X. FEJEZET
ÜLDÖZÉS TAXIN
E pillanatban három stafétafutó tűnt fel a tér túlsó végén, hatalmasan hadonászó karokkal.
- Gyerünk! - kiáltotta a Professzor. Emil, Krummbiegel, a két Mittenzwey fivér úgy futott a Kaiser fasor felé, mintha a százméteres síkfutás rekordját akarnák megdönteni. De tíz méterrel az újságosbódé előtt lelassítottak, mert az ott posztoló Gusztáv jobb karjával "lassíts!" jelet adott.
- Elkéstünk? - kérdezte Emil lihegve.
- Bolond vagy, fiam - súgta Gusztáv. - Ha én veszek valamit a kezembe, akkor annak megadom a módját.
A tolvaj az utca túloldalán állt, a Josty-kávéház előtt, s úgy nézegette a tájat, mintha Svájcban volna. Aztán egy esti lapot vásárolt, s olvasni kezdett.
- Ha most erre mifelénk jön, akkor nem tudom, mit csinálunk - mondta Krummbiegel.
A bódé mögött álltak, arccal a kávéház irányában, s reszkettek az izgalomtól. A tolvaj ezt szemlátomást nem vette tekintetbe: csodálatra méltó konoksággal olvasgatta az újságját.
- Biztosan kikukucskált az újság mögül, hogy nem üldözik-e - vélte id. Mittenzwey.
- Sokszor nézett errefelé? - kérdezte a Professzor.
- Esze ágában sem volt. Úgy zabált, mintha három napja nem evett volna.
- Vigyázat! - kiáltotta Emil.
A keménykalapos összehajtogatta újságját, szórakozott tekintetet vetett az előtte elsiető emberekre, majd hirtelen villámgyorsan magához intett egy épp arra haladó taxit. Ez megállt, a keménykalapos beszállt, az autó elindult.
De már a következő pillanatban a fiúk is taxiban ültek.
- Látja azt a kocsit - mondta Gusztáv a sofőrnek -, amely épp most fordult be a Prager térre? Látja? Utána, sofőr úr! De óvatosan, hogy azok ott észre ne vegyék.
A taxi búgva elindult, elhagyta a Kaiser fasort, s illő távolságban felcsatlakozott kollégája mögé.
- Mi a baj? - kérdezte a sofőr.
- Tetszik tudni, egy tolvajt üldözünk - közölte Gusztáv. - S mi nem megyünk le a nyakáról. De ez magunk között marad, tetszik érteni?
- Kérem, uraim! - mondta a sofőr. - Pénz van fuvardíjra? - kérdezte még.
- Hát minek néz bennünket! - morogta szemrehányón a Professzor.
- Csigavér - mondta a sofőr.
- A kocsi száma IA 3733 - közölte Emil.
- Fontos - mondta a Professzor, s rögtön felírta az adatot.
- Ne kerüljünk túl közel! - figyelmeztetett Krummbiegel.
- Hallom - mondta a sofőr.
A Motz utcán hajtottak végig, félkörben át a Viktoria Luise téren, majd újra tovább a Motz utcán. A járdán többen megálltak, a taxi után néztek, s megmosolyogták a különös rakományt.
- Hasalni! - súgta Gusztáv. A gyerekek hasra vetették magukat. Egymás hegyén-hátán feküdtek, mozdulatlanul.
- Mi történt? - kérdezte a Professzor.
- A Luther utca sarkán vörös fény! - közölte Gusztáv. - Már az elülső kocsi sem tud keresztezni, s mi rögtön mögéje kerülünk.
Valóban, mind a két kocsi megállt, szorosan egymás mögött vesztegelve, amíg a tilos jelzés át nem váltott zöldbe, és szabaddá tette az utat. Persze senki sem vehette észre, hogy a második taxiban ülnek; teljesen üresnek látszott. A fiúk példásan hasaltak. A sofőr hátrafordult, megnézte a mutatványt, s nevetett. De indulás után a csapat újra a felszínre került.
