Azt mondtam neki - Jim, nem kellene magunkkal vinnünk.

- Dehogynem - ellenkezett.

Jim azt mondta - De nagyon csinos.

Hát ez igaz volt, de számunkra nem kellett volna, hogy fontos legyen. - Csak ránk akar akaszkodni a lelőhely miatt. Őt csak az aranyuk érdekli. ennyi az egész. Még csak nem is tetszel neki.

Jim viharos szemeket meresztett rám és láttam, hogy az esze a múlt éjszakán jár, amikor végigvizsgálta Lucy domborzati viszonyait. Az azelőtti nap délutánján találkozott velünk, mikor kifelé jöttünk a talajkutató hivatalból, és nagyon büszkének nézhettünk ki. Én már akkor gyanakodni kezdtem. Úgy tűnt, mintha csak azért ácsorgott volna az épület előtt, hogy rávesse magát az első aranyásóra, aki vigyorogva jön ki a hivatalból.

A pióca mindjárt rácsimpaszkodott Jimre.

Neki meg teljesen naiv képe van. Ezért ment inkább hozzá és nem hozzám. Jimnek annyi esze van, mint egy szamárnak, és ez tisztán leolvasható az arcáról.

Persze most azt mondhatnád nekem, biztosan savanyú volt a szőlő. és ezért magyarázom azt, hogy a barátomhoz ment oda a nő. De ez nem így van. Jim öregebb nálam, nem is csinosabb, és a szaga sem volt sokkal jobb. Mindketten egyformán jó példái vagyunk a férfiasságnak. Ráadásul egyenrangú partnerek voltunk a kutatásban is, habár ezt Lucy az elején még nem tudhatta.

Én nem az a fajta vagyok, akit az orránál fogva lehet vezetni. Ezt hiába mondtam Jimnek, Lucy viszont tisztában volt vele.

Emiatt megint jól összevesztünk, miközben sült húst és tojást pusztítottunk másnap reggel.

- Hát ez nagyon jó indok. Mióta vagyunk mi partnerek? - kérdeztem.

Felhúzta a szemöldökét, és rám villantotta a szemeit. - Szerintem ez barátság volt.

- Igen, egy hosszú barátság volt, és te most romlást akarsz hozni ránk. Egy nő az ásatásnál a legrosszabb balszerencsét jelenti, és te is ugyanolyan jó tudod, mint én. Emlékezz rá, mi történt Placer Billel és Mike Murphyvel a Kernnen túl.

- Dehát megvannak a fogaim - mondta Jim.

- Hát ez az, és milyen régóta. Nem találhattál volna jobb haverokat, mint Bob és Mike...

- Azt mondtad, Billnek hívták.

- Robert William volt a neve. Néhányan Bobnak hívták, mások meg Billnek. A lényeg az, hogy Bob és Mike szinte testvérek voltak addig a fekete napig, mikor az a nő feltűnt a fúrásnál. Azonnal ráugrott Mike-ra, és úgy nézett Bobra, mintha a fiú rühes lett volna. Szegény Bob egyedül fagyoskodott esténként a sátor előtt. És talán panaszkodott miatta? Nem. Túlságosan nagylelkű volt ahhoz. Némán tűrte a balszerencséjét. Emlékezz, hogy mi történt azután.

- Hogy hívták a csajt? - kérdezte Jim.

- Greta.

- Nem hiszem, hogy ő lett volna.

- Miért? Még sosem láttad.

- Had mondjam el a történetet, jó? Legyél már egy kis türelemmel.

- Én csak azt akarom, hogy észrevetted, milyen hasonló helyzetben vagyunk most. A nő elment velük a fúráshoz és tragédiát hozott szerencsétlen Bull és Mik fejére. Az még nem volt elég, hogy megvetette Bullt és két igaz barát közé állt. Nem. A baj csak azután következett.

_ Lassan és kegyetlenül. Elmesélhetem neked részletesen, de nem akarom elrontani a reggelidet. Had mondjak csak annyit, hogy nem volt egy gyógymasszázs. Mike szemét kinyomta egy égő fahasábbal, hogy megbűnhődjék azért, mert valaha is Gretára nézett. A fütyülőjét is levágta, és Greta micsodájába dugta. Azt mondta neki, “- Ha ennyire akartad, akkor legyen a tiéd.”

Jimenek halvány szomorúság futott át az arcán.

