Még mindig ott. Még mindig őt bámulja. Kim a falnak háttal, egy műanyag székben ült, és ideges volt. Az ajtókerettő
A kocsiban várakozó férfi odakint úgy érezhette magát, mint aki egy autós moziban bámulja a vásznat.
Szerette volna, ha több ruha van rajta. De meleg este volt, nagyon késő, és addig halogatta a mosást, míg már jóformán nem volt mit felvennie. Szóval edzőcipőben, a régi gimnáziumi tornasomjában és egy trikóban jött le.
Talán ezért bámul a rohadék, gondolta. Élvezi az ingyen előadást.
Nem jobb a kukkolóknál, ahogy ott ül, és
bámul befelé. Amikor Kim először pillantotta meg, azt hitte, hogy valamelyik benti asszony férje. Várakozik, unatkozik, az időt inkább a kényelmes kocsiban tölti, ahol legalább a rádiót hallgathatja - vagy tisztes távolból szemmel tarthatja.Nem sokkal k
ésőbb aztán elment két asszony. Rajta kívül már csak egy nagydarab, középkorú asszony maradt, aki egyfolytában panaszkodott, és utasításokkal bombázott egy Bill nevű alakot. Abból, ahogy Bill hallgatott és engedelmeskedett, nyilvánvalóvá vált, hogy csakis a férje lehet.Kim nem hitte, hogy a kocsiban az az ember rájuk vár.
Befejezték. A tiszta ruhával teli kosarakat kivitték a furgonjukhoz, és elhajtottak.
Kim volt az egyedüli nő a mosodában. Az idegen kint tovább várakozott.
Valahányszor odanézett, az ideg
en mindig őt figyelte. A szemét tulajdonképpen nem látta. Árnyékban volt. De érezte, hogy kitartóan nézik, tanulmányozzák.Habár a szemét nem láthatta, a mosodából kiszűrődő fényben remekül kivehette vastag nyakát, kopaszra borotvált fejét. Olyan volt, mintha gránittömbből faragták volna. Vastag szemöldöke volt, erős arccsontja, vaskos orra, telt szája, amely nem mozdult meg, és széles állkapcsa.
Ha csak egy puhány lenne, nem is lenne nagy a baj, gondolta Kim. Azzal még elboldogulnék. De ez a hapsi olyannak látszik, aki bajonettet reggelizik.
Legszívesebben máshova ült volna, nem szemben az ablaktáblával. Szívesebben várakozott volna hátul. Elbújni előle, lebukni a mosógépek közé.
De akkor lehet, hogy bejön.
Addig nincs semmi baj, amíg a kocsiban marad. Addi
g valószínűleg nincs semmi baj, amíg az izompacsirta itt van.Nem tudta az izompacsirta nevét, de az biztos, hogy erős volt. Még az idegennel is biztos elbírna. Fiatalabb volt Kimnél, tizenkilenc, legfeljebb húsz éves lehetett. Olyan izmai voltak, hogy akkor sem tudta volna összezárni a térdit, ha az élete függ tőle. A könyöke sem ért soha az oldalához. Ujjatlan szürke trikóját a mellkasa alatt vágta le. Piros rövidnadrágja nagyon hasonlított Kiméhez, csak sokkal nagyobb volt. Testhez tapadó edzőnadrág föl
ött viselte.Most őt figyelte, ahogy leugrott az egyik gépről, és a mellette lévő mosógéphez pattant. Megnyomott egy gombot. Az elöltöltős szárító ajtaja kinyílt. Egy fehér zokni és egy fejpánt pottyant a földre.
Kim gyomra összeszorult. Befejezte.
Minden erejét összeszedte, hogy ne nézzen ki az ablakon. Megpróbált nem kapkodni. Kényelmesen felállt, és a guggoló atlétához sétált.
- Szia - mondta, és megállt mellette.
A fiú felnézett és elmosolyodott. - Szia.
- Ne haragudj, hogy zavarlak, de egy szívességre szeretnélek megkérni.
- Igen? - tekintete végigsiklott Kim testén. Amikor újra az arcába nézett, Kim tudta, hogy segíteni fog. - Milyen szívességre?
- Nem nagy dolog, tényleg. Csak nem szeretnék egyedül itt maradni. Ha megtennéd, hogy itt maradsz velem, amíg végzek. Nincs már sok hátra. A ruhák a szárítóban vannak. Körülbelül tíz perc, és végzek.
Felvonta a szemöldökét. - Ennyi?
- Hát... ha kikísérnél a kocsimig, mikor elkészültem.
- Semmi akadálya.
- Köszönöm, igazán nagyon hálás vagyok.
A tiszta ruhát egy vászonzsákba pakolta, és összehúzta a zsineget. Felállt, ismét Kimre mosolygott. - Engem Bradleynek hívnak.
