Az "Arrivals" kutatóhajó a megadott pályán, lassan közeledett a Z-104-es bolygó élénkzöld felszínéhez. Két utasa látszólag nyugalommal végezte az ilyenkor szokásos rutinmûveleteket, de mindkettôjükben ott bújkált a várakozás okozta feszültség.
- Találtál alkalmas helyet? - kérdezte Wyllis. Barna hajával, izmos testalkatával, fiatalos mozgásával kalandfilmek hôsére emlékeztetett. Kapitányi rangjához méltóan komoly volt és tekintélyt parancsoló.
- Két lehetôségünk van - válaszolta Axor, a társa, akiben 28 éves kora ellenére volt egy kis megtörtség. Homlokát gyakorta ráncok barázdálták végig, s ilyenkor távolba révedô tekintetébôl mérhetetlen szomorúság áradt.
- Igen?... - sürgette a kapitány.
- Szóval... két lehetôségünk van - folytatta Axor gyorsan, miközben vetett néhány pillantást a központi számítógép összesítô monitorára. Csak a 19E27 és 28NN17-es azonosítási pontokon tûnik szilárdnak a talaj. Ezeken kívül... ezeken kívül az egész bolygó szerkezete leginkább egy szivacshoz hasonlítható! - hadarta meglepetten, az éppen beérkezô adatokat kiértékelve. - Engem egy békebeli kocsonyára emlékeztet! Hallod, Wyllis?... Ilyennel még nem találkoztunk - hitetlenkedett.
Wyllis kapitány fejében sebesen kergették egymást a gondolatok.
Leült a számítógép elé s boszorkányos gyorsasággal futtatta le a leszállást ellenôrzô és optimalizáló programot. Néhány percig a monitoron megjelenô számokra meredt, s csöndesen mérlegelte a lehetôségeket.
- Nem kockáztathatjuk meg a hajó esetleges felborulását - közölte megfontoltan. Kezeit összekulcsolta, s szinte szótagolva folytatta: - Valamelyikünk lemegy a siklóval és elvégzi a szükséges méréseket.
E szavakat hosszú, nehéz csend követte.
- Én nem... még egyszer nem... NEM!! - akart tiltakozni Axor, de nem bírta kimondani. Ugyanaz a jeges érzés kerítette hatalmába, ugyanúgy elszorult a torka, mint akkor...
Wyllis ránézett, fürkészô szemei szinte beleláttak Axor gondolataiba.
Most, hogy egymással szemben álltak, még feltûnôbb volt a különbség kettejük között. A kapitány maga volt az erô, a kiegyensúlyozottság, míg társa most szánnivalóan elesettnek tûnt.
Sokáig álltak így, figyelve a másik szótlanságát. Ekkor Axorban felsejlett egy lehetôség, ami annyira kézenfekvô megoldásnak tûnt, hogy szinte jókedvre derült. Kihúzta magát, és elmosolyodott.
- Megyek - jelentette ki egyszerûen, s elindult, hogy magára vegye a szkafandert.
Mikor Axor után sziszegve bazáródott a zsilip ajtaja, a kapitány értetlenül megrázta a fejét, s a hirtelen változáson gondolkodva nekilátott a leszállás elôkészítésének.
Eközben a Földön, a 24. számú irányítóközpontban Robb és Senarr éppen róluk beszélgetett.
- Mi hír az "Arrivals" küldetésérôl? - kérdezte Sennar, kényelmesen hátradôlve puha foteljában.
- Most kaptam a jelentést arról, hogy elkezdték a leszállást - válaszolta Robb, s nagyot szívott erôs cigarettájából, majd a füstbodorba bámulva aggályosan folytatta: - Nem tudom, jó ötlet volt-e Axort küldeni. Tudod, mennyire megviselte az elôzô... elôvigyázatlanságunk. Mindenért magát okolja!
- Ne félj, itt biztosan nem talál semmit - hangzott a megnyugtatásnak szánt válasz.
- A bolygó légkörében található gázok területileg különbözô koncentrációja miatt nem alakulhatott ki élet. Ezért is esett rá a Környezetvédô Liga választása, jól tudod!
- Igen, de "AZ" a bolygó is lakatlannak tûnt - hûtötte le Rob.
Sennar láthatóan nyugtalan lett e kijelentéstôl. Szórakozottan kattingatta az öngyújtóját, majd bizakodva pontot tett a vita végére:
- Ne félj ettôl. Igaz, hogy Axor megváltozott,
de kétségkívül még mindig a legjobb
kutatónk. Ha pedig valami csoda folytán a Z-104-es
bolygón is lenne élet, légy nyugodt afelôl,
hogy ô megtalálja!
Axor már két hónapja dolgozott a bolygó felszínén, de a biszondák semmiféle életjelenséget nem mutattak. Wyllis kapitány az "Arrivals" fedélzetén egyre komorabbá vált az idô múlásával. Szeretett volna valami kiugró teljesítményt nyújtani feletteseinek, de úgy tûnt, hogy most ez nem sikerül.
