Conor Gearty: Terror
Összegzés
Egészen mostanáig gondosan ügyeltünk, hogy az IRA-t ne keverjük össze a
viszonylag szabad országokban tevékenykedő egyéb szeparatista csoportokkal.
Hasonló tendenciák egybevethetők anélkül, hogy az eseményeket kiragadnánk
összefüggéseikből. Fontos tény, hogy az "álgyarmati" körülmények közepette
megjelenő felforgató csoportok a társadalmi igazságtalanságoknak
köszönhetően eleinte általában jelentős népszerűségnek örvendenek.
Népszerűek, hiszen az adott közösség valós igényének kielégítését hirdetik.
Kétségtelenül ez történt az IRA és az ETA megjelenésekor, s ma is így áll a
helyzet a Tamil Tigrisek esetében. Kevésbé igaz a kijelentés a szikhekre, ők
ugyanis sikereiket jórészt annak köszönhetik, hogy az egymást követő indiai
kormányok helytelenül reagáltak provokációikra.
A felforgató csoportok mindegyike maga mögött érezheti valamelyik
külföldi ország legalábbis passzív támogatását. A Tigriseket India, az ETA-t
Franciaország, az IRA-t Írország, a szikh szélsőségeseket Pakisztán
támogatta. A határon túli együttműködés Spanyolországban és Észak-
Írországban bizonyult hatásosnak, Pandzsábban eredménytelen volt, és Srí
Lankán katasztrofális következményekkel járt, hiszen az Új-Delhi által
felajánlott segítség valójában megszállás volt.
A szeparatista erőszak hatására mindenütt a mérsékeltek törtek előre,
akik meglovagolták kormányaik erőfeszítéseit, hogy megfosszák a lázadókat a
támogatástól. Észak-Írországban az IRA-nak talán igaza volt a "fegyverrel és
szavazócédulákkal" jelszó meghirdetésekor, mégis John Hume békés
nacionalizmusa győzött velük szemben. Spanyolországban a régi baszk párt
kezében van a hatalom, amely persze az ETA-tól való félelem nélkül nem
lehetne ennyire széles körű. S Pandzsáb mérsékelt szikhei is
megállapodhattak volna az új-delhi hatóságokkal, ha Radzsiv Gandhi nem
annyira érzéketlen. Egyedül mintha a Tigrisek húznának hasznot saját
küzdelmükből, igaz ugyan, az ő harcuk legalább annyira hagyományos
gerillaháború, mint amennyire államellenes tevékenység. Azt is fontos
látnunk, hogy az említett csoportok egyike sem tudta megvalósítani eredeti
célját.
Világosan kiderült, hogy politikai megoldásokkal a militáns frakciókat
nem sikerül felszámolni. Túl sok a járulékos tényező, mint például a
pszichés meghasonlottság, a vakmerő személyiségek megjelenése, a bűnözési
hajlam és az anyagi haszon utáni vágy, melyek útját állják a méltányos
politikai megoldások elfogadásának. A kormányoknak arra kell törekedniük,
hogy építő javaslataikkal megnyerjék maguknak a centrumot, ám nem
számíthatnak arra, hogy az erőszak egyik napról a másikra megszűnik, már ha
megszűnik egyáltalán. Ezek a csoportok mindig is köztünk maradnak, hogy
emlékeztessenek az időre, amikor vagy teljes volt valamely nemzet
szuverenitása, vagy tökéletesen függő helyzetben élt. A világ elmozdult már
erről a pontról, s helyébe a nemzetközi érintkezésben a megosztott
kormányzás és a partnerkapcsolatok normái léptek a NATO, az EK vagy más
multinacionális blokk keretein belül. Az "álkolonialista" szabadságharcosok
azonban olyan hatalomért küzdenek, melyet még a kivívott szuverenitás sem
biztosítana számukra. Erőszakos anakronizmusok egy változó politikai
világban.