Conor Gearty: Terror
Szakadárok
Új politikájának bevezetésével Arafat elveszítette szélsöségesei zömét;
ők továbbra is a maguk választotta módszerekkel kívántak küzdeni az
ellenséggel. A PFSZ érzékletes példája az alapigazságnak, hogy tekintet
nélkül arra, milyen mérsékelt vonalat követnek a meghatározó erők,
elkerülhetetlenül megszületik a terror mellett végsőkig elkötelezett
frakció. Az efféle csoportok számára a terror elveszíti politikai tartalmát,
s öncélú vérengzéssé válik.
A British Airways gépének eltérítését egy elvakult terrorista, Abu Nidhal
szervezte. Élesen támadta a PFSZ-t politikája megváltoztatása miatt,
mondván, eladják magukat Izraelnek. Nidhal nem állt egyedül nézeteivel. A
George Habbász vezette PFLP a madridi nagykövetség lerohanását
viszontválasznak tekintette Szadat elnök, az egyiptomi kormányt "behódolni"
kényszerítő politikájára. Szervezete, valamint az Ahmad Dzsibril vezette
PFLP-GC kivált a PFSZ Végrehajtó Bizottságából. A PFLP kijelentette, hogy
Arafat letért "a forradalmi útról". Habbász úgy vélte, a harcot addig nem
lehet feladní, míg egész Palesztinát "fel nem szabadítják", míg Izraelt le
nem rombolják, s míg Husszein királyt bele nem fojtják a Jordán vizébe. Ezek
a szélsőségesek az arab államokban találtak támogatókra. Az Irak pénzelte
PFSZ-frakció, az Arab Felszabadítási Front szintén kivonult a Végrehajtó
Bizottságból; Líbiában Kadhafi ezredes nyíltan támogatta a szakadárokat. A
PFSZ és a frakciók közti különbségek alapvetően politikai természetűek
voltak, ám leginkább abban fejeződtek ki, hogy a szélsőségesek továbbra is a
nemzetközi terrorizmust támogatták.
A terror, jóllehet kevésbé intenzíven, mint korábban, folytatódott az
1970-es évek második felében is, és jelentősen megnehezítette a PFSZ-nek,
hogy betöltse újonnan vállalt szerepét, egy kváziautentikus ország hivatalos
képviseletét. 1976-ban a PFLP eltérítette a KLM Malagából Amszterdamba tartó
járatát, ám az utasok és a személyzet sértetlenül került ki az akcióból.
1978-ban mérgezett izraeli narancsok exportjának híre okozott riadalmat,
különösen, mikor a magát Palesztin Parancsnokságú Arab Forradalmi
Hadseregnek nevező szervezet magára vállalta a felelősséget. Megbetegedés
jelei mindössze néhány fogyasztónál jelentkeztek. Az erőszakos
terrorcselekmények száma csökkent ugyan, ám a téves képzet, hogy a térség a
palesztin terror igája alatt senyved, megmaradt.
A PFLP az 1970-es évek közepén lezajlott három jelentősebb drámából
kettőben volt érintett. Először 1975-ben hat Palesztináért harcoló kommandós
berontott a Bécsben rendezett OPEC-tanácskozásra, három embert agyonlőttek,
és hét másikat megsebesítettek. Hetven túszt ejtettek, köztük tizenegy
ország olajipari miniszterét. Szabad elvonulásukhoz repülőgépet követeltek,
s megtáncoltatták Ausztria, Algéria és Líbia kormányait, mielőtt szabadon
engedték volna foglyaikat, s megadták volna magukat az algériai
hatóságoknak. Az akcióért az Arab Forradalom Karja nevű szervezet vállalta a
felelősséget, jóllehet mindenki úgy vélte, ezzel csak a PFLP-t akarják
fedezni. Hihetetlenül sikeres akció volt, a szervezet váltságdíjul több
millió dollárt söpört be Szaúd-Arábiától és Irántól.
A következő évben az izraeli biztonsági erők az ugandai Entebbe
repülőterén kiszabadítottak egy Air France-gép elrablóinak fogságából 103
főt. Az izraeli támadás során három géprabló (a feltételezések szerint
megint csak a PFLP tagjai), három túsz és egy izraeli kommandós, Jonathan
Netánjahu életét vesztette. (Öt héttel később két fegyveres férfi agyonlőtt
négy embert és több mint harmincat megsebesített, amikor vaktában tüzet
nyitott az isztambuli repülőtéren az EI AI izraeli járatára várakozókra. A
török hivatalos közlemények szerint a két férfi a PFLP szervezetéhez
tartozott, s az Entebbe repülőterén történtekért álltak ily módon bosszút.)