Axor viszont titokban örült munkája eredménytelenségének, s elhatározta, hogy e küldetés befejeztével kilép a flottától. Sokáig érlelôdött e döntés, s talán már ezt az utat sem vállata volna, ha a Környezetvédô Liga nem ragaszkodik annyira hozzá.
- Csak tudnám, mi köze a Ligának az ûrrepüléshez - morfondírozott, miközben a szondák mûködését ellenôrizte.
Ám ekkor...
- Axor! Axor! AXOR!!!! - hallotta fülhallgatóján a kapitány kiáltását. - Nézd meg a hármas szondát! Talált valamit! TALÁLT VALAMIT!
Axor acélos szorítást érzett a mellében. Gépiesen elindult a mûszer felé, de a lábai meg-megcsuklottak. Képtelen volt elhinni, hogy ez újra megtörténhet, viszont a bioszonda információi egyértelmûen élet jelenlétére utaltak. A kijelzô több millió elemi funkciót mutatott a 19E27-es körzetben.
- A 19E27-es... várjunk csak! - gondolkodott. - De hiszen ott a sikló! De ott...
- Mi lesz már???! - csapott le rá a kapitány sürgetô hangja. - Hajlandó vagy végre elindulni??
- Várj, Wyllis! Itt valami félreértés lehet! ÉN OTT SZÁLLTAM LE A SIKLÓVAL! Az egész körzet nem nagyobb néhány száz méternél! Külön nevet is csak azért kapott, mert a bolygó többi anyagához képest szilárd réteg borítja. A terep sivár, akár egy betonkoporsó. OTT NEM LEHET ÉLET! - erôsködött Axor, szinte kiabálva az utolsó szavakat.
Néhány percig a rádióadó csak kietlen csöndet közvetített a két ember között. A kínos hallgatást végül a kapitány elkeseredett hangja törte meg:
- Axor... azért... nézd meg!
Szemei elôtt összefolyt minden. Hátán patakokban futott az izzadság, s kezei görcsös remegését sem tudta fékezni.
Lassan féltérdre ereszkedett. Hitetlenkedve bámult a bioszonda által többszázezerszeresen felnagyított képre.
OTT VOLTAK!
Piciny, üveghez hasonlítható kupolák alatt szabályos városokat pillantott meg: utcákat, lakóhelyül szolgáló épületeket, különös jármûveket. Meglátta e furcsa világ lakóit is: apró, játékfigurákra emlékeztetô lényeket, kik komikusnak tûnô rángatózó mozgással haladtak céljuk felé.
Axor döbbenten forgatta a vizuális keresô érzékelôjét, s az elsô után talált még néhány közösséget. Egész civilizáció egy alig öt méter sugarú körben!
Ezt nem bírta ép ésszel felfogni. Lassan leült, becsuktaszemeit s kavargó gondolatai elröpítették ôt ahhoz az eseményhez, ami a világhírt hozta számára két évvel ezelôtt.
Akkor még vidám, gondtalan ifjú volt, mikor az elsô felfedezése lázba hozta az emberiséget. Egy kis kutatóhajón volt gyakorló megfigyelô. Néhány társával beosztották ôt egy bioszondához. Hosszú hetek teltek el eseménytelenül, amikor feltûnt neki valami. Álmodni sem mert volna ekkora szerencsérôl. Ô, a tapasztalatlan, zöldfülû "ugróbéka" (mert ezt a nevet adták neki kiképzôi), ô fedezte fel elôször azt az apró pulzálást, ami fölött a többiek egyszerûen elsiklottak. Csupán apró, alig felismerhetô jelek voltak a szonda kijelzôjén.
Ennek ellenére bátortalanul megemlítette a hajó másodkapitányának, aki érdeklôdve ellenôrizte le állításának helyességét. Soha nem felejtette el, hogyan dagadt viharos ünnepléssé a kapitány hivatalos mosolya, mellyel bejelentette, hogy Axor L. Nore felfedezte az elsô földöntúli civilizációt.
Ezután az események megállíthatatlanul követték egymást.
Az elsô delegációt, mely kapcsolatot teremtett az Idegenekkel, Axor vezette, kit a nép már csak "Felfedezô"-ként ismert.
Hallatlanul megszerette ezt az új bolygót. Lakói, kik nem csak gondolataikaban, hanem alakjukban is emberekhez hasonlítottak, megálltak a fejlôdés azon fokán, ahol még nem volt káros a technika lélekölô embertelensége. Ôk még tudtak szeretni, sírni, nevetni. Tudtak figyelni a másikra, vígsztalták a szenvedôt, segítettek a rászorulón s ôszintén osztoztak boldog társaik örömében. Ôk még képesek voltak kilométereket gyalogolni azért, hogy beszívják egy erdô illatát, hogy lássák a színes pillangók táncát, s hallják a madarak csicsergését.
Axor irígyen nézte ôket, amint esténként
némán csodálják három holdjuk
ezüstösen csillogó fényét, miközben
arcukon mélységes nyugalom tükrözôdött.
