A BOSZORKÁNYOKRA VALÓ EMLÉKEZÉSRÔL


Ezernégyszáznyolcvannégy karácsonyán Bréma környékén méz- és virágesô hullott. Ezerötszáztízben, ugyanekkor, Madridban kilencvennyolc boszorkányt égettek el egy autódafén a város fôterén. Kétszázhuszonhárom évvel késôbb, a szentestén Pétervár felett tüzes szekereket láttak, utánuk pedig napokig sűrű füstköd szállta meg a környéket. A mormon prédikátorok ezernyolcszázötven karácsonyára jósolták meg a világvégét, ezerkilencszázhetvennégy karácsonyán pedig mindezen történések összefoglalójaként, s a továbbiak eredôjeként megszületett egy lány, - melyet Institorissal további húsz év múlva, karácsony napján ismertünk fel ama boszorkány képében, mellyel ötszáztíz évvel korábban, Bréma mellett inkvizítorokként szembesültünk.

Furcsák, de nem rendkívűliek az események, amelyek a boszorkányokat, és azok eljövetelét övezik. Az analógiák soráról már szólottunk, s e tények is odatartoznak. Ami annál különösebb, hogy a boszorkány felismerésének pillanatában tudtuk az említett történéseket, noha a brémai eset kivételével nem értesültünk róluk. Mindez pedig azért van, mert halandóknak a boszorkányok földi mivoltáról nincsenek emlékeik - személyükre emlékezve kitágul a világ, a történések súlytalanná és egyetemessé válnak, mindennek mindenhez köze lesz és hajmeresztô analógiák sorakoznak fel. Egy boszorkány szôkesége sosem lehet más mint búzamezô, csókja méz és tej, mosolya nyári zápor - tanúk erre az általuk mindenkor veszélyeztett költôk emlékezései. Fizikai alkatára képszerűen emlékezni lehetetlenség, hiszen amit annak láttunk és öleltünk, mindössze álca volt, ami az emlékezetet nem képes becsapni: s az elôhívásnál csupán képzeteink lenyomatára bukkanunk - avagy, ha testét különösen jól ismertük, és szerelem fűzött hozzá, testének egyes részeit torzóként viseljük memóriánkban. Ezért képtelenek a festôk és szobrászok boszorkányokat festeni avagy mintázni; ábrázolásuk csak elvont, absztrakt formában lehetséges, ahogyan a zene is csak ismerôs utánérzéseket képes életre kelteni velük kapcsolatban. A boszorkányokról beszélni, őket megidézni ezért kiváltképpen nehéz - s ezen nyugszik hatalmuk is, mert a leggazdagabb fantáziát és legszorgalmasabb elmét is bilincsbe veri a megismerés tilalma. Megismerni valamit ugyanis annyi, mint uralni - kimondani, leírni pedig mágia, és birtokbavétel. Ahogyan pedig a boszorkányok soha nem uralhatók teljességgel, úgy a róluk maradt emlékek is töredékesek és csak hasonlatok formájában jelennek meg.

Ezek az emlékképek azonban egyúttal nyomravezetô jelek, mintegy titkos térképei a boszorkányok természetének, s az értô számára feltárhatják azon megfeleléseket, melyek által megismerhetô, s így kordában tartható lényegük, továbbá valódi szándékairól és érzéseirôl is képet kaphatunk. Egy boszorkány fenekére emlékezni nem lehet, de az arra simuló farmernadrág íve elevenen él, s még a kéz is emlékezik; néha pedig egy soha észre nem vett mozdulatban találunk rá a történtek eredôjére. És ugyanakkor, ezen jelenések magukba foglalnak mindent, mi ezekkel összefügg: a fenékre simuló nadrággal egyidôben jelen van minden valaha látott amfora, farmer-reklám, és szeretkezés - mindez végtelen sorban, egyszerre. Az emlékezésnek ez a formája, amely a boszorkányok kapcsán fordul elô, s mely szinte elviselhetetlen, mert az ember megszokta a szelektálást, másként csupán bizonyos füvek, gombák és szerek elfogyasztása után tapasztalható, melynek okából utóbbiak tudattágítónak neveztetnek - bár mindössze az elfekvô emlékképek jelennek meg összeségükben, szokatlan élességben, mi hallucinációhoz vezet. Ezen növények pedig, úgymint a beléndek, nadragulya, csattanó maszlag, légyölô galóca, mák és trombitavirág, valamint mások is, a boszorkányokhoz tartoznak, s részei fegyvertáruknak, akár azon növények, melyekkel a férfiasságot erôsítik meg és hajtják szolgálatukba.

Ugyanakkor azonban, a boszorkányokra nem emlékezni sem lehet: azon dolgok ugyanis, melyek eszünkbe jutnak róluk, fordítva is működnek, s minduntalan felidézik emléküket. Néha egy madár röptérôl hasít belénk az emlékezés a csók ízére, máskor egy-egy szín, hang, avagy illat vezet vissza hozzájuk: megszámlálhatatlanok, és kiismerhetetlenek az emlékképek eredôi.



Vissza