- Mindig is ő volt a kedvenc nénikém- kuncogta, miközben Harris elnyújtózott mellette.

Amikor lementek. Judy nagynénje kinyitott egy üveg sherryt. Töltött nekik, s egy puha, virágmintás szófára ültette őket míg ő velük szemben egy karosszékben foglalt helyet. Aztán cseverészve a munkájukról kérdezte őket, szomszédokról pletykált, felidézte azokat az időket, amikor még együtt éltek Judy mamájával, s Harris érezte, mint engedi el magát.

Önkéntelenül is átkarolta Judy vállát, a lány ujjai pedig az övéit érintették. Hazel néni legbutább témáin is remekül szórakozott és elmerült a falusi élet bájában. Azon kapta magát, hogy rettentően érdekli a plébános holnapi jótékonysági bolhapiaca, a szomszéd özvegy új lova, a múltheti csacsiverseny. Rádöbbent, hogy nem az öreg nagynénin, hanem vele együtt nevet, s irigyli bonyodalmaktól mentes életét...

Fél tizenegykor Hazel néni javasolta, hogy az ifjú pár sétáljon egyet lefekvés előtt, a mozgástól jobban fognak aludni. Harris és Judy kéz a kézben sétáltak végig a csöndes falun, eltöltötte őket a béke és nyugalom érzése.

- Mélyeket lélegezni - mondta Harris és megtöltötte tüdejét a friss levegővel.

Judy visszamosolygott rá. Tudta, mennyire szeret a férfi így álmodozni, és hogy bármit is mond, a szíve mélyén mindig városi marad. - Rendben, én pedig nyitok egy kis butikot, tudod, csupa tweed meg gyapjúholmival. De nem tudom, a plébános mit fog szólni, hogy együtt élünk. Nyilván meg lesz győződve, hogy erkölcstelen nőszemély vagyok.

- Hát akkor kiszúrunk vele és megházasodunk. - Megtorpantak, Judy szembefordult vele.

Amikor visszaértek Hazel néni házába, forró pirítós és kakaó várta őket. Az idős nagynéni hosszú hálóköntösben repdesett köröttük, mindenféléről csevegve, ami eszébe jutott, aztán jó éjszakát kívánt nekik és eltűnt a lépcsőn.

- Aranyos - vigyorgott Harris a kakaóját kortyolva. - Megőrülnék tőle, de aranyos.

Amikor végre fölmentek, látták, hogy egy forró vizes palack van az ágyba dugva, és tűz ég a kandallóban. Harris nem tudta megállni, hogy mosolyogjon, miközben levetkőzik. Milyen rég volt, hogy bárki is kényeztette őket, és milyen jó, hogy most kettejüket együtt kényeztetik.

- Élvezd ki, ami van, drágám. Előttünk az egész hétvége. - Judy finom ujjai végigsiklottak Harris hátán és a férfi megborzongott. Aztán az ujjak a combját cirógatták, majd feljebb.

Másnap tapintatos kopogtatás ébresztette őket. Hazel néni egy tálca süteménnyel, teával, és a reggeli újsággal a kezében jelent meg. Megköszönték és amennyire lehetett, próbáltak betakarózni, miközben a néni a szobában sürgölődött, széthúzta a függönyöket, elvitte a kihűlt forró vizes palackot. Hazel néniből ömlöttek a kimeríthetetlen megjegyzések az időre, Mrs. Green káposztáira, de közben Judy a takaró alatt Harris pucér fenekébe csípett. Harris összeszorította fogát, hogy fel ne kiáltson, megragadta a lány csuklóját és a kezére ült. Aztán a Judy combjai közti kis finom szőrzetet kezdte tépdesni.

Amikor pedig Judy nem tudta megállni, hogy fel ne kiártson, nevetési rohamok között kellett elhitetnie döbbent nénikéjével, hogy görcs állt a lábába. Hazel néni keze eltűnt a takaró alatt, megragadta Judy lábát és vadul masszírozni kezdte, Harrist addigra úgy elfogta a röhögés, hogy az újság mögé kellett bújnia.

