FRITZ LEIBER

A NAGY ÜNNEP

Megszólalt a sziréna. Ezer kéz nyúlt, hogy kikapcsolja a zsebrádiót meg a nagyképernyős televíziót, pedig épp a Mars-híradó ment. Sok-sok pénztárgép csengette el a szerencsés utolsó bevételt. Bekattantak a fiókok. Kétezer megkönnyebbült sóhaj szárnyalt a magasba. Kétezer szív körül melegség támadt.

Sziréna szólt. Mrs. Pullen a villanysütőbe taszította az utolsó tepsi süteményt, tízig számolt, azután kikapcsolta az áramot. Tortavár őszülő várúrnője megtörölte az arcát, és sugárzó mosollyal jutalmazta a kézzel tapasztott, illatozó tornyokat. Mrs. Goldfarb jókedvűen szemlélte barnás, túrópettyes rakott palacsintájának épületét. Mrs. Gianelli szemei is elérzékenyültek a melegtől és a fűszerektől, amint a sült kolbászból összetorlódott, gőzölgő tutajt csodálta. A megözvegyült Mr. Tomlinson egy lábas keményre főzött tojás fölött tűnődött, midőn egy istennő ezüstnyilat röpített a hátába. Megfordult.

- Az a tunika talán kissé merész, drágám.

Lánya azonban, bimbózó fűzfabarka a felnőttkor küszöbén, kijelentette:

- Diana leszek.

- A szellőlábú vadászhölgy- mondta szórakozottan Mr. Tomlinson. Szirénázás. Mr. Csöröge - a gyerekek nevezték el így, mert folyton aprópénzt csörgetett - most kiürítette zsebeit, az apróhoz hozzárakta a bankóit, és az egészet eltette a komód felső fiókjába. Másutt is, városszerte, rejtekhelyükre kerültek a pénztárcák és bankjegycsomagok. A titkárnők bepúderozták az orrukat, villámlott az elektromosság a műszál kabátokban, amint belebújtak.

Mr. Debevois letépte a felső lapot az asztali naptáráról - május volt -, papírrepülőt hajtogatott belőle, és megcélozta vele ténfergő gyorsíróját, aki épp lehajolt, hogy egy mikrofilmtartót az iratszekrény alsó polcára rakjon. A boltosok leoldozták kötényüket, és úgy távoztak, hogy be sem zárták az üzletet. A kövér Mr. Wilson megnyomott egy gombot. A mozi tetején kigyulladt a felirat: MA MŰSORSZÜNET. A szakállas Mr. Goldfarb vállat vont, elmosolyodott, szép, nagy fiókot húzott ki, szép, nagy pergamentekercset húzott elő. Az iskolás gyerekek keresztülvágtak a puha homokkal borított iskolaudvaron és a napsütéstől csúszós pázsiton. Odalent, a picinyke alumíniummegállóban az atomvonat, mint aranyszárnyú pillangó, lassan lefékezett. A mérnök leugrott róla. A legjobb ruhája volt rajta.

Szólt a sziréna. Mr. Moriarty, a város temetkezési vállalkozója fekete posztóba bújtatott végtagjai, akár a póklábak, kalapja magasabb Abraham Lincolnénál - körülpillantott a csupasz, fényes asztalokon, és a kezét dörzsölte. A nagy hűtőláda ajtaját kinyitva belekukkantott a két koporsóba. "Csak nem romlanak meg", mondta. Újabb hűtőládaszemle következett. Biccentett az üres polcoknak. "Arra az esetre, ha netán valaki olyan peches volna, hogy pont ez a három nap viszi el." Aztán arcának szarkalábpókhálója mosolyba rándult. Lágyan mondta: "Vagy talán épp ez a három nap a legszebb alkalom a kimúlásra."

A sziréna elhallgatott. A tűzoltóépület mögött - az új, piros légcsavaros tűzoltó-helikoptertől nem messze- negyven markos kéz ómódi, ponyvás tetejű automobilt taszigált. A jármű fekete volt, mint a bún, krómpáncél borította, három antenna sarjadzott az oldalán. Televízió, rádió, telefon. Nagy kiáltozás közepette addig húzták-vonták, mígnem himbálózó antennákkal megfeneklett az utca túloldalán, a bíróság előtt.

Ezalatt négyezer kisebb-nagyobb talp dübörgött az árnyas, járművektől megtisztított utcákon, a főtér felé.