A harmadik terrorcselekmény 1977 októberében történt, ám a nyugatnémet
kommandósoknak sikerült kimenekíteniük a szomáliai Mogadishuban várakozó
Lufthansa-gép fedélzetén fogva tartott nyolcvanhét utast és a személyzetet.
Az akciót végrehajtó terroristák a nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakció
tagjainak szabadon bocsátását követelték, jóllehet a későbbiekben kiderült,
hogy a támadók a PFLP Különleges Hadműveleti Szervezetéhez tartoztak. A
kegyetlenebb fajtájú terrorcselekmények egyike volt ez: a túszok Mallorcáról
hazatérő nyaralók voltak, a géprablók az utasok szeme láttára lőtték agyon a
kapitányt, és órákig hagyták a fedélzeten heverni, mielőtt kidobták volna a
kifutópályára.
A PFSZ haladéktalanul és egyértelműen elítélte ezeket a támadásokat, ám
sokat rontott a helyzetén, hogy az 1970-es évek végén újra fellángoltak az
ősi arab ellentétek, melyek az esetek többségében erőszakos cselekményekben
nyilvánultak meg, ezzel is példázva, az araboknak vérükben van a terror.
Amikor 1976-ban, fedélzetén 102 utassal és a személyzet tagjaival,
eltérítettek egy egyiptomi gépet, mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy
Líbia kísérelte meg ily módon rendezni vitáját szomszédjával, bár az akciót
felvállaló csoport azt állította magáról, hogy a Palesztin Forradalmi
Mozgalomhoz tartozik.
Irak és Szíria között a leghevesebb vita látszólag amiatt robbant ki,
hogy az utóbbi 1976-ban megszállta Libanont. Valójában azt akarták
eldönteni, melyikük legyen a kakas a szemétdombon. A magát Fekete Júniusnak
nevező iraki terrorcsoport - a PFSZ tudomása szerint valójában az , el-Fatah
Szervezet Iraki Csoportja" - 1976 októberében támadást intézett a római és
iszlamabadi szír nagykövetség ellen, majd megrohamozta az ammani
Intercontinental Szállót. Külföldi vendégek százait ejtették túszul, s nyolc
személy vesztette életét, még mielőtt a jordániai hadsereg véget vetett
volna az incidensnek. Alig egy hónap múltán pokolgép robbant a bagdadi
rerülőtéren, legalább hárman haltak meg, s több mint kétszázharmincan
megsebesültek. Az irakiak Szíriát vádolták; a Fekete Június 1977-ben
sűrítette akcióit. Júliusban pokolgépek robbantak autókban, a
merényletsorozatban nyolc ember vesztette életét, s több mint hatvanan
megsebesültek. Októberben Abu Dhabi repülőterén agyonlőtték az Arab
Emirátusok egyik miniszterét - feltehetően összetévesztették a szír
külügyminiszterrel, Abdel-Halím Haddámmal. Decemberben Londonban pokolgépes
autós robbantás következtében életét vesztette a szír nagykövetség
egészségügyi attaséja és sofőrje.
A PFSZ, amelynek semmi köze nem volt ezekhez az akciókhoz, azt vette
észre, hogy tisztségviselői lettek a merényletek elsődleges célpontjai, és
potenciális támadóiknak se szeri se száma. A merénylők nemcsak a korábbi
atrocitásokért bosszút álló izraeli osztagok köréből kerültek ki, soraikat
erősítette az Abu Nidal-banda is, amely egyik-másik Arafat-ellenes
csoportosulás és arab állam - mint például Szíria - megbízásából gyilkolt,
mivel rossz szemmel nézték a PFSZ libanoni szerepét. 1972-ben, 1977-ben és
1978-ban egymás után végeztek a PFSZ párizsi tisztségviselőivel. Merényletek
áldozatai lettek Kuvaitban és Belgiumban a szervezet felső vezetői, és
pakisztáni irodáikat is támadás érte. 1978 januárjában a PFSZ londoni
képviseletének vezetőjét, Szaíd Hammámit irodájában lőtte agyon egy arab
fegyveres. Hammámi következetesen elutasította a terrorizmust, s az
Izraellel való békés együttélést szorgalmazta. Az ellene elkövetett
merényletért a Palesztin Forradalom Hangja nevű szervezet vállalta a
felelősséget.
A PFSZ képviselőinek szerte a világban a szervezet szócsöveiként naponta
kell megtagadniuk terrorista hajlamaikat, s mindezt akkor, amikor őket
magukat fenyegették a gyilkos merényletek. A PFSZ az 1970-es és 1980-as évek
során mindent elkövetett, hogy feledtesse korábbi terrorcselekményeit, és
Arafat nyilvános deklarációkban ítélte el a terrorizmust.