A budapesti Egyetemi Könyvtár állományának alapjai
Az antiquissima-gyűjtemény I. és II. kollekciója (1586-1605)

Megállapításaink, amelyeknek során kiderült, hogy a könyvtár 1561-ben, tehát 74 évvel korábban keletkezett, mint maga az egyetem, arra a ma is meglevő és az egyetem alapítása előtt beszerzett könyvanyagra épültek, amelyet azóta Bibliotheca Antiquissima elnevezéssel különgyűjteményben állítottunk fel.

Ez a fennmaradt könyvanyag, kiegészítve a két jezsuita-korszakbeli katalógus adataival, módot nyújt arra, hogy megkíséreljük közelebbről megvizsgálni az Egyetemi Könyvtár állományának alapjait, illetve megpróbálkozzunk az egyetem alapítása előtt beszerzett állomány elemzésével.

Az első, 1632-ben készült Némethi Jakab-féle katalógus nem őrizte meg a könyvek beszerzési évszámát. Annál használhatóbb volt kutatásaink szempontjából a második, 1690-ben felállított katalógus. Újabban ennek készítőjére is fény derült a jezsuita provincia névtárának segítségével. Az Egyetemi Könyvtár 1690. évi katalógusa Szentiványi Márton (1633-1705) azévi könyvtári prefektus gondoskodásából készült, aki a nagyszombati egyetem tanára és több ízben az egyetem kancellárja is volt. Korában ismert nevű historikus és nyomdai szakember volt, aki mint az egyetemi nyomda igazgatója is működött. Jó minőségű papírok gyártására külön papírmalmot állított fel. Az általa készített második katalógus 1600-ig visszamenőleg megőrizte a könyvek beszerzésének évszámát. Az előző, tehát a XVI. századi időszakból azonban egyetlen beszerzést sem tüntet fel.

Ez először hihetőnek is látszott. Hiszen 1600-ban, éppen egy nagyarányú pusztulás miatt kellett Vágsellyén újraalapítani a könyvtárat. Feltehető volt, hogy az előző beszerzések teljesen megsemmisültek.

Mikor azonban az egyes évek gyarapodási statisztikáját 1600-tól 1635-ig összeállítottuk, feltűnt, hogy 1632-ben, tehát az első katalógus felállításának évében, tömeges beszerzések történtek. Míg az egyes évek statisztikája általában az 50-et sohasem haladja meg, 1632-re 1171 kötetet találtunk bejegyezve.

Hogy e különleges nagyszámú gyarapodás okát felderítsük, kutatni kezdtünk a könyvtár mai állományában az 1632. évi szerzemények után, és sokat meg is találtunk. Címlapi bejegyzéseiket megvizsgálva azonban meglepő felfedezésre jutottunk. Az 1632. évre beírt és ma is meglevő mintegy 200 kötetnek csaknem a fele 1586 és 1605 évek közötti beszerzés, még a Znióváralján és Vágsellyén működő kollégium idejéből. Egymás után kerültek elő a könyvek, címlapjukon az áthúzott "Turociensis" (Znióváralja) és "Selliensis" (Vágsellye) megjelöléssel. Melléjük legtöbb esetben Némethi Jakab kézírása írta le a Nagyszombatot jelző "Tyrnaviensis" jelzőt, a "Catalogo inscriptus 1632." feljegyzéssel. A "Collegii Turociensis", illetve "Selliensis" kifejezés pedig a beszerzések közelebbi idejére is tájékoztatást adott. A kollégium 1586-1598 között tartózkodott Znióváralján, 1598-1605 között Vágsellyén.

A történteket ezek után könnyen rekonstruálhattuk. Némethi Jakab, mikor 1632-ben új katalógust állított fel, összeszedte a meglevő könyveket, beírta őket, de azonfelül még címlapjukra is beírta az új katalogizálás helyét és évét, a korábbi feljegyzéseket áthúzva. Nem végzett azonban teljes munkát: több esetben elmulasztotta a régi bejegyzést törölni, egyes kötetek pedig a katalogizálásból is kimaradtak.

1690-ben azután, amikor Szentiványi Márton az újabb katalógust készítette, a beszerzések évét az át nem húzott, érvényben hagyott szöveg szerint tüntette fel. Így került sor arra, hogy az 1632. évi katalogizálásból kihagyott könyveket eredeti beszerzési évük szerint tüntette fel, a többi, áthúzott szövegű régi könyvet azonban 1632-re írta be.

A továbbiakat most már az előkerült könyvek címlapi bejegyzéseinek alaposabb vizsgálata és a megjelenési évszámokkal való összevetése döntötte el. E vizsgálatok alapján kerültek kialakításra az Antiquissima-gyűjtemény egyes kollekciói, s ezen belül szériái. Figyelembe véve ehhez a könyvtárral kapcsolatos, történeti eseményeket, az állomány elemzését az alábbi periódusokra tagolva végezhetjük el.

Törzsállománynak azok a legrégibb beszerzések lennének tekinthetők, amelyek segítségével a könyvtárat 1561-ben Nagyszombaton a jezsuita kollégium létesítésével egyidejűleg felállították. A rendtartomány XVII. századi történetírójától, Dobronoki Györgytől tudjuk, hogy ez az anyag hét esztendő gyűjtése volt, s nagy részében a kollégiumban kiütött tűzvész áldozata lett 1567 májusában. Maradványait a megszűnt rendház egyéb ingóságaival együtt Bécsbe szállították, ahol egy újabb magyarországi megtelepedés számára tették félre. ("Supellex domestica, quae incendio superfuerat, una cum iis, quae Templi et Bibliotheca usibus e censu nostro per septennium comparata fuerant, ex Ordinationi Superiorum in Collegio Viennensi tantisper deposita fuerunt, donec vel Tyrnaviam feliciori saeculo redire Nostris liceret, vel tales in Hung. Missiones instituerentur, quae usum eorum requirerent.")

