Conor Gearty: Terror

Guillen és Marighela

      A városi felforgató tevékenység első és legmeghatározóbb teoretikusa a spanyol száműzött és "anarchista marxista", Abraham Guillen úgy vélte: "a pretoriánus diktatúra viszonyai közepette városi stratégiákhoz kell folyamodni, melyek megrengetik a politikai apparátust, hiszen az erőszakra erőszakkal válaszolnak". Egyértelműen fogalmazta meg a gerillaakciók taktikáját:

      "A gerillák stratégiai alapelve: egyedül élni és közösen harcolni, mert csak így lehet kitérni a rendőri erőszak elől. A városi gerilláknak semmilyen körülmények között sem szabad elhagyniuk a sűrűn lakott külvárosi övezeteket, nem tartózkodhatnak hónapokon át a városon kívül, ahol könnyen a nyomukra bukkanhatnak. Ha nem akarnak előbb vagy utóbb lebukni, a városi gerilláknak el kell vegyülniük a város forgatagában. S ha ép bőrrel akarják megúszni, állandóan lakóhelyet kell változtatniuk, soha nem szabad egy helyen leragadniuk.

      Egy nagyvárosban, ahol ötfős gerillasejtek százai működnek együtt, ámde külön-külön laknak, a rendőrség tehetetlen; váltogatni kell a terepet, különösen éjszaka kell olyan rossz hírű kerületekben megfordulni, ahová a rendőrök sem egyenként, sem kisebb csoportokban nem merik betenni a lábukat. S ha a város éjszaka a gerillák, nappal pedig a rendőrség kezén van, akkor a végén az győz, aki tovább bírja."

      Guillen jellemző módon egy szót sem ejt arról, milyen erőszakos cselekedeteket kellene végrehajtaniok a városi gerilláknak. Csak arról szerezhetünk tudomást, milyen cselekvéstípust utasít el: "A forradalmi megmozdulások során politikailag haszontalanok az olyan gerillaakciók, amelyek magyarázatra szorulnak, ezeknek önmagukért kell beszélniük. Amennyiben megtorlásképpen egygerilla megöléséért elpusztítunk egy közkatonát, akkor ugyanarra a szintre süllyedünk, mint a reakció hadserege."

      Olyan országban, "ahol a burzsoák eltörölték a halálbüntetést, saját magunk ellen dolgoznánk még akkor is, ha a nép leggyűlöletesebb ellenségeit ítélnénk halálra... A szükségtelen erőszakhoz folyamodó népi hadsereg nem lehet az igazság, egyenlőség, testvériség, biztonság szimbóluma, nem nyerhet támogatókat az embertelen zsarnokság ellen folytatott harcához." Ennek a magasröptű elveket valló lázadónak még az emberrablás sem nyerte el tetszését. Szerinte "megengedhetetlen hosszú időn át fogva tartani valakit", s amennyiben a gerillák a szabadon bocsátásért még magas váltságdíjat is kérnek, "kísértetiesen emlékeztetnek a politikai maffiákra".

      Csekély színtere maradt így a cselekvésnek. Guillen elgondolásai a tett propagandáját hirdető XIX. századi elméletírókra emlékeztettek, orosz előfutáraihoz hasonlóan ő is csupán ideológiát fejtett ki, cselekedni nem cselekedett. Elavult volt az a nézete is, hogy a városi gerilláknak kell lángra lobbantaniuk a népi forradalom felszín alatt izzó parazsát. E ponton a politikai munka fontosságát hangsúlyozta, megható módon bízva a tömeg támogatásában, melynek "forradalmi szellemét... kisebb, ámde ismételt akciókkal lehet lelkesíteni, mígnem saját akaratából vállalja a harcot". Guillen intellektuális keretbe foglalta a városi gerillaakciókat, ám nem gondolta végig a meghirdetett erőszak természetét és formáit, azt sem elemezte, milyen legyen a tett és az általa elsődlegesnek tartott politikai munka kapcsolata. A városi gerillaakciók elméletében tehát vákuum támadt, melyet hamarosan olyan ember töltött be, aki logikusabban közelített az erőszakhoz, s nem volt annyira finnyás, mint etikus, ámde bizonytalan előfutára.

      A brazil Carlos Marighela szakítva az ortodox kommunizmussal, 1968-ban megalakította saját Forradalmi Kommunista Pártját. A városi gerillák dilemmájára azt a megoldást kínálta, hogy provokációkkal állítsák az embereket a maguk oldalára :

      "Attól a pillanattól kezdve, hogy az emberek mind nagyobb számban kezdik komolyan venni cselekedeteinket, nyert ügyünk van. A kormány erre csak fokozott megtorlással válaszolhat, tovább nehezítve ezzel az emberek amúgy is keserves életét; betörnek a házakba, szervezett házkutatásokat folytatnak, ártatlan embereket tartóztatnak le, megszakad a kommunikáció; mindennapossá válik a politikai terror, napról napra nő a politikai gyilkosságok száma - vagyis eluralkodik a politikai üldözés... a politikai helyzet hadi helyzetté válik ."

      A kormányt akkor lehet sikeresen ösztönözni erre a reakcióra, ha a lázadók elkötelezik magukat az erőszak mellett:

      "A városi gerilláknak soha nem szabad megfeledkezniük arról, hogy csak úgy maradhatnak életben, ha hajlandók megölni a rendőröket és azokat, akik a lázadás elfojtása mellett kötelezték el magukat, s ha valóban eltökélték magukat arra, hogy elvegyék a kapitalisták, a földbirtokosok és az imperialisták vagyonát... A kormány tagjainak, a diktatúra ügynökeinek s elsősorban az észak-amerikai imperialistáknak az életükkel kell fizetniük azokért a bűnökért, amelyeket a brazil nép ellen elkövettek".

      A nyelvezet Weitling és Bakunyin felhívására emlékeztet, akik az anarchisták és az alvilág szövetségét szorgalmazták. Bármennyire ijesztőnek tűnik is a könyörtelenség, elkerülhetetlen következménye a városi gerillák feltűnésének. Marighela megválaszolja a kérdéseket, amelyeket Guillen megkerült. Mivel a konvencionális célpontok bevehetetlenek, s a hadsereg hagyományos "háborús" módon támadhatatlan, maradnak a sebezhető pontok. Így leszűkül az ártatlan szemlélők köre, s nő a legitim célpontok száma (vagyis azoké, akiket a gerilláknak mint "a nép ellenségeit" likvidálniuk kell). Ha a városi gerillák hatásosan akarnak fellépni, nem történhet másképp; a gyilkosságok nemcsak hadviselésük részét képezik, hanem a túlélés biztosítékai is. Ez a kettős prés - szélesíteni az áldozatok körét és növelni számukat - önmagában is nehéz feladat, ehhez járul az állandó félelem a leleplezéstől és az árulástól, hiszen a kormányerők mind hevesebben reagálnak a terrorakciókra. Ilyen zaklatott körülmények közepette a politikai megfontolások óhatatlanul leértékelődnek, s a militáns elemek önállósulnak. A népi forradalom kirobbantásáról fokozatosan megfeledkeznek, ám változatlanul fennáll a kormányerők katonai verhetetlensége. A lényeg talán ott keresendő, hogy ami a felforgató csoportok számára gondos tervezésnek tetszik, az a közösség többi tagja szemében, azokéban is, akiknek nevében fel lépnek, akik körében akcióikat szervezik, nem más, mint válogatás nélküli erőszak. Ezen a ponton csap át a városi gerilla tevékenysége valódi terrorizmusba.