Conor Gearty: Terror
Guillen és Marighela
A városi felforgató tevékenység első és legmeghatározóbb teoretikusa a
spanyol száműzött és "anarchista marxista", Abraham Guillen úgy vélte: "a
pretoriánus diktatúra viszonyai közepette városi stratégiákhoz kell
folyamodni, melyek megrengetik a politikai apparátust, hiszen az erőszakra
erőszakkal válaszolnak". Egyértelműen fogalmazta meg a gerillaakciók
taktikáját:
"A gerillák stratégiai alapelve: egyedül élni és közösen harcolni, mert
csak így lehet kitérni a rendőri erőszak elől. A városi gerilláknak
semmilyen körülmények között sem szabad elhagyniuk a sűrűn lakott külvárosi
övezeteket, nem tartózkodhatnak hónapokon át a városon kívül, ahol könnyen a
nyomukra bukkanhatnak. Ha nem akarnak előbb vagy utóbb lebukni, a városi
gerilláknak el kell vegyülniük a város forgatagában. S ha ép bőrrel akarják
megúszni, állandóan lakóhelyet kell változtatniuk, soha nem szabad egy
helyen leragadniuk.
Egy nagyvárosban, ahol ötfős gerillasejtek százai működnek együtt, ámde
külön-külön laknak, a rendőrség tehetetlen; váltogatni kell a terepet,
különösen éjszaka kell olyan rossz hírű kerületekben megfordulni, ahová a
rendőrök sem egyenként, sem kisebb csoportokban nem merik betenni a lábukat.
S ha a város éjszaka a gerillák, nappal pedig a rendőrség kezén van, akkor a
végén az győz, aki tovább bírja."
Guillen jellemző módon egy szót sem ejt arról, milyen erőszakos
cselekedeteket kellene végrehajtaniok a városi gerilláknak. Csak arról
szerezhetünk tudomást, milyen cselekvéstípust utasít el: "A forradalmi
megmozdulások során politikailag haszontalanok az olyan gerillaakciók,
amelyek magyarázatra szorulnak, ezeknek önmagukért kell beszélniük.
Amennyiben megtorlásképpen egygerilla megöléséért elpusztítunk egy
közkatonát, akkor ugyanarra a szintre süllyedünk, mint a reakció hadserege."
Olyan országban, "ahol a burzsoák eltörölték a halálbüntetést, saját
magunk ellen dolgoznánk még akkor is, ha a nép leggyűlöletesebb ellenségeit
ítélnénk halálra... A szükségtelen erőszakhoz folyamodó népi hadsereg nem
lehet az igazság, egyenlőség, testvériség, biztonság szimbóluma, nem nyerhet
támogatókat az embertelen zsarnokság ellen folytatott harcához." Ennek a
magasröptű elveket valló lázadónak még az emberrablás sem nyerte el
tetszését. Szerinte "megengedhetetlen hosszú időn át fogva tartani valakit",
s amennyiben a gerillák a szabadon bocsátásért még magas váltságdíjat is
kérnek, "kísértetiesen emlékeztetnek a politikai maffiákra".
Csekély színtere maradt így a cselekvésnek. Guillen elgondolásai a tett
propagandáját hirdető XIX. századi elméletírókra emlékeztettek, orosz
előfutáraihoz hasonlóan ő is csupán ideológiát fejtett ki, cselekedni nem
cselekedett. Elavult volt az a nézete is, hogy a városi gerilláknak kell
lángra lobbantaniuk a népi forradalom felszín alatt izzó parazsát. E ponton
a politikai munka fontosságát hangsúlyozta, megható módon bízva a tömeg
támogatásában, melynek "forradalmi szellemét... kisebb, ámde ismételt
akciókkal lehet lelkesíteni, mígnem saját akaratából vállalja a harcot".
