Bill Brown
   A csillagkacsák
  
  
  
   Ward Rafferty hosszú és érzékeny újdondász-orra nyomban ugratást gyanított, amint megpillantotta az öreg Alsop-portát. Nyoma sincs állingáló, kíváncsi farmereknek, s egy szál mentőautó, annyi sem, sehol.
   Rafferty beállította a Times kocsiját egy diófa alá, a bekötő úton, s maga is megállt egy pillanatra, hogy jól megjegyezzen minden részletet, azzal a pontossággal, amely a Times fő riporterévé tette. Az öreg Alsop-porta barna volt, viharvert, egyemeletes, az ablakok körül megsárgult stukatúrdísz, s a gyepet benőtte a gyom. Hátul istálló, tyúkólak s deszkával, csődarabokkal megtámogatott kerítés. A bejárati kapu csak egy zsanéron forgott, ha az ember ki akarta nyitni, meg kellett emelnie. Rafferty bement, föl a lépcsőn, vigyázva, mert a lépcsődeszka is meglazult.
   Mr. Alsop kijött elébe a tornácra.
   - Jó napot - mondta.
   Rafferty hátralökte fején a kalapot, mielőtt kimondta volna:
   - Rafferty vagyok, a Timestól. - Majd mindenki ismerte őt az írásairól, s szerette figyelni az arcokat, ha a nevét hallják.
   - Rafferty? - kérdezte Mr. Alsop, s Rafferty már tudta is, hogy a gazda nem olvassa a Timest.
   - Riporter vagyok - mondta Rafferty. - Valaki betelefonált, hogy itt, maguk felé lezuhant egy repülőgép.
   Mr. Alsop eltöprengett, majd lassan megcsóválta a fejét.
   - Itt nem - mondta.
   Rafferty rögtön látta, hogy Alsopnak lassan vált az esze, így hit adott neki időt, s gondolatban ráakasztotta a "hallgatag jenki" címkét. Mr. Alsop megismételte a választ.
   - Áááá, dehogy.
   Megnyikkant a dróthálós ajtó, s kijött Mrs. Alsop. Míg Mr. Alsop gondolkodott, Rafferty megismételte az értesülését Mrs. Alsop előtt is, mert így ránézvést valamivel értelmesebbnek ígérkezett, mint a férje. De Mrs. Alsop is csak csóválta a fejét, s ugyanazzal a hangsúllyal, mint Mr. Alsop, ő is azt mondta:
   - Áááá, dehogy.
   Rafferty, keze a korláton, már fordult is vissza, hogy lemenjen a lépcsőn.
   - Akkor úgy látszik, ez hamis hívás volt - mondta. - Rengeteg ilyen van. Az a valaki azt mondta, hogy ma délelőtt egy repülőgép zuhant a maguk szántójára, tűzcsíkot vonva maga után.
   Mrs. Alsop képe földerült.
   - Óóóóó - mondta. - Persze. De az nem zuhant le. És nem is volt igazi röpülőgép. Mert hogy nincs neki szárnya.
   Rafferty Iába úgy maradt a levegőben, a legfelső lépcsőfok fölött.
   - Elnézést - mondta. - Szóval mégiscsak leszállt itt egy repülőgép? És nincs neki szárnya?
   - Le - mondta Mrs. Alsop. - Kinn van a csűrben. Azoké a népeké, akik vasat hajlítanak kalapáccsal.
   Ennek már hírszaga van - gondolta újra Rafferty. - Szóval egy helikopter - mondta.
   Mrs. Alsop a fejét rázta.
   - Nem. Nem hiszem, hogy az. Tudja, egy olyan lapátja sincs. De kimehet a csűrbe, és megnézheti. Menj vele, Alfred. És mondd meg neki, hogy maradjon a járdán, mert nagy a sár.
   - Gyerünk - egyezett bele vidáman Mr. Alsop. - Magam is szívesen megnézem még egyszer.
   Rafferty Mr. Alsop nyomában megkerülte a házat a deszkajárdán, s közben arra gondolt, hogy mennyi gyagyással összehozza a szakma; van köztük félcédulás, van, akinek nincs ki az öt kereke, van közönséges hülye, van holdkóros, de butaságban ezek az Alsopék mindenkin túltesznek.
