Conor Gearty: Terror

A líbiai közjáték

      Az 1985-ös évben a TWA-gép eltérítése mellett is számtalan nemzetközi terrorcselekményt követtek el, a véres események az 1968 és 1974 közötti időszakra emlékeztettek. 1985 novemberében a Kairóból Athénba tartó egyiptomi járatot térítették el. A gépnek a levegőben lezajlott fedélzeti tűzharcot követően kényszerleszállást kellett végrehajtania Máltán, s mikor a fegyveres gyilkosok kezdték az utasokat sorra agyonlőni (elsőként az izraelieket és az amerikaiakat), a repülőtéri hatóságok megtagadták az üzemanyag-felvételt. A készenlétben álló egyiptomi kommandósok megrohamozták a repülőt, az akció azonban tragikus kudarccal végződött, csaknem hatvan ember vesztette életét, mire úrrá lettek a géprablók felett. 1985 decemberében ismétlődött meg a terrorcselekmények talán legkegyetlenebb fajtája: a céltalan és esztelen lövöldözés a repülőtéri váróban. Két támadást intéztek egy időben az EI AI római és bécsi járatai ellen, a vérengzéseknek húsz áldozatuk volt, a hét fegyveresből négyen vesztették életüket. Mindkét akciót az el-Fatah Forradalmi Tanácsa, a PFSZ hírhedt renegátja, Abu Nidal által vezetett szakadár palesztin frakció hajtotta végre.

      Ez a férfi éveken át tevékenykedett valamelyik arab állam oltalmazó szárnyai alatt, s követett el megbízásukból a világ számos pontján erőszakos cselekményeket, titokban tartva, valójában melyikük áll a háttérben. Mivel Nidal bérgyilkosként működött, nehéz volt pontosan megállapítani, épp kinek dolgozik. Az 1970-es években Irak patronálta, a feltételezések szerint a római és bécsi gyilkosokat Libanonban képezték ki, s Damaszkuszon át érkeztek Európába. De olyan értesülések is szárnyra kaptak, hogy Nidal ideje java részét Iránban tölti.

      Reagan elnök haragja azonban nem ezen országok, hanem a líbiai Kadhafi ezredes ellen fordult. Kadhafi kétségtelenül veszélyes ember volt. Ô állt számos, külföldön elkövetett terrorcselekmény hátterében, merényletek egész sorát hajtatta végre küldföldre menekült ellenfelei likvidálása reményében. Egyik leghangosabb ellenzője volt a PFSZ Izraellel szemben tanúsított békülékeny vonalának, s kiképzőbázist bocsátott minden terrorista kommandóegység rendelkezésére. Kadhafi számtalan határsértés okán konfliktusba került Egyiptommal, s fegyveres támadásokat intézett a szomszédos Csád ellen. A mindössze három és fél millió lakosú ország vezéreként az ezredes csupán egy minizsarnok, egy parányi, elmaradott ország führere, ám népét (és saját magát) igen ügyesen tartja fönn olajból származó bevételei révén. A líbiai rezsim könyörtelen módon vette ki részét a nemzetközi terrorizmusból, mindazonáltal túl messzire mennénk, ha Kadhafit kiáltanánk ki a terror szülőatyjának. Az amerikai kormány viszont pontosan ezt tette 1986 elején. Mintha végre olyan célpontot találtak volna, akire rázúdíthatják az elmúlt három év csalódásai és tehetetlensége miatt felgyülemlő dühüket.

      Reagan elnök mindig is ellenszenvvel viseltetett Kadhafi iránt. Ahogy a filmekben megmérkőzik egymással a jó és a rossz, Reagan szemében Kadhafi lett a gonosz szimbóluma. Az elnök hivatalba lépését követően hamarosan bezárták Washington líbiai külképviseletét, a diplomatákat kiutasították az országból. Ezt követte a Szidra-öböl fölötti légi összecsapás, melynek során két líbiai gépet lőttek le. Néhány rohamosztag állítólagos amerikai feltűnését követően 1981. december 9-én a külügyminiszter-helyettes felszólított "minden amerikai állampolgárt, hogy amilyen gyorsan csak lehet, hagyja el Líbiát". Egyidejűleg megtiltotta az amerikaiak beutazását Líbiába. 1982-ben a Reagan-kormány mindent elkövetett annak érdekében, hogy gazdasági szankciókat léptessen érvénybe Líbia ellen, ám e politika a vártnál kevesebb eredményt hozott, így a kampány alábbhagyott. Most azonban újult erővel feléledt. Röviddel a római és bécsi akciók után az elnök kijelentette, hogy Líbia "az Egyesült Államok belbiztonságát és külpolitikáját veszélyezteti". 1986. január 7-én azonnali hatállyal hazarendelték a még Líbiában tartózkodó amerikai állampolgárokat, s Reagan elnök egy sajtókonferencián kijelentette: "amennyiben e lépések nem vetnek véget Kadhafi terrorjának, ígérem, hogy további intézkedéseket foganatosítunk". Március végén az amerikaiak tengerészeti támadást indítottak a Szidra-öbölben, ahol rövid összecsapásra került sor.