- Kim vagyok - kezet nyújtott, a fiú megrázta. - Nagyon köszönöm.
- Már mondtam, semmi gond.
Kim a szemben lévő géphez lépett. A fiú nézte, ah
ogy két kézzel rátámaszkodik, és felnyomja magát. A melleit bámulta.Talán mégsem volt olyan jó ötlet megkérni, hogy maradjon itt vele.
Ne izgulj, mondta magának. Ez egy teljesen normális pasas.
Kicsit előrehajolt, átfogta a térdét, hogy ne feszüljön annyi
ra a trikója.- A közelben laksz? - kérdezte Bradley.
- Aha. Pár tömbnyire. Tanulsz?
- Első éves. De nem vagyok kollégista. Saját lakásom van. Gyakran jársz ide?
- A lehető legritkábban.
Halkan felnevetett. - Tudom miről beszélsz. Házi munka. Ki nem állha
tom.- Én sem. Különösen a mosást. Olyan kísérteties itt. Elfordította a fejét. Nem akarta, de képtelen volt ellenállni, addig nyújtogatta a nyakát, míg meglátta a parkoló kocsit, a szélvédő mögött a félelmetes arcot. Gyorsan elkapta a tekintetét, és megin
t Bradleyre nézett.- Ha nyomaszt, miért jössz ide ilyen későn? - kérdezte a fiú.
- Mert nem kell várakozni. - Majd hozzátette: - A híres utolsó szavak.
A fiú összevonta a szemöldökét. - Mi a baj? - Ő is kinézett az ablakon, majd vissza Kimre. - Mi történt
?Kim érezte, hogy a szája grimaszra húzódik. Megrázta a fejét. - Semmi.
- Az a pasas ott kint?
- Nem... állandóan engem néz. Amióta bejöttem. Ott ül, és engem bámul.
- Igen? - Bradley a férfi felé nézett.
- Ne! Jesszusom, csináljunk úgy, mintha nem is lenne ott.
- Talán ki kéne mennem és...
- Nem!
Kimhez fordult. - Nem is tudod, hogy kicsoda?
- Soha életemben nem láttam még.
- Nem csoda, hogy aggódsz.
- Biztos nem vészes - mondta, és megint remegni kezdett. - Biztos csak szereti nézni a nőket.
- É
n is szeretem nézegetni a nőket. De ettől még nem lógok a mosodák környékén, mint egy perverz állat.- Biztos ártalmatlan.
- Nekem nem úgy tűnik. Ki tudja, hogy nem afféle szörnyeteg-e, mint a Mount Bolton-i Hentes?
- Na ne viccelj...
Bradley elsápadt. A szeme kikerekedett. Végigpásztázta Kimet, majd újra az arcára összpontosított. - Jézus - motyogta. - Igazán nem szívesen mondom, de... - habozott.
Kimet megrémítette az arckifejezése. - Mit de?
- Pont olyan vagy, mint az eddigi áldozatai.
- Miről beszélsz?
- A Mount Bolton-i Hentesről. Nyolc áldozata volt, és mind... mindegyik tizennyolc és huszonöt év közötti lány volt, talán nem annyira csinos, mint te, de majdnem. Mindegyik karcsú, középen elválasztott hosszú szőke hajuk volt, épp mint neked. Annyira has
onlítasz hozzájuk, mintha testvérek lennétek.- Ó, a francba - motyogta Kim.
- Jártam egy lánnyal, aki hogy úgy mondjam beillett a képbe. Nem annyira, mint te, de azért aggódtam miatta. Tudod, attól féltem, hogy ő is úgy végzi... megerőszakolva, megcsonkít
va... van itt hátsó kijárat?- Ne viccelj! Te komolyan...
- Nem viccelek.
- Tudom, de... Lehet, hogy nem is ő, igaz? Úgy értem, nem...
- Az elmúlt két hónapban nem kapott el senkit. A zsaruk szerint lehet, hogy elköltözött a környékről, meghalt, vagy vala
mi másért lesittelték: De nem tudják biztosan. Szeretnék megnyugtatni az embereket, azért nyomják ezt a szöveget. Jártál már a Mount Bolton környékén?Kim tagadóan megrázta a fejét. A belseje mintha elzsibbadt volna.
- Mondhatom, félelmetesen vad vidék. A pasas évekig is bujkálhat ott, ha ismeri a terepet. Szóval lehet, hogy egy darabig ott húzta meg magát, talán mostanra kerítette megint hatalmába a vágy, és... mostanság nem sokan mernek ott kempingezni. Ha új áldozatot akar, akkor be kell jönnie a városba.
- Te aztán tényleg jól rám ijesztettél.