   - Az idén sok csirkét tartunk - magyarázta Mr. Alsop. - Jó fajtát. Minorcát. Kakast is rendeltem, és sikerült szép állományt összehoznunk. De mit gondol, Mr. Rafferty, egy csillagon hogy élnek meg a csirkék?
   Rafferty önkéntelenül fölnézett az égre, s mellélépett a járdának, be a sárba.
   - Hogy min?
   - Azt kérdem: csillagon. - Mr. Alsop odaért a csűrhöz, s épp az ajtaját próbálta kinyitni. - Nyomjuk meg - mondta. Rafferty nekivetette a vállát, s a kapu megnyikkant. Mikor kinyílt végre egy arasznyit, Rafferty benézett, s látta, hogy ott a hír.
   Az a tárgy odabent olyan volt, mint valami hatalmas műanyag ballon, csak éppen félig felfújva: fent gömbölyű, az alja meg laposan ült meg a szalmával borított padlón. Akkora volt, hogy épp befért a csűrkapun. Csak egy félnótásnak juthat eszébe, hogy ez űrhajó - gondolta Rafferty. S már látta is a főcímet, hatvanpontos Bodoni-betűkkel: FALUSI GAZDÁLKODÓ ŰRHAJÓT ÉPÍT HOLDUTAZÁSRA.
   - Mr. Alsop - kérdezte reménykedve, - ugye maga építette ezt az izét itt?
   Mr. Alsop nevetett.
   - Jaj, dehogy, már hogy is építettem volna én! Nem értek én az ilyesmihez. A barátaink jöttek vele. A fenébe is, azt se tudom, hogy kell az ilyennel repülni.
   Rafferty gyanakodva nézett rá a gazdára, de látta, hogy komolyan beszél.
   - Mégis, kik a barátai, Mr. Alsop? - kérdezte óvatosan Rafferty.
   - Hát, tudja, ez furcsa dolog - mondta Mr. Alsop -, de hogy őszinte legyek, magam sem tudom. Nemigen tudnak ezek beszélni. Vagyis hogy egyáltalán nem beszélnek. Mást nem is tudtunk kiszedni belőlük, csak hogy valami kalapáccsal vasat hajlítónak hívják őket.
   Rafferty csak kerülgette a szerkentyűt, egyre szűkebb körben. Hirtelen nekiment valaminek, amit nem is látott.
   - Juj - mondta, és megdörgölte a sípcsontját.
   - Ó, ezt elfelejtettem mondani, Mr. Rafferty - mondta Mr. Alsop. - Ez valami izé, hogy ne lehessen közel menni hozzá, valami kerítésféle, csak láthatatlan. Hogy a gyerekeket távol tartsa.
   - És most hol vannak ezek a maga barátai, Mr. Alsop?
   - Ó, odaát a házban - mondta Mr. Alsop. - Ha akarja, megnézheti őket. Csak azt hiszem, hogy maga is nehezen fog boldogulni velük. - Oroszok? - kérdezte Rafferty.
   - Nem. Nem hiszem. Nincs rajtuk buggyos nadrág.
   - Gyerünk - mondta Rafferty halkan, és toronyiránt átvágott a sáros udvaron, a ház felé.
   - Vagy hat esztendeje gyüttek először - magyarázta Mr. Alsop. Mert hogy tojás kellett nekik. Talán mert ők is csirkét tenyésztenek, tudja, ott, ahun laknak. De három év, amíg hazaérnek. És a tojás megzápult. Így hát fordulhattak is vissza nyomban. Most összeeszkábáltam nekik egy kis keltetőt, hogy hazaútban is nevelhessenek csirkét. - Elnevette magát. - El tudom képzelni ezt az izét a felhők közt, csibékkel teli.
   Rafferty meg se várta Mr. Alsopot, úgy rohant fel a hátsó tornácra, s be a hátsó ajtón a konyhába. Mr. Alsop megállította, mielőtt bementek volna a nappaliba.
   - Mr. Rafferty, a feleségem jobban tud beszélni ezekkel a népekkel, mint én. Ha tudni akar valamit, legjobb, ha őt kérdi. Ő meg az a hölgy egészen jóban vannak.
