A BOSZORKÁNYOK FELETTI URALOMRÓL


Igazat szólott hajdan Institoris mester, amikor azt állította, hogy a boszorkányok örömmel és készséggel hajlandók a közösülésre és igen szívesen mívelik a szeretkezést - azonban téved az, ki úgy gondolja, mindenkor és bárkivel hajlandóak erre. Mert bár a boszorkányok - és éppen ebben különböznek a közönséges asszonyoktól, valamint az álboszorkányoktól - gátak nélkül és maradéktalanul árasztják ki nôiességüket, ennek értékét is ismerik, minélfogva megválogatják azt, kiket érdemesítsenek erre. Mivelhogy pedig, mint mondottuk, a testiség mellett a hatalom a boszorkányok legfôbb stimulusa, megesik néha, hogy az utóbbi okából erényesebbek az orsolyás nôvéreknél, ha érdekük úgy kívánja, s ezzel jobban lenyűgôzhetik a férfit.

Ugyancsak különböznek Éva lányaitól abban is, hogy a boszorkányok nem odaadják magukat - a boszorkányok magukévá teszik a férfit. Eszközként használják, mely alkalmas a gyönyör szerzésére, s ezért van az, hogy a boszorkányok szerelme édesebb, és nagyobb kitartást ad - mert mesteri kezekben a legsilányabb szerszám is megnemesül és elvégzi munkáját. Az pedig kétségbevonhatatlan, hogy a boszorkányok urai, és mesterei a szeretkezésnek.

Mindazok a szerencsétlenek, avagy kiválasztottak, kik megismerhették a boszorkányok szerelmét, tudhatják: a boszorkányokat meghódítani nehéz és fáradságos munka. Véres vadászat és kegyetlen küzdelem után oldják meg övüket, mert harc a szerelem elôjátéka, s az erôhöz szokott boszorkányok nem adják ingyen magukat. És minél nagyobb az erôfeszítés, annál értékesebbé válik a boszorkány, a végsô zsákmány pedig busás és minden képzeletet felülmúló, melyet lehetetlen mégcsak érzékeltetni is. „Boldog ki nem próbálta még"- nyögte hajdanában egy boldogtalan poéta, ki szintén boszorkányáldozatként veszett oda, belehalva ebbe a szerelembe, romlásnak adva testét-lelkét.

Ezt a fajta szerelmet elnyerni nehéz - irányítani azonban lehetetlen, megtartani úgyszintén. Igen keveseknek adatott meg ez a lehetôség, és sohasem békés úton - pár boszorkánymesternek és néhány bölcs inkvizítornak sikerült csak, kik tudták, hogy meg kell ölniük magukban a vágyat ahhoz, hogy uralhassák a vágy tárgyát. Ez pedig nem emberi feladat, s az követheti csupán, ki a bölcsesség megszerzése mellett életével is leszámolni képes. Csak ha ez sikerül, uralhatja halandóként a boszorkány testét és vágyait, mert bár a boszorkány tudja hogy alulmaradt, és gyűlöli az ilyen férfit, két okból is kitart mellette, és el nem szakadhat tôle. Egyrészt a gyönyör láncolja hozzá, az egyetlen földi érzés, mely hatással van rájuk, - ez azonban nem lenne elegendô, ha nem élne bennük a lázadás, és a bosszú vágya, mely nem engedi eltávolodni: minél erôsebb a férfi, annál erôsebb a harc is, és nagyobbnak tűnik a majdani gyôzelem, melyet a boszorkány aratni kíván. Ennek a gyôzelemnek a reménye az, mely a boszorkányt leginkább a boszorkánymesterhez köti - s ezért van az is, hogy ennek a kapcsolatnak rendszerint csak az erôszakos halál vet véget, mert vagy egyiknek, vagy másiknak meg kell ölnie társát, hogy szabadulhasson e kényszerű kötelékbôl. Ez azonban, mint mondottuk, igen ritka, s az ilyen gyôzelem keserű és nincs benne elégtétel, sem kielégülés.



Vissza