Conor Gearty: Terror
AZ ÁLGYARMATOSÍTÓK
A Közel-Kelet erőszak és terror uralta világába tett látogatásunk ahhoz a
lehangoló konklúzióhoz vezetett, hogy a "terrorizmus" szó nem segít
eligazodni a régiót sújtó problémák özönében. Ez azonban nem jelenti azt,
hogy másutt ne tudnánk hasznát venni. Minden az adott körülményektől függ, s
azért, mert a Közel-Keleten manipulálják e fogalmat, egyéb erőszakos
felforgató tevékenységek okát és természetét elemezhetjük a terrorizmus
szempontjából.
Mint korábban hangsúlyoztuk, a nyugati értelmezések szerinti terrorizmus
csupán egyetlen eleme a Közel-Keleten általános, s különösképpen a palesztin
erőszaknak. A Közel-Keleten kívül a politikailag motivált erőszakos
felforgató tevékenység általában liberális társadalmi berendezkedésű
országokban jelentkezik, ahol az emberek nincsenek hozzászokva efféle s
ilyen arányú vérfürdőkhöz. A PFLP éppen ezt használta ki az 1970-es évek
elején. A félelem ettől kezdve állandósult Európában, s átterjedt az indiai
szubkontinensre is. Ebben s a következő fejezetben a Srí Lanka-i Tamil
Tigrisek, az indiai militáns szikh csoportosulások, a spanyolországi baszk
szeparatisták s az észak-írországi IRA nacionalista akcióival foglalkozunk,
igyekszünk feltárni közös vonásaikat, nem tévesztve szem elől sajátos
körülményeiket sem.
A gerillaháborúk előidézte erőszak a fejlődő világ túlnyomó részében
igencsak tekintélyes mértékű. E kifejezés olyan konfliktusok képzetét idézi,
melyeket az újonnan alakult államok többsége elkerülhetetlenül a
gyarmatosítók elleni küzdelemmel azonosít. Ily módon az ENSZ 1977-ben az
1949. augusztus 12-i Genfi Konvenció kiegészítéseképpen elfogadott egy
jegyzőkönyvet, amely tágabban értelmezi a "nemzetközi fegyveres konfliktus"
fogalmát, mondván: e tárgykörbe tartoznak azok a "fegyveres konfliktusok is,
amelyek során az emberek gyarmatosító törekvések, idegen megszállás és
rasszista rezsimek ellen harcolnak önrendelkezési joguk biztosítása
érdekében...". Ez nagyban hozzájárult a nemzeti gerillaháborúk
legitimizálásához. A jegyzőkönyv előre számolt az efféle konfliktusok
humanitárius törvényi megítélésével, csakúgy, mint a szélesebb körökben
elfogadott nemzetek között folyó háborúk esetében. Tükrözte azt a
tiszteletet is, amely a valódi felszabadító mozgalmakat, mint például az ANC
és a PFSZ küzdelmeit övezték. A fenti példákat leszámítva, manapság kevés a
viszonylag tiszta szándékú harc. A jegyzőkönyv megszövegezésének időpontjáig
véget értek a mozambiki és angolai felszabadító harcok; a nemzeti
önrendelkezés alapelve átfogó győzelmet aratott. Ez azonban nem jelenti,
hogy ne létezne manapság is számos csoport, melyek erőszakos
cselekedeteikkel a tradicionális felszabadító háborúk modorában harcolnak az
idegen, gyarmati iga ellen. Az IRA és az ETA harcosai a harmadik világ
felszabadító mozgalmai letéteményeseinek tekintik magukat, bár az első világ
körülményei között vívják harcukat. A gyarmati sorból nemrégiben
felszabadult fejlődő országokban is léteznek hasonló csoportosulások,
amelyek további dekolonizációért küzdenek a már dekolonizált államalakulaton
belül. A honi vezetőiknek feltett kérdés egyszerű, ámde kihívó: miért
elégednének meg azokkal a határokkal, amelyeket a felszabadulás pillanatában
örököltek? Az érvelés lényege kimondva vagy kimondatlanul az, hogy az ország
szabadságát meghozó önrendelkezés elvét immár egy, az új államon belüli
etikai, vallási vagy nyelvi csoportra alkalmazzák.