   - Rendben - mondta Rafferty. Szelíden betuszkolta Mr. Alsopot az ajtón, s közben arra gondolt, hogy majd megjátssza az ártatlant.
   Mrs. Alsop a karosszékben ült, a radiátornál, a két vendég meg egymás mellett, a heverőn, finoman lóbálták hosszú, hajlékony csápjukat, s Rafferty látta, hogy ibolyakék arcuk kifejezéstelen, mint az üveg, s kerek szemüket mintha úgy festették volna az arcukra.
   Megkapaszkodott az ajtófélfában, és rájuk meredt. Mrs. Alsop vidáman feléje fordult.
   - Mr. Rafferty - mondta -, ők a mi vendégeink arról a repülőgépről. Mrs. Alsop fölemelte a mutatóujját, s a két idegen meghajlította a csápját az ujja irányába.
   - Ez itt Mr. Rafferty - mondta Mrs. Alsop. - Újságíró. Látni szerette volna a repülőgépüket.
   Raffertynek sikerült valahogy biccentenie, az idegenek visszakunkorították a csápjaikat, s udvariasan bólintottak.
   Valami belül azt súgta Raffertynek: "Te okos fiú vagy, Rafferty, okosabb, mint hogy ezt megegyed. Valaki a bolondját járatja veled, át akar verni, azt akarja, hogy mindenki rajtad röhögjön. De az is lehet, hogy elment az eszed, vagy berúgtál vagy álmodsz."
   Rafferty igyekezett közömbösre hangolni a hangját. - Mit mondtak, hogy hívják őket, Mrs. Alsop?
   - Hát, tudja, azt nem tudom - mondta Mrs. Alsop. - Mert ezek csak láttatni tudják a dolgokat. Csak rámeresztik magára azt a fura szarvukat, és maga mindjárt gondol valamire. Gondoltatják magát, ugyanarra gondol, mint ők. Megkérdeztem, hogy hívják őket, aztán gondoltattak. De mást nem láttam, csak egy kalapácsos embert, aki valami üllőfélén veri a vasat. Így aztán én úgy hívom őket, hogy Vasverőék. Lehet, hogy ez olyan indián név.
   Rafferty lopva rápillantott először Vasverőékre, aztán Mrs. Alsopra. - Mit gondol - kérdezte -, velem is tudnak beszélni, vagyis hogy gondolkodni
   Látszott, hogy Mrs. Alsop töri a fejét.
   - Biztos, hogy szívesen, Mr. Rafferty. Csak tudja, az kezdetben elég nehéz. Mármint hogy magának.
   - Majd megpróbálom - mondta Rafferty. Elővett egy cigarettát, s rágyújtott. Csak épp addig tartotta a gyufát, míg a körmére nem égett. - Dobja csak nyugodtan a szeneskannába - mondta Mr. Alsop. Rafferty bedobta a gyufát a szeneskannába.
   - Kérdezze meg ezeket a ... ezeket az embereket, hogy honnét jöttek - mondta.
   Mrs. Alsop elmosolyodott.
   - Hát ez nehéz kérdés. Én már kérdeztem tőlük, de nem mentem sokra a képpel. De ha akarja, megkérdezhetem megint.
   Mrs. Alsop fölemelte a mutatóujját, s mindkettőjük csápjai feléje hajlottak, s megcélozták a fejét.
   - Ez a fiatalember - mondta Mrs. Alsop hangosan, mintha olyasvalakihez beszélne, akinek rossz a füle - azt szeretné tudni, hogy maguk honnét jöttek.
   Mr. Alsop oldalba bökte Raffertyt.
   - Csak tartsa föl a mutatóujját, ha érdekli a válasz.
