Midõn még beszélni sem tudó
kicsinyke gyermek voltam,
atyám királyi házában,
szülõimnek gazdagságában,
boldog nyugalomban éltem.

Akkor Keletrõl, hazánkból,
szüleim messzire küldtek,
de elõbb az útra fölszereltek,
kincstáruk nagy gazdagságából
poggyászt raktak össze;
nagy volt ugyan, de mégis könnyû,
hogy egymagam is cipelhessem.

Odaföntiek (= Beth Elajjé) terhe, az arany,
a nagy kincsesházakból való ezüst,
India népének kalcedonkövei,
Kusan vidékének igazgyöngyei;
vasat átmetszõ gyémánttal
tetézték meg málhámat;

de levették rólam pompás öltözékem,
mit féltõ szeretetben készítettek nekem,
arannyal áttört volt, drágakõtõl ékes;
a stólámat éppenúgy, az aranyszínû sárgát,
melyet egészében alakomra szabtak.
Elmémbe bevésték, hogy el ne feledjem,
mit akkor meghagytak: – Lemégy Egyiptomba,
ha onnét elhozod azt a drágagyöngyöt,
mit egy vészthordó sárkány ölel körül,
felöltheted újra ékköves ruhádat,
és azt a stóládat, mely nagy boldogságod;
így leszel örökös a mi országunkban,
emlékében kedves testvéreddel együtt,

Veszélyekkel teli, fáradságos úton,
két kalauzolómmal hagytam el Keletet.
Egyedül erõtelen voltam én ahhoz még,
hogy ezt a nagy utat nélkülük megtegyem.

Maisan határvidékén áthaladtam
ahol Kelet kereskedõinek állomáshelye van,
azután elértem Babilon tájait,
és betértem Labirintus (= Sarbug) falai közé.
Így jutottam le akkor Egyiptomba,
ahol már társaim, utam vezetõi,
elhagytak engemet;
Én pedig szaporán, legrövidebb úton,
a sárkányhoz siettem.

Barlangjához közel, kerestem szállásom,
vártam az éjszakát, sárkány elalvását,
hogy a drágagyöngyöm, titkon elragadjam.

Egymagamban voltam, vándor öltözékében,
enyéim szemében idegennek tûntem,
megpillantottam ott egyik rokonomat.
Keletrõl származott, szabadnak született,
megnyerõ külsejû szépséges ifjút,
elõkelõségek (= felkenteknek) fiát.
Odajött énhozzám, ottmaradt mellettem,
benne segítõtársamra leltem.
Barátommá tettem, titkomba avattam;
óva intett engem az egyiptomiaktól,
tisztátalanságaik közösségétõl.
Magamra öltöttem azok viseletét,
nehogy szemük elõtt idegennek tûnjek,
olyan valakinek aki máshonnan jött;
ezáltal a gyöngyöt valahogy elvegyem,
és azt a nagy sárkányt, jajj nehogy felkeltsék
az egyiptomiak ellenem.

Nem tudom miképpen, mely áruló jelbõl,
mégiscsak megtudták, nem földjükrõl vagyok,
ármánykodásokkal kelepcébe csaltak,
mígnem megízleltem azoknak ételét.
Nem tudtam én többé: király fia vagyok,
görnyedõ szolgája lettem királyuknak,
megfeledkeztem még arról a gyöngyrõl is,
amiért szüleim engem elküldtek.
Azok ételétõl elnehezültem,
mélységes álomba, tompán elmerültem.

Ezekben gyötrõdtem,
szüleim érezték, szenvedtek miattam.
Híradást hirdettek széjjel országukban,
hogy mindenki gyûljön oda kapuikhoz.
Párthia királyi és fõemberei,
Kelet méltósági miattam aggódva
tanácsot tartottak, nehogy odavesszek
Egyiptomban.
Egy levelet írtak, – a méltóságok is
kézjegyüket adták, – amelyben ez állott:
(Atyádtól, a királyoknak királyától,
és édesanyádtól, kelet úrnõjétõl,
meg a testvéreidtõl a másodikunktól,
Egyiptomban levõ fiunknak békesség.
Keljél fel, ébredj fel mélységes álmodból,
levélben rögzített szavunkat halljad meg!
Emlékezzél arra: Királyok fia vagy,
ki most szolga-igát vettél fel magadra;
Idézd fel elmédben öltözékedet,
az aranyszállal áttört, ragyogó kelméket;
emlékezzél vissza ama drágagyöngyre,
miért Egyiptomba leküldtelek tégedet!
(= emlékezzél vissza, ékes palástodra,
mit magadra ölthetsz, benne tündökölhetsz!)
Az élet (= hõsök) könyvében ott van már a neved,
mint a testvéredé,
kivel országunkat együtt uraljátok!(
A királyok közül, rangban a legelsõ,
a Labirintusnak zsarnok démonjai,
és Babilon gonosz gyermekei miatt
pecsétjét adta rá.

