Ray Bradbury
En la noche
Mrs. Navarrez egész éjszaka csak sóhajtozott, szemernyi nyugtot sem hagyva a bérlemény többi lakójá
nak. A papírvékony falak kitűnően vezették a hangot; így az emberek álmatlanul forgolódtak ágyaikban, mintha erős villanyfény világított volna az arcukba. A boldogtalan asszony a kezét tördelte, párnáját gyürkészte, s néha fel-felsírt.- Ó, én drága Joe-m!
- A bérlők aztán hajnali háromkor megelégelték a hánykolódást, bosszúsan felkéltek, felöltöztek; majd elvillamosoztak a legközelebbi éjszaka is nyitva tattó moziba. Megnéztek egy filmet, amelyben Roy Rogers tűzben-füstben, árkon-bokron át üldözte a rossz fiúkát. Néhányan, akik igazán fáradtak voltak közülük, az üléstámlára hajolva elaludtak, és halkan horkolni kezdtek.Pirkadatkor, amikor hazaértek, Mrs. Navarrez még mindig zokogott és sóhajtozott.
A nappal már nem volt ennyire elviselhetetlen. A kisgyerek
ek sírókórusa bizonyos időközönként szinte fenséges harmóniában zendült fel a bérlemény egyik vagy másik pontjen. A verandán mosógépek zakatoltak, a nedves, iszamós kövön pedig zseníliába öltözött asszonyok álltak, s jellegzetes mexikói stílusban hadarták el egymásnak a legfrissebb pletykákat. De még e furcsa hangzavarból is kihallatszott Mrs. Navarrez panaszos jajgatása.- Én Joe-m, én drága Joe-m!
Szürkületkor megérkeztek a férfiak, testükön a nehéz munka verejtéke fénylett. Az asszonyok fürdőt készítettek nekik, ők azonban ahelyett, hogy elengedték volna magukat a kellemesen langyos vízben, dühösen káromkodtak, s próbálták befogni a fülüket.
- Már megint kezdi - állapították meg étkeseredetten. Egyikük még az ajtóba is belerúgott. - Hallgasson már el! De
ettől Mrs. Navarrez csak még hangosabb lett. - Jaj, Joe, drága Joe!- Ma este vendéglőben vacsorázunk - közölték döntésüket a férfiak. Az asszonyok sebűben elpakolták a kikészített edényeket és evőeszközöket, majd csakhamar szépen kiöltözve, illatfelhőbe b
urkolózva vonultak az utcán férjeik oldalán.Éjfélkor Mr. Villanazul kinyitotta szobájának ódon, málladozó ajtaját, és behunyt szemmel állt a küszöbön egy pillanatig. Rögvest felkelt az ágyból felesége, Tina is, valamint három fia és két lányár a legkisebbet még anyja tartotta a karjaiban.
- Fenem - suttogta Mr. Villanazul. - Édes Jézus, kérlek, szállj le a keresztről, és csendesítsd el ezt az asszonyt! Visszafordult, s lassú léptekkel ment végig a kis homályos szobán. A sarokban gyertyaláng világította meg a magányos feszületet. Mr. Villanazul lemondóan megcsóválta a fejét: Ő még mindig a kereszten van.
Az ágyban hánykolódva grillcsirkéknek érezték magukat, akiket a forró nyáréjszaka saját levükben süt meg. Az egész ház annak a szerencsétlen asszonynak a jajgatásával volt tele.
- Megfulladok! - ugrott ki az ágyból Mr. Villanazul, és nyomában a feleségével végigviharzott a fenti folyosón, majd leszaladt a lépcsőn, egyenest a veranda felé véve az irányt. Gyermekei ezúttal nem ébredtek fel, mert rendelkeztek az
zal a csodálatos adottsággal, hogy bármely körülmények közt képesek voltak aludni.A verandát komor alakok lepték el: mintegy tíz-tizenkét férfi fújta maga elé meredve a cigarettafüstöt, az asszonyok pongyoláit pedig meg-meglibbentette a nyári szellő. Az e
mberek olyanok voltak, akár az életre kelt játékbabák: arcuk sápadt, szemük karikás, ajkuk duzzadt.- Menjünk fit a szobájába, és fojtsuk meg! - javasolta az egyik férfi.
- Nem, az nem lesz jó - vetette ellen egy asszony. - Inkább dobjuk ki az ablakon!
Az emberek fáradtan nevettek.
Mr. Villanazul zavartan pislogott a társaira. Felesége óvatosan megmoccant mellette.
- Azt hiszi, hogy Joe az egyetlen, akit behívtak katonának - szólt valaki felháborodottan. - Mrs. Navarrez, áh! Ez a Joe meg mást sem csinált, csak krumplit hámoz a tábori konyhán. Övé a legbiztonságosabb poszt az egész gyalogságban.
- Valamit tennünk kell - szólalt meg Mr. Villanazul. Maga is meglepődött azon, hogy hangja milyen ércesen csengett. Valamennyi szempár fürkésző tekintettel figyelt rá
.- Nem bírunk ki így még egy éjszakát - folytatta Mr. Villanazul tompán.
- Ha zörgetünk az ajtaján, csak még hangosabban jajgat jegyezte meg Mr. Gomez.
- Délután itt járt a pap - mondta Mrs. Gutierrez. - Megkértük, hogy menjen be hozzá. De Mrs. Navarrez nem engedte be az ajtón a papot, hiába próbált az a lelkére beszélni. Gilvie altiszt egy óráig kiabált neki. Azt hiszitek, odafigyelt rá ez az istenverése?
- Akkor próbálkozzunk másképpen - mélázott Mr. Villanazul. - Valakinek együttérzést kellene mutatnia iránta.
