VIII. FEJEZET
A LÁTÓHATÁRON FELTŰNIK A DUDÁS GYEREK

 

A Kaiser fasor sarkán a keménykalapos kiszállt a villamosból. Emil meglátta, felemelte kofferét, hóna alá csapta a virágcsokrot.

- Fogadja még egyszer szívélyes köszönetemet - mondta az újságolvasó úriembernek, s leszállt.

A tolvaj a villamos előtt áthaladt a vágányon, egyenesen a túlsó járda felé. Amikor a villamos továbbment, és szabad utat engedett a tekintetnek, Emil észrevette, hogy a keménykalapos egy ideig határozatlanul álldogál egy kávéház előtt, majd fellép a terasz lépcsőjére.

Óvatosan, óvatosan! Mint egy detektív, aki bolhára vadászik! Emil szétnézett maga körül, a sarkon egy újságárusbódét pillantott meg, s amilyen gyorsan csak bírt, mögéje futott. Remek búvóhely volt, épp szemben a kávéházzal, mellette meg egy hirdetőoszlop. Emil leállította a koffert a földre, levette sapkáját, s mint egy vadászkutya, körülszimatolta a vidéket.

A keménykalapos helyet foglalt a kávéház teraszán, épp a kerítés mellett, cigarettára gyújtott, s igen jókedvűnek látszott. Emil nem értette, hogy egy tolvaj hogy lehet jókedvű, ha a meglopott rosszkedvű, s rendkívül utálta az egész dolgot. De segíteni nem tudott magán.

S egyébként is mi értelme van annak, hogy most itt az újságosbódé mögött rejtőzködik, mintha ő maga volna a tolvaj? Mi értelme annak, hogy saját szemével látja a tolvajt a Josty-kávéház teraszán, s tudja róla, hogy egy pohár világos sört iszik és cigarettázik? Ha most a keménykalapos fizet s feláll, kezdődik elölről a hajsza. Ha meg ülve marad, Emilnek esetleg hosszú ősz szakálla nő az újságosbódé mögött, mire újra útnak indulhat. Most már igazán csak az hiányzik, hogy egy rendőr odalépjen hozzá, s azt mondja: fiam, gyanús vagy. Gyere utánam feltűnés nélkül, különben bilincsbe verlek.

E pillanatban egy autóduda szólalt meg közvetlenül Emil mögött. A fiú rémülten félreugrott. Hátrafordulva egy gyereket pillantott meg, aki nyilvánvalóan kinevette.

- El ne ess, komám! - mondta a gyerek.

- Ki dudált a hátam mögött? - kérdezte Emil.

- Hát ki dudált volna? Természetesen én. Úgy látszik, nem vagy ismerős a környéken, különben tudnád, hogy ki vagyok. Engem itt személy szerint úgy ismernek, akár egy válogatott futballistát. A duda pedig a nadrágzsebemben van.

- Én vidéki vagyok - mondta Emil. - Most jövök a pályaudvarról.

- A pályaudvarról? Azért viseled ezt a hülye ruhát?

- Vond vissza! - mondta Emil. - Különben úgy kupán váglak, hogy tetszhalottnak néznek.

- Eriggy már - mondta a dudás gyerek jóindulatúan -, szállj le a bakról! Ilyen előkelő időben az ember ne verekedjék! De ha mindenáron akarsz...

- Halasszuk el máskorra - ajánlotta Emil. - Most nincs időm ilyesmire. - S azzal a kávéház terasza felé pillantott, vajon a keménykalapos nem szedte-e még fel a sátorfáját.

- Nincs időd? Becslésem szerint rengeteg időd van. Itt állsz egy kofferrel és egy köteg spenóttal egy újságosbódé mögött, s bújócskát játszol mélyen tisztelt árnyékoddal. Legalább tíz-húsz méter fölös időd van becslésem szerint.

- Nincs - mondta Emil. - Egy tolvajt figyelek.

- Micsoda? A fülem azt közli velem, hogy tolvajt mondasz... S kit lopott meg?

- Engem - mondta Emil büszkén. - A vonaton. Mialatt aludtam. Száznegyven márkát. A nagymamának hoztam, ide, Berlinbe. A tolvaj pedig átbillegett egy másik fülkébe, mialatt én aludtam, s kiszállt az Állatkertnél. Én persze utána, képzelheted. Fel a villamosra, elöl ő, hátul én. Most pedig odaát ül a kávéházban, a teraszon, keménykalappal a fején, és röhög.

- De hisz ez remek, fiam - kiáltotta az idegen gyerek. - Hisz ez olyan, mintha moziban történne. S most mihez fogsz kezdeni?

- A fene tudja. Követem. Újabb ötletem nincs.

- Miért nem szólsz a rendőrnek? Az lefogná.

- Nem merek. Odahaza egyszer már majdnem lebuktam, s most attól tartok, hogy kirúgnak rám. Ha pedig...

- Értem, fiam.

- A Friedrichstrasse pályaudvaron pedig vár a nagymama.

A dudás gyerek egy ideig elgondolkodott.

- Becslésem szerint ez egy elsőrangú ügy - mondta. - Eredeti csomagolásban. S ha nincs ellenedre, fiam, akkor segítségedre leszek.

- Óriási - mondta Emil. - Köszönet és hála.

- Egy szót se! - mondta a dudás gyerek. - Arról szó sem lehet, hogy én ebben ne legyek benne. Gusztáv a nevem.

- Emil.

Kezet szorítottak. Szemlátomást őrülten tetszettek egymásnak.

- Hát akkor most egy kis agymunkát kérünk - mondta Gusztáv. - Mert ha mi itt boldogítjuk tovább a világot, akkor a gazember előtt-utóbb kereket old. Van még valami pénzed?