   Rafferty teljesen hülyének érezte magát, de föltartotta az ujját. Az asszony, akinek a férje vasat ver, addig hajlította a csápját, míg az épp Rafferty két szeme közé nem irányult. Rafferty önkéntelenül megkapaszkodott az ajtófélfában. Egyszerre úgy érezte, mintha az agya gumivá válnék, s valaki tekerné, gyömöszkölné, míg el nem veszti eredeti alakját, s valami új formát nem ölt. A rémület megvakította. S egyszerre az űrben szállt, a nagy fehér semmin át. Csillagok és meteorok zúgtak el mellette, aztán egy nagy csillag, vakítóan fényes, fehér és sziporkázó, állapodott meg az agyában, majd tűnt el egy pillanat alatt. Rafferty agya felszabadult, de érezte, hogy egész teste reszket, s csak fogta az ajtófélfát.
   Égő cigarettája ott volt előtte a padlón. Mr. Alsop lehajolt és fölvette.
   - Itt a cigarettája, Mr. Rafferty. Megkapta a választ? Rafferty sápadt volt, mint a fal.
   - Mr. Alsop! Mr. Alsop! - mondta. - Ez világos. Ezek a teremtmények tényleg az űrből kerültek elő valahonnét.
   - Hát az biztos, hogy messziről jöttek - jegyezte meg Mr. Alsop.
   - Tudja, ez mit jelent? - Rafferty hallotta, hogy a hangja már-már hisztérikus, s megpróbált úrrá lenni magán. - Tudja, hogy ez a legfontosabb esemény, amióta a világ világ? Tudja, hogy ez... igen, ez a legnagyobb hír a világon, és ezt én adom hírül, érti? - Raffertty üvöltött:
   - Hol itt a telefon?
   - Telefonunk nincs - mondta Mr. Alsop. - Arra lent, a benzinkútnál van egy. De pár perc, és ezek a népek itt elmennek. Mért nem várja meg és nézi végig az indulásukat? Már a tojást is, a keltetőt is meg a takarmányt is berakták.
   - Nem - zihált Rafferty. - Nem mehetnek még. Ide figyeljen, muszáj telefonálnom... hogy fényképészt kerítsék.
   Mrs. Alsop elmosolyodott.
   - Ugyan, Mr. Rafferty, mink is tartóztattuk őket, hogy maradjanak itt vacsorára, de idejében kell indulniuk, hogy elérjenek valami áramlatot vagy mit.
   - Valamit a Holdon - mondta tudákosan Mr. Alsop. - A Holdon kell valaminek a helyin lennie.
   A két űrjószág szerényen üldögélt, karjuk összekulcsolva az ölükben, csápjuk takarosan bekunkorítva, hogy mutassák, nem ütik bele a más gondolatába.
   Rafferty kétségbeesetten nézett körül, telefont keresett, pedig tudta, hogy nincs. Muszáj elérnie Joe Pegleyt a szerkesztőségben, gondolta. Joe majd tudni fogja, hogy mit csináljon. Fenét. Joe majd azt mondja, hogy részeg.
   Márpedig ez a legnagyobb hír a világon, erősködött Rafferty agya. A legnagyobb hír, és te itt állsz, és tátod a szádat.
   - Ide figyeljen, Alsop! - kiáltotta Rafferty. - Fényképezőgépe nincs? Akármilyen. Muszáj, hogy legyen egy fényképezőgépe!
   - De mennyire, hogy van - jelentette ki Mr. Alsop. - Mégpedig jó. Csak boxgép, de jó képeket csínét. Majd mutatok magának néhányat a csirkéimről.
   - Ne, ne. Most nem érdekelnek a képei. Csak a gépet hozza.
   Mr. Alsop bement a társalgóba, s Rafferty látta, hogy a harmónium tetején matat.
   - Mrs. Alsop! - rikkantott Rafferty, - Rengeteg kérdésem van. - Csak kérdezzen - biztatta Mrs. Alsop vidáman. - Nem bánják.
   De mit lehet kérdezni az ilyen űrből jött lényektől? A nevüket? Azt tudja. Azt is, hogy miért jöttek: tojásért. Azt is, hogy honnét.
   - Ethel, nem láttad valahol a gépet? - hangzott át Mr. Alsop hangja a szalonból.
   Mrs. Alsop felsóhajtott.
   - Nem, nem láttam. Te raktad el.
   - De van ám itt egy kis bibi - vallotta be Mr. Alsop.
   - Nincs filmünk hozzá.
