Vladlen Bahnov - Somnambula


   Der-S, a Somnambula fanti napilap kiadója, aki idõs korához képest még eléggé ibolyaszínû volt, sietve álmodta végig az új szöveg utolsó epizódját.
   Szemét félig nyitva arra gondolt, hogy kapcsolják neki Der-LLL-t, a híres fantasztát. - Attól tartok, Der-S, hogy ez nem is olyan egyszerû - felelte gondolatban Der-S még egészen világoskék titkárnõje, Das-R. - Der-LLL jelezte, hogy elutazik pihenni a holdra, de nem közölte pontosan, hogy melyikre.
   - Istenem, R! Maga valóban nem ismeri a valószínûségszámítós elméletét? - Dehogynem!
   - Nos, hát akkor alkalmazza a gyakorlatban! - gondolta a kiadó mérgesen, és kikapcsolta gondolatait.
   - Der-LLL jelentkezett! - fogta fel néhány perc múlva titkárnõje jelentését. - Pompás. Kapcsolja!
   - Jó napot, Der-S! - kapcsolódott bele az író a beszélgetésbe.
   - Ó, Der-LLL, örvendek hogy a gondolatait vehetem. Hogy pihen?
   - Köszönöm a kérdését, a tizenegyedik holdon csodálatosan szép az idõ. Úgy érzem, már megismerkedett a szövegemmel, ugye?
   - Valóban, kedves barátom, már végigálmodtam. Hiszen tudja, ugye, hogy a maga mûveit soron kívül veszem? Be kell azonban vallanom, hogy az új szövege kissé aggaszt engem.
   - Miért? - kérdezte gondolatban a fantaszta csodálkozva.
   - Kedves Der-LLL, engedje meg, hogy õszinte legyek önnel - mondta a kiadó udvariasan, mivel tudta, hogy a fantasztának van egy bogara: nem tûri a bizalmaskodást, és a szülein kívül senkinek sem engedi meg, hogy egyszerûen LL-nek, sõt L-nek hívják. Éppen ezért az idõs kiadó mindig a teljes nevén, LLL-nek szólította az írót. - Szeretném megosztani önnel, Der-LLL, néhány kételyemet.
   - Minden figyelmem az öné!
   - Már évek óta dolgozunk együtt, és remélem, nem feltételezi rólam, hogy türelmetlen, elfogult vagy konzervatív vagyok.
   - A legkisebb mértékben sem!
   - Nos, az a véleményem, hogy még a legfantasztikusabb mûben is kell lennie logikának.
   - És vajon az én szövegemben... - akarta gondolni az író, Der-S azonban gondolatban azonnal félbeszakította:
   - Éppen errõl van szó. Értem, hogy az ön által megírt események nem a mi naprendszerünkben, sõt mi több, egy más galaktikában történnek. Azt is megértem, hogy az ön által kigondolt értelmes lények egyáltalában nem hasonlítanak hozzánk. De hát ezek a maga... hogyan is hívja õket? erbemek...
   - Emberek!
   - Igen, igen, emberek... Meglepõ elnevezés, tetszik nekem!... Szóval, ha ezeknek az embereknek a külseje olyan lenne, amilyennek ön leírja, akkor az evolúció folyamán, alighogy a világra jöttek, el kellett volna pusztulniuk.
   - Miért?
   - Azért, mert az erõsebb éli túl a gyengét. És ön, szinte szándékosan, az... embereket teljesen gyámoltalannak és védtelennek ábrázolja. Gondolja csak meg! Minden embernek csupán két látószerve van, és mind a kettõ, furcsa módon, egy síkban helyezkedik el, éspedig az úgynevezett fej elülsõ oldalön. Hát ez lehetetlen! Honnan tudják a maga emberei, hogy mi történik a hátuk mögött?! A tarkájuk teljesen védtelen, és ez már egy magában is elegendõ ahhoz, hogy elpusztuljanak. Továbbá. Az emberek maguk alkotják munkaeszközeiket. A felsõ végtagjukkal, ugye?
   - Igen.
   - De hiszen ön is tudja, hogy amikor gyalulnunk, csiszolnunk kell, vagy szögeket verünk be, ezt a munkát legalábbis a két felsõ végtagunkkal végezzük, mialatt a többi végtagunkkal tartjuk a megmunkálandó tárgyat. A maga embereinek pedig mindössze két felsõ végtagjuk van, az pedig kevés ahhoz, hogy hasznos munkával foglalkozhassanak! Továbbá. Amint az köztudomású, a szilárd egyensúlyhoz bármely testnek legalábbis három támaszpontra van szüksége. Az ön lényei azonban csupán két pontra támaszkodnak, tehát ez azt jelenti, hogy a legkisebb ütés is ledöntheti õket alsó végtagjaikról. Vagyis mindössze két látószervvel, mindössze két felsõ és két alsó végtaggal rendelkeznek. Ez meglepõ, és nagy találékonyságra vall, de teljességgel valószerûtlen... Egyébként, kedves Der-LLL, voltaképpen nem is ez zavar engem leginkább.
   - Hanem végül is mi? - gondolta a fantaszta ingerülten.
   - A következõ. Az ön által kigondolt égitesten eléggé fejlett a civilizáció... De ugye, egyetért velem abban, hogy egy civilizáció csupán akkor biztosíthatja egy közösség létezését, ha a közösség tagjai egymással érintkeznek, értesüléseiket kicserélik, és így tovább...
   - Ez vitathatatlan.
   - Ehhez azonban az szükséges, hogy állandó kapcsolat legyen közöttük. De az ön emberei egymástól el vannak szakítva, és így természetesen a közvetlen kapcsolat nem jöhet létre közöttük.