- Egy vasam sincs - mondta Emil.

Gusztáv egy kicsit dudált, hogy felélénkítse agyműködését. De ez sem segített.

- S ha segítségül hívnál egy-két embert? - kérdezte Emil.

- Príma ötlet - kiáltotta Gusztáv lelkesülten. - Azt tesszük. Átvágtatok dudaszóval egy-két udvaron, s egy perc alatt feláll a csapat.

- Hát akkor indulás! - tanácsolta Emil. - De ne maradj el soká, különben meglóg a gazember. S akkor én természetesen utána, te pedig nem találsz meg többé.

- Értem én azt, komám - mondta Gusztáv. - Megbízhatsz bennem, még zárás előtt visszajövök. A tag egyébként is e pillanatban lágytojást zabál pohárban, az még itt marad egy darabig. Hát viszontlátásra, Emil. Óriási ügy ez, mindjárt megőrülök a boldogságtól!

S ezt mondván, elvágtatott.

Emil megkönnyebbült szívvel tekintett utána. Igaz, hogy a balszerencse csak balszerencse marad, de ha az embernek akad egypár jó társa, aki szabad elhatározásából segítségére van, az nem kis vigasz e sáros földtekén.

Egy pillanatra sem vesztette el szem elől a tolvajt, aki - nyilván a mama megtakarított pénzéből - jóízűen étkezett. S csak egy dologtól félt: hogy a gazember hirtelen feláll, s meglóg. Akkor hiába jön Gusztáv a dudájával és számtalan szövetségesével.

Grundeis úr azonban kegyes volt és maradt. Persze ha csak sejtette volna is a készülő összeesküvést, amely mint egy zsák ereszkedett a feje fölé, akkor legalábbis egy repülőgépet rendelt volna; expressz ajánlva. Mert most már kezdett büdösödni a dolog.

Tíz perc múlva újra megszólalt a duda. Emil megfordult, s Gusztávval az élen legalább két tucat gyereket pillantott meg, akik az újságosbódé felé meneteltek.

- Állj! - kiáltotta Gusztáv ragyogó arccal. - Hát ehhez mit szólsz?

- Meg vagyok hatva - mondta Emil, s boldogságában oldalba lökte Gusztávot.

- Uraim! - mondta ez. - Bemutatom Emil barátomat, vidékről. A többit már tudjátok. Ott a teraszon ül az a disznó, aki ellopta a pénzét. A kerítés mellett, a sarok felé, egy fekete tökfedővel a fején. Fogadjuk meg, hogy ha elszalasztjuk, holnaptól kezdve mindannyian Móricnak hívjuk egymást! Rendben?

- De Gusztáv, ezt elkapjuk - mondta egy gyerek, csontkeretes pápaszemmel az orrán.

- Ez a Professzor - magyarázta Gusztáv. Emil kezet fogott a Professzorral. S utána sorjában bemutatták neki az egész bandát.

- Állj! - kiáltotta Gusztáv ragyogó arccal. - Hát ehhez mit szólsz?
- Állj! - kiáltotta Gusztáv ragyogó arccal.
- Hát ehhez mit szólsz?

- Most pedig - mondta a Professzor - nyomjuk meg a pedált... Kinek van pénze?

Mindenki odaadta, amije volt. Természetesen nagyobbára aprópénz hullott Emil sapkájába, de volt köztük egymárkás darab is. Ez egy kisebb termetű gyerektől származott, akit a fiúk kis Keddnek hívtak. Örömében egyik lábáról a másikra ugrált, majd megszámolta a begyűlt pénzt.

- Tőkénk összesen öt márka és 70 pfennig - közölte a feszült csendben várakozó hallgatókkal. - Véleményem szerint osszuk háromfelé, három zsebbe. Arra az esetre, ha el kellene válnunk egymástól.

- Helyes - mondta a Professzor. Ő és Emil két-két márkát kapott, Gusztáv egy márka hetvenet.

- Köszönöm - mondta Emil. - Ha elkapjuk az illetőt, a pénzt visszaszármaztatom. De most mihez kezdjünk? Legelőször a koffert s a virágokat kellene biztonságba helyezni, mert nagyon megnehezítik a dolgomat, ha újra versenybe állunk.

- Ide vele! - mondta Gusztáv. - Átviszem a kávéházba, s leadom a pénztárnál. S egyidejűleg egy kicsit körülszaglászom az illető urat.

- De ügyesen - tanácsolta a Professzor. - Észre ne vegye, hogy detektívek vannak a nyomában, az megnehezítené az üldözést.

- Minek nézel te engem? - morogta Gusztáv, miközben eltolatott.

- Jó fényképarca van az úrnak - mondta, amikor visszajött. - A holmi egyébként biztonságban van, akkor megyünk érte, amikor akarunk.

- Gyerünk ki a Nikolsburger térre - mondta a Professzor. - Ketten itt maradnak a bódé mögött, s vigyáznak, hogy a disznó meg ne lógjon. Öt-hat embert stafétába állítunk fel, ezek azonnal hírt adnak, ha valami történik. Akkor valamennyien visszasprintelünk.

- Bízd csak rám, fiam - mondta Gusztáv. - Én itt maradók az előőrsökkel, semmi gondod ne legyen! - közölte Emillel. - Nem engedjük ki a tagot. Ti pedig siessetek, már elmúlt hét óra. No, gyerünk, indulás!

A staféták felálltak. A többiek pedig, Emillel s a Professzorral az élükön, kivonultak a Nikolsburger térre.


Előző fejezet       Tartalom       Következő fejezet