MÁJUS 13. Péntek

13.

Cassel korán, nyugtalanul ébredt. Irigykedve pillantott a nyugodtan pihegô Elle-re. Aztán önkéntelenül is mosolyra húzódott a szája, ahogy eszébe jutott az elôzô esti ágyba bújásuk.

A lány nem tudta, vajon Cassel mennyire haragszik rá, ezért habozott, hogy mellé feküdjön-e. A férfi már rég ágyban volt, amikor Elle többször is bejött és kiment, majd végül nagy óvatosan odabújt hozzá.

Még most is megmosolyogtatta a lány szeretetre méltó viselkedése. Ám az ébredés utáni jókedve sajnos csak átmenetinek bizonyult - a gondok szép lassan, de biztosan ismét uralni kezdték az elméjét.

Feltápászkodott, és kibotorkált a konyhába, hogy igyon valamit. Legnagyobb meglepetésére Kefét találta ott, amint gyûrött arccal és kócos hajjal egy teát szürcsölgetett.

Mormogtak valami köszönés-félét. Cassel belebámult a teáskannába.

- Igyál nyugodtan - mondta két hörpintés között Kefe.

Chris egy másodpercig habozott, aztán csészét vett elô, és teletöltötte. Kényelmesen elhelyezkedett az asztalnál, éppen a pultnak támaszkodó Kefével szemben. Egy darabig a teának szentelték minden figyelmüket.

Cassel megköszörülte a torkát.

- Öregem, alaposan megrázott, hogy átálltál az ellenséghez..

- Szó sincs róla - csóválta a fejét a srác. - Mondd, ha téged beavatnak a jövõbe látás titkára, megkérik, hogy tartsd titokban, és akkor részt vehetsz a kísérletekben - mit válaszoltál volna a köpenyeseknek?

Chris nem felelt.

- Ugyanúgy döntöttél volna, mint én, mert kíváncsi vagy, és mert te is szeretsz benne lenni az események sûrûjében. És te is jól tudod, hogyha egyszer benne vagy egy ilyen horderejû ügyben, akkor nem lehet belõle kimászni. Igen, engem kértek meg, hogy hozzalak vissza. És én vállaltam. Csakhogy teljesen más az indítékom, mint nekik. Õk a saját hatalmukat féltik, és azt, meg a szétesõben lévõ értékeket akarják visszaállítani. No meg persze a bekövetkezõ katasztrófákat is, de náluk nem az az elsõ. Nálam viszont igen. Sõt, semmi más nem érdekel. Én meggyõzõdésbõl vagyok itt, Gubó! És õszintén szeretnélek téged is meggyõzni.

- Miért higgyek neked? - kérdezte keserûen Cassel. - Kémkedtél utánam, és közben gátlás nélkül megvádoltad a kedvesemet azzal, hogy õ az ügynök.

- Nem tudhattam, kicsoda! Féltem, hogy a Labor megneszelte, mások a szándékaim, mint nekik, ezért aztán a biztonság kedvéért még egy embert küldtek rád, aki egyúttal engem is ellenõrizhetett. Vagy az is megeshetett volna, hogy Elle egy idegen ország ügynöke. Szerinted megbeszélhettem volna veled ezeket a nagy horderejû és bizalmas kérdéseket egy idegen elõtt, akirõl azt sem tudom, hogy kicsoda?

Chris a fejét csóválta.

- Jól csûröd-csavarod, öreg! És mit beszéltél este Boldwinnal?

- Idõt kértem. Jelentettem, hogy Julia Cartimboshhoz megyünk, és kértem, hogy hagyjanak minket békén. Biztos vagyok benne, hogy egy emlékgép mellett, a jövõbe pillantva meg tudnálak gyõzni az igazamról. Utána önként jönnél velem a Laborba.

Cassel elgondolkozva símogatta meg az állát.

- Jó. Ezeket a kérdéseket tegyük félre egy idõre. A jövõ érdekel. Mondd, a jövõ, amit feltérképeztetek… statikus,vagy dinamikus?

- Ezt hogy érted?

- Nos… cselekszem valamit, belenézek a jövõbe, cselekszem valamit, belenézek a jövõbe, és ezt bármedig is ismétlem, a jövõ változatlan. Ezt hivom statikusnak. Dinamikus pedig az, ha minden cselekvés után más jövõt látok. Az utóbbi esetben ugyanis nem lennénk akarat nélküli bábok.

- Akkor rossz hírem van. A jövõ statikus - felelte Kefe, és kortyolt egyet a teájából.

- A francba - morogta Cassel. Szótlanul a teáskannához ballagott, és komótosan töltött magának még egy csészével. Kimért mozdulatokkal cukrot is rakott bele, és automatikusan kavargatni kezdte. Visszasétált az elôzô helyére, és nekitámaszkodott a pultnak. - Nézd, nekem errõl tényleg meg kell gyõzõdnöm. Nem bánom, menjünk Juliahoz, és kísérletezzünk együtt, de egyetlen köpenyest sem akarok a környéken látni, és már most megmondhatom neked és a fõnökeidnek is, hogy nem fogok visszamenni a Laborba.

- De miért nem, Gubó? Ott vannak a többiek is, és…

- Nem tudnék együtt dolgozni a köpenyesekkel. Mert szerint az Egyesült Államok bukása nem is olyan rossz dolog. Az új korszakban az emberek végre el fognak majd gondolkodni azon, hogy mi is az életük értelme, és hogyan is kéne viselkedniük egymással - ahelyett, hogy automatikusan, jól nevelt robot módjára nekiállnának hifi-toronyért, autóért, tengerentúli nyaralásért gürizni.

- Gondolod, hogy ilyesmikkel fognak foglalkozni a Föld-Hold háború közepette is?

Cassel fölkapta a fejét.

- Tessék?

- Mintegy százhúsz év múlva megalakul az elsô nemzetek feletti kormány. - közölte Kefe olyan érzelemmentes hangon, mintha vízállásjelentést olvasna föl. - A frissen betelepített Mars és a Föld között azon nyomban elmérgesedik a viszony. A Földön ugyanis a hozzád hasonló emberek kerülnek be a vezetésbe, akik védeni akarják az emberiséget az automatikus termelési és fogyasztási mániától. Úgy ítélik meg, hogy a Föld sokkal jobban is fel tudná használni a Mars fejlesztésére szánt pénzeket - például éhínségek leküzdésére, házak építésére hajléktalanok számára, a környezeti károk helyreállítására, a szennyezés megelôzésére...

- Na, errôl beszélek! - vágott közbe Cassel. Kefe szenvtelenül folytatta.

