Vissza a fõoldalra Vissza a novellákhoz

ROSS H.BERG  AZ UTOLSÓ MELÓ

   Henry óvatosan a zakója belsõ felébe varrt tokba csúsztatta a fénylõ pengéjû, borotvaéles tõrt. Testét kellemes bizsergés járta át, újra a régi volt. Nem volt ideges, errõl már rég leszokott. Az õ szakmáját csak kötélidegzettel lehetett ilyen sokáig folytatni.
   Henry profi bérgyilkos volt, már vagy öt éve. Tudta persze azt is, hogy elõbb-utóbb abba kellene hagynia. Eddig ugyan sikerült kicsúsznia a rendõrök kezébõl - mert még sohasem hibázott. Titokban azonban nyugodt, kockázat nélküli "nyugdijas életrõl" álmodozott. A visszavonuláshoz azonban pénz kell - méghozzá sok pénz. Henry pedig szeretett jól élni, igy aztán a pénz ahogy jött - úgy ment. Egy órája még egy üveg vodka társaságában a sors kegyetlen voltán meditált -egy fillérje sem volt már. A váratlan változást az életében az élesen felcsörrenõ telefon hozta.
 - Henry? Jacky vagyok. Az a hir járja, hogy nem a legjobban mennek a dolgaid...
 - Mi a fene! Mióta lettél a gyámom? Ami azt illeti, ment már jobban is.
 - Öreg cimbora, remélem jó formában vagy. Tudod, egy ilyen önzetlen haverra, mint én, mindig számithatsz. van számodra egy nem akármilyen munka. Ha ezt megcsinálod - biztos lehetsz, hogy ez lesz az utolsó melód.
 - Jacky, hagyjuk a köritést, bökd már ki a lényeget!
 - Tudtam, hogy érdekelni fog. Na figyelj! Felkeresett egy régi, visszatérõ üzletfelem. nekem elhiheted, nem akárki. Egy kényes melóhoz keres egy megbizható szakembert. Most kapaszkodj meg - hetven lepedõt fizet. Na, mit szólsz? Milyen fiú a jó öreg Jacky? Ezt a melót neked szántam.
 - Még sose mondtam, de tényleg állati rendes vagy. Ha nem a királynõ a cél, akkor a meló elvállalva. Részletek?
 - Holnap délelõtt találkozom az ügyfelemmel. Most csak annyit tudok, hogy valami nagyon sürgõs melóról van szó, úgyhogy legyél állandó készenlétben. Na és persze tartsd kéznél a "Fekete Villámot". Találkozzunk háromkor az "Öreg Willy kocsmájában."
  Henry pontosan tudta, hogy Jacky ebbõl a buliból önzetlenül leszakit magának egy csomó dohányt. De hát a fene bánja, hisz mindenkinek meg kell élni valamibõl, s Jacky a nagy koordinátor.
  Begombolta a zakóját, a tükörben ellenõrizte, hogy az elrejtett tõrt egy avatatlan szem sem fedezheti-e fel. Mikor gondosan bezárta lakása ajtaját, fogai között önkéntelenül is, eleresztett egy apró káromkodást. Ezt a mai kirándulást megspórolhatta volna magának, ha két napja nem megy ki a lóversenyre. A kapott füles azonban roppant csábitó volt. A dolgok sokáig jól is álltak, ki a fene gondolta volna, hogy az "Aranymadár" néhány méterrel a cél elõtt felbukik. Ilyen száz évben egyszer ha elõfordul... pedig egy a hüszonötöt fizetett volna. Kétszáz fontja bánta, méghozzá az a kétszáz font úszott el, amit a vén Gábrieltõl, ettõl a minden hájjal megkent uzsorástól kapott kölcsön - a "Fekete Villám" fejében.
  Henry számára a "Fekete Villám" volt egyszemélyben az apa, anya, gyermek, barát. Féltõ gonddal ápolta, gondozta, dédelgette. Magányos óráiban még beszélgetett is vele, szinte összenõttek egymással. Ez a távcsöves, mesterlövészek számára gyártott Mauser puska megbizható munkatársa volt, még sohasem hagyta cserben. Addig-addig alakitgatta, finomitgatta, mig tökéletessé nem vált. Egyszer kipróbálta, mit tudnak együtt: szinte hihetetlen, de 500 méterrõl "halál pontosan" tud szétlõni egy almát. Egy alma pedig jóval kisebb, mint egy emberi fej.
  Pénzt kell sürgõsen szereznie, hogy még ma kibérelhesse a vén gazembertõl a "Fekete Villámot".
Biztosra akart menni. Csak húsz percig kellett a "London Bank"-ban a prospektusokat lapozgatnia - s gyakorlott szemmel máris kiszúrta magának az emberét. Alacsony, vézna kis pofa volt, a pénztárnál pedig elegendõ bankjegyet dugott a pénztárcájába ahhoz, hogy Henry a nyomába eredjen. Tudta, hogy a "Fekete Villámot" este már a kezei között simogathatja.
  Másnap kiadósan megebédelt a patinás Palace étteremben. Rég engedhette meg magának, hogy egy ilyen elegáns helyen úgy rendeljen az étlapból, hogy közben nem kell az árakat összeadogatnia. Mert Henry kimondottan utált számolni, különösen akkor, ha fizetni kellett. Akkor érezte jól magát, ha tudta: a pénz nem számit. Finoman végigsimitotta a mellette levõ széken heverõ matt fekete, acélzáras diplomatatáskát, melyben a gondosan leolajozott, szétcsavart fegyver lapult. Délelõtt alapos edzést végzett, s megnyugodva tapasztalta: alig kell 15 másodperc a szétszedéshez, összerakáshoz. Az "ügy" után úgy fel fog szivódni... "Hetvenezer angol font, igazán kijárt már nekem ez a meló" - gondolta, és rendelt még egy valódi Havanna szivart. Elégedetten eregette a füstkarikákat a mennyezet felé. Nem volt rossz fogás ez a tegnapi. A pasasnál majdnem ezer font volt, igaz, meglepõen szivós volt a kisöreg. Henry mûfaja a preciz, mûvészi lövés, lehetõleg a két szem közé..., dehát néha a szükség törvényt bont.
  Új, elegáns ezüstcsattos órájára nézett, a pincérnek friss, ropogós bankjegyekkel fizetett. Busás borravalót adott, legyen másnak is jó napja...