Ray Bradbury
Áprilisi Boszorkány
Fenn a levegőben, a völgyek között, a folyó, a tó és az út fölött repült Cecy, láthatatlanul, akár a tavaszi szél, és oly frissen, akár az alkonyi mezők illata. Kecses galambként szárnyalt a magasban, hófehér hölgymenyét képében futkosott a földön, benn lakott a fák virágában, s szirmait olykor elsodorta a szellő. Egyszer megállt egy tavacska partján, s zöld levelibéká
vá változott. Bozontos kutya alakját felvéve ügetett tovább, s ugatása visszhangzott a messzi hegyoldalakról. Benne élt a frissen sarjadt áprilisi fűben, az éledő föld édes illatában.Tavasz van, gondolta Cecy. Ma éjjel én leszek minden, ami él.
Tücsök képében ugrándozott az úton, majd harmatcsöppként jelent meg egy vaskapu oldalán. Bejárta láthatatlanul az egész Illinois államot azon az estén, amikor betöltötte életének tizenhetedik évét.
- Így szeretnék szerelmes lenni - mondta Cecy.
Épp vacsoránál ültek, a mikor ez a mondat kiszaladt a száján. Szülei elkerekedett szemmel néztek rá.
- Türelem - tanácsolták neki. - Emlékezz rá, hogy kiválasztott vagy! A mi családunk ősi és kiválasztott. Mi nem keveredhetünk a közönséges emberekkel. Ha megtennénk, elveszítené
nk a varázserejünket. Ugye, nem akarsz lemondani arról, hogy láthatatlanul utazgathatsz a világban? Ha így van, akkor légy óvatos! Légy nagyon óvatos!Cecy ezután felment a hálószobájába, és illatos parfümmel hintette be a nyakát. Nyugtalanul nézett maga e
lé, miközben odakint a tejszínű hold lassan az illinois-i táj fölé emelkedett, s ezüstös csillogással vonta be a folyókat és az utakat.- Igen - sóhajtotta. - Én valóban egy kiválasztott család tagja vagyok. Nappal alszunk, éjjel pedig repülünk a széllel, mintha csak fekete papírsárkányok lennénk. Ha úgy akarjuk, vakond képében áttelelhetünk a meleg földben. Bármely alakot fel tudok ölteni: lehetek kavics, sáfrány vagy éppen imádkozó sáska. Magam mögött hagyhatom a testemet, hogy szellemem új kalandokra induljon. Rajta hát!
A szél szárnyain elrepült a földek és a rétek fölött.
Látta a házak otthonosan meleg fényét és a farmokat, melyek oldalain az alkony színei csillogtak.
Ha én magam nem lehetek szerelmes, mert kiválasztott vagyok, akkor valaki másnak a szívén keresztül fogok szeretni, gondolta.
A tavaszi estében egy fekete hajú lány - nem lehetett több tizenkilenc évesnél - húzott vizet a farmház melletti mély kőkútból. Közben énekelt.
Cecy mint zöld levél hullott bele a kútba. Feküdt a mohás kőfalon, és bámult a hideg sötétségbe. Hirtelen átváltozott egy gombostűfejnyi izgő-mozgó amőbává. Utána gyorsan vízcsepp lett belőle. Érezte, hogy egy korsó felmeríti őt, majd a lány meleg ajkaira kerül. Halk kortyolás hallatszott.
Cecy a lány szemén át nézett kifelé.
Behatolt a sötét fejbe, és a csillogó szempárból nézte a kezeket, amint szorgosan húzzák a durva kötelet felfelé. A lány fülkagylóin keresztül hallotta a külvilág neszezését. A finom orrcimpákkal szagolta az illatokat, és élte át a ritmusos szívverést. Érezte, hogy a nyelv éneklés közben ide-oda mozog.
"Tudja vajon, hogy itt vagyok?", gondolta Cecy.
A lánynak hirtelen elállt a lélegzete. Némán meredt az éjjeli mezőire.
- Ki van ott?
Semmi válasz.
