Conor Gearty: Terror
A dühöngő terror
Az 1972-73-as évek erőszakhulláma azt igazolta, hogy a brutalitás
spirálja, amely egyidejűleg ívelt felfelé Dél-Amerikában is, nemzetközi
logika szerint működik. A támadások túlléptek az izraeli személyiségeken és
célpontokon. 1972 májusában egy belga gép eltérítése az izraeli ejtőernyősök
és a Fekete Szeptember tagjainak nyílt fegyveres összetűzéséhez vezetett,
melynek során két terrorista életét vesztette, s egy női utas később
belehalt a tűzpárbaj során elszenvedett sérüléseibe. Két héttel később, a
palesztin áldozatok halálát megbosszulandó, a tel-avivi nemzetközi
repülőtéren tömegmészárlássá fajult összecsapásra került sor.
Május 30-án három fiatal japán utasa is volt annak az Air France-gépnek,
amely 119 utassal a fedélzetén szállt fel Rómában. Az érkezési csarnokban a
többiekkel együtt várták csomagjaikat, majd kézhez kapva géppisztolyokat
rántottak elő belőlük, s vaktában tüzelni kezdtek a körülöttük várakozó több
mint háromszáz fős tömegre. Ezután kézigránátokat dobáltak a pánikba esett
emberekre és a várakozó gépre. Az incidensnek huszonnyolc halálos és hetven
sebesült áldozata volt, többen életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A
halálos áldozatok között volt egy hírneves izraeli tudós és tizenhat Puerto
Ricó-i zarándok, akik a Szentföldre igyekeztek. A későbbiek során kiderült,
hogy a fegyveresek a Japán Vörös Hadsereg elnevezésű csoport tagjai voltak,
akik a PFLP nevében léptek fel, s "vállalták a teljes felelősséget" ezért a
"bátor tettért". A jelentések szerint a japánok "válogatás nélkül
gyilkoltak, zömmel természetesen izraelieket, de másokat is, akik a
helyszínen tartózkodtak".
A leghírhedtebb merényletre a következő év szeptemberében került sor a
müncheni olimpiai játékok alkalmával. A Fekete Szeptemberhez tartozó nyolc
palesztin terroristára hajnali négy óra harminc perckor figyeltek fel,
amikor átmásztak az olimpiai falut övező drótkerítésen, ám úgy gondolták, a
városban tett éjszakai sétájukról hazatérő sportolók. A terroristák egy
nyitva hagyott ajtón át behatoltak az izraeli sportolók szállására, s a
csapat egyik útjukat álló tagját megölték, s kilenc másikat foglyul
ejtettek. Páróra múlva közölték túszaik elengedésének feltételét: izraeli
börtönökben fogva tartott kétszáz társuk szabadon bocsátását. A tel-avivi
hatóságok nem voltak hajlandók tárgyalni. A nyugatnémetek számos lehetőséget
ajánlottak fel, míg végül a túszszedők megelégedtek azzal, hogy garantálják
visszaútjukat Kairóba. A németek ajánlata csapda volt, ám véres
következményekkel járó, tökéletlen csapda: a repülőtéri tűzpárbajban öt
palesztin, valamennyi izraeli túsz és egy német rendőr életét vesztette.
Damaszkuszban közzétett "végakaratukban" az időközben megölt terroristák
megfogalmazták óhajukat: "a világ szerezzen tudomást azokról, akiknek
országát huszonnégy éve megszállás alatt tartják, s becsületét lábbal
tiporják... Nem árt, ha a világ ifjúsága néhány órára odafigyel
tragédiájukra."
Két hónappal később egy nyugatnémet Lufthansa-gép eltérítésének drámája
következett. A fedélzeten húsz utas és a személyzet tartózkodott. A tragédia
azzal zárult, hogy a német hatóságok beleegyeztek, elengedik a Fekete
Szeptember három terroristáját, akik túlélték a müncheni akciót. Ezenközben
Izrael bosszúhadjáratának részeként légitámadásokat intézett Szíria és
Libanon ellen: lakosok százainak haláláról értesülhetett a világ.
München után a PFSZ és szervezetei újult erővel folytatták véres
akcióikat. 1972 decemberében megrohamozták a bangkoki izraeli
nagykövetséget, s hat embert tartottak fogva tizenkilenc órán át. 1973
márciusában a Fekete Szeptember tagjai elfoglalták a khartoumi szaúd-arábiai
nagykövetséget, megölték a követség fogadásán részt vevő Cleo Noel amerikai
nagykövetet, George C. Moore amerikai és Guy Eid belga ügyvivőket.
