Az igazgató Bourbon-korabeli székében terpeszkedve dühödten bámulta az elõtte álló megviselt külsejû férfit. Nem tudta eldönteni, hogy õrülttel, vagy megszállottal van-e dolga. Átkozta magát, hogy engedett titkárja kérésének. A férfi közelebb lépett hozzá, átható tekintete szinte odaszögezte a székhez. Könyörögve nyújtotta felé az ütött-kopott aktatáskát, amit a kezében szorongatott.
- Megmondtam, hogy nem - ugrott talpra az igazgató. - Mi nem foglalkozunk ilyen találmányokkal - sziszegte.
- De uram, higgyen nekem - mondta a férfi. - ilyen lehetõség csak egyszer adatik meg az életben. Nekem is, és önnek is. Ez egy bomba üzlet! Érti...
- Kérem most már elég! Távozzon - fojtotta belé a szót, az igazgató.
- No jó - morogta reményt vesztetten a férfi, - de azért itt hagyom a készüléket, próbálja ki. Legalább próbálja ki! - fogta könyörgõre a dolgot - Csak az ön üzeme képes nagy szériában elõállítani. Itt hagyom, majd eljövök érte - folytatta, és kihátrált az irodából.
- Mr. Jeff - nyomta az igazgató a személyhívó gombját, - tulajdonképpen mit gondol ön magáról, hogy ilyen hülyéket küld a nyakamra? Elegem van a megérzéseibõl. Most pedig elmegyek, szóljon a sofõrnek.
- Igenis uram, elnézését kérem- válaszolt a titkár alázatosan.
A 21. század lényeges fejlõdést hozott a tudomány és a technika területén. A környezõ bolygók betelepítése lassan elkezdõdött, ennek hatására a szociális körülmények sokat javultak a Földön. Az anyagi és társadalmi különbségek megmaradtak, mivel az ember mégiscsak ember maradt.
John takarító volt. Mégpedig nem is akármilyen. Az igazgató irodájának egyedüli rendbentartója. Nem volt egyszerû ezt az állást megkapni, de megtartani sem. Itt nem lehetett gépeket alkalmazni, mert a szoba nem is irodára, hanem múzeumra hasonlított. A helyiség tele volt felbecsülhetetlen értékû mûkincsekkel. Miután az igazgató távozott, John elkezdhette aznapi munkáját, ezt az unalmas egyhangú robotot.
John tipikus kisember volt, úgy jellemében, mint alkatában. Negyvennyolc éves, kopa-szodó, puhány figura. Egy szürke pont a szürke háttérben. A maga módján meg volt elégedve azzal, amit az élettõl kapott. Egyedül élt, de nem volt magányos. Az önmaga teremtette világban minden a helyén volt, és napról-napra ismétlõdött.
Az iroda nem volt túl nagy, de agyonzsúfolt lévén Johnnak három-négy órájába került, mire mindennel végzett. Lelkiismeretesen dolgozott, még a legapróbb porszemet is eltüntette, mert a fõnök igy kívánta. Már majdnem elkészült, mikor rábukkant a táskára.
- Egyszerû, olcsó aktatáska, ez nem lehet a fõnöké - állapította meg. - Biztos valamelyik ügyfél felejtette itt.
Több mint húsz éve dolgozott már itt, de még soha nem talált idegen tárgyat az irodában.
- Meg kellene nézni, mi van benne. Talán bomba. Bomba nem lehet, az új biztonsági rendszert lehetetlen kijátszani - töprengett.
Mikor végzett a takarítással, tekintete újra a táskára tévedt. Gyors mozdulattal felkapta a szõnyegrõl és az asztalra tette. Nagy nehezen legyûrte félelmét a kiváncsíság, felpattintotta a zárat.
Nem történt semmi.
Kinyitotta. A táska tetejében egy monitor, az aljában egy számítógép klaviatúra volt beszerelve. A klaviatúra mellett különös alakú fejhallgató és néhány DISC kapott helyet. John agyában lázasan kergették egymást a gondolatok. Nem tudta mit tegyen, végül összeszedte minden bátorságát, és behelyezte az egyik DISC-et. A képernyõ kivilágosodott, ismeretlen arc nézett szembe vele.
- Köszönöm uram, hogy mégis kipróbálja a készülékemet - kezdte el az ismeretlen, - higgye el nem fog csalódni benne.