Tízkor felöltöztek és lementek reggelizni. A néni megkérdezte, van-e valami elképzelésük, mihez kezdenek egész nap, aztán azt javasolta, menjenek vele a bolhapiacra. Kimentették magukat, hogy be akarnak menni Stratfordba, és valószínűleg ott ebédelnek. A néni lelkükre kötötte, hogy óvatosan hajtsanak, majd egy hetyke szalmakalapot fejébe nyomva, búcsút intett, hogy aztán a kertkapunál újra megálljon integetni. Elmosogattak, majd amíg Judy beágyazott, Harris kipucolta a kályhát és tüzet rakott. Bár el nem tudta képzelni, miért gyújt tüzet az öreglány ilyen időben, be kellett vallania, hogy a lobogó tűz barátságos látványt nyújtott az este.

Végül beültek az autóba, elindultak Stratford felé, s teljes hangerővel énekelve kocsikáztak a keskeny vidéki utakon.

Amikor nem találtak parkolóhelyet, Harris kezdte megbánni, hogy meglátogatták Stratford ősi városát. A város tele volt emberekkel, kocsikkal és buszokkal. Még soha nem járt itt, furcsa, régimódi városkát várt, tölgygerendás házakkal és macskaköves utcákkal. Miközben átkozta magát, hogy lehetett ilyen naiv, amiért nem gondolt arra, hogy egy ilyen turistaközpontot, mint ez, tönkretesz a turistainvázió, talált egy mellékutcát, ahol megállhatott. A Royal Shakespeare Theatre felé sétálva aztán látott jó néhány utcát, amelyeknek sikerült megőrizni régi bájukat, de a különféle kiejtéssel karattyoló, nyüzsgő tömeg még a reményét is elvette, hogy élvezhesse a hangulatot. És minél közelebb értek a színházhoz, annál zajosabbak lettek az utcák.

Egy vékony, megviselt külsejű férfi nyitott nyakú, lötyögős ingben, lapos mellére lógó fényképezőgéppel hangosat kiáltott: - Jössz már, Ilda?

A válasz kövér, szemüveges nőtől érkezett, aki egy tucat Stratford on Avon képeslapot szorongatva bukkant elő az egyik boltból: - Várjáááál.

Egy kiköpött amerikai, rövidre nyírt hajjal, kockás zakóban, az étmaradhatatlan fényképezőgéppel, a párját noszogatta: - Ezt nézd meg, Immogene! Gyorsan, amíg lefényképezem.

Immogene öntudatos pózban egy tölgygerendás, zsuppfödeles bolt előtt, jégkrémet nyalogatva, a szemeit felnagyító kékes üvegű pillangószemüvegen keresztül pislogva visszanyivákolt: Siessééél már, Mervyn, olyan hülyének érzem magam.

- Igyunk valamit - fordult Harris a legközelebbi kocsma felé, melynek nagy üvegablakain át söröző, kolbászt, tojást és sült krumplit falatozó emberekre látott. A helyiség belül sötét volt, a falak fából, a padló kő. A kiszolgálólányok korhű kosztümöt viseltek, és kedvesen mosolyogva viselték el a tömeg ostromát. Ez már jobb, gondolta Harris, miközben egy korsó barna sört, egy pohár vörösbort, meg két sonkás, paradicsomos szendvicset rendelt. Odavitte a bort Judynak, aki egy lócán ült egy nagy, kerek tölgyfaasztal mellett, és visszament a sörért. Majd leült a lány mellé, és megszorította a kezét, hogy mutassa, nem miatta van rosszkedve.

Műanyag. - A fenébe is!

Amikor kiléptek a kocsmából, esni kezdett. Bár alig szemerkélt, a boltajtók hamar megteltek, az utcákat esernyők borították, s a fedél után rohanó turisták csaknem föllökték Harrist és Judyt.

- Menjünk. - Harris megragadta Judy karját és az útra terelte a lányt. Leküzdve a klausztrofóbiát, visszasiettek a kocsijukhoz. Harris még el sem szívta a cigarettáját, amikor az eső elállt és kisütött a nap. Az emberek előbújtak, és nevetve, kiabálva szólongatták egymást. Az út túloldalán egy busz állt meg és egy csomó nyújtózkodó, ásítozó, vécét kereső városnézőt bocsátott ki magából.

- Kezd elmenni az eszem, nem, Judy?

