Conor Gearty: Terror

Libanon lerohanása

      Amikor 1977-ben Menáhem Begint választották az új, keményvonalas politikát képviselő kormány élére, a terrorizmus elleni harc ürügyül szolgált egy, a korábbiaknál nagyravágyóbb és expanzionistább katonai tervhez. Régóta dédelgették az álmot, hogy Libanont alárendeljék az izraeli politikai érdekeknek. Ennek jelei először az 1950-es évek közepén mutatkoztak. Céljuk egy libanoni keresztény állam létrehozása volt, amely semleges, vagy jobb esetben baráti viszonyban állna Izraellel. E gondolatot most még vonzóbbá tette a Libanon területén alakult hatalmas menekülttáborok miatti aggodalom. A legnagyobb nyereséget azonban az jelentette volna, ha az új vezetésnek sikerül leszámolnia a PFSZ-szel.

      A forgatókönyvvel két probléma volt. Az első, hogy Libanon önszántából nem szándékozott keresztény államot létrehozni. A polgárháború sújtotta ország kegyetlenül megosztott volt, azaz sebezhető, ezért a Begin-kormány Libanon lerohanása mellett döntött. Abban reménykedtek, hogy ez a határozott lépés számukra kedvező változásokat indít majd el az országban.

      A másik gondot az jelentette, hogy Libanon saját tragédiájával elfoglalva nyilvánvalóan nem fenyegette Izrael biztonságát. A támadás nehezen indokolható agressziónak minősülne a világ, különösen az Egyesült Államok szemében. Még a PFSZ is mérsékelte Libanon déli részéről, a "Fatahföldről" Izrael ellen indított támadásait, mivel Arafat nem szerette volna elveszíteni a világnak azt a darabkáját, melyet - hála a bejrúti anarchiának - bizton a magáénak nevezhetett. Beginnek tehát ürügyet kellett keresnie a déli szomszédja belügyeibe való beavatkozásra, méghozzá olyat, amely igazolná az izraeli politikus- és tábornokhéják a korábbiaknál drámaibb mérvű lecsapását.

      A terrorizmus lett az ideális ürügy. 1978 márciusában az el-Fatah emberei teljesen értelmetlen, gyilkos merényletet hajtottak végre. Haifától húsz mérföldre szálltak partra, megöltek egy amerikai turistát, agyonlőtték egy taxi utasait, elraboltak egy buszt, s túszul ejtve az utasait Tel-Aviv felé hajtottak, útközben találomra lövöldözve a körülöttük közlekedőkre. A hatóságokkal folytatott tűzharc után a végkifejlet még véresebb fordulatot vett, huszonöt polgári lakos vesztette életét, s több mint hetvenen megsebesültek. A tizenegy kommandósból kilenc szintén meghalt. A következő napon Begin miniszterelnök sajtókonferenciáján megtorlást helyezett kilátásba. Négy nappal később egy húszezer fős hadosztály vonult be Libanonba. Rövid időn belül átvették a hatalmat a Litáni folyótól délre eső, mintegy 425 négyzetmérföldnyi területen. A megszállás áldozatai nem a terroristák, hanem zömmel a helyi palesztin és síita közösségek lakói voltak. Az ENSZ becslése szerint mintegy 100 arab falut támadtak meg, 2500 házat romboltak le, s mintegy 5200-at súlyosan megrongáltak. A világszervezet beszámolt arról is, hogy negyedmillió ember maradt hajlék nélkül. Becsült adatok szerint az izraeli hadsereg akciója 2000 emberéletet követelt.

      Minden egyes izraeli halálos áldozatért ötvennégy arab pusztult el. A véres megtorlásnál több eredményt nem hozott Libanon lerohanása. A PFSZ-t nem sikerült megsemmisíteni, katonái megadták magukat az elsöprő fölénynek, s visszavonultak a biztonságosabb északi területekre. Az eseményt követő nemzetközi felháborodás miatt az ENSZ határozatban szólította fel Izraelt, "azonnal szüntessen be minden, Libanon területi egységét fenyegető fegyveres akciót, és vonja ki csapatait a megszállt libanoni területekről". Az izraeliek végül engedelmeskedtek a felszólításnak, ám előbb megszerveztek és felfegyvereztek egy független milíciát, melynek Szaad Haddád vezetése alatt az volt a feladata, hogy az izraeli határ mentén leválasztott sávban - melyet biztonsági zónának vagy (kissé hangzatosabban) Szabad Libanonnak neveztek el - felügyelje a rendet. Haddád zónájától északra ENSZ-alakulatok igyekeztek megfelelni a Biztonsági Tanács által rájuk rótt lehetetlen feladatnak, hogy "gondoskodjanak az izraeli csapatkivonásokról, állítsák helyre a nemzetközi békét és biztonságot, és segitsék a libanoni kormányt korábbi hatalmának visszaállításában a megszállt területeken". Még északabbra a PFSZ bázisa helyezkedett el - az izraeli hatóságok nagy bánatára még mindig Libanon területén -, folytonosan arra emlékeztetve őket, hogy a megszállás nem érte el a célját.

