Avrich,
Paul (1931. augusztus 4., New York - ) - amerikai történész,
egyetemi tanár. A Cornell Egyetemen szerzett diplomát (B. A., 1952), a
Columbia Egyetemen doktori fokozatot (PhD., 1961). 1960 óta tanít a New
York-i Városi Egyetem Queens College-i campusán (Queens College of the City
University of New York), előbb előadóként (1960-1965), majd tanársegédként
(1965-1966), adjunktusként (1966-1970), s 1970 óta professzorként. Munkái az
orosz és az amerikai anarchizmus történetével foglalkoznak.
Bakunyin, Mihail Alekszandrovics (1814. május 30. [régi i. sz. május
18.], Premuhin - 1876. július 1. [június 19.], Bern) - orosz származású
forradalmár,
Proudhon mellett az anarchizmus "alapító atyja". Idilli
kisbirtokos családból származott. A Szentpétervári Tüzériskola növendéke
volt. 1832-ben bevonult; egységével a lengyel frontra küldték, ahonnan
1835-ben megszökött. Otthonában
Fichtét és
Hegelt tanulmányozta, majd
Moszkvában
Belinszkij,
Turgenyev és
Herzen körébe járt. 1840-től 1843-ig
Berlinben és Drezdában tanult, és a radikális ifjúhegeliánusok hatása alá
került. Rövidebb belgiumi és svájci tartózkodás után Párizsban telepedett
le, ahol megismerkedett
Proudhonnal,
Marxszal és több lengyel emigránssal. A
cárellenes lengyel-orosz forradalmi együttműködés mellett állt. 1848-ban
írta
Felhívás a szlávokhoz című manifesztumát, melyben a
Habsburg-monarchia megdöntése és a szláv népek szabad föderációja mellett
érvelt. Részt vett az 1848-as párizsi februári forradalomban; a júniusi
prágai szláv konferencián, amelyet osztrák csapatok vertek szét; és az 1849.
májusi drezdai felkelésben. Itt elfogták, halálra ítélték, de 1851-ben
kiszolgáltatták a cári rendőrségnek. Életfogytiglani fogságban írta
megbánást tanúsító
Gyónás című művét, ám 6 évig börtönben maradt.
1857-ben Szibériában szabadon engedték; innen Japánon és az USA-n át
Angliába szökött. 1864-től 4 évet Olaszországban élt, ahol egyfelől
kidolgozta anarchista hitvallását, másfelől részben valóságos, részben
fiktív titkos forradalmi társaságokat - elsősorban a Szociáldemokraták
Nemzetközi Szövetségét - szervezett. 1868-ban Genfben élt, csatlakozott az
I. Internacionáléhoz, és súlyosan összeütközött Marxszal, aki 1872-ben a
hágai kongresszuson hosszú harc után sikerrel kizáratta
Bakunyint és
követőit (a szakadás hosszú időre kettéválasztotta a világ forradalmi
mozgalmait). Bakunyin elvetette a politikai ellenőrzést, a centralizációt,
és a tekintélyelvű alárendeltséget a forradalmi mozgalomban. Mindezeket
jellegzetesen német gondolkodási és szervezeti formáknak tartotta, és
szembeállította velük a képzetlen orosz paraszt lelkületét és az erőszakos
forradalmi eszközök használatának szükségességét. Élete végén pénzügyi
problémákba bonyolódott, egészsége megrendült, ám nemzetközi szervezkedését
folytatta. Hatása Angliában, Svájcban, Németországban, Olaszországban és
Spanyolországban (ahol 1936-ig az anarchisták maradtak a legerősebb
forradalmi irányzat) érvényesült. Magyarországon
Szabó Ervinre hatott.
Berkman, Alexander (1870. november 21., Vilnius - 1936. június 28.,
Nizza) - orosz-amerikai anarchista mozgalmár és szerző. Középosztálybeli
zsidó családból származott, Szentpéterváron, majd Kaunasban (Litvánia) nőtt
föl. Fiatalkorában hatással voltak rá az orosz terrorista nihilisták.
1887-ben az USA-ba emigrált: New Yorkban hamarosan csatlakozott a radikális
zsidó munkáscsoportokhoz, s megismerkedett Johann
Mosttal, aki erősen
hatott rá. Két év múlva találkozott
Emma Goldmannal, akihez ezután hosszú,
közel fél évszázadig tartó viszony fűzte. A homesteadi fémmunkássztrájk
alatt - válaszképpen a sztrájkoló munkások ellen indított harcra és többük
meggyilkolására - 1892. július 23-án sikertelen, ám súlyos sérülést okozó
merényletet követett el
Henry C. Frick, a Carnegie Acélgyár menedzsere
ellen. 22 év börtönbüntetésre ítélték, amiből 14 évet letöltött. 1906-ban
szabadult, s öt éven át
Prison Memoirs of an Anarchist [Egy
anarchista börtönvallomásai] (1912) című emlékiratán dolgozott, amelyet
többen
Kropotkin memoárjaihoz hasonlítottak. 1917 előtt hatásosan agitált az
USA-nak az első világháborúba való belépése ellen. Ezért 1917-ben Goldmannal
együtt letartóztatták s két év börtönre ítélték. 1919-ben szabadult, s
Goldmannal együtt Oroszországba deportálták. Berkman ismerte
Trockijt, s
kezdetben rokonszenvezett a forradalommal. Bürokratikus vonásai miatt
azonban fokozatosan szembefordult vele, s a kronstadti matrózok lázadásának
leverése (1921) után 1922-ben elhagyta Oroszországot.
