A HAMIS BOSZORKÁNYOKRÓL, VALAMINT HOGYAN, S MIKÉNT VÉDEKEZHETNI ELLENÜK


Vannak némely nôk, akik minden valódi, öröklött hatalom nélkül boszorkánynak tetszenek, ámbár mindössze utánzatai ezeknek. Álcájuk azonban annyira tökéletes, hogy még a legtapasztaltabb lovagot avagy inkvizítort is megtéveszthetik, a közönséges férfiakról nem is beszélve. Fô veszélyük pedig abban rejlik, hogy leggyakrabban maguk sem tudják, boszorkányságuk csupán álca, utánzat, melléktermék, akár a fénynek az árnyék. Cselekvéseik és megnyilvánulásaik majd mindenik esetben boszorkányokra vallanak, s némelykor többet is árthatnak az igaziaknál: a jó és rossz tudásának hiányában olyan súlyos bűnöket és következményeket idézhetnek elô, melyektôl a valódi boszorkány visszahôkölne.

Az ilyen utánzat azonban, hála a Fennvalónak, ritka, s még ritkább azon eset, hogy egy férfiember mellé szegôdve azt tartósan hatalmába kerítse - noha erre is van példa. A boszorkányokra jellemzô kvalitások: a függetlenség, makacsság, szereleméhség, etcetera, rájuk is jellemzôek, talán még valamivel fokozottabb mértékben is mint Lilyth lányainál; különleges képességeik éppoly szeszélyesen és hatásosan nyilvánulnak meg, s szépségben és kívánatosságban sem maradnak el a valódiak mögött. Mindezek a tulajdonságok azonban nem mélyrôl és bentrôl fakadnak: nem az örökkévalóságtól származnak, így nem is tartanak örökké és idô elôtt hervadásnak, romlásnak indulnak. Folytonos táplálékra, új és új termôtalajra, állandóan férfitestre van szükségük - ennek okáért pedig az álboszorkányok ragaszkodóbbak a férfiakhoz, s néha áldozatokra is képesek megszerzésükért vagy megtartásukért. Szerelem, testi szerelem nélkül ugyanis lefoszlik róluk az álca: báj, kedvesség, szépség, és elsorvadnak képességeik is, hiszen mindezek csak ebbôl, a hús csodálatos vétkébôl táplálkoznak.

A férfiak teste azonban, hála a Gondviselésnek, védekezik az ilyes művi boszorkányság ellen, ahogyan minden, ami él és érzékelését nem homályosítja el a tudat fénye, védekezik a betolakodóak és élôsdiek ellen. Itt tárul fel a különbség igazi és hamis boszorkány között és válik szét a valódi a vélt szenvedélytôl. Az elsô, káprázatos szeretkezések után ugyanis, látszólag minden ok nélkül, megváltozik a testiség gyönyöreinek íze, a férfi pedig egyre kevésbé kívánja az álboszorkányt. Okát ennek pedig nem tudhatja, mert továbbra is éppoly szeretetreméltónak, szépnek és kívánatosnak ítéli meg - tudatával; szeretkezni azonban már nem tud vele, s ha mégis igen, csupán kényszerű, lelketlen fizikai közösülésként, mely mámor helyett csalódást és keserű szájízt hagy maga után. A test, a szexus ugyanis érzi a kizsákmányolást, és ellene szegül annak, - ideig-óráig hajlandó a tudat parancsának engedelmeskedni, azonban kielégülést és örömet már nem nyújt.

Ennél a foknál pedig választás áll a férfiember elôtt: sorsára hagyja a romlásnak induló boszorkányutánzatot, megválik tôle és másokat enged áldozatául, vagy „lelkiismeretére" hallgatva karmaiban maradva ökörként húzza az igát, kényszerű szerelemben sorvasztva el testét-lelkét. Menekülést jelenthet még az is, ha az áldozatul esett férfi idônként megcsalja valamely más nôvel a műboszorkányt, és erôt merít az egészséges szeretkezésbôl - ilyenkor ugyanis könnyebben ellenáll a tudat kényszerének, a megcsalt utánzat pedig a hiány miatt elébb-utóbb távozik más préda után.

Ezért mondom hát: óvakodjatok azoktól a szeretett nôktôl, akikhez nem fűz testi kívánság; mert olyanok ôk, akár a kábító szerek és tisztátalan italok: rabjukká tesznek, holott élvezetet már nem találsz benne.



Vissza