| | |
Judy épp a fürdőkádban feküdt, élvezve a finom, meleg fürdőt, amikor a telefon megszólalt. Harris hangja tompán hallatszott be a félig nyitott ajtón keresztül. Vajon ki lehet, futott át a lány agyán. Néhány perces egyoldalú társalgás után hallotta a kattanást, ahogy Harris a helyére tette a kagylót, majd a fürdőszoba felé közeledő lépéseket. Savanyú mosoly volt Harris arcán, amikor megjelent.
- Foskins volt - mondta, s leült a kád szélére.
- Vasárnap reggel? Nagyon hiányozhatsz neki.
- Nemigen. Kirúgott.
- Micsoda? Miért?
- Nincs többé szükség a szolgálataimra. "Nagyon hálásak vagyunk a felbecsülhetetlenül értékes segítségért, öreg fiú, de most már túl vagyunk a nehezén, és azt hiszem nem volna tisztességes, ha tovább rabolnánk az idejét."
- A vén csirkefogó.
- Nem, nem igazán. Tényleg nem tudtam volna mit csinálni. Hogy őszinte legyek, egy kicsit megkönnyebbültem. Az utóbbi néhány héten eléggé haszontalannak éreztem magam.
- Igen, de így megszabadulni tőled a cél előtt... - Hát, bebizonyította, amit akart, nem? Most már nem kell előttem felvágnia, ott az egész nyilvánosság. A srácok különben is néhány héten belül visszajönnek, és minden visszatér a régi kerékvágásba.
- Hm! Valószínűleg. - Judy mélyebbre süppedt a kádban. - Szerintem mégis egy vén csirkefogó.
Harris felnevetett, és vizet fröcskölt a lány arcába. - Meghívott minket egy kis összejövetelre, kedd estére.
- Micsoda? - ült fel Judy. - El sem hiszem.
- Tudja, hogy egy szarházi, és küzd ellene. Valószínűleg ez az Achilles-sarka, csak félig gazember. - Kezét bedugta a szappanos vízbe, és végighúzta ujját Judy combján. - Szemét velem, de azért azt akarja, hogy szeressem.
- Értem. És szereted?
- Nem mindegy? Azt hiszem, inkább sajnálom. De ez a mi kis bizottságunk már egyáltalán nem érdekel, örülök, hogy megszabadultam tőlük. Most, hogy túl vagyunk a nehezén, jobb dolgokkal is el tudom foglalni magam. - Most már a lány combjának belsejét simogatta, és a lábak engedelmesen szétnyíltak keze előtt.
- Elmegyünk Foskins estélyére?
- Miért ne?
Judy helyeslően mormogott, amikor a férfi keze a combja végéhez ért.
- Mit akarsz csinálni, amíg az iskola újra kinyit? - kérdezte.
Harris gyengéden babrált a lány finom szőrzetével, de közben szinte teljesen elveszett a gondolataiban. - Talán körülnézek a környéken, kíváncsi vagyok, hogy pucolták ki. Talán festegetek is egy kicsit.
- Én szívesen elmennék néhány napra.
- Hazel nénihez?
- Igen. Légy szíves. - Lágyan mozogni kezdett a vízben, s Harris eltűnődött, hogy ez az igen, légy szíves a kérdésére adott válasz volt-e vagy kalandozó ujjait bátorítja.
- Harris - mondta a lány.
- Igen?
- Nem kéne neked is megfürödni?
És Harris elkezdte kigombolni az ingét.
Foskins melegen üdvözölte őket, amikor kedd este megérkeztek hozzá.
- Helló, öreg fiú. És maga pedig nyilván Judy. Jöjjenek be. - Máris piás, gondolta Harris. Elkapta Judy tekintetét és kacsintott.
- Már a legtöbben meg is érkeztek - folytatta Foskins túl hangosan. - A fürdőszoba fent balra, hálószoba jobbra.