The Bolshevik
Myth [A bolsevik mítosz] (1925) című könyve a forradalmi rezsim egyik
első radikális kritikája. Életének hátralévő részét Németországban, majd
1930-tól Franciaországban töltötte. A bebörtönzött anarchisták és
szindikalisták segítéséért küzdött, s orosz irodalmat fordított. Hosszú
börtönbüntetései alatt szerzett betegségei élete végén részleges bénultságot
okoztak.
Buber, Martin (1878. február 8., Bécs - 1965. június 13., Jeruzsálem)
- a XX. század egyik legjelentősebb vallásfilozófusa. Német zsidó családból
származott; hároméves korától nagyszülei nevelték Lembergben (ma Lvov).
Egyetemi tanulmányait Bécsben, Berlinben, Lipcsében és Zürichben folytatta.
Nietzsche és a hasszidizmus, valamint Kierkagaard és a német misztikus
Jacob
Böhme hatott rá erőteljesen. 1916-1924 között a
Der Jude [A Zsidó]
című folyóiratot szerkesztette. Filozófiát és etikát tanított a frankfurti
egyetemen (1923-1933), majd a társadalomfilozófia professzora volt a
jeruzsálemi héber egyetemen (1938-1951). Bibliai tárgyú tanulmányai,
vallásos egzisztencializmussal, miszticizmussal foglalkozó esszéi és
összehasonlító valláselméleti írásai tették ismertté. Az Izraeli Tudományos
Akadémia első elnökeként síkraszállt az arab-zsidó megbékélés és a
keresztény-zsidó párbeszéd mellett. Gondolatrendszere ott érintkezik az
anarchizmussal, ahol egy vallásában megújult közösségi társadalom és a
kibucok alapelveit fejti ki. Magyarországon
Kornis Mihály író tett
kísérletet a buberi dialóguselv újragondolására az 1980-as évek második
felében.
Ciliga, Ante (1898., Segotici [ma Jugoszlávia] - ) - horvát
származású forradalmár. Fiatalon csatlakozott a Horvát Szociáldemokrata Párt
kommunistabarát frakciójához. 1922-ben a Horvát Kommunista Párt titkárává
választották, majd a Komintern Balkáni Irodájának jugoszláv képviselője lett
Bécsben. 1926-ban Moszkvába küldték pártiskolába. 1929-ben csatlakozott a
trockista ellenzékhez, s részt vett a pártiskola jugoszláv frakciójának
lázadásában, amely elítélte a Komintern Jugoszlávia-politikáját. 1930-ban
letartóztatták. Három évet börtönben, majd két és fél évet szibériai
száműzetésben töltött. Rómában él, az
Új nap küszöbén című horvát
nyelvű politikai folyóirat szerkesztője.
Godwin, William (1756. március 3., Wisbeach - 1836. április 7.,
London) - angol filozófus és író, az anarchista társadalomfilozófia első
képviselője. Radikális, nem anglikán protestáns (disszenter) lelkész fiaként
nőtt fel, s maga is disszenter lelkészként működött több kisvárosban 1777 és
1782 között. Bölcsésztanulmányai után hamarosan magáévá tette a XVIII.
század haladó - szekuláris, libertariánus, individualista, optimista és
bohém - gondolkodását. Fő műve, az
Enquiry Concerning Political
Justice (1793) a francia forradalom védelmében íródott (
Burke támadása
ellenében), ám egyszersmind az individualista, libertariánus filozófia
credójává is vált. A könyv első kiadásában megfogalmazott racionalista
filozófiai anarchizmus szerint minden szabály és intézmény - beleértve a
házasságot - szükségtelen. (A későbbi kiadásokban Godwin elismeri, hogy a
törvény és a hagyomány valamelyest szükségesek.) Godwin abból a -
felvilágosodásban általános - feltételezésből indul ki, hogy az emberek
nagyjából egyforma adottságokkal születnek, és eltérő magatartásuk eltérő
körülményeikből fakad: a rossz környezet rosszá, a jó környezet jóvá teszi
őket. Az ész [reason] használatában - amellyel az ember választ jó és rossz
környezet között - nyilvánul meg a szabadság, s ezt a szabadságot az oktatás
adja. Az emberek természetes jóságába vetett hit a földi tökéletesedés
eszméjéhez, az uralom nélküli társadalom elképzeléséhez vezet. Míg a
felvilágosodás francia filozófusai teljes harcot indítottak az egyház (a
papok) és az állam (a királyok és nemesek) által képviselt, az emberek
jóságát megrontó intézmények ellen, Godwin jelentősége, hogy ezt a kritikát
a társadalmi mikrokörnyezet - a család, az iskola, a szomszédság és a
munkahely - intézményeire is kiterjesztette. Szerinte még a karmesteri pálca
is szükségtelen és elnyomó jellegű - karmester nélkül a zenészek
szabadabban, gazdagabb harmóniákat csalnának elő hangszereikből.
