Conor Gearty: Terror
A líbiai közjáték
Az 1985-ös évben a TWA-gép eltérítése mellett is számtalan nemzetközi
terrorcselekményt követtek el, a véres események az 1968 és 1974 közötti
időszakra emlékeztettek. 1985 novemberében a Kairóból Athénba tartó
egyiptomi járatot térítették el. A gépnek a levegőben lezajlott fedélzeti
tűzharcot követően kényszerleszállást kellett végrehajtania Máltán, s mikor
a fegyveres gyilkosok kezdték az utasokat sorra agyonlőni (elsőként az
izraelieket és az amerikaiakat), a repülőtéri hatóságok megtagadták az
üzemanyag-felvételt. A készenlétben álló egyiptomi kommandósok megrohamozták
a repülőt, az akció azonban tragikus kudarccal végződött, csaknem hatvan
ember vesztette életét, mire úrrá lettek a géprablók felett. 1985
decemberében ismétlődött meg a terrorcselekmények talán legkegyetlenebb
fajtája: a céltalan és esztelen lövöldözés a repülőtéri váróban. Két
támadást intéztek egy időben az EI AI római és bécsi járatai ellen, a
vérengzéseknek húsz áldozatuk volt, a hét fegyveresből négyen vesztették
életüket. Mindkét akciót az el-Fatah Forradalmi Tanácsa, a PFSZ hírhedt
renegátja, Abu Nidal által vezetett szakadár palesztin frakció hajtotta
végre.
Ez a férfi éveken át tevékenykedett valamelyik arab állam oltalmazó
szárnyai alatt, s követett el megbízásukból a világ számos pontján erőszakos
cselekményeket, titokban tartva, valójában melyikük áll a háttérben. Mivel
Nidal bérgyilkosként működött, nehéz volt pontosan megállapítani, épp kinek
dolgozik. Az 1970-es években Irak patronálta, a feltételezések szerint a
római és bécsi gyilkosokat Libanonban képezték ki, s Damaszkuszon át
érkeztek Európába. De olyan értesülések is szárnyra kaptak, hogy Nidal ideje
java részét Iránban tölti.
Reagan elnök haragja azonban nem ezen országok, hanem a líbiai Kadhafi
ezredes ellen fordult. Kadhafi kétségtelenül veszélyes ember volt. Ô állt
számos, külföldön elkövetett terrorcselekmény hátterében, merényletek egész
sorát hajtatta végre küldföldre menekült ellenfelei likvidálása reményében.
Egyik leghangosabb ellenzője volt a PFSZ Izraellel szemben tanúsított
békülékeny vonalának, s kiképzőbázist bocsátott minden terrorista
kommandóegység rendelkezésére. Kadhafi számtalan határsértés okán
konfliktusba került Egyiptommal, s fegyveres támadásokat intézett a
szomszédos Csád ellen. A mindössze három és fél millió lakosú ország
vezéreként az ezredes csupán egy minizsarnok, egy parányi, elmaradott ország
führere, ám népét (és saját magát) igen ügyesen tartja fönn olajból származó
bevételei révén. A líbiai rezsim könyörtelen módon vette ki részét a
nemzetközi terrorizmusból, mindazonáltal túl messzire mennénk, ha Kadhafit
kiáltanánk ki a terror szülőatyjának. Az amerikai kormány viszont pontosan
ezt tette 1986 elején. Mintha végre olyan célpontot találtak volna, akire
rázúdíthatják az elmúlt három év csalódásai és tehetetlensége miatt
felgyülemlő dühüket.
Reagan elnök mindig is ellenszenvvel viseltetett Kadhafi iránt. Ahogy a
filmekben megmérkőzik egymással a jó és a rossz, Reagan szemében Kadhafi
lett a gonosz szimbóluma. Az elnök hivatalba lépését követően hamarosan
bezárták Washington líbiai külképviseletét, a diplomatákat kiutasították az
országból. Ezt követte a Szidra-öböl fölötti légi összecsapás, melynek során
két líbiai gépet lőttek le. Néhány rohamosztag állítólagos amerikai
feltűnését követően 1981. december 9-én a külügyminiszter-helyettes
felszólított "minden amerikai állampolgárt, hogy amilyen gyorsan csak lehet,
hagyja el Líbiát". Egyidejűleg megtiltotta az amerikaiak beutazását Líbiába.
1982-ben a Reagan-kormány mindent elkövetett annak érdekében, hogy gazdasági
szankciókat léptessen érvénybe Líbia ellen, ám e politika a vártnál kevesebb
eredményt hozott, így a kampány alábbhagyott. Most azonban újult erővel
feléledt. Röviddel a római és bécsi akciók után az elnök kijelentette, hogy
Líbia "az Egyesült Államok belbiztonságát és külpolitikáját veszélyezteti".
