Vissza a fõoldalra Vissza a novellákhoz

NEIL GAIMAN  BABAHÚS

  Pár évvel ezelõtt az összes állat eltûnt.
  Egyik reggel fölkeltünk és már nem voltak sehol. Még üzenetet sem hagytak hátra, sem búcsúlevelet.
  Sosem jöttünk rá, hova mentek.
  Hiányoztak.
  Néhányan azt gondolták, hogy vége a világnak, de nem így történt. Egyszerûen csak állatok nem voltak többé. Se macska, se nyúl, se kutya, vagy bálna, sem hal a tengerben, vagy madár az égen.
  Egyedül maradtunk.
  Nem tudtuk, mit csináljunk.
  Egy darabig csak céltalanul kóvályogtunk, aztán valaki rájött, hogy csak azért, mert nincs több állat, még nem kell megváltoztatni az életünket, nem kell lemondanunk a megszokott étrendünkrõl, sem a biológiai és kémiai kísérletekrõl.
  Végtére is, babák még voltak.
  A csecsemõk nem tudnak beszélni, szinte mozgásképtelenek. Nem racionális, gondolkodó lények.
  Babákat gyártottunk és fölhasználtuk õket.
  Puha, tápláló húsukat ettük, lenyúztuk a bõrüket, és abba öltöztünk. A baba bõre lágy és kényelmes.
  Kísérleteztünk velük.
  Kipeckeltük a szemüket, olajokat, sampont csöpögtettünk bele.
  Fölvágtuk, fölboncoltuk, megégettük, földaraboltuk õket, elektródákat ültettünk az agyukba. Permeteztünk rájuk, lefagyasztottuk és besugároztuk a csecsemõket.
  Belélegezték a füstöt, ereikben kísérleti gyógyszereink csordogáltak, amíg meg nem állt a szívük, vagy a tüdejük felmondta a szolgálatot.
  Nehéz dolog volt, persze, de szükség volt rá.
  Ezt senki sem tagadhatta.
  Most, hogy az állatok elmentek, mi mást tehettünk volna?
  Voltak, akik tiltakoztak, persze, de hát ilyenek mindig akadnak.
  Minden visszatért a régi kerékvágásba.
  Amíg...
  Tegnap az összes baba eltûnt.
  Nem tudjuk, hova lettek, még csak nem is láttuk távozni õket.
  Nem tudom, mihez kezdünk nélkülük.
  De találunk megoldást. Az emberek okosak. Ebben különbözünk az állatoktól és a csecsemõktõl.
  Valamit majdcsak kitalálunk.