|
11
– Attól tartok –
mondom Sigfridnek –, hogy nem lesz valami termékeny szeánsz ez a mostani.
Egyszerűen ki vagyok merülve. Szexuálisan, ha érted, hogy mire gondolok.
– Természetesen értem, hogy mire gondolsz.
– Akkor nem kell tovább magyaráznom.
– Emlékszel valamelyik álmodra, Bob?
Összerándulok a heverőn. Természetesen emlékszem
egyre vagy kettőre. – Nem – mondom. Sigfrid állandóan azzal nyaggat, hogy
meséljem el neki az álmaimat, és ez egyáltalán nincs az ínyemre.
Amikor először indítványozta, azt mondtam neki,
hogy nemigen szoktam álmodni. – Gondolom, Bob, tudod – magyarázta
türelmesen –, hogy mindenki szokott álmodni. Lehet, hogy éber állapotban
nem emlékszel vissza rá, de fel tudod idézni, ha próbálod.
– Én ugyan nem. Te igen, mert gép vagy.
– Tudom, hogy gép vagyok, Bob, de most nem rólam
van szó. Benne vagy egy kísérletben? – Mondjuk rá.
– Nem lesz nehéz. Tarts mindig készen egy ceruzát
és egy darab papírt az ágyad mellett. Mihelyt felébredsz, írd le, ami
eszedbe jut. – De én soha semmire nem emlékszem
abból, amit álmodtam. – Azt hiszem, Bob, akkor is
érdemes volna kipróbálnod, amit mondok. Jó, hát
kipróbáltam. És tudják, mi történt? Az hogy a végén tényleg kezdtem
emlékezni az álmaimra. Eleinte csak apró részletekre. Akkor aztán leírtam
őket, és néha el is meséltem Sigfridnek, amitől olyan boldog lett, hogy
csak! Egyszerűen imádta az álmokat. Ami engem
illet, én nem sok értelmét láttam az egésznek… Legalábbis eleinte. De
aztán történt valami, ami hívő keresztényt faragott belőlem.
Egyik reggel olyan kellemetlen és olyan valószerű
álomból ébredtem, hogy néhány pillanatig azt hittem, csakugyan megtörtént
eseményről van szó. Olyan borzasztó volt, hogy alig mertem elhinni, hogy
csak egy álom az egész. Annyira megrázott hogy amilyen gyorsan csak
tudtam, elkezdtem leírni minden apró kis részletet, amire vissza tudtam
emlékezni. Akkor jött egy P-fon-hívás. Felvettem a kagylót, és képzeljék
csak el, egy percig ha beszéltem, de közben minden kiment a fejemből. Nem
emlékeztem a világon semmire. Egészen addig, míg meg nem néztem az
irományomat. Akkor aztán beugrott az egész megint.
Mit ad isten, egy-két napra rá meglátogattam Sigfridet, és akkorára megint
mindent elfelejtettem! Mintha az egész meg se történt volna. Hanem a
papírt azt megőriztem. Sigfrid felolvastatta velem, amit írtam. Nemigen
emlékszem sok olyan alkalomra, amikor ennyire meg lett volna elégedve
magával és velem. A teljes óra azzal az egy álommal ment el. Szimbólumokat
és jelentéseket talált minden kis részletében. Nem emlékszem már rá, hogy
mik voltak azok, csak arra, hogy nem lett tőlük valami rózsás a
hangulatom. És tudják, mi a legfurcsább az
egészben? A rendelőből jövet elhajítottam a cetlit, úgyhogy most már akkor
sem tudnám elmesélni, hogy miről szólt az álom, ha az életem függne tőle.
– Látom, nem akarsz álmokról beszélni – mondja
Sigfrid. – Van valami más esetleg, amiről szívesen beszélnél?
– Nem nagyon. Egy pillanatig
hallgat, s tudom, arra vár, hogy megint én mondjak valamit, mit tudom én,
valami marhaságot. Így hát végül megszólalok: – Kérdezhetek valamit,
Sigfrid? – Talán volt rá eset, hogy nem, Rob? –
Néha az az érzésem, mintha mosolyogni próbálna. Úgy értem, igazából.
Tisztára olyan a hangja. – Szóval, azt szeretném
tudni, hogy mihez kezdesz mindazzal, amit elmesélek neked.
– Nem vagyok benne biztos, hogy jól értettem a
kérdésed. Ha az információtároló program érdekel, akkor a válaszom merőben
technikai lesz. – Nem, nem arra gondolok. –
Vacillálok. Próbálom újrafogalmazni a kérdést, és eközben azon tűnődöm,
miért is akarom megkérdezni. Azt hiszem, Sylviáig nyúlik vissza az egész,
aki kitért katolikus volt. Kimondottan irigyeltem az egyháza miatt, és nem
titkoltam előle, ostobának tartom, hogy elhagyta a hitét s azzal a gyónás
lehetőségét. A fejem mindenféle kétellyel és szorongással volt tele,
amitől nem tudtam megszabadulni. Imádtam volna, ha egy plébános vagy
esperes nyakába zúdíthatom az összes szart, ami bántott. Egész csinos,
hierarchikus folyamatábra rajzolódott ki előttem, mely a szar áramlását
mutatta kezdve az én fejemtől a gyónás révén át a plébánoséba, onnan a
püspökébe vagy bíboroséba (vagy aki következik: egyházi ügyekben nemigen
vagyok járatos), és a végén a pápánál köt ki az egész, aki az
ülepítőtartály szerepét játssza a világ összes fájdalomból, nyomorúságból
és bűntudatból álló mocska számára, egészen addig, míg az összes szart ő
maga is tovább nem adja egyenesen Istennek. (Feltéve persze, hogy Isten
létezik, vagy legalább van olyan cím, hogy „Isten”, ahová a szart el lehet
küldeni.) Na, mindegy, a lényeg az, hogy valami
efféle vízióm volt a pszichoterápia működéséről is: a helyi lefolyók
nagyobb gyűjtőcsövekbe torkollnak, ezek viszont olyan közösségi
szennyvízcsatornákba, melyek végállomása egy-egy hús és vér pszichiáter.