   Az űrlények egyszerre egymás felé fordították a csápjaikat, egy pillanat, s láthatólag egyetértésre jutottak, fölálltak, s ide-oda szökdeltek a szobában, mint a szentjánosbogár, olyan gyorsan, hogy Rafferty alig tudta a tekintetével követni őket. Kiszökkentek az ajtón s tovább, a csűr felé. Raffertynek semmi más nem jutott eszébe: - Uramisten! Ezek olyanok, mint a bogarak!
   Ő is kirontott az ajtón, be a sárba, a csűr felé, s közben kiáltozott, hogy álljanak meg. De még félúton sem járt, a csillogó plasztik izé kicsusszant a csűrből, s Rafferty halk szisszenést hallott. A szerkentyű eltűnt a mélyen járó felhők közt.
   Mit volt mit tennie, Rafferty a gőzölgő foltot bámulta a sárban és a közepén a kis égett földdarabot. Leült a sárba, valami ürességet érzett, tudta, hogy most szállt el a semmibe minden idők legnagyobb híre.
   Se kép, se bizonyíték, se hír. Kötelességtudón sorra vett mindent, amit megtudott.
   - Mr. és Mrs. Ember-aki-vasat-hajlít... - Lassan földerengett benne, hogy ez mit is jelent. Hát persze! Kovács! Ember, aki üllőn, kalapáccsal vasat hajlít. Kovács hát... Mr. és Mrs. Kovács vasárnap meglátogatta Alfred Alsopékat. Majd mindketten hazamentek az Alpha Centaurira két láda keltetésre szánt tojással.
   Rafferty fölállt, s megrázta a fejét. S csak állt a sárban, s közben elkeskenyedett a szeme, s látni lehetett, hogy lázasan működik az agya - az a Rafferty-agy, amely mindig is méltó a hírhez. Aztán nekieredt a ház felé, s berobbant a hátsó ajtón.
   - Alsop!- ordította. - Fizettek magának valamit a tojásért?
   Mr. Alsop még egyre a gépet kereste: fönt állt egy széken, a pohárszék előtt.
   - Hát persze - mondta. - Úgy is mondhatnánk. - Mutassa a pénzt! - követelte Rafferty.
   - Nem pénzzel - mondta Mr. Alsop. - Pénzük az nincs. De mikór itt voltak hat éve, hoztak néhány tojást cserébe.
   - Hat éve! - nyögött fel Rafferty. Aztán megtorpant. - Tojást! Miféle tojást?
   Mr. Alsop kuncogott.
   - Hát nem is tudnám megmondani. Mink csillagkacsának hittuk mondta. - Mert hogy a tojásoknak csillagformájuk volt. Aztán, tudja, beraktuk a kotlós alá, de szörnyen bökték a csillagok ágai. - Mr. Alsop lemászott a székről. - Nem értek ám azok a csillagkacsák semmit. Egy kicsit vizitóra hajaztak, egy kicsit meg fecskére. Csak épp hat lábuk volt. Keltó maradt meg közülük, s hálaadásnapra vágtuk le őket. Ebédre.
   Rafferty agya még dolgozott, egy szemerke bizonyíték kellett neki, hogy a hírt elhitesse a szerkesztővel - és a világgal.
   Odahajolt Alsophoz.
   - Mr. Alsop - súgta rekedten -, nem tudja véletlenül, hol lehetnek a csontok?
   Látszott, hogy Mr. Alsop megütődik.
   - Hogy a csontok? Hát a csontot odaadtuk a kutyának. De ennek öt éve már. Azóta a kutya is megdöglött.
   Rafferty szédelegve vette a kalapját.
   - Köszönöm, Mr. Alsop - mondta kötelességtudóan. - Köszönöm.
   Aztán megállt a tornácon, és fejébe nyomta a kalapot. Aztán hátralökte. És fölnézett a borult égre; addig bámult, míg el nem szédült, mintha csak csigavonalban emelkednék a felhők közt.
   Mr. Alsop kijött, s az inge ujjával törülgette a port a boxgépről.
   - Ó, Mr. Rafferty - mondta. - Megtaláltam végre a fényképezőgépet.
  
   Göncz Árpád fordítása