A tenger

  Nem kaptak el. Miután a rendôrök nem találták a gyilkost, felhagytak a kereséssel. A sikerre éhes újságírók is más szenzáció felé fordították a fejüket. Tehát nyugodt lélekkel elutazhattam Corfura a családommal. Ez volt az elsô alkalom, hogy repülhettem. Nagyon tetszett ahogy lebegtünk a Föld felett. Amint a falvak, városok zsugorodtak össze egyre kisebbé. Szintén elsô alkalommal láthattam a tengert, azt a tiszta, türkisz varázslatot... Azt az erôsen sós vizet ízlelhtettem, mely lehetetlenné tette számomra, hogy felhôtlenül élvezhessem a tenger adta örömöket.
  Elsô napon csak körülnéztem Kassiopiban, a Corfu észak-keleti részén elterülô kis városkában. De a többi éjszaka nagy meglepetéseket tartogatott számomra.
  Mikor odaérkeztünk, még sütött a nap. Lementem hát úszni egyet. Úszószemüveggel mentem be a vízbe, de hamar rádöbbentem, hogy félek. A mélység, mely pár méterrel odébb várt, teljesen elborzasztott. Azt vártam minden pillanatban, hogy valami megmarkolja a lábam és lehúz a mélybe.
  Ilyesmi mégsem történt. Napról-napra egyre beljebb és beljebb merészkedtem, a végén már meg is szoktam a nyomást, mely eleinte szétfeszítette a fejem. Kint a parton nagy, fehér kavicsok hevertek nyugodtan. Lehevertem a törölközômre, s átadtam magam a forró sugarak érintésének.
  Mikor felébredtem, valami nyugtalan erô kerített hatalmába. Nem tudtam, mi lehetett, ami annyira nyomaszt. Kavicsokat kezdtem gyüjtögetni. Csíkosakat, feketéket, vöröseket, csillogókat, és simákat. Egyszercsak egy gyönyörü smaragdgyürü került elô a kavics rengetegbôl, melyhez egy kéz is tartozott. Késôbb a test is elôkerült, mely már bomladozô állapotban, s büdösen feküdt a kavicsok alatt.
  Felébredtem álmomból. Megnyaltam a szám szélét és felültem. Vakaródznom kellet, mert míg aludtam, leégtem. Felkaptam a szemüveget és újra búvárkodni indultam. A tengerfeneket hatalmas sziklák övezték, melyeket fekete növényzet váltott fel. Itt visszafordultam. Észrevettem valamit a növényzet között. Próbáltam lejjebb úszni, de ekkor még fájt a fejem a mélységtôl. Képtelenség volt kivenni, mit is rejt magában ez a sûrû massza. Végül kirajzolódott az alak.
  Egy ember. Egy nô. Egy meztelen nô. Felém nézett élettelen, szürke szemeivel.
  Hívott. Hívott le a mélységbe meztelen teste, nedves ajkai. Mégis halottnak éreztem, amint láttam kék testét, erôtlen mozgását. Megbénultam, és süllyedni kezdtem.
  Aztán ismét felébredtem. Most már igazán éber voltam. Megcsíptem egy nô fenekét, az pedig pofon vágott. Nem álom hát, visszatértem a valóságba.
 

Teresa

  Egy diszkó adott lehetôséget arra, hogy kiszórakozhassam magam, és ismerkedhessek. A Satyros nevezetü szórakozóhelyen találkoztam össze Teresával, az ízig-vérig görög lánnyal. Akivel nem volt nehéz szóba elegyedni, hiszen a görögök nagyon híresek vendégszeretetükrôl és egyáltalán a szeretetükrôl.
  Már az ókori görögök nagy jelentôséget tulajdonítottak a fallosznak, s azt tekintették az erô jelképének. Ezáltal nagy szobrokat emeltek nekik. Mivel a nôknek nem lehetett ilyen emlékmüvet állítani, ezért nagyon elszomorodtak, mégis tisztelték a férfiakat. Kevés helyen maradtak épek ezek a fallosz-szobrok, de a görögök tudatában ez továbbra is az erô szimbólumaként él.
  Nos, Teresa igazán forró vérü leányka volt. Sûrû, sötét haja, szemöldöke, barna bôre, vékony teste meghaladta még az ember fantáziáját is. S mellette könnyen lehetett bûnbe esni. Már az elsô napon egymáséi lettünk a tengerparton. Nagyon könnyen felhevült és vadul kényszerített hosszú, kimerítô szeretkezésekre. Természetesen ezt én nem bántam. Könnyedén szót értettünk egymással, habár a szavaknak kevés helyet adtunk kapcsolatunkban. Inkább a testi érintkezések és a meleg pillantások alkották szerelmünk fogalmát.
 