Feltehetően bűntetésképpen, amiért a tokiói kormány hatmillió dollár
kompenzációt fizetett az izraelieknek a tel-avivi repülőtéren történt
incidensért, a terroristák 1973 júliusában eltérítettek és felrobbantottak
egy japán gépet. Egy hónappal később az athéni repülőtéren elkövetett
gépfegyveres és kézigránátos merényletben öt ember vesztette éietét,
ötvenhárman megsebesültek; a támadás elkövetőit a görök hatóságok azután,
hogy a terroristák további merényleteket helyeztek kilátásba, szabadon
engedték.
A brutalitás egyik csúcspontjának számított az 1973. december 17-én, a
római repülőtéren elkövetett merénylet. Öt palesztin, útban a Pan Am
Bejrútba készülő Boeing 707-es gépe felé, tüzet nyitott a váróban. A gépre
gyújtóbombákat szórtak, huszonkilenc ember lelte halálát a lángokban. Ezután
eltérítettek egy Lufthansa-gépet, túszul ejtettek egy olasz csoportot,
megöltek két embert, s Athénba repültek. Itt az egyik túszt agyonlőtték, s
kidobták a kifutópályára, a gép ezután Damaszkuszt érintve Kuvaitnak indult,
ahol végül a túszokat szabadon engedték, s a géprablók megadták magukat. E
brutális tettért meglepő módon egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget.
A következő év nagyjából ugyanúgy kezdődött, ahogy a régi véget ért. 1974
januárjában a PFLP és a Japán Vörös Hadsereg egyesített akciót indított
Szingapúrban és Kuvaitban, megszálltak egy kompot, megkíséreltek
felrobbantani egy olajfinomítót, megrohamoztak egy nagykövetséget, túszul
ejtettek számtalan embert, köztük a Kuvaitba akkreditált japán nagykövetet.
Márciusban egy brit repülőgépet térítettek el s robbantottak fel az
amszterdami repülőtéren. Az év során Párizsban számos izraeli tulajdonban
lévő épületet rongáltak meg gépkocsikban elhelyezett pokolgépekkel. Úgy
látszott, az erőszak ragálya vég nélkül tombol.
Áprilisban a PFLP-GC a libanoni határ közelében fekvő Kirjat Smona
városában megrohamozott egy lakóházat. Tizennyolc ember, köztük nyolc gyerek
és öt asszony veszítette életét, ám három terrorista is elpusztult, mikor az
izraeli géppisztoly sorozatok felrobbantották pokolgépekkel töltött
hátizsákjaikat. A hatóságok azt állították, hogy a terroristák vaktában
lövöldöztek mindenkire; a PFLP-GC viszont kijelentette, ők csak túszokat
szedtek, s az áldozatok akkor vesztették életüket, mikor a rendőrök tüzet
nyitottak. Az izraeliek megtorlásul rajtaütöttek hat falun Kirjat Smonától
északra és nyugatra. Az áldozatok számáról pontos adatokat nem tudni, a
feltételezések szerint többen meghaltak.
Májusban huszonöt izraeli, köztük huszonegy iskolás gyerek vesztette
életét Maalot faluban, mikor a Nájif Havatma vezette Palesztinai Népi
Demokratikus Felszabadítási Front (PDFLP) támadást intézett egy iskola
ellen. A másnap a Libanon ellen megindított megtorló légitámadások huszonegy
halálos áldozatot követeltek, s százharmincnégyen sebesültek meg. Júniusban
egy észak-izraeli kibuc ellen intézett támadás három asszony, két héttel
később, egy másik határszéli településen, egy hasonló rajtaütés egy egész
család életét oltotta ki. Mindkét esetben a terroristák is életüket
vesztették, az incidenseket Libanon elleni súlyos támadások követték. A
második palesztin akciót követően izraeli tengerészkommandósok rajtaütöttek
Tyr, Szidón és Rásza-Sak libanoni kikötőkön. A katonák, akiket az izraeli
hadsereg vízi járművei szállítottak, a nyílt tengerről gumicsónakokon
közelítették meg a partot, felrobbantották a helyi lakosok harminc
halászhajóját, majd észrevétlenül visszatértek a szállítóhajókhoz. Hátra
hagyott röpiratukban a portyázók figyelmeztették a lakosságot, amennyiben a
palesztinok továbbra is libanoni bázisokról indítanak támadást izraeli
célpontok ellen, megtiltják a földközi-tengeri part menti halászatot.
A hat éven át tartó szakadatlan erőszakhullám után semmi különbség sem
volt a két fél módszere között. De mit hozott a terror a palesztin népnek? A
Jasszer Arafat által adott válasz a PFSZ 1974-es irányváltásához vezetett,
amely döntő fontosságú volt a politikai terror taktikájának szempontjából.