- Csak a szél - suttogta Cecy.
- Csak a szél - nevetett ijedelmén a lány, de azért megborzongott.
A lány teste pont megfelelt Cecynek. Finom csontozat, rajta kecses, puha hús és bőr. Elméje sötétségben élt, akár a rózsaszín tearózsa. Szájában almazsír íze érződött, ajkai szorosan fedték fehér fogsorát, szemöldök
e ívesen simult a homlokán, hajfürtjei puhán hullottak hófehér nyakára. Két szeme kissé közel ült egymáshoz. Orrát fitosan emelte az ég felé, orcát halvány pír égette. Teste kecsesen ringatózott, s az éneklést nem hagyta abba egy percre sem. Cecy számára olyan volt e testben lakozni, mintha kandalló mellett sütkérezne, alvó macskaként dorombolna vagy éppen egy csörgedező patak vizében fürdene.Szeretek itt lenni, gondolta Cecy.
- Tessék? - kérdezte a lány, mintha hangot hallott volna.
- Mi a neved? - kérdezte óvatosan Cecy.
Ann Leary. - A lány teste megrándult. - De miért kellett ezt hangosan kimondanom?
- Ann, Ann - suttogta Cecy. - Ann, te hamarosan szerelmes leszel.
Mintegy válaszul erre zaj hallatszott az útról: paták csattogtak, kerekek zörögtek a kavic
son. Egy magas, mosolygós férfi hajtott be bricskájával az udvarra, hatalmas kezében szilárdan tartva a gyeplőt.- Ann!
- Te vagy az, Tom?
- Ki más? - A férfi leugrott a bakról, és a gyeplőt a kerítéshez kötözte.
- Nem akarok beszélni veled! - pördü
lt meg Ann, és a kezében tartott vödörből kiloccsant a víz.- Ne! - kiáltotta Cecy.
Ann megdermedt. Segélykérően nézett a dombokra és a halvány tavaszi csillagokra. Tekintete végül a Tom nevű férfin akadt meg. Aztán Cecy sugallatára elejtette a vödröt.
- Nézd, mit tettél!
Tom odaszaladt a lányhoz.
- Nézd, mit csináltam miattad!
A férfi letörölte a lány cipőjét egy kendővel, s közben nevetett.
- Takarodj innen! - A lány belerúgott Tom kezébe, de az újra csak nevetett. Cecy már mérföldekkel távolabbról is lát
ta, hogy a férfi elfordítja a fejét, látta nemes formájú koponyáját, széles orrát, csillogó szemén, izmos vállát és hatalmas kezét, amint a kendővel finoman törölgeti a lány cipőjét. Cecy a lány gyönyörű fejének titkos rejtekéből pillantott lefelé, és mintha csak egy hasbeszélő szerkezet rézdrótját rántotta volna meg, Ann szája szólásra nyílt.- Köszönöm!
- Ó, tehát mégiscsak van jó modorod! - Bőrszag és a ló szőrének illata csapta meg a finom orrlyukakat. Túl a mezőkön, a dombokon, egy távoli ház hálószobá
jában Cecy teste megmoccant álmában.- Igen, de nem számodra tartogatom! - vágott vissza Ann.
- Ssssh, beszélj finomabban! - szólt rá Cecy. Ann ujjait Tom feje felé mozdította, ám a lány azon nyomban visszarántotta a kezét.
- Így látszik, megbolondultam.
- Valóban úgy tűnik. - A férfi ajkán zavart mosoly bujkált. - Meg akartál érinteni engem?
- Nem tudom. Ó, kérlek, menj el innen! - A lány elpirult.
- Miért nem futsz el? Én nem tartóztatlak. - Tom felemelkedett. - Nem gondoltad meg magad? Nem jönnél el ma
este velem a bálba? Nagyon fontos lenne, hogy elgyere. Majd később elmondom, miért.- Nem! - felelte Ann.
