Messziről sokszor láttam a bűvészboltot, egyszer-kétszer el is mentem előtte, és láttam a kirakatban az apró kis bűvös labdákat, a csodálatos kúpokat, a bűvös tyúkokat, a hasbeszélő bábukat, a kártyapaklit, amely egészen kifogástalannak látszott, és a többi hasonló, csodálatos dolgot, de soha eszembe sem jutott, hogy bemenjek, amíg egy szép napon, úgyszólván minden előzetes figyelmeztetés nélkül Gip az ujjaimnál fogva a kirakathoz húzott és úgy viselkedett, hogy nem volt mit tennem be kellett vinnem a bűvészüzletbe. Nem is tudtam, hogy a bolt olyan közel van, de hát ott állott előttem, bármennyire csodálkoztam is rajta. Gip apró kis ujja mereven mutatott a kirakatban sorakozó ezernyi, a gyermekszemnek annyira kedves dolog felé.

- Ha gazdag lennék - mondta Gip az "eltűnő tojásra" mutatva -, azt mindjárt megvenném. És azt is. .. - A "síró baba" volt. - . . . meg azt... - ez a harmadik tárgy igen rejtélyes dolog lehetett, mert a felirata azt hirdette: "Vegyél egyet és ejtsd bámulatba vele a barátaidat!"

- Minden eltűnik - folytatta Gip - azok alatt a bűvös kúpok alatt. Tudom, mert olvastam egy könyvben. És az, papa, az "eltűnő fillér", csak úgy tették oda, hogy ne lehessen látni, hogyan csinálják.

Gip, a drága kisfiú, az édesanyja természetét örökölte, így nem indítványozta, hogy menjünk be az üzletbe, és egyáltalán semmi más módon sem igyekezett erre rávenni, csak éppen - teljesen öntudatlanul - az ujjamnál fogva az ajtó felé ráncigált és szemmel láthatóan nagy érdeklődést mutatott.

Gip arca felderült erre a sokat ígérő kérdésre. Megmutatnám Jessienek - válaszolta. Most is rögtön a játszópajtására gondolt.

Gip nem is válaszolt, de szorítása még erősebbé vált ujjamon, és így léptünk be a boltba.

Egészen szűk kis bolt, nem is valami nagyon kivilágítva. Az ajtón másodszor is siránkozva megszólalt a csengő, amikor becsuktam magam mögött. Egy percig magunk voltunk a boltban, és volt alkalmunk körülnézni. Az üvegszekrényben, amely a pult alsó részét foglalta el, papírmasé-tigris csóválta a fejét. Egy komoly képű, nagyon barátságos tigris. Mellette számtalan kristálygömb hevert, egy kínai hosszú, sárga ujjú keze bűvös kártyákat tartott, a legkülönbözőbb nagyságú, csodálatos színű halmedencék sorakoztak orgonasípszerűen egymás mellé rakva, és egy szemtelen bűvészkalap szemérmetlenül mutogatta titkos rugóit. A falak mentén görbe tükrök állottak, amelyek hol végtelen hosszúnak mutatták, hol megdagasztották a fejünket, eltüntették a lábainkat, és azt hiszem, mialatt ezen mulattunk, akkor jött elő a boltos.

Annyi bizonyos, hogy egyszer csak ott állt a pult mögött. Különös, komoly, fekete ember volt, az egyik füle nagyobb, mint a másik, az álla pedig egészen olyan, mint a cipő orra.

- A fiamnak szeretnék néhány egyszerű bűvészjátékot - mondtam. - Van valami mulatságos dolguk?

- Az üveggolyókért nem számítunk fel semmit válaszolta a kereskedő udvariasan. - Mi magunk is ingyen jutunk hozzájuk - tette hozzá, és mialatt beszélt a könyökéből előhúzott még egy golyót. A harmadikat a füléből rázta ki, és a pult tetejére tette a másik mellé.

- Azt a kettőt is elteheted, - nyugtatta meg a boltos. - és ha nincs kifogásod ellene, egyet a számból is... Voila!

- Bizonyos értelemben véve tényleg olcsóbb válaszolta a boltos. - Bár a végén megfizetünk mindenért, ha nem is olyan drágán, mint ahogy az emberek képzelik... A nagyobb dolgokat és minden mást, amire szükségünk van, abból a kalapból szedjük elő... És tudja, uram, bocsássa meg, hogy ezt mondom, nincs olyan nagykereskedés, ahol valódi bűvös dolgokat árulnának. Nem tudom, látta-e a cégtáblánkat, az áll rajta, hogy Az igazi bűvészbolt. - Ajkai közül egy reklámkártyát húzott elő, és átnyújtotta nekem.

