Az asszony vékony madzagot adott a kezébe, amelyhez négy köteg frissen mosott ruha volt erősítve. Férje utálkozva forgatta az ujjai között.

- Szaladjak körbe velük! - Mély hangja tompán, sebzetten csengett: - Felőled döröghet, zuhoghat!

Örvény keletkezett: felugrott, és szárnyak csak úgy falták a hűvös levegőt. Annyi idő alatt, amíg az ember kimondja, hogy "Einar Bácsinak Zöld Szárnyai Vannak", már keresztül is vitorlázott a tanyája fölött alacsonyan repülve, és maga mögött vontatva a ruhákat, amelyek hurok alakban csapkodtak a szárnyak sodrásában, túlharsogva még azok dübörgését is.

Einar bácsi gyönyörű, selyemhez hasonló szárnyai úgy lógtak mögötte, mint két tengerzöld vitorla; felzizegtek, sutyorogtak a válla mögül valahányszor tüsszentett, vagy gyorsan megfordult. Ő volt a család egyetlen olyan tagja, akinek láthatóvá vált az adottsága. Sötét fivérei, unokatestvérei mind kisvárosokban rejtőzködtek szerteszét a világban; mentális hatalmuk, boszorkánykodásuk láthatatlan maradt: hol tűz-levelekként libegtek az égen; hol holdsütötte farkasként ügettek az erdőben. Viszonylagos biztonságban éltek, a közönséges emberektől háborítatlanul. Nem így ez a zöld szárnyas ember.

Mint a hálóba gabalyodott vadkacsa! Hatalmas sistergés! Arca feketére égett a kéken sziporkázó vezeték ütésétől, de elhárította az elektromosságot egy hatalmas, hátrairányzott szárnycsapással, és lezuhant.

Már hajnalodott, mire fel tudott állni harmat áztatta szárnyai idegesen remegtek. Még nem világosodott. Keleten a hajnal fehér csíkja terült el az égen. Nemsokára ez a csík elszíneződik, és akkor már nem lehet repülni. Nem volt mit tenni, keresnie kellett valami búvóhelyet az erdőben, és ott húzni ki a napot a legnagyobb sűrűben, míg újra éjszaka nem lesz, hogy elrejtse szárnyalását.

November elsején, egy az évszakhoz képest meleg napon a még mindig elég fiatal Brunilla Wexley egy elbitangolt tehenet hajkurászott egész nap. Kezében ezüstrocskával hatolt át a sűrű bozóton, és találékonyan kérlelte a láthatatlan tehenet, hogy térjen haza, vagy ha nem hajlandó hát pukkadjon szét a tőgye a kifejetlen tejtől. Az igazság az volt, hogy a tehén valószínűleg magától is hazament volna, amikor a tőgyét feszíteni kezdte volna a tej, de Brunilla Wexley erre ügyet sem vetett. Az elkóborolt tehén jó ürügyet adott az erdei kószálásra, pitypang-fújkálásra, virágrágcsálásra. Brunilla éppen ezeket cselekedte, amikor rábukkant Einar bácsira.

Einar bácsi felébredt. A sátor zöld legyezőként terült szét mögötte.

Ennyi volt a fogadtatása az eseménynek. Megijedt az igaz, de mivel még soha nem bántotta senki, nem is félt senkitől; és hát olyan muris dolognak tartotta a szárnyas emberrel való találkozást. Brunilla büszke volt erre a megismerkedésre. Beszédbe elegyedett az emberrel. Egy óra múlva már jó barátok lettek, két óra múlva pedig már el is felejtkezett a szárnyakról. Einar bácsi pedig valahogyan meggyónta neki, hogyan került az erdőbe.

- Láttam én, hogy úgy nézel, mint akit jól főbe kólintottak. Ez a jobb szárny nagyon csúnyán fest. Legjobb lesz, ha hazajössz velem, én majd meggyógyítom. Ezekkel a szárnyakkal nem tudsz Európába repülni. Különben is, ki a fene akar manapság Európában élni?

- Milyen kedves ember vagy te. De én nem áltatom magam. Minden hozzátartozóm meghalt; van egy farmom, jó nagy farm, és teljesen egyedül művelem. Mellin Town is elég messze van, így aztán ugyancsak ki vagyok éhezve beszélgetőtársakra.