Legismertebb regénye, az
Adventures of Caleb Williams [Caleb Williams
kalandjai] (1794) azt mutatja be, hogyan erőszakolják meg a társadalom
tirannikus kiscsoportjai az ártatlan hőst. Más anarchista gondolkodókkal
szemben
Godwin nem jellemezte sem az együttműködést, a kölcsönös segítséget,
sem pedig a gazdasági kollektivizmust az anarchista társadalmat összetartó
erőként. Személyes kapcsolatai révén nagy fontosságot kapott az angol
irodalom történetében. Nagy hatással volt
Wordsworthre és
Coleridge-re;
Shelley a
Queen Mab című művében (1813) kísérelte meg a godwini
világot költészetté fordítani. Magánélete többször sajátos próbára tette
Godwin elveit. Így többhavi, a házasság átkos intézményét megtagadó
együttélés után 1794-ben tradicionális házasságot kötött az ismert feminista
írónővel,
Mary Wollstonecrafttal. Lánya, Mary 1814-ben megszökött a költő
Shelleyvel, s e hű tanítványi viselkedés elismerése helyett Godwin őrjöngött
- egészen addig, amíg a kapcsolat formális házasság útján révbe nem ért.
Végül a pénzügyi nehézségek közé került anarchista segítséget volt kénytelen
elfogadni, a kormánytól s 1833-tól haláláig az államkincstár szinekúráján
élt.
Goldman, Emma (1869. június 27., Kaunas - 1940. május 14., Toronto)
- orosz zsidó származású nemzetközi anarchista aktivista munkásnő. 1885-ben
emigrált az USA-ba, ahol egy Rochesterben (New York állam) lévő ruhagyárban
dolgozott. Közeli kapcsolatba került
Johann Mosttal. 1889-ben New Yorkba
költözött, és megismerkedett
Alexander Berkmannel. 1919-ben, miután
mindketten ellenezték a katonai behívásokat, Oroszországba deportálták őket,
ahol előbb lelkesedtek a bolsevik forradalomért, majd hamarosan
kiábrándultak belőle. Később Angliában, Kanadában és Spanyolországban élt.
Fellépett a nőemancipációért és a fogamzásgátlásért; a korai feminizmus
egyik nagy hatású képviselője.
Grave, Jean (1854. október 16., Le Breuil sur Couze - 1939. december
8., Vienne-en-Val) - francia anarchista mozgalmár, publicista, szerkesztő.
Először kovácsmesterséget tanult, majd cipészinas volt, ezt követően a
tengerészgyalogságnál szolgált. 1879-ben csatlakozott a Francia Dolgozók
Pártja föderációjához, 1881-ben részt vett a londoni anarchista
kongresszuson. 1882-ben letartóztatták, de bizonyítékok hiányában szabadon
engedték. 1883-ban
Reclus kérésére Genfbe utazott, ahol
Kropotkinnal együtt
szerkesztette a
Le Révolté című lapot, amelyet később, 1887-től
Párizsban
La Révolte címen jelentetett meg. Egy cikke miatt 1891
júniusában letartóztatták, s hat hónapot a St. Pélagie börtönben töltött.
Itt írta meg a
La société mourante et l'anarchie [A haldokló
társadalom] című művét, ami miatt 1894-ben két év börtönbüntetésre ítélték,
de egy év letöltése után amnesztiát kapott. Az 1894-ben betiltott
La
Révolte pótlására beindította a
Temps Nouveaux-t, és
megjelentette a Temps Nouveaux Kiskönyvtárát. Ez utóbbi keretében 30
oldalnál nem hosszabb brosúrákat készíttetett tízezer példányban, a széles
tömegek számára könnyen érthető stílusban. Kísérletet tett egy anarchista
iskola létrehozására, ami azonban nem valósult meg. 1890-ben jelentést
készített a párizsi anarchista kongresszus számára, amit azonban
betiltottak. 1905-ben belekeveredett a XIII.
Alfonz spanyol király elleni,
az Operánál elkövetett merényletbe, letartóztatták, de hamarosan szabadlábra
helyezték. 1913-ban a
Temps Nouveaux képviseletében vett részt a
nemzetközi anarchista kongresszuson, ahol a francia anarchisták
föderációjának létrehozását szorgalmazta. 1914 nyarán Angliába utazott, s a
háborús éveket itt töltötte el. Dolgozott a
La Bataille és a
Freedom című lapoknak, 1916 februárjában aláírta a német
militarizmust elítélő Tizenhatok Nyilatkozatát. 1919 júliusában tért haza
Franciaországba, Plessis-Robinsonba vonult vissza, ahol megjelentette a
Publications de la Révolte et des Temps Nouveaux című időszaki
kiadványt. Emlékiratai 1930-ban láttak napvilágot.
