyértelmű mondataik nem hagytak kétséget afelől, hogy megvan hozzá a megfelelő technikájuk.

Ezek után Cradwellből egyetlen mondat tört ki:

- Ne tegyétek!

- Az ilyen műveleteknél nem kérjük ki a célbolygó lényeinek véleményét, hiszen nyilvánvalóan elfogultak lennének, ha róluk van szó. Nekünk az élet védelme a dolgunk, ezt pedig jelenleg csak akkor lehetséges, ha beleszólunk a bolygó életébe. Az emberiség még nem érett meg arra, hogy ilyen technikával rendelkezzen. A fajotok fennmaradása érdekében elkerülhetetlen, hogy megtegyük ezt a lépést.

- De... mikor... mikor akarjátok elvégezni?

- A Föld bolygó átformálása ebben a pillanatban befejeződött. Téged visszajuttatunk a bolygódra. Azt szeretnénk, ha figyelmeztetést vésnél egy kőtáblára, hogy amikor az ember újra megtanul olvasni, tanuljon elődei hibáiból, és ne kövesse el újra azokat.

A következő pillanatban Cradwellnek olyan érzése támadt, mintha atomokra bontották, majd újra összerakták volna. Egy füves tisztáson találta magát. Azonnal megértette, hogy visszajuttatták a Földre. Körülnézett a tisztáson, a változás jeleit keresve. Első pillantásra nem talált semmi szokatlant.

Elindult valami várost keresni, ahonnan már hazajuthat. Ám többórányi gyaloglás után még mindig nem látta semmi jelét utaknak, szántóföldeknek, vagy bárminek, ami az emberi civilizációt jelenthette volna. Nagyon furcsa balsejtelem kerítette hatalmába. Itt valami gyökeresen megváltozott...

Kipillantott a bokor mögül és... kővé meredt. Tehát megtörtént! Az idegenek beváltották a szavukat. Most már senki nem tehet semmit. Minden megváltozott. Véglegesen. Az értelmi fejlettség hozzáidomult az erkölcsihez... tökéletes megoldás.

Felordított.

*