Henry Guilfoyle lassan halálra itta magát. Hat évvel korábban, negyvenévesen kezdte. Sikeres üzletkötő volt akkoriban egy midlandi papírgyárnál, és arra várt, hogy kinevezzék területi igazgatónak. A baj ott kezdődött, hogy szerelembe esett. Ráadásul az egyik kezdő üzletkötőjébe. Öt héten keresztül tanította a szakmára a fiatal Francist, vitte magával üzleti útjaira szerte az országban. Először nem volt biztos benne, hogy a fiúnak is hasonló hajlamai vannak, mint neki, de ahogy egyre jobban megismerte őt, tanítványának félénksége, csöndes magánya lassan áthidalta a mély szakadékot, ami Henryt a többi férfitól mindig elválasztotta.

Soha nem jött rá, miért döntött úgy Francis, hogy üzletkötő lesz. Nem neki való foglalkozás volt. Guilfoyle bármilyen férfitársaságban megállta a helyét. Tudott tipikus, nagyszájú házaló ügynök lenni, disznó viccekkel, ravaszdi kacsintással, hátbaveregetésekkel, miközben szakmájának kellékei elrejtették férfiasságának hiányosságait. Jó színész volt.

Francis nem ilyennek tűnt. Mintha homoszexualitásának árnyéka beborította volna lelkét, és kedélyét tönkretette a bűntudat. De bizonyítani akart, azt, hogy elfogadják, így olyan pályát választott, amely elfeledteti vele saját személyiségét, s helyette egy hamis tükörképet ad.

A fiú nézte a lányokat, ahogy illik, de. arcáról hiányzott az a sóvárgó vágyakozás, amellyel az ügyfelük, na és persze ő maga is látványosan nézte őket. S amikor a lány az öltözékének utolsó darabját is félredobta, Guilfoyle ügyes szívélyességgel paskolta meg a fiú combját, és hagyta rajta a kezét, csak egy pillanatig, amely elég volt, hogy egymás szemébe nézzenek. S abban a csodálatos pillanatban végre tudta.

Persze akadtak jelek már az első hét után. Guilfoyle-nek voltak ügyes kis tesztjei, amelyek a legkisebb zavart sem okozhatták visszautasítás esetén. S nem tévedett. Most már biztosan tudta. Látta a mosolyt a fiú szemében, de nem látott meglepetést, s még kevésbé ijedtséget.

A délután hátralevő része álomnak tűnt. A szíve vadul vert, ahányszor csak Francisra nézett. De azért remekül játszotta a szerepét. Az ügyfél, egy otromba és ronda, igen, határozottan ronda alak semmit nem vett észre. A fiú egy kicsit zöld még, persze, de ők ketten megmutatták, milyen egy igazi férfi, ha pucér combokkal és húsos mellekkel kerül szembe. Guilfoyle felhajtotta whiskyjét, és hátravetett fejjel nevetett.

Mikor visszaértek a hotelbe, a fiú beteg volt. Nem szokott az italhoz, Guilfoyle pedig egész délután öntötte belé a whiskyt. Most már kezdte megbánni. Lehet, hogy túlzásba vitte. Francis rosszul lett a taxiban, aztán a szobájukba érve is. Guilfoyle erős kávét rendelt, és háromcsészényit erőltetett a félig öntudatlan fiúba. Hányadék borította a fiú ingét és zakóját. Guilfoyle gyengéden levette a ruhadarabokat, és forró vízzel ledörzsölte a nagyját.

Arcát kezébe temetve ült az ágyon, keskeny vállai rázkódtak a zokogástól. Szőke hajának egy tincse kibukott hosszú, finom ujjai közül. Guilfoyle melléült és átkarolta. A fiú Guilfoyle mellébe temette arcát, és bevackolta magát a férfi karjai közé.

Soha nem felejtette el azt az éjszakát. Szeretkeztek, és a fiú igencsak meglepte őt. Nem volt az az ártatlanság, aminek látszott. De Guilfoyle beleszeretett. Tudta, mit kockáztat. Hallott történeteket középkorú férfiakról és fiatal fiúkról, s tudta, milyen sebezhető. De boldog volt. Első alkalommal érezte tisztának magát azután, hogy egy férfival szeretkezett. Megtisztult a bűntudattól, eltűnt az önmegvetés és utálat. Szabadnak és élőnek érezte magát, élőbbnek, mint valaha.

Miután jókora megrendelést gyűjtöttek be bradfordi ügyfelüktől, visszatértek az irodába, és egy ideig minden rendben ment.

Aztán a dolgok lassan kezdtek megváltozni. A fiatalok mintha nem tisztelték volna többé. Semmi feltűnő, csak néhány szemtelen visszaszólás. Az idősebb kollégáknak pedig mintha nem lett volna többé mondanivalójuk a számára. Nem kerülték éppen, de valahogy erőltetetté vált a társalgásuk, ha ő is ott volt. Ő pedig azzal magyarázta, hogy nemsokára igazgató lesz, és a többiek nem tudják, hogyan is bánjanak vele.

