Conor Gearty: Terror

Sebezhetőség

      A terror kiváltotta nyilvánosság azonban mulandó, az elkövetőkről hamar elfordul a figyelem. A terrorkampánynak tehát igyekeznie kell tartósan lekötni a média figyelmét. Az erőszak rendszeres megnyilvánulása önmagában nem elég. A terrorcselekmények elkövetői nem ismételhetik magukat, ugyanis a nyugati közvéleményt nem nagyon hatná meg olyan szörnyűség, amelyen egyszer már megdöbbent. Akárcsak a nézettségért elkeseredetten küzdő, hosszú ideje sugárzott limonádésorozatoknak, a terrorizmus drámáját életre hívó producereknek is minden egyes epizóddal fokozniuk kell a hatást. E tekintetben közel sem olyan erősek, mint amilyennek látszanak, s a fenti állítás egyéb vonatkozásokban is igaz. Bármilyen zajos és látványos, a terror a gyöngék fegyvere. Az erőszak ilyen eszközeivel azok élnek, akiknek nincs országuk, tehát nem férnek hozzá a legális és mechanizált gyilkos hadigépezethez. Még egy gerillavezér szintjét sem érik el, akinek egyezséget kell kötnie a területek a lakóival, ahol működik. A gerillaháború ismérvei közé tartozik az alterriatív kormánystruktúra kialakítása, az irreguláris hadseregekbe szervezett nagy tömegek mozgatása, valamint a lakossággal folytatott agitatív politizálás. A terroristák pusztán saját lelkiismeretüknek tartoznak felelősséggel. A múltban ez az elszigeteltség azt jelentette, hogy kevés katonai befolyással bírtak, politikaival meg egyáltalán nem. Ám a világháború óta eltelt időszakban Nyugaton olyan technikai és infrastrukturális változások következtek be, amelyek új lehetőségeket nyitottak meg a terroristák előtt.

      Manapság könnyebb terrorcselekményeket elkövetni. Könnyebb hozzájutni fegyverekhez, ezek hatékonyabbak is a korábbiaknál. A legjobb példa erre a Semtex robbanótöltet, amely minimális tárgyi eszközzel maximális hatástérel, s a rendőrség és a repülőtéri fegyveres szolgálat is csak nehezen találja meg. A közlekedés forradalmi fejlődése világszerte fokozta az utazási kedvet, s megnövelte a potenciális célpontok számát mind az emberek, mind a helyszínek tekintetében. Elsődleges célpontokká váltak a repülőterek, a vonatok és a buszok. Mihelyt egy-egy terrorcselekmény bekövetkezett, a média világszerte gondoskodik arról, hogy a tett s - amennyiben a végrehajtók eredményesen munkálkodtak - az üzenet másodpercek alatt az emberek tudomására jusson. Ez, legalábbis a nyugati országokban, azt jelenti, hogy az egész társadalom átéli a felforgató tevékenységek emberi drámáját.

      De más fontos változás is van a korábbiakhoz képest. A liberális demokráciák paradox módon viszonyulnak a szenvedéshez. Döntenek életről és halálról, ha azok, akiket e döntések érintenek, ismeretlenek vagy alig ismertek. Szüntelenül hoznak ilyen döntéseket a külpolitikáról, a műveseállomások elhelyezéséről, a hontalanok menhelyeinek bezárásáról, az AIDS-kutatásokra fordított kiadásokról - hogy csak néhány kiragadott példát említsek. De ha az áldozatnak arca, családja és személyisége van, ugyanez a nemzet mindent elkövet, hogy megmentse az életét. Semmi pénzt nem sajnálnak a tengeren hánykódó, sérült hajó legénységének megmentésére, vagy hogy fölkutassanak egy hegymászót, akinek nyoma veszett. Érthető az országos aggodalom egy túsz vagy egy elrabolt gép utasainak életéért, ráadásul épp ez a vágya a helyzetért felelős csoportnak.