Harris összetorlódott katonai és rendőrautók között hajtott a Whitehallon. A rendőrök többször is lemeszelték, érdeklődtek, hogy van-e behajtási engedélye. Amikor megmutatta, röviden tisztelegtek, és intettek, hogy menjen már. Behajtott a védelmi minisztérium gránitszürke épületébe, ahol most a főhadiszállás volt. Hátborzongatónak tűnt az út idáig a kihalt utcákon keresztül. Eddig csak a kora hajnali órákban tapasztalt ilyet, késő éjszakába húzódó mulatságokról hazamenet, amikor London betonkanyonjaiban életnek nyomát se látni, s a közlekedés meg az emberek zaja valószínűtlen, sőt szinte elképzelhetetlen. De még ilyenkor is találkozott egy-egy magányos autóssal, vagy éjszakai munkája után hazafelé siető emberrel. De ma senkivel. Még katonai felderítőkocsikat sem látott, pedig tudta, hogy járják a várost, s ellenőrzik, nem maradt-e valaki ott. engedély nélkül. Az elmúlt két napban sok gondot okoztak a fosztogatók, akik úgy vélték, itt van életük nagy esélye, hogy kockázat nélkül megtölthessék a zsebüket. Tévedtek, a biztonsági intézkedések még soha nem voltak ilyen szigorúak. Felhatalmazás nélkül mászkálni Londonban most azonnali letartóztatást jelentett: a város tele volt rendőrökkel és katonákkal, akik keresztülvitték a kormány akaratát.

Harris kényszeredett mosollyal fordult a lány felé, nem tudta teljesen elrejteni bizonytalanságát. - Muszáj, hogy beváljon, nem? - Megállt, hogy elengedjen egy katonai teherautót, amely súlyos védőruhába öltözött, és térdükön gázmaszkot egyensúlyozó katonákkal telve húzott ki az egyforma barna járművek sorából. Harris megszorította Judy kezét. Mint a frissen újjászervezett akcióbizottság tagjának, volt annyi befolyása, hogy Judy vele maradhasson, ahelyett, hogy vidékre küldték volna. Nem mintha ő akarta volna, hogy a lány maradjon. Ma és a következő néhány napon mindenkit komoly veszély fenyegeti aki a városban maradt. Bizonyos fokig az egész terv kiszámíthatatlan. De a lány ragaszkodott hozzá, hogy együtt maradjanak, s Harrisnak sikerült elintéznie, hogy az evakuálási parancs helyett behívják a "Patkányirtás Hadművelet" jókora adminisztratív apparátusába.

A Patkányirtás Hadművelet alapja egyszerű ötlet volt. Harrisnak jutott eszébe, és ennek köszönhette, hogy visszakerült a bizottságba. Olyan egyszerű és vakmerő volt az ötlet, hogy csak olyasvalakitől jöhetett, akit nem korlátozott a tudományos elme bonyolultsága. A patkányok ellentámadását követő kezdeti sokk után a bizottságon úrrá lett a kétségbeesés és a zavar. A kártevők gyorsan immunissá váltak a vírusra, igaz, a halálos kórt, amelyet terjesztettek, sikerült legyőzni. De ők maguk még erősebbé váltak, s mintha égett volna bennük a vágy, hogy bosszút álljanak, már nemcsak Kelet-Londonban pusztítottak, hanem szerte az egész városban, s mindenütt véres mészárlás maradt mögöttük. Sok támadás történt azon a végzetes kedd estén, a mozin kívül egy kórház, egy öregek otthona, s még egy nyilvánosház is volt a célpontok között. Az állatkertből sok állat menekült a közeli parkba, s azokat, amelyeket nem tudtak megfogni és visszavinni, le kellett lőni. Ezeken kívül rengeteg egyéni támadás is volt, és magányos embernek esélye sem lehetett a támadó patkányok tömegével szemben. Egész éjszaka érkeztek a rombolásról és vérfürdőről szóló jelentések.

Azonnal értekezletet hívtak össze az akcióbizottság és kormánytisztviselők részvételével, hogy megvitassák a helyzetet. Foskins ezen már nem vett részt, a miniszterelnök azonnal fölmentette, amint az események kitudódtak, és az ezt követő zaklatott napokban nem is látták. Új tagokat vettek be az eredeti csapatba, de a terv már ezelőtt megszületett.

Harrisból úgy bukott ki az ötlet, hogy gondolkodni sem volt ideje rajta. Ha lett volna, elmélkedett később, valószínűleg tartja a száját, mert az ötlet túl egyszerű, túl nagy ívű, és ráadásul, ha lenne valami értelme, a csapat valamelyik okosabb, képzettebb tagjának már eszébe jutott volna.

