Conor Gearty: Terror

A szikarioszok és az asszaszinok

      A szikarioszok a zelóták egyik alcsoportjaként Palesztinában harcoltak a római uralom ellen a Krisztus születése utáni első évszázadban. Céljuk az volt, hogy megszabaduljanak a római uralomtól, ám nemcsak a hódítókkal álltak szemben, hanem mindazokkal a zsidókkal is, akik hajlandók voltak alávetni magukat a császári fennhatóságnak. Josephus Flavius történetíró jellemzése szerint ezek a "gonosztevők a nevüket a ruhájuk alatt viselt tőrről kapták". Flavius arról is számot ad, hogy miután porig égették Agrippa palotáját, lángba borították a Pénzváltóházat, abban reménykedve, ha megsemmisítik a pénzkölcsönzők őrizte kötelezvényeket, lehetetlenné teszik a követelések behajtását, és ezzel maguk mellé állítva az adósok hadseregét, elérhetik, hogy a szegények büntetlenül fellázadhassanak a gazdagok ellen.

      "... Különösen ünnepnapokon vegyültek a nép közé, és apró tőrökkel, amelyeket titokban a ruhájuk alatt viseltek, leszúrták ellenségeiket. Amint áldozatuk összerogyott, maguk a gyilkosok méltatlankodtak a leghangosabban, és éppen félrevezető viselkedésük miatt nem lehetett őket kézrekeríteni. Az első ember, akit leszúrtak, Jonatán főpap volt, később napról napra egymást érték a gyilkosságok, úgyhogy a rettegés nagyobb rémületet váltott ki, mint maguk a gyilkosságok; mint a csatában: senkinek sem volt biztos egy pillanatra sem az élete. Mindenki már távolról is ellenséget szimatolt, s már barátaikban sem bíztak meg az emberek, ha találkoztak velük; de bármennyire gyanakodtak és óvakodtak, mégis újra meg újra történtek gyilkosságok: oly gyors kezűek voltak a gyilkosok, és olyan ügyesen tudták leplezni magukat."
(Flavius losephus: A zsidó háború (fordította Révay József))


      A szikarioszok nem találomra válogatták ki áldozataikat, mivel azonban ellenségeik listája igen hosszú volt, úgy tetszett, mintha válogatás nélkül gyilkolnának. A tettekből kicsengő üzenet: azok a zsidók, akik segítik a rómaiakat, kockára teszik életüket. A konfliktuskeltés terrorstratégiája két évezreddel később visszhangra talált a dél-afrikai városi gerillák elméleteiben, pedig jobban tették volna, ha megszívlelik a korai példa tanulságát, hiszen éppen a zelóták tevékenysége volt az egyik oka annak, hogy a rómaiak megostromolták s végül elpusztították Jeruzsálemet.

      A másik korai terroristacsoportot, az asszaszinokat a szelektivitás jellemezte. Az iszlám vallás síita ágának iszmailita szektájához tartoztak, s a Közel-Keleten éltek a XII-XIII. században. Nyugat-Európában arról váltak híressé, hogy legyilkolták a kereszteseket is, legismertebb tettük 1192-ben Montferrati Conrad meggyilkolása volt. A csoport igazi haragja azonban muzulmán társaik ellen irányult. Az iszlám vezetők kampányszerű legyilkolása kétségtelenül terrorizmusra vallott; a gyilkosságokat minden esetben tőrrel követték el, a gyilkos és áldozata közti testközelség, valamint az asszaszinok eltökélt szándéka, hogy készek életüket áldozni az ügyért, a biztos halált jelentette áldozataik számára.

      Ám túlságosan messzemenő következtetés lenne azt állítani, hogy az asszaszinok terroristák lettek volna, legalábbis a szó modern értelmében. Bernard Lewis, a témával foglalkozó neves történész írja: "csak uralkodókat, minisztereket és tábornokokat gyilkoltak. Ez ugyan az uralkodók, miniszterek és tábornokok számára félelmetes, mégsem hasonlítható össze a mai értelemben vett terrorizmussal." Egyáltalán nem meglepő módon azok, akik e gondos válogatás következtében a legsebezhetőbbek voltak, nem ellenfeleik megbüntetésével vígasztalódtak. Épp ellenkezőleg, ahogy Josephus Flavius is megjegyezte: "minden órában várták a halált", az állandó bizonytalanság állapotát az egész társadalomra kivetített terrorként élték meg, mely pszichésen talán érthető, ám a tények semmiképpen sem igazolhatták.