Novák Csanád
 
 RICARO TÉVEDÉSE
     
A halál elkerülhetetlennek tűnt, Shiren. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb ránk találnak, csak szerencse kérdése az egész. Az én szerencsémet pedig magaddal vitted. Meg akartalak keresni, Shiren; reménykedtem benne, hogy meggyőzhetlek. Gork erre azt mondta volna, hogy ostobaság, de hát Gork halott. Meghalt a szentélyben.
     Emlékszel? Akkor azt hittem; hogy sajnálod, hogy tényleg sajnálod Gorkot. Pedig nem a nomád halála rázott meg, hanem a csapatot ért veszteség, az esély csökkenése.
     Az esélyre pedig sokat adsz, igaz?
     Katara az imént lőtte le a Kobrák egyik felderítőjét. A szemközti ház falának lapult, onnan figyelt minket. Jó volt a fickó, átkozottul jó, a rejtőzés igazi mestere: egy pillanatra sem lépett elő az árnyékból, ha én őrködöm, biztosan nem veszem észre. De nem tudta, hogy Katara ork, hogy lát a sötétben, s emellett az íj a kedvenc fegyvere.
     Mégsem árultál el minket, Shiren? Vagy csak esélyt akartál adni?
     Katara mindig méreggel preparálja a vesszőit, semmit sem bíz a véletlenre. A Kobra mégsem tapasztalhatta meg a toroni áfium kínját, a vessző pont a torkán találta, úgy halt meg, hogy azt sem tudta, hol hibázott.
     Katara elvigyorodott, új vesszőt készített elő, és büszkén ránk pillantott, hogy azután lefagyjon képéről az ostoba vigyor. Leolvasta az arcunkról a feszültséget - bár nem értette -, rájött, hogy ennyivel nem úsztuk meg.
     Ugye jönnek még, Shiren? Nem adják fel, igaz? Kell nekik az idol.
     Eljönnek, és miután nem találják meg egyikünk holttesténél sem, tovább kutatnak. Gondolod, hogy jobban elrejtőzhetsz, Shiren? Téged nem találnak meg?
     
     
     A térkép, amit mutattál, öregebb volt, mint a legrégebbi dal, amit tudok. A tépés a szélén, és a megbarnult vérfoltok azonban újak voltak, sokkal újabbak, mint szerettem volna. Az ösztöneim rögtön figyel. meztettek: biztosra vettem, hogy nem szabad elvállalni a megbízást, de rám pillantottál, és a szemeidből annyi vágy sütött, hogy nem tudtam nemet mondani.
     Zöld bőrnadrágot viseltél, meg szürke inget - egy cseppet sem illettek egymáshoz; de leginkább hozzád nem. Suttogóra fogott hanggal kértél, hogy mihamarabb csináljuk meg, szorítottad a kezem, és az egyetlen gyűrűd apró sebet ejtett a tenyeremen.
     Nincs megmérgezve - neveltél fel kényszeredetten, s talán akkor nemet mondok mégis, ha nem csókolsz meg olyan vadul. Azután nevettél megint, de felszabadultan, diadalmasan, és én azt hittem, tudom miért.
     Tévedtem, Shiren. Akárcsak Ricaro. ,
     A csatorna lejáróját könnyen megtaláltuk, Dovin jobban ismerte a várost, mint te vagy én a szülői házat. A kőlap nehéznek bizonyult, ráadásul szorult: sok idő eltelhetett azóta, hogy valaki utoljára kiemelte onnan. Katara ment elöl - mint mindig -; nem szerettünk fáklyát gyújtani, amíg meg nem bizonyosodunk; hogy teljesen egyedül vagyunk. A térképet Dovin tanulmányozta, leghátul pedig Gork jött, hogy dobótőreivel fedezzen. Te mellettem lépkedtél, időnként, ha egy sírszagú elágazásnál megálltunk a térképet tanulmányozni, hozzám simultál, és röviden, gyorsan megcsókoltál. A szád különös ízét még most is érzem.