Guillen intellektuális keretbe foglalta a városi gerillaakciókat, ám nem
gondolta végig a meghirdetett erőszak természetét és formáit, azt sem
elemezte, milyen legyen a tett és az általa elsődlegesnek tartott politikai
munka kapcsolata. A városi gerillaakciók elméletében tehát vákuum támadt,
melyet hamarosan olyan ember töltött be, aki logikusabban közelített az
erőszakhoz, s nem volt annyira finnyás, mint etikus, ámde bizonytalan
előfutára.
A brazil Carlos Marighela szakítva az ortodox kommunizmussal, 1968-ban
megalakította saját Forradalmi Kommunista Pártját. A városi gerillák
dilemmájára azt a megoldást kínálta, hogy provokációkkal állítsák az
embereket a maguk oldalára :
"Attól a pillanattól kezdve, hogy az emberek mind nagyobb számban kezdik
komolyan venni cselekedeteinket, nyert ügyünk van. A kormány erre csak
fokozott megtorlással válaszolhat, tovább nehezítve ezzel az emberek amúgy
is keserves életét; betörnek a házakba, szervezett házkutatásokat
folytatnak, ártatlan embereket tartóztatnak le, megszakad a kommunikáció;
mindennapossá válik a politikai terror, napról napra nő a politikai
gyilkosságok száma - vagyis eluralkodik a politikai üldözés... a politikai
helyzet hadi helyzetté válik ."
A kormányt akkor lehet sikeresen ösztönözni erre a reakcióra, ha a
lázadók elkötelezik magukat az erőszak mellett:
"A városi gerilláknak soha nem szabad megfeledkezniük arról, hogy csak
úgy maradhatnak életben, ha hajlandók megölni a rendőröket és azokat, akik a
lázadás elfojtása mellett kötelezték el magukat, s ha valóban eltökélték
magukat arra, hogy elvegyék a kapitalisták, a földbirtokosok és az
imperialisták vagyonát... A kormány tagjainak, a diktatúra ügynökeinek s
elsősorban az észak-amerikai imperialistáknak az életükkel kell fizetniük
azokért a bűnökért, amelyeket a brazil nép ellen elkövettek".
A nyelvezet Weitling és Bakunyin felhívására emlékeztet, akik az
anarchisták és az alvilág szövetségét szorgalmazták. Bármennyire ijesztőnek
tűnik is a könyörtelenség, elkerülhetetlen következménye a városi gerillák
feltűnésének. Marighela megválaszolja a kérdéseket, amelyeket Guillen
megkerült. Mivel a konvencionális célpontok bevehetetlenek, s a hadsereg
hagyományos "háborús" módon támadhatatlan, maradnak a sebezhető pontok. Így
leszűkül az ártatlan szemlélők köre, s nő a legitim célpontok száma (vagyis
azoké, akiket a gerilláknak mint "a nép ellenségeit" likvidálniuk kell). Ha
a városi gerillák hatásosan akarnak fellépni, nem történhet másképp; a
gyilkosságok nemcsak hadviselésük részét képezik, hanem a túlélés
biztosítékai is. Ez a kettős prés - szélesíteni az áldozatok körét és
növelni számukat - önmagában is nehéz feladat, ehhez járul az állandó
félelem a leleplezéstől és az árulástól, hiszen a kormányerők mind
hevesebben reagálnak a terrorakciókra. Ilyen zaklatott körülmények közepette
a politikai megfontolások óhatatlanul leértékelődnek, s a militáns elemek
önállósulnak. A népi forradalom kirobbantásáról fokozatosan megfeledkeznek,
ám változatlanul fennáll a kormányerők katonai verhetetlensége. A lényeg
talán ott keresendő, hogy ami a felforgató csoportok számára gondos
tervezésnek tetszik, az a közösség többi tagja szemében, azokéban is,
akiknek nevében fel lépnek, akik körében akcióikat szervezik, nem más, mint
válogatás nélküli erőszak. Ezen a ponton csap át a városi gerilla
tevékenysége valódi terrorizmusba.