- Igen! - kiáltotta Cecy. - Én még soha nem táncoltam. Táncolni akarok! Még sohasem viseltem hosszú, suhogó, báli ruhát. De most ezt akarom! Táncolni
akarok egész éjszaka! Sohasem tudtam, milyen az: igazi nőnek lenni és táncolni; apa és anya soha nem engednék meg nekem! Voltam már kutya, macska, sáska, falevél, szinte minden, ami csak létezik ezen a világon, csak igazi nő nem voltam még. Ó, kérlek… el kell mennünk a bálba!Gondolatait úgy bújtatta bele Ann fejébe, akár az ujjakat szokás a kesztyűbe.
- Rendben van - felelte Ann Leary -, elmegyek. Nem tudom ugyan, hogy miért, de ma éjjel elmegyek veled táncolni, Tom.
- Most befelé, gyorsan! - kiáltotta Cecy. - Mosakodj meg, beszélj a szüleiddel, és vasald ki a báli ruhádat!
- Anyám - kiáltotta Ann a ház felé -, meggondoltam magam!
Miközben a bricska vágtatott lefelé az úton, a farmház szobáiban nagy volt a sürgés-forgás: melegedett a fürdővíz, a vasalóban p
arázslott a szén, az anya pedig a lány fürtjeit igazgatta.- Mi történt veled, Ann? Hiszen te nem szereted Tomot!
- Tényleg nem - gyúltak ki a rózsák Ann orcáin.
De most tavasz van, gondolta Cecy.
- De most tavasz van - mondta Ann.
És ezen a szép éppen jót lehet majd táncolni, tette hozzá Cecy. …táncolni - motyogta Ann Leary.
Kis idő múlva a kádban ült, szappanozta hófehér vállait, apró buborékok csillogtak a karján, s keze alatt megrázkódtak forró keblei. Cecy mozgatta a száját, mosolygott a lány helyett: láthatatlanul irányította az eseményeket. Nem engedhetett meg magának sem pihenőt, sem elbizonytalanodást, mert különben egész terve romokba dőlt volna. Ann Learynek muszáj egész idő alatt mozogni, itt bevizezni, ott szappanozni! Jól dörgöld oda azt a tö
rülközőt! Most jöhet a parfüm és a hintőpor!- Te! - nézett Ann a tükörbe. Teste hol piros volt, hol fehér, akár egy csokor szegfű és liliom. - Ki vagy te ma éjjel?
- Egy tizenhét éves lány vagyok. - Cecy óvatosan kikukucskált a violakék szemekből. - Te nem
láthatsz engem.Megtudtad, hogy itt vagyok?
Ann Leary megrázta a fejet.
- Kölcsönvette a testem egy áprilisi boszorkány.
- Közel jársz, nagyon közel! - nevetett Cecy. - Gyerünk azzal az öltözködéssel!
A lány testét szinte simogatta a selymes ruha, amit m
agára vett. Kintről kiabálás hallatszott.- Ann, Tom megérkezett!
- Mondd meg neki, hogy várjon! - Ann hirtelen leült. - Mondd meg neki, hogy nem megyek el a bálba!
- Tessék? - kérdezte az anyja az ajtóban állva.
Cecy gyorsan észbe kapott. Az előbb nem fig
yelt egy pillanatig, s Ann visszanyerte saját akaratát. Cecy hallotta a patadobogást és a bricska kerekeinek zörgését a holdsütötte tavaszi úton. S arra gondolt: mi lenne, ha átköltözne Tom testébe, hogy megtudja, mit csinál egy huszonkét éves fiatalember egy ilyen éjszakán. Már éppen indult volna kifelé a hangyáktól illatozó rétre, de aztán kétségbeesetten visszarepült Ann Leary fejébe, akár a fogságban tartott madár a kalickájába.- Ann!
- Mondd meg neki, hogy menjen el!
- Ann! - Cecy minden erejével küzdött a lány akarata ellen.
Ám Ann ajkára már tolultak az újabb szavak.
- Nem, nem, én gyűlölöm őt!