- ... Csakhogy a Mars jogsértésnek tartja majd a korábbi vezetés által beígért támogatás elmaradását. Ez még nem lenne olyan nagy gond, de sikerül a Föld lakosságát is megosztani - hiszen abban a korban minden kérdés körül azonnal fellángol majd az agresszív konzervatívok és a megértést hirdetô zöldek közötti vita. De a legrosszabb akkor következik be, amikor a Hold teljes egészében a Mars pártjára áll. Érdekel? Megvan videón. Hollywoodban a kezüket-lábukat törnék érte. Az évszázad leglátványosabb ûrháborúja - és a forgatási költsége nulla!

Chris hitetlenkedve bámult barátjára. Kefe leült vele szembe az asztalhoz, és közel hajolt hozzá.

- Hidd már el, hogy az igazat mondom, Gubó! Tényleg katasztrófák lesznek, és én tényleg azokat akarom megakadályozni - és semmi többet. Szó sincs holmi konzervatív keresztes hadjáratról. Lehet, hogy a megbízóim átvernek, és ki akarnak használni, de én is tudom, hogy mit akarok. Senki sem akadályozhatja meg, hogy én is átverjem ôket.

Kis szünetet tartott, és kutatóan pillantott Cassel szemébe.

- Mi átverhetjük ôket.

*

Elle kibámult a repülô ablakán, és a rohanó kifutópályát figyelte. Aztán a szeme sarkából útitársaira pillantott. Chris és Kefe ugyanolyan komoly arccal nézték a betont, mint ô. A lány nem volt biztos benne, hogy látják is, amit néznek.

Útban voltak az Egyesült Államok felé.

Elle most kezdte csak megérteni Casselt. A férfi mindig azt mondta, hogy egy valóraváltónak egyszerûen muszáj benne lennie az események sûrûjében. Csak ott tarthatja kézben a dolgok irányítását. Például ezért adta föl magát önként a rendôrségen, ahelyett, hogy menekült volna. A lány akkor nem igazán hitte el ezt az indoklást. Most pedig itt ül ezen a repülôn két valóraváltóval az oldalán, és valami hihetetlen nagy ôrültséget mûvel. Ô, az elsô "független" valóraváltó, akinek létezésérôl sem a CIA, sem a Labor nem tud - éppen a valóraváltók elnyomóinak, kizsákmányolóinak, fogvatartóinak fôhadiszállása felé tart.

Nem tudta, mi vette rá arra, hogy kövesse ezt a két férfit. Fogalma sem volt, milyen sors vár rá - vajon Chris hogyan fogja tálalni az ügyben játszott szerepét. Lehet, hogy a köpenyesek örökre ott fogják a Laborban? Vagy valami rosszabb fog történni? Inkább nem találgatott, nem adott teret a rémképeknek. Érezte, hogy jönnie kell, és tudta, hogy helyesen cselekszik, amikor követi a többieket. Csak abban nem volt biztos, vajon ôk tudják-e, mit csinálnak.

Egyfolytában kétségek között hányódott, hol derûsen, hol sötéten látta a jövôt. Nehezen tudta magában tartani az aggodalmait. Amikor a repülô elérte az utazási magasságot, és kikapcsolhatták a biztonsági öveket, rögtön odafordult Casselhez.

- Chris, még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ez a legjobb megoldás...

Cassel megfogta a lány kezét.

- Mi csak tegnap elôtt jöttünk rá, hogy bele lehet kukkantani az emberiség jövôjébe. Nos, a Labor ezt már régóta tudja. Feleslegesen várnánk esetleg hosszú évtizedekig, hogy az emlékgép szélesebb körben elterjedjen, és meginduljon egy jövôkutató mozgalom. Egyszerûbb meglátogatni Boldwinékat, és megnézni a felvételeiket. Arról nem is beszélve, hogy Kefe jelentései miatt pontosan tudnak minden lépésünkrôl. A rejtôzködésünk névlegessé és nevetségessé vált. Végül pedig tényleg szeretek benne lenni az események közepében. Csak ott lehet befolyásolni a dolgokat. És az új információk fényében most a Labor a centrum.

- Feltéve, hogy Kefe igazat mondott - suttogta Elle. Nem szerette volna, ha a srác meghallja.

- Végül is nem számít, mert semmiféleképpen sem bujkálhatunk tovább. Szerinted itt ülhetnénk ezen a repülôn és szabadon utazgathatnánk, ha Kefe nem lenne velünk? Arról nem is beszélve, hogy többórányi videót néztem végig regresszióról és progresszióról - ezek után szeretném magam is kipróbálni. Fogalmam sincs, hogyan viszonyuljak egy ilyen jelenséghez, amíg nem láttam a saját jövômet. Meg akarom tapasztalni, milyen hatással van rám ez az élmény. Addig nem tudhatom, ellenezzem vagy támogassam a módszer nyilvánossá tételét.

- Reménytelen eset vagy. Néha képtelen vagyok követni vagy megérteni a gondolkodásmódodat.

- Akkor lehet, hogy te vagy a reménytelen eset - vigyorgott Cassel. - Egyébként ha nem érted az indokaimat, akkor nézz magadba! Te miért jössz velünk?

Elle kutatóan Cassel szemébe nézett, aztán válasz nélkül elfordult.

*

A Laborhoz közeledve meglepetések sorozata érte Elle-t.

Elôször is steril, fémbôl készült, hófehéren csillogó hipermodern épületre számított, netán egy földalatti bázisra. Ehelyett egy gyönyörû birtokot talált, ahol megvolt minden, amire a legtöbb ember vágyik. Nehéz volt elhinni, hogy az itt lévôk nagy része számára ez bizony börtön - még ha luxusbörtön is.

Aztán rájött a zseniális magyarázatra. Kinek támad kedve szökni valahonnan, ahol minden igényét kielégítik, és hozzá hasonló, megértô emberek társaságában lehet? A valóraváltók a Laboron kívül nagyon nehezen találnának szellemi társakra. Éppen a kinti világban éreznék magukat bezárva, hiszen nem tárulkozhatnának ki, és nem adhatnák önmagukat egyetlen emberi kapcsolatukban sem.

Pusztán azért, mert megpillantotta a birtokot, számtalan dolgot átértékelt Chris viselkedésében. Például már nem tartotta annyira fellengzôsnek a történetét arról, hogy ô mekkora szellemi vezetô volt. Kezdte megérteni Kefe és Cassel kapcsolatát, illetve azt, hogy most miért is jönnek vissza,

A második meglepetést a fogadtatás - pontosabban annak hiánya - okozta. A lány diadalmenetre, üdvrivalgásra, integetésre, hátbaveregetésre, kézfogásokra, éljenzésre számított. Ehelyett csak Boldwin és Guinn jött eléjük. Látszott rajtuk, hogy örülnek Casselnek, de azért idegesek is. Gyors üdvözlés és bemutatkozások után nagy léptekkel megindultak velük egy hosszú folyosón.

