Conor Gearty: Terror
A pandzsábi akciók
Némi hasonlóság fedezhető fel a Srí Lanka-i, valamint az indiai Pandzsáb
térségében uralkodó erőszak között. A szikh, a tamilhoz hasonlóan,
különleges helyzetű népcsoport hazáján belül. Vallásuk a hindu és muzulmán
hit keveréke, a XV. században keletkezett. Átvették az iszlám egyistenhitet,
ugyanakkor hisznek a hindu reinkarnációban, ám a kasztrendszert nem fogadják
el. A szikhek korán megvetették lábukat Pandzsábban. Az ötödik guru az
Amritszár-tó partján üldögélve megírta a Granthot, a szikhek szent könyvét.
A tó közepén épült meg a Harimandirnak vagy Isten Templomának nevezett
Aranytemplom. A tizedik (és egyben az utolsó) vallási guru hagyta örökül
azokat a parancsolatokat, amelyek e vallás követőit külsőségekben is
megkülönböztetik másoktól. A férfiak nem vágathatják le hajukat, s a Szingh,
"oroszlán" nevet kell viselniük. Az utolsó guru idejében még tőrt kellett
hordaniuk. E megkötések voltak hivatva megakadályozni, hogy a szikhek
visszasodródjanak a hinduizmushoz; különben a hittestvérek évszázadokon át
békében éltek egymással. S mikor a második világháború után a függetlenség
kikiáltása Pandzsáb India és Pakisztán közötti kettéosztásához vezetett, a
szikhek és a muzulmánok véres csatározásokba kezdtek, amelyekben a hinduk
nem vettek részt. A szikhek harmincöt éven át szépen gyarapodtak az új
köztársaságban. A tamilokkal ellentétben a szikhekre gazdasági elnyomás nem
nehezedett, politikailag sem kényszerítették őket marginális helyzetbe. Épp
ellenkezőleg: az 1980-as évek elejére Pandzsábon belül biztonságos és
virágzó körülményeket teremtettek maguknak, biztonságérzetüket fokozta, hogy
a tartományt zömmel hittársaik népesítették be, ebben is különbözve a déli
tartományokban elszigetelten élő, sebezhető hinduktól.
Csak részben, s csupán a helyi adottságok alapos vizsgálata révén
található magyarázat arra, miért torkollott véres káoszba ez a békés helyzet
az évtized végére. A szikhek közt mindig akadtak fundamentalista elveket
vallók, akik attól tartottak, hogy vallásukat elsöpri a modern idők szele.
Az 1950-es években a szikhek mozgalmat indítottak nyelvük érdekében;
1981-ben politikai pártjuk, az Akáli Dal nagyobb beleszólást követelt
Pandzsáb kormányzásába. Szant Dzsárnal Szingh Bhindranwale vezetésével
megalakult egy szélsőséges csoport, amely a XIX. század eleji "aranykorra"
hivatkozva, amikor a szikhek kormányozták egész Pandzsábot, mind több
hatalmat kezdett követelni. Indira Gandhi kezdetben aktívan támogatta
Bhindranwalét, azt remélve, ily módon sikerül leszerelnie a tartományon
belüli egyedüli ellenzéki erőt, az Akáli Dalt. Ez a döntése - éppúgy, mint a
Tamil Tigrisek felfegyverzése - tragikus következményekkel járt, hiszen a
szélsőségeseket, miután szervezetté váltak, nem lehetett többé kordában
tartani. Egyre nagyra törőbb programjaikban már egy Khalisztán néven
megalakítandó önálló szikh állam létrehozását követelték, amelybe az új-
delhi hatóságok nem egyezhettek bele.
A követeléseiket kísérő harciasság nyilvánvalóvá tette, csak idő kérdése,
s a konfliktus nyílt erőszakká fajul. S valóban, 1981 elején szikh
militánsok egy csoportja eltérítette az Air India egyik Boeing 737-es gépét,
fedélzetén 117 utassal és a személyzet tagjaival, ám az akció nem járt
sikerrel, mivel a pakisztáni hatóságok nem sokkal lahorei leszállásuk után
lefegyverezték a géprablókat. Errefelé szokatlannak számított ilyen
klasszikusnak mondható terrorcselekmény. A szikh szélsőségesek ugyanis még
nem éltek a közel-keleti "nemzetközi színterű terrorcselekmények"
eszközeivel. Az általuk elkövetett erőszakos cselekedetek inkább
hasonlítottak a Tamil Tigrisekéire, jóllehet gerillának sohasem tekintették
magukat. 1983 októberében megállítottak egy hindukkal teli buszt, az
utasokat lemészárolták; két héttel később kisiklattak egy vonatot, és 200
ember életét oltották ki. Ez év őszén és telén már rendszeresen gyilkoltak
újságírókat, politikusokat, rendőrtiszteket. Bhindranwale, aki ez idő tájt
az Aranytemplom fölött rendelkezett, parancsot adott ellenfeleinek
kivégzésére.
Elképzelni sem lehet, hová fajulhatott volna a háborúság, ha az indiai
kormány közbe nem lép. A kezdeti időkben, amikor Bhindranwale az
Aranytemplomot a szélsőségesek erődjévé alakította, a kormányszervek nem
tudták eldönteni, miképp válaszoljanak. Csak amikor 1983-ra az erőszak
elharapódzott, s naponta robbantak ki kisebb-nagyobb hindu lázadások, vált
Indira Gandhi számára nyilvánvalóvá, hogy súlyos problémákkal áll szemben, s
provokatív döntésével, miszerint el kell foglalni a szikhek szent templomát,
olajat öntött a tűzre.
