Conor Gearty: Terror
Libanon lerohanása
Amikor 1977-ben Menáhem Begint választották az új, keményvonalas
politikát képviselő kormány élére, a terrorizmus elleni harc ürügyül
szolgált egy, a korábbiaknál nagyravágyóbb és expanzionistább katonai
tervhez. Régóta dédelgették az álmot, hogy Libanont alárendeljék az izraeli
politikai érdekeknek. Ennek jelei először az 1950-es évek közepén
mutatkoztak. Céljuk egy libanoni keresztény állam létrehozása volt, amely
semleges, vagy jobb esetben baráti viszonyban állna Izraellel. E gondolatot
most még vonzóbbá tette a Libanon területén alakult hatalmas menekülttáborok
miatti aggodalom. A legnagyobb nyereséget azonban az jelentette volna, ha az
új vezetésnek sikerül leszámolnia a PFSZ-szel.
A forgatókönyvvel két probléma volt. Az első, hogy Libanon önszántából
nem szándékozott keresztény államot létrehozni. A polgárháború sújtotta
ország kegyetlenül megosztott volt, azaz sebezhető, ezért a Begin-kormány
Libanon lerohanása mellett döntött. Abban reménykedtek, hogy ez a határozott
lépés számukra kedvező változásokat indít majd el az országban.
A másik gondot az jelentette, hogy Libanon saját tragédiájával elfoglalva
nyilvánvalóan nem fenyegette Izrael biztonságát. A támadás nehezen
indokolható agressziónak minősülne a világ, különösen az Egyesült Államok
szemében. Még a PFSZ is mérsékelte Libanon déli részéről, a "Fatahföldről"
Izrael ellen indított támadásait, mivel Arafat nem szerette volna
elveszíteni a világnak azt a darabkáját, melyet - hála a bejrúti anarchiának
- bizton a magáénak nevezhetett. Beginnek tehát ürügyet kellett keresnie a
déli szomszédja belügyeibe való beavatkozásra, méghozzá olyat, amely
igazolná az izraeli politikus- és tábornokhéják a korábbiaknál drámaibb
mérvű lecsapását.
A terrorizmus lett az ideális ürügy. 1978 márciusában az el-Fatah emberei
teljesen értelmetlen, gyilkos merényletet hajtottak végre. Haifától húsz
mérföldre szálltak partra, megöltek egy amerikai turistát, agyonlőtték egy
taxi utasait, elraboltak egy buszt, s túszul ejtve az utasait Tel-Aviv felé
hajtottak, útközben találomra lövöldözve a körülöttük közlekedőkre. A
hatóságokkal folytatott tűzharc után a végkifejlet még véresebb fordulatot
vett, huszonöt polgári lakos vesztette életét, s több mint hetvenen
megsebesültek. A tizenegy kommandósból kilenc szintén meghalt. A következő
napon Begin miniszterelnök sajtókonferenciáján megtorlást helyezett
kilátásba. Négy nappal később egy húszezer fős hadosztály vonult be
Libanonba. Rövid időn belül átvették a hatalmat a Litáni folyótól délre eső,
mintegy 425 négyzetmérföldnyi területen. A megszállás áldozatai nem a
terroristák, hanem zömmel a helyi palesztin és síita közösségek lakói
voltak. Az ENSZ becslése szerint mintegy 100 arab falut támadtak meg, 2500
házat romboltak le, s mintegy 5200-at súlyosan megrongáltak. A
világszervezet beszámolt arról is, hogy negyedmillió ember maradt hajlék
nélkül. Becsült adatok szerint az izraeli hadsereg akciója 2000 emberéletet
követelt.
Minden egyes izraeli halálos áldozatért ötvennégy arab pusztult el. A
véres megtorlásnál több eredményt nem hozott Libanon lerohanása. A PFSZ-t
nem sikerült megsemmisíteni, katonái megadták magukat az elsöprő fölénynek,
s visszavonultak a biztonságosabb északi területekre. Az eseményt követő
nemzetközi felháborodás miatt az ENSZ határozatban szólította fel Izraelt,
"azonnal szüntessen be minden, Libanon területi egységét fenyegető fegyveres
akciót, és vonja ki csapatait a megszállt libanoni területekről". Az
izraeliek végül engedelmeskedtek a felszólításnak, ám előbb megszerveztek és
felfegyvereztek egy független milíciát, melynek Szaad Haddád vezetése alatt
az volt a feladata, hogy az izraeli határ mentén leválasztott sávban -
melyet biztonsági zónának vagy (kissé hangzatosabban) Szabad Libanonnak
neveztek el - felügyelje a rendet. Haddád zónájától északra ENSZ-alakulatok
igyekeztek megfelelni a Biztonsági Tanács által rájuk rótt lehetetlen
feladatnak, hogy "gondoskodjanak az izraeli csapatkivonásokról, állítsák
helyre a nemzetközi békét és biztonságot, és segitsék a libanoni kormányt
korábbi hatalmának visszaállításában a megszállt területeken". Még
északabbra a PFSZ bázisa helyezkedett el - az izraeli hatóságok nagy
bánatára még mindig Libanon területén -, folytonosan arra emlékeztetve őket,
hogy a megszállás nem érte el a célját.