Barátságosan berendezett tárgyalóterembe léptek be. Amíg Boldwin hellyel kínálta ôket, Guinn poharakat és egy üveg pezsgôt vett elô a bárszekrénybôl. Mielôtt azonban kinyithatta volna az üveget, Cassel rászólt:

- Attól azért még messze vagyunk, hogy barátkozzunk, Peter. Kinyírtatok jó néhány embert, és engem is üldöztettetek, mégpedig egy haverommal. Mielôtt bármirôl is beszélnénk, szeretném közölni a feltételeimet.

Guinnek megállt a pezsgôsüveg a kezében. Ismét komor pillantást váltottak Boldwinnal, majd visszatette az üveget a tálcára, és lassan odasétált az asztalhoz.

- Nem egészen értem - mondta, miközben helyet foglalt. - Milyen feltételekrôl beszélsz?

Boldwin csitítani próbálta ôket.

- Nem vagyok biztos benne, hogy Kefe és a kisasszony elôtt...

- Pedig ez az elsô feltételem - felelte Chris, és karba fonta a kezét. - Elle és Kefe itt marad, bármirôl is beszélünk.

A két férfi már nem is próbált tiltakozni. Szemmel láthatóan elgondolkoztak a kérdésen. Kefétôl nem volt mit tartaniuk, hiszen az ô emberük volt. A jelentései alapján azt is tudták, hogy mindhárman végignézték az oklahomai konferencia felvételét - tehát Elle is be van avatva minden egyes részletbe.

- Elvileg semmi akadálya - vonta meg a vállát Guinn. - Csakhogy az egész ügy egyre jobban csúszik ki a kezünkbôl. Egyre többen és többen tudnak apró kis részletekrôl, mozaikdarabkákról. Elég néhány véletlen asszociáció, a kép összeáll, és máris lehet továbbadni az évszázad történetét - pedig pont azt szeretnénk a lehetô legnagyobb titokban tartani.

- Nem fog menni. Az oklahomai konferencia felvételét ugyanis Londonban hagytuk.

- Hol? - kiáltotta Guinn. Elôredôlt a fotelban, görcsösen szorítva fotelja karfáját. Úgy nézett ki, mint akit mindjárt megüt a guta. Boldwin paprikavörös lett.

- Kefe, hogy hagyhattad ezt? - kérdezte a tudós.

- Indulás elôtt megállapodtunk Gubóval egy közös stratégiában - jelentette be Kefe. - Megbeszéltük, hogy szerintünk hogyan kéne kezelni az emberiség jövôjét. Biztosítékra volt szükségünk, hogy meghallgattok minket, és együtt is mûködtök velünk.

A bejelentést kínos csend fogadta. Guinn és Boldwin most döbbent rá, hogy mindent, de mindent elvesztettek. A kazettát, a jövôbelátás eltitkolhatóságát, az ügynöküket, Gubó feletti hatalmukat - és hamarosan elvesztik a többi valóraváltó irányítását is. Akár csomagolhatnak is és mehetnek haza. Az emberek úgy isszák majd magukba minden egyes szavát, mintha a Megváltót hallgatnák.

- Ne vágjatok már ilyen fancsali képet! - kacagott Cassel. - Higgyétek el, hogy segíteni akarok! Ti is a jövôt akarjátok kutatni, mi is. Ti sem tudjátok, mi ez az egész, és mit kéne kezdeni vele - bevalljuk, mi sem tudjuk. Ti is zsarolni szoktátok az embereket, miközben szent célokat emlegettek - ezt tesszük mi is...

- Oké, oké! - emelte fel a kezét Boldwin. - Térj a tárgyra.

Chris bólintott. Felállt, és a tábla elé sétált, az elôadók helyére.

- Nos, az elsô és legfontosabb dolog: szerintetek van lélek?

Guinnéken látszott, hogy mindenre számítottak, csak egy ilyen kérdésre nem. Cassel viszont pontosan tudta, hogy milyen megrökönyödést fog kiváltani. Rövid hatásszünet után folytatta.

- Mert szerintem ez a lényeg. Annyira belefeledkeztetek a rabló-pandúrosdiba, hogy éppen a fô kérdés mellett siklottatok el.

- De... de hogy jön ez ide? - hebegte Guinn.

- Nem mindegy, mibe piszkálunk bele. Az elsô variáció: a materialistáknak van igazuk, és robotgépek vagyunk. Csak éppen annyira bonyolultak és összetettek, hogy kiszámíthatatlannak és szabadnak tûnünk. De létezik a világegyetemnek olyan tudatszintje, ahol igenis ki lehet számolni a reakcióinkat, mint egy számítógép következô sakklépését. És mi ebbe az adattárba nyerünk bepillantást az emlékgép segítségével.

Boldwin megnyalta kiszáradt szája szélét.

- És mi a másik variácó? - kérdezte.

- Az, hogy van lelkünk, amely független a testtôl. Újra és újra megszületik más testekben. Ez esetben a képernyôn látható jövô csak lehetôség. Csak a helyzetek, a próbatételek igazak, de nem kell ôket "szó szerint" venni. És ez hatalmas különbség! Tudjátok miért?

Guinn és Boldwin a fejüket csóválták.

- Ha az elsô eset igaz, és az emberiség megtudja magáról, hogy elôre meghatározott robotgép, valóban kitörhet az anarchia. Ha viszont bizonyítást nyer, hogy van lélek, és földi létének semmi más célja nincs, mint tanulni, nemesedni, élményeket szerezni, és szeretni - akkor a retteget anarchiátok helyett valami egész más is bekövetkezhet. Pozitív változás az emberiség viselkedésében.

- Ez azért nem ilyen egyértelmû... - vélte Boldwin.

- Lehet - vonta meg a vállát Cassel. - Mindenesetre fontosabb ezért aggódni, mint az Egyesült Államok hatalmáért.

A két "köpenyes" hallgatásba süllyedt. Kefe és Elle már átbeszélték ezt az egész témát reggel, mielôtt döntöttek volna arról, hogy elindulnak - így számukra semmi új nem hangzott el. Nyugodtan figyelhették Guinn és Boldwin gyötrôdését.

Mert a két férfi igenis szenvedett, mégpedig a döntés súlyától. Valószínûleg egész életükben hatalmas tömegek sorsáról határoztak - de most elôször fordult elô velük, hogy személyes sorsukat is érinti a döntés.

- És milyen módszerre gondoltál? - kérdezte Boldwin. Ô maga is meglepôdött a kérdésen. Mintha valaki más szólt volna a hangján. Nem is olyan rég még éles hangon kikelt volna magából, ellenezve mindenféle idôpocsékolást.

- Roppant egyszerû. Ha nincs lélek, akkor belepillanthatunk a jelenlegi életünkbe is: elôre ugorhatunk néhány napot, hónapot, egy-két évet. Látni fogjuk, mi történik velünk. Ha van lélek, akkor valószínûleg nem tehetjük meg ugyanezt.

- Valószínû, valószínû! - legyintett Guinn, majd egy zsebkendôvel megtörölte verítéktôl gyöngyözô homlokát. - Ebben az ügyben minden csak valószínû.

