Conor Gearty: Terror
A terrortól a terrorizmusig
Lehetetlen olyan körülményeket találni, melyek a fönt vázolt
terrorcselekmények bármelytípusát akár morálisan, akár gyakorlati
szempontból igazolnák. Amennyiben a statisztikák az erőszakkal párosult
terrorcselekményekre szorítkoznának, úgy a támadások számát tekintve semmi
okunk sem lenne feltételezni, hogy társadalmaink az összeomlás határán
állnak. A grafikon alacsony görbéjű, állandósult tevékenységet jelezne,
melynek nem hisztériát, hanem megfontolt rendőri akciókat kellene
kiváltania. Csakhogy a terrorizmusnak minősített tevékenységek az utóbbi
években állandóan szaporodtak, s így napjainkban jelentős eltérés mutatkozik
a "terrorizmus" szó hivatalos, szélesebb értelmezése és a köznyelvi felfogás
között. Jól érzékeltetik a helyzetet a kortárs definíciók. A Rand
Corporation kutatói a terrorizmus témájának legkiválóbb és legalaposabb
tanulmányozói közé tartoznak, ám még ők is terjengősen fogalmaznak:
"A terrorizmust... a cselekmény természete, nem pedig az elkövetők
mibenléte vagy ügyük természete határozza meg. Minden terrorcselekmény
bűncselekmény-gyilkosság, gépeltérítés, gyújtogatás. Háborús állapotok
közepette az esetek többségében átlépik a hadviselés szabályait.
Mindig erőszakos cselekmények, vagy erőszakkal fenyegetnek, s ehhez gyakorta
konkrét követeléseket társítanak. Az erőszak majd minden esetben polgári
célpontok ellen irányul. E cselekményeket általában úgy hajtják végre, hogy
maximális nyilvánosságot kapjanak. Az elkövetők általában
szervezett csoportok tagjai, akik a többi bűnözőtől eltérően gyakran büszkén
vállalják tetteiket. S végezetül: a terrorcselekmény célja, hogy
következményeik túlmutassanak az okozott fizikai károkon."
Ez a definíció lényegét tekintve pontos, ámde számtalan ellentmondásos
megfogalmazást és minősítést tartalmaz; igényes szerző olyan szavakat, mint
"gyakorta", "majd minden esetben", "általában" és "rendszerint", nem
használ. Első pillantásra úgy tűnik, a meghatározás csak a terror bizonyos
fajtáinak leírására szolgál, ám tetszés szerint tágítható minden irányba. A
"fenyegetés" fogalmával például olyan nehezen meghatározható
eseménycsoportokat is beemel a terrorizmus kategóriájába, amelyeket nem
kísértek erőszakos cselekmények.
Paul Wilkinson professzor, a St. Andrews Egyetem tanára, a brit
terrorizmus-szakértők doyenjének számít. Terrorism and the Liberal State
(Terrorizmus és a liberális állam) című fontos könyvében a következő
megközelítést javasolja: "A politikai terrorizmust a legrövidebben talán
kényszerítő megfélemlítésként definiálhatnánk. Szisztematikusan él a
gyilkosság és a pusztítás eszközeivel, illetve a velük való fenyegetéssel,
hogy egyéneket, csoportokat, közösségeket és kormányokat terrorizáljon, s
ily módon fogadtassa el politikai követeléseit."
Ebbe a megfogalmazásba belefér München, Birmingham és Lockerbie
brutalitása, egyidejűleg azonban túl is mutat rajta. Benne foglaltatik a
gyilkosság, ám (különös módon) hiányzik belőle az emberölés és a testi
sértés, hacsak mindezek nem tartoznak bele a "pusztítás" fogalmába. A szó
jelentéstartalma eleve számos vétséget takar, a gépeltérítéstől egy léggömb
kipukkasztásáig; határozatlan jellegénél fogva nagyon kitágítja a definíció
értelmezési tartományát. Elég továbbá, ha a terror csak egyének vagy
csoportok ellen irányul, nem a társadalom egésze ellen. Nincs kiszemelt
áldozat, hiszen épp a véletlenszerű kiválasztás szüli a félelem légkörét,
ami a klasszikus terrorcselekmény lényegi eleme. A Rand Corporationhoz
hasonlóan Wilkinson professzor is említi a fenyegetést. E definíció révén a
terrorizmus kategóriájába nemcsak a gépeltérítők és tömeggyilkosok férnek
bele, hanem az ablakbedobálók és hőzöngők is, meg azok, akik olyan gondosan
választják meg célpontjaikat, hogy a közönség, aki tud erről, semmiféle
félelmet sem érez.