- Igazi - erősítette meg még egyszer, ujjával a szóra mutatva. - Igazán nincs benne semmi csalás, uram.

Csodálkoztam, hogy a boltos ezt tudja, hiszen a fegyelem érdekében ezt otthon titokban szoktuk tartani. Gip a legnagyobb nyugalommal vette tudomásul a kijelentést, mintha magától értetődőnek tartaná a dolgot.

- Csak egy igazán jó fiú jut be azon az ajtón mondta a boltos., És azzal, mint hogyha be akarná bizonyítani az állítását, a kilincs megcsikordult, és egy vékonyka, nyafka hangot hallottunk kívülről:

Miközben beszélt, egy pillantást vethettünk az ajtóban álló gyerek sápadt; fehér kis arcocskájára, amelyet a sok édességevés egészen felpüffesztett, amit teljesen eltorzítottak a gonosz szenvedélyek. Kegyetlen, önző kis fráter állott előttünk.

- Zsineg - mondta aztán, és... Még elképzelni is borzalmas! A szájában egyszerre ott láttam egy óriási zsinegtekercset, amelyből végtelen fonalat húzott le. Amikor szépen átkötözte vele a csomagot, leharapta a zsineg végét, és... Rémülten láttam, hogy lenyeli az egész gombolyagot! Azután meggyújtott egy gyertyát az egyik hasbeszélő bábu orrán, és ujját, amely pecsétviasszá változott, a lángba dugta, és lepecsételte vele a csomagot.

No, no! - szólalt meg a boltos, ügyesen megszabadítva furcsa fejdíszemtől. - A vigyázatlan madár éppen most költött...

Kirázta a kalapomat. Kinyújtott tenyerében két vagy három tojást, egy nagy darab márványt, egy zsebórát, vagy féltucat üveggolyót láttam. Megint belenyúlt a kalapomba, és kivett belőle egy papírfecnit. Azután még egyet és még egyet, közben pedig arról beszélt, hogy az emberek milyen gondatlanok, hogy eszükbe sem jut, hogy belül is kikeféljék a kalapjukat. Természetesen végtelenül udvariasan mondta mindezt, de azért nem hiányzott a szavaiból az él sem.

A hangja egyszerre elhalt - egészen úgy, mint amikor a szomszéd gramofonját egy jól célzott dobás után telibe találja a tégla -, és megszűnt a papír zizegése is. Teljes lett a csönd.

Gipre bámultam, Gip énrám bámult. Körülnéztünk az üzletben, de nem láttunk mást, csak eltorzított alakjainkat a bűvös tükrökben. Nagyon nyomasztó, nagyon komor és nagyon csöndes volt körülöttünk minden...

Mit gondolnak, mi volt mögötte? Semmi! Csak a kalapom hevert a földön, egy közönséges, fehér, tapsifüles nyúl mellett. A nyuszi mély elmélkedésbe merült, és olyan butának, olyan gyűröttnek látszott, amilyen csak egy bűvész nyula lehet.

Én is nagyon szeretném, gondoltam, ha a pult nem nyúlna meg egyszerre annyira, hogy elzárja előlünk az utat az ajtó felé. Gip figyelmét természetesen nem hívtam fel erre a körülményre.

- Különféle tárgyak, minden kiváló minőségben! - mondta a boltos a kezét dörzsölgetve. - Ez a bolt a legjobb. Kezeskedem érte, ami itt van, az maga a hamisítatlan varázslat. Kezeskedem érte, hogy ami itt van, az a legkülönösebb ezen a világon! Bocsásson meg, uram…

A boltos a pult mögé dobta a démonkát. Semmi kétség, a különös lény minden bizonnyal csak gumiból volt, de az első percben. . . !

- Nekünk nincs egy se! Valószínűleg ön hozta magával, uram - válaszolta a boltos szintén halkan, és ismét elmosolyodott. - Csodálatos, hogy mi mindent cipelnek az emberek magukkal anélkül, hogy tudomásuk volna róla!

Szerettem volna megtudni a játékok árát, de a boltos ügyet sem vetett rám. Gip most már szívvel-lélekkel az övé volt, és így hozzákezdhetett, hogy bemutassa egész bűvös raktárát. Semmi sem állíthatta meg ebben. Bizalmatlanul és irigyen láttam, hogy Gip most ennek az embernek az ujját fogja, úgy, ahogy az enyémet szokta. Semmi kétség, a fickó kétségkívül érdekes ember, gondoltam magamban, és a holmijai is igazán jó hamisítványok, valóban egészen valódi hamisítványok, de hát mégis...