Maria és Spiros

  Teresa édesanyja, Maria, Teresa tíz évvel idôsebb mása volt. Nem volt egy fiatal nô, de öreg sem, inkább azt lehett volna mondani rá, hogy a szexuális érettség legmagasabb fokán állt. Apja, amolyan vaskos kezû, nyugodt, erôs fickó volt, alacsony szintû intelligenciával, amit szerencsére a lánya nem örökölt tôle. Nagyon jól megértettük egymást, és már a harmadik napon úgy éreztem magam a körükben, mint aki régóta ismerné, és maga is tagja lenne ennek a családnak.
  Maria szemet vetett rám, s olyannyira tetszettem neki, hogy egyszer elkapott, és egyszerûen lesmárolt. Szóval, ennyit a görögök vendégszeretérôl. Teresa vagy nem akarta észrevenni ezt, vagy tényleg nem vette észre. De az, hogy nem vette észre, vajon annak volt-e köszönhetô, hogy nem is érdekelte?
  Egy nap sétálgattunk a tengerparton, és Teresának megeredt a nyelve. Egy-egy szót kiragadva értettem csak meg, mit mondott. De a kép összállt, ugyanis édesanyja biszexuális hajlamokkal volt megáldva, vagyis egyaránt szerette a fiúkat és a lányokat is. Egyszer még Teresát is rávette, hogy szeretkezzenek. Azóta elnézi anyjának, hogy az ô fiújait nyúlja le néha.
  Spiros, a tipikus munkás ember, egyszerû életet élt. Hajnalban ment dolgozni, és csak késô este jött haza, hulla részegen. Minden nap! Tiszteltem is ezért ezt az embert. A legkiszámíthatóbb, legpontosabb gépezet volt. Hétfôtôl-szombatig munka, vasárnap templom, este szex az asszonnyal, egy kis munka a kertben, ha valami elromlott, azt pedig megszerelte. Elég unalmas lett hát így Mariának Spirosszal való élete, éppen ezért szemelte ki Teresa barátait magának. Sajnáltam Teresát ezért. Meg is mondtam neki, de ô nem akart hallani a szüleirôl, inkább kielégít annyiszor, amennyiszer akarom, csak ne beszéljek neki róluk. Nem bántam, befogtam a számat, aztán pár nap után lila volt már a micsodám a sok szeretkezéstôl.
 