- Az út remélhetőleg nem lesz hosszú - mondta a Professzor, aggódó tekintetet vetve a taxi órájára. - Eddig nyolcvan pfennig.
De úgyszólván még be sem fejezte a mondatot, az elülső taxi már meg is állt. Egy szálloda előtt, a Nollendorf téren. A második kocsi idejében lefékezett, és a veszélyzónán kívül megvárta a további fejleményeket.
A keménykalapos kiszállt, kifizette a viteldíjat, s eltűnt a Hotel Kreid feliratú tábla alatt.
- Gusztáv, utána - kiáltotta a Professzor izgatottan. - Ha még egy kijárat van, nyoma veszett.
Gusztáv eltűnt.
Most már valamennyien kiszálltak. Emil fizetett. Egy márkába került. A Professzor csapatát egy kapualjba vezette, majd innét egy nagy udvarra, amely közvetlenül egy mozi szomszédságában terült el. Itt megállapodtak. Krummbiegel visszament a szálloda felé, Gusztáv elébe.
- Ha itt száll meg, ebben a szállodában - vélte Emil -, akkor szerencsénk van. Ezt az udvart az Isten is főhadiszállásnak teremtette.
- Minden modern komforttal el van látva - jegyezte meg a Professzor. - Szemben a földalatti, mellette egy park alkalmas búvóhelyekkel, több telefon a közelben. Ennél jobbat nem is találhattunk volna.
- Reméljük, hogy Gusztávnak kijön a lépése - mondta Emil.
- Benne meg lehet bízni - felelte id. Mittenzwey. - Nem olyan ügyetlen, mint amilyennek látszik.
- Csak jönne már! - sóhajtotta a Professzor. Egy székre ült le, amely elhagyottan, árván álldogált az udvar közepén. Úgy festett, mint Napóleon a lipcsei csata alatt.
Aztán befutott Gusztáv.
- Hát ezt lekapcsoltuk! - mondta elégedetten, a kezét dörzsölve. - Szobát bérelt a szállodában, láttam, amikor beszállt a felvonóba. Másik kijárat pedig nincs, alaposan utánajártam a dolognak. Hacsak nem szökik ki a tetőn, akkor benn van az egérfogóban.
- Krummbiegel hátramaradt őrnek? - kérdezte a Professzor.
- Természetesen, komám.
Id. Mittenzwey egy tízpfennigessel markában átszaladt a szemközti kávéházba, s felhívta kis Keddet.
- Halló, Kedd?
- Személyesen - kukorékolta vidáman kis Kedd a vezeték túlsó végén.
- Jelszó: Emil... Itt id. Mittenzwey. A keménykalapos a Hotel Kreidben szállt meg, a Nollendorf téren. A főhadiszállást a mozi udvarán rendeztük be, a bal oldali kapu mögött.
Kis Kedd mindent pontosan feljegyzett, visszaolvasta a telefonba, majd megkérdezte:
- Erősítésre nincs szükségetek?
- Nincs.
- Nehéz volt?
- Megjárja. A gazember autóba ült, mi egy másikba, s addig le nem mentünk a nyakáról, amíg ki nem szállt. Szobát bérelt, s most odafent van. Nyilván azt lesi, hogy nincs-e valaki az ágya alatt, akivel ultizhatna.
- Szobaszám?
- Azt még nem tudjuk. De ki fog derülni.
- Be szívesen lennék veletek! - sóhajtotta kis Kedd. - Ha legközelebb szabad dolgozatírás lesz, erről fogok írni.
![]() |
- Más még nem telefonált?
- Senki. Megveszek az unalomtól.
- Szervusz, kis Kedd.
- Sok szerencsét, uraim. Mit is akartam még mondani... Jelszó: Emil.
- Jelszó: Emil - felelte id. Mittenzwey, majd visszatért a főhadiszállásra, a Nyugat mozi udvarára. Már nyolc óra múlt. A Professzor a szálloda elé ballagott, ellenőrző körútra.