- Persze van másik módszer is. Párhuzamosan alkalmazhatjuk a kettôt. Be kell tekinteni két élet közé.

A szobában vágni lehetett a csendet.

- A... másvilágra? - kérdezte Guinn.

- Feltéve, ha van - bólintott Gubó.

- Nem lehet, hogy olyasmibe piszkálunk bele, ami...

- Ami nem a mi dolgunk? Na, a végén még tán nektek is fontos lesz megtudni, hogy van-e lélek. Mert tényleg nem mindegy, hogy mibe ártjuk magunkat.

- De... - hebegte Boldwin. - De hol találsz olyan ôrültet, aki vállalkozna minderre?...

- Mi nagyon szívesen - felelte Kefe. Elle is készségesen bólintott.

- Természetesen velem együtt - tette hozzá Cassel.

*

Amikor Gubó magához tért, csupa gondterhelt arcot látott maga körül. Gyorsan levette a fejérôl az emlékgép elektródáit, és izgatottan kérdezte:

- Na, mi történt?

- Semmi - tárta szét a karjait Boldwin. - És éppen ez az ôrjítô!

Cassel újból végignézett az arcokon, és most már valami mást is észrevett rajtuk. Szánakozást? Undort? Ijedtséget?

- Hé, harapófogóval kell kihúzom mindent? - kérdezte. - Mesélj már!

- Elôre vittelek két hetet - sóhajtotta a pszichológus. - Semmi eredmény. Két évet. Semmi. Tíz évet. Semmi. Száz évet. Semmi... Folytassam?

- Úgy érted, hogy... nem volt jövôm?

- Pontosan.

- Sötétség? Se kép, se hang?

- Nem - rázta a fejét a tudós. - Nem a szokásos vaksötétség, mint a zöldfülûeknél. Ezüstösen csillogott a képernyô.

- Hát akkor miért nem ezt mondod? - pattant föl mérgesen a fotelból Cassel.

A többiek meglepetten néztek rá.

- Miért, tudod, hogy ez mit jelent? - kérdezte Kefe.

- A fenét, én is most találkoztam elôször ezzel a jelenséggel. De ez más volt mint a többi, tehát biztosan jelent valamit. Múltam volt?

- Igen - bólintott Boldwin. - Belenéztünk a gyermekkorodba, sôt egy elôzô életedbe is.

- És a... másvilág?

- Semmi. Nagy feketeség. Meg akarod nézni?

Azzal a video kapcsolója felé nyúlt.

- Hagyd. Majd késôbb. Inkább most szeretnék látni valaki mást. Gondolkodóba ejtett ez az ezüstös csillogás...

Kefe szó nélkül leült a fotelba, és fejére tette az elektródákat.

*

Kefe lassabban tért magához a hipnózis után, mint Cassel. Még az ilyen apró dolgokban is meglátszott, hogy melyikôjüknek van nagyobb rutinja.

Már meg sem lepôdött, amikor gondterhelt arcok vették körül. Senki nem nézett a szemébe, mindenki magába mélyedt.

- Ugyanaz? - kérdezte.

- Érdekes - jegyezte meg az állát simogatva Gubó. - Felettébb érdekes. Majdnem ugyanazt tapasztaltuk, mint nálam. Egy eltérés volt.

- Micsoda?

- Nálad látszottak jelenetek egy eljövendô életedbôl. - vette át a szót Boldwin. - De csak apró felvillanások. Köztük ezüstös csillogás. Közel sem volt olyan tiszta és folyamatos a kép, mint bármelyik régebbi produkciód.

Kefe elgondolkodva vette le fejérôl az elektródákat, és föltápászkodott a fotelbôl.

- De ez hogy lehet? - értetlenkedett. - Régebben egész szériát csináltunk a vizsgálatokból. Felderítettük az egész közeljövôt, pontos részletekkel tudtam szolgálni! Éjjel-nappal vizsgáltátok az agyamat, meg Steve-ét, meg Piciét! Eltûnôben van a képességem?

A társaság ismét komor hallgatásba mélyedt. Guinn odalépett a videóhoz, és elindította az idôközben visszatekercselt felvételt. A képernyôn ezüstös csillogás jelent meg.

Kefe törte meg a csendet.

- Olyan történetet láttatok, ami a régi kísérletsorozatunkban is szerepelt?

- Igen - bólintott Boldwin. - Rutinból tudtam, hogy hová vigyelek az idôben. A Mars-utazásba néztünk bele.

- És szokás szerint megint egy másik részlet jött elô?

- Persze, egy másik. Mint mindig.

A képernyôn a szürkeséget feketeség váltotta fel. Egy darabig szótlanul bámulták, majd Cassel Elle-hez fordult.

- Leszel a következô?

A lány bólintott, és helyet foglalt a fotelben.

- Aztán ti jöttök - fordult Gubó a "köpenyesek" felé. Guinn és Boldwin ijedten pillantottak rá.

*

Az Elle-lel végzett kísérlet sem hozott semmi újat - csak a jövendô életébôl valamivel több jelenetet tudtak felidézni. De még nála sem sikerült olyan sokat, mint az oklahomai konferencia alanyainál, vagy éppen a CIA korábbi kísérleteinél.

Tartottak egy kis szünetet, hogy pihentessék az agyukat. Nem nagyon sikerült, mert természetesen nem tudtak témát váltani.

- Kefe, azelôtt sokkal tisztábban láttál a jövôbe? - kérdezte Elle.

- Persze. Összehasonlíthatatlanul tisztábban.

- Akkor azt is tudnod kell, mi lesz az emlékgép sorsa! Sikerül eltitkolni a jövôbelátást? Vagy nem, és kitör a pánik?

- Sajnos nem tudjuk - csóválta fejét a srác. - Olyan pánikot, ami kifejezetten a jövôbelátás miatt pattant volna ki, nem tapasztaltunk.

- Akkor nyert ügyünk van! - mosolygott Elle.

- Tenni kell valamit azért, hogy a jövô be is következzen - morogta Kefe. - Nem lehet ölbe tett kézzel ücsörögni.

- Meg aztán az is lehet - jegyezte meg Cassel, - hogy nem is az igazi jövôt látjuk... Na jó, inkább folytassuk a munkát.

*

- Tudtam, hogy ez lesz! - háborgott Boldwin, miközben háta mögött összefont kezekkel sétált föl-alá a belsô laborban. - Megint egy rakás kísérleti eredmény, és semmi logika! Semmi szabály! Nem lehet következtetést levonni. Mióta elkezdtük ezt a rohadt kutatást, mindig ez van!

- Na, ez azért egy kicsit túlzás! - próbálta csitítani Guinn.

- Szerintem is - bólintott Cassel. - Bennem kezd motoszkálni valami szabályszerûség.