Az elnéptelenedett iskolában a női mosdó tükre előtt Miss Kidd úgy ítélte meg, hogy hatalmas műszempillája nem fog leesni. Berúzsozta forró ajkát, aztán majdnem tönkretette a nagy művet, miközben epekedő pillantásokat próbált fel, és a múzeumtól kikölcsönzött fűzőt ráncigálta. Megvárta, míg újra lélegzethez jut, és perverz kíváncsisággal belelapozott a dolgozatokba; osztályának mára kellett beadnia a füzeteket. A dolgozat címe ez volt: A Nagy Ünnep.

A legfelső dolgozat így kezdődött:

Egyesek úgy tuggyák, hogy a Nagy Ünnep eredette a rió de zsanéri karmeválba nyúlik vissza…

Gyorsan belelapozott egy másikba.

Valamikor, nagyon régen, a huszadik században az emberek nem nagyon élvezték az ünnepeket. Agóttak a pénzükér, meg hogy mit vegyenek rajta. Egymást is meg akarták venni, mint hajdan, a rabszolgasors idejében…

(Miss Kidd piros ceruzával beleírta: "A megvenni régi kifejezés, akkor használták, ha valakit meggyőztek valaminek az értékéről, amire fel az illető megvásárolta azt a valamit. A rabszolgasághoz nincs semmi köze.")

Miss Kidd legyűrte magában a többi dolgozat iránti kíváncsiságát. Leborította a füzetkupacot az asztalra, és újra munkához látott. Meggombostűzte régi estélyi ruhájának rakoncátlankodó nyakkivágását. Tűnődve figyelte az eredményt, aztán inkább kihúzta a gombostűket. A fejébe húzott egy hatalmas, színpompás kalapot, vállára nercstólát kanyarított. "A negyedikeseknek biztosan volna néhány megjegyzésük", közölte tükörképével, majd magas sarkú cipőjében kisántikált az iskolából.

A város iszákosa, Mr. Felton, a borbélyüzletben hitetlenkedve tapogatta frissen beretvált, arcszesszel bedörzsölt képét. Sörtől elbambulva a tükörbe bámult: selyeminget adtak rá, kemény gallért, halszálkás zakót. A szája is tátva maradt, amikor pocakját hatalmas arany óralánccal ékesítették fel, nyakkendőjét gyémántos nyakkendőtűvel döfték át. Mr. Kantarian, a borbély hátralépett, körbejárta vendégét, és elégedettsége jeléül bólintott egyet.

Mr. Wilson nyakig belebújt a pénzeszsákba, és az álla alatt megcsomózta a madzagot. Fejére aranykoronát illesztett. Eszébe jutott valami. Előhalászta a tárcáját. "Nem ünneprontás, ha ezt a vackot színpadi kelléknek használom", győzködte magát, miközben ízlésesen elrendezett benne egy köteg ropogós bankót, s a nyitott tárcát a gallérjába tőzte. Aztán kitotyogott a mozijából.

A város kétezer lakója már a főtéren nyüzsgött és zsongott. Mr. Wilson szerepe méltóságának teljes tudatában ügyet sem vetett a ráirányuló figyelem megnyilvánulásaira.

A tűzoltóságnál Miss Kidd és Mr. Felton csatlakozott hozzá. A városi főiszákos a tömeget nézte, aztán kihúzta magát. A három szereptó nagy átéléssel a fekete autóhoz lépkedett. Ott már várta őket Mr. Moriarty; pókhálóarca komorabb volt, mint valaha. Megbökte kürtőkalapja szélét, és Miss Kidd, valamint Mr. Felton előtt kitárta a jármú ajtaját. Azután előrement és beszállt Mr. Wilson mellé, aki a kormányt markolta.

Durranás, füstfelhő. Tornanadrágos figura bukkant fel a tér túloldalán, trikóját aranyló villámok díszítették. Szélvészként száguldott, sapkáján a tollak aranyglóriaként libegtek. Egy műanyag íjjal felfegyverkezett istennő izgalmában felkiáltott. Mr. Tomlinson szemöldöke neheztelőleg felhúzódott.

- Tehát a Jim Kelly, drágám? Ezért kell a hókar és szellőláb.

- Irtó félénk fiú - mondta az őszinte istennő.

Eközben a fenti párbeszéd sebesen haladó tárgya beugrott a Mr. Wilson mögötti ülésre, és ütögetni kezdte a bankjegyektől zöldellő nyakfodrot, egyúttal a saját csuklójára erősített vekkeróra irányába hadonászott.