Nem lett volna szabad egy pillanatra sem elhagynom. Cecy szelleme puhán, észrevétlenül férkőzött vissza a fiatal lány kezébe, szívébe, fejébe. Állj fel, gondo
lta.Ann felállt.
Vedd fel a kabátod!
Ann felvette a kabátját.
Most indulj el kifelé!
Nem! - gondolta Ann Leary.
Indulj!
- Ann - mondta az anyja -, ne várakoztasd Tomot tovább! Megígérted neki, hogy elmégy, ne húzódozz hát! Mi van most veled?
- Semmi, Anyá
m. Jó éjt! Késő lesz, mire hazajövök.Ann és Cecy együtt futottak ki a tavaszi éjszakába.
A terem megtelt felborzolt tollú galambokkal és pávákkal, s odabent minden a szivárvány hét színében tündökölt. Középen táncolt Ann Leary egyre forogva, pörögve, pörögve.
- Gyönyörű esténk van - mondta Cecy.
- Gyönyörű esténk van - ismételte Ann.
- Oly furcsa vagy ma - jegyezte meg Tom.
A zene egyre sodorta őket, mint az áradó folyó, és ők lebegtek, hánykolódtak, elsüllyedtek, majd újra felbukkantak, levegő után kapkodtak, s úgy kapaszkodtak egymásba, akár két fuldokló; végül sodródtak tovább a "Gyönyörű Ohio" dallamaira.
Cecy dünnyögött magában, mire Ann ajkai szólásra nyíltak.
- Valóban furcsa vagyok - mondta Cecy.
- Egészen megváltoztál - jegyezte meg Tom.
- Igen, igen.
- Te nem az az Ann Leary vagy, akit én ismerek.
- Nem, nem, soha többé - suttogta Cecy sok-sok mérföldnyi távolságból.
- Nem, soha többé - mondták a lány ajkai.
- Különös érzés fogott el - szólt Tom.
- Mi miatt?
- Miattad. - A fiú tánc közben átkarolta
Ann vállát, s fürkésző tekintettel leste a lány arcát. - A szemed - bökte ki végül. - Nem ismerek rá.- Látsz engem? - kérdezte Cecy.
- Így veszem észre, Ann, hogy csak félig vagy jelen. - Tom gyöngéden megfordította a lányt, arcára nyugtalanság ült ki.
- Igen.
- Miért jöttél hát velem?
- Nem akartam jönni - válaszolta Ann.
- Akkor miért tetted?
- Valaki kényszerített rá.
- Micsoda?
- Nem tudom. - Ann hangja kezdett síróssá válni.
- Hess, hess - suttogta Cecy. - Ez az. Táncolj csak szépen körbe-körbe!
A páros a muzsika szárnyain sodródott tovább a sötét terem kövezetén.
- De mégis eljöttél a bálba - erősködött Tom.
- Eljöttem - felelte Cecy.
- Gyere! - Tom egy nyitott ajtó felé vezette a lányt, és észrevétlenül kisétáltak a teremből a zene és az emberek elő
l.Kint felmásztak a fiú bricskájára, és leültek.
- Ann - kezdte Tom, és reszketve megfogta a lány kezét. A nevét mégis olyan hangsúllyal ejtette ki, mintha nem is a lányé lenne. Sokáig szótlanul nézett a sápadt arcba, a tágra nyílt szempárba. - Tudod, mennyire szerettelek.
- Tudom.
- Te mégis mindig olyan kiállhatatlanul viselkedtél velem.
- Ez így van rendjén, hiszen még fiatalok vagyunk - felelte Ann.
- Mármint… nagyon sajnálom - helyesbített Cecy.
- Hogyan mondtad? - Tom elengedte a lány kezét, és meredten bámult rá.
Az éjszaka meleg volt. A szél a friss föld illatát hozta feléjük, s a rügyező fák kedvesen bólogattak mellettük.
- Nem tudom - válaszolta Ann.
