Conor Gearty: Terror

Szakadárok

      Új politikájának bevezetésével Arafat elveszítette szélsöségesei zömét; ők továbbra is a maguk választotta módszerekkel kívántak küzdeni az ellenséggel. A PFSZ érzékletes példája az alapigazságnak, hogy tekintet nélkül arra, milyen mérsékelt vonalat követnek a meghatározó erők, elkerülhetetlenül megszületik a terror mellett végsőkig elkötelezett frakció. Az efféle csoportok számára a terror elveszíti politikai tartalmát, s öncélú vérengzéssé válik.

      A British Airways gépének eltérítését egy elvakult terrorista, Abu Nidhal szervezte. Élesen támadta a PFSZ-t politikája megváltoztatása miatt, mondván, eladják magukat Izraelnek. Nidhal nem állt egyedül nézeteivel. A George Habbász vezette PFLP a madridi nagykövetség lerohanását viszontválasznak tekintette Szadat elnök, az egyiptomi kormányt "behódolni" kényszerítő politikájára. Szervezete, valamint az Ahmad Dzsibril vezette PFLP-GC kivált a PFSZ Végrehajtó Bizottságából. A PFLP kijelentette, hogy Arafat letért "a forradalmi útról". Habbász úgy vélte, a harcot addig nem lehet feladní, míg egész Palesztinát "fel nem szabadítják", míg Izraelt le nem rombolják, s míg Husszein királyt bele nem fojtják a Jordán vizébe. Ezek a szélsőségesek az arab államokban találtak támogatókra. Az Irak pénzelte PFSZ-frakció, az Arab Felszabadítási Front szintén kivonult a Végrehajtó Bizottságból; Líbiában Kadhafi ezredes nyíltan támogatta a szakadárokat. A PFSZ és a frakciók közti különbségek alapvetően politikai természetűek voltak, ám leginkább abban fejeződtek ki, hogy a szélsőségesek továbbra is a nemzetközi terrorizmust támogatták.

      A terror, jóllehet kevésbé intenzíven, mint korábban, folytatódott az 1970-es évek második felében is, és jelentősen megnehezítette a PFSZ-nek, hogy betöltse újonnan vállalt szerepét, egy kváziautentikus ország hivatalos képviseletét. 1976-ban a PFLP eltérítette a KLM Malagából Amszterdamba tartó járatát, ám az utasok és a személyzet sértetlenül került ki az akcióból. 1978-ban mérgezett izraeli narancsok exportjának híre okozott riadalmat, különösen, mikor a magát Palesztin Parancsnokságú Arab Forradalmi Hadseregnek nevező szervezet magára vállalta a felelősséget. Megbetegedés jelei mindössze néhány fogyasztónál jelentkeztek. Az erőszakos terrorcselekmények száma csökkent ugyan, ám a téves képzet, hogy a térség a palesztin terror igája alatt senyved, megmaradt.

      A PFLP az 1970-es évek közepén lezajlott három jelentősebb drámából kettőben volt érintett. Először 1975-ben hat Palesztináért harcoló kommandós berontott a Bécsben rendezett OPEC-tanácskozásra, három embert agyonlőttek, és hét másikat megsebesítettek. Hetven túszt ejtettek, köztük tizenegy ország olajipari miniszterét. Szabad elvonulásukhoz repülőgépet követeltek, s megtáncoltatták Ausztria, Algéria és Líbia kormányait, mielőtt szabadon engedték volna foglyaikat, s megadták volna magukat az algériai hatóságoknak. Az akcióért az Arab Forradalom Karja nevű szervezet vállalta a felelősséget, jóllehet mindenki úgy vélte, ezzel csak a PFLP-t akarják fedezni. Hihetetlenül sikeres akció volt, a szervezet váltságdíjul több millió dollárt söpört be Szaúd-Arábiától és Irántól.

      A következő évben az izraeli biztonsági erők az ugandai Entebbe repülőterén kiszabadítottak egy Air France-gép elrablóinak fogságából 103 főt. Az izraeli támadás során három géprabló (a feltételezések szerint megint csak a PFLP tagjai), három túsz és egy izraeli kommandós, Jonathan Netánjahu életét vesztette. (Öt héttel később két fegyveres férfi agyonlőtt négy embert és több mint harmincat megsebesített, amikor vaktában tüzet nyitott az isztambuli repülőtéren az EI AI izraeli járatára várakozókra. A török hivatalos közlemények szerint a két férfi a PFLP szervezetéhez tartozott, s az Entebbe repülőterén történtekért álltak ily módon bosszút.)