- Maradj itt egy kicsit. Ellenőrzöm a hátsó kijáratot. Bradley végigsétált a néma mosó- és szárítógépek közötti keskeny folyosón. Elhaladt az érmével működő automata előtt, az ügyfelek itt vehettek üdítőt, rágcsálnivalót vagy mosóport, ha úgy hozta a szükség. Menet közben ujjai ritmusra doboltak a hosszú fa asztalon, ahol valamikor a mosást válogatták szét és hajtogatták össze az emberek. Aztán eltűnt a terem végéből nyíló ajtó mögött. Csak egy pillanatra tűnt el
a lány szeme elől.Mikor visszajött, Kim kérdő tekintetére válaszolva megrázta a fejét.
Egyszer sem pillantott a kint várakozó férfi felé. - Semmi, csak egy kamra a takarítóeszközöknek. Csak elől lehet kimenni.
Kim bólintott, és megpróbált mosolyogni. Érezte, hogy a szája sarka remegni kezd.
- Elkészült a holmid?
- Majdnem. - Leugrott a mosógép tetejéről. Bradley felkapta a zsákját, és a lány mellett maradt, miközben az a bejárathoz közeli két szárítógéphez indult.
- A kocsid a parkolóban van?
- Igen.
- Beszállok veled. Ha azt hiszi, hogy tényleg együtt vagyunk, talán nem próbálkozik.
- Rendben - mondta Kim. A szárítógépek még dolgoztak. Látta, hogy még rezegnek, hallotta a motor morgását, és a közelebbi gépben a tornacipő tompa puffanását.
Lekapta a gé
p tetejéről a szennyeskosarát, a lábához tette, leguggolt, és kinyitotta az ajtót. A motor elhallgatott. Benyúlt, és kihúzott egy maroknyi meleg ruhát. Kicsit még nyirkos tapintásúak, de ezzel nem törődött.- Ha követ minket, amikor elhajtunk - mondta Bradley -, akkor megpróbáljuk lerázni. Mindenesetre legalább nem leszel egyedül. Amíg melletted vagyok, kétszer is meggondolja, hogy mit csinál.
Kim újabb adag ruhát rakott a kosarába, és felnézett Bradleyra. - Igazán nagyon hálás vagyok.
- Örülök, hogy segíthetek.
- Tényleg azt hiszed, hogy a Hentes lenne?
- Remélem, nem tudjuk meg.
És mi van, ha te vagy a Hentes?
Hirtelen villant fel benne a gondolat, és a gyomrát összeszorította egy jeges marok.
Nem. Ez nevetséges.
Nem nézett a fiúra, hanem folytatta a pakolást.
Miért lenne nevetséges? Bradley szemlátomást rengeteget tud a Hentesről. És azt akarja, hogy vigyem magammal a kocsimban. Ha pedig kettesben maradtunk...
Akár az első perctől kezdve is hazudhatott.
Az is lehet, hogy együtt van azzal a másik fickóval. Lehet, hogy közösen dolgoznak.
Ne engedd be a kocsiba, intette magát. Vele együtt menj ki, de...
- Ó, a fene... - morogta Bradley.
Kim felkapta a fejét. Bradley mozdulatlanul állt, és tágra nyílt szemmel bámulta a bejáratot.
Kim felugrott, és megpördült.
Az idegen alakja az ajtóban magasodott. Aztán már bent is volt, és elindult feléjük.
Sötét sísapkát viselt. Az arcát fekete festék rejtette. Fekete trikóján át látszottak duzzadó izmai. A mellkasán keresztben lógott a puskája. És az a szíj is, ami a kést re
jtő tokot tartotta, baloldalt, a bordáinál, nyéllel lefelé. A derekán többzsebes öv, rajta teli vászonzacskók, egy kulacs és a pisztolytáska. Buggyos ejtőernyős-nadrágja szárát begyűrte magas bakancsába.Bradley felemelt ököllel lépett a férfi elé. Szinte robbant a hangja: - Maradjon ott, miszter.
A gyomrára mért ütéstől Bradley összecsuklott, mint egy bekattintott bicska. Az idegen térde homlokon találta, és a fiú hátraröpült. Hangos csattanással esett a padlóra, elcsúszott Kim lábáig, és mozdulatlanul hev
ert.Kim megfordult, rohant volna, de egy kéz a vállánál elkapta a trikóját. Az anyag visszahúzta, nyúlni kezdett, majd hangos reccsenéssel elhasadt, ahogy oldalra rántotta magát, és igyekezett kiszabadulni a szorításból. Megcsúszott. A padlóra zuhant.
A férfi elkapta a bokáját, megrántotta, Kim elterült a földön. A hátán érezte a férfi súlyát. Egy kar került a torka alá, és szorítani kezdte.
Kim teljes sötétségre tért magához. Összegömbölyödve hevert az oldalán. Fájt a feje. Először azt hitte, hogy otthon, az ágyában fekszik. De nem olyan volt, mint egy ágy. Takaró volt alatta. De a takaró alatt valami keményet érzett. Rázkódott időnként és meg is ütötte.
