Conor Gearty: Terror
Az el-Fatah terrorjának kezdete
A PFSZ valóban úgy gondolta, hogy küldetése sürgős. Embereiket elűzték
otthonaikból, s a diadalittas, látszólag legyőzhetetlen Izrael magáénak
tudva a Nyugat csodálatát, nem is szándékozott állandó területeket
biztosítani számukra. 1968-ra egyedül maradtak az arab világban, Egyiptom
sorsukra hagyta, a jordániai Husszein király pedig egyre ferdébb szemmel
nézte őket azután, hogy a megszállt területeken elbukott gerillaakciókat
követően csak úgy özönlöttek országába a PFSZ hontalanjai. Ezek a
körülmények magyarázzák, miért csapott át a palesztin nacionalizmus az
1960-as évek vége felé feltartóztathatatlanul a terrorizmusba. A fidaíjínek
nem felejtették el az 1948-as és 1967-es tragédiákat, sem az olyan
atrocitásokat, mint Deir-Jaszin, Kibja és Kafr-Kaszem. Saját tragédiájuk
érzéketlenné tette őket mások szenvedései iránt. 1968 novemberében bomba
robbant egy zsúfolt jeruzsálemi piacon, húsz ember (köztük tíz zsidó) életét
vesztette, ötvenöten megsebesültek. A bombát egy közelben parkoló autóban
rejtették el. Három hónappal később ugyancsak bomba robbant egy jeruzsálemi
üzletközpontban, amely zsúfolásig megtelt a közelgő szombatra készülődő
bevásárlókkal. Két fiatalember vesztette életét. 1969 márciusában a
Jeruzsálemi Héber Egyetem büféjében a robbanás huszonkilenc izraelit
sebesített meg; a merényletet a tel-avivi központi pályaudvar ellen intézett
végzetes terrortámadás követte, számtalan sebesülttel. A megszállt
területeken még gyakoribbak és még véresebbek voltak a terrorcselekmények. A
palesztinok bombázásainak következtében arabok százai estek áldozatul a
folyó nyugati partján. 1969 októberében Haifában öt lakóház repült a
levegőbe, két izraeli életét vesztette, huszan megsérültek.
Az el-Fatah már a hadjárat kezdeti szakaszában messze került deklarált
céljától, miszerint célpontjaik "cionista szervezetek", nem pedig békés
polgárok, s "különösen nem asszonyok és gyerekek". Az izraeliek az azonnali
és aránytalan megtorlás eszközével éltek. Már 1969 elején azt állították a
megszállt területek palesztin vezetői, hogy a hatóságok 7500 lakóházat
romboltak le bosszúból néhány állítólagos terror-, illetve gerillaakcióért
(a Védelmi Minisztérium 516 ilyen esetet ismert el). Amikor 1968 márciusában
aknára futott egy izraeli iskolabusz, egy orvos meghalt és több kisgyermek
megsebesült, a kormány azzal állt bosszút, hogy tizenötezer emberrel
hatalmas méretű támadást intézett jordániai területek ellen. Az izraeli
védelmi erők és a fidaíjínek közti véres összetűzés "karámai csata" néven
vonult be a palesztinok történelmébe.
Az izraeli légierő fölénye arra is lehetőséget teremtett, hogy bosszúból
a honi terrorakciókért, az önkényesen magukénak vallott megszállt
területeken sikeresen végrehajtott gerillatámadásokért, PFSZ-bázisokat
bombázzanak Libanonban és Jordániában. A pilóták és parancsnokaik nem sokat
törődtek vele, miképp lehet az egyszerű palesztinokat megkülönböztetni a
PFSZ terroristáitól. Annak ellenére, hogy az ENSZ több ízben elítélte az
efféle akciókat, a Nyugat véleménye - különösen az amerikaiaké - mit sem
változott. Amikor 1969 márciusában izraeli légitámadás következtében egy
Ammantól északra fekvő város tizennyolc lakosa életét vesztette, az ENSZ
Biztonsági Tanácsának ülésén az Egyesült Államok és Nagy-Britannia Izrael
elítélése ellen szavazott, amit az USA nagykövete azzal magyarázott, hogy "a
halál egyformán tragikus és megmásíthatatlan, akár üzletközpont
fölrobbantása, akár légitámadás idézi elő". Az Egyesült Államok még kétszer
szavazott a BT Izrael dél-libanoni célpontok ellen indított támadásait
elítélő javaslata ellen.