- Ugyan micsoda? - kiáltotta Boldwin. - A közvetlen jövônknél nagyon gyenge felvillanásokat lehetett tapasztalni, vagy semmit. A felvillanások között hol feketeség, hol tompa ezüstös ragyogás. Eljövendô élet kinél van, kinél nincs - élesebben és gyengébben, ezüsttel, anélkül. Erre van neked szabályod?

- Lehet, hogy mindenkinek hite szerint - jegyezte meg halkan Guinn, inkább csak úgy magának mormogva. Boldwin döbbenten nézett rá, a szava is elakadt. Mintha egy új embert vett volna észre a szobában.

- Nyugi, nyugi! - emelte fel a kezét Gubó. - Igenis van ötletem, csak elhamarkodottnak tartanám máris levonni a következtetést. Meg kéne vizsgálnunk mindenkit.

A két "köpenyes" most rökönyödött csak meg igazán.

- Mindenkit? - hebegte Guinn.

- Úgy van.

- De hát akkor kitudódik...

- Nem feltétlenül - mondta egy általános iskolásoknak magyarázó tanár stílusában Chris. - Maga az alany sohasem tudja, mi történik vele a hipnózis alatt, hacsak mi utólag meg nem mondjuk neki.

- Ez nevetséges! - legyintett Guinn. - A valóraváltók már csak dacból is ellenségeskednek velünk. Nem fognak belemenni egy ilyen zsákbamacskába.

- Ha én kérem ôket, belemennek. Fôleg, ha még azt is hozzáteszem, hogy este mondok egy beszédet, amelyben mindent megmagyarázok.

- Ezt nem gondolhatod komolyan - állt meg a szoba közepén csípôre tett kézzel Boldwin. - Egy emelvényrôl akarod elmondani a féltve ôrzött titkot száz embernek?

Cassel nagyot sóhajtott, és fejcsóválva belesüppedt az egyik fotelbe.

- Ezek szerint még mindig nem látjátok át a helyzetet. Akkor elmagyarázom. Azért jöttem vissza, mert közös céljaink vannak. Egy: eldönteni, milyen körben tartsuk az információt arról, hogy lehetséges a jövôbe látni. Kettô: kitalálni, hogy hogyan és mennyire avatkozzunk bele a jövôbe a valóraváltás segítségével. Eddig stimmel?

A két köpenyes egyszerre bólintott.

- Bármit is találunk ki, ennek a birtoknak a falain belül mindenkit be kell avatni a tervünkbe - folytatta Gubó. - Egyrészt azért, mert valószínûleg szükségünk lesz minden valóraváltó segítségére. Másrészt azért, mert az eddigi módszeretek, az "osszd meg és uralkodj" már tarthatatlan. Eddig külön kis klikkeket hoztatok létre, mindegyik csoporttal más fajta kísérletet folytattatok, mindenki más-más szeletét ismerte a titkotoknak. Az egészet azonban senki nem láthatta át. Mi hárman most birtokába kerültünk a teljes képnek. A többiek sejtik ezt, és nehéz lenne bármit is hazudni azzal kapcsolatban, hogy miért folytattam itt aknamunkát, miért szöktem el, aztán miért jöttem most vissza. Ha gondolod, megpróbálhatsz este kiállni eléjük, és hazudni nekik - én nem vállalom. Mit akarsz: egy lázongó tömeget, aki eltipor benneteket és kitör a Laborból - vagy együttmûködô kollégákat? Ha látják, hogy mellétek álltam, és közös stratégiánk van, követni fognak minket. Égnek a vágytól, hogy értelmes célokra fordíthassák a képességeiket. És ha tényleg van közös stratégiánk, akkor bármit mondhatok este, semmi rossz nem csúszhat ki a számon, mert nincs már mitôl tartani. És ha nem vennétek észre, most éppen ezen a stratégián dolgozunk. Továbbra is akadályozni akarjátok a közös munkát, vagy folytathatjuk?

Guinn és Boldwin megilletôdötten bámultak maguk elé.

- Hát... - kezdte rekedt hangon Guinn. - Az attól függ, hogy mi a szándékod az Egyesült Államokkal...

- A pokolba az Egyesült Államokkal! - kiabálta Cassel. - Sokkal fontosabb dolgok forognak kockán! Olyan államalakulat fog itt létrejönni, ami az embereknek legjobb, és kész! Mi a fontosabb neked: az emberek jóléte, vagy a kormányzási forma?

Guinn teljesen magába zuhant. A többiek most vették csak észre, mennyire kikészült idegileg. Kínos csend telepedett rájuk. Kefe zavartan elfordult, majd odasúgta Elle-nek.

- Íme, a CIA egyik fônöke. Ez maradt az Egyesült Államokból.

Boldwin úgy érezte, ideje kezébe vennie az irányítást.

- Nos, legyen ahogy mondtad, Gubó. Igaz, kettes típusú emlékgépbôl csak egy van, de bevethetjük az összes régi készüléket is. Ugyanolyan adatbázist készítenek, csak a kettessel olvasva többet lehet kihozni belôle. Ha mindannyian vállaljuk a hipnotizálást, egyszerre öt helyen dolgozhatunk.

- Rendben - bólintott megkönnyebbülten Chris. - Hívjuk össze a többieket.

*

Az esti beszédre végül is nem sokkal éjfél elôtt került sor. Egész nap megállás nélkül dolgoztak, hogy mindenkire sor kerülhessen, és minél több információt szerezhessenek, hátha sikerül valamilyen következtetést levonni. Úgy tûnt, az esetek sorra igazolják Gubó feltevését, mert a férfi ahelyett, hogy fáradt volna, egyre vidámabb és élénkebb lett. Most is ô tûnt a legfrissebbnek a nagyteremben, amikor Guinnékkel együtt fellépett pódiumra.

A díszterem teljesen tele volt, a hátsó sorokban és oldalt még álltak is. A hallgatóság izgatottan pusmogva várt, ám egy pillanat alatt elcsendesedtek, amikor Cassel szólásra emelkedett.

- Nagyon örülök, hogy újra itt lehetek köztetek - kezdte Gubó. - Továbbá köszönöm a mai feszített tempójú együttmûködést. Rengeteget segítettetek. Ha minden igaz, akkor a kísérleti eredmények alapján jó néhány meglepetéssel tudok szolgálni.

- Ha röviden össze kéne foglalnom az elmúlt néhány napot, csak annyit mondanék: nagyon megérte. Odakint rengeteg olyan hatás ért, amellyel itt, a biztonságos kis fészkünkben sosem találkoztam volna. Ennek a kiruccanásnak az eredményeként találtam megoldást a legfôbb problémánkra: hogy mi is ez a vizualizáció, és mihez kezdjünk vele. Vajon mit vár tôlünk a világegyetem? Lehet, hogy a megoldás, amit találtam, nem jó. Sôt, valószínûleg újabb problémákat fog szülni, mint minden megoldás. Mindenesetre feltétlenül érdemes arra, hogy megosszam veletek, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Guinn és Boldwin csodálkozva összenéztek. Még Kefe és Elle is értetlenül ráncolták a homlokukat. Hát nem a jövôbelátásról lesz szó? Gubó észre sem vette a közjátékot, rendületlenül folytatta.