- Nem, drágám. Csak túl sok emberbe botlottál rossz helyen és rossz időben. Pont azért jöttünk ide, hogy megszabaduljunk tőlük, és puff, újra csak ott vagyunk közöttük.

Minél kihaltabbak lettek az utak, annál jobban érezte magát Harris. Meredek hegy emelkedett előttük, fent a csúcsnál fák koronázták, alul megművelt mezők voltak, némelyik csillogó sárga, némelyik mélyzöld. A széles lejtőkön birkák legeltek.

- Van kedved fölmászni? - kérdezte Harris.

- Oké.

Harris leállt a padkára és bezárta a kocsit. Átmásztak egy kerítésen és elmentek a mező széléig, közben Judy elmagyarázta, mi a különbség a rozs, kukorica és árpa között, Harris pedig élvezte a saját tudatlanságát.

A birkák érdeklődő tekintete előtt átmásztak egy kapun és innen meredekebb lett a hegy. Minél közelebb értek a csúcshoz, annál kimerítőbbé vált a mászás, ők pedig időnként egymásba kapaszkodtak, lehúzva a másikat. Végül elérték a fákat s találtak egy ösvényt, amely a csúcshoz vezette őket. Ott kis fennsíkra leltek, újabb szántóföldekkel, amelyek lefelé nyújtóztak egy kis erdőségig.

- Jobban vagy? - kérdezte Judy.

- Igen.

- Mély lélegzet...

- Valaki jöhet - figyelmeztette a lány.

Harris lehúzta a lány nadrágján a cipzárt. Judy megcsókolta az arcát, a nyakát, ahogy a szerelem felébresztette a vágyát, és közelebb tolta a férfihoz a testét. Aztán megemelte a fenekét, hogy segítsen Harrisnak, aki a nadrágot rángatta lefelé, majd ujjait finoman végigfuttatta Judy sima combján. Lehajolt, hogy megcsókolja őket, nyelvével nedves csíkot húzva mindkét lábon. Aztán keze a bugyihoz ért, és eltűnt alatta.

Judy felnyögött a gyönyörtől, kinyúlt, és vetkőztetni kezdte a férfit. Harris keze közben lassan kúszott előre a vékony bugyi és a sima bőr között, elért a selymes szőrzethez, majd lejjebb a combok közé, és ujjai nedvesek lettek a lánytól. Lehúzta a bugyit a hosszú lábakon, és a nadrág mellé tette. Félig felülve gyönyörködött a gazdag, zöld füvön levő meztelen combok látványában.

A lány magához húzta. - Valaki megláthat - suttogta, bár már nem igazán törődött vele.

- Ugyan. Senki nem jön fel ide.

Harris nagyon lassan és finoman hatolt belé. Aztán összekapaszkodtak, Judy a lábait enyhén behajlította, talpát megtámasztotta az enyhe lejtőn. Harris mozogni kezdett benne, vágyuk, mint általában, egyforma ütemben nőtt. A lány felé nyomta csípőjét, s mindketten elmerültek a szerelemben.

De ahogy mozdulataik egyre izgatottabbak lettek, Harcis lábujjai és térde már nem támaszkodott eléggé a füves lejtőn, és kezdett lefelé csúszni. A nagyobb fűcsomókba kapaszkodva mászott vissza, de mihelyt célhoz ért, újra megcsúszott, ez alkalommal teljesen kicsúszott a lányból. Távolról sem szórakoztatta úgy a dolog, mint Judyt.

- Nem mondom el, nekem hová szállt - nyögte Harcis, miközben megpróbált nem átesni a lányon. A fűbe kapaszkodott, s ahogy testük a crescendo felé közeledett, egyre nehezebben tartotta magát. A lány úgy vergődött alatta, hogy néhányszor majdnem átrepült rajta, és legurult a hegyről. Harris csaknem megkönnyebbülve ért a végkifejletig, s hagyta, hogy egy fél métert bágyadtan lejjebb csússzanak.

- Szeretlek - mondta Judy.

- Az jó, mert én is szeretlek.

Álmodozásukból egy hang verte fel őket. - Susan, ne menj túl messze, kicsikém! Mindketten felültek, és a hang felé fordultak.

TOVÁBB >>