Conor Gearty: Terror

A láthatatlan háború

      1983-ban libanonban mérkőzött meg egymással az Egyesült Államok és Irán rivális imperializmusa. A "sátán" itt vívott meg a "nemzetközi terroristákkal". A keresztény falangista kormány az MNF támogatásával a háta mögött zaklatni kezdte Nyugat-Bejrút muzulmán és palesztin lakosságát. Egy autóba rejtett pokolgép felrobbanva kis híján végzett a drúzok vezetőjével, Valíd Dzsumblat-tal. Az izraeliek több ízben összeütközésbe kerültek az amerikai tengerészekkel. 1983 márciusában támadássorozat indult az MNF ellen. Tíz olasz megsebesült, kettő közülük súlyosan. Öt amerikai szenvedett sérülést, amikor az egyik lakóház mellett elhaladó járőrre az ötödik emeletről kézigránátot dobtak. A franciák közül senki sem kapott sebet, mert a rájuk dobott gránátok csütörtököt mondtak. Az akciókért az Iszlám Dzsihád, vagyis az Iszlám Szent Háború elnevezésű, új és titokzatos szervezet vállalta a felelősséget. Április 18-án pokolgép robbant egy tehergépkocsiban az amerikai nagykövetség épülete előtt, aminek következtében hatvanhárom ember életét vesztette, s további százan megsebesültek. A halálos áldozatok között tizenhét amerikai volt, s a térségben működő CIA-egység szinte teljesen megsemmisült a támadás következtében; éppen stratégiai megbeszélést tartottak, mikor a pokolgépek felrobbantak. Az Iszlám Dzsihád kijelentette, a merénylet része annak az "iráni forradalmi hadviselésnek, melyet a világ imperialistái ellen indítottak világszerte".

      1983 nyarán az MNF még inkább belebonyolódott az elméletben még kormányként működő hatóság támogatásának egyáltalán nem szívderítő és igen nehéz feladatába. Az izraeli erők visszavonultak a Bejrút körüli kulcsfontosságú stratégiai pozíciókból, s a távozásuk utáni csetepaték során az MNF kénytelen volt a falangisták oldalán harcokba bocsátkozni. Az Amal vezetője, Nabih Berri szerint a "haditengerészet a libanoni muzulmánok ellen harcolt", s Valíd Dzsumblatt kijelentette, az MNF, "pusztán amiatt, hogy anyagi és technikai támaszt nyújt, tanácsadásával és képzéssel segíti a libanoni szektás katonai erőket, ellenségnek tekintendő".

      Szeptember közepén bekövetkezett az elkerülhetetlen, amikor is a Hatodik Flotta Dzsemájelt támogatva tűz alá vette Szúk-el-Garbot, miután nyilvánvalóvá vált, hogy az intervenció nélkül a drúzok kulcsfontosságú területeket vonhatnak ki a keresztény ellenőrzés alól. Az Iszlám Dzsihád pusztító erejű ellentámadást indított a külhoni új ellenség ellen. 1983. október 23-án kamikáze bombatámadást hajtottak végre az amerikai és francia főhadiszállások ellen. Az első támadás alkalmával kétszáznegyvenegyen, a második esetben pedig ötvenkilencen vesztették életüket. A két támadás vasárnap kora reggel gyors egymásutánban történt, jelentős változásokat idézve elő a libanoni politikában. A franciák az algériai háború óta csatában egyetlen katonát sem veszítettek, s az amerikai katonák sem szenvedtek el a vietnami háború teljes időszaka alatt sem egyetlen összecsapás alkalmával ilyen súlyos emberveszteséget. Egyre nehezebb volt megérteni, s nem csak a két katonai kudarc miatt, az MNF-erők küldetésének értelmét.