      Április elején Líbia gyors egymásutánban két akcióval is a Reagan-kormány ellen támadt. A TWA Rómából Athénba tartó járatának fedélzetén robbant pokolgép lyukat ütött a gép törzsén; négy amerikai utas kizuhant, s halálát lelte. A második merénylet során pokolgép robbant a nyugat-berlini La Belle diszkóban: hárman veszítették életüket. A klubot rendszeresen látogatták amerikai katonák, közülük ketten estek a merénylet áldozatául. Amenynyire tudni lehet, a szírek álltak az első támadás hátterében, s gyaníthatóan ők szervezték - több hasonló mellett - a második akciót is. Kétségtelen tény, hogy Szíria, amely igyekezett a PFSZ-t elszigetelni, az 1980-as évek során aktív szerepet játszott az Európában elkövetett terrorcselekményekben. Egyértelműen akkor derült ez ki, amikor egy szíriai terroristát 1986 októberében Londonban negyvenöt év börtönbüntetésre ítéltek, mert fel akart robbantani egy EI AI-gépet, fedélzetén 380 utassal. Terve úgy hiúsult meg, hogy a repülőtér biztonsági szolgálatának emberei állapotos barátnője - akit hidegvérrel a halálba küldött volna - bőröndjében megtalálták a pokolgépet. Spanyolországi és olaszországi akciókban is szerepet játszottak a szírek. Az amerikai kormány mindazonáltal a titkosszolgálat adataira hivatkozva kijelentette, hogy a berlini diszkó elleni merénylet a Líbiaiak műve volt. Nem sokkal ezután, április 15-én, amerikai repülőgépek megtorló bombatámadást intéztek Tripoli és Bengázi ellen, hogy megbüntessék Líbiát a nemzetközi terrorizmusban játszott szerepéért.

      Azt állították ugyan, hogy a támadás pontosan meghatározott célpontok ellen irányult, a legtöbbet azonban mintha elvétették volna. Számos lakott terület kapott találatot, s halálos áldozatok is voltak. Négy, egyenként egy tonna súlyú bomba hullott Bin Gasír külvárosára, és megkísérelték felrobbantani Kadhafi ezredes magánrezidenciáját is. Mint később kiderült, életét vesztette az ezredes tizenöt hónapos fogadott lánya, saját gyermekei közül egy három- és egy négyéves súlyos sérüléseket szenvedett. A halottak pontos számát nem tudjuk, értesüléseink szerint ebben a körzetben harmincheten vesztették életüket, s kilencvenen sérültek meg. Az amerikaiak az akciót "önvédelemnek" minősítették, holott az akció a megtorlás kategóriájába esik.

      A légitámadás után a "terrorizmus" szó jelentése még többet vesztett hiteléből, mint a közel-keleti események során. Az európai és amerikai politikai reagálás a nyugati definíciók részrehajlásáról árulkodott. Miért nem ítélték a légitámadást terrorcselekménynek? Ha ugyanezt egy felforgató csoport követi el, azonmód ráütötték volna a hagyományos bélyeget. Az amerikaiak - ugyanazon oknál fogva, mint az izraeliek - mentesültek a vádtól: az általuk elkövetett erőszakot a kormány szentesítette, az akciót a hivatalos állami hadsereg hajtotta végre. Kétséges, vette volna-e magának a bátorságot a Nyugat, hogy az akciót terrorcselekménynek minősítse még akkor is, ha mondjuk, az amerikaiak arra kényszerülnek, hogy a feladatot egy Bejrútban állomásozó keresztény falangista kommandós egységgel végeztessék el.

