Conor Gearty: Terror

Összegzés

      Egészen mostanáig gondosan ügyeltünk, hogy az IRA-t ne keverjük össze a viszonylag szabad országokban tevékenykedő egyéb szeparatista csoportokkal. Hasonló tendenciák egybevethetők anélkül, hogy az eseményeket kiragadnánk összefüggéseikből. Fontos tény, hogy az "álgyarmati" körülmények közepette megjelenő felforgató csoportok a társadalmi igazságtalanságoknak köszönhetően eleinte általában jelentős népszerűségnek örvendenek. Népszerűek, hiszen az adott közösség valós igényének kielégítését hirdetik. Kétségtelenül ez történt az IRA és az ETA megjelenésekor, s ma is így áll a helyzet a Tamil Tigrisek esetében. Kevésbé igaz a kijelentés a szikhekre, ők ugyanis sikereiket jórészt annak köszönhetik, hogy az egymást követő indiai kormányok helytelenül reagáltak provokációikra.

      A felforgató csoportok mindegyike maga mögött érezheti valamelyik külföldi ország legalábbis passzív támogatását. A Tigriseket India, az ETA-t Franciaország, az IRA-t Írország, a szikh szélsőségeseket Pakisztán támogatta. A határon túli együttműködés Spanyolországban és Észak- Írországban bizonyult hatásosnak, Pandzsábban eredménytelen volt, és Srí Lankán katasztrofális következményekkel járt, hiszen az Új-Delhi által felajánlott segítség valójában megszállás volt.

      A szeparatista erőszak hatására mindenütt a mérsékeltek törtek előre, akik meglovagolták kormányaik erőfeszítéseit, hogy megfosszák a lázadókat a támogatástól. Észak-Írországban az IRA-nak talán igaza volt a "fegyverrel és szavazócédulákkal" jelszó meghirdetésekor, mégis John Hume békés nacionalizmusa győzött velük szemben. Spanyolországban a régi baszk párt kezében van a hatalom, amely persze az ETA-tól való félelem nélkül nem lehetne ennyire széles körű. S Pandzsáb mérsékelt szikhei is megállapodhattak volna az új-delhi hatóságokkal, ha Radzsiv Gandhi nem annyira érzéketlen. Egyedül mintha a Tigrisek húznának hasznot saját küzdelmükből, igaz ugyan, az ő harcuk legalább annyira hagyományos gerillaháború, mint amennyire államellenes tevékenység. Azt is fontos látnunk, hogy az említett csoportok egyike sem tudta megvalósítani eredeti célját.

      Világosan kiderült, hogy politikai megoldásokkal a militáns frakciókat nem sikerül felszámolni. Túl sok a járulékos tényező, mint például a pszichés meghasonlottság, a vakmerő személyiségek megjelenése, a bűnözési hajlam és az anyagi haszon utáni vágy, melyek útját állják a méltányos politikai megoldások elfogadásának. A kormányoknak arra kell törekedniük, hogy építő javaslataikkal megnyerjék maguknak a centrumot, ám nem számíthatnak arra, hogy az erőszak egyik napról a másikra megszűnik, már ha megszűnik egyáltalán. Ezek a csoportok mindig is köztünk maradnak, hogy emlékeztessenek az időre, amikor vagy teljes volt valamely nemzet szuverenitása, vagy tökéletesen függő helyzetben élt. A világ elmozdult már erről a pontról, s helyébe a nemzetközi érintkezésben a megosztott kormányzás és a partnerkapcsolatok normái léptek a NATO, az EK vagy más multinacionális blokk keretein belül. Az "álkolonialista" szabadságharcosok azonban olyan hatalomért küzdenek, melyet még a kivívott szuverenitás sem biztosítana számukra. Erőszakos anakronizmusok egy változó politikai világban.