- És nem ez volt a legaljasabb tette, ezt elhiheted. Lem nem elégedett meg azzal, hogy bosszút állt Gretán és Mike-on, hanem kibelezte Billt is, mint egy pisztrángot. Bill olyan ártatlan volt, mint egy ma született bárány, soha nem is ért Gretához, de Lem őt is lemészárolta.

- Nem volt igaza.

- Volt vagy nem volt, Bill szörnyethalt, és mindez csak azért volt, mert a haverja elárulta őt és összeszűrte a levet egy csajjal. Ezért mondtam neked, hogy egy nő a fúrásnál a legnagyobb veszedelmet jelenti.

- Mi történt Lemmel?

- Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy megunta az özvegyéletet és összeállt a te Lucyddel.

Az ember nagyon sokat beszél hiába az életében. Hát én is feleslegesen jártattam a számat. A történetemet akár egy szamár hátsó felének is elmondhattam volna.

Számítottam rá, hogy Lucy nem fog összemelegedni velem, ameddig nem ismer meg jobban. Sikerült egymásról többet megtudnunk, miközben utaztunk vissza Stanislausba, ahol korábban megkezdtük a talajkutatást, de nem sikerült úgy összebarátkoznunk úgy, mint ahogy szerettem volna.

Ahogy rám nézett, az olyan volt, mintha valami csúnyaság lógott volna ki az orromból.

A gyaloglás így is tovább tartott annál, mint ami még kellemes lett volna. Minden egyes kínálkozó alkalommal egyedül hagytak az ösvényen, és ők ketten bementek a fák közé. Legtöbbször csak azért csinálta, hogy gyötörjön engem. Néhányszor félig kigombolkozva jött vissza, és én olyan területeket figyelhettem meg rajta, amelyekre sosem számítottam.

Lucy olyan kegyetlen és hidegszívű asszony volt, amilyennel még sohasem találkoztam életem során.

Teljesen mindegy volt hogy mit csináltam, elutasított.

Utálta a történeteimet is. Jim legalább annyira szerette hallgatni őket, mint amennyire én szerettem mesélni. Az első éjjel, miközben a tábortűz mellett ült, nagyokat sóhajtott és forgatta a szemeit, mialatt elmeséltem a legjobb történetemet az indián asszonyról és a kétfejű gyerekéről. Az egyik fej csak az egyik mellről volt hajlandó szopni, míg a másik csak a másikról. Csakhogy pont keresztben voltak a fejek és a mellek, mikor az asszony szoptatni akart, így fejjel lefelé kellett tartani a gyereket, mikor etette. A kis csirkefogóknak nagyon tetszett ez. A baj csak az volt, hogy nagyon megszokta, hogy fejjel lefelé van, ezért sosem tanulta meg használni a lábait. Kézenállva járkált, lábai a levegőben voltak, és megfulladt egy szép napon, mert megpróbált átgázolni egy derékig érő patakon.

Mielőtt belekezdhettem volna a következő történetbe, így szólt hozzám: - George Sawyer, maga olyan faragatlan, mint ez a tuskó. Inkább a kígyó marjon meg, mint hogy végighallgassam még egy ócska hazugságát.

- Miért? Ez igaz történet volt - állt ki mellettem Jim.

Jimmy kedves rosszallóan rám nézett s azon fáradozott, hogy megpróbálja kideríteni az igazságot. - Zöldséget beszéltél?

- Sosem hagyta el hazugság a számat. Egyébként pedig ott voltam, amikor a fiú megfulladt. Mindkét keze bent volt a patakban, a lábaival meg úgy kalimpált, akár egy akasztott ember.

Jim Lucy felé fordult, és így szólt - látod?

- Mindent látok - mondta a nő. Egy hazug hülyét és egy hiszékeny idiótát. Csodálkozom rajta, hogy miért álltam szóba veled már az első alkalommal, James Bixby.

Ez teljesen kifogta a szelet a vitorláiból. Szörnyű volt látni. Csak ült magába roskadva, és nem szólt semmit. Lucy is elrohant a sátor felé, és bebújt a takarók közé.

Megpróbáltam felvidítani. - Mit szólnál ahhoz, ha elmesélném, mikor úgy húztak ki a folyóhomokból, hogy ...

- Egyáltalán nem történt ilyen - motyogta és úgy nézett rám, mintha észrevette volna kezemben az ötödik ászt. - Ha homok alá kerültél volna, George, akkor most halott lennél.