   - Nem egészen, hiszen érintkeznek egymással.
   - Már megbocsásson, kedves Der-LLL, hogyan érintkeznének egymással, ha nincs közöttük telepatikus kapcsolat?
   - El sem tudná képzelni, hogy más világokban a telepatikus kapcsolaton kívül egyéb érintkezési forma is létezhet?
   - Például milyen?
   - Der-S, miért kérdi, hiszen megismerkedett a szövegemmel?! Abban világosan kifejtem, hogy az emberek beszélgetnek egymással. A beszéd az érintkezés módja, az akusztikai kapcsolat alapján.
   - Nem, Der-LLL, vallja be, hogy ez komolytalan dolog! Miféle érintkezési mód ez a beszéd? És ezenfelül azt is nyíltan meg kell mondanom, hogy nem nagyon értettem meg, hogyan is jön létre ez az akusztikai kapcsolat.
   - Megpróbálom elmagyarázni. Képzelje el, hogy mindnyájan rendelkezünk egy külön szervvel a beszédhez, és egy külön szervvel a halláshoz. Ha át akarom önnek adni közlendõimet, gondolataimat szavak hangjaivá alakítom át, és azután a beszédszerv segítségével ezekkel a hangokkal rezgésbe hozom a levegõt. Az Így keletkezett hanghullámok továbbterjedve eljutnak az ön hallószervébe. Onnan, miután újra szavakká változtak, az önhöz eljuttatott információ bekerül az ön agyába. Az ön agya ezt az információt feldolgozza, és ön válaszol nekem, ugyancsak rezgésbe hozva a levegõt, hanghullámokat elõidézve, amelyeket, miután átváltoztak...
   - istenem, mennyi átváltozás! Látja, mennyire bonyolult ez a feltételezett akusztikai kapcsolat! - Der-S a feszült figyelemben elfáradva, szivart vett elõ, majd megveregette zsebeit, gyufát keresve.
   - Tessék, kérem! - ajánlotta föl a tüzet Der-LLL udvariasan, és a kiadó kezében ott termett az ezüst öngyújtó, amelyet az író a távoli holdról teleportált oda.
   - Köszönöm - Der-S rágyújtott, és miután visszateleportálta az öngyújtót az írónak, megismételte: - Igen, valószerûtlenül bonyolult valami az, amit ön beszédnek nevez. És teljességgel megbízhatatlan. Én és ön például közvetlenül érintkezünk egymással, gondolatban, és még így is megtörténik néha, hogy ön nem fogja fel az én gondolataimat, vagy én az önét. Vagy esetleg valamiféle légköri zavar miatt a gondolatok eltorzult formában jutnak el hozzánk. Hát el tudja képzelni, mennyire eltorzulnak a gondolatok az akusztikai kapcsolat során? Ha másért nem, hát az átváltozások miatt torzulhatnak el a gondolatok a felismerhetetlenségig. És ez már magában is elegendõ ahhoz, hogy a gondolatok cseréje a beszélgetés révén gyakorlatilag megvalósíthatatlan legyen.
   - Nem vitatom, hogy a telepatikus kapcsolat egyszerûbb és megbízhatóbb - gondolta Der-LLL. - De nem tudja elképzelni, hogy az emberek képtelenek a telepatikus kapcsolatra?
   - Nem egészen értem, hogy miféle képességre van szükségük. Ha azonban az emberek erre képtelenek, akkor egyáltalában nem is léteznek!
   - Hogy érti azt, hogy nem léteznek?
   - A szó szoros értelmében. Már rámutattam arra, hogy az értelmes lények rendszeres érintkezése akusztikai úton lehetetlen. És ott, ahol nem létezik az érintkezés - nem létezik a társadalom. És ha nem létezik a társadalom, civilizált lények sem létezhetnek, akiket ön embereknek nevez. Egyetért velem?
   - De hiszen nem tudományos munkát írok, hanem fantasztikus mûvet!
   - Természetesen. Mégis, vajon miért szeretik önt annyira a tisztelõi? Mert az ön történeteiben a fantázia merész szárnyalásán kívül megtalálják a valószerûséget is. És ez az utolsó történetébõl hiányzik!
   - Mit tanácsol hát?
   - Kedves Der-LLL, hogyan adhatnék én önnek tanácsot? Meg vagyok gyõzõdve azonban arról, hogyha még egy keveset dolgozik a szövegén, sokat javíthat rajta.

   Néhány nap múlva az író átdolgozta a történetet, és az a kellõ idõben napvilágot is látott. A különös értelmes lényeknek, akiket a fantaszta embereknek nevezett, négy pár látószervük volt az új változatban (egy pár elöl, egy pár hátul, egy pár felül és egy alul); azonkívül három pár felsõ és két pár alsó végtaggal is rendelkeztek. Ezek az emberek telefonpatikus kapcsolat útján érintkeztek egymással, amely csak abban különbözött a természetes telepatikustól, hogy vezetékkel volt ellátva. A fanti irodalom kedvelõi pedig elragadtatva ismerkedtek meg az új szöveggel, és miután végigálmodták, gondolatban lelkesedve közölték egymással:
   - Az ördögbe is, hogyan sikerül ennek a Der-LLL-nek, hogy ilyen hitelesek a hõsei? Becsületemre, néha úgy rémlik nekem, mintha Der-LLL maga is ott járt volna azon a bolygón, ahol ezek a... hogy is hívják õket?... emberek élnek.

   Karig Sára fordítása

(sz)2000, Jalso homepage