Conor Gearty: Terror

A terrorizmus irodalma

      Van-e remény arra, hogy a tudomány majd tisztázza a fogalmat? Az egyetemeken kevés tantárgy vált oly divatossá az elmúlt húsz év során, mint éppen a terrorizmus története. Az európai és észak-amerikai politológiai tanszékek tananyagában e téma meghatározó helyet foglal el. Olyan nagy az érdeklődés, hogy ma már csak vaskos bibliográfiák segítségével lehet nyomon követni a témáról évről évre nagyobb számban megjelenő köteteket. A könyvterjedelmet el nem érő cikkek és dolgozatok szaklapokban látnak napvilágot, például a Terrorism: An International Journal (Terrorizmus: Nemzetközi Szaklap) vagy a Terrorism and Political Violence (A Terrorizmus és a Politikai Erőszak) hasábjain. Számtalan kutatásszervező központ és intézmény közöl a terrorizmussal kapcsolatos írásokat, rendez vitákat és konferenciákat. Egy időben Londonban több kutatóintézet is foglalkozott a kérdéssel, így a Konfliktus- és Terrorizmustudományi Kutatóintézet, a Terrorizmustudományi Kutatási Alapítvány és a Konfliktustudományi Intézet. A fogalmat mégsem sikerült pontosan meghatározni.

      A szakirodalmat nagyjából három kategóriába lehet sorolni. A spektrum egyik végén találhatók a gondos és alapos beszámolók bizonyos erőszakos felforgató cselekményekről - például az izraeli King David Hotel 1946-os felrobbantásáról -, valamint az egyes csoportok történetét dokumentáló munkák, például T. P. Coogan IRA-tanulmánya. Az ilyen jellegű forrásmunkáknak nem kell megbirkózniuk a terrorizmus fogalmának pontos és átfogó definiálásával, szükségtelen kitérniük egyéb csoportok tevékenységére, és elkerülhetnek mindenfajta vitatható címkézést, hiszen egy adott eseménysort mondanak el, amelyből az olvasónak kell levonnia a következtetéseit.

      A skála másik végén azok a könyvek találhatók, amelyekben kétségtelenül elhangzik a "terrorista" minősítés, de korábban kialakított morális állásfoglalásnak megfelelően. Így a definíció kérdése háttérbe szorul amögött, hogy miképpen kezelendő a terrorizmus. Az olyan könyveknek, mint a Terrorism: How the West Can Win (Hogyan győzheti le a Nyugat a terrorizmust?), Terror! The West Fights Back (Terror! A Nyugat visszavág) és The War Against Terrorism (Harc a terrorizmus ellen), már a címe is árulkodik a stílusáról és hangsúlyairól. Más munkák, mint például az Inside Terrorist Organizations (A terrorszervezeteken belül), vagy a Hydra of Carnage (Az öldöklő hidra), középpontjában nem a terrorizmusellenes intézkedések vannak, hanem a felforgató csoportok, ám a definíció megfogalmazásával e művek is adósak maradnak.

      E két kategória között helyezkedik el a tradicionális politikatudományok megközelítésmódja, amely a terrorizmusnak koherens jelentést igyekszik tulajdonítani. E munkák meghatározásaikat arra a meggyőződésre alapozzák, hogy a terrorizmus konkrét és érzékelhető felforgató módszer; vagyis a fennálló renddel szemben megnyilvánuló erőszakos taktika, melynek morális megítélése elhanyagolható. Amennyiben e gondolatmenetet következetesen lehetne alkalmazni, a téma körüljárása viszonylag egyszerű lenne. Bizonyos csoportok és egyének tevékenységének megítéléséhez olyan értékektől független fogódzó állna rendelkezésünkre, amelynek segítségével határozott következtetésekre juthatnánk a tekintetben, vajon terroristáknak számítanak- e vagy sem. Sajnos azonban a dolog nem ilyen egyszerű. A legnagyobb baj az, hogy annak eldöntéséhez, ki a terrorista, nem járható út, ha fogunk egy listát, és sorra kipipáljuk az erőszakos tulajdonságokat. Maga a címke elkerülhetetlenül értékhordozó. Jelentését a kormányok, a médiumok, a mindennapi szóhasználat, s nem az egyetemi tanszékek formálják. Erkölcsi rosszallás cseng ki a szóból, s így - a hatalmi elit és mások számára-nagyon is jól alkalmazható sértés.