Eszébe jutott a férfi.
És akkor már tudta, hol van.
Megpróbált kinyújtózni. A félelme igaznak bizonyult. Valamibe beleakadt a lába. Odanyúlt. Az ujjai valami keményet éreztek, recés gumit.
A pótkerék.
A kocsi megállt. Kimnek fogalma sem volt arról, mennyi időt töltött a csomagtartóban. Talán egy órát. Úgy gondolta, körülbelül ennyi ideig tart, amíg a vá
rosból kiérnek a környékbeli Mount Bolton erdeibe.Azóta hogy visszanyerte az öntudatát, és felfogta, hogy a támadó kocsijának csomagtartójában hever, tudta, hova tartanak. Először pánikba esett, majd Istenhez fohászkodott, végül tompa zsibbadtság vett erő
t rajta. Tudta, hogy meg fog halni, és ez ellen semmit sem tehet. Mindenki meghal egyszer, mondogatta magának. És így nem kell elviselnie a szülei halála feletti bánatot, nem látja meghalni szeretteit, a barátait, nem kell szembesülnie saját öregségével, a hosszan elhúzódó betegséggel, mondjuk a rákkal vagy valami más rémes kórral. Mindennek van valami előnye.Istenem, meg fogok halni!
Tudta, hogy a hentes hogy végzett áldozataival; megerőszakolta őket, szodómiát követett el velük, késekkel, botokkal, tűzzel kínozta őket.
Ismét elfogta a pánik. Mire a kocsi megállt, már csak nyöszörgött és reszketett.
Hallotta, hogy leáll a motor. Ajtócsapódás. Másodpercekkel később a háta mögül tompán hallatszott a kulcscsörgés. Aztán a kulcs becsusszant a csomagtartó zá
rjába, ezt már tisztábban hallotta. A zár kattanása. Aztán a csomagtartó teteje felpattant, hangosan csikorgott a zsanér.Egy kar nyúlt a hóna alá. Egy kéz nyomult a lába közé, és megtagadta a combját. Kiemelték a csomagtartóból, ellen dúlt a kocsitól, és
leesett a földre. A talaj nyirkos volt és szúrták a lehullott fenyőtűk. Ágak és göröngyök nyomódtak a testének, mikor a hátára fordult. Felnézett a férfi fekete alakjára. A könnyein keresztül csak homályos foltot látott.- Kelj fel - mondta.
Kim feltápászkodott. Szipogott és megtörülte a szemét. Szakadt trikóját maga elé vonta, és a vállához fogta, hogy eltakarja jobb mellét.
- Hogy hívnak? - kérdezte a férfi.
Kim kiegyenesedett. - Baszd meg - mondta. A férfi szája mosolyra görbült.
- Nézz körbe. - Megf
ordult, körbenézett. Hatalmas fákkal körbevett tisztáson álltak. Útnak semmi nyoma, bár úgy sejtette, hogy nem lehetnek messze tőle. A kocsi nem tehetett meg nagy utat a bokrok és az aljnövényzet között. Szembe fordult a Hentessel.- Igen?
- Tudod, hogy hol vagy?
- Van egy jó tippem.
- Kemény kislány vagy, igaz?
- Mi veszíthetek?
Odanézett. A tisztás szélén az egyik fa törzsén valóban volt egy jelzés.
- Kövesd a jelzést. Így jobbak az esélyeid.
- Ezt meg hogy érti?
- Öt perc előnyöd van. - Az arcához emelte a karját, a másik kezével megnyomott egy gombot, hogy megvilágítsa az órája számlapját.
- Mi ez az egész?
- Vadászat. Fogy az időd.
Kim megfordult, és szélsebesen rohant el, el ettől az embertől. Nem a nyíl irányába futott, hanem a tisztás széle felé. Erről jött az autó. Így talán eléri az utat.
Nem hagyja, hogy elmenjek, gondolta. Ez is csak a játék része. A kurva játéké. Nem kerülök ki innen élve.
Ezt hiszi ő.
Semmi esélyem sincs.
De van, igenis van.
Átvágott egy bokron, átrohant két fa között, és rövidebbre fogta a lépteit, mikor egy meredélyhez ért.
Itt nem jöhetett fel autó. A rohadék biztos megfordult, mielőtt leállt. Tudta, hogy evvel fogok próbálkozni.
Távolodom az úttól, gondolta.Szerette volna tudni, mennyi idő telt el. Az öt perce még nem járhatott le.
Úgysem ad öt percet, gondolta. Biztos máris a nyomomban van.
De semmit nem hallott maga mögött. Csak saját zihálását, a szívverését, a cipője alatt megreccsenő tűleveleket, s
zéttaposott agyagrögöket, a bokrok ágainak reccsenését.Túl nagy zajt csapok.