      A harmadik terrorcselekmény 1977 októberében történt, ám a nyugatnémet kommandósoknak sikerült kimenekíteniük a szomáliai Mogadishuban várakozó Lufthansa-gép fedélzetén fogva tartott nyolcvanhét utast és a személyzetet. Az akciót végrehajtó terroristák a nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakció tagjainak szabadon bocsátását követelték, jóllehet a későbbiekben kiderült, hogy a támadók a PFLP Különleges Hadműveleti Szervezetéhez tartoztak. A kegyetlenebb fajtájú terrorcselekmények egyike volt ez: a túszok Mallorcáról hazatérő nyaralók voltak, a géprablók az utasok szeme láttára lőtték agyon a kapitányt, és órákig hagyták a fedélzeten heverni, mielőtt kidobták volna a kifutópályára.

      A PFSZ haladéktalanul és egyértelműen elítélte ezeket a támadásokat, ám sokat rontott a helyzetén, hogy az 1970-es évek végén újra fellángoltak az ősi arab ellentétek, melyek az esetek többségében erőszakos cselekményekben nyilvánultak meg, ezzel is példázva, az araboknak vérükben van a terror. Amikor 1976-ban, fedélzetén 102 utassal és a személyzet tagjaival, eltérítettek egy egyiptomi gépet, mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Líbia kísérelte meg ily módon rendezni vitáját szomszédjával, bár az akciót felvállaló csoport azt állította magáról, hogy a Palesztin Forradalmi Mozgalomhoz tartozik.

      Irak és Szíria között a leghevesebb vita látszólag amiatt robbant ki, hogy az utóbbi 1976-ban megszállta Libanont. Valójában azt akarták eldönteni, melyikük legyen a kakas a szemétdombon. A magát Fekete Júniusnak nevező iraki terrorcsoport - a PFSZ tudomása szerint valójában az , el-Fatah Szervezet Iraki Csoportja" - 1976 októberében támadást intézett a római és iszlamabadi szír nagykövetség ellen, majd megrohamozta az ammani Intercontinental Szállót. Külföldi vendégek százait ejtették túszul, s nyolc személy vesztette életét, még mielőtt a jordániai hadsereg véget vetett volna az incidensnek. Alig egy hónap múltán pokolgép robbant a bagdadi rerülőtéren, legalább hárman haltak meg, s több mint kétszázharmincan megsebesültek. Az irakiak Szíriát vádolták; a Fekete Június 1977-ben sűrítette akcióit. Júliusban pokolgépek robbantak autókban, a merényletsorozatban nyolc ember vesztette életét, s több mint hatvanan megsebesültek. Októberben Abu Dhabi repülőterén agyonlőtték az Arab Emirátusok egyik miniszterét - feltehetően összetévesztették a szír külügyminiszterrel, Abdel-Halím Haddámmal. Decemberben Londonban pokolgépes autós robbantás következtében életét vesztette a szír nagykövetség egészségügyi attaséja és sofőrje.

      A PFSZ, amelynek semmi köze nem volt ezekhez az akciókhoz, azt vette észre, hogy tisztségviselői lettek a merényletek elsődleges célpontjai, és potenciális támadóiknak se szeri se száma. A merénylők nemcsak a korábbi atrocitásokért bosszút álló izraeli osztagok köréből kerültek ki, soraikat erősítette az Abu Nidal-banda is, amely egyik-másik Arafat-ellenes csoportosulás és arab állam - mint például Szíria - megbízásából gyilkolt, mivel rossz szemmel nézték a PFSZ libanoni szerepét. 1972-ben, 1977-ben és 1978-ban egymás után végeztek a PFSZ párizsi tisztségviselőivel. Merényletek áldozatai lettek Kuvaitban és Belgiumban a szervezet felső vezetői, és pakisztáni irodáikat is támadás érte. 1978 januárjában a PFSZ londoni képviseletének vezetőjét, Szaíd Hammámit irodájában lőtte agyon egy arab fegyveres. Hammámi következetesen elutasította a terrorizmust, s az Izraellel való békés együttélést szorgalmazta. Az ellene elkövetett merényletért a Palesztin Forradalom Hangja nevű szervezet vállalta a felelősséget.

      A PFSZ képviselőinek szerte a világban a szervezet szócsöveiként naponta kell megtagadniuk terrorista hajlamaikat, s mindezt akkor, amikor őket magukat fenyegették a gyilkos merényletek. A PFSZ az 1970-es és 1980-as évek során mindent elkövetett, hogy feledtesse korábbi terrorcselekményeit, és Arafat nyilvános deklarációkban ítélte el a terrorizmust.