Egy sötét ember dobolni kezdett. A tér elcsöndesült. Mr. Goldfarb kigöngyölte pergamenjét, megreszelte a torkát, szigorú szemeket meresztett a fekete autó utasaira, és fennhangon belefogott:

- Közhírré tétetik! Tudja meg minden jelenlévő, hogy szívünk, lelkünk és gondolataink üdvéért a következő személyeket kitiltjuk városunkból.

Először - itt jelentőségteljesen Mr. Wilsonra nézett - a Pénzt. Mert ő zsarnok, mert ő maga Midasz, aki kettőbe hajtja a Holdat, és az üdezöld főszálat fénytelen, zöldes papírfecnivé változtatja.

Másodszor - Mr. Felton sugárzott, amint a szigorú tekintet megállapodott rajta - a Sikert. Mert nem a megfelelő embereket keresi fel. Hanem például az előbb említett urat, vagy azt a hölgyet, akiről ezután leszek szólandó. - Itt Miss Kiddre meredt. - Gyönyör! Ringyó vagy, nem tiszta a lelked. Jobban szeretjük lányainkat annál, mintsem engedjük nekik, hogy előmozdítsák az italkereskedelmet.

- Végezetül - folytatta, és Jim Kellyhez meg Mr. Moriartyhoz fordult - Sietség és Szorongás! Sietség, ugyan te jó fiú vagy, ha a Marsra utazunk, vagy netán a doktort kell kihívni. De a szívünket nagyon megkínzod. És te, Szorongás; azért távozz, mert az előtted említett négy szörnyet felbiztatod és segíted.

Mr. Csöröge előrelépett; furulyájának lágy szava kísérte a gyászmenetet, a sötét Mr. Ambrose halkan kaparászott a dobverőivel.

- Ti öten, azonnal hagyjátok el a várost, sóhajtásnyi késedelem nélkül! Amennyiben a következő három nap folyamán közigazgatási határainkon belülre merészkednétek, akár az Alkotmányt is megsértjük, hogy méltó, ám szokatlanul kegyetlen büntetésünk lesújtson reátok. Hasonló elbánásra számíthat a veletek egyhúron pendülő Munka, Háború és Dicsőség.

Azzal összetekerte a pergament, mellén keresztbe fonta a karjait, és szakállát vízszintesen előreszegezte.

- Ki innen!

Mr. Wilson indított. A kipufogócső orrfacsaró kék gázokat lövellt. Az ormótlan jármú nehézkesen meglódult. A kocsi, mint valami lugasban, fényes öltözéke emberek sorfala között haladt.

- Viszontlátásra! - mondogatták az emberek. Odaintettek Mr. Wilsonnak.

- Viszontlátásra, Pénz! - Mr. Wilson azonban méltóságteljesen meredt előre, és a kormányzáson kívül semmivel sem törődött.

- Viszontlátásra, Siker! - Mr. Felton szerepéből kiesve boldogan visszaintegetett.

- Viszontlátásra, Gyönyör! - Miss Kidd megvetően mosolygott, kihúzta a derekát, belenézett mélységes dekoltázsába, azután minden bátorságát összeszedve továbbra is egyenesen tartotta a derekát.

- Viszontlátásra, Sietség! Viszontlátásra, Szorongás! - Mr. Moriarty - vagyis Szorongás-leverten ráncolgatta a homlokát. Jim Kelly, a futó, vadul ösztökélte Mr. Wilsont, hogy gyorsabban hajtson.

Az autó elgördült a Mason Vaskereskedés és a város egyetlen magas háza, a tízemeletes Üvegpalota között. Fekete konfettieső záporozott az autóra, szépségpettyek keletkeztek Miss Kidd orcáin. Fekete papírszerpentinek kerengtek lustán, belepték a króm alkatrészeket, és szurtos bojtok módjára tekeregtek a jármű mögött.

Az egyenletes ünnepélyességgel hömpölygő autó elérte az iskolaudvart, ahol már tolongott a gyereksereg. A harmadikosok és negyedikesek felsorakoztak, vállhoz emelték játékpuskájukat, és komoly arccal elsütötték a fegyvereket.

- Viszontlátásra, Sietség! Viszontlátásra, Szorongás! Viszontlátásra, Miss Kidd! - mondta néhány negyedikes.

- Viszontlátásra, dolgozatírás! - kockáztatták meg egyesek, az ő hangjuk azonban elveszett a nagy zajban.

Az egyik fiú merészen az autó elé pattant, és tapadókorongos gyásztollforgót erősített a motorháztetőre. Aztán oldalra szökkent. A tollak úgy bólogattak, mint valami lomha, fekete bika oldalában a torreádor banderillája.

