Conor Gearty: Terror

Az el-Fatah terrorjának kezdete

      A PFSZ valóban úgy gondolta, hogy küldetése sürgős. Embereiket elűzték otthonaikból, s a diadalittas, látszólag legyőzhetetlen Izrael magáénak tudva a Nyugat csodálatát, nem is szándékozott állandó területeket biztosítani számukra. 1968-ra egyedül maradtak az arab világban, Egyiptom sorsukra hagyta, a jordániai Husszein király pedig egyre ferdébb szemmel nézte őket azután, hogy a megszállt területeken elbukott gerillaakciókat követően csak úgy özönlöttek országába a PFSZ hontalanjai. Ezek a körülmények magyarázzák, miért csapott át a palesztin nacionalizmus az 1960-as évek vége felé feltartóztathatatlanul a terrorizmusba. A fidaíjínek nem felejtették el az 1948-as és 1967-es tragédiákat, sem az olyan atrocitásokat, mint Deir-Jaszin, Kibja és Kafr-Kaszem. Saját tragédiájuk érzéketlenné tette őket mások szenvedései iránt. 1968 novemberében bomba robbant egy zsúfolt jeruzsálemi piacon, húsz ember (köztük tíz zsidó) életét vesztette, ötvenöten megsebesültek. A bombát egy közelben parkoló autóban rejtették el. Három hónappal később ugyancsak bomba robbant egy jeruzsálemi üzletközpontban, amely zsúfolásig megtelt a közelgő szombatra készülődő bevásárlókkal. Két fiatalember vesztette életét. 1969 márciusában a Jeruzsálemi Héber Egyetem büféjében a robbanás huszonkilenc izraelit sebesített meg; a merényletet a tel-avivi központi pályaudvar ellen intézett végzetes terrortámadás követte, számtalan sebesülttel. A megszállt területeken még gyakoribbak és még véresebbek voltak a terrorcselekmények. A palesztinok bombázásainak következtében arabok százai estek áldozatul a folyó nyugati partján. 1969 októberében Haifában öt lakóház repült a levegőbe, két izraeli életét vesztette, huszan megsérültek.

      Az el-Fatah már a hadjárat kezdeti szakaszában messze került deklarált céljától, miszerint célpontjaik "cionista szervezetek", nem pedig békés polgárok, s "különösen nem asszonyok és gyerekek". Az izraeliek az azonnali és aránytalan megtorlás eszközével éltek. Már 1969 elején azt állították a megszállt területek palesztin vezetői, hogy a hatóságok 7500 lakóházat romboltak le bosszúból néhány állítólagos terror-, illetve gerillaakcióért (a Védelmi Minisztérium 516 ilyen esetet ismert el). Amikor 1968 márciusában aknára futott egy izraeli iskolabusz, egy orvos meghalt és több kisgyermek megsebesült, a kormány azzal állt bosszút, hogy tizenötezer emberrel hatalmas méretű támadást intézett jordániai területek ellen. Az izraeli védelmi erők és a fidaíjínek közti véres összetűzés "karámai csata" néven vonult be a palesztinok történelmébe.

      Az izraeli légierő fölénye arra is lehetőséget teremtett, hogy bosszúból a honi terrorakciókért, az önkényesen magukénak vallott megszállt területeken sikeresen végrehajtott gerillatámadásokért, PFSZ-bázisokat bombázzanak Libanonban és Jordániában. A pilóták és parancsnokaik nem sokat törődtek vele, miképp lehet az egyszerű palesztinokat megkülönböztetni a PFSZ terroristáitól. Annak ellenére, hogy az ENSZ több ízben elítélte az efféle akciókat, a Nyugat véleménye - különösen az amerikaiaké - mit sem változott. Amikor 1969 márciusában izraeli légitámadás következtében egy Ammantól északra fekvő város tizennyolc lakosa életét vesztette, az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén az Egyesült Államok és Nagy-Britannia Izrael elítélése ellen szavazott, amit az USA nagykövete azzal magyarázott, hogy "a halál egyformán tragikus és megmásíthatatlan, akár üzletközpont fölrobbantása, akár légitámadás idézi elő". Az Egyesült Államok még kétszer szavazott a BT Izrael dél-libanoni célpontok ellen indított támadásait elítélő javaslata ellen.

      A PFSZ vezetői feltehetően abban bíztak, hogy az izraeli és a megszállt területen folytatott gerillaakcióik és terrortámadásaik megváltoztatják a nyugati álláspontot, ám mindennek az ellenkezője történt. A PFSZ erőszakos cselekedetei szolgáltak legjobb érvként ahhoz, hogy továbbra is megadják Izraelnek a kért támogatást. Ezt tapasztalva a palesztin erőszak még brutálisabb formát öltött. Radikálisabb, minden kompromisszumot elutasító szervezet alakult a terrorcselekmények kiterjesztésére, a PFLP (Palesztinai Népi Felszabadítási Front). Vezetője, dr. George Habbász mindig is kétségbe vonta a PFSZ irányvonalának helyességét. A PFLP kezdettől a Közel-Keleten kívül harcolt Izrael ellen. Először 1968 júliusában jelentkeztek, eltérítve egy Rómából Tel-Avivba tartó repülőgépet. Az utasokat és a személyzetet végül elengedték, miután a Vöröskereszt, Olaszország és Algéria közbenjárására Izrael megígérte, hogy szabadon enged tizenhat arab betolakodót, akiket a hatnapos háború kitörése előtt vettek őrizetbe.

      Ugyanez év karácsonyának másnapján két PFLP-terrorista megtámadott egy izraeli gépet, amely útban New York felé az athéni repülőtéren landolt. A két férfi fegyvertűz alá vette a gépet és utasait, s gránátot dobott a hajtóműre. Egy utas életét vesztette. A PFLP közleménye azt állította, hogy az EI AI légitársaság "már nem kizárólag ártatlan utasok szállításával foglalkozik", hiszen számos járata "titkos repüléseket hajt végre az izraeli védelmi miniszter tudtával", s "fantomgépek kezelésére kiképzett pilótákat szállít, előkészületeket téve az arab államok lerohanására s az ellenük intézendő újabb agresszióra". Két hónappal később, ezúttal Zürichben, négy palesztin géppuskákkal és gránátokkal megrohamozott egy EI AI gépet. A támadás kudarccal végződött, az egyik merénylőt az izraeli biztonsági szolgálat emberei agyonlőtték, és a tűzharc során három utas s a személyzet három tagja megsérült. 1968 nyarán és őszén már nem a repülőterek jelentették a célpontokat. Augusztusban egy izraeli hajózási társaság londoni irodája ellen intézett pokolgépes merénylet során két ember sebesült meg. A következő hónapban bomba robbant az EI AI brüsszeli irodájában, s kézigránátokat dobtak Hágában és Bonnban az izraeli nagykövetségekre. Az EI AI athéni irodájának kézigránátos ostromakor tizennégy ember sebesült meg, s életét vesztette egy kétéves kisfiú. (Ezúttal új csoport, a Palesztin Népi Harci Front vállalta a felelősséget a merényletért.) A régi, jól bevált politika jelentkezett 1970 elején, mikor három arab terrorista a müncheni repülőtéren kézigránátokat dobott az EI AI járata felé tartó, utasokkal teli mikrobuszra. Egyidejűleg hasonló támadást intéztek a beszállócsarnok ellen is. Egy ember életét vesztette, tizenegyen megsebesültek.