2.
  
   A helikopter a radioaktív pusztaság felett repítette őket. A szél dobálta a gépet, felemelte, majd visszaejtette. Nehéz volt az irányt tartani. Ugyanúgy érezték magukat, mint hasonló helyzetben saját bolygójukon - mintha valami föld alatti erő rángatná alattuk a tájat.
   - Számítasz rá, hogy védőernyőbe ütközünk, mint a Város felett? - kérdezte René.
   - Igen - mondta Al. Az előtte vibráló semmibe bámult. - És akkor mi lesz? - kérdezte Al.
   - Akkor cipelnünk kell a felszerelést.
   Várakozásuk ellenére akadálytalanul jutottak tovább. Semmi sem történt, semmiféle szemfényvesztés nem zavarta őket.
   - Itt kell lennie valahol a központnak - szólalt meg René.
   Al finoman megnyomta a botkormányt. - Leszállok.
   A sziklaplató felé irányította a helikoptert. Apró lyukakból homok szökőkutak örvénylettek. Könnyedén leültette a gépet, kinyitotta az ajtót, és kiugrott. Beleszagolt a levegőbe: különös módon itt is kakukkfűillat érződött.
   René kiadogatta Alnak a robbanótölteteket és a talajrengésmérő szeizmográfot az állványzattal együtt. Al magához vette a robbanóanyagot, és körülbelül húsz méterre elvitte. Ott rögzítette a talajon, és a gyújtóhuzalt visszahúzta a helikopterhez. A vezeték végét egy kapcsolóberendezésen keresztül egy akkumulátor egyik pólusára kötötte, a másik pólust pedig földelte.
   René közben beállította, és próbaképpen üzembe helyezte a szeizmográfot. A kifutó papírszalagon enyhén hullámos vonal tűnt fel. René idegesen babrált a műszeren.
   - Valami baj van? - kérdezte Al.
   - A zavarszint jó gyenge - magyarázta René. - Mit jelent ez?
   - A talajban állandóan futnak rezgések. A készülék ezeket észleli most. Ezért hullámos az alapvonal. De itt a kilengések sokkal kisebbek, mint máshol.
   - Hát akkor próbáljuk meg - javasolta Al. - Készen vagy?
   - Igen.
   Al megnyomta a robbantógombot... ott, ahová a töltetet helyezte, kisebbfajta szökőkútként kőzet és homok vágódott fel, és máris hallották a robbanás dörejét.
   Al és René tekintete a szalagon csüngött, amely gyors ütemben tekeredett kifelé a szeizmográf nyílásán. Két másodperc sem telt el, a mutató ismét kilengett, a papírcsíkon néhány hegyes csúcs jelent meg. René elégedetten éppen fel akart egyenesedni, amikor újra kezdődött körülöttük a dörgés. Mivel közben tökéletes csend volt, ex a dörgés most kétszer olyan hangosnak tűnt.
   - Visszhang - mondta Al. René fejcsóválva pillantott rá. - Honnan?
   - Valószínűleg a hegyekből - vélte Al.
   - Ezek nem a hegyek voltak - mondta René. - Ahhoz túl gyorsan jött.
   Al meglepődve nézett körül.
   - A közelben semmit sem találsz, ami ilyen erős visszhangot verne - mondta René. - És különben is: nekem úgy tetszett, mintha a magasból érkezne.
   - Ugyan - mormolta Al csodálkozva.
   - Készíts elő még egy töltetet - kéne René. - Ennek a végére kell járnunk!
   Al teljesítette barátja kívánságát, és meggyújtotta a robbanóanyagot. Fejüket kissé félrehajtva feszülten figyelték, melyik irányból jön a hang.
   Fülsértő dörrenés... hét másodpercig csend... aztán feldübörögtek a visszaverődő hanghullámok.
   - A mindenit! - nyögte Al. - Valóban fentről jön! René homlokát ráncolta a megfeszített gondolkodásban. - Egyetlen dolog lehet! - kiáltott fel hirtelen. - A láthatatlan védőernyő!
   - Eltaláltad! - Al hangjában elismerés csengett. - Hát persze, az ernyő! Magasabbra emelték!
   - De miért? - kérdezte Al.
   - Hogy tökéletesítsék a védelmet!
   - Ez annyit jelent, hogy nem tudják, hogyan kerültünk ide.
   - Pontosan - helyeselt Al. - A szinkronsugár áthatol az ernyőn, mert semmilyen vételi nehézségünk nem volt, amikor alatta voltunk.