- Viszontlátásra, Pénz! Viszontlátásra, Siker! Viszontlátásra, Gyönyör!

- Viszontlátásra, viszontlátásra!

Mr. Wilson a város határán túl, a vidáman virágzó temető mellett állította meg a kocsit. Mindnyájan kiszálltak, bőröndöket szedtek elő a csomagtartóból, ünneplő ruhába bújtak, és visszaindultak a városba, hogy ők is részt vegyenek a mulatságban. Közben Mr. Felton - bár társai alig figyeltek rá - pityókás emelkedettséggel a Nagy Ünnep előnyeit és hátrányait taglalta.

Miss Kidd tanárosan bizalmaskodva Jim Kellyhez fordult. - Kivel jársz mostanában?

A fiú elvörösödött, és válasz helyett odébb somfordált.

Két sarokról is meghallották, hogy Mr. Pullen már nyiszorgatja a hegedűjét. A bíróság előtti árnyékkockákon Mr. Csöröge ciripelt. A sötét Mr. Ambrose víg dobszólókat pergetett. A falusi muzsikusok zenéje maga volt az öröm. Az asszonyhad körös-körül telezsúfolta az asztalokat. Hirtelen megbolydult a tér nyugati oldala. A Fő utca végében felbukkant a makulátlan múzeumi szénásszekér, a nyolcadikos fiúk húzták, mint valami riksát. Leugrott róla Mr. Ferguson, a hentesmester. Dominónak öltözött, arca vidáman vöröslött. Leemelt a szekérről egy kislányt, aki olyan szép fehér ruhát viselt, akár egy menyasszony, sőt: nimfa. Aki eddig csak a Biztosító irodájában találkozott Miss Wolzynskival, most meglepődhetett, hogy a lány ilyen csinos is tud lenni.

- Szervusz, Barátság! Szervusz, Szerelem!

A szekér hátulján nagyokat ásítva, hatalmasan nyújtózva a langaléta Mr. Gutknecht tápászkodott fel. Ő volt a város helytörténésze, egyébként tanár. Most a hajdanvolt parasztok jelmezét viselte, hajába szalma ragadt.

- Szervusz, Lustaság!

Bang! Csatornafedél billent, a lyukból Joe Turner, a városi yendór pattant elő. Bohócruhában táncolt, botján marhahólyagot lóbált.

- Szervusz, Móka!

Móka üldözőbe vette Mr. Fergusont és Miss Wolzynskit, és üldözőbe vette Mr. Gutknechtet is, utóbbi azonban nem volt hajlandó elmenekülni, csak ásítozásra futott tőle, közben a vállán-hátán pufogott a marhahólyag.

Züm-züm! Ezüstös mentőhelikopter zümmögött a tér fölött. Virágeső hullott alá. Azután selyemkötél tűnt elő, melynek végén felvirágzott léghajókosár lengett. A felvirágzott léghajókosárban felvirágozva üldögélt Jenny, az Üvegpalota kávéházának pincérnője. A haja is csupa virág volt, csak az tudhatta, hogy Jenny haja igazából búzaszőke, aki a kávéházból ismerte.

- Szervusz, Öröm!

Mr. Goldfarb mosolyából mindenhová jutott, homlokát és nyakát törölgette, aztán ujjait barátságosan beletörölte Mr. Wilson kabáthajtókájába.

- Hallotta a legutolsó rádiógramot? Bemondták, hogy az Első Egyesült Csillagközi részvé…

Püff! Móka marhahólyagja behorpasztotta Mr. Goldfarb borzas cilinderét. Móka diadalmasan mennydörögte:

- Most tetten értem, Mr. Goldfarb! Üzleti hírekről pusmogott! Jó, hogy nem a lepedőnyi újságokat böngészi, mint az ősök, akik elpocsékolták a szabadidejüket. Zálogot fog adni! A következő három napon kifordítva kell hordania a tökfödőjét!

Mr. Goldfarb boldog vállrándítással lekapta a kalapot, és mikor újra a fejébe húzta, a mesekönyvek szakállas kalózkapitányaira emlékeztetett. Azután eliramodott az elemózsiás asztalok felé.