A levél elrepült sasmadár módjára,
– merész szárnyaival madarak királya –
elrepült, hozzám ért,
és élõ beszéddé változott egészen.
Én pedig hangjára, érthetõ szavára,
álmomból felkeltem;
felvettem, csókoltam, olvastam,
benne azt írták meg,
mit az én szívembe egykoron felírtak.
Visszaemlékeztem azon bélyegemre,
királyok fiának születtem egykoron,
hogy szabad mivoltom nemességemre vágy;
visszaemlékeztem ama drágagyöngyre,
amiért leküldtek engem Egyiptomba.
Bûbájos szavakkal kezdtem el igézni
azt a félelmetes rettenetes sárkányt,
Legyûrtem õt azzal,
mikoron ráolvastam atyámnak a nevét,
(és a testvéremét, a másodszülöttét,
meg édesanyámét, Kelet úrnõjéét).

Így a drágagyöngyöt végre elraboltam,
hátat fordítottam, vittem szüleimnek,
ledobtam magamról a mocskos gúnyákat,
otthagytam azokat azok országában,
Utamon egyenest haladtam elõre,
a fényesség felé, Keletre, hazámba,
Útban hazafelé találtam én meg azt,
ami az álomból felkeltett engemet,
várva várt hangjával álomból felrázó
drága levelemet;
most ragyogó fényben vezetett az úton,
Olyan volt e levél a szemeim elõtt
mint a selymekbõl szõtt királyi öltözék.
Vezetett engemet, szeretettel vonzott,
így jutottam át a Labirintuson (= Sarbugon).
Balra magam mellett hagytam el Babilont,
aztán eljutottam Maisan vidékére,
a tengerparti révbe (= a kereskedõk kikötõjébe).
(Szüleim elküldték ékes öltözékem,
amit levetettem;
éppúgy a palástom, mely vállamra borult,
Ramtából (= égbolt), Rekenbõl (=magasság)
udvari embereiktõl,
Kiknek hûségében egészen megbíztak.)

Nem emlékeztem én annak fenségére;
gyermek voltam akkor,
fiatal, aki még támaszra rászorul,
mikoron atyámnak királyi házában,
tõle ott megváltam.
Ahogy megláttam én az öltözékemet,
olyan volt mintha csak tükörképem lenne;
magamat egészében benne szemlélhettem.
Általa láttam meg, ismertem magamra,
hogy egy létezõbõl mi két részre váltunk,
most újra egy lettünk, egy alakzat által.
Az öltözékemet hozó intézõket
hozzá hasonlóan, kettõnek láttam én,
de a kettõnek is csak egy alakja van,
mivel ez a kettõ egyazon királyi
pecsétet viselte.
Ott volt a kezükben a kincs és gazdagság.
Visszaadták nékem újra méltóságom,
páratlan szépségû örök köntösömet.
Ragyogó színekben pompázott elõttem,
aranytól tarkállott és drágakövektõl,
felsõbb részeiben
finom színezésû fényûzõ gyöngyöktõl;
közte foglalatban
királyok királya képmása középen,
minden részletében ragyogó pompában;
felül zafirkövek villantak meg rajta
(= színeiben tarkált mint a zafirkövek)
mesteri rend szerint;
(gyémánt fogta össze annak varratait).
Ezek után láttam rajta egészében
a tudás mozgása suhant végig ottan,
értelmes igéket hallatni készen volt
(azokhoz kik hozták);
magarázó szavát magam is hallottam:
(Azé vagyok én, aki minden ember
között a legnagyobb hõs.
Érte jegyeztek be engem az Atyánál,
termetem növését általa éreztem,
ösztönzésének megfelelõképpen.(
Királyi mozdulat mind rajtam nyugodott;
azoknak kezébõl sietett kijutni
hozzám igyekezett akinek magára
kellett õt fogadni;
engemet éppenúgy elragadott a vágy,
elibe siettem, hogy azt felölthessem.
Nyúltam már utána, benne ékeskedtem;
királyi stólámat felvettem alája.
Minden ékeimbe ezzel beöltöztem.

A béke és méltóság örök tájaira
felemelkedtem.
Atyám fénylõ lángja elõtt a fejemet
mélyen meghajtottam,
ezzel bevégeztem rendelkezéseit;
õ is hasonlóképp megtette mit ígért.
A magas királyi csarnok kapujában
hatalmasságai között elvegyültem.
Magasztalt engemet,
királyi házában jobbjára ültetett;
alattvalója mind himnuszt énekelt.
Meghagyta énnekem, hogy õvele együtt
királyok királya kapuiba menjek;
ajándékaimmal és a drágagyönggyel
a király színe elõtt ottan megjelenjek.