Utolsó nap

  Már csak két nap volt hátra a hazautazásig, ezért Teresa minden idôt ki szeretett volna használni. Nimfomániája egyszerûen megörjített. Minden egyes további szex fájt nekem, így eltelt egy nap, hogy nem történt semmi. Nem is találkoztam vele, csak feküdtem a hûvös szobában, és a zöld szemekre gondoltam.
  A legutolsó napon elmentem hozzájuk elköszönni. Maria nyitott ajtót. Teresa nem tartózkodott otthon, de azért behívott. Láttam a szemén, hogy éhezik a friss húsra. Leültetett, és egybôl az ölembe ült. Próbáltam eltolni magamtól, mind hiába. Rámtapadt, mint egy pióca. Mohón kalimpált érdes nyelvével a számban, miközben gombolta ki nadrágomat. Még jó, hogy egy szabad napom volt. A lila szín eltünt, és ismét készen álltam egy újabb kalandra.
  Éppen lábam között térdepelt, és péniszemmel játszadozott, amikor Spiros lépett be a szobába. Vörös fejjel, görög nyelven okádta a szitkokat. Megragadta Mariát a hajánál, és hátrarántotta. A nô beverte a fejét a szekrénybe. Åjultan esett össze a márványkövön. Spiros aztán engem vett célba. Hatalmas kezével felém kapott, de sikerült kibújnom szorítása elôl. Miközben álló nemiszervem próbáltam nadrágomba erôltetni, a cippzár becsípte az egyik eret, és vérezni kezdett. Megôrültem
a fájdalomtól. Spiros, látván bénaságomat, csak röhögött, de azért továbbra is a fejemet követelte. Tökön rúgtam, had érezze azt, amit én. Görcsösen borúlt elôre a fájdalomtól, majd kihasználva az alkalmat egy jókorát húztam a fejére egy hamutartóval. Pont a halántékán találtam el.
  Ott feküdt a két test a hideg kövön. A nô még élt, a férfi nem. A majdnem százhúsz kilós Spirost meg-megállva, verejtékben úszva cipeltem át a másik szoba szekrényébe. A nôt felélesztettem, de elôtte levetkôztettem, és megkötöztem. Amikor felébredt, nem emlékezett rá, hogy mi történt. Egy kicsit engedtem a kötél szorításán, ugyanis nagyon megszorítottam.
  Leültem mellé, és néztem könnyes szemeit. Ahogy a nedvesség a világosbarna szemekbôl a mellére hullott, nagyon érdekesnek találtam. A könnyek utat vágtak maguknak, de megálltak a köteleknél, hogy azok magukba szívják ezt a szomorú, sós lét. Megtöröltem a vörös szemeket.
  Ugye még nem említettem, mennyire szeretem, ha egy nô tehetetlen? Például, ha meg van kötözve, vagy, ha el van ájulva, az mindig különös vágyakat ébreszt bennem, mert tudom, hogy bármit megtehetek velük. Talán ez már a nekrofília felé hajlik, de azért hullákkal mégsem hálnék. A hullák túl hidegek nekem. A melegség hiányzik belôlük, ami felforralja a vért.
 - Ne sírj!- mondtam Mariának, és megcsókoltam az arcát. Õ próbált elhúzódni, de a kötelek szorosan fonódtak köré.
 - Spiros meghalt!- jelentettem ki gyôztesen.- Én nyírtam ki, én egyedül! Miattad kellett meghalnia. Ha neked nem bizsergett volna annyira, akkor most élne, és neked sem kellene meghalnod!
  A ,,halál'' szóra Maria összerezzent, és újabb sírógörcs tört ki belôle.
 - Ugye tudod, hogy meg fogsz halni?- Maria kiabálni próbált, de mivel bekötöztem a száját, képtelen volt.- Sajna, picinyem, ez az élet rendje. Születünk, majd meghalunk. Az élet csak egy kis szórakozás. Nyaralás a Föld nevü sárgolyón.
  Egy dolgot azért soha nem értettem. Kár, hogy te nem tudod megmondani, miért van ez, de engem nyugtalanít, hogy miért beszélgetnek a gyilkosok az áldozatukkal, mielôtt megölnék?! Habár kezd birizgálni a gondolat. Talán, ha leveszem a szádról a kötést... De nem jó, mert akkor kiabálnál! Sehogy sem jó! Most lenne alkalmam, hogy megerôszakoljalak, vagy egyéb izgató dolgot mûveljek veled, de nem fogom, mert te mindig jó voltál hozzám. Ha jobban belegondolok, mikor gyorsan végzek egy emberrel, abban nincsen semmi pláne, de így, hogy érzem a feszültséget, a félelmet a levegôben, igy kezdek feltöltôdni, energiát ad nekem az izadtság szaga, a sós könny íze, a vér látványa, és ez mind-mind áthatja bôröm pórusait, felgyorsítja érverésem.
 - Ezek ki vannak tömve?- kérdeztem a két kötél közé beszorult hatalmas mellekre mutatva. Mivel Maria nem válaszolt, mégegyszer megkérdeztem.
 - Szilikonosak a csöcseid, drágám?- a nô bólintott.- Szép nagy darabok. Azt hittem, hogy csak a hollywood-i csodapipiknek van ilyen. Végülis egy görög asszonynak is szüksége lehet rá, elcsavarni a fiúkák fejét. Nemde?Kedvem lenne beléjük harapni, mint egy zamatos almába... Nem is, mint egy
jól megtermett dinnyébe! Csak elôbb fel kellene vágni, hogy a piros belsejét láthassam!- már ugrottam is a késért.
  Maria rám meredt rémült szemeivel, amikor éppen a késsel hadonásztam a combja fölött. Egy csuklómozdulattal alulról felvágtam a jobb mellét, mire ô rángatózni, ordítani kezdett. Benyúltam, és kihúztam a szilikonbetétet, amiben víztiszta, átlátszó folyadék úszkált, a szilikon.
 - Most mintha egy kicsit leeresztettél volna, babám! Egyébként is, ez most már nem szimmetrikus!- felvágtam hát a bal mellét is, amiben egy ugyanakkora szilikon volt található. A nô sikoltot, üvöltött, ahogy a torkán kifért. Csurgott róla az izzadság, szemei vérben úsztak.
 - Bocs, picim, hogy fájdalmat okoztam neked, de tudod, hogy mennyire hajt a kíváncsiság!- ezzel elvágtam a torkát, majd a kiömlô vért egy pohárba fogtam fel.
  Maria Spiros mellé került a szekrénybe. Én pedig a nappaliban dôltem le a diványra, kezemben a pohár vérrel. Szép lassan kortyolgattam az élet nedüjét, mikor a bejárati ajtó nyílt.
 