Érdekes, hogy Dobronoki a tűzvész előtt hét esztendőre vezeti vissza a könyvtár alapítását, holott a kollégium csak hat évvel előbb, 1561-ben nyílt meg, s ezt Dobronoki is jól tudta. Mindenesetre a történeti tényekkel nem áll ellentétben az állítása.

Victoria, a bécsi kollégium rektora ugyanis már 1560. augusztus 2-án ír Laynez rendi generálisnak a tervezett nagyszombati ház ügyeiről, s többek között azt írja, hogy az új letelepülés céljára 3-4 személyt fog átengedni, hasonlóképpen könyveket is küld majd. Egy hónappal később, 1560. szeptember 7-én pedig már azt jelenti, hogy Oláh Miklós esztergomi érsek megvette a kiszemelt épületet Nagyszombatban a jezsuiták számára.

Nem lehetetlen tehát, hogy a ház megvétele után hamarosan sor került a berendezés, az ingóságok összegyűjtésére is, még mielőtt a kollégium megnyílt volna. Tekintve a könyvekre vonatkozó, korábbi ígéretét, úgy látszik tehát, hogy a könyvtár alapjai: a legelső könyvek már 1560 őszén megérkezhettek Nagyszombatra, a bécsi kollégiumi rektor gondoskodásából.

Bár számos 1561 előtt megjelent könyv (több ősnyomtatvány és Vetustissima) került az Antiquissima-gyűjtemény anyagába, egyetlen olyan darabot sem találtunk, amelynek címlapi bejegyzése vagy bármilyen más ismertetőjele utalna erre az első nagyszombati korszakra.

Mindössze annyit tudunk még, hogy a könyvtárról Oláh Miklós (1493-1568), a jezsuitákat az országban letelepítő esztergomi érsek is megemlékezett 1562. szeptember 14-én kelt végrendeletében. Bécsi lakásán levő könyvtárának egyes darabjait a nagyszombati tanulókra hagyta. Mire azonban a testamentum végrehajtására került a sor: 1568 januárjában, a kollégium már nem létezett. Oláh megemlékezése aligha jelenthetett tényleges gyarapodást.

Ez az első korszak anyag hiányában tehát ma már nincs képviselve gyűjteményünkben. Az Antiquissima-gyűjtemény csak a második magyarországi megtelepedés időszakával kezdődik.

A jezsuiták második szereplése Magyarországon (Erdélyt leszámítva) 1586-ban kezdődött. Ekkor vált aktuálissá az újabb megtelepedésre Bécsben félretett könyvtár maradványainak visszaszállítása. A rend azonban nem Nagyszombat városába tért vissza, hanem a Rudolf királytól adományul nyert turóci prépostság birtokain telepedett meg. 1586. június 24-én történt meg ünnepélyes beiktatásuk Vágsellyén, majd innét a birtok másik központjára, Znióváraljára vonultak, ahol missziójuk berendezkedett.

Kollégiumot azonban még évekig nem nyitottak, sok nehézséggel küzdöttek a félreeső és gyenge gabonatermő vidéken. Az iskola megnyitásának ügye komoly formában csak 1589 elején merült fel. Tavasszal akarták megnyitni, de a királyi beleegyezés egyre késett. A jezsuitáknak sok ellenségük volt, nem utolsósorban az ekkor még többségében protestáns ország képviselői, a magyar tanácsosok. De még a katolikus rendek, sőt a főpapok közt is sok ellenségük volt, akik azt terjesztették róluk, hogy kirabolják az országot, és a pénzt Rómába küldik.

Ilyen körülmények között nyílt meg végül mégis a kollégium valószínűen 1589 októberében, az akkoriban szokásos tanévkezdő hónapban. Szeptemberi jelentéseikben ugyanis még nincs iskola, de a decemberi állapotot ismertető névtár szerint már működik.

Míg az iskola megnyitása ilyen sokáig késett, a könyvtár, mondhatnánk, már a jezsuitáknak az országba érkezése előtt is gyarapodott. 1586. április 20-án végrendelkezett ugyanis az esztergomi érsekség akkori kormányzója, Telegdi Miklós (1535-1586) pécsi püspök, az ellenreformációs harcban Oláh Miklós érsek fegyvertársa és utódja. Miként 1562-ben Oláh, most Telegdi is megemlékezett a könyvtárról. Nagyszombatban kelt végrendeletében ugyanis többek között ezeket írja: "Collegio Jesuitarum, quod brevi hic fundabitur lego omnes haereticos, praeterea opera divi Thomae Aquinatis (et postquam dominus Joannes Kutassy aliquos sibi necessarios delegerit) alios etiam qui supererunt, quod sacris volo intelligi et exclusis illis, qui in mea domo sunt impressi."

Telegdi tehát már a jezsuiták visszatérésének tudatában halt meg, s ennek megfelelően intézkedett. Annak idején ő volt az egyik örököse Oláh Miklós, a könyvtár és a jezsuiták első pártfogója könyveinek. Most ebben a pártfogásban is örököséül szegődött Oláhnak. Bár nem érte meg a znióváraljai megtelepedést, végrendeletének megbízott végrehajtója, Mossóczy Zakariás nyitrai püspök 1586. június 30-án jelenti Ernő főhercegnek, hogy a Telegdi által hagyományozott Aquinói Szent Tamás műveit át fogja adni a jezsuitáknak.

A többiről, nevezetesen az "eretnek könyvekről" ekkor már nem esik említés. De hogy a znióváraljai könyvtárban voltak ilyen, protestáns művek, azt éppen az egyik fennmaradt könyv címlapi bejegyzése bizonyítja. Eszerint, egy katolikus egyháztörténeti munkát Privigyei György tótprónai evangélikus lelkész biztosítékul hagy Znióváralján, mivel Luther művei német kiadásának 5. és 6. kötetét kölcsön vette.