     Órákon keresztül bolyongtunk, valahol Erion alatt, hogy milyen mélyen, csak Dovin érzékei tudták meghatározni, a mogorva kis fickó azonban nem beszélt. Egyébként sem volt túl közlékeny - a törpék sosem azok -, akció közben meg végképp elnémult. Odalent amúgy is szentségtörésnek éreztem minden hangos szót, s még te is hallgattál: megnémított az évezredes kőboltozat tökéletessége, a kövekbe vésett minták ódonsága. Minden az elmúlást hirdette odalent; csak a kő örök, meg a penész.
     Közel jártunk már a shemarini elágazáshoz, amikor az első élőhalottakat megpillantottuk, s ezt jó jelnek gondoltuk mindahányan, terven felüli sikernek. Gork biztos volt benne, hogy a csatornában hemzsegnek majd a zombik, s hogy minden lépésért meg kell küzdenünk. Gork babonái leggyakrabban pesszimizmusán keresztül nyilvánultak meg, s most örültünk, hogy tévedett. Pedig ha igaza lett volna, talán meghátrálunk az összecsapások elől, s most is Rattikani fogadójában üldögélünk.
     A három zombi nem lehetett nagyon régóta idelenn: még áradt belőlük a rothadás fertelmes bűze, arcukra a halál iszonyata fagyott, de szerencsére szeme egyiknek sem maradt. Katara és Dovin gyorsan végeztek velük, a levágott fejeket szerte rugdosták, Gork pedig halk imát mormolt felettük; noha egyikünk sem gondolta, hogy ettől visszakerülnek az Örök Körforgásba: Inkább a saját lelkiismeretünket nyugtattuk ezzel.
     A könnyű siker feldobott, arra a fertályórára még a bennem sikoltozó, veszélyt ordító hang is elnémult. Dovin letörölte kardjáról a vért, körbepillantott és meglepő módon felnevetett.
     - A Nekropolisz alatt járunk - mondta. Te megborzongtál, és még szorosabban markoltad a kezem, egy hűvös légáramlat arcomba fújta a hajad. A fáklya fényében rézvörösen világított az is, a tekintetedben azonban rémület szűkölt.
     Vártunk egy keveset, csak hogy meggyőződjünk, a rövid közelharc és az azt követő szóváltás nem vonzott ide senkit, azután tovább siettünk.
     Az Erion alatt húzódó csatornarendszer nem tartozott a legrosszabb helyek közé: egy részét jól ismertük mi is, de ahol nem jártunk, azt is végigkóborolták már mások. Néhol hajléktalanok, törvényenkívüliek ütöttek tanyát, megint másutt egykori búvóhelyek árválkodtak kifosztva. Voltak azonban tabu részei, ahová ép ésszel nem tette be a lábát senki, még akkor sem, ha odafenn a kalandozóknak kijáró megbecsüléssel övezték. Olyan helyek, ahová már az építését követő századokban sem szívesen jártak, pedig azóta eltelt néhány évezred. Rossz hírük előbb szájról-szájra járt, azután legendává lett, míg végül mindennél erősebb tabuvá kövesedett. Ilyen helynek számított a shemarini elágazástól északra fekvő folyosók zöme, mindaz, ami a Nekropolisz alatt terül el - azok a járatok is, ahová az utunk vitt.
     Hányszor utasították vissza Ricarót? Nem mondta el; ugye, Shiren? Csak abból következtethettél rá, hogy egyre kevesebbet esküdözik, és egyre több pénzt kér. Tudtad, hogy nem lesz egyszerű embereket találni erre az őrültségre, de bíztál Ricaróban. Elvégre ő volt a legjobb ügynök az egész városban. Mindenkit ismert közülünk, tudta, kit mivel lehet meggyőzni, kinek mennyi az ára. És a maga módján becsületes volt. Sosem hallgatott el semmit, sosem próbálta kisebbíteni a veszélyt. Ha nem volt biztos, hogy valami esély mutatkozik a feladat végrehajtására, ha nem ismerte a részleteket pontosan, akkor nem állt kötélnek. Nem csapott be senkit - ő azt mondta, árt az üzletnek. Én azt hiszem, inkább maga miatt tette.