- De én tudom - vágta rá Cecy. - Te magas vagy és ellenállhatatlanul jóképű. Gyönyörű esténk van; egy olyan est ez, amelyre mindig emlékezni fogok, mert veled lehettem. - A lány hideg keze elindult megkeresni a férfi kezét, hogy az melegítse és szorosan tartsa őt.
- De - szólt Tom nagyokat pislogva -, ma éjjel hol így, hol úgy viselked
sz. Az egyik percben kedves és közvetlen vagy, a másikban meg megközelíthetetlen. A bálba a régi idők emlékére hoztalak el. Nem volt semmi hátsó gondolatom, amikor hívtalak. Aztán akkor, amikor ott álltunk a kútnál, hittelen rádöbbentem, hogy valami nagyon megváltozott benned. Valahogy más lettél. Volt benned valami új és puha, valami, ami… - A férfi próbált rátalálni a megfelelő szóra. - Nem tudom megmagyarázni. Ahogy kinéztél. Ahogy beszéltél. És én rájöttem, hogy újra szerelmes vagyok beléd.- Nem - ellenkezett Cecy. - Belém vagy szerelmes, belém!
- Én félek ettől a szerelemtől - folytatta a férfi. - Félek, hogy újra megbántasz.
- Igazad lehet - válaszolta Ann.
Nem, nem, én tiszta szívemből szeretlek téged, gondolta Cecy. Mondd ezt neki, Ann, kérlek, mondd! Mondd azt, hogy tiszta szívedből szereted őt!
Ann nem szólt semmit.
Tom közelebb húzódott a lányhoz, és kezét az állára tette.
- El fogok menni. Kaptam egy munkát innen száz mérföldnyire. Hiányozni fogok neked?
- Igen - felelték Ann és Cecy.
- Megcsókolhatlak búcsúzóul?
- Igen - mondta gyorsan Cecy, mielőtt Ann megszólalhatott volna.
A férfi Ann szájára tapasztotta ajkait. Megcsókolta a lányt, de közben minden ízében remegett.
Ann csak ült mozdulatlanul, akár egy alabástromszobor.
- Ann! - szólt Cecy. -
Emeld fel a karodat, és öleld őtA lány úgy ült a holdfényben, mint egy faragott fabábú.
A férfi újra megcsókolta.
- Szeretlek téged - suttogta Cecy. - Itt vagyok, engem látsz a szempárban, én vagyok, s én foglak szeretni, ha ő nem akar szeretni téged.
Tom elhúzódott, és arcára fáradtság ült ki.
- Nem tudom, mi történik velem. Egy pillanatig…
- Igen? - kérdezte Cecy.
- Egy pillanatig azt hittem… - Kezével megdörzsölte a szemét. - Ne is törődj vele! Most hazavigyelek?
- Kérlek - mondta Ann Leary.
Tom átü
lt a bakra, és fáradtan megrántotta a gyeplőt. Néhány pillanat múlva már a holdfényes ösvényen vágtattak, mellettük elsuhant az illatos rét.Cecy, miközben a mezőt figyelte, arra gondolt, hogy jó lenne máskor is találkozni ezzel a férfival. Fülében azonban visszhangzott a szülei figyelmeztetése: "Légy óvatos! Ha nem akarod a varázserődet elveszíteni, ne kezdj ki egy közönséges halandóval! Légy nagyon óvatos!"
Igen, igen, gondolta Cecy, még a varázserőmről is képes lennék lemondani, ha az övé lehetnék. Akk
or nem kellene a tavaszi éjszakákon összevissza barangolnom, nem kellene kutyák, macskák és rókák képét felvennem. Mindig csak vele lennék. Csak vele.A bricska kerekei alatt sercegett a kavics.
- Tom - szólalt meg végül Ann.
- Tessék? - A fiú üres tekintettel bámulta az utat, a lovat, a fákat, az eget és a csillagokat.
- Ha egyszer valaha, akár évek múlva is az illinois-i Green Townban jársz, ami csak néhány mérföldre van innen… megtennél akkor nekem egy szívességet?
- Talán.