Utánuk ballagtam és nem sokat szóltam, de egy pillanatra sem vettem le a tekintetemet erről a boszorkányos fickóról. Végül is Gip jól mulatott.

Furcsa, különös hely volt a bemutató terem. Mindenütt állványokat, oszlopokat, galériákat láttam. A boltíves folyosókon át be lehetett látni a többi helyiségbe, amelyekben furcsa külsejű boltossegédek ácsorogtak. A látogatót függönyök és tükrök ejtették zavarba, olyannyira, hogy egyszer csak arra eszméltem, hogy nem tudom, melyik ajtón át léptünk be.

A boltos bűvös vonatokat mutatott Gipnek, amelyek gőz és óramű nélkül szaladtak, úgy, ahogy jelzéseket adott nekik az ember. Azután néhány doboz nagyon-nagyon értékes játékkatonát, amelyek menten életre keltek amint levette a dobozuk fedelét.

- Igen, megveszem őket - mondtam -, ha ad némi árkedvezményt. Ugyanis, ha nem vette volna észre, nem vagyok amerikai milliárdos...

- Édes istenem! Hát persze, hogy adok kedvezményt! - A boltos ismét összesöpörte a katonákat, rácsapta a dobozra a fedelet, egyszer megforgatta a levegőben, és...

A boltos ezután egész sor trükköt mutatott Gipnek. Furcsa és különös trükköket, és még furcsább és különösebb volt a mód, ahogy előadta. Mindent megmagyarázott, össze-vissza forgatta a tárgyakat, és a drága kis kölyök komolyan bólogatott buksi fejecskéjével.

Nem figyeltem rájuk, mert a figyelmemet más dolgok kötötték le. Úgy éreztem, a boltot valami boszorkányos erő hatja át. Egy erő, amely benne volt még a bútorokban is, a padlóban és a mennyezetben, sőt, az összevissza elhelyezett székekben is. Úgy éreztem, ha csak egy másodpercre levettem a szemem róluk, ezek a székek mind életre keltek és megmozdultak, mintha szembekötősdit játszottak volna egymással.

A boltos szó nélkül engedelmeskedett és felém tartotta a hatalmas hengert. . . csak azért, hogy megmutassa, üres. A kis széken semmi sem volt! A fiam egyetlen pillanat alatt nyomtalanul eltűnt!

- Elég ebből az ostobaságból! - kiáltottam rá. Hol a fiam?

- Íme - mondta, még mindig a dob üres belsejét mutogatva. - Nincs benne semmi csalás... Kinyújtottam a karomat, hogy torkon ragadjam, de ügyes mozdulattal kitért előlem. Ismét nekitámadtam, de ő már közben lenyitott egy odáig láthatatlan ajtót, és kiugrott rajta.

Egy másodpercig értetlenül néztem rá, aztán megfordultam, hogy megkeressem a bűvészbolt ajtaját, de...

Teljes zavaromban azt sem tudtam, mit tegyek. Végül felemeltem az esernyőmet és megállítottam egy taxit.

- Automobil! - kiáltott fel Gip boldogan. Besegítettem a kocsiba, és odakiáltottam a sofőrnek a címet. Amint leültem valami keményet éreztem a hátsó zsebemben. Odanyúltam. Egy üveggolyó akadt a kezembe. Dühösen kidobtam az ablakon.

Megcsóváltam a fejem és kissé megnyugodtam. Gipnek a jelek szerint nem történt baja. Sőt, az arcán látszott, hogy remekül szórakozott. És mindennek a tetejébe még négy csomag is volt a kezében.

De csak akkor nyugodtam meg végképp, amikor kinyitottuk a csomagokat. Három dobozban játékkatonák voltak. Közönséges ólomkatonák, de olyan nagyszerű kivitelben, hogy Gip elfelejtette, hogy a csomagokban eredetileg bűvös dolgok voltak. A negyedik csomagból egy cica bújt elő. Egy kis, fehér, élő cica. Nagyszerű egészségnek örvendett, és jó étvágya volt.

Már csak az van hátra, hogy az eset pénzügyi oldaláról beszéljek. Gyógyíthatatlan betegségem, hogy szeretem kifizetni a tartozásaimat. Azóta ezerszer is kerestem azt a kis üzletet, de sehogyan sem tudtam megtalálni. Azt hiszem, ezzel a dolog a lovagiasság szabályai szerint el is volna intézve, és miután a boltos ismerte Gip nevét és címét, nyugodt lehetek, hogy az a furcsa férfi előbb-utóbb benyújtja a maga számláját.