1986. január 7-én azonnali hatállyal hazarendelték a még Líbiában tartózkodó
amerikai állampolgárokat, s Reagan elnök egy sajtókonferencián kijelentette:
"amennyiben e lépések nem vetnek véget Kadhafi terrorjának, ígérem, hogy
további intézkedéseket foganatosítunk". Március végén az amerikaiak
tengerészeti támadást indítottak a Szidra-öbölben, ahol rövid összecsapásra
került sor.
Április elején Líbia gyors egymásutánban két akcióval is a Reagan-kormány
ellen támadt. A TWA Rómából Athénba tartó járatának fedélzetén robbant
pokolgép lyukat ütött a gép törzsén; négy amerikai utas kizuhant, s halálát
lelte. A második merénylet során pokolgép robbant a nyugat-berlini La Belle
diszkóban: hárman veszítették életüket. A klubot rendszeresen látogatták
amerikai katonák, közülük ketten estek a merénylet áldozatául. Amenynyire
tudni lehet, a szírek álltak az első támadás hátterében, s gyaníthatóan ők
szervezték - több hasonló mellett - a második akciót is. Kétségtelen tény,
hogy Szíria, amely igyekezett a PFSZ-t elszigetelni, az 1980-as évek során
aktív szerepet játszott az Európában elkövetett terrorcselekményekben.
Egyértelműen akkor derült ez ki, amikor egy szíriai terroristát 1986
októberében Londonban negyvenöt év börtönbüntetésre ítéltek, mert fel akart
robbantani egy EI AI-gépet, fedélzetén 380 utassal. Terve úgy hiúsult meg,
hogy a repülőtér biztonsági szolgálatának emberei állapotos barátnője - akit
hidegvérrel a halálba küldött volna - bőröndjében megtalálták a pokolgépet.
Spanyolországi és olaszországi akciókban is szerepet játszottak a szírek. Az
amerikai kormány mindazonáltal a titkosszolgálat adataira hivatkozva
kijelentette, hogy a berlini diszkó elleni merénylet a Líbiaiak műve volt.
Nem sokkal ezután, április 15-én, amerikai repülőgépek megtorló
bombatámadást intéztek Tripoli és Bengázi ellen, hogy megbüntessék Líbiát a
nemzetközi terrorizmusban játszott szerepéért.
Azt állították ugyan, hogy a támadás pontosan meghatározott célpontok
ellen irányult, a legtöbbet azonban mintha elvétették volna. Számos lakott
terület kapott találatot, s halálos áldozatok is voltak. Négy, egyenként egy
tonna súlyú bomba hullott Bin Gasír külvárosára, és megkísérelték
felrobbantani Kadhafi ezredes magánrezidenciáját is. Mint később kiderült,
életét vesztette az ezredes tizenöt hónapos fogadott lánya, saját gyermekei
közül egy három- és egy négyéves súlyos sérüléseket szenvedett. A halottak
pontos számát nem tudjuk, értesüléseink szerint ebben a körzetben
harmincheten vesztették életüket, s kilencvenen sérültek meg. Az amerikaiak
az akciót "önvédelemnek" minősítették, holott az akció a megtorlás
kategóriájába esik.
A légitámadás után a "terrorizmus" szó jelentése még többet vesztett
hiteléből, mint a közel-keleti események során. Az európai és amerikai
politikai reagálás a nyugati definíciók részrehajlásáról árulkodott. Miért
nem ítélték a légitámadást terrorcselekménynek? Ha ugyanezt egy felforgató
csoport követi el, azonmód ráütötték volna a hagyományos bélyeget. Az
amerikaiak - ugyanazon oknál fogva, mint az izraeliek - mentesültek a
vádtól: az általuk elkövetett erőszakot a kormány szentesítette, az akciót a
hivatalos állami hadsereg hajtotta végre. Kétséges, vette volna-e magának a
bátorságot a Nyugat, hogy az akciót terrorcselekménynek minősítse még akkor
is, ha mondjuk, az amerikaiak arra kényszerülnek, hogy a feladatot egy
Bejrútban állomásozó keresztény falangista kommandós egységgel végeztessék
el.