Guérin, Daniel (1904. május 19., Párizs - ) - francia újságíró,
szociológus, történész, drámaíró. Az École des Sciences Politiques-en
végzett. A
Centre laique de auberges de jeunesse alapítója (1933) és
a
Théâtre des Nations, kulturális tanácsadója (1959-1960) volt. A
Francia Szociológiai Társaság tagja. Műveinek többsége a gyarmatok
felszabadításával, az USA kapitalizmusával, a szexualitással és a
libertariánus szocializmus lehetőségével foglalkozik.
Guillaume, James (1844. február 16., London - 1916. november 20.,
Maria [Neuchâtel mellett]) - svájci anarchista, szabadgondolkodó. Irodalmat
és történelmet tanult Neuchâtelben, Zürichben és Párizsban, majd tanári
oklevele megszerzése után Svájcban tanított. Részt vett 1866 szeptemberében
az I. Internacionálé genfi kongresszusán, majd egy évre rá a laussanne-i
kongresszuson. 1869 januárjában a Francia-Svájci Föderáció első genfi
kongresszusán bensőséges barátságot kötött
Bakunyinnal, majd 1871
februárjában
Ferdinand Buissonnal. Cikkeket írt az anarchista
Égalité
és
Progrès számára, amely miatt lemondatták tanári állásáról.
1873-tól fordításokból tartotta el magát. 1872 szeptemberében a Jurai
Föderáció küldötteként részt vett az Internacionálé hágai kongresszusán,
ahol Bakunyin oldalán ahhoz a kisebbséghez csatlakozott, amely harcot
indított
Marx és
Engels nézetei ellen. A szakadás után még részt vett az
1873-as genfi kongresszuson, de ezt követően már csak a Jurai Föderációban
szervezkedett. Barátságot kötött
Proudhonnal és
Kropotkinnal. 1878-ban
lemondott a Jurai Föderáció bizottsági tagságáról, és Párizsba költözött.
Itt történeti kutatásokat folytatott, cikkeket írt a
Revue française
számára. 1889-től francia állampolgár volt, közeledett a szocializmus
eszméihez, és a századfordulótól kezdve a CGT aktív támogatója volt.
1915-ben támogatta a CGT háborús politikáját, egyúttal támadta a német
szocialistákat.
Kropotkin, Pjotr Alekszejevics, herceg (1841. december 21., [régi i.
sz. szerint december 9.] Moszkva - 1921. február 8.) - orosz politikai és
társadalomfilozófus, az anarchista elmélet egyik megalkotója és
legjelentősebb képviselője. Hadiiskola után
II. Sándor cár nemesi
apródjaként szolgált egy évet. Hercegi címét fiatalon elvetette. 1862-től
1867-ig Szibériában állomásozott tisztként, ahol paraszti és kozák
közösségeket tanulmányozott. 1872-ben Svájcban találkozott Európa vezető
szocialistáival és anarchistáival, s meggyőződéses anarchistaként tért
vissza Oroszországba. 1874-ben libertariánus nézeteiért és munkások számára
írt propagandaanyagok terjesztéséért letartóztatták, ám 1876-ban
megmenekült. Előbb Franciaországban tartózkodott, ahol bebörtönözték
(1883-1886), majd 30 éven át Angliában élt (1886-1917). Zoológiai és
néprajzi tanulmányai alapján fejlesztette ki a kölcsönös segítség elméletét,
mely szerint nem a verseny és harc, hanem az együttműködés vezeti a magasabb
rendű fajok fejlődését. Ezen az alapon kritizálta a szociáldarwinizmust és
dolgozta ki az erőszak nélküli anarchista társadalomszervezés elméletét,
különösen hangsúlyozva az oktatás szerepét. Az orosz forradalom kitörése
után 1917-ben visszatért Oroszországba, ahol a munkás- és paraszttanácsok az
önigazgatás, az államnélküliség ígéretét hordozták számára, ám hamarosan
kiábrándult a tekintélyelvű bolsevik rezsimből. Hatása a XIX. század végén
és a századfordulón volt jelentős az európai anarchista mozgalmakra,
elsősorban Angliában és Oroszországban. Magyarországon gróf
Batthyány Ervin
képviselte a kropotkini anarchizmust.
Landauer, Gustav (1870. április 7., Karlsruhe - 1919. május 1.,
München) - zsidó származású német anarchista filozófus, szerkesztő, író,
forradalmi aktivista. Középosztálybeli kereskedőcsaládból származott,
irodalmat, filozófiát és politikai gazdaságtant tanult több német és svájci
egyetemen.
Dühring,
Th. Hertzka,
Proudhon és
Kropotkin írásai hatottak rá.