Judy fölment a lépcsőn, hogy rendbe szedje a sminkjét, míg Harris követte Foskinst egy csevegő emberekkel teli szobába. Az egyik beszélgető csoportban meglátta Howardot, aki az izgalomtól vörös arccal zsebelte be a dicséreteket. - Helló, Harris - kiáltott oda neki, amikor meglátta, s a poharával intett, hogy csatlakozzon hozzájuk, miközben némi itallal öntözte meg a mellette álló fiatal nőt. - Jöjjön, hadd mutassam be.
Harris útközben leemelt egy Scotch-ot a pincér kezében lévő tálcáról. Howard olyan bajtársias hangon mutatta be társaságának, amilyet munka közben soha nem használt.
- Óh, maga az a tanár, aki megmentette azokat a gyerekeket az iskolában? - kérdezte izgatottan a Howard mellett álló lány.
- A fél londoni rendőrség és tűzoltóság segítségével - mosolygott rá Harris.
- Ugyan öreg fiú, ne szerénykedjen - veregette meg a vállát Foskins.
- Fiona imádj a hősöket - nevetett Howard, és átkarolta a lány derekát.
- Jöjjön, hadd mutassam be mindenkinek - húzta odébb Foskins. Judy is csatlakozott hozzájuk, miközben mosolyogva, kezet rázva, gratulációkat fogadva körbemanővereztek a szobán. A harmadik pohár Scotch után Harris szinte kedvelte a miniszterhelyettest, amint az a többi nagyfejűvel nevetgélt, és heccelődött csúfolódó szerénységgel, majd a következő percben ügyes hetvenkedéssel fogadta a dicséreteket. Feltűnt viszont, hogy Howard a közelben állva meredten figyeli Foskinst, ügyet sem vetve a mellette csevegő Fionára.
A fülébe suttogó Judy szakította meg gondolatait. - Hát ez a híres felső tízezer?
- Lehetne rosszabb is - mosolygott le rá. - Legalábbis nem spóroltak a piával.
- Az öreg Foskins fürdik a dicsőségben.
- Naná! Mit gondolsz, miért rendezte a partit? Nem is hibáztathatod.
- Ahhoz képest, milyen kötözködő természeted van, nagyon könnyen veszed.
Harris felnevetett, átkarolta a lányt, és magához húzta.
- Oké, egyszer hibázott, de gyorsan kijavította a hibáját.
- A te meg a többiek segítségével - méltatlankodott Judy.
- Teljesen igaza van, Harris - csatlakozott hozzájuk Howard Fionával az oldalán: - Szép szerényen az összes dicsőséget learatja, amikor az egész az én ötletem volt.
- Igen - helyeselt Fiona izgatottan.
- Mellesleg - tette hozzá Howard kajánul -, sajnálattal látom, hogy már nem tagja a csapatnak. Harris a tudósra vigyorgott, de nem volt hajlandó belemenni a témába.
- Nem mindegy? Amúgy is vége - felelte inkább, s körülnézett a pincér után.
- Igen. Folytathatjuk unalmas kis munkáinkat, míg ő...
- Nézze, ha nem kedveli, ne nekem mondja, hanem neki. - Harris ügyesen leemelt egy Scotch-ot a tálcáról.
- Helyes - szólt Howard. - Meg is teszem - s ezzel megindult Foskins felé.
- Harris, te csirkefogó - korholta Judy a mosolygó tanárt.
- Istenem, ez botrányt fog csinálni - ijedezett Fiona.
De amikor Howard a vidám Foskinshoz ért, a telefon megszólalt az előszobában, s a miniszterhelyettes elnézést kérve társaságától, faképnél hagyta a tehetetlenül álldogáló tudóst.
Harris elnyomta a nevetést, amikor látta, hogy Howard összegyűjtve bátorságát, utánaindul. Howard két perc múlva hamuszürke arccal tért vissza a szobába. A fejét csóválva, hitetlenkedő arckifejezéssel csatlakozott hozzájuk.
- Mi történt, drágám? - aggódott Fiona. Howard egyenként végignézte őket anélkül, hogy igazán látta volna arcukat. - Az a telefon - kezdte. - Foskinst a központból hívták.
A többiek türelmetlenül vártak.
- Újabb támadás történt. Megint vérfürdő volt. Ez alkalommal Észak-Londonban.