A PFSZ vezetői feltehetően abban bíztak, hogy az izraeli és a megszállt
területen folytatott gerillaakcióik és terrortámadásaik megváltoztatják a
nyugati álláspontot, ám mindennek az ellenkezője történt. A PFSZ erőszakos
cselekedetei szolgáltak legjobb érvként ahhoz, hogy továbbra is megadják
Izraelnek a kért támogatást. Ezt tapasztalva a palesztin erőszak még
brutálisabb formát öltött. Radikálisabb, minden kompromisszumot elutasító
szervezet alakult a terrorcselekmények kiterjesztésére, a PFLP (Palesztinai
Népi Felszabadítási Front). Vezetője, dr. George Habbász mindig is kétségbe
vonta a PFSZ irányvonalának helyességét. A PFLP kezdettől a Közel-Keleten
kívül harcolt Izrael ellen. Először 1968 júliusában jelentkeztek, eltérítve
egy Rómából Tel-Avivba tartó repülőgépet. Az utasokat és a személyzetet
végül elengedték, miután a Vöröskereszt, Olaszország és Algéria
közbenjárására Izrael megígérte, hogy szabadon enged tizenhat arab
betolakodót, akiket a hatnapos háború kitörése előtt vettek őrizetbe.
Ugyanez év karácsonyának másnapján két PFLP-terrorista megtámadott egy
izraeli gépet, amely útban New York felé az athéni repülőtéren landolt. A
két férfi fegyvertűz alá vette a gépet és utasait, s gránátot dobott a
hajtóműre. Egy utas életét vesztette. A PFLP közleménye azt állította, hogy
az EI AI légitársaság "már nem kizárólag ártatlan utasok szállításával
foglalkozik", hiszen számos járata "titkos repüléseket hajt végre az izraeli
védelmi miniszter tudtával", s "fantomgépek kezelésére kiképzett pilótákat
szállít, előkészületeket téve az arab államok lerohanására s az ellenük
intézendő újabb agresszióra". Két hónappal később, ezúttal Zürichben, négy
palesztin géppuskákkal és gránátokkal megrohamozott egy EI AI gépet. A
támadás kudarccal végződött, az egyik merénylőt az izraeli biztonsági
szolgálat emberei agyonlőtték, és a tűzharc során három utas s a személyzet
három tagja megsérült. 1968 nyarán és őszén már nem a repülőterek
jelentették a célpontokat. Augusztusban egy izraeli hajózási társaság
londoni irodája ellen intézett pokolgépes merénylet során két ember sebesült
meg. A következő hónapban bomba robbant az EI AI brüsszeli irodájában, s
kézigránátokat dobtak Hágában és Bonnban az izraeli nagykövetségekre. Az EI
AI athéni irodájának kézigránátos ostromakor tizennégy ember sebesült meg, s
életét vesztette egy kétéves kisfiú. (Ezúttal új csoport, a Palesztin Népi
Harci Front vállalta a felelősséget a merényletért.) A régi, jól bevált
politika jelentkezett 1970 elején, mikor három arab terrorista a müncheni
repülőtéren kézigránátokat dobott az EI AI járata felé tartó, utasokkal teli
mikrobuszra. Egyidejűleg hasonló támadást intéztek a beszállócsarnok ellen
is. Egy ember életét vesztette, tizenegyen megsebesültek.