Végsô búcsú

  Teresa állt ott elôttem, teljes életnagyságban. Törülközô a kezében, vizes, hátrafogott hajjal.
 - Hát te?- kérdezte az amúgy sem bôbeszédü lány.
 - Csak jöttem elköszönni. Ma este indulok vissza.- válaszoltam, kezemben
a poharat forgatva.
 - És anya hol van?- Majdnem azt válaszoltam, hogy a föld alatt hat láb mélyen, ehelyett azt mondtam:
 - Elment valahova, mert jobbnak gondolta, ha egyedül hagy minket. Ha már úgyis el kell mennem, akkor vigyek magammal valami szép emléket.
 - Azt hittem, hogy még maradsz. Olyan jó volt veled!
 - Köszönöm.- mondtam. Letettem a poharat, és közelebb léptem a lányhoz. Õ észrevette a vérfoltokat a nadrágomon, és megkérdezte:
 - Mi az ott?
 - Csak egy kis baleset történt a reggel, de már minden rendben van.
 - Fáj?- kérdezte kiváncsian.
  Imádtam azt, hogy Teresa mondatai legálább három szóból álltak. Talán mégis az apjára ütött. Csak egy kis alkohol kellett neki, aztán úgy fecsegett mindenfélét, hogy le sem lehetett lôni. Sajnos nem igazán volt oda a szeszes italokért, így nem is beszélt sokat.
 - Csak egy picit.- válaszoltam.
  Teresa ledobta magáról a ruháját, és ott állt anyaszült meztelenül.
 - Majd gyengéd leszek.- mondta, és magához húzott. Éreztem a tenger szagát, ahogy feléje hajoltam, majd a só ízét ajkain. Annyira finoman és gyengéden ért hozzám, hogy szó szerint elolvadtam.
  Átmentünk abba a szobába, ahol a két szülô már nyugodtan aludta örök álmát. Én az ágyra hevertem, Teresa pedig a konyhába ment, mert valami különlegességet tartogatott számomra. Mikor belépett, kérte, hogy vetkôzzek le teljesen. Egy joghurtos dobozt, és egy tál gyümölcsöt tartott a kezében. Miután leült az ágy szélére, végégcsurgatta a joghurtot a mellkasomon, és a hasamon, amit aztán le is nyalt. Meg kell, hogy mondjam, kezdtem megszeretni a lányt, és a kis játékait. A gyümölcsökre nem is vesztegette már az idôt, átlépett rajtam az egyik lábával, és lassan egyesültünk.
  Alig kezdtük élvezni a dolgot, amikor kirobbant a szekrény ajtaja, és Spiros lépett ki rajta üvöltve. Ijedtemben nem tudtam, mihez kezdjek. Lelöktem magamról a rémült lányt, majd az ágy mellett álló lámpát a férfi fejéhez vágtam. Kissé megtántorodott, aztön jött újra felém, mint a régi filmeken a Godzilla, kinek nem árthat senki, és semmi. Szóval ez a szörny egészen a könyvespolcokig kergetett, ahol sarokba szorított. Mint egy medve, úgy hadakozott nagy mancsaival.
  Lekaptam egy nehéz, keményfedelü könyvet, talán a Bibliát, és feléhajítottam. A könyv sarka beleállt a bal szemébe, mire velôtrázóan felüvöltött. Amint láthattam, kifolyott a szeme. Elég undorító látványban részesültem. Csak akkor vettem észre, hogy mi mindenre jó a könyv, és mennyire hasznos! Akár életeket menthet! Persze itt a csukott könyvre gondoltam.
  Kihasználva a pár másodpercet, mikor nem figyelt rám, kibújtam a csapdából, majd a háta mögül  támadva ledöftem a késsel, amivel Mariát ,,lékeltem'' meg. Meg se kottyant neki. Olyan erôvel  ragadta meg a nyakamat, hogy menten azt hittem, elroppantja a gerincemet. Egy reccsenést hallottam, amit nem követett semmiféle fájdalom.
  Nem éreztem, ahogy megroppanak a csigolyáim, hogy a szívem másképp ver, hogy eltávolodok
a testtôl, ahova évekig be voltam zárva. Semmit az ég világon. Csak bámultam Spiros dühödt, véreres szemeibe, melyek megváltoztak. A szorítás gyengült, és a férfi rámesett. A vállamat markolta egy ideig, majd szétterült a földön. Teresa állt mögötte meztelenül, kezében egy fehér Vénusz-szoborral. A szobor kettétört, a szerelem istennôjének fele hiányzott.
  Spiros feje az ütéstôl megrepedt, a sebbôl bíbor vér szivárgott. Teresa könnyes szemekkel nézett apjára, aztán rám. Nem értette, mi történt. A sokk teljesen letaglózta. Ahelyett, hogy a telefonhoz szaladt volna, hogy hívja a zsarukat, ott állt reszketve. Elindultam, hogy megnyugtassam, a magam módján.
  Feleszmélt, és a fejemhez vágta a Vénusz alsótestét. Elvágódtam, de egybôl fel is pattantam a földrôl. A konyhában értem utól a lányt, aki egy óriási kést szegezett rám. Nem volt nehéz kicsavarnom a kezébôl, és a földre tepernem, de aztán az ôrült sikoly, ami elhagyta a száját, majdnem megrepesztette a dobhártyámat. Beletömtem hát egy rongyot, hogy hallgasson, aztán megköszöntem neki a csodálatos búcsúajándékot...