Nem lehetetlen, hogy e Luther-kiadás egyik darabja volt Telegdi Miklós protestáns könyv-hagyatékának. Bár napjainkra, bizonyítható módon, ezekből semmi nem maradt, a fenti adatok világot vetnek arra, hogy a katolikus restaurációs szellemben fogant jezsuita könyvtár nem volt egészen egyoldalú: a protestáns ellenfél műveit is tartalmazta, nyilván a hatékonyabb vitázás feltételeként.

A visszatérő jezsuitákat tehát már iskolájuk megnyitása előtt könyvek várták. Erre nem csupán Telegdi végrendelete a bizonyíték, hanem a fennmaradt egyes könyvek címlapi bejegyzései is, amelyek azt tanúsítják, hogy a könyvtár már 1589 előtt is szerzett be könyveket.

A tótprónai evangélikus lelkész könyvkölcsönzése pedig azt mutatja, hogy a környék protestáns lakóival nem mindig voltak haragban, még összeköttetéseik is voltak. Ebből a szempontból természetesen nem volt lényegtelen a turóci rendtagok kiválasztása. Bader provinciális már 1589. február 4-én felhívja a jezsuita generális figyelmét, hogy Znióváraljára - akár magyar, német vagy szlovák nemzetiségű - de mindenképpen csak magyarországi születésűek kerüljenek. Viller provinciális pedig 1591. január 26-án arról tudósít, hogy a kinevezendő új turóci kollégiumi rektor csak magyar lehet, mert németet a magyar urak nem tűrnek.

Így lett azután első, kinevezett rektor Kassai István, aki azonban tisztségére rövidesen méltatlannak bizonyult, s le kellett váltani. Az ezzel kapcsolatos személyi harcok természetesen nem használtak a jezsuiták tekintélyének, s ellenségeik sem adták fel ellenük a küzdelmet. A magyar kamara vissza akarta venni tőlük a turóci prépostság birtokait, és cserébe a szakolcai tizedet ajánlotta fel. 1592 elején úgy látszott, hogy átköltöznek Szakolcára, a ferencesek elhagyott kolostorába. Ezt maguk a rendtagok is szívesen vették volna, mert Znióváralján nem érezték jól magukat: ekkoriban intézték a lutheránusok nagy támadásukat a kollégium és templom ellen, amelynek csaknem egész berendezését elpusztították. Ekkor semmisült meg nagy részében a könyvtár is.

Mindezeket a bajokat tetézte a török elényomulása. A közeledő hadak hírére 1594 októberében a jezsuiták elmenekültek mind Znióváraljáról, mind Vágsellyéről részben a német birodalom, részben Lengyelország felé. A török azonban, megelégedve Győr elfoglalásával, nem indult tovább, s így 1594 decemberében a menekülök visszatértek, és a turóci iskolát is újból megnyitották.

Ilyen viszontagságok közepette azonban igyekeztek turóci székhelyüktől mielőbb megszabadulni, és 1598 észén az iskolát átköltöztették a prépostság másik birtokára, Vágsellyére.

Mégis, e rövid életű és zűrzavaros viszonyok között is, a jezsuiták znióváraljai iskolájának és könyvtárának művelődéstörténeti jelentősége volt.

Bár éppen a kollégium első rektora, Kassai nem vált a vezetése alatt levő intézmény dicsőségére, itt tanított és írta meg emlékiratait a korábban Erdélyben működő első, híres magyar jezsuita, a jobbágy-származású Szántó István. Rajta kívül meg még néhány magyaron túl elég tarka volt a nemzetiségi összetétel: spanyol, olasz és skót származásúak is akadtak. Iskolájuk bármily szerény keretek és zavaros viszonyok között is: művelődési központ volt, amelyet könyvtáruk támasztott alá.

Az Antiquissima-gyűjtemény turóci kollekciójában fennmaradt 41 kötet közelebbi vizsgálata megvilágítja előttünk ennek a művelődésnek és oktatómunkának a jellegzetességeit.

A könyvek megjelenési éve és a bejegyző könyvtáros kézírása szerint ezeket a beszerzéseket a következő szériákra lehet tagolni:

Jelzete: Ant (iquissima, Collectio). Tur (ociensis). I.

Egy kalligráfiára törekvő, egyenesen álló betűkkel rajzolt kézírás az első, amely utoljára 1589-ben megjelent könyveken olvasható, ezzel a szűkszavú szöveggel: "Societatis Jesu inscriptus Catalogo."

Feltűnő, hogy ugyanakkor, amikor egy meglevő katalógusra utal, a beszerzés helyét nem jelöli meg. Minden esetben követi azonban egy másik kézírás, amely szövegét kiegészíti a "Collegii Turociensis" kifejezéssel. Nyilvánvaló tehát, hogy az első szöveg még abban az időben került a címlapokra, mikor a kollégium még nem létezett, legkésőbb 1589-ben. A megnyílt kollégium könyvtárosa már más személy, ezért vált szükségessé az iskola megnyitása után a szöveget idegen kézírással kipótolni.

Eddigi kutatásaink szerint 28 kötet maradt fenn ebből a legrégibb, fellelhető időszakból, a znióváraljai misszió idejéből: aránytalanul több, mint a turóci tartózkodás hátralevő, 1598-ig terjedő éveiből. Pedig éppen ez az anyag volt kitéve a legtöbb viszontagságnak: átélte a kollégium és a könyvtár 1591-i szétdúlását, 1594-ben pedig a török elől való menekülést. Hozzávéve még a későbbi századokban történt hányódásokat, valamint azt a körülményt, hogy 1777-ben, a Budára költözéskor a teljes könyvanyagnak csak harmadrésze került a fővárosba, a többi Nagyszombatban maradt, illetve plébániák között szétosztották - a turóci gyűjtemény első szériájának száma ezzel a 28 kötettel is elég magas. Arra figyelmeztet, hogy a znióváraljai könyvtár az egykorú leírásnak megfelelően, valóban jelentős méretű volt.

Meg kell jegyeznünk, hogy e 28 kötetből csupán 23 kötetet őriz beszerzése, tehát 1586-89 óta az Egyetemi Könyvtár. Az I. széria 5 kötete, valamint a turóci szériák későbbi beszerzései mind olyan művek, amelyek hosszabb-rövidebb megszakítás után kerültek vissza beszerzésük eredeti helyére.