- Hogyan másképpen? - kérdezte Mr. Gomez.
- Bárcsak - szólt lassan, töprengve Mr. Villanazul -, bárcsak volna köztünk egy legényember.
Javaslata olyan hatást keltett, mintha követ dobtak volna egy mély kútba. A víz felcsobbant, aztán szelíd hullámok fodrozták a felszínt.
Az emberek felsóhajtottak.
A közhangulat élénkülő nyári szeltére hasonlított. A férfiak kihúzták magukat, az asszonyok idegesen mocorogni kezdtek.
- De mi mindannyian házasok vagyunk. - felelte végül Mr. Gomez. - Nincsen köztünk legényember.
- Ó - szakadt fel a kiáltás mindannyiukból. Az éjszaka fülledt, nyomasztó sötétje egy időre ismét rájuk telepedett.
- Akkor viszont - egyenesedett fel Mr. Villanazul - közülünk kell valakinek elvállalnia.
Az emberek nyugtalanul járatták ide-oda a tekintetüket.
- Most nincs idő az egymásra mutogatásra! - jelentette ki Villanazul. - Egyikünknek meg kell tennie. Vagy ez, vagy egy újabb átvirrasztott éjszaka!
Az emberek a verandán elhúzódtak Mr. Villanazultól, és várakozó tekintettel néztek rá. "Vállalja el maga!" - ez volt a ki nem mondott gondolatuk.
Villanazul megmerevedett. A cigarettát kis híján kiejtette a kezéből:
- Ó igen, de… - vetette ellen bátortalanul.
- De? - kérdezte egy emberként a társaság.
A férfi kézzel-lábbal perbált tiltakozni.
- Ne
kem feleségem van és öt gyermekem, egyikük még karonülő!- Mindannyiam családosak vagyunk, a maga ötlete volt, legyen hát bátorsága megvalósítani, Mr. Villanazul! - hadarták a férfiak egymás szavába vágva.
Villanazul rémülten hallgatott. Tekintetével a felesége arcát kereste, ám az asszony lesütött szemmel állt. Mrs. Villanazul végül lassan felemelte a fejét, és férjére nézett.
- Annyira fáradt vagyok - suttogta.
- Tina - szólalt meg a férfi.
- Meghalok, ha nem alhatom ki magam - folytatta az asszony.
- Kérlek, Tina!
- Meghalok, és a sok virággal együtt eltemetnek, ha nem pihenhetek - motyogta Mrs. Villanazul.
- Rosszul néz ki - jegyezték meg többen is.
Mr. Villanyul még tétovázott egy pillanatig. Aztán megszorította felesége petyhüdt kezét, és megcsókolta é
gő arcát. Mr. Villanazul egyetlen szó nélkül sétált végig a verandán.Az emberek hallották, amint felmegy a kivilágítatlan lépcsőn egészen a harmadik emeletig, ahol Mrs. Navarrez jajveszékelt.
A verandán feszült csend honolt.
A férfiak újabb cigarettára gyújtottak, majd eldobták a gyufákat. Az asszonyok fel-alá járkáltak, és Mrs. Villanazulhoz beszéltek, aki a korlátnak támaszkodva állt karikás, kialvatlan szemekkel.
- Most - suttogta alig hallhatóan az egyik férfi - Mr. Villanazul a tetőn van.
Mindenki elcsendesült.
- Most pedig - suttogott tovább a férfi - Mr. Villanazul kopogtat Mrs. Navarrez ajtaján. Kopp-kopp!
Az emberek lélegzet-visszafojtva figyeltek. Messziről egy halk kopogó hang hallatszott. - Mrs. Navarrez heves sírisban tör ki.
A ház felső szintj
én valaki vérfagyasztóan sikoltozni kezdett.- Most - kuporodott le az élénk fantáziával megáldott férfi, s karjaival gesztikulálni kezdett - Mr. Villanazul halkan kérleli Mrs. Navarrezt, hogy nyissa ki az ajtót.
A verandán álló emberek az ég felé emelték a tekintetüket, és azt kívánták, bárcsak keresztüllátnának a három rétegnyi betonon és faanyagon.
A sikolts elnémult.
- Mr. Villanazul most halkan beszél, szép szóval kérleli az asszonyt - folytatta a mesélő.
A sikoltás zokogásba fulladt, aztán a zokogás halk motyogássá szelídült. Ezután csend lett néhány másodpercig, majd az emberek két teremtmény lélegzését és szívverését vélték hallani odafönt.
Körülbelül két percet várak még izzadtan, lélegzetvisszafojtva, aztán tisztán hallatszott, hogy megcsikordul
a zár, kinyílik az ajtó, majd egy pillanatfa! később be is csukódik. A ház elcsendesült.Mindenütt csend honolt, mintha csak egy kapcsolót fordítottak volna el. A csend úgy szivárgott be a szobákba a nyitott ajtókon keresztül, akár a pincéből a kellemesen hűvös levegő. Az emberek szíve csordultig megtelt békességgel.
- Ah! - sóhajtottak fel többen is.
A férfiak eldobták cigarettáikat, és lábujjhegyen sétáltak végig a házon. Az asszonyok követték őket. El sem akarták hinni, hogy létezhet ilyen nyugalom.
Mrs. Villanazul félig önkívületben nyitotta ki szobájuk ajtaját.
- Díszebédet kellene adnunk Mr. Villanazul tiszteletére suttogta egy hang.
- Gyújtsunk gyertyát holnap érte!
Az ajtók bezárultak.
Mrs. Villanazul végigterült a puha ágyon. Milyen önzetlen ember a férje, gondolta csukott szemmel. Az ilyen dolgokért szerette ót nagyon.
A csend, akár egy hűvös, gondoskodó kéz, álomba ringatta az asszonyt.