      Ám az izraeliek nem mondtak le tervükről, jóllehet a siker eleddig elkerülte őket. 1981-ben a Begin-kormány újra fölvette a harcot a PFSZ ellen. A módszer mit sem változott, ám felszökött az izraeli életek ára. Egy júliusi tíznapos összecsapás során hat izraeli vesztette életét, s a megtorlás a becsült adatok szerint ötszáz palesztin és libanoni életébe került. Csak a Bejrút fakhani negyedében végrehajtott légitámadás során háromszázan veszítették életüket a lebombázott lakóházakban. Végül az USA rendkívüli követe, Philip Habib fegyverszünetet alkudott ki. Az izraeli katonai stratégák csalódottan vették tudomásul a helyzetet, hiszen ezzel odalett az áhított casus belli. Elkeseredésüket fokozta, hogy a palesztinok nyolc hónapon át semmiféle akciót sem indítottak, ily módon Izrael nem vádolhatta őket a fegyverszünet megsértésével. Türelmük azonban elfogyott, mikor egy izraeli tiszt járőrözés közben aknára lépett Haddád "Szabad Libanonjában", és életét vesztette. Az 1982. április 21-én megindított megtorló légitámadás során a Szidón és Bejrút között elhelyezkedő palesztin állásokat bombázták, huszonöt ember vesztette életét, s hatvanan megsebesültek. Majd azt követően, hogy két gyermeket eltalált egy Jeruzsálemben robbant bomba, az izraeliek Dél-Libanonban megöltek hat embert, s megsebesítettek további huszat. Ezúttal a PFSZ válaszul kézigránát-támadást indított, ám kárt alig okoztak, és nem voltak áldozatok. Az izraeli kormány "terrorcselekményekre" hivatkozva bejelentette a tűzszünet végét.

      1982. június 4-én következett be a várt esemény: Londonban rálőttek az izraeli brit nagykövetre, és súlyosan megsebesítették. A gyilkossági kísérletért Abu Nidal csoportját terhelte a felelősség. Menáhem Begin kijelentette, "az izraelieknek most már elfogyott a türelmük", s azonnali légitámadást indított a bejrúti palesztin táborok ellen, amelynek következtében több mint száz ember vesztette életét. A PFSZ Izrael északi része ellen indított megtorló akciói mindössze négy emberéletet követeltek, ám a támadást az izraeliek ürügyül használták fel egy hihetetlen méretű katonai akcióra. A "Galileai Béke Hadművelet" 1982. június 6-án kezdődött. Az izraeli csapatok elözönlötték Libanont, három fronton indítva támadást: a Bekaa völgyében, a Litáni folyóhoz közeli Beaufort Castle-nál és a Tyr közelében húzódó partvidéki úton. Több palesztin állást légi és tengeri úton támadtak. A fidaíjínek kitartó ellenállása ellenére Tyr és Szidón városa elesett. A Bekaa völgyében kisebb volt az ellenállás, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy Szíria nem akar Izraellel nyílt háborúba keveredni. Visszavonultak, s június 11-én tűzszünetben egyeztek meg. Az izraeliek nyilvánvaló fölénye a PFSZ-szel szemben már jóval ezt megelőzően megmutatkozott. Számbelileg tízszer annyian voltak, hadseregük az amerikaiaknak tett ígéretük el lenére 25 mérföldnyire bevonult a tiltott területre. Négy nap múlva egyesültek keresztény falangista szövetségeseikkel, s készen álltak arra, hogy Nyugat-Bejrútban végső csapást mérjenek a palesztin ellenállókra. Az izraeliek a fáradságos és veszélyes frontális támadás helyett egész egyszerűen földig bombázták az útjukban álló városokat és falvakat. Szidónban ezer épületet pusztítottak el, s további ezerötszázat megrongáltak. Csupán Tyrben és Szidónban huszonhét iskolát és tizenhárom kórházat bombáztak. A dél-libanoni palesztin menekülttáborokat, amennyiben a bombázással nem sikerült tökéletesen lerombolni, buldózerekkel tették a földdel egyenlővé.