Conor Gearty: Terror

Terrorizmus és felforgató tevékenység

      A téma még áttekinthetetlenebbé válik, ha megértjük, hogy a "terrorizmus" jelentése túlnőtt a liberális demokráciákon, s gyökeret vert olyan országokban is, ahol az uralmon lévő hatalmi berendezkedés autokratikus vagy totalitariánus jellegű. Az 1970-es években bizonyos dél-amerikai katonai rezsimek "az erőteljes antiterrorizmus" védőpajzsa mögé bújva követték el legrémesebb tetteiket, míg az egymást követő izraeli kormányok az elfoglalt területek fölötti ellenőrzés kérdését úgy tálalták, hogy a Nyugatot fenyegető nemzetközi terrorista bandával vették fel a harcot. A dél-afrikai kormány szemmel láthatólag meglehetős sikerekkel sütötte rá az ANC-re (Afrikai Nemzeti Kongresszus) a terrorizmus bélyegét, legalábbis addig, míg úgy nem döntött (hívei legnagyobb elképedésére), hogy egyenlő feltételek mellett tárgyal a szervezettel. Az uralmon lévő kormányok ügyes szóhasználata jelentős stratégiai haszonnal jár. Ha beválik, láthatóan megfosztja a lázadó csoportokat történelmüktől és tradícióiktól. S azzal, hogy ezeket a csoportosulásokat az IRA-val, a Vörös Brigádokkal, a Baader- Meinhof-bandával és az euroterrorizmus többi marginalizált és megvetett szószólójával azonosítja, összezavarja a nyugati megítélést, amely pedig az esetek többségében mélyen együttérző. De ha a képzettársítás nem jár sikerrel, a terrorizmus vádja akkor is alkalmas rá, hogy elvonja a figyelmet a kormányerők erőszakos cselekményeiről. Nevetséges volt a vita arról, helyes-e vagy helytelen bombát dobni egy üres bevásárlóközpontra, vagy köveket hajigálni a Gázai övezetben, miközben az érintett kormányok - természetesen a terrorizmus ellen folytatott harc nevében - mindkét térségben rendszeresen lőttek fegyvertelen állampolgárokra.

      A Nyugat pontatlan terrorizmusfelfogása kérdésessé teszi, hogy lehet-e a terrorizmust ilyen morális érintők mentén meghatározni. Bizonyos időszakonként, különösen akkor, mikor az ANC meg a Palesztin Felszabadítási Front (PFSZ) került terítékre, úgy tetszett, mintha a terrorizmus fogalma világszerte mindennemű felforgató tevékenységre alkalmazható volna. Csakhogy ez a felfogás elfogadhatatlan. A jelentősebb történelmi változások mindig is felforgató tevékenységekben gyökereztek, s kevés ország utasíthatná el az erőszakot úgy, hogy ne legyen kénytelen megtagadni nemzeti hőseit, akiknek létezését köszönheti. Ha a terrorizmusnak ezt a felfogását szigorúan akarnánk érvényesíteni, terroristának kellene nyilvánítanunk minden németet, aki az 1930-as években Hitler ellen fordult, továbbá George Washingtont és Orániai Vilmost. Képtelen megközelítés volna, de legalább következetes. A "terrorizmus" mai szóhasználata azonban még ezzel sem büszkélkedhet, hiszen a fogalmi tisztázatlanság nem pusztán az elemzés ostobán makacs uniformizáló jellegéből adódik. Egy-egy erőszakos felforgató csoportnak sikerült megmenekülnie a "terrorizmus" bélyegétől, s helyette a már szinte hősiesnek ható "szabadságharcos" ranggal tüntették ki. Ezt a minősítést kapták az 1980-as években a nicaraguai kormánnyal szemben álló kontrák, bár terroristataktikával éltek, s ugyanebben az időszakban a szovjet jelenlét ellen harcoló afgánok is.

      A helyzetet tovább bonyolítja, hogy bizonyos nemzetek, "mint például Líbia, "terrorista államnak minősültek, míg mások nem, pedig szélsőségesen erőszakos megnyilvánulások jelemezték őket, mint például Szaúd-Arábiát vagy Izraelt. S nem kapta meg ezt a minősítést sem az Egyesült Államok, jóllehet 1986-ban bombázta Tripolit, sem Franciaország, noha 1985-ben szándékosan elsüllyesztette a Greenpeace mozgalom Rainbow Warrior nevű hajóját, és a katasztrófa során életét vesztette a fedélzeten tartózkodó fotóriporter. A Nyugat szemében számos nemzet, köztük Szíria, Irak és Irán megítélését a nemzetközi diplomácia befolyásolja, melynek semmi köze a "terrorizmushoz", bárhogyan definiáljuk is a szót. Volt idő, mikor úgy tűnt, a "terroristák", "terrorizmus" fogalma puszta szitokszóvá vált. Így Szaddám elnök "terroristának" számított, mert megszálta Kuvaitot, s (jóllehet más összefüggésben) az új román kormány 1990 elején "terrorista" jelzővel illette a szétkergetett titkosrendőrséget. Amint a kábítószer-kereskedelem súlyos problémává nőtt, azonnal "narkóterrorizmus" lett belőle, a trópusi esőerdők felégetéséből pedig "ökoterrorizmus". Az áruházak élelmiszerkészletének megmérgezését haladéktalanul "fogyasztói terrorizmusnak" kiáltották ki, ügyet sem vetve rá, miféle szándék motiválhatta a furcsa gonosztettet.