- Nem is olyan régen még éjszakába nyúló beszélgetéseket folytattunk kettesével, hármasával arról, hogy vajon miért vert vagy áldott meg minket az Úristen a valóraváltás tehetségével. Féltünk, nyomasztott a ránk ruházott hatalom. Szabadabbnak éreztük magunkat a többi embernél, és nem tudtunk mit kezdeni ezzel a szabadsággal.

- Aztán hamarosan újabb probléma merült fel: a jövôbelátás képessége. Az emlékgéppel ugyanis elôzô és eljövendô életbe is el lehet utazni. És erre bárki képes, nem csak mi, így aztán ez a probléma már az egész emberiség közös gondja.

A tömegen moraj futott végig. Érdekes volt nézni az arcokat, hogy kinek volt teljesen új a hír, és ki bólogatott mindent tudóan, mint akinek beigazolódott a sejtése. Guinnék kényelmetlenül fészkelôdtek a helyeiken. A tömeg azonban nem is törôdött velük, eszükbe sem jutott bekiabálni valamit. Sôt, hamar elcsendesedtek, mert érdekelte ôket a folytatás.

- Az egész hajsza ennek volt köszönhetô: azért üldöztek minket a tudósok, a politikusok és vérebeik, mert nem akarták, hogy rádöbbentsük a nagyvilágot erre a képességére. Hiszen akkor kiderülne, hogy az emberiség csak báb: a világegyetem nevû gépezet apró kis kiszámítható fogaskereke, amely nem rendelkezik szabad akarattal. Mindig azt teszi, amit a gépezet többi része meghatároz a számára. A sorsa elôre meg van írva egy Nagy Könyvben, ami ellen nem tehet semmit. Egyszerûen beteljesíti, és kész.

Síri csend uralkodott a teremben, egy pisszenést sem lehetett hallani. Minden szempár Casselre meredt.

- Ez a felismerés mindannyiunkat sokkolt. Olyannyira, hogy azon nyomban el is feledkeztünk az elôzô gondunkról: a valóraváltásról. Pedig néhány nappal korábban még nem a teljes determináltságtól rettegtünk, hanem éppen az ellenkezôjétôl: a túl nagy szabadságtól.

- Akkor most mi a probléma tulajdonképpen? Az, hogy szabadok vagyunk, vagy az, hogy determináltak? Nos, megint ennél az ôsi kérdésnél lyukadtunk ki. Véletlen lenne?

- Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek. A világegyetem rá akar vezetni minket valamire. Mégpedig szokás szerint a maga rejtélyes módján. Bizonyára ismeritek Einsteinnek azt a mondását, hogy Isten nem kockázik a világegyetemmel. Woody Allen ehhez hozzátette, hogy "viszont bújócskát játszik vele." Nos, ebben is van valami.

- A mai nap során mindenkit megvizsgáltunk. Legtöbbünknél a jövô helyén ezüstös köd csillog. Nincs ott semmi. A köpenyeseknek viszont nagyon is tisztán látszanak az eljövendô életei. Vagyis ez az ezüstös csillogás csak a valóraváltókra jellemzô tulajdonság. Közülük is csak azokra, akik már valóban valóraváltóvá fejlôdtek, vagyis a tehetségük felismerésétôl kemény tréningeken át eljutottak a valóság megváltoztatásáig. Ennek a folyamatnak az a "mellékterméke" - hogy eltünteti az illetô látható jövôjét.

A színpadon ülôk összenéztek. Kefe, Guinn és Boldwin kezdtek ráébredni Cassel szavainak igazságára. Egyedül Elle nem tudott "hozzászólni" a néma szemezéshez, hiszen ô nem ismerte a kísérleti alanyok valóraváltási hatékonyságát. A többiek azonban érezték, tudták, hogy ez a kulcs. Gubó megtalálta a szabályt!

- Amikor idekerültem a Laborba, hosszú ideig kellett várnom, míg egy másik ember is beköltözött ide, aki hasonló képességekkel rendelkezett. Aztán újabbak és újabbak jöttek - és a köztük lévô várakozási idô egyre csökkent. Most pedig? Nézzetek körül a teremben!

Azzal széles mozdulattal körbemutatott hallgatóin. Az emberek szót fogadtak neki, és fejüket tekergetve megnézték a többieket - valószínûleg teljesen más szemmel, mint eddig.

- A szökéssel az volt a célom, hogy minél több valóraváltót találjak, a Laboron kívül. Nem telt bele pár nap, és belebotlottam Elle-be.

A mondat közben a lányra mutatott. Valaki elismerôen füttyentett, mire kitört a röhögés. Elle elpirult, Gubó pedig rámosolygott. Valójában egyikôjük sem bánta a közjátékot - legalább oldódott a hangulat.

- Vajon mit jelent mindez? Hány és hány ember lehet még odakint, akiben megvan a csíra, csak még nem is tud róla? Lehet, hogy globálisan folytatódik ez a tendencia, és meg sem áll? De miért?

- Szerintem azért, mert a világegyetem nem szereti, ha megválaszolják az alapvetô kérdéseit. Az univerzum úgy látszik olyan, mint egy kisgyermek, aki csak addig játszik tisztességesen, amíg ô nyer - akkor aztán csalni kezd. Túlságosan közel kerültünk alapvetô kérdéseink megválaszolásához - ezért az univerzum megváltoztatta a játékszabályokat. Ezzel biztosítja magának azt a jogát, hogy továbbra is homályban hagyjon minket.

- Az emlékgép képernyôjén díszelgô jövôképek láttán azt mondhattuk volna: bizony, bizony, sajnos elôre determinált gépek vagyunk. Nincs szabad akaratunk. Egy felsôbb tudatszinten ki lehet számítani, mi lesz velünk ekkor és ekkor. Csakhogy mielôtt ezeket a következtetéseket levonhattuk volna - a jövôképek sorra kezdtek eltûnni a képernyôkrôl, és helyüket ezüstös csillogás váltotta fel. De csak a valóraváltóknál, akik képesek a jövô megváltoztatására. Ugyanakkor a valóraváltók száma rohamosan emelkedik.

- Mindezt lehet vizsgálni másik nézôpontból is. A jelenséget felfoghatjuk újabb evolúciós lépcsônek is, amikor a tudat átlépi az anyag korlátait. Mivel már nem determinál minket az anyag, többé nem vagyunk kiszámíthatóak - a jövônket végérvényesen a saját kezünkbe vettük.