- Hát meg is haltam volna, ha nem lett volna a lábam alatt egy rakás csontváz, és nem tudtam volna azokra rálépve kikecmeregni a folyóhomokból.

Láttam a szemein, hogy ismét hinni kezd nekem. Nem volt kétség afelől, hogy a gyanakvása elolvadt. De váratlanul Lucy kiáltott utána.

- Hagyd már ott azt a hazudozó, bolond anyaszomorítót. Azonnal gyere ide. Fázom. Gyere és melegíts fel.

Jim azonnal talpon volt, mihelyt meghallotta a nő.

Az én nyársam is egyre keményebb lett, mialatt a nő visítozását hallgattam.

Lucy persze nem volt koca, mégha olyan hangokat is hallatott.

Egyik fejem sem tudta, hogy mit kellene tennem.

Végül megérkeztünk a fúráshoz Stanislausba. Sötétedés után értünk oda. Lucy nem volt túlzottan elragadtatva a kunyhónktól. Én javasoltam neki, hogy akkor inkább aludjon a szabad ég alatt, de megkért, hogy fogjam be a pofámat.

Az éjszaka legnagyobb részén attól fájt a hasa, hogy nem tud lélegezni egy ilyen szűk helyen. és hogy a nőknek megjár egy kis magánélet, meg hogy ez volt az első és az utolsó éjszaka, amit valaha is egy tető alatt töltött George Sawyerral, aki egy hazudozó, és olyan hitvány tulajdonságai vannak, hogy legszívesebben eltaposná, mint a férget.

Lucy nem csak egyszerűen vicsorgatta a fogatit és keservesen panaszkodott a kalyibánk miatt, de Jimtől is megvonta a kedvezményeket. - A jólneveltségem nem engedi meg - állította. - Persze, hogy közben ez a nyakamba lihegjen.

Tudtam, hogy amit a jólneveltségről mondott, az vicc, de sem Jim, sem én nem örültünk ennek az elhatározásnak, amivel cserbenhagyott mindkettőnket. A gyaloglás ideje alatt figyeltem a hangokat, amit a nő hallatott. Készültem arra, hogy a kunyhóban hárman leszünk. A nő az egyik sarokban feküdt, így ha ő és Jim nekiláttak volna, biztos vagyok benne, hogy többet hallottam volna, mint hancúrozást. Meg látni is szerettem volna egy kicsit. Azzal tud a legjobban kínozni, amit a legjobban szeret csinálni.

Lehet, hogy attól félt, hogy ha túl messzire megy, én is csatlakozni akarok majd hozzájuk.

Lehet, hogy igaza van.

Mindenesetre nem akarta megkockáztatni. Inkább éjszakára magára hagyta Jimet is.

Miközben próbáltam elaludni, azon gondolkodtam, hogy mennyi kárt okozott eddig is nekünk.

Elrabolta a barátomat. Elrontotta a szórakozásunkat, mikor történeteket meséltem. Végezetül kitartott azon elképzelése mellett, hogy nem hajlandó a kunyhóban szerelmeskedni, pedig Jim azért hozta magával, és így megfosztott attól az élvezettől, hogy lássam őt felnyársalva.

Másnap reggel Jim útnak indult egy balta-félével, hogy kivágja az erdőt, és palotát építsen az úrnője számára. Úgy számoltam, hogy hagyom neki egyedül csinálni. Én aranyat ásni jöttem ide. A nője a földön fog aludni, ha rajtam múlik. Felkaptam a csákányomat, és dolgozni kezdtem. Az átkozott nőt azonban képtelen voltam kiverni a fejemből. Egyfolytában rá gondoltam és azon merengtem, vajon mit csinálhat most, amikor egyedül van. Hamarosan rájöttem, hogy itt a jó alkalom arra, hogy utánanézzek. Ahelyett, hogy a sárban turkálnék, inkább kettőnk viszonyát kellene megjavítani. Vagy legalább elmondanám a szempontjaimat.

Szóval elindultam, hogy megkeressem a nőt. Lucy nem volt a folyónál sem. Egy darabig kutattam utána, majd ráakadtam.

- Jöjj ki onnét!

A nő megugrott, mintha megszúrtam volna. Számítottam rá, hogy elfelejti a jólneveltségét. Úgy is történt. Felém fordult, csípőre tette a kezét, és meg sem próbálta eltakarni magát. - George Sawyer! - kezdte. - Te hazudozós kurvapecér, rohadt, leprás bányajog-bitorló, a kurva anyád!