A következő oldalakon található táblázatunk áttekintést nyújt a könyvállománynak e legrégibb rétegéről, az Egyetemi Könyvtár állományának alapjairól a megjelenési adatok sorrendjében.

Mindez tehát 36 mű, 28 kötetben.

Bár e jegyzék egy erősen megcsonkult, nagy részében elpusztult könyvtár szerény maradéka, arra mégis alkalmas, hogy következtetéseket vonhassunk le belőle e könyvtár jellegére. Vizsgálódásunk azért is érdekes, mivel tudomásunk szerint eddig még egyetlen hazai könyvtárunkban sem sikerült felfedezni kétségtelenül bizonyítható módon XVI. századból való beszerzéseket.

Johann Glandort Onomasticon historiae Romanae c. művének címlapján szemléletes módon megfigyelhetők az összes katalogizálás nyomai, amelyek e legrégibb beszerzésekre általában jellemzőek. A legrégibb könyvtáros kézbejegyzése a címlap közepén "Societatis Jesu Catalogo inscriptus" szöveggel 1589-ből való. A "Collegii Turociensis" kifejezéssel 1590-ben, a kollégium megnyitása után egészítették ki. A jobb szélre írt korrekció: "Selliensis An. 1600." a vágsellyei újraalapítást jelzi, míg fent, középen az újabb korrekció "Tyrnaviensis" megjelölése Németh Jakab kézírásával a ma is meglévő, 1632-i katalógus idejére utal.

Az Egyetemi Könyvtár alapállományának legősibb rétegét ezek a jellegzetes possessor-bejegyzések árulják el. Táblázatunk szak szerinti kimutatásának segítségével tájékozódást kaphatunk némileg, milyen irányú volt a XVI. századi második, magyar jezsuita iskolázás könyvgyűjtő s ezen keresztül: művelődési törekvése.

A fennmaradt 36 mű közül 27 kimondottan tankönyv jellegű, a korabeli humanista oktatás, a görög-latin klasszikusokon alapuló nevelés szellemében. A teológiai-vallásos irodalmat viszont csak 9 mű képviseli.

A teológiai tárgyú művek aránylag csekély számával kapcsolatban azonban meg kell jegyeznünk, hogy a jozefinista időkben az Egyetemi Könyvtár teológiai állományának egy részét leválasztották a teológiai kar könyvtára számára, amelyet jelenleg a budapesti Hittudományi Akadémia könyvtára őriz. Hogy azonban a hittudományi fiókkönyvtárnak átadott mennyiség éppen a legrégibb beszerzések anyagát lényegesen nem módosíthatta, azt az itt végzett kutatásaink valószínűvé teszik. Bár vizsgálataink még egyelőre csak a volt fiókkönyvtári anyag 50%-ára terjedtek ki, a turóci kollekcióból 2, a vágsellyeiből pedig 1 kötet került elő, jelezve, hogy a további kutatások sem fogják az Antiquissima-gyűjtemény első két kollekciójának szak szerint megoszló arányát lényegesen módosítani.

Eszerint a puszta szám szerinti megoszlás világosan mutatja, hogy az Egyetemi Könyvtár alapját képező jezsuita kollégiumi könyvtár tipikusan tanulmányi jellegű volt, a középiskolai oktatás szintjén. Megerősíti vélekedésünket a közelebbről való, tartalmi vizsgálódás is. A fő klasszikus auktorok: Vergilius, Cicero, Julius Caesar, Sallustius, Quintilianus mellett ezeknek kommentátorai szerepelnek, valamint nyelvgyakorlásra és verstani elemzésekre szolgáló kézikönyvek.

A könyvek szerzői, leszámítva az ókori klasszikusok és a középkori teológia és misztika néhány képviselőjét, mint Szent Ágostont, Bernátot, Kempis Tamást, Karthauzi Dénest és Guillermus bíboros, pápai kancellárt, a következők:

Jodok Willich (1501-1552) porosz orvosdoktor, Odera-Frankfurtban a görög nyelv tanára, majd orvosprofesszor: protestáns szerző. Johann Murmel (megh. 1527) a münsteri gimnázium rektora, humanista tudós. Georg Fabricius (1516-1571) költő és kritikus, protestáns lelkész Eislebenben. Johannes Mantuanus, igazi nevén Spagnoli (megh. 1518), mantuai származású, a karmelita rend generálisa. Paulus Manutius (1512-1574) a híres velencei nyomdász, Aldus Manutius fia, író, klasszikusok kommentátora. Aldus Manutius (megh. 1597) az előbbinek fia, gimnáziumi tanár Rómában. Marius Nizolius a XV. században élt humanista szerző, Cicero-kommentátor. Laurentius Surius (1522-1578) lübecki születésű karthauzi szerzetes, történetíró és hitvitázó. Johann Glandorp (megh. 1564) Melanchton kedvelt tanítványa, rektor Braunschweigben és Gosslarban: protestáns szerző. Elias Reusner (megh. 1612) orvos és történészprofesszor Jenában: protestáns szerző. Cesare Baronio (1538-1607) bíboros, a vatikáni könyvtár őre, egyháztörténész a katolikus restauráció szellemében. Christoph Landini (1480-1510) firenzei humanista költő, filozófus, szónok és nyelvész. Johann Rivius (1500-1553) a meisseni iskola inspektora, protestáns szerző.

E névsorból mindössze 3 személy számítható a katolikus egyház képviselőihez (Mantuanus, Surius, Baronio), az ellenreformációs irodalomhoz pedig csak az utóbbi kettő. Ezzel szemben találunk 5 protestáns szerzőt, míg a többi világi, humanista tudós és tanár.

E középiskolás, tanulmányi anyag tehát a humanista műveltség talajában gyökerezett, fő céljának az ókori klasszikusok ismertetését tartva. Nem egyoldalúan rendi, szerzetházi könyvtár volt, hanem a világi műveltség alátámasztására törekedett elsősorban.