- Ez egy manipulátor - folytatta - több mint egy quadro háromdimenziós varázs. Ezzel a készülékkel megvalósíthatja elérhetetlen álmait, vágyait, bármit kipróbálhat, minden olyan lesz, mint a valóság. Ha ezt a csodát sorozatban tudjuk gyártani, mi leszünk a világ leggazdagabb emberei. Én adom a találmányomat és szaktudásomat, ön pedig finanszírozza a sorozatgyártást. Gondolja meg kérem!
A monitorról eltünt az ismeretlen arc, helyette a következõ utasítás jelent meg:
- Kérem tegye fel a fejhallgatót!
John automatikusan engedelmeskedett.
- Köszöntöm az álmok birodalmában! - üdvözölte egy kellemes nõi hang. - Ajánlatom: tengeri utazás. De bármit választhat, amíg fantáziája engedi. Itt minden megvalósítható, és úgy marad meg emlékezetében, mintha valóság lett volna. A gép adja a hátteret, a programot az ön agyhullámai vezérlik, ezért a készüléket idõkóddal láttuk el. Miután választott, csak ennek behelyezésével indíthatja el a gépet. A program ideje max: 60 perc.
John izgatottsága nõttön-nõtt, megkereste a kódolót és a helyére illesztette. Különös bizsergést érzett a tarkójában, majd elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért, a trópusi nap vakító sugarai bombázták testét, s meleg szellõ lengte körül. Egy luxushajó tatján terpeszkedett, mellette napbarnítotott emberek, csodálatos nõk.
John dermedten tekingetett maga köré. A tenger és az égbolt végtelen kékje szinte megrészegítette. Sokáig gyönyörködött a hullámokban. Ismét körülnézett. Csinos kreol szépséget pillantott meg a napsütötte forgatagban.
- Bárcsak az enyém lehetne - gondolta vágyakozva. Ekkor a lány elindult feléje.
- Helló fiúka, ugye nem zavarlak ? - duruzsolta, majd az ölébe telepedett, és szorosan átölelte.
Valami kattant, a látomás eltünt. John ismét az irodában találta magát.
- E... ez nem igaz, ilyen nincs - motyogta maga elé.
- John... John... - hallatszott az ajtó felõl. - Végzett már?
John feleszmélt édes révületébõl. A biztonsági õr lépteit hallotta közeledni. Hirtelen érett meg benne az elhatározás, gyorsan összecsukta a táskát és a szerszámai közé rejtette.
- Holnap reggel visszahozom - nyugtatta lelkiismeretét.
- Készen vagyok, már megyek is - válaszolta a belépõ õrnek. Elindult kifelé, döbbenten tapasztalta, hogy milyen nyugodt. Soha nem vétett az írott és íratlan szabályok ellen, a légynek sem tudott volna ártani. De most úgy érezte, nem lehet kihagyni, történjék bármi.
A hazafelé vezetõ út végtelenül hosszúnak tünt, a külvilágott szinte nem is érzékelte. Alig várta, hogy újra kinyithassa a táskát. Le sem vette a kabátját, úgy ült a monitor elé. Az éjszaka folyamán sorra próbálta a lehetõségeket. Másnap reggel visszavitte a készüléket, de senki sem kereste.
Így hát este újra az övé volt. Ez igy ment napról-napra, egyre fáradtabb és nyúzottabb lett. Szinte alig aludt, s alig evett. Minden idejét álmai csalóka beteljesülésének szentelte. Eltelt egy hónap és már nem tudott gátat szabni vágyainak. Ki-ki maradozott munkahelyérõl, mig végül teljesen eltûnt.
- Már több mint egy hete nem láttam ezt a Johnt - mérgelõdött Jeff, a titkár. - Kerítsék elõ, vagy vegyenek fel mást helyette.
- A fõnök is tombol valami hülye feltaláló miatt, aki állandóan zaklatja, már a lakásán is.
- Igen uram, elõkerítjük Johnt - válaszolt a gondnok. - Megjegyzem telefonon már megpróbáltam elérni, de senki nem veszi fel a kagylót.
- Akkor menjen el hozzá! - zárta le a beszélgetést a titkár.
A gondnok még aznap elment John lakására, de hiába csengetett, senki nem nyitott ajtót neki. A szomszédoknál is érdeklõdött. Végül komolyan aggódni kezdett. Megkereste a házfelügyelõt. Kinyittatta vele a lakás ajtaját.
Bent nehéz édeskés bûz terjengett. Johnt egy fotelban találták meg. Halott volt.
Fején fejhallgató, kezében valamiféle kódóló. Összeaszott arcán a beteljesülés félreérhetetlen mosolya. Elõtte, táskába épített számítógép-szerû szerkezet, amely halkan zümmögött.