Az események felgyorsultak. A Vitorlás Klub, a Baptista Egyház, az Önkéntes Tűzoltók és Az Űr Veteránjai villámtréfákat, apró jeleneteket adtak elő. Nem is a hosszú számokat, nem. Ezeket másnapra tartogatták. Mert másnap a városból moziterem lesz, melyben a mozivászon a tér, az utca; televízió lesz a város, képernyője a tér, az utca, a darabokat élőben játsszák, saját maguk; a baletteket is ők táncolják el, a futóversenyeken maguk futnak majd, a vers az ő ajkukon kél - nem is említve Mr. Tomlinsonnak az alkalomra alkotott eredeti nagyeposzát, a Roosevelt búcsúját.

Az emberek nevettek, az emberek beszélgettek, az emberek bunyóztak, az emberek idétlenkedtek, az emberek kiengedték a gőzt. Besötétedett. A hálótermekből kivezették a kicsinyeket, a szülők felváltva vigyáztak rájuk, és csudálatos történeteket meséltek nekik. A téren hintázó lampionok virultak. Az emberek alaposan belaktak és módjával iddogáltak. Helyet csináltak a Fő utcán, és kezdetét vette a tánc.

Mr. Felton ráakaszkodott Mr. Wilsonra, mert fejébe vette, hogy Mr. Wilson ugyanaz a személy, akivel már órák óta perlekedik.

- Nézze! - mondta atyáskodó szigorral. - Nem értek egyet azokkal az ipsékkel, akik szerint Amerikának idáig nem voltak jó ünnepei meg bulijai. Amerika ugyanis az ünnepek őshazája. - Hangja professzorivá szigorodott, a józanok között sem akadt volna senki, akinek a nyelve az övénél gyorsabban forgott volna.

- Kagylósütés, koktélparti, vasárnapi gyerekzsúr, párttaggyűlés, holdséta, maratoni futás, jazz-klub, telefontréfa, ipiapacs, Másfél nap alatt a Föld körül… - Nagy lélegzetet vett, és szilárdan megmarkolta Mr. Wilson kabátját, mert úgy látta, hogy Mr. Wilson el akar mellőle ódalogni. -…kanmuri, éjjeli szerenád, ökörsütés, kirántott hús, repülőmodellezés, Kentucky-futam, falusi búcsú, csendelpihenő, lélektani dráma, pszichoanalízis, űrfelderítés, párnacsata, totó-lottó, hálaadás nap, hegymászórekord, pisztrángfogás! - Egyre vadabbul hadonászott.

- És ez mind semmi! Volt nekik karácsonyest, szilveszter, május elseje, anyák napja, apák napja, gyereknap, húsvéthétfő. Annyi volt akkoriban az ünnep, amennyit csak az ember élvezettel és haszonnal eltölthetett. Igaz- itt bölcs arckifejezéssel nagyot csuklott - kicsit már túl sok is lett a haszon.

Arra suhant Miss Kidd, ezúttal Kleopátraként. Mr. Wilson kitárta a karját.

- Mindig szerettem volna megtudni, milyen lehet egy tanárnővel csókolózni.

- Hát most már ezt is tudja - mondta fél perc múlva Miss Kidd. - Igen, már tudom - motyogta megrettenve Mr. Wilson.

Mr. Felton a táncolók irányába fordult, és erős kilengésekkel nekilódult.

Teljesen besötétedett. Újabb lámpák gyúltak. A zene ritmusa feszesebb lett. Miss Kidd Mr. Gutknechttel táncolt. Mr. Felton Mrs. Goldfarbbal fejtett. Mr. Kantarian Mrs. Fergusonnal ropta. Mr. Gianelli megforgatta Mrs. Lovesmitht. Mr. Moriarty Jennyvel keringőzött, arcán addig táncoltak a ráncok, míg le nem táncoltak róla, nyilván be a fülébe, esetleg a gallérja alá. Octavia Tomlinson elment, hogy felkérje Jim Kellyt. A fiú meglátta a közeledő Octaviát, és belevetette magát a sötétbe. Diana erre felajzotta az íját, és a vad után eredt.

Perdült-fordult Öröm, perdült-fordult róla a virágdísz is. Virág borította az utcát. Barátság táncba vitte Szerelmet, Móka tréfái hol itt, hol ott pukkantak, Lustaság meg egyre csak mosolygott, még szundikálás közben is. Sötét kirakatokról verődött vissza a színek kavalkádja. Ám odafent semmi nem állt a vidám fények útjába, sem rádióhullám, sem a repülőgép-gázturbinák dübörgése, így a Föld és a Mars százezer városának hasonlóan vidám fényei egymás felé iramodtak, s közben vidáman kacsintottak a barátságosan hunyorgó csillagoknak.

Szántó György Tibor fordítása