- Megtennéd nekem azt a szíves
séget, hogy meglátogatod egy barátnőmet? - Ann Leary vontatottan, bátortalanul kérdezte ezt.- Miért?
- Ő nagyon jó barátnőm. Már beszéltem neki rólad. Megadom a címét. Egy pillanat. - A bricska már megállt a házuk előtt, amikor Ann papírt és ceruzát vett elő apró erszényéből, és úgy írt a holdfénynél, hogy a cetlit a térdére fektette. - Itt van. El tudod olvasni?
Tom futó pillantást vetett a papírra, és zavartan bólintott.
- Cecy Elliott, Willow Street 12, Green Town, Illinois - olvasta.
- Meglátogatod őt
valamikor? - kérdezte Ann.- Lehetséges.
- Megígéred?
- Mi köze van ennek kettőnkhöz? - kérdezte nyersen a férfi. - Miért foglalkozom én papírokkal és nevekkel? - Apró galacsinná gyűrte össze a cédulát, és a kabátzsebébe süllyesztette.
- Kérlek, ígérd meg! - könyörgött Cecy.…ígérd meg! - suttogta Ann.
- Jól van, jól van, megígérem! - szólt bosszúsan a fiú.
Fáradt vagyok, gondolta Cecy. Nem maradhatok tovább. Haza kell mennem. Már kezdek elgyengülni. Az erőmből csak annyira futja, hogy éjszaka kinn töltsek néhány órát, és ide-oda utazgassak. De mielőtt elmegyek……mielőtt elmegyek - ismételte Ann.
Megcsókolta Tomot a száján.
- Én csókoltalak meg téged - mondta Cecy.
Tom eltolta magától a lányt, és mélyen, nagyon mélyen a szemébe nézett. Nem szólt semmit, de arc
a lassan ellágyult, kisimultak a ráncai, szája szögletéből eltűnt a keménység. Nézte maga előtt a gyönyörű arcot, melyet holdfény világított meg.Aztán lesegítette a lányt a bricskáról, majd felszállt, és köszönés nélkül hajtott vissza az úton.
Cecy sem maradt tovább.
Ann Leary felrikoltott, mint a börtönéből szabadult madár, majd észvesztve rohant le az ösvényen a házuk felé.
Cecy még időzött egy kicsit. Egy tücsök szemével figyelte az alvó természetet. Béka képében ült a tóparton. Egy éjszakai madár testébe bújva nézett le a magas szilfáról, és látta, hogy két farmházban is elalszik a lámpa: az egyik ott volt közvetlenül előtte, a másik egy jó mérfölddel odébb. Magára gondolt és a családjára, s az a csodálatos hatalmára, valamint arra a szomorú tényre, ho
gy a családjából soha senki sem házasodhat meg olyan emberrel, aki túl a dombokon él e hatalmas világban.- Tom? - Gyengülő szelleme egy éjszakai madár testébe költözve repült a fák alatt a mezők fölött. - Megvan még az a papír, Tom? Eljössz hozzám egyszer valamikor? Megismersz majd akkor engem? Rájössz-e majd, ha a szemembe nézel, hogy mikor láttál engem utoljára? Fogod-e tudni, hogy valaha szerettél engem, mint ahogy én is szeretlek téged tiszta szívemből?
Egy pillanatra megállt a hűvös éjszakai levegőben, milliónyi mérföldre a városoktól és az emberektől, farmok, kontinensek, folyók és hegyek fölött.
- Tom? - szólalt meg halkan.
Tom már aludt. Késő éjszaka volt; ruháit a székekre és az ágy végére terítette, amikor lefeküdt. Feje a párnára tett karján nyugodott, s kezében egy apró papírcetlit tartott. Álmában ujjai lassan, nagyon lassan összezárultak, gondosan őrizték így a cédulát. Tom nem riadt fel akkor sem, amikor egy feketerigó finoman megkocogtatta az ablaküveget, szárnyait csapkodta, majd elszállt me
ssze kelet felé, nem háborgatván tovább az alvó föld nyugalmát.