Sokkal inkább vagyok büszke és féltékeny - felelte Brunilla - Szabad? - Azzal vigyázva, irigyen megsimogatta a hatalmas, membránokkal átszőtt, zöld hártyákat. A férfi megborzongott az érintéstől, és nyelvét a fogai közé kapta.

így aztán nem is lehetett másként, minthogy elmenjen a leányzó tanyájára orvosságokért meg kenőcsökért. És az a szörnyűséges égési seb az arcán, a szeme alatt!

Eltelt egy nap, majd még egy, és a férfi hálálkodva állt az ajtóban, most neki mennie kell, úgymond, nagyon hálás a kenőcsökén, a gondoskodásért, a szállásért. Már alkonyodott, hat felé járt, és holnap reggel ötig neki át kell szelnie az óceánt és a kontinenst.

- Jaj istenem! - kiáltott fél Brunilla, és az eszméletlenül heverő testhez rohant.

Amikor a férfi egy óra múlva magához tért, tudta, hogy soha többé nem fog már a sötétben repülni, az az érzékeny berendezés, amellyel az éjszakában tájékozódott, jóvátehetetlenül megsérült. A szárnyas telepátia, amely az útját keresztező tornyokra, fákra, házakra és hegyekre figyelmeztette, az a kifinomult, tiszta látás, amely erdőségek, sziklák és felhők labirintusain vezérelte keresztül, mindörökre elégett abban az ütésben, amely az arcát érte, abban a kék elektromos sistergésben és szikrázásban.

A Család is eljött az esküvőre. Ott sziszegtek és susogtak a juhar-, szikamor-, tölgy- és szilfalevelek nagy őszi kavalkádjában. Pejszín permetként hullottak alá, és úgy puffantak a földre, mint a téli almák, a nyárutó mindent betöltő illatát árasztva a szélben, amelyet csapkodásukkal kavartak. A szertartás? A szertartás maga kurta volt, mint egy fekete gyertya, amelyet meggyújtanak és elfújnak, és a füstje még egy darabig a levegőben leng. Kurtasága, feketesége, feje tetejére állított, visszás mivolta elkerülte Brunilla figyelmét, aki csak Einar bácsi hatalmas, hullámzó szárnyaira figyelt, amelyek gyengén mormoltak fölöttük, ahogy a szertartás a végéhez közeledett. Ami Einar bácsit illeti, az orrát keresztülszelő seb már csaknem begyógyult, és míg Brunilla karja az övébe fűződött, Európát egyre távolabbinak érezte, majd köddé is vált a messzeségben.

leszálljon. Magától értetődött, hogy a nászéjszakán a karjaiba vette Brunillát,

A férfi ugyanakkor lenyűgöző szépséget, kedvességet és megértést talált az asszony arca mögött. Változtatott némiképp az étrendjén, hogy megfeleljen az asszony elképzeléseinek, és igyekezett óvatosan mozogni a házban; a levert porcelánok és összetört lámpák előbb-utóbb összetűzésre adtak volna okot, úgyhogy inkább távol tartotta magát tőlük. Változtatott az alvásperiódusán is, mivel éjszakánként amúgy sem repülhetett volna. Az asszony pedig cserében átalakította a székeit, hogy a szárnyak is kényelmesen elférjenek rajta, itt kipárnázta, amott szétszedte, és a férfit elbűvölte, amiket mondott.

- Igen - ismerte be végül. - És tudom is, melyik napon történt: az erdőben, amikor egy tehén keresésére indultam, és egy sátorra bukkantam! - Elnevették magukat és Brunilla tényleg gyönyörűnek érezte magát, amíg a férfi a karjaiban tartotta, és tudta, hogy a házasságuk söpörte el a rútságát mint egy hüvelyéből kipattant fényes kard.

Négy gyermekük született, három fiú és egy lány akiknek mintha tényleg szárnyaik lettek volna, ha a mozgékonyságukat nézték. Úgy nőttek, mint a gomba. Pár év múlva egy forró nyári napon arra kérték az- apjukat hogy üljön az almafa alá, és legyezgesse őket hűsítő szárnyaival, miközben csillagfényes meséket mond a felhőszigetekről, az óceán egéről, a köd és a szél formálta alakzatokról. Mesélje el, milyen íze van a szájban szétolvadó csillagnak, hogyan itta szomjasan a hideg hegyi levegőt, milyen érzés zöld rüggyé válva kavicsként legördülni a Mount Everestről és milyen, ha csak akkor bontja ki szárnyának szirmait, amikor már csaknem a szakadék fenekét súrolja!