Aztán az a nap... Ebéd után történt. A cég sörözőjéből tért vissza éppen, ahol egy asztal mindig le volt foglalva számára, amikor a városban tartózkodott, és bement a vécére. A fülkében letolta a nadrágját, leült, és azon az új üzletpolitikán gondolkodott, amit majd területi igazgatóként megvalósít.

Aztán vetett egy pillantást az ajtóra, és megdermedt. Tele volt firkálva, és az egész róla szólt. Az első felirat után láthatóan valamiféle versennyé fajult a dolog. Az otromba rajzok őt ábrázolták (feltételezte) meg Francist, vagyis biztosan Francist, a homlokába hulló hosszú haj alapján. A vázlatos formák, a primitív rajzok nevetségessé tették szerelmüket. Gusztustalan rajzok voltak.

Fél órát üldögélt ott csendesen sírva. Végül rájött, milyen nevetséges, milyen szánalmas látvány, amint egy középkorú férfi, aki egy fiatal fiúba szerelmes, letolt gatyával ül a vécén, és olyan szavak meg rajzok miatt sír, amelyek semmit nem értenek az életéből.

Hazament, nem volt képes szembenézni az úgynevezett barátok sunyi vigyorával. Megivott egy üveg Scotch-ot. Ezzel kezdődött a lecsúszása. Másnap bement dolgozni, de minden megváltozott. Már tudta. Célzást látott minden megjegyzésben.

Ebédidőben ismét hazament, s útközben friss palack Scotch-ot vásárolt.

Két hét múlva kezdte volna összeszedni magát, amikor Francis váratlanul elhagyta. Búcsút sem mondott, csak egy rövid levelet hagyott, miszerint sajnálja, de nem képes tovább tűrni a megaláztatásokat a kollégáitól.

Ezek után gyorsan csúszott lefelé. Elvesztette esélyét az előléptetésre, és még abban sem lehetett biztos, hogy a "hírneve" miatt, vagy azért, mert eddigre már ritkán volt józan.

Felmondott, és Londonba költözött, hogy elvesszen az illúziókat vesztett emberek tömegében. Hat évig nemigen dolgozott, de keményen ivott, amíg pénzzel bírta. Már azt sem tudta, hány albérletből dobták ki. A piacon kapott időnként munkát, tolta a kézikocsit, zöldséget pakolt. A kevéske pénzért, amit így keresett, olcsó piát vásárolt. Primitív körülmények között lakott. Egy időben poros, öreg mozikban, magához hasonló férfiak mellé ülve ki tudta elégíteni szexuális vágyait. Csak kétszer fenyegették meg, egyszer csöndben, de ijesztően, a másik alkalommal kiabálva és öklöt rázva, míg végül az egész mozi az ő szégyenét bámulta.

Bemászott egy elhagyott ház betört ablakán. A szeméthalmokon keresztülbotorkálva eljutott a ház hátsó felébe, ahol nem láthatták meg a rendőrök, akiknek esetleg nincs jobb dolguk, mint bevilágítani.

Órák múlva hirtelen felébredt. Ködös elméje felfogott valamit, de nem tudta, mit. Kiitta a gin maradékát, mielőtt az éles fájdalom a bal kezébe hasított volna. Amint a szájához kapta a kezét, hallotta, hogy valami elszaladt. Amikor megérezte a vért a kezén, a zaj forrása felé hajította az üveget. A keze lüktetett, és ragacsos vérének ízétől öklendeznie kellett. Oldalra fordult, miközben a gin kezdett kilövellni belőle.

Megpróbálta lerázni, de az most már keményen fogta. Guilfoyle a másik kezével odanyúlt, és durva szőrzethez ért. A pánik dacára tudta, mi tartja ilyen keményen. Egy patkány. De nagy. Nagyon nagy. Akár egy kisebb kutya is lehetett volna, de nem morgott, nem voltak hosszú lábai. Csak a borotvaéles fogak, amelyek az alkarját marcangolták.

Ahogy felállt, érezte, hogy apró lábak futnak végig a testén. Forró, büdös leheletet érzett, amikor lenézett, hogy lássa, mi képes ilyen sebességgel felmászni egy ember testén. A hatalmas fogak, amelyek eredetileg a nyakát vették célba, a mellébe mélyedtek, és jókora adagot téptek ki belőle.

Most a nyaka hátsó részéből haraptak ki egy adag húst. Már nem tudott felállni a vonagló, testéből lakmározó, vérét ivó állatok súlyától.

Borzongás futott végig a gerincén döbbent agyáig. A homályos árnyékok mintha lebegtek volna a szeme előtt, aztán mindez vörössé vált. A kibírhatatlan fájdalom vörösévé. Már nem látott - a patkányok megették a szemeit.