Ugyanakkor azonban a fennmaradt, csekély számú vallásos könyv tartalma jellemző a tridenti zsinat szellemében új erőre kapó, céltudatosan katolikus irányulásra.

Mindenekelőtt a magasabb teológia képviselőinek szereplését találjuk jellemzőnek: Szent Ágoston, Szent Bernát, Karthauzi Dénes misztikus író és - ideszámíthatjuk, ismerve Telegdi ajándékát - Szent Tamás műveit. Bár valamennyien középkori szerzők - különösen Bernát és Tamás -, a restaurációs jezsuita szellemre mutatnak. Aquinói Tamás Aristotelesen alapuló bölcseletét a tridenti zsinat állította újból előtérbe.

De ennek a szellemnek képviselője Cesare Baronio római bíboros Annales ecclesiastici című nagy egyháztörténeti műve is, amelynek kötetei éppen ebben az időben, folyamatosan jelennek meg évenként, többféle kiadásban is. A könyvtár ezeket a későbbi időkben is gondosan beszerzi.

A tudományos jellegű teológiai irodalom mellett a népszerű, lelki olvasmányok körébe tartozik Kempis Tamás elterjedt műve, az Imitatio Christi. Jacobus a Voragine domonkos szerzetes és genovai érsek (megh. 1298) híres Legenda aureája pedig már a reformáció kora előtti kolostorokban általánosan elterjedt olvasmány volt, sőt, mint ismeretes, kódexeink legendaanyagának egyik fő forrása.

Mindezek azonban nem feledtetik azt, amit az Antiquissima-gyűjtemény turóci kollekciójának első szériája már világosan a szemünk elé tár: a könyvtár jellegét a humanista oktatás szolgálatában álló, tipikus tanulmányi követelmények határozták meg.

Jelzete: Ant. Tur. II.

Ezt a periódust a második könyvtáros-kéz beírásai jelzik. Az elsővel ellentétben dőlt betűs, de ugyancsak gondos, higgadt írás. Ott ahol, nem az első könyvtáros kézírását egészíti ki, a következő szöveggel szerepel. "Collegii Turociensis Societatis Jesu Catalogo inscriptus." Csupán 1591-ig megjelent könyveken található. Eltűnése egyidejű tehát a könyvtár nagy pusztulásával.

Ez a kézírás őrizte meg számunkra az első, pontos szerzeményi évszámot is az egyik ősnyomtatvány: a Turóczi-féle krónika 1488-i brünni kiadásának címlapján. A szöveg így szól: "Collegii Turociensis Societatis Jesu donatus a Francisco Zabo anno 1590." A könyvet tehát Szabó Ferenc ajándékozta 1590-ben a znióváraljai könyvtárnak.

De találunk e korszakból olyan könyvet is, amely előzőleg ismert nevű, történeti személyek birtokában volt. Stanislaw Sokolowski (1537-1593), a krakkói egyetem teológia-professzora Báthory István lengyel királynak ajánlotta katolikus hitvédelmi munkáját, amely De verae et falsae ecclesiae discrimine címmel 1583-ban jelent meg Krakkóban, címlapján a nyomtatott ajánlással: "Ad Serenissimum Stephanum I. Poloniae Regem." A könyv másik lapján viszont az alábbi kézzel írott ajánlást olvashatjuk: "Magnifico Wolfgango Kowaciosky Stephanus Rex Poloniae mittit: postulans ut ad eius lectionem sodalis accedar affectibus, animoque praeparato."

A művet tehát maga Báthory küldte kedves emberének, Kovasóczy Farkasnak, aki mint a kormányzótanács tagja Erdély államügyeit vezette.

Tekintve, hogy a könyv 1583-ban jelent meg, Báthory viszont 1586-ban már meghalt, a könyvet a két évszám közötti időben küldhette Kovasóczynak. Maga Kovasóczy nem élt sokáig: 1594-ben az új erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond kivégeztette. A turóci könyvtáros kézírásából azonban úgy látszik, hogy a könyv még életében került Znióváraljára, talán ő maga ajándékozta a kollégiumnak 1589-1591 táján, amikor Báthory István már nem élt.

Ami újdonság még ebben a szériában, az, hogy itt tűnnek fel először magyar szerzők a könyvek írói között. Ilyen az előbb említett Turóczi János Chronica Hungarorum című műve, és ilyen Temesvári Pelbártnak, a híres ferences prédikátornak a beszédeit tartalmazó munka, amely 1501-ben Hagenauban jelent meg.

A magyar eredetű könyvek feltűnése illusztrálja a jezsuitáknak azt a kezdettől való törekvését, hogy idegen létükre is idomuljanak a környezethez, mint ahogy a provinciális is fontosnak tartotta, hogy a kollégium személyzete, ha nem is éppen magyarokból, de legalább magyarországi születésűekből álljon. Ezt a követelményt először nehéz volt teljesíteni, hiszen kezdetben a protestáns többségű magyarságból csak igen kevesen léptek a jezsuita rendbe. 1590 decemberében például Znióváralján a 10 főnyi személyzetből csak 3 magyar (Kassai István, Szántó István, Márton Miklós). A többiek közül 3 szláv (ebből 1 horvát és 1 szlovák), 1 belga, 1 dalmata és 1 spanyol. A nemzetiségi összetétel tehát meglehetősen tarka, de legalább a fele mégis magyarországi születésű.

Az időszak többi könyvbeszerzése csekély: mindössze Baronio egyháztörténeti művének második kötetét találjuk még, továbbá Cicero beszédeit és a Jézus-Társaság 1583. évi, Rómában megjelent annalesét.

A harmadik könyvtáros már hanyagabb betűkkel, gyorsabban ír, s kizárólag 1593 és 1594-ben megjelent műveket jegyez be. Jellegzetessége, hogy "Turociensis" helyett mindig "Tyrociensis"-t ír. Mindössze két köteten található meg kézírása: Baronio egyháztörténeti munkáinak új, római kiadásban beszerzett első és második darabján.