- Csak remélni merem, hogy láncreakcióként az egész emberiség átesik ezen a változáson. De mi is ez a változás? Mit jelent az egyén számára? Nos, ezt a legjobban mi tudjuk, itt a Laborban. Egy utazást befelé: döbbenetes felismeréseket, gyötrôdést, kétségeket, újjászületést. Mire valaki eljut odáig, hogy valóraváltó lesz belôle, addigra szembenézett önmagával, és teljes felelôsséget vállalt a saját sorsáért. Átértékeli az egész életét, és nem hibáztatja többé a külsô körülményeket sorsának alakulásáért. Rájön, hogy ô a felelôs mindazért, ami vele valaha is történt, és történni fog.

- Ez a tudatosodás olyan szintjét jelentené az emberiség számára, ami alapvetôen megváltoztatná az életünk minôségét. Egész egyszerûen arról van szó, hogy a világegyetem szerint ennek most érkezett el az ideje. Nos, semmi értelme keresztbetennünk annak, ami elkerülhetetlen. Mivel a globális változáshoz az egyén személyiségfejlôdésén keresztül vezet az út, az javaslom, ne hozzuk nyilvánosságra, hogy az emlékgép alkalmas a jövô megjelenítésére. Sôt, minden megengedhetô eszközzel akadályozzuk meg a hír elterjedését. Erre minden egyes embernek magának kell rájönnie, és az egyén felelôssége, hogy mihez kezd a helyzettel. Aki érett a változásra, ahhoz úgyis oda fog találni valahogy a hír.

A beszédet csend fogadta. Mindenkit gondolkodóba ejtettek Gubó szavai.

Guinn arcán nyugodt mosoly áradt szét. Gyûrött vonásai kisimultak, és boldogan pillantott végig a tarka sokaságon. Olyan megoldás született, amit a megbízói elvártak - mégpedig Gubó önkéntes segítségével, amit pedig Boldwin jósolt meg elôre. Minden a tervek szerint történt - mégsem érezte úgy, hogy bárkit is manipulált volna, és ô vagy bárki más tartaná a kezében a láthatatlan madzagokat. Ezek a szempontok semmit sem számítottak többé. Azért örült a megoldásnak, mert egyetértett vele. Érezte, hogy így van jól minden, és nem is lehetne jobban.

- Nem tudok elképzelni egy olyan világot, ahol mindenki valóraváltó - kiabálta be valaki nézôk közül. - Az egyik pillanatban az egyik ember lenne bábu a másik kezében, aztán pedig megfordítva - attól függôen, hogy éppen melyikôjük gyakorolja a vizualizációt. Teljesen áttekinthetetlen lenne, hogy végül is ki kinek az akaratából cselekszik. Többé sosem lehetnénk biztosak benne, hogy szabadon cselekszünk, vagy éppen manipulál valaki.

- Ha belegondolsz, ez mindig is így volt - felelte Gubó. - Egymás sorsát határozzuk meg, egymás életének adunk értelmet. A tudományos felfogás szerint életünk szereplôit a véletlen sodorja utunkba. Nincs módunk megválasztani ôket, mint ahogy azt sem, hogy mikor és hova szülessünk, vagy hogy megszülessünk-e egyáltalán. A körülményeink adottak, és attól vagyunk szabadok, hogy egyedül rajtunk áll, mihez kezdünk ezekkel a körülményekkel. Csakhogy van egy bökkenô. Az én szempontomból nézve én vagyok szabad, és te vagy a körülmény, ha viszont téged kérdeznénk meg, éppen az ellenkezôjét állítanád. Hidd el, ha az egész világ valóraváltóvá válik, nem fog változni semmi, csak minden eggyel magasabb szintre helyezôdik át.

- Az is lehet, hogy mire mindenki átalakul, addigra egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben lehet majd használni ezt a képességet. Mégpedig azért, mert a világegyetem az élet pártján áll. Talán a valóraváltás is az atombombák sorsára jut majd. Mire az emberiség eljutott oda, hogy teljesen ki tudta volna irtani saját magát, addigra az intelligenciája is megnôtt annyira, hogy képtelen volt véghezvinni a pusztítást. Ha megszelidítjük a hasadó atommagok láncreakcióját, hasznos energiát nyerhetünk. Rá fogunk jönni arra is, hogyan tereljük a vizualizáció energiáját a megfelelô mederbe.

- Talán az az élet célja, hogy mi magunk is istenné váljunk, és világokat teremtsünk. Nem is sejtjük, mi lehet a hatása, ha egy egész bolygónyi ember együtt vizualizálja ugyanazt - hiszen még az egyéni valóraváltás szabályait sem ismerjük igazán. De azért egy-két dologra rájöttünk - és ezekhez a megfigyelésekhez én is hozzáadhatok néhány roppant figyelemre méltó adalékot.

A táblához sétált, és felrajzolt három sematikus emberalakot. Különbözô betûket írt alájuk: G-t, E-t és B-t.

- Számomra úgy kezdôdött az egész, hogy saját ötlettôl áthatva elhatároztam: elintézem, hogy az emlékgép nyilvánosságra kerüljön - mondta, és bekarikázta a G betûs embert. - Így akartam lehetôséget biztosítani a Laboron kívüli valóraváltók fölfedezésére. Aztán a tervezett szökésemet kezdtem alátámasztani: jeleneteket képzeltem el arról, amint élvezem a szabad életet. Meg voltam gyôzôdve róla, hogy mindezt szabad akaratomból teszem. Csakhogy ezzel egy idôben már Bittner professzor Elle Scottal karöltve dolgoztak megszólalásig hasonló jeleneteken.

Megállt egy pillanatra, és bekarikázta a B betûs alakot.

- Bittner ugyanis el akart csábítani Elle segítségével, és a maga oldalára állítani a Labor elleni harcában. Lehet, hogy akkor Bittner volt az, aki szabad akaratból cselekedett, Elle volt a naiv és ártatlan közremûködô, én pedig a bábu? Nem, mert még egy csavar van a történetben. Elle valóraváltó, és azzal a szándékkal indult útnak a hazájából, hogy tudjon meg minél többet a valóraváltásban rejlô lehetôségekrôl. Elle Bittnernél kezdte el felfejteni a szálakat, Bittner pedig összehozta velem. Vagyis a harmadik verzió szerint Elle az értelmi szerzô, és mi ketten voltunk bábok: Paul Bittner és én.

Ezzel bekarikázta az E betûs figurát.

- Mivel mindhárom verzió garantáltan kizárja egymást, nyilván valami másról van szó. Valószínûleg olyan akarat teljesedett be, amely a szereplôk akaratánál magasabb rendû. Vagyis a világegyetem úgy mûködik, hogy az elkerülhetetlen csomópontok mindenféleképpen bekövetkeznek - de ettôl függetlenül szükség van az egyéni kezdeményezésre is, hiszen valakinek meg kell tennie a szükséges lépéseket.

- Akinek ez a magyarázat nem tetszik, annak tudok szolgálni egy másikkal, amely talán válasz a vizualizáció furcsaságaira is. Lehet, hogy a vizualizáció is olyan, mint a szeretkezés: két ember kell hozzá.

