Ray Bradbury
Arany Sárkány, Ezüst Szél
Disznó alakúra? - kiáltott fel meglepetten a mandarin…
- Disznó alakúra - válaszolta a hírnök, és távozott.
- Ó, mily gonosz nap a mai - sóhajtozott a mandarin. - Gyermekkoromban mily kicsi volt még Kvan-szi városa a hegyeken túl. Mostanra viszont már annyira nagy lett, hogy lakói falat akarnak építeni köré.
- De miért teszi egy fal két mérföldnyire innét ennyire szomorúvá és haragossá az én jó apámat? - kérdezte csendesen a lánya.
- A falat - felelte a mandarin - disznó alakban építik fel!
Érted már? A mi városunk fala narancs alakban épült: Az a disznó felfal majd bennünket!
- Ó!
Mindketten gondterhelten ültek.
Az
élet tele volt jelképekkel és előjelekkel, démonok leselkedtek mindenütt, a Halál úszott a vizenyős szemekben, a sirály szárnycsapása esőt jelentett, a legyezőt csak meghatározott módon lehetett kézben tartani, és bizony nagy jelentősége volt a városfalaknak is. Utazók, kalandorok, zenészek, mutatványosok járták ezeket a városokat, és rögtön levonták a következtetést: "Narancs alakú város? Nem! Inkább a disznó alakú városba megyek, ott telepszem le, élem a világomat, és a bőségben jó kövérre hízok!" A mandarin hangosan zokogott.- Minden elveszett! Ezek a jelképék tönkretesznek bennünket! Városunkra gonosz idők várnak.
- Akkor - javasolta a lánya - hívd a kőfaragókat és a várépítőket! Én majd a selyemfüggöny mögül suttogom neked, hogy mit mondj.
Az öregember elszántan összeverte a tenyerét…
- Hé kőfaragók! Hé, építőmesterek!
Minden ember odasietett, aki értett a márványhoz, gránithoz, kvarchoz. A mandarin nyugtalanul ült velük szemben, és várta a súgást a selyemfüggöny mögül. Szerencsére nem kellett soká várnia.
- Azért hívtalak össze benneteket… - súgta a lány a trón mögül.
- Azért hívtalak össze benneteket - mondta a mandarin fennhangon -, mert városunk narancs alakban épült; és most Kvan-szi hitvány lakói falánk disznó formájú falat kívánnak városuk köré építeni.
A kőfaragók felhördültek. Úgy érezték, hogy a Halál suhintotta meg pálcáját fölöttük.
- Így tehát - folytatta lánya sugallatára a mandarin - ti mesterek nekiálltok, és megváltoztatjátok városunk formáját.
A kőfaragóknak, építészeknek elállt a lélegzetük. Még a mandarin is meglepődött azon, amit mondott. Végül így folytatta:
Városunk új falát bunkósbot alakúra építitek, mely képes megverni a disznót.
A mesterek zúgolódva felálltak: A mandarin, felvillanyozódott a szavaitól, felkelt a trónjáról, és tapsolni kezdett.
- Gyorsan! - kiáltotta. - Munkára!
Amint az emberek elmentek, a mandarin elmosolyodott, és szeretettel fordult a selyemfüggönyhöz.
- Lányom - suttogta -, hadd öleljelek meg!
Nem jött válasz. A mandarin hiába állt a selyemfüggöny előtt, a lá
ny már elment.- Milyen szerény, gondolta a mandarin. Észrevétlenül eltűnt, és magamra hagyott a dicsőséggel, mintha az enyém volna.
A hír gyorsan elterjedt a városban, s mindenki egyöntetűen helyeselte a mandarin döntését. Az emberek önként hordtak köveket az épülő falhoz. Tűzijátékokat rendeztek, hogy elűzzék a rontás démonait. A hónap végére a fal formája teljesen megváltozott. Hatalmas furkósbotra hasonlított, mellyel el lehet terelni a disznókat, a vadkanokat, de még az oroszlánokat is. A mandarin est
énként boldogan feküdt le aludni.- Szeretném látni Kvan-szi mandarinjának az arcát, amikor a hírt megtudja.
A városában kitör a pánik, de még az is lehetséges, hogy a mandarin leveti magát egy szikláról. Tölts még egy kis bort, te leány, aki férfiként gondolkodsz!
Ám örömük olyan volt, mint a hóvirág: hamar elhervadt.
Egy kora délután a hírnök rohant be a trónterembe.
- Ó, mandarin, dögvész, özönvíz, sáskajárás, pusztulás!
A mandarin összerezzent.
- Kvan-szi városa - lihegte a hírnök -, melynek támad
ását a te bölcsességed oly eszesen kivédte, ismét szörnyű dolgot művelt. Átépítették a városfalakat máglya alakúra, hogy elégesse a mi furkósbotunkat!A mandarin úgy érezte, hogy szíve elfonnyad, mint ősszel a gyümölcs.
- Jaj nekünk! Az utasok el fognak ke
rülni bennünket. A kereskedők, olvasván a jelképeket, elfordulnak majd a furkósbottól, s a tüzet választják, mely mindent megsemmisít.- Nem! - suttogta egy hang a selyemfüggöny mögül.
- Nem! - szajkózta a rémült mandarin.
- Mondd meg az építőmestereimnek
- lehelte tovább a hang -, hogy építsék át a falat ragyogó tó formájúra!A mandarin megismételte hangosan, és szívét lassan elöntötte a melegség.
- A tó vizével - mondta a suttogás és az öregember - kioltjuk a tüzet!