      Talán épp ezért bizonyultak eredményesnek az erőszakos akciók. Az MNF hat hónap alatt kivonult Bejrútból. A kezdeti ünneplés után jelenlétüket egyre kevésbé értékelték, ott-tartózkodásuk pedig napról napra magasabb árat követelt. Reagan elnök két nappal hadihajóinak felrobbantása után elrendelte Grenada megszállását, politikailag ügyesen időzítve, hogy az amerikai közvélemény figyelmét elterelje a libanoni vereségről. Novemberben a franciák légitámadást intéztek Abdullah sejk Baalbek közelében fekvő laktanyája ellen, mivel úgy gondolták, az Iráni Forradalmi Gárda és az Iszlám Amal innen indította útnak kamikaze bombázóit. A repülőgépek azonban elvétették célpontjaikat. Tizenhat hónappal később nagy erejű pokolgép robbant egy autóban Fadlallah sejk irodáinak közelében, Bejrút külvárosában, a Bír-el-Abd mecset szomszédságában. A detonáció következtében nyolcvanan vesztették életüket, s több mint kétszázan megsebesültek. Az amerikaiak azt híresztelték, hogy Fadlallah megáldotta a bombázókat az amerikai hadihajók elleni támadás előtt, a The Washington Post később azt állította, feltehetően a CIA telepítette a robbanószerkezetet az autóba, abban a reményben, hogy végezhetnek Fadlallahhal. 1984 februárjában a kiürítés utolsó szakaszát azzal tették emlékezetessé, hogy a New Jersey nevű hatalmas, negyvenéves csatahajóval tűz alá vették a libanoni partvidéket. A 6,5 centiméteres lövedékek másfél méter mély és 5 méter széles krátereket vájtak, s a környező falvak védtelen lakossága súlyos veszteségeket szenvedett.

      Az amerikai és francia főhadiszállások ellen végrehajtott pokolgépes merényletek a legelvetemültebb terrortámadásnak, a terrorizmus netovábbjának számítottak. Mindkét akció nagyarányú emberveszteséggel járt, s végleges csapást mért a Bejrútban állomásozó nyugati csapatokra.

      Bármily rettenetesek voltak is az amerikaiak és a franciák ellen intézett támadások, a színtiszta terror ismérvei egyikben sem lelhetők fel. A lövedékek az emberek egy meghatározott csoportját célozták meg: a Bejrútban állomásozó MNF-katonákat. Céljuk nem a megfélelemlítés, hanem az itt állomásozó csapatok evakuálásának kikényszerítése volt, ily módon akarták izolálni a falangista fegyvereseket, megkönnyítve az iszlám erők hatalomátvételét. Elferdítenénk a tényeket, ha azt állítanánk, hogy 1983-ban Libanonban létezett egy választott kormány, amely ellen a felforgató elemek a bombatámadást végrehajtották, hiszen ez idő tájt ilyen Libanonban nem működött. Az országban polgárháború dúlt, a felek a fönnmaradásukért küzdöttek. Attól még, hogy a nyugati hatalmak az egyik párt képviselőit kormánypártiaknak kiáltották ki, a kormány nem lett valóban szuverén, ahogy ellenfeleiket sem lehet egyszerűen felforgató elemeknek titulálni. A New Jersey ágyútüzét, a Bír-el-Abd elleni pokolgépes merényletet vagy a Baalbek ellen indított francia támadást inkább vélhetjük terrorisztikusnak, mint az Iszlám Dzsihád akcióit. Elnevezéseken lovagolunk, s elsikkad a lényeg. Az 1983-84-es libanoni instabilitás olyan mértékűvé vált, hogy az erőszakos terrorcselekmények szükségszerűen váltak a milíciák, frakciók és az érintett külföldi kormányok hadviselési taktikájának részeivé. Amennyiben a terrorizmus nyugati értelmezését valaha is összefüggésbe lehetett hozni a libanoni eseményekkel, minden jelentésárnyalat érvényét vesztette, mikor az izraeliek 1982-ben bevonultak az országba.