     Egyszer átmulattunk együtt egy éj szakát - j ó két éve múlt -, apró termetét meghazudtolóan sok pálinkát ivott, és mire feljött a kék hold, már elázott annyira, hogy beszéljen magáról. Szeretett volna közénk tartozni, és az istenekre mondom, semmi sem hiányzott belőle ehhez. Ha nincs az az ostoba baleset, most az egyike a legjobbaknak. De bénán, egy kerekeken guruló kocsihoz szögezve nem maradt más számára, csak a közvetítés.
     Te persze minderről mit sem tudtál. Csak az érdekelt, hogy találjon egy kellőképp elkeseredett és ütőképes társaságot. Én a ráadás voltam. Talán lefeküdtél volna Katarával is, ha ő dönt az indulásról. Nyilván úgy gondoltad, az égiek kegyesek hozzád, s talán áldottad Ricarót, hogy nem egy mosdatlan barbárt, vagy épp egy kimosdott orkot kell szeretned a célodért.
     - Nagarail cwa Dhautin... - ízlelgetted a nevem. Északi vagy igaz? És bárd?
     Csak bólintottam, és néztelek: rémült kislánynak láttalak, nem elszánt kalandornak, aminek mutatni akartad magad. Vörös haj, zöld szemek - a legrosszabb kombináció, akár abban a régi románcban.
     Remélted, hogy ilyen könnyű lesz a dolgunk? A sorsban bíztál vagy az istenekben? Hitted, hogy eljött a te időd, hogy ez a nagy lehetőség?
     A szentély, amiről beszéltél legendaszámba ment. Ocsmány híre volt, és bármekkora jutalommal is kecsegtetett a kifosztása, senki sem kísértette miatta a sorsát. Egyikünk sem a haláltól félt; az elmúlás gondolata, afféle jóbarátként, mindenhová elkíséri a magunkfajtát. Tudod, Shiren, a halálnál vannak sokkal rosszabb dolgok is.
     - Babona - mondtad. Próbáltam hinni neked - szerettem nem gondolni a saját babonáimra. Gork kiköpött, ő nem bízott benned. Rám nézett, azután Ricaróra. A kocsi megnyekkent, ahogy a kis ember közénk gurult, okos arcáról könyörgést véltem leolvasni. Gork végül biccentett, és megkönnyebbültünk. Én is, mert a döntést nem egyedül kellett meghoznom.
     Ricaro sosem bocsátotta volna meg magának, ha nem tud embereket szerezni neked. Mondtam már, ő volt a legjobb. Nem vallhatott kudarcot.
     Te is megkönnyebbültél, ugye, Shiren? Az időd egyre fogyott, és féltetted az esélyt.
     Igazad lett, a szentélyt senki 'sem őrizte. Az odavezető úton is csak kétszer támadtak ránk, két röpke próbálkozás - Dartontól többet vártunk.
     Az ajtót Dovin nyitotta ki. Előre akartál sietni, de Katara hátratolt: Odabent halványzöld fény derengett, engem pedig elborított a szakrális mágia semmivel össze nem téveszthető, émelyítő kavargása. Elengedted a kezem, de megtántorodtál.
     Téged is elvakított Raufletwa hatalma, igaz?
     Ha jobban odafigyelek rád, ez figyelmeztethetett volna. De én a falakat bámultam, meg az oszlopokat - az ódon faragások burjánzó mintáit, a kő izzadságától gyöngyöző freskókat. Tudatom egy része hálásan nyugtázta, ahogy a többiek gyorsan, igazi veteránokhoz méltón, átkutatják a termet.
     Az oltárkő a szentély bal sarkában állt, de te tudtad ezt. Tétovázás nélkül futottál oda, én pedig növekvő balsejtelmekkel követtelek. Amikor megláttam a kis fekete idolt, már tudtam, hogy igazam volt, és hogy Ricaro tévedett.
     Sosem lett volna szabad idejönnünk.
     Mióta imádják Raufletwát? A Hatodkor óta, vagy már a kyrek előtt is voltak szentélyei? Ezt tudnod kellene, Shiren, biztosan tanították. A Shedocki Őrzők az utolsó szektája, igaz? Az egyetlen szekta, amelyik várja a visszatértét?