Az 1890-es években csatlakozott a szocialista mozgalom radikális ifjúsági
szárnyához (Die Jungen), amely szembekerült a szociáldemokrata párt
nyugodtabb parlamenti irányvonalával. 1893-tól 1899-ig a
Der
Socialist szerzője, majd 1909-től 1915-ig az új folyam alapító
szerkesztője volt. A századforduló után fokozatosan kifejlesztett misztikus
anarchizmusa
Buberrel (aki több művét publikálta) és
Schmitt Jenő Henrikkel
rokonítja. 1919-ben részt vett a müncheni kommunista tanácsköztársaság
megalakításában; a német kormány csapatai ölték meg.
 
Mahno [Mihnenko], Nyesztor Ivanovics (1889. október 27. [14]
Szaragova [Huljai Polje, Jekatyerinoszláv] - 1934. július 25., Párizs) -
ukrán anarchista forradalmár és gerillahadvezér. Szegényparaszti családból
származott, apja egyéves kora előtt meghalt; gyermekkorában kondásként, majd
gépfestőként kereste kenyerét. 1905 után részt vett az anarchista
mozgalomban (a forradalmi irodalom terjesztésében és az azt pénzelő kisebb
betörésekben). 1908-ban elfogták s börtönbe került; 1910-ben szervezkedésért
halálra ítélték, majd büntetését fiatal kora miatt a moszkvai Butirki
börtönben életfogytiglani kényszermunkára változtatták. A börtönben
ellenszegülés miatt többször magánzárkára ítélték, ahol tébécét kapott. A
börtönben ismerkedett meg
Peter Marin-Arsinov forradalmár fémmunkással - a
későbbi történésszel -, aki több iskolai stúdiumra tanította. Amikor az
1917. februári forradalom hősökként kiszabadította őket, Mahno azonnal
visszatért Huljai Poljére, ahol földműves-szakszervezetet, szabad községet és
paraszttanácsot szervezett, amely a földhöz juttatott szegényparasztoknak a
volt birtokossal és a kulákokkal egyenlő birtokrészt, eszközöket és
termelési lehetőséget adott (ezt több más terület paraszttanácsa is
követte). 1918-ban forradalmi katonai egységeket szervezett
Délkelet-Ukrajnában, amelyek egyszerre harcoltak a megszálló központi
hatalmak (osztrák, német és magyar) csapatai és a fehérek, majd a központi
bolsevik kormány ellen. Komoly szerepet játszott
Gyenyikin (1919) és
Wrangel
(1920) vereségében és az ukrajnai forradalmi tanácsok megalapításában. Ezek
Mahno hadseregére, az Ukrajnai Forradalmi Felkelők Hadseregére támaszkodva
és anarchista értelmiségiek támogatásával önkormányzatú paraszt-, munkás- és
katonatanácsokat hoztak létre. Mahno találkozott
Leninnel és Kropotkinnal:
Leninnel súlyos nézetkülönbség alakult ki közöttük, Kropotkinnal
egyetértettek. Fokozatosan élesedő ellentéteik miatt 1920-ban a bolsevikok
törvényen kívül helyezték. 1921-ben megsebesült, majd Romániába távozott,
ahonnan hamarosan kiutasították. 1922-ben Lengyelországba került, elítélték,
ám a rendőri megfigyelés alól Berlinbe, majd Párizsba szökött.
Elszegényedett és egészsége megrendült: 1928-ban a robbanógolyó által
okozott sérülésével megműtötték, s a börtönben szerzett tébécéje kiújult.
1929-ben a francia anarchisták gyűjtést rendeztek számára. 1934-ben egy
párizsi szegénykórházban halt meg.
Malatesta, Errico (1853. december 14., Santa Maria Capua Vetere
[Nápolyi Királyság] - 1932. július 22., Róma) - olasz anarchista agitátor.
Fiatalon csatlakozott az I. Internacionáléhoz, majd hamarosan az anarchista
mozgalom egyik vezetője lett. Közreműködött romániai, olasz, egyiptomi,
spanyol, francia, belga és svájci anarchista csoportok megszervezésében,
majd Észak- és Dél-Amerikában (elsősorban Argentínában) szervezkedett.
Életében 12 évet börtönben, 35 évet száműzetésben töltött, és háromszor
ítélték halálra. Munkásságában a forradalmárok és munkások szervezeteinek
szerepét hangsúlyozta. 1899-ben előadókörutat tett az USA-ban, ahol egy
folyóiratot is szerkesztett, 1900-tól Londonban élt (kivéve 1913-1914-es
forradalmi agitációs útját Olaszországban). 1919-ben amnesztiával tért
vissza Olaszországba, az 1922-es fasiszta hatalomátvételig aktívan
politizált.
Utak az anarchia felé című írását a magyar
Társadalmi
Forradalom című anarchista lap is közölte 1919-ben.
