A BOSZORKÁNYOK HALÁLÁRÓL


Institoris mesterrel hajdanában, majd késôbb, egészen napjainkig, számos boszorkány halálánál voltunk jelen, s nem egyet magunk idéztünk elô - a boszorkányok halálát azonban megszokni nem lehet, s minden egyes alkalommal újra megérintik a lelket, nyomot hagyva benne. Mert ahogyan a boszorkányok élete és szerelme sem emberre méretezett és éppen ezért gyakran rontást okoz, úgy haláluk is olyan, akár a természet elemeinek tombolása: felkavarnak és megráznak mindent maguk körül, az ebbôl származó következmények hatalmukba kerítik környezetüket, s csak lassan, vagy soha nem múlnak el.

Mindenekelôtt tudni kell, a boszorkányok mindenkor kétszer halnak meg az emberek számára. Elsôként akkor, mikor elvesztik hatalmukat, és megrendül boszorkányságuk, másodszor pedig a végzetük szerinti fizikai halállal. Ezek közül pedig a boszorkány számára az elsô az igazi halál, bár a második, a fizikai pusztulás érinti leginkább az embereket.

Boszorkányságuk halála pedig akkor következik be, mikor a férfiember, a szerelmen és a fájdalmon, valamint a késôbbi gyűlöleten túl, elfogadja a tényt, és lemond róluk, belenyugszik elvesztésükbe. Ettôl kezdve, a vágy, a szerelem és a gyűlölet megtartó ereje nélkül a boszorkány meghal, és kiég, elveszti létezésének értelmét. A beletörôdés az egyetlen fegyver, mi halálos sebet ejthet rajtuk: ugyanis létezésük legalább annyira a képzeletben, és vágyak világában gyökerezik, mint a hús-vér valóságban.

Ezen halál pillanata pedig elôreláthatatlan, s szinte észrevétlenül következik be. Egy napon a férfi, ki nem menekült a halálba, vagy nem ôrült bele kilátástalan szerelmébe, hirtelen rádöbben a valóságra, és higgadtan, végképp leírja a boszorkányt, lemond róla, mint csalóka illúzióról, melynek birtoklásáért többé nem harcol, és még emlékképeibôl is száműzi.

Ilyenkor pedig, a felismerés nyomán, a boszorkány végleges elvesztésekor olyan csendes, mély és mozdulatlan szomorúság száll a halandóra, amilyent talán csak saját halálának pillanatában érez majd. Ez a fajta szomorúság nem tart sokáig, de nyomai örökkétig megmaradnak, és többé már nem az a férfi, aki volt, mert megtanulta és megízlelte a legszeretettebb és legféltettebb dologról való lemondás ízét: kiüresítette életét és eltemette annak egy részét. Többé soha semmi nem juthat közel szívéhez, és terméketlen marad mindennemű szenvedéllyel szemben. A boszorkány magában hordozott képének megöléséhez önmaga egy részét kell elpusztítsa - ezért az, hogy igen kevesek képesek erre, s ritkán, vagy talán sohasem tudatos döntés eredménye ez; mintegy kiválasztottság, a kevesek számára.

Ennek megtörténte után a boszorkány teljesen ártalmatlanná válik az ilyen férfi számára, és sokkal kevésbé lesz veszélyes másokra is - ugyanis, mint leíratott, a boszorkányok éltetô eleme a hatalom és a szenvedély, s e kettô nélkül üressé válnak, és értelmetlenné létezésük. Ha egyetlen szeretô, egyetlen férfi fölött uralmukat vesztik, hatalmuk alapjaiban rendül meg, mert a teljesség birtoklása nélkül mit sem érnek a részek fölötti gyôzelmekkel.

Ismertem magam is olyan boszorkányt, ki szemem elôtt veszítette el hatalmát, és halt meg boszorkánysága. Úgy múlt el, akár a vihar, mely fákat dönt ki, vizeket áraszt és falvakat söpör el, majd egy pillanat múlva néma, embertelen csend és nyugalom marad helyén az elpusztított helyen. Felfoghatatlan, félelmetes és fenséges volt az elmúlás, és valamennyit belôle mindenki érzékelhetett, ki akkor közelében volt. Szépsége és vonzereje mit sem csorbult: ettôl kezdve azonban többé nem fordultak utána a férfiak, és láttán nem támadt föl bennük a megmagyarázhatatlan halálvágy. Valami hiányzott belôle, s ettôl fogva annyi volt csak, mint bármely más, kivételesen szép nô, avagy állat. Az elkövetkezôkben ô maga is kerülte a férfiak társaságát, és többé senki nem érintette meztelen testét: kihunyt, és magányosan, érzelmek nélkül élt tovább, mint aki kötelességét végzi, minden lázadás nélkül. A férfiemberek számára ezennel elmúlt: s csupán akkor támadt föl kísértô alakja egy kis idôre, mikor végérvényes, fizikai halála is bekövetkezett.

A végsô, testi elmúlás ugyanis a boszorkányoknál az összes emlékképek feltámadásával, és hajdani hatalmuk utolsó fellobbanásával jár. Nincs ez másként a közönséges halandók esetében sem - a boszorkányok halálakor azonban mindezt azok is érzik, akik halálukról nem szerezhettek tudomást, és sokkal erôsebb az érzés, mint bármely más teremtmény esetében. Néha, évtizedek múltán felriad álmából a férfi, és tenyerén érzi még a boszorkány mellei vonalának fájdalmas emlékét, teste pedig kimerült, akár a hajdani, pusztító szeretkezések után. Olyan élmény ez, mely néha még ölni is képes, és belehalhat az ember a valóság határát átlépô emlékezésbe. A boszorkányok halálának pillanatában az el- és felszabadult démoni hatalom, az érzelmeket és érzeteket lebilincselô erô még egyszer, utoljára átsöpör a földön, s egy kis idôre újra hatalmába kerít mindenkit, akihez a boszorkánynak valaha köze volt.

Aztán eltűnik nyomtalan: s többé már emléke sem fáj, csupán az idô, az elveszített és soha vissza nem térô boszorkányszerelem ideje rémlik fel egyre gyakrabban, a végsô elkerülhetetlen fele közeledve.



Vissza