- Ma már nem kapjuk el, az biztos - dünnyögte Gusztáv ingerülten.
- Pedig mégiscsak az volna a legjobb, ha most rögtön lefeküdne - magyarázta Emil -, mert hogyha most még órák hosszat autózna és vendéglőbe menne s bárokba táncolni, meg színházba, akkor előbb egy nagyobb külföldi kölcsönt kellene felvennünk a költségek fedezésére.
A Professzor visszajött, a két Mittenzweyt összekötőként a Nollendorf térre küldte, majd szótlanul visszaült a székére.
- Ki kell találnunk valamit - mondta egy idő múlva -, hogy miképp lehetne valamilyen jobb megfigyelő szolgálatot szervezni. Szigorú gondolkodást kérek.
A fiúk némán álltak és töprengtek. Nemsokára ezután egy kerékpár esengője szólt be az udvarra, s a hang mögött egy kis nikkelezett kerékpár gurult a csapat elé. Egy kislány ült a nyergében, a hátsó kerék tengelyén pedig Bleuer állt.
- Hurrá! - kiáltották.
Emil feléjük rohant, lesegítette őket a kerékpárról, lelkesen megrázták a kislány kezét.
- Ez az unokahúgom - mondta -, Kalapocskának hívják.
A Professzor udvariasan felkínálta helyét a hölgynek. Kalapocska leült.
- Egyszóval - mondta - az úrfi megérkezik Berlinbe, s rögtön kész a botrány. Épp indultunk vissza az esti vonathoz, amikor a barátod megérkezett a levéllel. Stramm gyerek egyébként, gratulálok.
Bleuer elpirult, s kidüllesztette a mellét.
- Most pedig - beszélte Kalapocska - az öregek odahaza ülnek, s törik a fejüket, hogy mi történhetett veled. Mi természetesen nem szóltunk nekik egy negyed szót sem. Én épp csak lekísértem Bleuert a ház elé udvariasságból, azután meglógtam vele. De már megyek is vissza. Különben felriasztják otthon a főkapitányságot, mert hogy két gyerek vesszen el egy nap, azt nem bírná el az idegrendszerük.
- Itt a tíz pfennig megtakarított útiköltség - mondta Bleuer büszkén. A Professzor zsebre dugta a pénzt.
- Haragudtak? - kérdezte Emil.
- Egy dekát se - tájékoztatta Kalapocska. - A nagymama körülszáguldott a szobában, s addig kiáltozott, hogy "Emil unokám a köztársasági elnöknél vacsorázik", amíg az öregeim meg nem nyugodtak. De holnapra remélhetőleg lefogjátok a tagot! Ki nálatok a mesterdetektív?
- Ez itt ni - mondta Emil. - A Professzor.
- Örvendek a szerencsének, Professzor úr - mondta Kalapocska. - Végre kezet szoríthatok egy igazi detektívvel.
A Professzor félszegen elmosolyodott, s egypár érthetetlen szót dadogott.
- Ez pedig a zsebpénzem - mondta Kalapocska -, ötvenöt pfennig. Vegyetek rajta néhány szivart!
Emil átvette a pénzt. A kislány bájosan ült a széken, mint egy szépségkirálynő, körülötte a fiúk, mint a zsűri tagjai.
- Most pedig elpárolgok - jelentette be Kalapocska. - Reggelre megint itt vagyok. Hol fogtok aludni? Jaj be szívesen veletek maradnék, mert ki főz majd reggel kávét az uraságoknak! De hát mit tehet az ember? Tisztességes lánynak este ágyban a helye. Hát viszontlátásra, uraim! Szervusz, Emil.
Megveregette unokabátyja vállát, felugrott a kerékpárra, vidáman csöngetett, s eltűnt a kapualjban.
A fiúk jó ideig szótlanul néztek utána.
Azután a Professzor lélegzet után kapkodott, s kinyitotta a száját.
- A kutya mindenit! - mondta.
S mindenki igazat adott neki.
![]() ![]() ![]() |