Kicsúszott alóla a lába. Látta, hogy a lába az ég felé lendül. Látta a fák tetejét. Lezuhant, a hátán csúszott, gallyak, kövek szaggatták, ami még megmaradt a trikójából, véresr
e karmolták a bőrét. Amikor végre megállt, mozdulatlanul hevert, épp csak levegőt mert venni.Nem tudok elrohanni előle, gondolta. Könnyedén el tud kapni. Csak kúszni szabad. El kell bújnom.
Felült. Lekukucskált a lejtő aljába. Nem nőttek sűrűn a fák, a sötét erdő a domb oldalán húzódott. Felállt. A dombtetőre nézett. Az üldözőjének semmi nyoma. De az időből már biztos kifutott.
Guggolva oldalazott lefelé. Hamarosan maga mögött hagyta a holdvilágot. Az erdő sötétje csodás megnyugvással töltötte el - az éjszaka otthont adó takarója. Lassan lépdelt, igyekezett a lehető legkisebb zajt csapni, miközben kerülgette a fatörzseket és átbújt az lehajló ágak alatt.
Az erdőnek karácsony illata volt.
Ha jól játszol, biztatta önmagát, esetleg megéred a következő karácson
yt.Mennyire ügyes ez az alak? Kérdezte magától. Van olyan ügyes, hogy idáig nyomon tudjon követni a sötétben? Nem engedett volna el, ha nem lett volna biztos benne, hogy elkap.
Kell, hogy legyen kiüt. Egyszerűen okosabbnak kell lennem nála.
Most már biztos a nyomomban van. Még akkor is, ha kivárta a teljes öt percet.
Kim nem tudta mennyi idő telt el, de úgy becsülte, húsz perc lehetett. Talán fél óra.
Ha nem vesztettem el, akkor bizonyára már a nyomomban van.
Kim egy fa mögé bújt, megfordult, és körülnézet
t az erdőben. Az ágakon átszűrődő tejszínű holdvilágon kívül minden fekete és szürke árnyékba burkolózott. A közelben álló fák és bokrok halvány kontúrját még ki tudta venni. Úgy tűnt, minden mozdulatlan.Aztán eszébe jutott a férfi koromfekete ruhája és elmaszkírozott arca. Csak akkor fogom észrevenni, amikor rám veti magát, gondolta.
Végignézett saját magán. A lába jó koszos, a sortja sötét, de a trikója szinte világít. Magában átkozódva kibújt belőle. A végét a sort korcába gyömöszölte. Így már jobb. Napbarnított volt, eltekintve a melleitől, de még azok sem voltak annyira fehérek, mint a trikó. Egy kidőlt fa állta el az útját. A gyökerek embermagasságba meredeztek. Bokrok, folyondárok nőtték körbe a vén törzset. Először arra gondolt, hogy átmászik rajta
, de aztán inkább úgy döntött, hogy megkerüli.Mikor az agyagos gyökerek közelébe ért, észrevette, hogy a fatörzs és a talaj között viszonylag nagy rés tátong. Nem volt fedett, de elrejtőzhet, ha bebújik a bokrok és ágak sűrű szövedéke közé.
Mégsem tűnt nag
yon vonzónak, hogy az elpusztult fa törzse alatt keressen menedéket. Lehet, hogy mindenféle utálatos állat is odaköltözött: pókok, hangyák, termeszek, meztelen csigák.Egyébként is, gondolta, ha nekem jó rejtekhelynek tűnik, akkor neki is az lesz. Ha erref
elé jön, biztos kiszúrja. És akkor elkap.Felejtsd el.
Elsietett a gyökérfonatok mellett, és jobbról megkerülte a fatörzset. Most, hogy volt valami a háta mögött, futásnak eredt, nyílegyenesen, nem fától fáig, mint korábban. Olyan gyorsan rohant, ahogy csa
k erejéből tellett, kikerülte a fákat; meg-megbotlott a kiálló sziklákban, átvágott az aljnövényzeten. Végül kifulladt, mindene fájt, lerogyott egy fa mögé. Előre hajolt, átkarolta izzadt térdét, és levegőért kapkodott.Ez a gyors vágta biztos, hogy egy ki
s előnyhöz juttatta. Az üldözője nem futhatott ilyen gyorsan, hiszen a nyomát is meg kell keresnie.Hogyan lehet valakit nyomon követni a sötétben? Még fényes nappal sem lehet könnyű megtalálni a nyomát. És egyáltalán, mit keresnek ilyenkor? Letört ágakat?
Kim kihúzta az övéből a trikóját, és megtörölte izzadságtól nedves arcát, hónalját, a nyakát a mellét és a hasát. Visszatűrte a trikót a nadrágjába, és az jutott az eszébe, nincs-e a hentesnek éjszakai látókészüléke. Infravörös távcső
, vagy valami ilyesmi.Ez sok mindent megmagyarázna.