Most, Johann (1846. február 5., Augsburg [Németország] - 1906.
március 17., Cincinnati [USA]) - német származású munkás, anarchista
aktivista, újságíró. Fiatalon sikertelenül keresett munkát és barátokat
Németországban, az Osztrák-Magyar Monarchiában, Olaszországban és Svájcban,
s csatlakozott a zürichi Nemzetközi Munkásszövetséghez [International
Workingmen's Association]. 1868 és 1878 között Bécsben, Berlinben és
Chemnitzben szerkesztett szocialista újságokat; kétszer a parlamentbe
választották; két évet Ausztriában töltött börtönben, hármat Németországban.
Számos sikeres előadást tartott, pamfleteket és dalokat írt, majd
kiutasították Németországból és Ausztriából. 1878-ban Londonban
megalakította a nagy hatású
Freiheit című hetilapot, amely
fokozatosan anarchista irányba fordult. (A
Freiheitet olvasták
Magyarországon is, ahol a radikális ellenzéki szocialisták csoportjára
hatott a nyolcvanas évek elején.) 1880-ban Mostot kizárták a német
szocialista pártból, majd miután cikkében
II. Sándor meggyilkolását
dicsőítette, 16 havi börtönre ítélték. 1882. december 12-én New Yorkba
érkezett, ahol a társadalmi forradalom mártírjaként fogadták. A német nyelvű
munkások alkotta anarchista közösség karizmatikus vezetője lett. Háromszor
kapott börtönbüntetést a Blackwell's Island-i börtönben "a tett
propagandája", a direkt terrorista akciók hasznának taglalása és
technológiai kivitelezésükhöz adott bőséges írásos tanácsai miatt. Ő maga
sohasem követett el merényletet. 1892-ben elítélte
Alexander Berkman Frick
gyáros elleni merényletét, s ezután hatása jelentősen csökkent (bár a
Freiheit még megjelent). Kevés hosszabb művet írt, önéletrajza:
Memorien, Erlebtes, Erforschtes und Erdachtes (4 kötet).
Proudhon, Pierre Joseph (1809. január 15., Besançon - 1865. január
19., Párizs) - francia libertariánus szocialista-anarchista elméletalkotó,
újságíró, "az anarchizmus atyja": elméletének egyik megalkotója és
legnagyobb hatású képviselője. Szegény kisiparosi-paraszti családból
származott, ám ösztöndíjat nyert a besançoni kollégiumba. Itt ismerkedett
meg az utópista szocialista
Charles Fourier-val, akinek hatása alá került.
1938-tól a Besançoni Akadémia ösztöndíjával Párizsban tanult. Itt írta
Qu'est-ce que la propriété? [Mi a tulajdon?] című művét (1840). Ebben
leszögezte: "a tulajdon lopás" abban az esetben, ha kizsákmányolásra
használják, szemben a szabadság megőrzéséhez szükséges személyes
termelőtulajdonnal. 1843-tól Lyonban dolgozott, és a takácsok titkos
mutualista mozgalmának hatása alá került. A Proudhon által adoptált
mutualizmus - szemben a jakobinizmus politikai centralizmusával - a
munkásegyletek gazdasági önkormányzatában és hitelintézményeiben látta a
társadalmi forradalom útját. Párizsban tett útjai során megismerkedett a
feminista szocialista
Flora Tristannal,
Marxszal,
Bakunyinnal és az orosz
szocialista író
Herzennel. 1846-ban összetűzött Marxszal, ellenezve annak
tekintélyelvű és központosító szervezeti elképzeléseit a szocialista
mozgalomban. 1848-ban sikertelenül kísérelte meg egy kölcsönös munkáshitelen
alapuló népbank felállítását.
III. Napóleon kritizálásáért 1849-től 1852-ig
börtönben ült, majd a további rendőrségi zaklatások elől 1859-1862 között
Belgiumban élt menekültként. Itt fejlesztette ki nacionalizmuskritikáját és
a világföderáció elképzelését (
Du Principle federatif [1863]).
Meghatározó hatással volt az I. Internacionáléra, Bakunyinra,
Kropotkinra,
az orosz népi mozgalomra, az olasz radikális nacionalistákra (1860-as évek),
a spanyol föderalista mozgalomra (1870-es évek) és a mediterrán országokban
erős szindikalizmusra. Az 1920-as évekig a francia munkásradikalizmus fő
elméleti forrása. A decentralizációról vallott felfogása - akár az elméleti
gyökerek tudatosítása nélkül - széles körben hat egész máig.
Reclus (Jean-Jacques), Elisée (1830. március 15.,
Sainte-Foy-la-Grande - 1905. július 4., Thourout, [Bruges mellett]) -
francia földrajztudós és anarchista. 1871-ben nemzeti gárdistaként részt
vett a párizsi kommün védelmében, s ezért életfogytiglani börtönbüntetésre
ítélték. Az európai tudósok tiltakozása kiszabadította. Anarhista aktivitása
1879 után tetőzött,
Kropotkin mellett a Nemzetközi Munkásszövetség
[International Workingmen's Association] vezetőjeként tartották számon.