És ezen a napon, hat évvel később itt ült Einar bácsi haragra gerjedve az almafa alatt, türelmetlenül és mogorván; nem azért, mert duzzogni támadt kedve, hanem mert olyan hosszú várakozás után még mindig nem tudta átszelni a vad éjszakai eget; különleges érzékszerve nem állt helyre. Ült ott csüggedten, mint egy kiérdemesült zöld napernyő, amelyet a gondtalan nyaralók, akik egykor menedéket kerestek áttetsző árnyékában, most félrehajítottak. Hát arra ítéltetett, hogy örökké csak itt üljön, rettegve a repüléstől, mert nappal valaki megláthatja? Ennyi maradt neki, hogy megszáríthatja a frissen mosott ruhát, meg legyezgetheti a gyerekeit a forró augusztusi délutánokon? Az ő legfontosabb feladata mindig is az volt, hogy a Család dolgaiban járjon, sebesebben, mint a vihar. Úgy szokott végigszáguldani hegyek-völgyek fölött, mint egy bumeráng, hogy aztán olyan puhán érjen a földre, mint az ördögszekér. Mindig akadt pénze, hiszen a Család jó hasznát vette szárnyas tagjainak! De most? Nyomorúság! Szárnyai remegtek és suhogtak a levegőben, mint egy fogoly mennydörgés.

Einar bácsi a szeretet foglya volt, a szeretett gyermekeké, és a gyermeki szereteté. Máson se járt az esze csak az égbolton, a horizonton, a végtelen égen; a nappalokon és éjjeleken, a csillagfényben, a holdsütésben, a napfényes ragyogásban; a felhős égen és a tiszta égen. De hát mindig ezek az égboltok és horizontok rohantak előtte, amikor szárnyalt. Csakhogy most itt volt egy legelőn evickélve, mindig csak alacsonyan, nehogy meglássák.

- Elbújhatnál az erdőben és nézhetnél minket onnan is - mondta Meg. - Mi magunk csináltuk a sárkányokat. Mert mi tudjuk, hogyan kell.

- Megvan, megvan a megoldás! Megint szabad vagyok! Tűz a kéményben! Pihe a szélben! Brunilla! - kiáltott be a házba. Megjelent a felesége. - Szabad vagyok! - kiáltozta felhevülten lábujjhegyre állva. - Ide hallgass, Brunilla, többé nincs szükségem az éjszakára! Nappal is repülhetek! Nincs szükségem az éjszakára! Mától fogva mindennap repülni fogok, az év bármelyik napján! De csak az időt vesztegetem ezzel a fecsegéssel. Nézd!

És az aggódó család nézte, hogy megragadja az egyik kis sárkány pamutfarkát, maga mögé kötözi, majd megragadja a gombolyagot, egyik végét a foga közé szorítja, a másikat az egyik gyerek kezébe nyomja, és fellibben, fel, fel a levegőbe, neki a márciusi szélnek!

Gyerekek szaladtak keresztül a mezőkön és a tanyákon zsinórokat gombolyítva a napfényes ég felé, miközben kacagtak és bukdácsoltak. Brunilla ott állt az udvaron, integetett és nevetett, amikor látta, hogy mi történik. A gyerekei pedig már a messzi Sárkányhegynél jártak és álltak mind a négyen; büszke, mohó kis kezükben a zsineg, amit húztak-vontak, irányítottak. És a Melling Town-i gyerekek futva jöttek, hogy a maguk kicsi sárkányait neki eresszék a szélnek, de amikor meglátták a nagy zöld sárkányt az égen lebegni és szökellni, felkiáltottak:

- Az apukánk csinálta! - kiáltotta Meg, Michael, Stephen és Ronald, s ujjongva rántottak egyet a gombolyagon, mire a zümmögő, dübörgő sárkány alábukott, lebegett, és szárnyaló, mágikus kiáltást hallatott a felhőkön keresztül!