Az egész város úszott a boldogságtól, h
ogy a fenséges uralkodó ismét megmenti őket nagyszerű ötletével. A lakosok mind a falakhoz siettek és átépítették azt az új terv szerint. Munka közben énekeltek, noha nem olyan hangosan, mint azelőtt, hiszen fáradtak voltak. Lelkesen dolgoztak; noha nem olyan gyorsan, mint azelőtt, hiszen az előző falat is egy hónapig építették, és ez alatt az idő alatt hanyagolták az üzletet és a földeket. Nem csoda hát, hogy némiképp szegényebbek és gyengébbek lettek.Amikor végre elkészültek, nem sokáig élvezhették a jó munka gyümölcsét, mert ismét csak rossz hírek érkeztek.
Az uralkodó - borult térdre a hírnök -, Kvan-szi újjáépíttette a falait: szájat formáznak, mely kiissza a mi tavunkat.
- Akkor - mondta a mandarin, aki éppen a selyemfüggöny mellett állt - építsük a f
alakat tű alakúra, mely összevarrja a szájat!- Uralkodó! - kiáltotta rémülten a hírnök. - Az ő falaik kardot formáznak, mely összetöri a tűt!
A mandarin reszketve a selyemfüggönyhöz sietett…
- Rakjátok át a köveket hüvely formájúra, hogy bevonja a kardot.
- Irgalom szegény fejünknek! - jött sírva másnap reggel a hírnök. - Kvan-szi népe egész éjszaka dolgozott, és a városfalat villám alakban építették fel, mely megsemmisíti a kardhűvelyt.
Járvány terjedt el a városban. A boltok bezártak. Az emberek, akik im
már hónapok óta dolgoztak szakadatlan a falakon, soványan, zörgő csonttal kóvályogták az utcákon, mint megannyi két lábon járó Halál. Egymást érték a temetések, noha nyár közepe volt, olyan időszak, amikor rendesen aratni szoktak. A mandarin olyan betegnek érezte magát, hogy ágyát a selyemfüggöny mellé húzatta. Ott feküdt egész nap, és lemondóan osztogatta parancsait a fal építésével kapcsolatban. A függöny mögötti hang is elbizonytalanodott, és halkan szólt, mint az ereszben fúvó szél.- Kvan-szi sast formáz. A mi falunk lesz a háló, mely bekeríti a sast. Napot terveznek, hogy a hálót elégessék. Mi holdat építünk, mely elhomályosítja a napot.
A munka már teljesen megfeneklett. Az emberek hullottak, mint a legyek.
Végül a lány ezt javasolta a függöny mögül:
- Hívjátok Kvan-szi város küldöttségét!
A nyár utolsó napján négy csont és bőr rabszolga szállította be a trónterembe Kvan-szi város beteg és törődött mandarinját. A két mandarin feltápászkodott hordszékén, és szótlanul nézte egymást. Mindketten remegve kapkodtak levegő után. Egy hang így szólt:
- Legyen ennek vége!
A két öregember szótlanul bólintott.
- Ez így nem mehet tovább! - folytatta a beszélő halkan.
- Embereink mást sem tesznek, csak újabb és újabb alakokra építik át a városfalakat. Nincs idejü
k vadászni, halászni, szeretni, jó szülőnek és gyermeknek lenni.- Elismerjük - mondták a Kalitka, a Hold a Lándzsa, a Tűz a Kard és még ki tudja, hányféle jelkép városának mandarinjai.
- Vigyetek ki bennünket a napfényre! - mondta a hang.
A két öreget kis
zállították a szabadba, fel egy közeli dombra. A késő nyári napsütésben néhány vékonyka gyermek repítette papírsárkányát a széllel. A sárkányok többféle színben tündököltek: volt köztük fűzöld, tengerkék és gabonasárga.Az első mandarin lánya ott állt apja
hordszéke mellett.- Nézzétek! - mondta
- Hiszen ezek csak papírsárkányok! - szólt a két öregember.
- De mit ér a papírsárkány a földön? - kérdezte a lány. - Semmit. Mire van szükség ahhoz, hogy szálljon és valóban szép legyen?
- Szélre, természetesen - hangzott a válasz.
- És mi az, ami megszépíti az éget és a szellőt?
- A papírsárkány… illetve nem egy, hanem sok, melyek megtörik az ég kékjének egyhangúságát. Színes, repülő papírsárkányok!
- Akkor szólt a mandarin lánya - te, Kvan-szi mandarinja még egyszer utoljára átépítteted a városodat, s alakja nem más lesz, mint maga a szél. Mi pedig úgy építjük a falainkat, hogy egy aranysárkányt formázzanak. A szél adja a papírsárkány szépségét, amikor csodás magasságokba viszi fel. A sárkány viszont megtöri a szél
egyhangúságát, mert célt és értelmet ad neki. Az egyik a másik nélkül nem ér semmit. Együtt ők lesznek a szépség és az együvé tartozás példái pedig hosszú-hosszú éveken át.A két mandarin annyira megörült az ötletnek, hogy több nap után először vettek magukhoz ételt, és hamarosan visszatért az erejük. Összeölelkeztek, elhalmozták egymást dicséretekkel, a mandarin lányát pedig egekig magasztalták: hívták fiúnak, férfinak, kőoszlopnak, igaz és felejthetetlen gyermeknek. Azonban nemsokára elváltak, és siett
ek vissza városaikba. Útközben még gyenge hangon bár, de boldogan énekeltek.Nem telt bele sok idő, és az emberek a két várost Arany és az Ezüst Szél városának kezdték hívni. Lakóik boldogan éltek, mert bő termést ígértek a földek virágzott az üzlet és a járvány gyorsan semmivé lett. A Sárkány városában lakó emberek minden éjjel hallották hogy a szél repíti őket. A Szél városának lakosai pedig hallották a Sárkányt énekelni, suttogni, és látták, hogy mindez mennyire megszépíti őket.
- Mindörökké így legyen! -
szólt a mandarin a selyemfüggöny előtt.