A negyedik kézírás 1591-1596 között megjelent műveken tűnik fel, s az utolsó bejegyzőt képviseli a turóci gyűjteményben. Tekintve, hogy 1597 januárjából fennmaradt egy olyan névtár is, amelyben a könyvtár prefektusát is megemlítik, nevét is tudhatjuk: valószínűen a skót származású Morus Florenciusszal azonos.

Kalligrafikus írásának különös ismertetőjele még az, hogy Turóc nevét mindig "Th"-val írja: "Thurociensis". Baronio említett művének 3., 4., 5. és 6. kötetét írja be, valamint a kor híres jezsuita provinciálisának, Canisius Szent Péternek 1591-ben megjelent elmélkedéseit.

Az utolsó három periódus szórványos és nem különösebb jelentősége beszerzéseiből világosan látható a pusztítás következtében tönkretett könyvtár lassú sorvadása. Az ellenséges érzületű, lutheránus környezetben a kollégium is csak vegetált, míg 1598-ban át nem költözött Vágsellyére.

Feltűnő, hogy az egész znióváraljai gyűjteményből a költözéskor csak az első szériában található, fentebb említett 23 kötetet vitték magukkal. Az 1589 utáni beszerzéseket, legalábbis, amennyire a maradványok mutatják, otthagyták a rezidenciává, rendházzá egyszerűsödött régi székhelyen.

Innét csak később, nagy kerülővel csatlakoztak azután ismét a gyűjteményhez, már a második nagyszombati korszakban.

Temesvári Pelbárt munkája például még 1644-ben is a znióváraljai rendház birtokában volt. Kovasóczy Farkas könyvét pedig még 1667-ben is itt őrizték. Baronio egyes kötetei viszont 1620-ban a felvidéki birtokos Szentiványi-család egyik tagjának, Ferencnek a kezére jutottak, s innét kerültek vissza 1632-ben a már Nagyszombatban őrzött könyvtárba.

A Legenda aurea a pozsonyi kollégiumba került, s innét csak II. József idejében tért vissza, a feloszlatott kolostorok könyvanyagával együtt, már a pesti Egyetemi Könyvtárba. A legkalandosabb sorsa azonban Kempis Tamás könyvecskéjének lett. Ez, miután egy ideig ugyancsak a turóci rezidenciában maradt, a kapucinusok budai rendházába került, s innét csak 1950-ben, a második nagy kolostori könyvelosztás idején tért vissza eredeti helyére: az Egyetemi Könyvtárba.

A turóci gyűjteménnyel a könyvtár XVI. századi szerzeményeinek sora le is zárul. Ami ezután következik, már az 1600. évi újraalapítás munkája.

A Carillo Alfonz által 1600-ban újjászervezett könyvtár állományából 12 kötet maradt fenn. Ezek közül egynek a címlapján az 1599-es beszerzési év olvasható, a többi 11 kötet címlapján az alábbi szöveg: "Collegii Selliensis Societatis Jesu inscriptus Catalogo An. 1600."

Itt azonban már segítségünkre van a Szentiványi-féle, 1690. évi katalógus is, amely még további 23 azóta elveszett mű emlékezetét tartotta fenn. Természetesen, adataink még így sem teljesek, hiszen említettük, hogy a Szentiványi-katalógus nem pontos: azokat a neveket, amelyeket 1632-ben újra katalogizáltak, nem az eredeti szerzeményi évvel, hanem az 1632. évszámmal tüntette fel. Így még több, azóta elveszett 1600 és 1600 előtti szerzemény lappanghat e katalógus 1632. évi, feltűnően nagy számú beszerzései között. Ezeknek felderítése azonban ma már, éppen a könyvek hiányában, lehetetlen.

Csak arra szorítkozhatunk, ami bizonyítható. Maradványaink szerint 1598-ban 23 kötetet vitt magával a kollégium Turócból Vágsellyére, ezen kívül 1600-ban még 35 kötet új beszerzésről van tudomásunk (23 a katalógusból, 5 egyéb forrásból, 12 pedig megmaradt: előkerülve az 1632. évi szerzeményekből). Az 1600. évben tehát összesen 63 kötet őrzéséről van tudomásunk.

Ezek után felvetődik a kérdés, mit jelentett a könyvtár újraalapítása? Megállapíthatunk-e a könyvgyűjtés, illetve a nevelés irányelveiben valami változást, összehasonlítva a már ismertetett znióváraljai időszakkal?

Ennek eldöntésére a következőkben felsoroljuk a vágsellyei kollekció I., 1600. évi szériájának köteteit, utána pedig az elveszett, de emlékükben ránkmaradt könyvek adatait.

Ant. Sell. I.

1. Dictionarium Graeco-Latinum. Basileae, 1584. görög-latin szótár (1599)
2. Thukydides: De bello peloponneso. H. n. 1588. görög tört.
3. Herodotos: Historiarum libri. H. n. 1592. görög tört.
4. Flavius Blondinus: De Roma... Basileae, 1559. római tört.
5. Dionysius Halicarn: Historia et retor. Francofurdi, 1586. tört. és szónoklattan
6. Sigonio Carlo: De iure populi Romani. Bononiae, 1584. római jogtört. kézikönyv
7-8. Genebrard: Chronographia. Coloniae, 1581.
9. Brissonius, B.: De sollemn. Romani. Francofurdi, 1592. római jog
10. Rosinus, J.: Romanarum antiquitatum libri. Basileae, 1583. római tört. Hozzákötve:
Panuvius: Fastorum libri, római tört.
11. Aphtonius: Progymnasmata. Francofurdi, 1598. görög tört.
12. Aquinói Szt. Tamás: Summa theologica. H. n. 1508. Teológia

A Szentiványi-katalógusban fennmaradt 1600. évi (elveszett) beszerzések:

Dictionarium poeticum a litera ad finem. Venetiis, 1551. irodalmi kézikönyv
Delrius, Martinus S. J.: Syntagma tragoedia Latina. Antverpiae, 1593. irodalom
Horatius: Epistolae, cum scholiis Zembrini. Francofurdi, 1577. irodalom
Isselt, M.: Rerum in orbe gestarum commentar. Coloniae, 1586. tört.
Pistorius, J.: Falsitas lutherana detecta. Friburg, 1601. hitvédő teológia
Pierus, J.: Hierogliphica Aegyptiana. Lugduni, 1594. írástört.
Pontanus, Jacob S. J.: Commentarii Virgilii Bucolica, Georgica. Augustae, 1599. irodalom
Scaliger, J. Caesar: Poetices libri. H. n. 1586. I-IV. tom. irodalom
Scapula, J.: Lexicon Graeco-Latina. Basileae, 1594. irod. kézikönyv
Terentius: Comoedia. Francofurdi, 1579. lat. irodalom
Torrentius: Sacra poemata. Antverpiae, 1594. vallásos irod.
Turnerus, R.: Orationes. Ingolstadt, 1599. egyházi beszédek
Varrenius, J.: Syntaxa Graeca. Coloniae, 1581. görög nyelvtan
Vergilius: Bucolica-Georgicon-Aeneis. Francofurdi, 1583. lat. irodalom.
Aristoteles: Physica. Venetiis, 1585. görög filozófia
Athenai Deiphnosophistarum libri. H. n. 1597. görög filozófia
Cicero: Orationes. Lugduni, 1554. lat. irodalom
Thesaurus linguae Latinae. Basileae, 1551. I-III. tom. lat. irodalom
Diogenes Laertius: De moribus et vita philosophorum. Lugduni, 1561. filozófiatört.
Muretus, Ant.: Orationum tomorum. Ingolstadt, é. n. irodalom
Natalis: Mythologiae. Francofurdi, 1588. görög-lat. vallástört.

Acta Jesuitarum in Hungaria (Pozsony):

Bibliorum Regiorum (libri) quatuor linguarum. Antverpiae. 1571. I-V. tom. vallásos irod.

(Forgách Ferenc nyitrai püspök ajándéka 1600 augusztusában. Még 1637 előtt elveszhetett, ebben az évben ugyanis Károlyi Mihály özvegye, Segnyey Borbála ajándékából újra beszerzik. Ez utóbbi példány ma is megvan.)

Táblázataink szerint a könyvtár újraalapítási beszerzései közül 34 mű adatait ismerjük. Szak szerinti statisztika szerint ezekből is csak 5 mű vallásos jellegű. A többi, tehát szám szerint 32 megint csak a korabéli középiskolai humanista oktatás szolgálatában álló tankönyv.

Ha vizsgálódásainkat ezek után tovább folytatva, kiterjesztjük a vágsellyei kollekció második szériájára is, tehát az újraalapítást követő évekre, egészen az iskola fennállásáig, akkor hasonló eredményre jutunk.

Táblázat szerint:

Ant. Sell. II.

1. Stobaeus, J.: Sententiae ex thesauris Graecorum. Antverpiae, 1575. görög irod.
2. Platon: Opera omnia, Marsilio Ficino interpretata. Lugduni, 1590. gör. filozófia
3. Cedrenus: Annales. Basileae, é. n. tört.
4. Alexandrinus Appianus: Romana historia. H. n. 1592. tört.
5. Baronio, C.: Annales ecclesiastici, Roma, 1596. 7. tom. egyháztört.
6. Tacitus: Annales. Francofurdi, 1592. római tört.
7. Bosio, L: Istoria della sacra religione... di San Giovanni Gierosolimitano. Roma, 1594. egyháztört. (rendtörténet)
8. Jovius, Paulus: Vitae illustrium virorum. Basileae, 1578. tört.
9. Cujacius, Jac.: Opera. Francofurdi, 1595. jogtud.
10. Euklides: Elementorum libri. Coloniae, 1591. geometria
11. Xenophon: Opera. Francofurdi, 1594. görög tört.
12. Clavius, Chr.: Horologiorum descriptio. Roma, 1599. természettud.
13. Clavius, Chr.: Astrolabium. Roma, 1593. természettud.
14. Tarcagnota, G.: Delle historie del mondo. Venetiis, 1598. tört.
15. Tarcagnota, G.: Delle historie del mondo. 2. tom.
16. Tarcagnota, G.: Delle historie del mondo. 3. tom.
17. Pererius: Commentarii in Danielem prophetam. Antverpiae. 1594. vallásos irod.
18. Terentius: Opera. Lugduni, 1560. latin irod.
19. Gretserus, Jac. S. J.: Apologeticus. Ingolstadt, 1600. hitvédő irod.
20. Livius: Historia. Francofurdi, 1588. lat. tört.
21. Coniate, N.: Historie de gl'imperatori graeci... Vinetia, 1569. tört.
22. Zonaras, G.: Historia. Vinetia, 1572. tört.
23. Delrio, Mart.: Disquisitionum magicarum libri. Moguntiae, 1603. természettud.
24. Tursellinus: Lauretanae historiae. Moguntiae, 1600. vallásos irod.
25. Duns Scotus: Libri. Venetiis, 1597. teológia
26. Ruffinus: Opera. Parisiis, 1580. teológia
27. Prosperus: Opera. Duaci, 1577. vallásos irod.
28. Corpus Juris Civilis. Venetii, 1583. jogtudomány (törvénytár)
29. Corpus Juris Civilis.
30. Lippus Brandolinus: De ratione scribendi. Coloniae, 1573. irodalom
31. Justinus: Ex Trogo Pompeio historia. Coloniae, 1593. tört.

A Szentiványi-katalógusban fennmaradt (és azóta elveszett) 1605. évi beszerzés:

Prateolus, Gabriel: Elenchus haereticorum omnium. Coloniae, 1605.

