A BOSZORKÁNYOK UTOLSÓ SZERETKEZÉSE


Hiábavalóság minden, és hiúságoknak hiúsága - mondotta a prédikátor, és így van ez, mert minden, mi van, elmúlik, elmúlását pedig fájdalom kíséri. Az ember igen nehezen tud lemondani arról, minek részese volt, vagy egyáltalán nem, s ha megérti is a dolgok törvényeit, érzéseinek nem parancsolhat. Mindenek közül pedig kivált a szeretett személyek elvesztése okoz nagy fájdalmat, - mert az emlékezés életben tartja őket, s igazságtalannak tűnik annak elveszítése, mit valaha birtokoltunk.

Ezért van hát, hogy a boszorkányok szerelmének elvesztése tartós és maradandó, ha éppenséggel nem halálos sebet ejt az emberen. A veszteség tudatán túl, ölelésükhöz hozzászokik a test, mozdulataik otthonossá válnak és többé soha nem talál hasonló gyönyörre a férfi. Ugyanis, ahogyan a boszorkányok megismerésekor nem tudja a halandó, hogy határidôre méretett ki a szerelem, úgy az elválás pillanatában sem érzi, hogy végérvényes a veszteség - mert hiába keresi kétségbeesve minden nôben az elveszítettet, az többé nem található. A boszorkányok szerelme olyan, mint a tükör, mely csak a ráruházott szépséget, jót, és titkos kívánságokat ragyogja vissza - elmúltával mindez eltűnik, akár a tükörkép, ha kilépünk előle. Ennek ismerete nélkül meddô keresés, reménytelen bolyongás a férfi további útja - aki azonban átlát a dolgokon, gyakran alig képes elviselni az igazságot, mert az nem vigaszt, csupán magyarázatot nyújt.

Mivelhogy pedig húsból, és vérbôl teremtetett az ember, a boszorkányok szerelme kiváltképp a hús kívánsága és gyönyöre által bilincseli meg a halandót. A testi szerelem misztériuma a mégoly bölcs férfiak számára is átláthatatlan; s a férfiaknál még a közönséges nôk is többet tudnak errôl. A testi szerelem legfôbb úrnôi és ismerôi azonban a boszorkányok, akik számára nincs titok. Ôk ugyanis otthonosak a szeretkezésben, és ezek azok a pillanatok, mikor önmagukat adják: szeretkezéssel ugyanis senkinek nincs hatalma hazudni. Ilyenkor a halandó is megtapasztalhatja, de legalábbis érzi a teremtés gyönyörűségét és annak hatalmát - a boszorkányok pedig, ismerve minden titkos vágyakat, erôsséget és gyengét, ennek megfelelôen viselkednek. A férfierôbôl hatalmat merítenek, s ebbôl a hatalomból az aktus alatt valamennyi visszahárul a férfira is: imígyen pedig a testi és szellemi elégedettség, a kielégítettség és kielégítôség biztos tudata teszi pótolhatatlanná a boszorkányokat. Az így kapott, gyönyörrel párosult hatalom a férfit erôssé és vonzóvá teszi - azonban, mint minden gyönyör és minden hatalom, ez is rövidéletű, s a boszorkány elvesztésével tovatűnik.

Mindaz ugyanis, mit a férfi a boszorkánynak nyújthat, véges, és annak erejéhez képest igen csekély - s bár ô maga ezt nem veheti észre, egy idô után a boszorkány már nem kaphat újat tôle: vágyait kielégítve nem képes új és új tüzet gerjeszteni, és nincsen kiváltó szándék, mi a boszorkányt cselekvésre ösztökélné. Ekkor jön el a pillanat, mikor a boszorkány más férfit keres magának: az általa nyújtott boldogság pedig százannyi késôbbi kín és vágyakozás forrásává válik.

A végsô elválás elôtt azonban a boszorkány még egyszer, utoljára részesíti a férfit mindabban, amit csak testével megadhat neki. A boszorkányok utolsó szeretkezése során még a balga is betekintést nyerhet a földi szerelem minden mélységébe és magasságába; akkor és ott, egyszerre, minden kívánsága és vágya, még a meg nem fogalmazódtak is teljesülnek: kimeríthetetlen és véget nem érô forrást, uralhatatlan elemi erôt tapasztal meg a férfi. Az értelem ekkor már érzi, a gyönyör és a jó ilyen foka nem lehet fizetség nélkül, s a boszorkánynak célja van e nem embernek szánt és méretezett szeretkezéssel; az elszabadult ösztönök azonban letaglózzák és engedelmes eszközt formálnak belôle.

A boszorkányok végsô szeretkezését pedig soha többé nem lehet felejteni: erre ugyanis nemcsak az elme, de minden létezô érzék emlékezik, s még a férfikoron jóval túl is kínzó a kéz, a száj és a bôr emlékezése. Ez a szeretkezés válik az utolsó és legerôsebb láncszemmé a bilincsben, mellyel a boszorkány magához láncolja a férfit. Ehhez hasonló élményt többé más, mint a boszorkány, nem nyújthat; s még az is csak kivételes esetekben lenne rá képes: hiszen e szeretkezés egyedi és megismételhetetlen. A boszorkányok utolsó szeretkezését nem követheti legutolsó: egyszeri, és végérvényes, ahogyan szerelmük, és a boszorkányuk maguk is azok.



Vissza