Ám az izraeliek nem mondtak le tervükről, jóllehet a siker eleddig
elkerülte őket. 1981-ben a Begin-kormány újra fölvette a harcot a PFSZ
ellen. A módszer mit sem változott, ám felszökött az izraeli életek ára. Egy
júliusi tíznapos összecsapás során hat izraeli vesztette életét, s a
megtorlás a becsült adatok szerint ötszáz palesztin és libanoni életébe
került. Csak a Bejrút fakhani negyedében végrehajtott légitámadás során
háromszázan veszítették életüket a lebombázott lakóházakban. Végül az USA
rendkívüli követe, Philip Habib fegyverszünetet alkudott ki. Az izraeli
katonai stratégák csalódottan vették tudomásul a helyzetet, hiszen ezzel
odalett az áhított casus belli. Elkeseredésüket fokozta, hogy a palesztinok
nyolc hónapon át semmiféle akciót sem indítottak, ily módon Izrael nem
vádolhatta őket a fegyverszünet megsértésével. Türelmük azonban elfogyott,
mikor egy izraeli tiszt járőrözés közben aknára lépett Haddád "Szabad
Libanonjában", és életét vesztette. Az 1982. április 21-én megindított
megtorló légitámadás során a Szidón és Bejrút között elhelyezkedő palesztin
állásokat bombázták, huszonöt ember vesztette életét, s hatvanan
megsebesültek. Majd azt követően, hogy két gyermeket eltalált egy
Jeruzsálemben robbant bomba, az izraeliek Dél-Libanonban megöltek hat
embert, s megsebesítettek további huszat. Ezúttal a PFSZ válaszul
kézigránát-támadást indított, ám kárt alig okoztak, és nem voltak áldozatok.
Az izraeli kormány "terrorcselekményekre" hivatkozva bejelentette a
tűzszünet végét.
1982. június 4-én következett be a várt esemény: Londonban rálőttek az
izraeli brit nagykövetre, és súlyosan megsebesítették. A gyilkossági
kísérletért Abu Nidal csoportját terhelte a felelősség. Menáhem Begin
kijelentette, "az izraelieknek most már elfogyott a türelmük", s azonnali
légitámadást indított a bejrúti palesztin táborok ellen, amelynek
következtében több mint száz ember vesztette életét. A PFSZ Izrael északi
része ellen indított megtorló akciói mindössze négy emberéletet követeltek,
ám a támadást az izraeliek ürügyül használták fel egy hihetetlen méretű
katonai akcióra. A "Galileai Béke Hadművelet" 1982. június 6-án kezdődött.
Az izraeli csapatok elözönlötték Libanont, három fronton indítva támadást: a
Bekaa völgyében, a Litáni folyóhoz közeli Beaufort Castle-nál és a Tyr
közelében húzódó partvidéki úton. Több palesztin állást légi és tengeri úton
támadtak. A fidaíjínek kitartó ellenállása ellenére Tyr és Szidón városa
elesett. A Bekaa völgyében kisebb volt az ellenállás, hamarosan
nyilvánvalóvá vált, hogy Szíria nem akar Izraellel nyílt háborúba keveredni.
Visszavonultak, s június 11-én tűzszünetben egyeztek meg. Az izraeliek
nyilvánvaló fölénye a PFSZ-szel szemben már jóval ezt megelőzően
megmutatkozott. Számbelileg tízszer annyian voltak, hadseregük az
amerikaiaknak tett ígéretük el lenére 25 mérföldnyire bevonult a tiltott
területre. Négy nap múlva egyesültek keresztény falangista
szövetségeseikkel, s készen álltak arra, hogy Nyugat-Bejrútban végső csapást
mérjenek a palesztin ellenállókra. Az izraeliek a fáradságos és veszélyes
frontális támadás helyett egész egyszerűen földig bombázták az útjukban álló
városokat és falvakat. Szidónban ezer épületet pusztítottak el, s további
ezerötszázat megrongáltak. Csupán Tyrben és Szidónban huszonhét iskolát és
tizenhárom kórházat bombáztak. A dél-libanoni palesztin menekülttáborokat,
amennyiben a bombázással nem sikerült tökéletesen lerombolni, buldózerekkel
tették a földdel egyenlővé.