Conor Gearty: Terror

A terrortól a terrorizmusig

      Lehetetlen olyan körülményeket találni, melyek a fönt vázolt terrorcselekmények bármelytípusát akár morálisan, akár gyakorlati szempontból igazolnák. Amennyiben a statisztikák az erőszakkal párosult terrorcselekményekre szorítkoznának, úgy a támadások számát tekintve semmi okunk sem lenne feltételezni, hogy társadalmaink az összeomlás határán állnak. A grafikon alacsony görbéjű, állandósult tevékenységet jelezne, melynek nem hisztériát, hanem megfontolt rendőri akciókat kellene kiváltania. Csakhogy a terrorizmusnak minősített tevékenységek az utóbbi években állandóan szaporodtak, s így napjainkban jelentős eltérés mutatkozik a "terrorizmus" szó hivatalos, szélesebb értelmezése és a köznyelvi felfogás között. Jól érzékeltetik a helyzetet a kortárs definíciók. A Rand Corporation kutatói a terrorizmus témájának legkiválóbb és legalaposabb tanulmányozói közé tartoznak, ám még ők is terjengősen fogalmaznak:

      "A terrorizmust... a cselekmény természete, nem pedig az elkövetők mibenléte vagy ügyük természete határozza meg. Minden terrorcselekmény bűncselekmény-gyilkosság, gépeltérítés, gyújtogatás. Háborús állapotok közepette az esetek többségében átlépik a hadviselés szabályait. Mindig erőszakos cselekmények, vagy erőszakkal fenyegetnek, s ehhez gyakorta konkrét követeléseket társítanak. Az erőszak majd minden esetben polgári célpontok ellen irányul. E cselekményeket általában úgy hajtják végre, hogy maximális nyilvánosságot kapjanak. Az elkövetők általában szervezett csoportok tagjai, akik a többi bűnözőtől eltérően gyakran büszkén vállalják tetteiket. S végezetül: a terrorcselekmény célja, hogy következményeik túlmutassanak az okozott fizikai károkon."

      Ez a definíció lényegét tekintve pontos, ámde számtalan ellentmondásos megfogalmazást és minősítést tartalmaz; igényes szerző olyan szavakat, mint "gyakorta", "majd minden esetben", "általában" és "rendszerint", nem használ. Első pillantásra úgy tűnik, a meghatározás csak a terror bizonyos fajtáinak leírására szolgál, ám tetszés szerint tágítható minden irányba. A "fenyegetés" fogalmával például olyan nehezen meghatározható eseménycsoportokat is beemel a terrorizmus kategóriájába, amelyeket nem kísértek erőszakos cselekmények.

      Paul Wilkinson professzor, a St. Andrews Egyetem tanára, a brit terrorizmus-szakértők doyenjének számít. Terrorism and the Liberal State (Terrorizmus és a liberális állam) című fontos könyvében a következő megközelítést javasolja: "A politikai terrorizmust a legrövidebben talán kényszerítő megfélemlítésként definiálhatnánk. Szisztematikusan él a gyilkosság és a pusztítás eszközeivel, illetve a velük való fenyegetéssel, hogy egyéneket, csoportokat, közösségeket és kormányokat terrorizáljon, s ily módon fogadtassa el politikai követeléseit."

      Ebbe a megfogalmazásba belefér München, Birmingham és Lockerbie brutalitása, egyidejűleg azonban túl is mutat rajta. Benne foglaltatik a gyilkosság, ám (különös módon) hiányzik belőle az emberölés és a testi sértés, hacsak mindezek nem tartoznak bele a "pusztítás" fogalmába. A szó jelentéstartalma eleve számos vétséget takar, a gépeltérítéstől egy léggömb kipukkasztásáig; határozatlan jellegénél fogva nagyon kitágítja a definíció értelmezési tartományát. Elég továbbá, ha a terror csak egyének vagy csoportok ellen irányul, nem a társadalom egésze ellen. Nincs kiszemelt áldozat, hiszen épp a véletlenszerű kiválasztás szüli a félelem légkörét, ami a klasszikus terrorcselekmény lényegi eleme. A Rand Corporationhoz hasonlóan Wilkinson professzor is említi a fenyegetést. E definíció révén a terrorizmus kategóriájába nemcsak a gépeltérítők és tömeggyilkosok férnek bele, hanem az ablakbedobálók és hőzöngők is, meg azok, akik olyan gondosan választják meg célpontjaikat, hogy a közönség, aki tud erről, semmiféle félelmet sem érez.