   - Nem ismerik - mondta René. - Túljártunk az eszükön. Ebben tehát fölényben vagyunk. Hű, de megnőtt az önbizalmam!
   Mindketten olyan izgatottak lettek, mintha valami óriási győzelmet arattak volna. Bizakodó hangulatban fordultak ismét a szeizmográfhoz.
   - Mit mond a görbe?
   - Egy dolog bizonyos: lent, körülbelül két kilométer mélységben fekszik egy visszaverő réteg...
   Al közbevágott:
   - Talán a föld alatti helyiségek mennyezete?
   - Lehet. És azt hiszem, most már a gyenge alapkitéréseket is meg tudom magyarázni. Az előbbi réteg és a műanyag felszín között erősen csillapító hatású anyag van...
   - Kitűnő! - kiáltotta Al. - Akkor minden világos! Most először értem meg itt, hogy mi miért történt. Meg kell védeni azt, ami a mélyben rejlik. Nyilvánvaló, hogy a legalsó helyiségek, amelyekbe nem sikerült behatolnunk, épségben maradtak... Valami roppant értékeset rejthetnek. Az atomrobbanás bebizonyította, hogy a védőernyő a Város felett és az optikai megtévesztés nem elegendő védelem, most tehát hatásosabb rendszabályokhoz folyamodtak. Az ernyő sokkal magasabban helyezkedik el, kiterjed messze a hegyek fölé, talán még tovább is...
   - Talán körülfogja az egész bolygót - tette hozzá René. Al helyeslően bólogatott.
   - Az is elképzelhető. A védőpajzson kívül azonban még valamit alkalmaztak; egy vastag réteget vontak, amely közvetlenül a föld alatti helyiségek felett helyezkedik el. Rezgéscsillapító anyagból van, és az a rendeltetése, hogy felfogjon minden rengést! Erről varaszó!
   René tökéletesen egyetértett Al gondolatmenetének végkövetkeztetéseivel.
   - Mindez így lehet igaz.
   - Milyen mélyen van a visszaverő réteg? - kérdezte tőle Al.
   - Pontosan nem tudom, mert nem ismerem a hang terjedési sebességét a csillapítórétegben, de ahogy mondtam, nagyjából a régi völgy aljának szintjével lehet azonos mélységben, azzal a szinttel tehát, ahol a különös bejáratot találtuk.
   René levágta a szeizmogram perforált, hálóbeosztású papírcsíkját, aztán összetekerte, és a műszer oldalán levő kis tartóba süllyesztette. Aztán lecsapta a doboz fedelét.
   - A nagy kérdés: hogyan jutunk le a mélybe - mondta, és a vállára akarta igazítani a műszerdoboz hordozószíját. Közben pillantása nyugat felé tévedt... mozdulata félúton megdermedt: árnyék siklott sebesen a talaj felett, sötét folt, súlytalanul lebegve követte a talaj egyenetlenségeit, suhant a sík tereprészek fölött, átszökkent az árkokon, egyenesen feléjük. René azonnal felfelé kémlelt, kereste az árnyék létrehozóját, de a nap a szemébe tűnőtt, és lehetetlenné tette a repülő szerkezet pontos meghatározását, de amit látott, az is elég volt: harang alakú, bizonytalan nagyságú, sötét tömeg volt. René épp csak egy rémült kiáltást hallathatott, máris ráborult az árnyék, és többé semmit sem látott.
   Alt csak René kiáltása figyelmeztette a veszélyre. Látta, hogyan borul rá a harang Renére, és rohanni kezdett a helikopter felé. Mielőtt azonban elérhette volna a gépet, rá is árnyék borult, mintha fekete verembe esett volna, valami lesüllyedt körülötte, talpa alatt összezárult valami, érezte, hogy körülbelül egy méternyit emelkedik, aztán koromsötét lett minden.
   Kezét tapogatózva előrenyújtotta, megpróbált az őt körülzáró falhoz közeledni... néhány lépést tett, de falat sehol nem ért. Úgy érezte, mintha lába alatt a padló valamilyen rejtélyes módon idomulna mozdulataihoz, mintha valahogy kiegyenlítené az ő mozgását. Egy pillanatig mozdulatlanul állt, aztán előrehajolt, megkísérelte elérni a padlót... amit megérintett, szilárd, de még süppedékeny valami volt, mintha rugókon nyugvó, csuklópántos lap volna. Tudta persze, hogy hasonlata felettébb primitív, és hogy a valóság kívül esik fantáziája határain.
