[1]
A régi szép időkben, amikor a még meg nem rendült, s a főként a római
katolikus egyház által képviselt keresztény hit virágkorát élte, Isten könnyen
megjelölhette kiválasztottjait. Önmagától értetődő volt, hogy minden uralkodó,
kicsi és nagy, Isten kegyelméből uralkodott, hacsak nem exkommunikálták; még a
nemesség is az anyaszentegyház áldására alapozta előjogait. A protestantizmus,
ami jellege ellenére alaposan hozzájárult a hit szétzúzásához, ebben a
vonatkozásban nem kezdte ki a keresztény tant, hanem
Szent Pál apostollal ezt
mondta: "Minden uralom Istentől való." Sőt, miközben azt hirdette, hogy
közvetlenül Istentől jön, és nincs szüksége az egyház közvetítő szerepére,
megerősítette az uralkodó autoritását; sőt az egyházat alárendelte az
uralkodónak. Amióta azonban az elmúlt évszázad a polgári forradalommal halálos
csapást mért a hitre, és összezúzott minden, e hitre épült intézményt, azóta
az autoritás tana ugyancsak üggyel-bajjal próbálkozik újra megszilárdulni az
emberek tudatában. A mai uralkodók is "Isten kegyelméből" való uralkodónak
nevezik magukat, ezeket az egykor életszerű, hatalmas és tényleges jelentést
hordozó szavakat azonban ma már a művelt osztályok, de még a nép közül is
sokan régi, elcsépelt frázisnak tartják, ami alapjában véve nem jelent
semmit.
III. Napóleon megpróbálta újjáéleszteni, amikor kiegészítette az "és
a nép akaratából" frázissal, ez viszont érvényteleníti vagy magát, vagy a
másik frázist; vagy pedig azt jelenti, hogy mindazt, amit a nép akar, Isten is
akarja. Akkor pedig már csak azt kell tudni, hogy mit akar a nép, és mely szerv
fejezi ki a leghűbben ezt az akaratot. A radikális demokraták úgy képzelik,
hogy az általános választójog alapján választott népképviselet a legalkalmasabb
erre. Mások, a még radikálisabbak, kiegészítik ezt a fontosabb törvények
azonnali népszavazásra bocsátásának szükségességével. Mindenki, konzervatívok,
liberálisok, radikálisok és radikális szélsőségek egyetértenek abban a pontban,
hogy a népet kormányozni kell, akár úgy, hogy a nép maga választja vezetőit és
urait, akár úgy, hogy rákényszerítik őket, a népnek kellenek a vezetők és az
urak. Mivel nincs intelligenciája, el kell tűrnie, hogy a mindenkori vezetők
vezessék. Amíg az elmúlt évszázadok során az autoritást naivan Isten nevében
követelték, addig ma doktrineren az intelligencia nevében teszik ugyanezt; ma
már nem egy becsmérelt egyház papjai tartanak igényt a hatalomra. S mindezt
akkor, amikor ez az intelligencia csődöt mond. Mert a művelt és tudós emberek,
akiket általában művelt osztályoknak neveznek, még soha nem voltak erkölcsileg
ilyen züllöttek, ilyen gyávák, ilyen önzőek és ilyen meggyőződés nélküliek,
mint napjainkban. Gyávaságuk miatt minden tudományuk ellenére buták maradtak,
és semmi máshoz nem értenek, csak a meglévő megtartásához, és ostobán azt
hiszik, hogy a történelem menetét fenntarthatják brutális erőszakkal és
katonai diktatúrával, azzal a katonai diktatúrával, amelyiknek ma gyalázatos
módon maguk is alá vannak vetve.
Mint ahogyan az egyház és a papok, az intelligencia és az isteni autoritás
képviselői mindig is összefognak a tömegek gazdasági kizsákmányolására - ez
volt bukásuk fő okozója -, úgy az intelligencia és az emberi autoritás
képviselői, az állam, a tudós testületek és a művelt osztályok ma éppolyan
kegyetlenséggel és kíméletlen kizsákmányolással fognak össze, hogy fenntartsák
végső erkölcsi erejüket, végső presztízsüket. Úgy érzik, hogy saját
lelkiismeretük kárhozata leleplezte őket, és a megérdemelt megvetés elől
szervezett és fegyveres önkény kegyetlen indoklásába menekülnek. Ez a három
iszonyatra - a bürokráciára, rendőrségre és állandó hadseregre - épített
szervezet alkotja ma az államot, a kiváltságos osztályok kizsákmányolóinak és
doktriner intelligenciájának látható testét.
E rothadó és halódó intelligenciával szemben a nép tömegeiben új, ifjú és
erőteljes, jövőbe mutató, életteli intelligencia van kialakulóban, mely
tudományosan nem fejlődött még ki, de amely az új tudományt meg fogja
szabadítani a metafizika és a teológia minden ostobaságától. Ennek az
intelligenciának nem lesznek védett professzorai, prófétái és papjai,
mindenkiben világítani fog, és nem épít új egyházat, nem alapít új államot,
szétzúzza az isteni és emberi autoritás vészterhes és átkozott elvének utolsó
nyomait, visszaadja mindenkinek teljes szabadságát, megvalósítja az emberi nem
egyenlőségét, szolidaritását és testvériségét.