Aztán jöttek a földi turisták. Elôször százanh, majd ezren, tízezren. Jöttek, s velük együtt belopózott e csodás világba minden lelki szenny, melyet az emberiség gondosan gyûjtögetett többszáz éven át, hogy méltó örökségként büszkén letegye ide: Ím, itt a MI féltett kincsünk!
Jöttek, s velük együtt megjelent a pénz, az önzés, a kábítószer és alkoholmámor, a földi erkölcs átlátszó leplével burkolva.
Jöttek, áramlottak a Föld ajándékai, s a kies bolygónak fél év kellett ahhoz, hogy érzô szívû lakói térdüket csapkodó idiótákká váljanak. Tarka virágaikat állataik elé vetették, majd állataikat a földiek elé, a vadászok nagy örömére.
Pillangóikból gyûjteményt csináltak, a mezôkön kocsmákat nyitottak. Kristálytiszta vizû folyóikon erômûveket építettek, hogy el tudják látni árammal a játék-kaszinókat.
S ekkor pontot tett a történelmük végére egy földi teherhajó, melynek leszállás közben felrobbant a nukleáris hajtómûve.
Wyllis kapitány tehetetlen dühében a hajó vezérlôasztalát ütötte.
- Axor, válaszolj! Hallod? VÁ-LA-SZOLJ! - ordította teljesen kivetkôzve magából. - Mi van ott lenn? MI VAN OTT LENN??? Találtál valamit? Válaszolj! VÁLASZOLJ!
Axor kezdte végre felfogni, hogy mi is történik. Agyába korbácsként csapott a kapitány üvöltözése. Egy mozdulattal kihúzta helyérôl a sisak hangszóróerôsítô-modulját, majd visszafordult az üvegkupolás városokat mutató bioszonda felé. Nézte a nyüzsgô kis lényeket, s közben lázas gondolatok cikáztak a fejében:
- Hát nem, nem fognak Benneteket is tönkre tenni! Nem jönnek majd ide komoly tudós urak, hogy kísérleti állatoknak használjanak fel Titeket! Nem fognak kíváncsi turisták naphosszat mikroszkópon keresztül bámulni Reátok, ellesve apró titkaitokat! Ezt én ígérem Nektek, a Felfedezô!
Axor szája hangtalanul mozogott. Hosszú percekbe telt, míg nyugalmat erôltetett magára. Visszacsatlakoztatta az erôsítômodult, majd hivatalos hangon így szólt:
- Axor a kapitánynak! Axor a kapitánynak! A hármas bioszonda információi sajnos tévesek. Elképzelhetô, hogy az itt tartózkodó sikló zavarta meg a mûködését. Munkám közben a kommunikációs rendszer egy idôre elnémult, valószínûleg az erôsítô érintkezési hibája miatt. Most elindulok vissza a hajóra a jelentést megírni. Adás befejezve!
Axor hazatért a fárasztó megbeszélésrôl. Rövid liftezés után belépett a 24. emeleti lakásának ajtaján. Letette a táskáját, s bekapcsolta a televíziót. A hûtôhöz ment, majd kényelmesen elhelyezkedett a fotelben s egy narancskoktélt iszogatva figyelni kezdte a közvetített mûsort.
A televízióban éppen ekkor kapcsolták a hírolvasó stúdiót, ahonnan egy csinos bemondónô jelentkezett, bájos hangon csacsogva:
- Kedves nézôim, elmondom az est legfontosabb hírét: Most jelentette a Környezetvédelmi Liga és a NASA, hogy együttmûködve sikerült megoldaniuk a nukleáris szemét és egyéb veszélyes anyagok már-már környezetünket fenyegetô problémáját.
Mint tudjuk, két hete ért vissza Wyllis kapitány és a Felfedezô a Z-104-es bolygóról, ahol kitartó munkával sem bukkantak élet nyomára. E tény lehetôséget adott arra, hogy a NASA vezetôi a múlt héten útnak indítsák azt a teherflottát, mely tegnap ért a Z-104-es bolygóhoz. Oda lerakodva már fel is robbantották az elsô veszélyes hulladékokat tartalmazó konténert, melyet további huszonnégy megsemmisítése követ. Ennek a jó hírnek a bejelentését a NASA és a Liga mára, a Természet Nemzetközi Napjára tartogatta.
Még Wyllis kapitány és a Felfedezô sem tudott útjának valódi céljáról, de most bizonyára ôk is örömmel hallgatják, hogy megfelelô helyet találtak a Földünket fenyegetô hulladékoknak...-
Axor döbbenten állt fel. A pohár kiesett a kezébôl, s ezer szilánkra tört a kis dohányzóasztalon. Elszürkült arccal s zavarodott szemekkel nézett a már vidám tánczenét sugárzó készülékre.
Egy kis ideig mozdulatlanul állt, újra és újra elsuttogva a bemondónô szavait, mjd kábán az ablakhoz lépett. Letekintett az utcára, hol a lámpák apró fényei megannyi tündöklô csillagra emlékeztették.
Fásultan körülnézett, s néhány másodperc múlva már csak az üveg éles csörömpölése hallatszott.