Itt is, 32 kötetből mindössze 9 a vallásos jellegű irodalom képviselője, a többi tankönyv. Közelebbről vizsgálva a szerzőket, s különválasztva a nagy számban képviselt ókori klasszikusokat, az alábbi névsort állíthatjuk össze:

Flavius Blondus (1392-1463) híres történész, pápai titkár. Carlo Sigonio (1523-1584) történész és kritikus, paduai professzor. Gilbert Genebhard (megh. 1597) bencés, majd Aix-i érsek, teológus és héber nyelvész, aki IV. Henrik francia király ellen tartott tüzes szónoklatokat. Barnabas Brisson (1531-1591) jogtanár, a párizsi parlament ügyvéd-generálisa, III. Henrik alatt államtanácsos és külföldi követ. Johannes Rosinus (1551-1626) lelkész Wickerstaedtben, hitszónok Naumburgban: protestáns szerző. Panvinius (15291568) ágostonrendi szerzetes, történész. Martin Delrio (1551-1608) antwerpeni születésű jezsuita, filozófus és teológus, löweni tanár. Michael Isselt (megh. 1597), a hamburgi olasz kereskedők hitszónoka, aki Löwenben tanult filozófiát és teológiát. Joannes Pistorius (1544-1607) teológiai és orvosdoktor, hesseni születésű. Előbb protestáns, majd katolikus teológus és kanonok. Jacob Pontanus (1542-1626) jezsuita irodalom-tanár Augsburgban. Julius Caesar Scaliger (1484-1558) humanista filozófus, költő és kritikus. Torrentius, másképp van Baecken (1520-1595) filológus Löwenben és Brüsszelben. Robert Turner (megh. 1599) katolikus angol, aki a vallásüldözés miatt elhagyva hazáját, Ingolstadtban lett egyetemi rektor, teológus. Antonius Muretus (1526-1585) humanista kritikus és szónok, aki élete végén pappá szenteltette magát, sőt, egyes források szerint jezsuita lett. Hieronymus Natalis (megh. 1580) spanyol jezsuita, görög és héber nyelvet tanított Rómában. Jacobus Bosius a XVI. század második felében élt mint a jeruzsálemi Szent János lovagrend tagja. Paulus Jovius (1483-1552) a híres humanista történetíró. Jacobus Cujacius (1520-1590) francia jogtanár Bourges-ban, egy ideig a savoyai herceg tanácsosa, korában híres jogász. Christoph Clavius (megh. 1612) jezsuita matematika-professzor Rómában, bambergi születésű. Joannes Tarcagnota nápolyi író, a XVI. század derekán élt. Benedictus Pereira (Pererius, 1535-1610) spanyol jezsuita, a szentírástudomány szakértője. Jacob Gretser, marcdorfi születésű jezsuita, szül. 1560-ban. Horatius Tursellinus (megh. 1599) jezsuita, római tanár. Aurelius Brandolinus (megh. 1498) firenzei szónok, költő és muzsikus, humanista szerző: Gabriel Prateolus (megh. 1588) a teológia doktora a párizsi Sorbonne-on.

Ebben a névsorban már megfigyelhető a katolikus szerzők előtérbe nyomulása a humanista világiak mellett, és protestáns író csak egy marad. A művek tárgya tekintetében azonban nincs változás, a könyvtár gyűjteményében továbbra is a középiskolás tankönyvek uralkodnak.

A könyvtár jellege tehát 1586 óta nem változott, s Carillo újraalapítása sem térítette el eredeti rendeltetésétől, a középiskolai tanulmányi könyvtár típusától. Ami változás mutatkozik, az csak a tananyag differenciálódására, elmélyülésére és a katolikus szerzők nagyobb súlyára mutat. A görög-latin irodalom mellett a vágsellyei időszakban már feltűnnek jogtudományi művek (Sigonio, Brissonio, Cujacius könyve, a Corpus Juris Civilis kötetei). De feltűnnek a természettudományos érdeklődés kezdetei is (Euklides geometriája mellett Clavius és Delrio művei).

Ismerve azt a gondot is, amellyel a rend a vágsellyei iskola tanári karát kiválogatta, megállapíthatjuk, hogy a könyvtár, bizonytalan és viszontagságos kezdetei után egy fokozatos színvonalbeli emelkedés útján volt, amikor a Bocskai-háború ismét megszakította a fejlődését. A művelődés, amelynek tankönyvei segítségével szolgálatában állt, határozottan katolikus és restaurációs szellemű volt, de a klasszikus ókor megismertetésében, valamint a jog- és természettudomány kezdeteiben ugyanazokat a célokat szolgálta, amelyek a humanizmussal meginduló világi műveltség alapjai is voltak, függetlenül a vallási harcok szellemétől.

Az állomány alapjainak elemzése azonban arra is felhívja a figyelmünket, hogy ebben az anyagban különleges ritkaságokat, tartalmuk vagy kiadásuk miatt rendkívülien értékes műveket hiába keresünk. Ősnyomtatvány például mindössze kettő akad. Kódexek egyáltalában nincsenek, ezekből az elsőt csak a második nagyszombati korszakban, 1628-ban szerzi be a könyvtár.

Ez is csak a gyűjtemény középiskolai, tanulmányi jellegét erősíti. A jezsuiták csupán az oktatómunka gyakorlatához kerestek támaszt, a könyvgyűjtés nem volt öncél, és a rend kollektív szellemében egyéni hajlamoknak különben sem jutott nagy szerep. A főúri magánkönyvtárak vagy a személyes, nagyúri gondoskodáshoz kötött intézmények gyűjteménye mellett tehát anyagával nagyobb jelentőségre nem emelkedett.

Ma az Antiquissima-gyűjtemény e két első kollekciójának, az 1586-1605 közötti beszerzéseknek különleges értékét nem a könyvek tartalma adja, hanem beszerzésük ideje, ennek országos viszonylatban való régisége és az a körülmény, hogy e gyűjtemény legtöbb darabját az Egyetemi Könyvtár a XVI. század óta megszakítás nélkül őrzi.

TARTALOM