- Én nem vagyok orvbányász - világosítottam fel, majd elindultam lefelé a dombról.

Felemelte az egyik kezét és megrázta az ujját. De nem az összeset. Ne merj közelebb jönni! Tűnj innen! Te szemét, ne merészelj ide lejönni!

- Nem tenném ezt a maga helyében - mondtam. Leültem a partmenti tuskóra. A ruhái egy halomban voltak előttem, de vigyáztam, nehogy rálépjek. - Jobban teszi, ha meghallgat engem, és nagyon fürgén kiugrik a vízből.

- Egészen biztosan nem fogok.

- Menne inkább a folyóhoz, ha mindenképpen be akarja vizezni magát.

- Oda megyek, ahová én akarok. Azonkívül a folyó olyan hideg, hogy belefagy mindenem.

- De most Dinker tavában van - világosítottam fel.

- Jól lehetett itt horgászni - mondtam. - Egy évvel ezelőttig. Csak kérdezze meg Jimet, ha nem hisz nekem. de a halak mind kipusztultak, miután felkötöttük Clem Dinkert.

Dörzsöltem a sérülésemet.

- Ne merjen idejönni! - sivította Lucy, és felkapott egy másik követ.

- Én talán megőrültem, mi? - Ismét felém dobott egy követ, de most elugrottam.

- Maga egészen biztosan bolond, ha nem jön ki onnan.

- Jim biztosan nagyon hálás lesz, ha megtudja, hogy idejöttem azért, hogy figyelmeztessem magát.

- Csak azért jöttél ide, hogy bosszantsál engem. - Hirtelen az ellenséges pillantás mosollyá változott. - Te félsz a víztől, George Sawyer, ugye?

- Óh, csak ijesztegessél. Rögtön rémületbe kergetsz, kiugrok a vízből, és örökké hálás leszek neked. Óh, George, te szánalomra méltó vagy. - Hátraeresztette magát a vízben, lebegni kezdett, testének halvány körvonala átsejlett a víz színe alól, és az ég felé mosolygott.

- Nagyon sajnállak téged.

- Ha így beszél velem, akkor kénytelen leszek sorsára hagyni - mondtam.

- Azt, hogy elmegyek, és itt hagyom.

- Nyugodtan elmehetsz, George. - Biztosan megtalálta a talajt, és egy kicsit felemelkedett. A vízszint a vállainál volt. A víz túl homályos volt ahhoz, hogy valami érdemlegeset lássak, hacsak nem számítjuk a mosolyát. Az nem volt a víz alatt, pedig nem lett volna rossz. Önelégült volt és gonosz. - Miért nem ijesztegetsz ostoba történetekkel? - kérdezte. - Ha meghallom az egyik hazugságodat, biztosan kirohanok a vízből, és sikítva belevetem magam a férfias karjaidba.

Azt hitte, hogy nem tudom “kirémiszteni” a tóból.

Megpróbáltam.

Visszaültem a fatönkre. - Hallottál már valaha arról a fickóról, akit Clem Dinkernek hívtak?

- Még nem. Miért George? Igazán mesélj nekem róla.

- Clem, aki egy igazán furcsa fickó volt, itt élt az egyik fán, nem messze a folyótól. Nagyon sovány volt, úgy nézett ki, mint aki még soha nem evett semmit. De ez távolról sem volt igaz. Clem megevett mindent, ami a fogai közé került.

Mikor éhes volt, a legtürelmesebb és legcsendesebb fickó volt, akit életemben láttam. Olyan némán és mozdulatlanul ült a fáján, hogy a madarak jöttek, és rászálltak a fejére. Ezután hirtelen elkapta és betömte őket egyenesen a szájába. Rágni kezdte, még mikor csipogtak. Megette a szárnyát, a csőrét, a szemeit és mindenét. Mi csak messziről hallgattuk, de úgy sem volt túl gusztusos.

- Ha elájulna, akkor tenné jól. De most tovább akar gúnyolódni rajtam, vagy tudni akarja, hogy mi történt Clemmel?

- Óh, bocsáss meg. Kérlek, folytasd.

- Clem szinte megevett mindent. Nem volt finnyás. Ha valamit a foga közé kaparintott, akkor azt megrágta és lenyelte. Mondtam, hogy kihegyezte a fogait?

Lucy nevetett.