1892-ben az összehasonlító földrajz professzorának nevezték ki Brüsszelben,
s megkapta a Párizsi Földrajztudományi Társaság aranymedálját.
Földrajztudományi fő műve:
La Nouvelle Géographie universelle, la terre
et les hommes (1875-1894; 19 kötet).
Rocker, Rudolf (1873. március 25., Mainz - 1958.) - német-amerikai
anarchista vezető, társadalomfilozófus, aktivista. Szüleit korán
elvesztette, katolikus árvaházban nőtt fel, majd szocialista nagybátyja
támogatta. Könyvkötő lett, s fiatalon bekapcsolódott a (bismarcki
antiszocialista törvények után részben illegális) szocialista mozgalomba.
Hamarosan eltávolodott a
Marx-
Lassalle-féle irányvonaltól, és a
libertariánus szocializmus felé fordult. Elsősorban
Proudhon,
Fourier,
Bakunyin, Kropotkin,
Tolsztoj, Reclus és
Tucker hatottak rá. Hosszú élete
során közeli kapcsolatba került
Louise Michellel,
Domela Nieuwenhuisszel,
Malatestával, Kropotkinnal,
Landauerrel és
Ferrerrel. 1893-1895 között
Párizsban élt politikai menekültként, majd Londonba ment, ahol támogatta a
zsidó radikális munkásmozgalmat. 1898-tól 1914-ig a jiddis nyelvű
Arbeiter Freint [A Munkásbarát] című lap és a
Germinal című
társadalomelméleti folyóirat szerkesztője volt. Támogatta az anarchista
ideálhoz közel álló kibucmozgalmat is, s nem zsidó származása ellenére a
cionista eszme terjesztője és a mozgalom elismert alakja lett. Az első
világháború után visszatért Németországba, ahonnan Hitler hatalomra jutása
után az USA-ba menekült. Terjedelmes életműve nagyrészt német és jiddis
nyelven született.
Spooner, Lysander (1808. január 19., Athol [Massachusetts] - 1887.
március 14., Boston) - amerikai ügyvéd, publicista, reformer. Mivel
egyetemet nem végzett - jogi tanulmányait magánúton folytatta -, a fiatal
Spoonert nem vették fel az ügyvédi kamarába. Bár a kamarai tagságot
diplomához kötő rendelkezést jogilag megtámadta, felvételét nagy többséggel
újra elutasították, s így tagság nélkül nyitott jogi irodát. 1844-ben a
posta ragadta meg figyelmét. Ebben az időszakban az állami posta 12 és fél
centet számított postaköltségként a New York és Boston között küldött
levelekre és 25-öt Boston és New York között. Mivel úgy gondolta, hogy az
államnak nincs joga monopolizálni a postai szolgáltatásokat, Spooner postát
szervezett, amely egységesen 5 centért továbbította a leveleket Boston, New
York, Philadelphia és Baltimore között. Üzlete gyorsan nőtt, mígnem a
központi kormányzat beperelte és bezáratta a vállalkozást. Spooner ekkor
annak bizonyításába fogott, hogy az állami postát alacsonyabb árak is
kellőképpen támogathatják. S valóban: a kongresszus 1845-ben és 1851-ben
csökkentette az árakat, majd a következő évek újabb csökkentéseket hoztak.
Spooner aktív, megbecsült és nagy hatású abolicionista (a rabszolgaság
intézményét eltörölni kívánó) publicista is volt. Fiatal korában számos
pamfletet közölt a kereszténység ellen, s később (1870-ben) egy híressé vált
ügyben jogi védelmet biztosított egy ügyfelének, aki nem kívánt esküt tenni
tanúskodáskor arra hivatkozva, hogy a bizottságnak a vizsgálatban erre nem
volt joga. Számos pénzelméleti és közgazdasági művet is írt.
Stirner, Max [eredeti nevén Johann Caspar Schmidt] (1806. október
25., Bayreuth - 1856. június 26., Berlin) - német államellenes filozófus, az
anarchizmus elméletének egyik megalkotója. A liberális
Rheinische
Zeitungnak írt cikkeket, amelyet többek között
Marx szerkesztett. Később
azonban Marx elutasította Stirner nézeteit, "Szent Max"-nak titulálva őt.
Stirner az egyéniség valóságalkotó szerepét hangsúlyozta, azt állítván, hogy
az osztályok, az állam, az emberiség csak elvont fogalmak, s ezért nem kell
komolyan vennünk őket. A véges, empirikus ént középpontba állítva, az
"egoisták" a valódi egyéniségek öntudatát kultiválta.
