A BOSZORKÁNYOKRÓL, ÉS A MÁJUSI SZERELEMRÔL


Néha, minden ok nélkül kinyílik az emberben a szerelem, akár egy rég nem öntözött, és porosodó virág; s az ilyen közhelyes állapotokban nincs más menedék, mint régi, bölcs írásokba kapaszkodni, vagy írástudóként mondatokkal védekezni, lefesteni az érzelmet, akár a hajdani scriptorok és kódexrajzolók. Mert nincs védelem, sem bölcs cinizmus, sem tapasztalat, mely megóvhatna a májusi szerelemtôl - talán az idô csupán, azonban bizonyosat errôl senki nem tud, s meglehet, matuzsálemként sincs erre védelem és menedék. A májusi szerelem, akár a boszorkányok, úgy jön, akár a tolvaj éjjel, s mikor már azt hisszük, rég túl vagyunk rajta; holott csak éppen rárakodott az érzésre minden kiábrándulás, és minden, mi nem szerelem, hogy aztán a tartógerenda elsô roppanására halomba dôljön az egész építmény. Ehhez az érzéshez nem hasonlítható semmi, az ellene való küzdelem pedig csak megerôsíti azt, akár a mesebeli sárkányt, melynek levágott feje helyett két másik nô nyomban, és még hevesebbé teszi azt. Az ilyen májusi szerelemben feltámad minden, s az elmúlt szerelem-csaták minden lovagiassága, megértése, gátlása és tartózkodása, valamint féktelensége, és gátlástalansága, számítása és cselvetése új életre kap. S hogy májusban jön, annak oka hogy májusban újul meg minden élô, májusban lemeztelenednek a karok és combok, s a külsô hôség ellen csak egy asszony forrósága lehet orvosság, vagy a boszorkányok szerelme - s jaj annak ki ezt nem találja meg, ahogyan elvész az is, ki megtalálja. Emlékek élednek ilyenkor, és volt szerelmek és szeretôk között bolyong az emlékezésbe fulladó elme. Meglehet, csak a kielégülés, az orgazmus a májusi szerelem tétje - ez azonban mindent elsöpör: madárlátta orgazmusok reménye lapít minden sarkon és minden nôi mosolyon; állati vágyakozás a szabadságra, és kétségbeesett keresése a kötelékeknek.

Ilyenkor, szerelemvirágzás idején pedig célt kap a képzelet, és újra meg újra felfedezi a Nôt, a nôket, akikkel valamikor nagyon jó volt - az irányított képzelet pedig megfeledkezik arról, hogy nem is volt annyira jó. Így térnek vissza évrôl évre a boszorkányok, május szövetségesei, és újra udvarol a férfi annak, akirôl évente lemondott, s aki évente lemondott róla, - visszatérnek a bűnök, és a bűnök színhelyei. Május van, szerelem, és észbontó boszorkányok mosolya - évrôl évre, újra, és újra kivirágzik a mindig tavalyi szerelem, melynek illata következô májusig tart. A hajdani szeretô idôtálló szépsége ilyenkor újra ragyogni kezd, s a megszokottá koptatott test kívánatosabbá válik, mint valaha, melynek holnapi birtoklásáért képes lemondani a férfi a ma gyönyörérôl is. A régi kedves gesztusai madárlátta emlékeket szabadítanak fel, a combok vonalai rég elfeledett szeretkezéseket idéznek meg, melyrôl már csak annyit tudunk: ma még jobb lehetne, s errôl a szeretkezésrôl eszünkbe jut minden birtokolt nô, és minden szeretkezés, kedvet kínálva arra, hogy mindezt újra átéljük vele, az újonnan megjelent pünkösdi boszorkánnyal, ki mindig egy és ugyanaz. Több ez mint öleléskényszer: minden létezô ölelést végigölelni kíván a test, és még a szerelem kellemetlenségei is a legmagasabb céloknak tűnnek - csak egyszer, még egyszer végigkínlódni az egészet, ölelni, szeretkezni a májusi boszorkánnyal, ahogyan az férfihez illik, beletemetkezni és kitölteni, szolgálni és szolgáltatni a szeretkezésben.

A többi csak mese, illúzió - májusban nincs más valóság és hatalom, mint a szerelemé és a boszorkányoké. Védekezni pedig nem lehet ellene. Hiszen csak május van, és kibomlanak az érzelmek, amelyek nemsokára felégetik önmagukat, kormot és pernyét hagyva hátra. És egyetlen szikrát, mely mindig, kiolthatatlanul megmarad jövôre.



Vissza