Az Aranytemplom megrohamozása 1984 júniusában teljesen megmérgezte
Pandzsáb politikai hangulatát. A hadsereg támadása, a tankok és a tüzérség
bevetése, a közelharcok véget vetettek ugyan a szikh szélsőségesek
jelenlétének, ámde ezért rettenetes árat kellett fizetni. A megrongált
templom, a lerombolt épületek látványa, a rengeteg áldozat (nyolcvanhárom
kormánykatona, 493 szikh fegyveres és civil), Bhindranwale és más
szélsőséges vezetők halála a mérsékeltebb szikhek véleményét is
megváltoztatta. Országszerte zavargások törtek ki. A következő év
októberében szikh testőrei agyonlőtték Indira Gandhit, s a merényletet
követő felkelés következtében a hírek szerint kétezer szikhet mészároltak
le, a hatóságok állítólag kísérletet sem tettek védelmükre. 1984 végére a
válság szinte ellenőrizhetetlenné vált. Indira Gandhi örökébe lépő fia,
Radzsiv Gandhi megpróbált egyezséget kötni a szikhek mérsékelt szárnyával,
ennek eredményeképpen a helyzet egy időre konszolidálódott, ám a megegyezés
két éven belül teljes kudarcba fulladt, mivel Radzsivot azzal vádolták, hogy
nem tartotta be ígéreteit. A bebörtönzött szikheket nem engedték szabadon, a
szikhek gyilkosait nem állították bíróság elé, s nem került sor az egyik
fontos, vitatott státusú város Pandzsábhoz csatolására sem. Az egyre
fokozódó bizonytalanság közepette Radzsiv Gandhi kormánya 1987-ben átvette a
pandzsábi adminisztrácíó közvetlen irányítását, ezzel az Akáli Dalon belül
elszigetelte a mérsékelteket, akikkel a megállapodást eredetileg megkötötte.
A kormány bírósági ítélet nélkül tartott fogva embereket, tűrte, hogy az
utcákon gyilkos bandák randalírozzanak a hatóságok hallgatólagos
beleegyezésével, s ez csak tovább fokozta a szikh közösség ellenszenvét.
Az 1984 végén elszabadult erőszakot a zavaros politikai körülmények - az
egyik pillanatban békülékeny, a másikban már bosszúálló és drákói
intézkedések - tükrében kell vizsgálni. Az eszkaláció drámai méretű volt.
1985-ben Írország nyugati része fölött felrobbant az Air India Torontóból
Londonba tartó Boeing 747-ese, háromszázhuszonkilenc ember vesztette életét.
Pár órával később az Air India másik gépének csomagterében robbant bőröndbe
rejtett pokolgép. A feltételezések szerint szikh szélsőségesek álltak
mindkét akció mögött. Az évtized második felére állandósult Indiában a
vérengzés: becsült adatok szerint 1986-ban hatszázkilencen, 1987-ben
ezerötszázhatvanhatan, 1988-ban több mint kétezren veszítették életüket.
Egyik alkalommal szikh esküvői menetre támadtak, megölve tíz embert; később
gépfegyverekből tüzeltek egy hindu fesztivál résztvevőire, a támadás
harmincnégy áldozatot követelt; szikh szélsőségesek tüzet nyitottak Harijana
állam Kaithal nevű városának piacán, tizenhat ember életét oltva ki.
Propagandisztikus célzatnak nyoma sem volt az akciókban, provokáció volt
minden egyes megmozdulás. Az ártatlan polgárok ellen elkövetett erőszak a
helyi lakosság megosztását s a kormányzati túlkapások kiprovokálását
célozta. Hosszú távú stratégiájuk a közösségek közti feszültségek
gerjesztésére, a kétségbeejtő bizonytalanság fokozására irányult, így
akartak a militáns csoportok a szikhek egyedül autentikus hangadói lenni.
Az új s megegyezésre hajló miniszterelnök, V. P. Szingh megválasztásával
1990 elején valamelyest csökkentek a feszültségek, ám az év közepe táján a
helyzet megint csak romlani kezdett. A Szingh-kormány kompromisszumra hajló
politikája mindössze arra volt jó, hogy kiderüljön, az erőszak évei alatt
csak erősödött a szikh militánsok elszántsága, akik Khalisztánnál kevesebbel
már nem akarták beérni. A központi kormány taktikája, amely egyszer
támogatta a szélsőséges erőket, máskor szenvedélyes bosszút állt rajtuk,
aláásta a mérsékelt vonalat képviselő szikhek pozícióját. Pedig ha a kormány
megpróbálta volna kihasználni a mérsékeltek ellenérzéseit az erőszakra
hajlókkal szemben, több eredményt ér el, mint a rendőri erőszak
alkalmazásával. Pandzsábban a szélsőségesek a kormányzati túlkapások nélkül
aligha maradhattak volna felszínen. A válság egészének legszembetűnőbb
vonása, hogy India központi kormányai különösen az Indira Gandhi, majd
halála után a fia vezette adminisztrációk - rosszul ítélték meg a helyzetet.
Példájuk tanulsággal szolgál, hogyan nem szabad az erőszakos felforgató
tevékenységekre reagálni.