- Így volt. Maga biztosan nem hisz nekem, de Clem kireszelte az összes első fogát tűhegyesre. Annyira élesek voltak, hogy nem tudott anélkül beszélni senkivel, hogy ne sértette volna fel az ajkait. Ha kérdeztél valamit a fickótól, akkor a válasz közben vér fröcsögött rád, és még csak észre sem vette, te meg ott áltál megfürödve. Ez elég volt ahhoz, hogy elterelje az ember gondolatait.

- Ha anyádnak egy csöpp esze lett volna - kezdte Lucy - akkor megfojtott volna a születésed napján.

- Én csak azt mesélem el magának, ami történt. Nem teszek hozzá semmit. Ha nem hisz nekem, kérdezze meg Jimet. Ugyanazt fogja mondani, mint én. Például egyszer lefeküdtem egyet szundikálni, miután jól kibeszélgettem magam ezzel az emberrel. Jim meg visszajött, én meg olyan véres voltam, hogy halottnak nézett, és már félig kiásta a síromat, amikor felébredtem.

Lucy már nem mosolygott. Utálatosan nézett rám, és a felsőajkát felhúzta az ínyére. Láttam rajta, készen áll arra, hogy rögtön ordítozni kezdjen, hogy ne tudjam befejezni a történetet. Ezért gyorsan a végére ugrottam.

- Clem végezetül megette az egyik öszvérünket. Jane-nek hívták, és amikor rátörtünk, Clem feje teljesen el volt merülve a belsőségekben. Ezért felkötöttük. - Megfordultam, és arra a dombtetőn levő fára mutattam, amelyik mögé akkor bújtan el, amikor Lucy a gönceiből bújt ki. - Látja ott azt a vastag ágat? Amelyik úgy félreáll. Arra kötöttük fel.

- Nem kötöttetek ti fel senkit- mondta Lucy, bár a hangja már nem volt annyira magabiztos. Úgy tűnt, hogy elveszítette az önbizalmát.

- Én magam vetettem a vézna nyakára a hurkot. Kiállítottuk Clemet a kis szakadék szélére, a fa alá. Az volt a tervünk, hogy meglökjük, leesik és megfullad.

De ez volt az első akasztásunk. A hiba az volt, hogy túl sok kötelet hagytunk az ág és Clem nyaka között. Később rájöttünk, hogy nem lett volna szabad. Ezért mikor lelöktük a peremről, egy darabig zuhant, és mikor megfeszült a kötél, letépte fejét a nyakáról.

Lucy némán bámult rám.

- Ez után az eset után a halak elkezdtek kipusztulni a tóból. Hamarosan már senki nem fogott itt semmit. Kapása persze sokaknak volt, de mikor kihúzták a horgukat, nem volt rajta még a csalijuk sem. A halak eltűntek. Én és Jim kiástunk rengeteg kukacot addig, amíg feladtuk a régi horgásztavunkat.

Lucy mozdulatlanul állt, és a vízre sandított. Azután nagyon gyorsan rám nézett. Láttam rajta, hogy bosszús, amiért észrevettem, hogy a vizet nézte. - Egy igaz hang nem volt ebben a mesében, George Sawyer. Nem szólt ez másról, csak arról, amit már eddig is tudtam, hogy te vagy a legmegátalkodottabb hazudozó, amilyet még nem hordott a hátán a föld.

- Én nem szoktam hazudni - mondtam.

Észrevettem, hogy szemével a vizet pásztázza.

Felpillantott. és olyat sikított, hogy felállt minden szál hajam. Csépelni kezdte maga körül a vizet, ami egyre jobban habzott, és pirossá kezdett válni.

Ez volt a vége George meséjének, és annak az üveg whiskynek is, amelyik közöttünk állt az asztalon.

- Nem volt annyira fontos a számomra - mondta George.

- Hát elég magányos vagyok arrafelé, az egyszer biztos. De úgy vélem, hogy szerencsétlenséget hozna a társaságra, ha egy ilyen csinos nő, mint maga, velünk jönne.

- Jim még magával van, igaz?

- Miért mond ilyet, Mabel, hogy harapná le a nyelvét! Nem olyan fajta vagyok én, és maga sem olyan rosszindulatú, mint amilyen Lucy volt. Annak a csajnak méreg volt a vérében. Ez annyira igaz, hogy mikor másnap reggel lementem a tóhoz, megláttam Dinker fejét a víz felszínén. Arccal felfelé lebegett, és az ajkai meg voltak feketedve.