Conor Gearty: Terror
A PFSZ új irányvonala
A PFSZ jövője szempontjából valóban fontosnak bizonyult Arafatnak az
ENSZ-ben mondott beszéde, jelezte, hogy a szervezet most először tesz
kísérletet arra, hogy megszabaduljon nemzetközi terrorista imázsától. Az
1973-as októberi háború után bevezetett olajembargó hatásos fegyvernek
bizonyult Izrael politikai és technikai fölényével szemben. Egyiptom
békülést kezdeményezett Izraellel, amely az 1978-as Camp David-i
megállapodáshoz vezetett. Jasszer Arafat hamar reagált a változó,
kompromisszumokat sejtető politikai légkörre. A PFSZ azzal is tisztában
volt, hogy bármily fontosnak számítottak is egykor a terrorcselekmények, már
csak megvetést válthatnak ki. 1974 februárjában Damaszkuszban összeült a
PFSZ Központi Tanácsa, s Arafat irányításával új, "ideiglenes programot"
fogadtak el, melynek részleteit a Palesztin Nemzeti Tanács teljes ülése
ugyenez év júniusában jóváhagyta. Meghökkentő volt a PFSZ politikájának
forradalmi változása. Míg a szervezet a múltban Izrael állam teljes
felszámolása mellett kötelezte el magát, most követelésében arra
szorítkozott, hogy hozzanak létre egy új palesztin államot "a cionisták
által megszállt területek" valamelyikén. Ezzel az izraeliek által a hatnapos
háborúban elfoglalt övezetekre utaltak. A PFSZ hivatalosan nem ismerte el
Izraelt, s nem mondott le a cionizmus teljes felszámolását követelő
szólamokról, sem pedig törekvésének erőszakos manifesztálásáról,
gyakorlatilag azonban tudomásul vette Izrael létezését. Ettől kezdődően a
vita már a határok kérdéséről, nem pedig az életben maradásról folyt.
E politikai fordulattal egyidejűleg a PFSZ a palesztin érdekek egyedüli
és kizárólagos képviselőjének jelentette ki magát a világ előtt, s ezzel
szinte azonnal megkezdődött diplomáciai győzelemsorozata. 1974. október
14-én az Egyesült Nemzetek Közgyűlése a PFSZ-t el ismerte a "palesztin nép
képviselőjének". Csupán négy ország szavazott a határozat ellen: az Egyesült
Államok, Izrael, a Dominikai Köztársaság és Bolívia. A rákövetkező héten a
francia külügyminiszter találkozott Bejrútban Jasszer Arafattal, s lelkesen
számolt be arról, milyen "kellemes és biztató benyomásokat" szerzett a PFSZ
vezetőjéről. Az Arab Liga október végén Rabatban megtartott
csúcstalálkozóján Husszein király is elfogadta a határozatot, miszerint a
PFSZ a jogos képviselője a megszállt, vagyis az 1967-es háború során
elveszített jordániai területeken élő palesztinoknak. A diplomáciai
offenzíva csúcspontjának számított, hogy Jasszer Arafat államfőnek kijáró
tiszteletadás és külsőségek közepette megjelenhetett az ENSZ New York-i
közgyűlésén, s elmondhatta figyelemre méltó beszédét.
Arafat "szabadságharcos fegyvere" egyesek szemében valóban annak
tetszett, mások viszont nyilvánvalóan a terrorizmus eszközének tekintették.
Az Arafatot övező új keletű tisztelet láttán bizonyos körök aggodalommal
néztek a jövő elébe. Legélesebben Izrael ENSZ-képviselője fogalmazott, aki
kijelentette, az ENSZ fejet hajtott "egy gyilkos szervezet előtt, melynek
célja az egyik tagállam elpusztítása". Ennek a kirohanásnak az volt az
alapja, hogy a PFSZ nem mondott le feltételezett jogáról a harc
továbbfolytatására Izraelben és a megszállt területeken. A nagykövet tovább
ostorozta a Közgyűlést, amiért "hitelt ad olyasvalakinek, aki sportolókat
gyilkolt... [és] aki Kartúmban diplomaták ellen követett el merényletet". Az
izraeli miniszterelnök határozottan visszautasította, hogy
"terrorszervezetekkel tárgyaljon". Nem csak az izraeliek voltak
szkeptikusak. Számos amerikai és európai felszólaló sérelmezte a Nyugatra
szabadított, hat éve tartó palesztin terrorcselekményeket, s kérdőjelezte
meg a szándékolt vérontás elismerésének erkölcsösségét.
Természetesnek tekinthető, hogy Nyugaton kételyek fogalmazódtak meg
Jasszer Arafat diplomáciai szerepét illetően, hiszen nem kis része volt a
nemzetközi terrorizmus elterjedésében. A PFSZ vezetője is tudta, hogy a
békéltető szerepkör nem fér össze a gépeltérítések és a nyugati
állampolgárok meggyilkolása fölött szemet hunyó magatartással. A határozott
vonal demonstrálására Arafatnak a New York-i diadalt követő röpke kilenc nap
múltán máris alkalma kínálkozott. 1974. november 22-én négy palesztin
terrorista Dubaiban eltérítette és Tuniszba kényszerítette a British Airways
gépét. Brutális, helyenként bizarr elemekkel tüzdelt akció volt ez. A
fedélzeten negyvenhét utas tartózkodott, akik közül kettőt, egy nyugatnémet
férfit és egy indiai stewardesst, agyonlőttek, még mielőtt az akció lezárult
volna. A terroristák azt állították magukról, hogy az Abu Mahmúd mártírról
elnevezett frakció tagjai, s felszólították az Egyesült Királyságot,
"ismerje el felelősségét a világtörténelem legnagyobb bűnének elkövetéséért,
a cionista egység megteremtéséért..., amely tragédiát és pusztulást hozott
térségünkre". Követelték, hogy engedjék szabadon a római terrortámadás
résztvevőit, valamint a Kairóban bebörtönzött palesztin társaikat, akik
Kartúmban 1973-ban meggyilkoltak három diplomatát.
Az esemény jelentősége nem abban rejlett, amit elértek vele (a kért
foglyok némelyikét szabadon engedték), hanem a PFSZ kényszerű
válaszlépésében. A géprablókról azt állították, hogy "a palesztin
szervezeten kívül álló szabotőrök", akiket tettükért meg kell büntetni. Az
arab államok zöme elítélte az akciót, s a tunéziai kormány, amely korábban a
válság rendezése érdekében menedéket nyújtott a géprablóknak, sietett
szóbeli ígéretét semmisnek nyilvánítani, s letartóztatta a terroristákat.
Végül a PFSZ börtönözte be őket, s 1975-ben nagy sajtónyilvánosságot kapott,
hogy a géprablókat hosszú évekig tartó fogságra ítélték. Arafat elrendelte a
külhoni terrorcselekmények beszüntetését, a PFSZ tevékenységét Izraelre és a
megszált területekre korlátozta. Az új politika 1975-ben ismét működésbe
lépett, amikor négy palesztin Madridban megrohamozta az egyiptomi
nagykövetséget. Az algériai hatóságok menedéket nyújtottak a támadóknak, ám
végül valamennyiüket átadták a PFSZ-nek. Az újságíróknak megmutattak egy
PFSZ-börtönt, ahol a "nemzetközi terrorcselekmények elkövetőit" tartották
fogva, s a szervezet elbüszkélkedett a büntető törvénykönyv új cikkelyeivel,
melyek az emberéletet követelő gépeltérítéseket főbenjáró bűnként ítélik
meg.