Egy régebbi bizottsági ülés óta dédelgette az ötletet. A patkányok elpusztítására az egyetlen hatékony módszernek a gáz bizonyult. Ki kell hát csalni őket rejtekhelyeikről, mégpedig úgy, hogy a város stratégiai pontjain ultrahangsugárzókat állítanak föl. Harris megdöbbenésére az ötletet szinte kapásból elfogadták. Néhány dolgon persze finomítani kellett... és Londont kiüríteni. Drasztikus lépés volt, de elkerülhetetlen. Az embereknek el kellett hagyniuk otthonaikat, és vidékre költözni, hogy a rengeteg gáznak ne essenek ők is áldozatul. A város kiürítése különben is szükséges volt, mert másképp már nem tudták biztosítani a lakosság biztonságát. A parkokba helyezik az ultrahangsugárzókat, a megfelelő frekvenciát elfogott fekete patkányokon mérik be. Mihelyt a patkányok az adót körülvevő kerítéseken belül vannak, elzárják a kijáratot, és jöhet a gáz. Tekintettel a veszélyre, a gázt helikopterekről dobják a patkányok közé, s a kerítésen kívül páncélautók őrködnek vízágyukkal, lángszórókkal és gáztartályokkal felszerelve. A csapdák építése és London teljes kiürítése nem tarthat tovább hat napnál (csak azok maradhatnak, akik a város alapvető működéséhez elengedhetetlenek). Különben túl nagy a kockázat, hogy a gyorsan szaporodó kártevők teljesen elárasztják a várost. Nem volt idő most az elmélkedésre, honnan származnak ezek a patkányok, hogyan szaporodnak a vírus ellenére, miért lettek nagyobbak, erősebbek a többinél, hogy miért sokkal ravaszabbak, mint fajuk kisebb példányai, vagy azon, hogy ezek ösztönösen nem mutatkoztak, amíg a fertőzés hatott. Mindezeket a kérdéseket később kell megválaszolni. Most a túlélés a kérdés.

A tervet aznap éjjel, hogy megszületett, kidolgozták, és azonnal működésbe is lépett, másnap már be is jelentették a szükségállapotot. A lakosokat értesítették, hogy szektoronként szállítják el őket, bár ezrek távoztak önszántukból is, hallván az éjszaka történteket. A falusi templomokból, iskolákból, városházákból ideiglenes menedékhelyek lettek, a mezőkön hatalmas sátortáborok épültek, s akinek volt rokona valahol az országban, felkérték, lakjon nála. Kihirdették, hogy a fosztogatókat a helyszínen agyonlövik, és bárkit, akit engedély nélkül találnak Londonban a hatodik nap után, letartóztatnak. (Nyilvánvaló volt, hogy nem tudják a város összes lakosát eltávolítani, de ha a szükségállapot törvényei a házon belül tartják őket, ahol remélhetőleg nem lesz bajuk, az is valami.)

A folyótól délre eső területeken szerencsére nem mutatkoztak patkányok, de a bizottság a biztonság kedvéért úgy döntött, hogy a terjeszkedő külvárosok belső részeit megtisztítja.

Sokan tiltakoztak, nem akarták elhagyni otthonaikat. Ők ugyan nem félnek a patkányoktól! De nem volt választási lehetőségük, aki nem ment békésen, azt kényszerítenék, nem lehetett vitázni, udvariaskodni. A száműzetés az első gáztámadás napjától számított két hétig fog tartani. Időbe telik, amíg megbizonyosodnak, hogy az utolsó patkányt is kiirtották. A csatornákat teljesen el kell árasztaniuk gázzal, akárcsak a pincéket, alagutakat, romokat, és minden olyan helyet, amely a patkányoknak menedéket adhat, meg kell alaposan tisztítani.

Figyelemreméltóan rövid idő alatt felépültek a barikádok a parkok körül. Nem is annyira az volt a céljuk, hogy a patkányok ne tudjanak menekülni, hanem az, hogy koncentráltan alkalmazhassák a gázt. A _ Londonból kivezető utak tele voltak autókkal és buszokkal, s a vonatok megállás nélkül ingáztak a főváros meg a környező megyék között. Csapatok járőröztek az utcákon, és gyakorlatoztak a vészhelyzetekre. Rövid idő alatt rengeteg új védőruhát gyártottak a rendőrség és katonaság részére. Minden felvonulást, nyilvános rendezvényt betiltottak.

Először úgy tűnt, mintha a város soha nem lenne kész a reá váró csatára, de hála a lakosság együttműködésének (a félelem nagy úr), az ötödik napon csodálatos módon szinte minden készen állt. Megtartották az utolsó értekezleteket, tovább finomították a meglévő terveket, a katonák és a helikopterek pilótái megkapták az utolsó eligazítást, aztán a virrasztás éjszakája következett, amikor várták a hajnalt és a következő nap izgalmait.

Harris és Judy nem sokat aludt ezen az éjszakán. Szeretkeztek, beszélgettek, megpróbálták a másnap eseményeit kizárni agyukból. Csak amikor a szürke hajnal felváltotta az éjszaka sötétjét, és a nap lassan megjelent a szokatlanul csendes város felett, nyomta el őket az álom.

