Conor Gearty: Terror
Az igazi terrorizmus ereje
A vérbeli terroristát a végcél eléréséhez választott eszközök teszik
különlegessé. Az erőszakos cselekményekre olyan helyszíneken kerül sor,
ahová az emberek pihenni, szórakozni mennek: bárokban, az olimpiai faluban,
repülőtereken. Békés, liberális és demokratikus társadalmakban jelentkezik,
távol a frontvonalaktól. Az ilyen véres rajtaütések csúfot űznek ezeknek az
államoknak a meggyőződéséből, miszerint ők már felülemelkedtek a politikai
viták erőszakos rendezésén. Mi több, az áldozatok mit sem tehetnek a
sérelmekről, melyek a terroristákat cselekvésre késztetik. Nincs más
"bűnük", mint hogy annak az országnak a polgárai vagy egyszerűen lakosai,
melyet a felforgatók céltáblájukul kiszemeltek. Amikor a Palesztinai Népi
Felszabadítási Front (PFLP) nemzetközi repülőtereket támadott meg, vagy az
IRA vendéglőket robbantott, elég volt, ha valaki rosszkor rossz helyen
tartózkodott, nem számított, ki volt személy szerint. Az igazi
terrorcselekményekre mindenki rettegve gondol: "én is ott maradhattam
volna".
Éppen azért olyan hatásosak, mert nem válogatnak az áldozatokban.
Feldúlják és bizonytalanná teszik egy békés közösség nyugalmát, nyomukban
romlás, félelem és aggodalom jár. A sikeres terrortámadásoknak mindannyian
áldozatul esünk. Az erőszakos terrorcselekmények elkövetésének legfőbb oka
természetesen az, hogy lehetőséget nyújtanak az emberek széles tömegeivel
történő kommunikációra. A társadalom azon tűnődik, ki lesz a következő, s
gyönge pillanatában érzékenyebben reagál a pillanat politikai üzenetére:
Miért állomásoznak brit csapatok Írországban? Miért sínylődnek azok a
palesztinok izraeli börtönökben? Puerto Rico miért része az Egyesült
Államoknak? Terrorizmus hiányában e kérdések nem vetődnének fel; ám az
erőszakos cselekedetek hatására azonnali válaszra várnak. A terrorizmus
reflektorfénybe állítja a problémákat, a rettegés és félelemkeltés révén
soron kivüli figyelmet biztosít nekik. A dél-molukkai szeparatisták is
tisztában voltak ezzel, amikor az 1970-es évek közepén vonatokat
tartóztattak fel, és elfoglaltak egy iskolát, hogy így hívják fel a világ
figyelmét zűrzavaros vitájukra Indonéziával; egyszerű, ám szörnyűséges
taktikát választottak, több mint száz kisgyerek életét veszélyeztették. Az
usztasák 1977-ben igen hatásosan terelték a nemzetközi közvélemény figyelmét
a horvát függetlenség kérdésére, amikor elfoglalták az egyesült államokbeli
jugoszláv miszsziót és New York- szerte röpiratokban követelték "a szabad és
független horvátállam kikiáltását". Korábban pedig - az egyik leghíresebb
ilyen jellegű cselekmény során - öt horvát nacionalista eltérítette az
amerikai TWA társaság nemzetközi járatát, fedélzetén 88 utassal és a
személyzettel, s harminchat órán át repült velük Kanadából Izlandba, végül
Párizsban szálltak le. Soha nem tapasztalt érdeklődés kísérte a túszok
életével és életéért folytatott lelketlen alkudozást, míg végül a géprablók
megadták magukat. Érvelésüket a Jugoszláviától való elszakadás mellett és az
amerikai támogatás elnyeréséért teljes terjedelmében közölte a négy
legnépszerűbb amerikai lap; a levegőből röplapokkal árasztották el Párizst
és Londont, melyeken elítélték "a horvátokat sújtó elnyomást és
megaláztatást". Bár a horvátok még kezdők voltak ebben az új keletű
nemzetközi játszmában, fellépésük jól időzített és igen hatékony volt.
Az IRA jó darabig azt hitte, ha tömegmészárlásokat hajt végre Nagy-
Britanniában, rábírja az Egyesült Királyságot, hogy lemondjon Észak-
Írországról. George Habbász, a radikális PLFP vezetője, amelynek számtalan
ártatlan áldozat meggyilkolása szárad a lelkén, így érvelt csoportja
minősíthetetlen terrorista gyakorlata mellett: "Sokkal többre megyünk, ha
eltérítünk egy gépet, mint ha csatában megölnénk száz izraelit. A világ
közvéleménye évtizedeken át nem foglalt állást sem a palesztinok mellett,
sem ellenük, ügyet sem vetettek ránk. Most legalább beszélnek rólunk."
Hasonló véleményt hangoztatott egy másik palesztin szóvivő azután, hogy a
müncheni olimpián megtámadták az izraeli sportolókat. Bár öt társukat
elveszítették, s az izraeliekből semmiféle engedményeket sem sikerült
kicsikarniuk, mégis ünnepeltek:
"Sem egy bombarobbanás a Fehér Házban, sem egy akna a Vatikánban, sem Mao
Ce-tung halála, sem egy párizsi földrengés nem tudta volna annyira felrázni
az emberek lelkiismeretét, mint a mi müncheni akciónk... Mintha hatalmas
hegy tetejére festettük volna fel Palesztina nevét, hogy a föld mind a négy
sarkából jól látható legyen."