Tudatlanság, és téves a köznek azon hite, miszerint a boszorkányoknak macskák és baglyok a kedvenc állatai. Való igaz, sok boszorkány tart macskát - és ez érthetô, mert a macskák isteni eredetű és természetfeletti állatok - és némelyek baglyot is; azonban éppen így akadnak olyanok is, akik kutyát, másfajta madarat, avagy hüllôt tartanak otthonukban.

Ezen esetekben pedig, a hüllôk kivételével, mindenkor nagytestű, vagy harcias állatokról van szó, mert lényüknek nem felel meg az olyan állat, mely külsejében nem tükröz erôt és hatalmat. A boszorkányoknak igen kevés kivétellel mindenféle állat hűséges segítôtársául és cinkosául szegôdik, mivel az állatok, hozzájuk hasonlóan, ösztönös lények, s megérzik azt, ki hozzájuk hasonlóan cselekszik. Csupán a ló, a sólyom és a delfin az, mely tisztaságánál és férfitermészeténél fogva nem állhatja a boszorkányokat. Egyébiránt a boszorkányokban rejlô sötét, és célirányos erô bűvkörébe vonja az állatokat, és megbilincseli azok akaratát; falkavezérként, domináns egyedként uralkodik rajtuk, rendszerint felhasználva, feláldozva ôket céljai véghezviteléhez.

Mindennemű állatok közül pedig különösképpen a hüllôk, a ragadozó madarak és a kutyák azok melyek gyakran elôfordulnak társaságukban. A varangyos- és bármilyen béka, mely nedves és a földön mászik, a közös elemek, a föld és a víz révén kiválóan használható a gonosz praktikákban. A madarakat a szabadságvágy, és a gyilkolás ösztöne, vagy egyszerűen csak a prédát elejtôk kísérésének belsô parancsa szólítja melléjük.

Leginkább azonban a kutyák, s azok közül is a vadászkutyák vonzódnak hozzájuk, ezek ugyanis asztrális lények, melyek csak félig tartoznak a fizikai világhoz, s kiváltságos képességük, hogy akár a boszorkányok, egyaránt képesek mind fizikai, mind asztrális képességeiket használni. Elôre megérzik a halált, a veszedelmet, és gazdájuk hangulatváltozásait - ráadásul pedig hajlamosak a fajtalankodásra, melyet a kecskebakon és papagájon kívűl más teremtett állat nem igen mível.

Azon boszorkányok, kik maguk mellett bármilyen állatot tartanak, rendszerint emberként kezelik ôket - amivel egyrészt az oktalan állatot emelik emberi rangra, másrészt az emberi természetet fokozzák állati szintre. Ezek az állatok egy tálból esznek a boszorkánnyal, és egy ágyban alszanak vele. A közösen végzett létfunkciók révén pedig a boszorkány kisugárzása által valóban különös képességeket kapnak, és örömest beilleszkednek az emberi viselkedésbe - mindazonáltal, vadságuk mellett megôrzik azt a feltétlen engedelmességet és hűséget, ami az emberre nem jellemzô. Mindezt pedig azért, mert mint a boszorkányok jobb ismerôi, tudatában vannak azok hatalmának és ismerik félelmeik forrását.

Igen sokan a bölcsebb és ennélfogva veszedelmesebb boszorkányok közül megfosztják nemüktôl állataikat, aminek három oka is van. Egyrészt a nemi öröm olyan kiváltság, mely az erôsebbet, s ez esetben csak a boszorkányt illeti meg; másrészt a termékenység irritálja a boszorkányokat, mint olyan varázserô, amelytôl megfosztattak. Harmadrészt pedig a nemétôl megfosztott állat androgünné válik, mely isteni sajátosság, s így válik eggyé az állat testében a két princípium kihagyva a közbensô, esendô és gyengeségekkel teli emberi létet. Az ilyen állat hatalmasabbá, erôsebbé és kegyetlenebbé válik - önálló értelem nélkül azonban kormányozhatóvá, feltétlen szolgálójává válik úrnôjének, és félelmetes fegyverré kezében. Az igen erôs és tapasztalt, vörösmágiában jártas boszorkányok ilyenkor incubusokat és succubusokat formálnak belôlük, melyekkel embereket gyötörhetnek és hajthatnak hatalmukba. Ahhoz azonban, hogy ez megtörténhessen, a fizikai állattal tisztelettel és kedvességgel kell bánni - ezért van hát, hogy némelyik boszorkány rá nem jellemzô módon gyöngéd állata iránt.

A megszokott, és használt állat elvesztése pedig mindenkor különleges fájdalmat okoz a boszorkánynak; az incubussá vagy succubussá alakított állat halála pedig rendszerint a boszorkány hatalmának gyengülését, annak közelgô vesztét jelzi. A boszorkány hatalmának elvesztése pedig a maga során átalakulást, igen sokszor veszettséget eredményez az állatoknál - értelem és vezérlô erô nélkül öncélúan dühöngô fenevadakká válnak, míg saját gonoszságuk elemészti ôket. Az ilyen állatokat pedig, miután megölték, tűzzel kell elemészteni, mint hajdan gazdáikat, hogy imígyen megtisztulva rontást ne hozhassanak fajtársaikra.