     A Hatodkorban angyalnak, a Hetedkorban démonnak nevezték, pedig csak egy kisebb istenség, aki sosem ismerte el az ősi Egyezményt. Ilyen egyszerű, ugye?
     Hallottam az idolról is, bár sosem gondoltam volna, hogy egyszer látok is egyet. A Shedocki Őrzők hatalmának forrása, egyike a legritkább és legrosszabb fajta ereklyéknek. Raufletwa pontosan végrehajtja a hozzá intézett kéréseket, megsegíti az idol birtokosát - ha az beavatott. 
     Gork persze mit sem tudott minderről. Nem halt meg azonnal, arcából kifutott a vér, szemrehányó tekintete az enyémbe kapcsolódott, azután hosszan sikoltott, a teremnek pedig átkozottul jó akusztikája volt. Mindig Gork vette magához a zsákmányt: a szerepeket már rég kiosztottuk egymás között. Nem tudta, hogy férfiember nem foghatja kézbe az idolt, hogy ezúttal változik az felállás - de nem tudtam én sem.
     A kis fekete szobor hangos koppanással esett a földre, a nomádból azonban nem maradt annyi sem, amennyi puffanhatott volna: láng nélkül égett el, egy pillanat alatt.
     Találtál egy beavatottat, Shiren? Mennyi pénzt ígért az idolért?
     - Csak nő érintheti - suttogtad, miközben kézbevetted az idolt: Féltem, hogy folytatod tovább, hogy beavatsz minket a titokba: Gork nem halt meg teljesen, Raufletwát szolgálja mostantól. Ha megteszed, nem tudtalak volna megmenteni - Dovin gyorsabb mindannyiunknál, és nagyon kedvelte a nomádot.
     Nem maradtunk tovább. Még Katara is megértette, hogy ez most nem a zsákmányszerzés ideje. Futottunk visszafelé, szürke selyeminged kibomlott, és néha elővillantak a melleid. Ha lecsukom a szemem, most is látom, ahogyan futsz: lobogó hamuszín selyem és rézszín lobonc.
     
     
     Odakint gyülekeznek a Kobrák; Katara azt mondta, hogy legfeljebb négyen vannak. Bízóm benne, hogy igaza lesz: ha elég óvatlanok, elbánhatunk velük.
     Dovin nagyon jó; bár erről mit sem tudhatsz. Az egyetlen törpe, aki - tudomásom szerint - Via Sheenben tanulta ki az ölés mesterségét; fajtáját meghazudtolóan hajlékony és gyors. Csodálkoztál, hogy miért nem hord szakállat, igaz? Azt hazudtam, hogy a klánja kitaszította, és ezzel vezekel - mindenkinek ezt mondjuk, ha kérdezi. Az igazság szerint sosem nőtt neki, és ezt örökké szégyellni fogja. Egyszer kisebb vagyont áldozott rá, hogy varázstudók segítsenek rajta, ám a hatás időlegesnek bizonyult - arra már nem maradt elég pénze, hogy állandósítsa.- Végül eldöntötte, hogy nem kísérletezik tovább, azóta legfeljebb azok bánták szőrtelenségét, akik ostoba módon élcelődni próbáltak rajta.
     Katara pisszeg: úgy látszik megindultak. Egy ócska bérkaszárnyában húztuk meg magunkat az Utazónegyed szélén. A tulaj semmit sem kérdezett, elrakta az ezüstöket, és gondolom azonnal a sietett jelenteni a Kobráknak, hogy miféle vendégek szálltak meg nála. Már Rattikaninál látszott, hogy valami nem stimmel: az ismerős gazemberek is átnéztek rajtunk, és amikor Katara mégiscsak erőltetni próbálta a társalgást, hirtelen mindegyiknek sürgős dolga akadt. Az egyiket istentelenül összeverte, de ez sem segített. Lerángattam a szerencsétlenről, akkor már tudtam, hogy nagy a baj, és Dovinnak sem kellett magyarázni.