Ám amikor felébredtek, elég volt a rájuk váró napra gondolni, hogy eltűnjön fáradtságuk. Judy reggelit készített, amelyhez alig nyúltak, elkészültek, és megtették az előkészületeket, hogy kilépjenek az elhagyatott utcára. Amikor óvatosan kinyitották az ajtót, egy fekete patkányt láttak átrohanni az utcán, a szemben lévő kis, négyszögletes parkba. Beugrottak a kocsiba, és elhajtottak. Harris a visszapillantó tükörbe nézett, hogy megnyugodjon, nem követi patkányok tömege.

- Jobb lesz, ha megyek a szobámba - szólt közbe Judy. - Nem az a kedvenc szórakozásom, hogy régi térképeken csatornafedeleket keressek, és berajzoljam őket az új térképekre, de ha segítem vele az ügyet…

Mindannyian megfordultak, amikor egy ismerős alak jelent meg a folyosó másik végén, és integetve feléjük indult. Csak amikor közelebb ért, döbbentek rá, hogy Foskins az. Nyakkendő nélkül, borostásan, izgatottan.

- Múlt kedd óta mindennap itt vagyok. - Az izgalom helyét keserűség foglalta el. Foskins megigazította ingét, és begombolta a zakóját. - A legutóbbi... hm... sikertelen akciónk előtt elrendeltem, hogy nézzenek utána mindenkinek, aki az elmúlt két-három évben a trópusokról érkezett az országba.

- Természetesen sokan érkeztek a trópusokról, de csak néhányan feleltek meg az elképzelésnek. Diszkréten érdeklődtem, még mindig vannak a megfelelő helyeken barátaim. És egy ember neve maradt a szűrőn.

- Rendben - vágott közbe Howard türelmetlenül. - De miből gondolja, hogy ennek a professzornak köze lehet a patkányokhoz?

- Hát nem nyilvánvaló? Új-Guineában volt, és állatok abnormális növekedésével foglalkozott! Mérgében Foskins csaknem olyan lett, mint amilyen azelőtt volt. - Tegyük hozzá - folytatta -, hogy a professzor Londonba költözött. Közel a dokkokhoz. Egy házat vett a csatorna mellett. - Harris felkiáltott.

- A csatornánál? Hát persze. Itt tűntek fel először a patkányok. Keogh itt látta őket. És én is. A gátőr régi háza közelében. Sokat játszottam arra gyerekkoromban, de aztán a csatornát lezárták, és a gátőr elköltözött. Lemerem fogadni, hogy azt a házat vette meg a professzor.

- Ugyan már - vágott közbe Howard. - Mit számít már? Egy őrült professzor becsempészte a mutáns patkányt, és hazavitte, hogy tanulmányozza.

- Nincs nekem erre időm, Mr. Foskins... ha megbocsát...

- Maga szerencsétlen bolond. Akkor bezzeg hallgatott, amikor a legutóbbi terve csődöt mondott.

- Amiért olyan lelkesen learatta a dicsőséget. Nem tudom, miért ne vállalhatná akkor a felelősséget is.

- Igen. Igaza van. Vállalom a felelősséget, de könyörgök, tanuljunk a hibáinkból.

- Hát nem érti, hogy ez most nem fontos? Hát nem érti, ember? Utólag minden vizsgálatot elvégezhetünk, amit csak akarunk, de ma el kell söpörnünk őket. - Harrishoz fordult, aki hiába igyekezett nem együtt érezni a volt miniszterhelyettessel. - Nem jön, Harris? Rengeteg dolgunk van.

Ott hagyva Foskinst és Judyt, elindultak a nagy hadműveleti szoba felé.

Ahogy beléptek a nyüzsgő terembe, máris elfeledték Foskinst. Hatalmas London-térkép állt középen, melyen zöld szín jelölte a parkokat, és piros lámpák az ultrahangsugárzó adók helyét. Amikor az adók működni kezdenek, a lámpák kigyulladnak. Sárga nyilak mutatták a helikopterek helyzetét, kékek a földi csapatokét. A szoba tele volt. Rengetegen dolgoztak a terven, és jó néhány érdeklődő is eljött. Harris megpillantotta a miniszterelnököt is, amint a vezérkari főnökkel beszélget. A szoba egyik falát rádiók és televíziós monitorok foglalták el. Innen irányítják majd az adókat, a helikoptereket és a csapatok mozgását, s mindezt az utcán meg a helikopteren elhelyezett kamerákkal ellenőrzik. Az eseményeket ország, sőt műholdak segítségével, világszerte közvetítik. A miniszterelnök talán ezért is érezte úgy, hogy jelenléte elengedhetetlenül szükséges. No, nem az akció sikeréhez, hanem a saját politikai karrierjéhez. Az, hogy egy ilyen hatalmas és életfontosságú akció élén látják, ráadásul szerte az egész világon, akkora lehetőség volt, amely kevés vezetőnek adatott meg. Kisvártatva el is tűnt a szomszéd szobában, ahol interjút adott a televíziónak.

Harris éppen a hatalmas térképet kezdte tanulmányozni, amikor Judy megjelent az ajtóban, s izgatottan magyarázott az őrt álló őrmesternek.

- A kocsiban biztonságban leszek. Van nálam gázmaszk és védőruha van rajtam. Biztonságos felszerelés.