   Egyszerre valami moccant, egyetlen tűnő szempillantásra fény izzott fel, hang csendült, de el is halt, még mielőtt tudatosodhatott volna, valami végigtapogatta, röpke; szúrás okozta fájdalmat érzett, de oly kurtán, hogy nem volt biztos benne, nem tévedett-e...
   A megfoghatatlan történés villámsebesen szaladta körül a testét, óvatosan, lágyan, de kérlelhetetlen céltudatossággal, anélkül hogy mozgási szabadságát a legcsekélyebb mértékben akadályozta volna, mégis az ellenkezés legparányibb megnyilvánulására sem adva lehetőséget.
   Megint egy teszt, gondolta Al, olyan, mint az a valamivel több, mint a két héttel ezelőtti, amikor először léptünk a gépváros területére. Mindenkit, aki átlépi a határt, megvizsgálnak - ez nyilvánvaló. És ha visszatér, újabb ellenőrzésnek vetik alá. Ez a harang ugyan alaposan különbözik attól a csarnoktól, amelyben celláról cellára haladtak, és ahol viszonylag gorombán bántak velük. Itt most semmi kellemetlen nem történt, semmi, ami nagyobb fájdalmat okozott vagy félelmet keltett volna, ez itt már tökéletes volt. A két módszer rokon voltát lehetetlen volt nem észrevenni, de az első durva módszereinek szerepét itt hihetetlen technikai Tólény vette át. Mintha a módszer két hét alatt a kezdetlegestől a tökéletesig fejlődött volna. Al azonban tudta, hogy ez tehetetlen, ilyen fejlődés nem mehetett végbe. Ezt a tökéletes eljárást ismerték itt, csak nem alkalmazták. A biztonsági intézkedéseket egyszerűbb automata mechanizmusokra bízták. Mivel azonban azok a mechanizmusok már megsemmisültek, Al és René most olyan hatalom kezébe kerültek, amely ellen még sokkal kevésbé voltak képesek védekezni, mint a gépvárosbeli vizsgálatok ellen. Annak idején ártalmatlannak ítélték őket, a látogatókat. Közben azonban kiderült, hogy korántsem azok. A régi berendezés tehát csődöt mondott. A vizsgálat eredménye téves volt. Vajon az új is téved? És ha nem - mi lesz akkor kettőjükkel?
   A döntés megszületett. Alnak nem kellett soká várakoznia, csupán azt nem tudta még, hogyan döntöttek felőlük. Egy métert süllyedt, megint szilárd talajon állt, a földről vakítóan fényes henger nyúlt fel, a harang felemelkedett, és szabadon bocsátotta Alt. Egy árnyék suhant tova, a tömör fémtest valahol a távolban ponttá zsugorodott.
   - Hé, Al, élsz még?
   Al sarkon fordult. René állt mögötte, ugyanazon a helyen, ahol a harang foglyul ejtette, és Al sem jutott egyetlen méterrel sem odább. Ott azonban, ahol a helikopter állt, egy harmadik harang terpeszkedett, sokkal nagyobb annál a kettőnél, amely rá, illetve Renére borult. Abból a csillogó fekete fémből készült, amelyet Alék már az "alvilág" küszöbéről, a domb aljában levő tálforma fémlapról ismertek. Al néhány lépést tett felé, de akkor a ház nagyságú üst is a magasba emelkedett, ugyanolyan könnyedén, mint két kisebb társa, és elszáguldott.
   - De most aztán elegem van ezekből a meglepetésekből! - zsörtölődött René.
   - Persze a kis próbarobbantásainkkal a szó szoros értelmében idehívtuk őket - vélte Al. - Talán allergiásak a robbanásokra. Engem inkább az érdekel; milyen eredménnyel zárulnak ezek a vizsgálatok. Még a helikoptert is megvizsgálták.
   - Nyilvánvalóan semmi különössel, békésnek látszanak. Itt hagytak bennünket.
   - Nagyon csodálkoznék, ha ez alkalommal is minden simán menne - sóhajtotta Al.
   Enyhe gyanakvással pillantottak végig a pusztaságon. Éppen abba az irányba, ahol most valami különös jelenség kezdődött. A homok felpúposodott, mintha valami élőlény nyújtózkodnék alatta, aztán egy fekete henger bukkant elő. Nőtt, növekedett, míg végül kis zömök torony állt árván a sivatagban.
  
    
     A következő fejezet