A "nemzetközi terrorizmus" címkének nem volt többé koherens jelentése. A
logika helyét átvette a politika. Grant Wardlaw professzor mélyreható
elemzésében erőteljesen kritikai hangvételt üt meg a nemzetközi terrorizmus
minősítését illetően:
"Érdekes, hogy a terrorcselekmények, amelyekről joggal vélhetnénk, hogy a
nemzetközi kapcsolatok alakulását illetően fontossággal bírnak, nem
feltétlenül esnek más elbírálás alá, ha Líbiáról vagy mondjuk, Szíriáról van
szó. Vagyis az elkövetők kiléte hasonlóságokon, elfogadható feltételezéseken
és a jólértesültségen alapszik. Az ilyen feltételezések természetüknél fogva
magukban hordozzák a tévedés lehetőségét. A bizonyítékot vagy ejtik, mivel
nehéz lenne bizonyítani a kapcsolatot, és mert kényes politikai
következményekkel járhatna, vagy kijátsszák, szabad utat engedve minden
következtetésnek és találgatásnak. A bizonyítékok kiértékelésének spektrumát
az határozza meg, hogy várhatóan mi lesz a politikai kimenetele a megbízó
vagy elkövető felfedésének, valamint az a könnyedség és relatív biztonság,
amellyel a vádló a vádlott ellen felléphet."
Kadhafi ezredes mint negatív hős kapóra jött az amerikaiaknak, akiknek
"szemében Líbia azért került kitüntetett helyzetbe, mert vakmerően hencegett
azzal, hogy támogatja a terrorizmust. Líbia éppen viszonylagos gyöngesége
miatt olyan ideális megbízó volt, akivel retorziók révén példát lehetett
statuálni." Wardlaw professzort mélyen elkeserítette, ahogy a politikusok
kezelték kutatási témáját. Így elemzi az Egyesült Államok viszonyát az
úgynevezett terrorizmust támogató államokhoz:
"Ezen országok száma és köre állandóan nő és változik, gyakorta attól
függően, hogy éppen mit diktál az Egyesült Államok politikai érdeke. Íly
módon egy 1985-ös hivatalos állasfoglalásban Szíriát a terrorizmus közvetlen
támogatójaként említették, Reagan elnök 1985 júliusában elmondott beszéde
alkalmával azonban már feltűnő módon kihagyta a terrorcselekményekre
biztatók névsorából. E beszédre azután került sor, hogy Szíria 1985
júniusában segédkezett a TWA 847-es járatának eltérítésekor túszul ejtett
amerikai foglyok kiszabadításában. Később azonban, hogy Nagy-Britannia
intézkedéseket sürgetett Szíria ellen, mert bizonyíthatóan továbbra is
támogatta a nemzetközi terrorakciókat, a szírek ismételten felkerültek az
amerikai terrorlisták élére.
Szíria példája is bizonyítja, hogy az államilag támogatott terrorizmus
koncepcióját s annak bizonyítékát mennyire nem a tények, hanem a politikai
érdekek határozzák meg. 1986 júniusában amerikai kormánytisztviselök
kijelentették, ugyan Szíria jelenléte a terrorcselekményekben
professzionálisabb és kártékonyabb, mint Líbiáé, kézzelfogható bizonyítékok
azonban közvetlenül nem támasztják alá, hogy köze lett volna a közelmúlt
erőszakos cselekményeihez. Ennek ellenére öt hónappal később a
Külügyminisztérium kellőképpen bizonyítottnak érezte, hogy megjelentessen
egy listát, amely negyvenhat, szír részvételre utaló terrorcselekményt sorol
fel. A Külügyminisztérium magyarázatul hozzáfűzte, hogy a lista a teljesség
igénye nélkül készült, mindössze illusztrálni igyekszik a tényt, hogy Szíria
támogatja a terrorizmust és a terrorista akciókat."
Szíriával szemben nemcsak azért vonakodtak fellépni, mert szerepe
stratégiai fontosságú a Közel-Keleten, hanem azért is, mivel az Egyesült
Államok úgy gondolta, hogy segítségükkel kézben tudja tartani, vagy
legalábbis befolyásolni képes a Bejrútban fogva tartott nyugati
állampolgárok sorsának alakulását. Iránt ugyanezért nem lehetett megtámadni.
Kadhafit azonban nem védte semmi ilyesmi. Mielőtt hosszasabban eltűnődnénk a
túszszedéseken, s azon, hogy végül is milyen hatást gyakorolt mindez a
Reagan-kormány eleve kétarcú véleményére a terrorcselekményeket illetően,
látnunk kell a Tripoli ellen intézett amerikai akció iróniáját is: Kadhafit
nem annyira azért bombázták, mert "terrorista" volt, hanem azért, mert
túszejtés nélkül nem lehetett volna eléggé annak tekinteni.