Tolsztoj, Lev (Nyikolajevics) gróf (1828. szeptember 9. [régi i. sz.
szerint augusztus 28.], Jasznaja Poljana [Tulai terület] - 1910. november
20. [november 7.], Astapovo [Rjazani terület]) - orosz író, a világirodalom
legnagyobb regényíróinak egyike, erőszak nélküli keresztény anarchista
filozófus, reformer. Elégedetlenül a kazanyi egyetemen folyó oktatással,
1847-ben Tolsztoj visszatért Jasznaja Poljana-i birtokára, majd 1852-ben
belépett a hadseregbe. Ebből kiábrándulva 1857-ben látogatást tett
Franciaországban, Svájcban és Németországban, majd visszatérvén birtokán
iskolát nyitott parasztgyermekek számára. Több kötete után a
Háború és
béke (1865-1869), majd az
Anna Karenina (1875-1877) hozta meg
számára a világhírt. A
Vallomás (1878-1879, megjelent 1882-ben) az
élet értelmét firtatja és egyfajta spirituális válságról vall - ekkor
fordult Tolsztoj a keresztény anarchizmus és a társadalmi reformok eszmeköre
felé. A vándorló keresztény aszkéta és a gazdag arisztokrata szerepe közötti
feszültség Tolsztojt 1910-ben otthona elhagyásához vezette. Néhány napi
bolyongás után egy eldugott vonatállomáson érte a halál. Erőszak nélküli
filozófiája erősen hatott
Gandhira és a magyar "ideális anarchista"
Schmitt
Jenő Henrikre is.
Tucker, Benjamin (1854. április 17., South Dartmouth [Massachusetts]
- 1939. június 22., Pont St. Devote [Monaco]) - amerikai újságíró, reformer,
individualista anarchista író. Apja bálnavadászhajó-kellékekkel kereskedett,
s jövedelméből kiváló oktatást nyújtott Benjaminnek, aki a New Bedford-i
Friends' Academyn, majd a Massachusetts Institute of Technologyn (1870-1873)
folytatott tanulmányokat. Ezután nyomdászként helyezkedett el, majd a
Boston Globe szerkesztőjeként dolgozott 1878-tól tizenegy éven át.
Megismerkedett a New England-i Munkás Reformszövetség [New England Labor
Reform League] vezetőivel, s figyelme a társadalmi reform kérdései felé
fordult. Jelentős személyes és szellemi hatással voltak rá a New England-i
individualista anarchisták,
Josiah Warren és William B. Greene, valamint
franciaországi útjai és olvasmányai alapján
Proudhon. 1876-ban megalapította
Radical Review című negyedévi folyóiratát, amely csupán egy évet ért
meg. 1881-ben
Liberty címmel sikeres hetilapot indított, amely előbb
Bostonban, majd 1892-től 1908-ig New Yorkban jelent meg, s a radikális
gondolkodás és individualista anarchizmus széles körben ismert orgánumává
vált (közben a New York-i
Engineering Magazine szerkesztőjeként is
dolgozott 1892-től). Számos pamflet és előadás publikálása mellett Proudhon,
Csernyisevszkij és
Bakunyin több művét ültette át angolra, s közölte
Whitman
és Tolsztoj éppen betiltott műveit. Tucker szimpátiával kommentálta az
európai és amerikai forradalmi anarchisták mozgalmait, de elhatárolta magát
a
Most és
Berkman nevével fémjelzett terrorista irányzattól, az erőszak
használatától. Gondosan elemezte ugyanakkor a Bakunyin,
Kropotkin és
Goldman
által képviselt kommunista anarchizmus és saját individualista anarchista
felfogása közti különbséget is. A
Liberty így egyre inkább
intellektuális irányba, a
Max Stirner-féle individualizmus felé fordult.
1908-ban a
Liberty teljes épülete biztosítás nélkül leégett. Ezután
Tucker anyai örökségéből családjával együtt Franciaországba, majd 1926-ban
Monacóba költözött. Életének ebben a szakaszában csak a szerkesztőhöz
intézett leveleket publikált több újságban. Élénk levelezést folytatott
amerikai barátaival is, amelyben az ekkor kialakuló totalitarianizmussal
nézett szembe, s sajnálatát fejezte ki afölött, hogy megálmodott világa nem
jött el.
Warren, Josiah (1798, Boston - 1874. április 14., Charlestown) -
reformer, feltaláló, az amerikai filozófiai anarchizmus megalapítója. Miután
meghallgatta
Robert Owen előadását, owenista lett, saját újításain alapuló
lámpagyárát eladta, és családjával a
New Harmonyban (Indiana állam)
szerveződő kolóniára költözött. Itt fejlesztette ki individualista,
államellenes filozófiáját, mely szerint a társadalmi javak és szolgáltatások
kizárólag áruk szerint értékesíthetők. Elveit "equity store"-okban és több
közösségben - különösebb siker és különösebb bukás nélkül - próbálta
megvalósítani. 1833-ban indította meg
The Peaceful Revolutionist [A
Békés Forradalmár] című lapját, amelyet maga írt, szerkesztett, s az általa
feltalált nyomdagépekkel sokszorosított. A lap nem élte meg az egy évet. Az
1850-es évek elején Long Islanden (kb. 40 mérföldre New Yorktól)
megalapította a
Modern Times nevű kisvárost, amely számos excentrikus
figura gyűjtőhelye lett, s amely 1862-ig állt fenn.