Annyira biztos volt benne, hogy meg fog találni. Talán az alatt az öt perc alatt vette ki a kocsijából. Hogyan bújhatok el ilyesmi elől?
A test melegét is érzékeli?
Mi lenne, ha eltemetném magam?
Ez lega
lább annyira rossz ötletnek tűnt, mint elbújni a kidőlt fatörzs alatt.Nagyot sóhajtott, és nekidőlt a fának. A kérge érdes és kemény volt. A halk neszezésre rémülten kapta fel a fejét. De a hang felülről jött. Lehet, hogy egy mókus lakik odafent, gondolta
.Mi lene, ha felmászna a fára?
Alaposan megfontolta az ötletet. Használhatónak tűnt. Ha a Hentesnek eszébe is jut, hogy felmászott egy fára, az erdőben ezrével állnak a fák. Olyan magasra mászik, hogy lentről ne lehessen észrevenni. Az ágak és a levelek valamennyire eltakarják az éjszakai távcső elől, ha van ilyen egyáltalán.
Ha megtalál, piszok nehéz dolga lesz eljutni hozzám, gondolta Kim.
Viszont lehet, hogy lelő onnan. Igen, de ez nehéz lesz, ha elég magasra mászom. És lehet, hogy nem mer zajt csapni.
A lövés hangja nagyon messzire elhallatszik. Valaki esetleg meghallhatja.Egyébként is, inkább lőjön le, minthogy élve kapjon el. Gyors, tiszta halál.
Ha nem lő le, akkor nem marad más választása, minthogy utánam másszon. Ekkor viszont ő lesz sebezhető.
- Rendben - suttogta Kim. - Akkor nehezítsük meg a dolgát.
Kilépett a fa alól. Leguggolt, és szemügyre vette a talajt. A tűlevelek alatt halványan látszottak a szürkésfehér kövek. Gondosan válogatott, csak azokat szedte fel, amelyek tenyérnyi nagyságúak volt
ak - elég nagyok ahhoz, hogy komoly sérülést okozhassanak. Amikor összeszedett hat követ, a trikóját leterítette a földre. A köveket a trikóra halmozta és összekötözte az anyag négy sarkát, megcsomózta, mint egy zsákot.A nehéz csomagot himbálva nekilátott
, hogy megkeresse a megfelelő fát. Addig bolyongott, míg rátalált egy öt fából álló csoportra. A fák szorosan egymás mellett nőttek, ágaik szinte összefonódtak, egyetlen sötét tömeget formáztak.Tökéletes. A középső fához sietett, de látta, hogy nincs elérhető magasságban olyan ág, amibe bele tudna kapaszkodni. Átment a mellette lévő fához. A legalsó ág Kim arcával egy magasságban volt. Az első ág után azonban könnyűnek látszott a mászás.
A kövekkel teli trikó gondot okozott. Kim gondolkozott egy darabig, a
ztán megtalálta a megoldást. Kibogozta a csomót, és újra kötözte úgy, hogy az ép ujj szabadon maradjon. Bal karját a nyakkivágáson keresztül a rövid ujjba dugta, aztán mint egy válltáskát, felvette a csomagot. A vállát verdeső kövek nem könnyítették meg a mászást, úgyhogy a hátára lendítette a terhet, hogy ne zavarja a mozgásban.Felkapaszkodott a fára, nagy nehezen elérte az alsó ágat, azután óvatosan, ágról ágra haladva elindult felfelé. Nem volt olyan könnyű, mint ahogy lentről gondolta. A szíve hamarosan hangosan kalapált, és kapkodnia kellett a levegőért. Megállt pihenni, előrehajolt, és lenézett. Nem látta a földet - csak az alatta terpeszkedő ágakat.
Jó magasan vagyok, gondolta. Te jó ég, pokoli magasan.
Összeszorult a torka. Émelyegni kezdett. A lába
i remegtek. Gyorsan megfordult, és magához ölelte a fa törzsét. Itt biztonságban vagyok, győzködte magát. Nem fogok leesni. Eszébe jutott a gimnáziumi tornacsapat. Nem is olyan régen volt. Ez sem nehezebb, mint a felemás korlát. Hál istennek, megőriztem a kondimat. Jó formában vagyok.Egy darabig még szorosan kellett ölelnie a fa törzsét, míg annyira megnyugodott, hogy engedni tudott a szorításon.
Csak még egy kicsit magasabbra. Ne nézz le, akkor nem lesz semmi baj.
A térdét a következő ágra tette, felhúzta magát, felállt, a lábával megkereste a következőt, feljebb tolta magát, és hamarosan a mászás kötötte le minden figyelmét, nem maradt helye a zuhanástól való félelemnek.