     Katara még most is bizakodik, ostoba pofájáról lerí, hogy várja az összecsapást. Odakint bújt el a mocskos lépcsőfordulóban, az egyik töredezett kőkorlát mögül várja a felfelé igyekvőket. Dovin felkapaszkodott az ajtófélfa fölé, én pedig az egyetlen, kócot vedlő karszékben foglaltam helyet. A hátamat fal védi, és így szemmel tarthatom az ablakokat is.
     Ketten jöttek onnan; egy halk pendülés elárulta, hogy a megmaradt kettőből legalább az egyik a lépcsőt választotta. Azzal nem lesz több gondunk. A harmadikat, amelyik bújkált, Dovinra hagytam.
     Ostobán csinálták, de amúgy sem volt sok esélyük. A szobában négy egyforma északi ült, négy, egyformán ócska karosszékben. Egy pillanatig tétováztak; s mire feleszmélhettek volna, az egyiket ledöftem.
     Még egy pendülés: a harmadik is a lépcsőn jött. Az utolsó megmaradtra ketten vetettük rá magunkat hála az isteneknek, Dovin bizonyult gyorsabbnak.
     
     
     A Kobra végül köpött, kedvesem. Ismerünk egy-két módszert, amivel egy darab kavicsot is meggyőzhettünk volna.
     Kíváncsiskodott, hogy miért öltük meg az egyik mesterüket, valami régi keletű leszámolásfélére gyanakodtak. Nem világosítottam fel halála előtt: jobb ez így mindannyiunknak. Dovin tőrét persze visszavettük, mielőtt megpucoltunk, régi emlék, a kis fickó igencsak fájlalta elvesztését.
     Úgy lett, ahogy eltervezted, Shiren?
     Mellette hevertél az ágyban, vagy éppen bort töltöttél neki? Mindegy. Amikor váratlanul beállított a hírhozó, nem küldött el. Megbízott benned, ugyanazt a hibát követte el, mint Ricaro.
     És tévedett.
     A szerencsétlen, ostoba Tamur - mert így hívták, ugye? - talán még át is karolt, amikor a fickó megmutatta neki a térképet. Belepillantottál és azonnal felismerted Raufletwa rúnáit, de jól megtanultad elrejteni meglepetésedet. Mennyi idő kellett a terved kiagyalásához? Túl hosszú nem lehetett, hisz nem volt sok időd. Egy nap mindössze, igaz?
     Ricaróról mindenki hallott már, aki Erionban él, te sem voltál kivétel. Ösztönösen hozzá siettél; az egyetlen döntést hoztad meg, ami sikerrel kecsegtetett. Négy órát adtál neki, vagy csak hármat? Ha mégis megússzuk, megkérdezem.
     A kis ember hosszan faggatózott; mindent tudni akart. Ez persze meglepett, de gyorsan feltaláltad magad. Talán szívszorító mesét adtál elő neki, egy örökségről, amit most kaptál meg; vagy csak a feladatot ismertetted fagyos arccal, az esélyeket és a haszon nagyságát. ~ Most már ez sem számít. Ricarót sikerült elbolondítanod, s ez tiszteletre méltó teljesítmény; előtted senki sem boldogult vele.
     Amikor először találkoztunk - ragaszkodtál hozzá, hogy Ricaro magával vigyen - Rattikaninál, meglepődtél, ugye? Egy ork; egy törpe, egy nomád és én - fura felállás, kétségtelen. De Ricaro megnyugtatott, emlékszem azt mondta, hogy nálunk jobbat akkor se találna a munkára, ha napjai lennének rá. Nem győzött meg, de nem volt választásod. Azután megint remekeltél. Elloptad Dovin tőrét, s ezért csak tisztelni tudlak. Ha észreveszi, gyorsabban meghalsz, semhogy megértsd, mi történt. Megállapodtunk, te hazamentél, és megint szerencsének bizonyultál. Tamur ott tartotta a hírhozót, egyedül akarta learatni a babérokat. Persze nem tudhatta, mihez vezeti el a térkép, de megsejtette a nagyságrendeket. Gondolom előbb vele végeztél - a Kobra úgy mondta, egyetlen tiszta szúrás a szívbe; a hírhozó ehhez képest gyerekjáték lehetett. A tőrt ott hagytad, és megint jól számítottál. A Kobráknak másnap fel tűnt a mestertolvaj hiánya. Tudtad, hogy a varázslójuk könnyen megtalál minket - a szimpatikus mágiát erre találták ki.