      A "nemzetközi terrorizmus" címkének nem volt többé koherens jelentése. A logika helyét átvette a politika. Grant Wardlaw professzor mélyreható elemzésében erőteljesen kritikai hangvételt üt meg a nemzetközi terrorizmus minősítését illetően:

      "Érdekes, hogy a terrorcselekmények, amelyekről joggal vélhetnénk, hogy a nemzetközi kapcsolatok alakulását illetően fontossággal bírnak, nem feltétlenül esnek más elbírálás alá, ha Líbiáról vagy mondjuk, Szíriáról van szó. Vagyis az elkövetők kiléte hasonlóságokon, elfogadható feltételezéseken és a jólértesültségen alapszik. Az ilyen feltételezések természetüknél fogva magukban hordozzák a tévedés lehetőségét. A bizonyítékot vagy ejtik, mivel nehéz lenne bizonyítani a kapcsolatot, és mert kényes politikai következményekkel járhatna, vagy kijátsszák, szabad utat engedve minden következtetésnek és találgatásnak. A bizonyítékok kiértékelésének spektrumát az határozza meg, hogy várhatóan mi lesz a politikai kimenetele a megbízó vagy elkövető felfedésének, valamint az a könnyedség és relatív biztonság, amellyel a vádló a vádlott ellen felléphet."

      Kadhafi ezredes mint negatív hős kapóra jött az amerikaiaknak, akiknek "szemében Líbia azért került kitüntetett helyzetbe, mert vakmerően hencegett azzal, hogy támogatja a terrorizmust. Líbia éppen viszonylagos gyöngesége miatt olyan ideális megbízó volt, akivel retorziók révén példát lehetett statuálni." Wardlaw professzort mélyen elkeserítette, ahogy a politikusok kezelték kutatási témáját. Így elemzi az Egyesült Államok viszonyát az úgynevezett terrorizmust támogató államokhoz:

      "Ezen országok száma és köre állandóan nő és változik, gyakorta attól függően, hogy éppen mit diktál az Egyesült Államok politikai érdeke. Íly módon egy 1985-ös hivatalos állasfoglalásban Szíriát a terrorizmus közvetlen támogatójaként említették, Reagan elnök 1985 júliusában elmondott beszéde alkalmával azonban már feltűnő módon kihagyta a terrorcselekményekre biztatók névsorából. E beszédre azután került sor, hogy Szíria 1985 júniusában segédkezett a TWA 847-es járatának eltérítésekor túszul ejtett amerikai foglyok kiszabadításában. Később azonban, hogy Nagy-Britannia intézkedéseket sürgetett Szíria ellen, mert bizonyíthatóan továbbra is támogatta a nemzetközi terrorakciókat, a szírek ismételten felkerültek az amerikai terrorlisták élére.

      Szíria példája is bizonyítja, hogy az államilag támogatott terrorizmus koncepcióját s annak bizonyítékát mennyire nem a tények, hanem a politikai érdekek határozzák meg. 1986 júniusában amerikai kormánytisztviselök kijelentették, ugyan Szíria jelenléte a terrorcselekményekben professzionálisabb és kártékonyabb, mint Líbiáé, kézzelfogható bizonyítékok azonban közvetlenül nem támasztják alá, hogy köze lett volna a közelmúlt erőszakos cselekményeihez. Ennek ellenére öt hónappal később a Külügyminisztérium kellőképpen bizonyítottnak érezte, hogy megjelentessen egy listát, amely negyvenhat, szír részvételre utaló terrorcselekményt sorol fel. A Külügyminisztérium magyarázatul hozzáfűzte, hogy a lista a teljesség igénye nélkül készült, mindössze illusztrálni igyekszik a tényt, hogy Szíria támogatja a terrorizmust és a terrorista akciókat."

      Szíriával szemben nemcsak azért vonakodtak fellépni, mert szerepe stratégiai fontosságú a Közel-Keleten, hanem azért is, mivel az Egyesült Államok úgy gondolta, hogy segítségükkel kézben tudja tartani, vagy legalábbis befolyásolni képes a Bejrútban fogva tartott nyugati állampolgárok sorsának alakulását. Iránt ugyanezért nem lehetett megtámadni. Kadhafit azonban nem védte semmi ilyesmi. Mielőtt hosszasabban eltűnődnénk a túszszedéseken, s azon, hogy végül is milyen hatást gyakorolt mindez a Reagan-kormány eleve kétarcú véleményére a terrorcselekményeket illetően, látnunk kell a Tripoli ellen intézett amerikai akció iróniáját is: Kadhafit nem annyira azért bombázták, mert "terrorista" volt, hanem azért, mert túszejtés nélkül nem lehetett volna eléggé annak tekinteni.