A terem feszült csendjét halk kuncogás, vidám pusmogás törte meg. Gubó úgy érezte, itt az alkalom, hogy rátegyen még egy lapáttal, még akkor is, ha netán túl színpadiasra sikerül.

- Mi olyan meglepô ezen? - kérdezte mosolyogva. - Mindnyájan tudjuk, hogy mi hajtja elôre a világot, nem?

Azzal rákacsintott a közönségre. Megkönnyebbült nevetés tört elô a hallgatókból - még a köpenyesekbôl is.

- Bizony, csak a szeretet teremthet életet. Akkor miért ne lehetne így a vizualizációval történô teremtés esetében is? A misztikusok szerint kölcsönösen meghatározzuk egymás sorsát. Azért születünk újra és újra erre a földre, hogy kijavítsuk elôzô életeink hibáit, és tanuljunk. Ezért mindig olyan emberekkel találkozunk, olyan konfliktusokba keveredünk, amelyek a fejlôdésünket szolgálják. És ezek a helyzetek addig és addig ismétlôdnek meg velünk, amíg rá nem találunk a helyes megoldásra. Persze ez csak akkor mûködik, ha a hasonló sorsú emberek vonzzák egymást, mert csak így tudják beteljesíteni egymás karmáját. Némileg más fogalmazásban, de ugyanerrôl beszél a modern pszichológia is - természetesen elhagyva a lélekvándorlás és a karma fogalmát.

- Mi következik mindebbôl? Az, hogy senkit sem lehet manipulálni a vizualizációval. A vizualizált kép mindig meg fogja találni megfelelô alanyt, aki beteljesítheti az álmot. Az esemény bekövetkezése pedig manipulálni fogja azt a személyt is, aki a vizualizációt elkezdte. A megfelelô mértékben és elôjellel. A folyamat visszavág, mint egy bumeráng. Ha szeretetet adunk azt is kapunk vissza - ha viszont gyûlölködünk, ne csodálkozzunk, ha rosszra fordul a sorsunk.

Ismét hatásszünetet tartott, és végigpillantott társain. Úgy érezte, sikerült elérnie a kellô hatást.

- Azt javaslom, a háttérbôl figyeljük, amint az egész világ valóraváltóvá válik, és szeretettel segítsük szegény zöldfülûeket, hogy ne hozhassanak bajt magukra, és a világra. Ebben egyetértettünk a Labor vezetésével. Ha nektek is tetszik a közös stratégiánk, akkor segítsetek a megvalósításában. Én mindenesetre maradok, hogy részt vegyek benne. Köszönöm a figyelmeteket.

Leült az asztal mellé, a többiek közé. A terem tapsviharban tört ki - hosszú perceken keresztül, felállva éljenezték Gubót.

*

Az éljenzés partiba csapott át. Cassel ugyanis lement a színpadról a sorok közé, hogy személyesen is üdvözölje régi jó barátait. Persze mindenkivel beszélni akart, a körülötte tolongók sora pedig nem akart véget érni.

Aki nem férfit oda hozzá, az Elle-t faggatta. A lány meglepôdött, hogy majdnem ugyanakkora érdeklôdés mutatkozik iránta, mint Chris iránt. Ezt elôször annak tudta be, hogy egy ilyen zárt közösségben mindig nagy esemény egy új nô érkezése. Ô pedig, akárhogy is nézzük, jól menô fotómodell.

Aztán rájött, hogy más tényezôk ugyanekkora súllyal esnek a latba - és ennek nagyon örült. Egyáltalán nem csak a nôt nézték benne, hanem az elsô valóraváltót, aki nem tört össze képességeinek súlyától, nem szorult rá egy valóraváltó közösség lelki támogatására. Magától megtalálta élete értelmét, és annak megfelelôen cselekedett is. Talán a férfiak kétszeresen is tisztelték emiatt - éppen azért, mert "gyenge" nô volt.

Valaki italt hozott, majd a székeket is félrepakolták az útból, úgyhogy néhány perc múlva úgy érezhették magukat, mint valami állófogadáson. Elle roppantul élvezte az egészet, de ahogy múlt az idô, egyre gyakrabban tekingetett Chris felé. A férfi végül észrevette egyik pillantását, és intett neki, hogy mindjárt jön. Ennek ellenére jó húsz perccel késôbb sodródott csak mellé, kezében két pohár pezsgôvel. Az egyiket átnyújtotta a lánynak.

- Mi még nem is koccintottunk! - mondta neki.

- És mire igyunk? - kérdezte halványan mosolyogva a lány.

- Hogyhogy mire? - hökkent meg Cassel. - Rengeteg minden van, amire ihatunk!

- Nem tudom... Valahogy zavar valami. Talán az, hogy a CIA cinkosai lettünk. Tudunk a gyilkosságaikról, és nem teszünk semmit. Sôt, mostantól kéz a kézben együtt dolgozunk velük. Ôk üldöztek minket át a fél országon.

Chris zavartan a poharába bámult.

- Nem szívesen emlékeztetlek rá, de te Julia cinkosa vagy egy gyilkosságban. Aztán az egészet rám kented. És most itt állunk, és éppen koccintani készülünk. Minek felemlegetni ilyen dolgokat? Az akkori tudásszintjüknek megfelelôen cselekedtek, saját belátásuk szerint a lehetô legjobban. Nem az a kérdés, hogy mit csináltak annak idején, hanem az, hogy most hogyan vélekednek róla. Arról nem is beszélve, hogy egyszer valakinek abba kell hagynia a gyilkolászást.

Elle nem válaszolt.

- Én most megyek, és megkeresem ôket. Szeretnék velük is koccintani. Ha nem akarsz, ne gyere velem.

Cassel a kijelentése ellenére nem mozdult. Egyetlen lépést sem tett. Mindketten a poharukba bámultak.

- Rendben - rebegte Elle.

*

Hiába nyújtogatták a nyakukat, sehol sem találták Boldwint és Guinnt. Többen látták ôket elvonulni az irodájuk irányába, hát elhatározták, hogy megnézik ôket ott.

A folyosó teljesen üres és kihalt volt, ám az utolsó ajtó mögül zajok szûrôdtek ki. Mintha a telePC szólt volna. Ahogy közelebb értek, egyre biztosabbak lettek benne, hogy a két köpenyes telePC-zik. Node ilyenkor? Miért?

Boldwin és Guinn észre sem vették, hogy beléptek a szobába. Megtörten, elesetten bámulták az adást. Cassel értetlenül a képernyô felé fordította tekintetét.

- Bizonyítani is tudja az állítását? - kérdezte a riporter.

Másik kameraállás következett. A vendég székében David Kensit ült.

- Hogyne - felelte, és elôvett egy DVD lemezt. - Magammal hoztam egy felvételt a jövôrôl.