Amikor a mozgásától a fa teteje hintázni kezdett, Kim tudta, hogy már elég magasan va
n. Lovaglóölésben az ágra telepedett, előre csúszott, megkapaszkodott, és a lábával átkulcsolta a törzset.Hosszú ideig így maradt. Aztán a kövek zavarni kezdték. A trikó ujja azt az érzést keltette benne, hogy egy kéz nehezedik a vállára, egy kéz, amelyik hátra akarja húzni. Az éles kövek a trikó anyagán keresztül is nyomták a hátát. Kicsit hátrébb kúszott, de a lábával továbbra is szoros ollóba fogta a fát, és az ölébe húzta a csomagot. Jobbra, egy a feje fölötti ágra tette, ahogy a nyeregtáskát szokás.
A
terhétől megszabadulva óvatosan visszacsúszott az eredeti helyére, és átkarolta a fát.Kim azt álmodta, hogy zuhan. Felriadt. Féloldalasan dűlt lefelé. Kiegyenesedett. Az arcát a kéreghez szorította. Megérkezett a reggel. A lombon át az aranyos fénysugarakban apró porszemek úszkáltak. Az ágak mögött látni lehetett a közeli fák üde zöldjét. Hátrahajtotta a nyakát, foltokban látta a tiszta, kék eget. Hallotta a madarak énekét, és az enyhe szellőben megzizzenő tűlevelek hangját.
Jézusom, gondolta, túléltem ezt az éjszakát.
És hajnal előtt még arra is képes volt, hogy elszundítson. Deréktól lefelé teljesen elzsibbadt. A feje feletti ágba kapaszkodva felállt, hogy kinyújtózzon. Tűlevelekkel és ágakkal szurkálta magát, míg visszatért az élet a lábaiba, a combjaiba, a fenekébe. Mikor újra normálisnak érezte magát, levette a sortját, egy alacsonyabban lévő ágra mászott, és pisilt. Visszamászott, és felvette a nadrágját. Leült, átkarolta a törzset, és lógázta a lábait.
Azon töprengett, hogy ezek után mit csináljon.
Az nyilvánvaló, hogy megúszta a Hentest. Kíváncsi volt, vajon járt-e a fa alatt az éjjel, és aztán továbbment, vagy nem is került errefelé.
Lehet, hogy a végén feladta, és elhajtott a kocsijával. Ezt csak szeretnéd, figyelmeztette magát Kim. Nem fogja feladni. Ilyen könnyen nem. A: akar engem. B: azonosíthatom. Nem fogja engedni, hogy csak úgy ellibegjek innen.
Másrészről viszont, már rég megtalált volna, ha tudja követni a nyomomat.
És ha
követte? Ha itt hortyog a fa tövében?Nem, ha tudná, hogy itt vagyok, már rég leszedett volna.
Leráztam a rohadékot!
Most már csak vissza kell jutnom a civilizációba anélkül, hogy belefutnék.
Ezt fényes nappal megpróbálni végtelen ostobaságnak tűnt.
Kínszenvedés volt kivárni a napnyugtát. Sehogy sem tudott kényelmes
en ülni. Állandóan változtatta a helyzetét. Többnyire ült, olykor felállt, néha egy magasabban lévő ágba kapaszkodva lógott, hogy kinyújtóztassa a tagjait.Mardosta az éhség, de ennél is rosszabb volt a szomjazás. Majd meghalt egy korty vízért.
Hiába vetet
tek árnyékot a fa felső ágai, a nappali hőség elviselhetetlen volt. Az izzadság végigcsurgott az arcán, csípte a szemét. Az egész teste nedves volt, csiklandozta és viszketett. A bőre ragacsos volt és zsíros. A sortját mintha ráragasztották volna.De akármilyen nedves volt a teste, a szája száraz maradt. Ahogy teltek az órák, az ajka kiszáradt, kicserepesedett. A fogai helyén mintha kavicsok lennének. A nyelve feldagadt, a torka összeszorult, a nyelés is nehezére esett.
Voltak pillanatok, amikor arra gondol
t, nem bírja ki alkonyatig. A pórusain kiszivárgó izzadsággal mintha az ereje is elszivárgott volna. Szédült és kóválygott a feje. Ha hamarosan nem mászom le, gondolta, akkor egyszerűen lepotyogok. De kitartott.Csak még egy kicsit, biztatta magát. Újra me
g újra. Végre leszállt az alkonyi félhomály. Frissítő szél érkezett az ágak között. Lágyan simogatta, felszárította testéről a nedvességet.A sötétség lassan beborította az erdőt.
Kim elindult lefelé. Tíz-tizenkét lábnyira hagyhatta maga mögött az ágát, am
ikor eszébe jutott a trikója. Ott felejtette a felső ágon.Mérföldes távolságnak tűnt.
De nem térhet vissza a civilizációba egy szál sortban. Sírni kezdett. Le akart kerülni innen. Vizet akart. Egyszerűen nem tisztességes, hogy vissza kelljen másznia.