     Feljött a kék hold, és te ott álltál az ágyam mellett. Reszkettél a félelemtől, és én azt hittem, tudom miért. Végigszeretkeztük az éjszakát. Azt mondtad, jó volt, olyan jó, mint még senkivel sem - én pedig hinni akartam neked. Hajnalban indultunk, közben azt tervezgetted, hogy mihez kezdünk a kincsekkel. Délre vágytál, azt mondtad, hogy tudsz egy helyet, a Hat Városban, ahol nyugtunk lehet. 
     Ugye azt hitted, a Kobrák elkapnak és ezzel vége? A bűnösök elnyerik méltó büntetésüket, te pedig szabad vagy, mehetsz a pénzzel, amerre látsz. Komolyan gondoltad, hogy téged nem fognak keresni? Hogy leírnak? Nem értem, Shiren - ennél okosabbnak tűntél.
     Minket megtaláltak Dovin tőre nyomán; a te holmid lekövetése sem okozhat gondot nekik. Semmi az egész, tudod, és a Kobrák sosem végeznek félmunkát.
     
     
     Meg akartalak keresni, Shiren. Dovinnak nem mondtam el semmit; bíztam, hogy a Kobrák hozzád is csak négy ügynököt küldenek. Hogy megléphetünk, mielőtt kiderülne az igazság, mielőtt komolyan vadászni kezdenek ránk. Persze olyan helyen kellett volna várnunk, ahová nem követnek sem a Kobrák, sem Dovin - de tudtam ilyen helyet: A pénz nem érdekelt volna, eddig is megvoltam vagyon nélkül, de téged akartalak; mindennél jobban.
     Most itt vagy nekem, a karjaimban tartom a tested, és nézlek. A hajad rézvöröse ugyanúgy lángol, mint odalent, de a szemed tompazöld. A válladról leszakadt az ing, kivillan egy aprócska jel - ha nem ragaszkodsz a sötéthez Rattikaninál, már az éjjel észreveszem.
     Te is a Sliedocki Őrzők közé tartozol, igaz? Egyike voltál a csendes informátoroknak: figyeltél, hogy előkerül-e bármi fontos, bármi, amit a szekta felhasználhat. Egy mestertolvaj szeretője - igazán jó helyre kerültél. Még néhány év, és feljebb lépsz a sorban. Az Őrzők díjazzák a hűséget és a hatékonyságot.
     Ha elviszed nekik az idolt, talán beavatnak. Igazi beavatott lehettél volna, olyan, aki akár használhatja is az idolt.
     Nem voltál ostoba, ó nem! Nem pénzt akartál, hanem hatalmat. Meg sem fordult a fejedben, hogy eladd az idolt. A segítségét akartad, az esélyeidet állandósítani. Ha sikerül a szertartásod, jöhettek volna a Kobrák - most már értem -, persze, hogy nem féltél. Az őrzők is legfeljebb a fejüket csóválták volna, de elfogadnak.
     De nem tudtad, Shiren; ugye nem tudtad, hogy az idol csak az igazi beavatottakon segít? Apró információ, amit az őrzők nem osztanak meg a szekta alacsonyabb rangú tagjaival. Megpróbáltad, de nem volt esélyed.
     Tévedtél kedvesem, akárcsak Ricaro:
     Halott vagy, még megcsókollak utoljára, de odakint vár Katara és Dovin. Talán van még időnk, mielőtt megérkeznek a Kobrák vagy az Őrzők. Nekünk még van esélyünk.
     Dovin kérdőn néz rám, muszáj magyarázatot adnom.
     - Átvert minket .- mondom. - A Shedocki Őrzők boszorkánya volt, nekik szánta az idolt.
     - Csak szánta? - szegezi nekem a kérdést Dovin. Tekintete az agyamba döf, akárcsak a fájdalom.
     - Halott a ribanc - válaszolom halkan, de állom a pillantását.