Nem kell ahhoz a boszorkányok értôjének lenni: minden férfiember, ki nyitott szemmel és elmével élt a nôk mellett, tudhatja: mindenkor többre becsülik azok a gonoszságot, mint a kicsinyes rosszindulatot, s könnyebben nyer megbocsátást náluk a legnagyobb gonoszság, mint akár a legcsekélyebb rosszindulat. Így van ez, természetüktôl fogva, minden nôk között; a boszorkányok azonban különösképpen közel állnak, és külön vonzódnak a gonoszságra hajló emberekhez. Ennek pedig számos, és igen szerteágazó oka van, melyek ismerete nem az emberi elmére szabatott, mindazonáltal, úgy az egyházi, mint világi tudós emberek erre három magyarázatot látnak: Elsôbben is, a boszorkányok megérzik a gonosz szándékban a hasonlatosságot önmagukkal, mivelhogy alaptermészetük szerint maguk is gonoszságra és erkölcstelenségre termettek. Másodjára, ez elôbbi okából, könnyebben eligazodnak a gonosz szándékon, és jobban uralhatják azt, ahogyan az ember is jobban ismeri saját fegyverét, s lehetôség szerint azzal harcol, minek ismeri erejét. Harmadjára pedig, s nem utolsó sorban, a gonoszságban erô rejtezik, és sötét hatalom, míg a rosszindulat csupán a gyáva emberek fegyvere - márpedig, amint azt korábban megírtuk, nincs a hatalomnál nagyobb delejesség és vonzerô a boszorkányok számára. Minthogy azonban a boszorkányok útjai is elrendeltetettek, és Isten, valamint a természet törvényei bölcsek, ezen gonoszságkedvelésnek is megvan a maga gyengesége, és haszna az emberek számára. A két ellentétes irányú gonoszság ugyanis felôrli, és kioltja egymást, ha kellô hevességgel csap össze, s ahogyan tüzet tűzzel is lehet oltani, nem csupán vízzel, úgy emésztôdik el a gonoszság a boszorkányokon. Mert keresik ôk, és úgy vonják magukra a gonoszságot, mint magányos fa a mennykövet, s akaratlanul is oltalmat nyújtanak ezzel mások számára. Annak azonban, hogy a boszorkányok maguk is módfelett kedvelik, és mívelik a gonoszságot, ugyancsak mélyebb értelme van. Mindez ugyanis abban gyökerezik, hogy a boszorkányok nagyobbik része, kivált Azáél lányai, képtelenek az igazi hazugságra és mindenkor önmagukat nyújtják. Mint a lázadó angyalok leszármazottjai, megvetik és tökéletlennek tartják az embereket, részvét híján pedig a gonoszság ver gyökeret bennük, - de ahogyan az angyalok nem hazudhattak a teremtônek, úgy lányaik a földön sem képesek erre. Az emberekkel ellentétben, az angyali származású boszorkányok cselekedeteikkel és szerelmükkel nem hazudhatnak - csak a beszéd az, mely emberi találmányként módot ad nekük erre, mely vékony és igen átlátszó máz csupán, s ezért is hazudik az erre képes ember cselekedeteivel és magatartásával, sokszor öntudatlanul is. A boszorkányok esetében pedig éppen ez az a belsô, hideg ôszinteség, mely félrevezeti az ehhez nem szokott embert, ki a maga gondolkozáshoz híven mögöttes szándékot rejt, s ezen eltévelyedettsége miatt nem ismerheti meg a boszorkányokat. Az ôszinteségnek azonban sokkal fontosabb és hatalmasabb következménye van náluk: mivel bűnük eredendô, és nem szerzett, ôszinteségük pedig érinthetetlen, nem ismerik a megbánást, és lelkiismeret sem akadályozza ôket terveikben. Gonoszságuk mindenkor egyenes utat követ, és nem riad vissza semmi vakmerôségtôl. Ezért vetik meg kiváltképp a rosszindulatot és a sunyi aljasságot, mert az bizonyosan a gyengeség és hazugság jele. Rosszindulatot csak az táplál kebelén, ki egyenes úton célt nem érhet, s kinek sem ereje, sem bátorsága szembeszállni ellenével. A boszorkányok megvetése és utálata pedig akkora a rossszindulatúság iránt, hogy ha csak mód van rá, kerülik az ilyen embert, mert nem tartják méltónak gyűlöletükre sem. Ilyenformán, minthogy csak ritkán keresztezik egymás útjait, rosszindulat és gonoszság egyformán gyarapodhat egymás mellett - holott mindkettô gyűlöletes, utálatos, és elpusztítani való. A külömbség csak annyi, hogy míg egyik a bölcsesség, másik az értelem romlásából keletkezett; s ahogyan a csalán is megterem a tiszta és nemes földön és ganéjdombon egyaránt, úgy gyökereznek ezek az ôszinteségben és hazugságban. |