Sír
va mászott felfelé. Végre leemelte a töltött trikót az ágról. Ezekre a rohadt kövekre már úgy sincs szüksége. Kioldozta a csomót, és kirázta a köveket. Nekicsapódtak az ágaknak, suhogva törtek utat a tűleveleken keresztül. Az immár üres rongyot az övébe tűrte, hogy ne veszítse el, és megkezdte hosszú útját az erdő felé.Amikor leugrott az utolsó ágról, nem emlékezett tisztán arra, hogy jutott el idáig.
Egyszerre csak az erdőben sétált. A keze nehéz volt. Odanézett, mind két markában egy-egy követ szorongatott. Nem emlékezett, mikor szedte fel őket. De megtartotta mind a kettőt.
Amíg meg nem hallotta a patak halk csörgedezését. Akkor elhajította őket, és futásnak eredt.
Aztán a vízparton térdepelt, a markából itta a hideg vizet, lefröcskölte az arcát, belebuk
ott, testét ellepte a jéghideg, friss forrásvíz. Kiemelkedett, hogy levegőt vegyen, aztán vizet vett a szájába, lenyelte, sóhajtott.Kim életében még nem érezte ennyire jól magát. Hátulról valaki megragadta a haját, és térdre rántotta. Nem, mindezek után ez lehetetlen!
Kezek markolták a melleit, hátrarántották, neki a támadónak. Kim rúgott, tekergőzött, miközben a partra rángatták. A szárazon a támadó rávetette magát, és teljes súlyával a földre nyomta. Rámászott. A melleit markolászta. Morgott, miközben a
nyakát szívta.Kim felnyúlt, és megragadta a fülét. Teljes erejéből megrántotta. Hallotta a bőr reccsenését, érezte nyakán a férfi leheletét, amikor az fájdalmában felordított. Kirántotta alóla a kezét, és ököllel verte Kim fejét.
Az ütésektől kába Kim jóformán észre sem vette, hogy teste megszabadult az idegen súlyától. Arra gondolt, hogy talán meg kéne próbálni feltápászkodni, és elrohanni, de képtelen volt megmoccanni. Mintha az ütések minden erőt kivertek volna belőle.
Érezte, hogy letépik róla a sortját. Ezt meg akarta állítani, de még mindig nem volt képes megmozdítani a karját. A sort a bokája köré tekeredett, felemelték a lábát és lehúzták a nadrágot. A lába a földre puffant.
Durva kezek dörzsölték a combját, a fenekét. Egy szakállas arc nyomását érezte. Az ajkakat. A nyelvét. A férfi morgott, mint egy vadállat.
Aztán megragadta a bokáját, megrántotta, keresztbe rakta, megfordította.
Kim felnézett a férfira.
Az ővéből elővette a kést. A penge csillogott a holdfényben. A foga közé vette a kést, és elk
ezdte gombolni az ingét.Kim csak nézte. Próbálta megérteni.
Sovány volt, farmert és kockás inget viselt. A haja kócos volt.
Ez nem a Hentes! Szétnyitotta az ingét.
A dörrenés szinte megsüketítette Kimet. A férfi megrándult, mintha halántékon ütötték volna
. A másik oldaláról sötét forrás tört elő. Egy másodpercig még fölé magasodott, az inge nyitva, a kés a foga között. Aztán hátrazuhant.Kim fülében még mindig visszhangzott a lövés hangja. Nem hallotta, hogy valaki közeledett volna.
Aztán a buggyos nadrágos, fekete trikós ember megállt, nem messze a lábától. A puska csövét a másik férfira fogta, és beleeresztett még három golyót.
A hátára dobta a fegyvert. Lehajolt, felemelte a tetemet, és a vállára vette. Kimhez fordult: - Öltőzz fel. Visszaviszlek városba
.- Nincs az az isten - motyogta.
- Ahogy akarod.
Vállán a hullával elindult a fák között.
- Várjon! - kiáltotta Kim, és megpróbált feltápászkodni. A férfi megállt. Megfordult.
- Ő a Hentes?
- Igen.
- És maga kicsoda?
- Felbéreltek.
- Miért tette ezt ve
lem? - robbant ki Kimből.- Csalétek kellett. És te voltál, szuka. Gondoltam, hogy előbb vagy utóbb megszimatol. Így történt, és elkaptam. Ilyen egyszerű.
- De hogy talált rám? - kérdezte Kim.
- Rád találni? El se veszítettelek. A fára mászás egész jó ötle
t volt, el kell ismerni. De azért örülök, hogy elhajítottad a köveket. Tökéletes időzítés. Az csalta elő a rejtekéből- És miért nem lőtte le azonnal?
- Nem volt hozzá kedvem. Jössz?
- Baszd meg!
Elment.