Remélem, érthető, hogy mire gondolok. Ha Sigfrid valódi személy lenne,
képtelen volna magában tartani a beléömlő nyomorúságot. Először is, neki
is meglennének a maga problémái. Aztán ott volnának neki az én problémáim
is, merthogy én azáltal szabadulhatnék meg az enyéimtől, hogy áttölteném
őket őbelé. Ott volna neki az összes többi áttöltőé is, akivel megosztom a
heverőt; ő pedig, más választása nem lévén, mindezt a láncban utána
következő személybe, vagyis a saját ideggyógyászába töltené át, és így
tovább, el egészen… meddig is? … Sigmund Freud szelleméig?
Csakhogy Sigfrid nem igazi személy, hanem gép. Nem
érez fájdalmat. Akkor hát hová megy az a rengeteg genny és fájdalom?
Megpróbálom mindezt elmagyarázni neki. – Hát nem
érted, Sigfrid? – kérdezem végül. – Én átadom neked a fájdalmat, te pedig
továbbadod valaki másnak. De valahol csak le kell ülepedni az egésznek!
Annak viszont valahogy semmi értelmét sem látom, hogy az egész egy csomó
mágneses buborék formájában kössön ki egy darab kvarcban, hogy aztán senki
ne érezze újra soha többé! – Nem hinném, Rob, hogy
célravezető volna a fájdalom természetéről vitatkoznunk egymással.
– És ha arról vitáznánk helyette, hogy valódi
vagy-e vagy sem? – Bob – mondj a szinte sóhajtva –,
azt sem tartom célravezetőnek, hogy a valódiság mibenlétéről vitatkozzunk.
Tudom, hogy gép vagyok. Te is tudod. Mi célból vagyunk itt? Talán azért,
hogy rajtam segítsünk? – Ez a lehetőség már bennem
is felötlött – mondom gúnyosan. – Nem hinném, hogy
ezt komolyan gondolod. Szerintem tudod, azért vagyunk itt, hogy
rajtad segítsünk. Márpedig ennek az a módja, hogy azon igyekszünk,
hogy tebenned történjék valami. Hogy az információval mit kezdek,
az esetleg érdekes lehet a kíváncsiságod szempontjából, és emellett
ürügyül szolgálhat arra, hogy az összejöveteleinket intellektuális
társalgásra használjuk terápia helyett… – Talált,
Sigfrid – vágok közbe. – Helyes. Márpedig ezeken az
összejöveteleken múlik az, hogy hogy érzed magad, meg az is, hogy kissé
jobban vagy gyengébben szerepelsz-e majd a számodra fontos helyzetekben.
Kérlek, Bob, ne törődj azzal, hogy mi van az én fejemben; foglalkozz
azzal, ami a te fejedben van. – Az már egyszer
biztos, Sigfrid, hogy kurva intelligens egy masina vagy – mondom
elismerően. – Az a benyomásom – mondja –, ezzel azt
akartad mondani, hogy „A kurva anyádat, Sigfrid”.
Soha ilyesmit nem hallottam még tőle. Egészen paff vagyok, de aztán
eszembe jut, hogy tőlem tanulhatta. Mondtam ezt már neki, méghozzá nem is
egyszer. Mellesleg igaza is van. Legszívesebben
elküldeném a kurva anyjába. Megpróbál segíteni
rajtam, gyűlölöm is érte rendesen. Eszembe jut a kedves, szexi S. Ya., és
az, hogy milyen készségesen megtesz mindent, amire csak kérem. Vagy
legalábbis majdnem mindent. Nagyon, de nagyon szeretnék egyszer fájdalmat
okozni Sigfridnek.
1316 |
,S, Nagyon egészséges dolog, Bob, |
115,215 |
|
hogy Drusillával történt |
115,220 |
|
szakításodat tanulási
élménynek |
115,225 |
|
tekinted. |
115,230 |
1318 |
,C, Valóban, Sigfrid, szerfölött |
115,235 |
|
egészséges vagyok. Ezért is |
115,240 |
|
járok ide. |
115,245 |
1319 |
IRRAY(DE) = IRRAY(DF) |
115,250 |
1320 |
,C, Különben is, mi az élet? |
115,255 |
|
Egyik tanulási élmény a másik |
115,260 |
|
után, és amikor már túl |
115,265 |
|
vagy az összes tanulási |
115,270 |
|
élményen és kellően érett
vagy, |
115,275 |
|
akkor megkapod |
115,280 |
|
a diplomát is: |
115,285 |
|
a halotti bizonyítványt. |
115,290 | |
|
|